Menekülés

A csoportunk végül nem tudta kivárni, amíg az utazók visszatérnek a hírekkel. A döntésben valószínűleg nagy szerepe volt annak a kirándulásnak, amelyet még sok időegységgel ezelőtt ugyanők szerveztek azért, hogy bemutassák, milyen jövő vár világunkra. A párhuzamos létbe tett látogatásunk során élőlényekkel már nem találkoztunk: a bolygó egy lassú folyamat eredményeképp szinte teljesen kihűlt; ezáltal lakhatatlanná vált. A népességet régen evakuálták.
Most – bár egy teljesen eltérő ok miatt – ránk is ugyanez a cseppet sem fényes kilátásokkal kecsegtető jövő várt. Habozásunk hátterében a remény állt – esetleg mégsem volt igazuk jósainknak - s persze az örök bizonytalanság. Ó, természetesen valamennyien jártunk már más világokban, akkor azonban mindig kísért bennünket egy-egy tapasztalt utazó, akire rábízhattuk sorsunkat s visszatérésünket. A mostani kényszerű kaland azonban rengeteg kellemetlen következménnyel járhatott. A legborzasztóbb az, hogy ezúttal végleg kellett elhagynunk otthonunkat a visszatérés legkisebb reménye nélkül.
Szóval elindultunk. Kis csoportunk talán 8-10 főt számlálhatott. Az átkelés mikéntjéről enyhén szólva fogalmunk sem volt, csak bandukoltunk a hóesésben a vak végzet felé.
A nép, amelyből származom, meglehetősen sok utazóval rendelkezik, ami azért fontos, mert egymással érintkező világainkon a kapuk helyét csak ők ismerik, s ezeket megnyitni is kizárólag ők tudják. Hogy ez a képesség velük született, vagy tanulás eredményeképp fejlődött ki bennük, rajtuk kívül senki nem tudja. Klánjuk zárt közösségbe tömörül, s ez segíti őket titkaik megőrzésében; azonban zárkózottságuk ellenére mindenki kedveli őket, mert egyénként fantasztikusan nyitottak és segítőkészek. Minden népnek vannak utazói: ők azok, akik bárhonnan bárhová el tudnak jutni: számukra semmiféle korlát nem létezik. A többiek kizárólag segítségükkel képesek erre. Ilyen utazó például az is, akit sok világban csak halálként emlegetnek. Ő most a mi népünkből származik, ám legközelebb bármely más világból kiválaszthatják. Mivel mi már nagyon régen egyfajta mentális-auditív társadalomban élünk, bárki bárkivel kapcsolatba kerülhet – egészen újszülött korától - érzelmi hallása révén, őt is jól ismerem. Nemrégiben hosszabban elbeszélgettünk, s elmondta, leginkább az zavarja, hogy egyes népek rendkívül félnek tőle. Megnyugtattam, hogy ez valószínűleg nem a személyének szól – hiszen egyes világokban őt nem is látják – inkább abból az ismeretlentől való rettegésnek, amellyel az átkelésre tekintenek. Némi töprengést követően belátta, valószínűleg igazam van.
Az átkelés valóban fura dolog, de normális esetben semmi félelmetes nincs benne. Sőt!
Először is, te választod, ki, melyik párhuzamos világba vágysz. Azután ott körülnézhetsz, s ha nem tetszik, amit láttál, egyszerűen keresel egy másikat. És így tovább. Amikor szeretnél innen oda, vagy fordítva, átkelni, hívsz egy utazót, aki segít – ők bármely világból bármely másikba kaput tudnak nyitni. Miután ez megtörtént, egyszerűen belépsz a nyíláson, amely az esetek többségében egy fémcső szájához hasonlít. Azután pedig sodródsz, csúszol, mintha egy gigantikus csúszdán játszanál. Látni fogsz kiágazó járatokat: ha valamelyik megtetszik, egyszerűen belekormányozod magad, majd kiszállsz a járatból. És jó esetben ennyi. Ám ha jobban megnézve mégsem tetszik a helyzet, a környezet, vagy a szituáció, amibe csöppentél, még mindig megszökhetsz belőle. Mivel valószínűleg újszülött testbe érkezel, egészen addig visszakozhatsz, amíg el nem kezdesz az adott nyelven beszélni. Vagyis nagyjából egy éves korodig. A helyedet ilyen esetben egy másik átkelő foglalja el.
