A vadász

Chris földet ért a szűk sikátorban, és egy kocsma felé vette az irányt. Itt még nem járt. Ügyelt rá, hogy egy helyen tett két látogatása között elteljen egy kis idő, bár nem volt túl nagy jelentősége. Ha nem akarta, nem ismerték fel. Az embereket félelmetesen könnyű volt manipulálni.

Belépett az ivóba. Egy hosszú pult, bárszékek, a füstös hátsó helységben néhány asztal és székek. A plafonon három döglődő neon világított, de nem adtak valami sok fényt. A középsőn légypapír lógott az aznapi "fogással". Illetve, ahogy Chris elnézte, az egész hetivel. A kocsma többi része sem úgy nézett ki, mintha sűrűn takarítanák. Ha valaki ide jár, biztosan nem tűnik fel sokaknak, ha eltűnik. Bár az is igaz, hogy a fiatal lányok nem sűrűn teremnek ilyen helyeken, de próba-szerencse. Aztán, ha minden kötél szakad, megelégszik egy fiúval is.

A hátsó helységbe érve alig hitt a szemének. Az első ember, akit meglátott, egy húsz év körüli, fehér bőrű, szeplős, vörös hajú lány volt. Egy félreeső helyen ült, fehér ruháját a térdére húzva kuporgott a széken, és riadtan nézett maga elé.

Chris magában elvigyorodott, és áldotta a szerencséjét. A lányon nem látszott, hogy kemény élete lett volna. Finom, puha bőr, édes forró vér. Nincs sem hagyma, sem kelkáposzta szaga. Sem pedig alkoholé. Csupán egy kancsó víz volt előtte, s üvegpohár.

Nagyon megkívánta a lányt, és magában elmosolyodott azon, hogy háromszáz évvel ezelőtt mennyivel mást jelentettek volna számára ezek a szavak.

Odasétált az asztalhoz, és leült.
– Mit keres egy ilyen lány, mint te, egy ilyen helyen?
A banális kérdés nagyon is jól illett erre a helyzetre.

A lány felnézett, tekintete még mindig az űzött vadé volt, de ahogy találkozott Chris bűvös szemeivel, azonnal felengedett, és bizonytalanul elmosolyodott.

Hogy az emberek milyen félelmetesen könnyen befolyásolhatók – gondolta Chris, és újra megszólalt:
– Én Eric vagyok – mondta ki a lányok körében éppen legnépszerűbb színész keresztnevét. – Téged hogy hívnak?
– Hannának.
– Milyen gyönyörű név. És hogy kerülsz ide Hanna? Nem úgy nézel ki, mintha törzsvendég lennél.
– Nem, én... – a lány az ablak felé nézett, és amikor megtört a szemkontaktus, rögtön bizalmatlanabbá vált. – Várok valakit. A szerelmemet – tette hozzá nyomatékosan.

Chris megfogta Hanna állát, és maga felé fordította. A lány nem ellenkezett.
– Hát milyen ember a te szerelmed, hogy így megvárakoztat? Egy ilyen helyen, ami tele van veszélyes emberekkel?
– Én... Mi szeretjük egymást. De ő nem gazdag, és az apám hallani sem akar arról, hogy hozzá menjek. Megígérte, hogy megszöktet, és örökké együtt maradunk.

Hanna révülten bámult Chris szemébe. A férfi egy pillanatra elbizonytalanodott. Foglalt lenne a préda? De nem volt rajta a jel, tehát most már az övé. Aztán a lány folytatta a történetét.
– Tegnap összecsomagoltam néhány holmimat, és a pénzemet, és nekiadtam, hogy vigye el valahova, ahonnan majd feltűnés nélkül magunkkal vihetjük. Ma pedig értem jön ide. Megígérte.

Chris utolsó kétsége is eltűnt. Igen, a lány préda, de egy ember prédája, akinek csak a pénze kellett.
– És mikorra ígérte magát? Kötelességemnek érzem, hogy addig vigyázzak rád.
– Azt mondta, nyolcra itt lesz.

Milyen szánalmasan naiv! – gondolta Chris. A falióra mutatói szerint pár perccel éjfél után járt az idő.
– Nem jön, igaz? – kérdezte Hanna. – Biztos valami baja történt! És kint olyan sötét van.
– Ne félj, majd én hazakísérlek – ajánlkozott Chris, és az elbűvölt lány örömmel tartott vele.

Vele, aki jóképű volt, bizalomgerjesztő, erős és lovagias.

Amikor a sikátor hátsó faláig elértek, Hanna bizonytalanul megszólalt.
– De hát én nem erre lakom...
– Cssss, gyermek!
Chris magához húzta a bénult lányt, elsöpörte nyakából a vörös hajzuhatagot, és mohón inni kezdett. Hanna csak egy halk sóhajt tudott kipréselni magából.

