Találkozás

Suhogó vörös selyemben jött el értem. Szőke haját felborzolta a lágy, hajnali szellő, szemei nemes zafírként ragyogtak a korai félhomályban. Bőre sápadt volt, akár a karcsú lábai alatt megfélemlített hidraként tekergőző köd. Ajkai titkok és csodák ígéretét hordozták, miként a nemes márványból faragott istennő arcán nyíló karmazsin-vérvörös szerelemvirág, amely csak holt szíveken virulhat ki.
A játékos szellő megmozgatta a fák leveleit, és elszáguldott a patak fekete-fehér kavicsos partja mellett a sűrű liget végtelenbe vesző mélye felé. A kis tisztáson, ahol vártam rá, sziklapadról zuhant alá a víz: kedélyesen csacsogó zúgó lehetett egykor. Most némán sodródott a sötét ár, ritkásan szórva cseppjeit a lapos, fekete-vörös sziklára, amin ültem. Még árnyék övezte a csípős levegőben fagyottan elnyúló erdőt, hideg takarójával megdermesztve az őszt.
Oly rég volt már, mikor először jártam e tájat! Olyan mérhetetlen idő választ el attól a kortól, mikor még birodalmaink oly határtalanok voltak, hogy nem volt hatalom felettünk. Kitöltöttük az összes tért, ahova eljutottunk, s még minden hova eljutottunk. A világ még ifjú volt, csodával és titokkal teli, szívünk reményt és kíváncsiságot hordozott, s mit se tudtunk még az emberekről!
Más lett… Minden megváltozott. Birodalmaink összementek, alig érik el testünk határait. Sok hely már tiltott nekünk, és sok tér megszűnt számunkra. Az ismeretlen világból a titkok és a csodák átköltöztek a fejembe, az ajkaiba, a véredbe, a szemeink legmélyére: a lelkünkbe!
Ragyogó szépség volt, s eme tényt még jobban kiemelte a háta mögött felkelő nap, mely aranyba foglalta alakját, amint a tisztásra lépett a ködös erdőből. Puhán mozdult, megfontoltan, ahogyan én is jöttem: tudtuk azt, hogy mi fog történni. A kezdetektől fogva így ment, s most utoljára lesz így.
Szerettem. Szenvedélyem irracionalitása más forrásból táplálkozott, mint a legtöbb esetben, mert paradox volta, nyilvánvaló önellentmondása eltörpült saját bizonytalanságom mellett: megőrültem-e már, vagy még csak ezután fogok? Mindazonáltal, az egyetlen tény, amiben biztos voltam, az elejétől fogva mérhetetlen időn és határtalan téren át egészen idáig, az iránta érzett szerelmem volt.
Karcsú árnya kivált a vénséges vén fák göcsörtös árnyékából, láthatóvá téve testének tökéletes arányait. Szememre furcsa fátyol telepedett, s így sokáig nézhettem, ahogy megtette a csekély utat a fáktól a patakpartjáig. Közben elmerengve hallgattam apró, elkószált madárkaként repdeső hangját, mely közös múltunkról mesélt ködös hangulatú, könnyes-poros, fájón szép tündérmesét.
Nem tudhatom, hogy már azelőtt is szerettem-e, mielőtt a nap tűzgömbje először kelt fel, mielőtt először fordult nagyot nyögve a föld, mielőtt először öntötte le ránk ezüst fényét a hold, de azóta mindig és változatlanul, önmagamnál is jobban. Kiábrándultság és öröm…
Szerelem, kiábrándultság, öröm! Nem lehetnék képes ilyesmikkel foglalkozni, sőt, nem is tudhatnék róluk, de a mérhetetlen időtartamok és a határtalan terek jó alkalmat teremtenek arra, hogy igen alaposan átértékeljük a lehetetlen és a paradoxont. Amikor mi heten megérkeztünk, pontosan ezt tettük, változó sikerrel. Meg kell valljam, az emberektől is eltanultam néhány trükköt.
Minden idő elfogy egyszer, s az enyém és az övé sem kivétel. Hiába volt a szándékolt lassúság és a megnyúlt idő, végül csak odaért mellém. Mindketten tudjuk, mi az ok, de mert nem muszáj, nem beszélünk róla. Szótlanul nézünk egymásra-egymásba, s utoljára veszünk lélegzetet, ugyanúgy, mint először: egyszerre, közös levegőkortyból. Azután jéghideg ujjai végigsimítják arcomat.
Együtt zuhanunk a patakba, a sötét víz ott örvénylik körülöttünk. Nem érzem a bőrömön a nedvességet, sem csontjaimban a hideget, sem véremben a meleget: érzékeim végleg szétfoszlanak a lassan kivilágosodó ég alatt. Utolsó erőmmel az Ő szemébe fúrom a magamét, s tekinteteink utoljára még találkoznak egy mással. Kékség. Fényesség. Sötétség…