Ahogy azonban az első szót kiejtetted, előző világokból származó tapasztalataidat, emlékeidet lefedik, ettől a pillanattól megkezdődik az adott testbe történő teljes asszimiláció. Később, amikor már kifejlődött az ítélőképesség, a mentálisan magasabb szinten álló népek általában felszabadítják ezeket a gátakat, legalábbis egy részét – a jövőbe látás képességét, amely például a mi számunkra teljesen természetes, soha - biztosan. Hogy ez jó, vagy rossz, nagyban attól függ, hová kerültél. Mert sajnos balesetek is előfordulnak. Vagy pánikba esel, és menekülsz, amikor nem kellene.
Mivel mi evakuáltak voltunk, és az utolsó pillanatig hezitáltunk, nem választottunk előre célt. A csőben szánkázva kipillantgattam az oldalágakba, ám tanácstalanságom végül odavezetett, hogy a járat végéig nem léptem ki. Az első, kétségbeesett reakcióm az volt: ez nem igaz, női testbe születtem! Mentségemre szólva próbáltam kitartani, ám két időegység (nagyjából 36 óra) – valamint az észrevétel, mely szerint képtelen vagyok a közelemben köröző két felnőtt egyeddel bármi módon közölni a gondolataimat, szükségleteimet, ennél fogva tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem - után feladtam a kétségbeesett harcot és jeleztem az értem felelős utazónak: szökni szeretnék. Lehet, hogy nem kellett volna, de ezt már sohasem fogom megtudni. A következő állomásom ismét egy lánygyermek teste volt – a férfitest jóval népszerűbb a legtöbb világban – és most már nem volt mese, maradnom kellett.
A világ, amelybe kerültem, végtelenül primitív, és az időegységei is hosszabbak a megszokottnál. Bár a bolygó ugyanaz, több tucatnyi világ választ el a kiindulási ponttól… Hosszú menet lesz, s ebben a helyzetben egyáltalán nincs segítségemre, hogy lefedett emlékeimet folyamatosan visszakapom. Sőt! Itt, ahol a társadalom több évszázadnyi – elérhetetlennek tűnő - messzeségben van a mentális auditívtól, mások érzelmeinek észlelése szinte elviselhetetlen teher. Van itt egy ősi mondás, mely szerint boldogok a lelki szegények – egészen biztosan átkelőtől származik, és az őslakosokra vonatkozik - s ez, azt hiszem, mindent elmond. Az első világ, ahol emlékeim, tapasztalataim inkább átoknak számítanak, semmint áldásnak. Mégis, ahogy szemlélem az itt élő lények szürke életét, végtelen szánalom ébred bennem. Nincsenek utazóik, az átkelés csodáját nem ismerhetik: saját világuk börtönként tartja fogva őket.
Nemrég beszéltem magas, kisfiús arcú barátommal és patrónusommal - akit itt is halálnak neveznek, és kimondhatatlanul rettegnek tőle - elmondta, sikerült elintéznie, hogy - míg vissza nem térek - tiltott világgá nyilvánítsák, ahová kizárólag utazók léphetnek be. Utazók, akik képesek saját erejükből visszatérni oda, ahonnan érkeztek, és segíthetnek az innen távozóknak. Ha pedig visszatértem, a kapu hosszú időre lezárul.

2.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2005-11-15 14:04 Blade

Blade képe

Érdekes írás...még annak ellenére is, hogy csak egy primitív, szánalmas lény vagyok, aki féli a halált ;)

Ez nagyon szemet szúrt: "ugyanők". Inkább "szintén ők".

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

cs, 2005-11-17 07:14 Alie Neetah

Alie Neetah képe

A Halált félni kár, hiszen ő jó barát:-)))
Ha lesz további írásom itt fent, észre fogod venni, hogy sajnos előszeretettel használok régies, sejtelmes, szójátékszerű kifejezéseket a már agyoncsépeltek helyett. Ez az igazi gyengém, ugyanis élőszóban is szeretem őket. Mea maxima culpa:-))))
A véleményt viszont köszönöm, az építő jellegű kritika a művészetkontár nélkülözhetetlen segítsége.