A hold néhány percre eltűnt a felhők mögött, és mire újra előbújt, két alakot világított meg a szűk sikátor mélyén. Az egyik feküdt, a másik mellette térdelt, a fejét fogta, és beszélt hozzá.
– Nem ti uralkodtok ezen a világon. Soha nem is volt így.
– De hogyan...
– Cssss, ne beszélj! Nemsokára vége, de ha nem maradsz nyugton, csak jobban fáj. Azt hittétek, ti vagytok a csúcsragadozók, a tápláléklánc piramisának csúcsa. És aki megtudja közületek, hogy nem így van, az sem tudja már elég sokáig, hogy másoknak is elmondja. Ismerős? Ugye nem jó érzés? Ne félj, nem sokára megszabadulsz tőle.
– De hogyan...
– A vérem nemsoká felemészti a testedet, kicsi Eric, vagy akárhogyan is hívnak. És amikor nem marad más belőled, mint reszkető kocsonya – és ezt most nem képletesen értettem – , te már nem leszel többé, én pedig jóllakom. Hidd el, ezt bőven kiérdemelted.
Chris lehunyta a szemeit, és soha nem nyitotta ki többé.

 

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2011-12-28 10:12 Blade

Blade képe

Van egy kis perdület a végén, így reggeli kávé mellé jó volt. 

sze, 2011-12-28 10:33 Dokesz

Dokesz képe

A "perdületet" kicsit jobban kidolgozhattad volna, első olvasásra nem egyértelmű hogy mi történik. A lányról sem tudunk meg semmit, miféle lény is ő valójában? Amennyiben az volt a cél hogy ezen elgondolkozzon az olvasó, nálam elérted, mi az ami kocsonyává változtat egy vámpírt?

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

sze, 2011-12-28 11:12 psyche

Abszolút egyetértek. A befejezés kidolgozatlan.

 

Több elbeszélés kellett volna, túl nagy hangsúlyt fektetsz a párbeszédnek. Ha a párbeszédet nehezen tudod kivitelezni, inkább alkalmazz helyette elbeszélést vagy leírást, így elkerülöd az amatőr-hatást.

 

Alapszabály: az elbeszélés és a leírás mindig biztonságosabb mint a párbeszéd.

 

Ha a párbeszéd elkerülhetetlen, de nehezen lehet hozzáigazítani egy körülményhez, akkor használjunk inkább rövidebb mondatokat. Még a rövidebb mondatokból álló párbeszédek is biztonságosabbak mint a hosszú mondatúak. Persze helyzetfüggő, mennyire nehéz megszerkeszteni egy párbeszédet.

 

Ebben az esetben az elbeszélés célratörőbb lett volna.

sze, 2011-12-28 21:52 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Szerintem nagyon jó ebben a formában, nekem külön tetszik, hogy párbeszéddel oldottad meg. Véleményem szerint sokkal jobb így, mint a elbeszéléssel. A vége sem befejezetlen. Kit érdekel, hogy milyen lény a lány, és mitől válik kocsonyává a vámpír? A lényeg, hogy megdöglik a rohadék. :) Régen csíptem a vámpírokat, de mióta a csapból is folynak, kifejezetten rühellem mindet. Hulljanak csak, irtsuk ki mindet! :)
És most kicsit mégis ellentmondok saját magamnak, és annyival módosítom a fentieket, hogy a végén lévő párbeszéd talán tényleg nem túl szerencsés. Lehet, hogy a többiek is ezt kifogásolták valójában. Nem tudom, nekem úgy tűnt, az egész párbeszédes részt. Viszont szerintem egészen addig teljesen rendben van, és tetszik ez a megoldás, de a végén kicsit erőltetettnek tűnik. Minek is beszélne a prédából lett ragadozó az áldozatával? Esetleg azért, hogy a képébe nevethessen, és élvezze a helyzetét. Viszont ezt nem érezzük. Ez inkább csak amolyan erőltetett párbeszéd, ami az olvasónak szól, de a résztvevők között valójában nem hangzana el egyébként. Talán ezt a hibát nevezik inas-szobalány párbeszédnek. Szóval a legvégébe én vinnék egy kis színt. Lássuk, hogy élvezi a csaj a prédája értetlenségét, nevessen a szemébe, élvezze a gyötrelem minden percét. Mert jelen állapotában csak egy otromba magyarázat.
Egyébként összességében tetszett az egész, csak a végével van gond. Nem a befejezetlenségével, mert én nem érzem annak, csak a kidolgozatlanságával. Nem ugyazaz.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2011-12-30 17:00 Alienna

Köszönöm, azt hiszem igazad van.

Azért írtam annak idején, mert nagyon idegesítenek a vámpírok. Amikor kijavítottam, az elején egy hosszabb leíró részt kidobtam, mert felesleges volt, az első párbeszédet is kijavítottam, de a másodikra nem figyeltem annyira. Tényleg hülyén hangzik egy olyan lény szájából, aki mindig vámpírokat eszik. Csak annyira be akartam olvasni nekik... :)

Egyszer majd nekifutok megint.

Szerintem mindent megmagyaráztam, amit meg akartam. Egy lény, aminek a vére a gyomorsava, és vámpírokat eszik. A végét azért nem részleteztem, mert akkor már nem lett volna csattanó, csak fordulat. De igaz, jobban is megírhattam volna.

p, 2011-12-30 19:08 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Nem gond, ha beolvasol, illetve a főhősöd beolvas a vámpírnak, csak legyen ez érezhető, ne pedig magyarázó jellegű. Mert nem magyarázkodni akar, hanem kárörvendeni. Csak ezen kell módosítanod egy kicsit.
A kinyírás módját tényleg nem kell tovább részletezni. Ez itt nem érdekes. Egyébként az ötlet nagyon érdekes, mármint a gyomorsavvérű valaki, de jelen történetben csak annak van jelentősége, hogy meghamizza a kis szopattyút. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!