3.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.5 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2006-10-13 18:20 Styra

Styra képe

Huhú.
Ez jó volt.
Először két elírás, amíg összeszedem a gondolataim: Patak partjáig és egymással.
Noh. Jó hangulatot teremtesz, és engem legalábbis kíváncsivá teszel. Hogy kik ők, és milyen világban élnek.
Ügyesen, szépen írsz, de ezt más művednél már mondták előttem.
Várom a következőt.
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

szo, 2006-10-14 11:36 Eternaldeath

A hibákra az előzőekben mások már felhívták a figyelmedet, ezzel nem kívánok foglalkozni. Számomra minden novellád egy festmény volt. Meglehetősen szép festmény. Azt azonban meg kell, hogy jegyezzem, hogy a sok festett képből egy kicsit sok volt már a végére. Ez ne szegje kedved, lehet, hogy azért van, mert egyszerre olvastam el minden írásodat. Nemtom ki vagy, és honnét szalajtottak, de jó, hogy itt vagy!
Csak így tovább! Hajráf!
:-D
Eternaldeath

szo, 2006-10-14 19:13 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Hát...
Nos!
Egy apró hiba: "Ő szemébe fúrom a magamét" hát a szemébe sok mindet fúrhatsz kötőtűtől kezdve cseppkőig, de a Te szemed aligha... írj inkább pillantást vagy tekintetet.
Figyu Alister!
Elképesztően jól fogalmazol, de kicsit sok a titok és csoda, a szenvedély és a ragyogó szépség. Írd le azt, amikor a börtönben megvernek és megerőszakolnak egy rabot, vagy azt, amikor egy fickóra élete legfontosabb beszélgetése előtt/alatt jön rá a hasmenés, de olyan erővel, hogy majd be...
Ha komolyan írni akarsz (és tudom, hogy igen), akkor az élet minden területét ragadd meg, próbálj ki mindenfajta stílust, az sem baj, ha utánzol. Még nem baj. Csak így találod meg a saját hangod.
Az eddigi ujjgyakorlatok elképesztően jók, de kicsit egysíkúnak kezd tűnni a dolog, azt pedig kerülni kell.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Senki sem tekinti magát a legkevésbé is adósnak, ha időt kap, holott ez az egyetlen, amit még az sem tud visszafizetni, aki hálás érte.
(Seneca)

sze, 2008-09-03 10:52 Mythrall

Mythrall képe

Hmm...ezen sokat rágódtam, de megtetszett:

"Szenvedélyem irracionalitása más forrásból táplálkozott, mint a legtöbb esetben, mert paradox volta, nyilvánvaló önellentmondása eltörpült saját bizonytalanságom mellett:"
:)

szo, 2009-04-11 11:29 Wayland.

Wayland. képe

Hogy öszinte legyek nekem nem tetszett.
Az eleje jól indul de 1 idő után elégge...őőő...uncsi.Eggyetértek Corneliussal.Probálj valami agresszivabbat.
Azért végigolvastam és találta egy elírást:tekinteteink utoljára még találkoznak egy mással...
egymással egybe kell írni.

____________________________________
Ugyanaz vagyok mint voltam de más,
ugyanaz vagyok és maradt egy látomás.