Fejtő koronája

Hirtelen eszébe jutott valami. Csak egy jelentéktelennek tűnő kis semmiség, mely aprócska gyertyalángként kezdett imbolyogni tudata peremén. Olyan gyenge volt még, olyan védtelen, mégis dacolt a végtelen ürességgel, mely körülvette és fagyos ölelésével csaknem kioltotta. Számára azonban mégis ez az egy gondolat jelentett mindent, és nem engedhette, hogy kihunyjon. Megragadta hát, buzgón táplálni kezdte, és végül sikerült egyértelműen tudatosítania magában.
- Létezek!
Ám ahogyan az előbb a gondolata, úgy egyensúlyozott most ő is a létezés határán. Foggal és körömmel kapaszkodott a valamibe, mely körülvette, hogy vissza ne zuhanjon a semmibe, melyből megfogant.
Szemei lassan kinyíltak, és a látvány, mely elé tárult teljesen elszédítette. Még minden homályos volt, még minden sötét, de minden egyes pillanat csak még biztosabbá tette.
- Létezek!
Lassan és bizonytalanul mászni kezdett, de rögtön meg is torpant, mikor a koponyája a kelleténél kissé keményebben koppant egy előtte meredező sziklán. Nem töltötte el túl jó érzéssel ez a találkozás, és ennek hangot is adott. Melynek következtében előbb saját visszhangja lepte meg, majd kisvártatva az a közeli hang is, mely egyértelműen nem tőle származott.
Aztán újabb és újabb hangokat hallott. Előbb bátortalan sóhajtásokat, jobbról is, balról is, majd kicsit bátrabb hümmögéseket, torokköszörülést, és még egy halk kiáltást is valahonnan messzebbről.
Nem látta őket, a sötétben ugyanis csak most kezdtek el kirajzolódni a szemei előtt egy barlang rideg kőfalai, melyek jótékonyan takarták el a járatokban megbúvó neszezések forrásait, ám ahogy a falakon végigpattogó visszhangok végül mind rátaláltak, egyre biztosabb lett benne, hogy nincs egyedül.
Jó páran voltak még vele ott, a sötétben, akik bizonytalan hangjukból ítélve szintén nem tudták hol vannak, és mit is keresnek itt.
Aztán a távoli kiáltás megismétlődött, ezúttal viszont semmi nyoma nem volt benne visszafogottságnak. Fájdalmas és félelmetes kiáltás volt ez, mely tompán recsegő, ropogó hangokba veszett bele, és aztán hirtelen ismét csend lett. Senki nem szólt, minden elhallgatott.
Egy végtelennek tűnő pillanattal később kavicsok csikordultak a kiáltás irányában. Valami közeledett. Valami, ami elhallgattatta a kiáltozót, és elhallgatásra ösztönzött mindenki mást is, aki a sötétben rejtőzött.
Nyugtalan, egyre erősödő neszezés kezdődött, és valaki nem is olyan messze megiramodott.
Egy ideig csak a zihálását hallotta egyre távolabbról, majd hirtelen újabb halálsikoly zengte be a sötétséget. Kisvártatva pedig még egy, és még egy. A sötétségben rejtőző rém újabb és újabb áldozatokat szedett, és a haldoklók utolsó sirámai egyre közelebbről hallatszódtak. Aztán a távolban, ott, ahol a barlangjából kivezető egyik járat elkanyarodott, egyszercsak felvillant három kéklőn izzó szempár.
Nem volt menekvés, a szörnyeteg megtalálta és egyenesen felé tartott. Hátrálni próbált, de csak kemény falakba ütközött, a szörny pedig egyre gyorsuló léptekkel közeledett. Sarokba szorult prédaként várta végzetét, ám még nem adta fel. Hiszen alig élt még, alig tapasztalta még meg a létezés örömeit. Nem engedhette, hogy csak úgy vége legyen mindennek, és ismét a nemlét fagyos ölelésébe zuhanjon.
Izmait megfeszítve várta a végső küzdelmet, vagy az elkerülhetetlen véget. Ám az hamarabb eljött, mint számított rá. Néhány lépéssel előtte a léptek zajai elnémultak, s mire feleszmélt, már késő volt. A szörny egyetlen ugrással az orra előtt termett, és ahogy kéken izzó szemeit ismét kinyitotta, halvány fényük egy rettentő agyaras pofa körvonalait rajzolták ki előtte, mely most félelmetes mosolyra nyílt.
- Fejtő! Most megvagy!
A szörny ismerte. Tudta ki ő. Jobban tudta, mint ő maga.
A döbbenet teljesen ledermesztette, s már csak arra eszmélt, mikor a szörny óriási, nyirkos mancsa megragadta és teljesen körülölelte testét. Fejtő érezte, hogy a szörny bármikor könnyedén összeroppanthatta volna, ám ehelyett iszonyatos erővel elhajította, egyenesen oda, ahol a járat elkanyarodott.
A földet érés közel sem volt kellemes, Fejtő mégis örömmel üdvözölte a bőrébe hasító, és a csontjai mélyéig hatoló égető fájdalmat, mert ez azt jelentette, hogy túlélte. Azt jelentette, hogy mégsem ért véget evilági létezése.
Mikor ismét kinyitotta szemeit már nem csak a sötétség vette körül. A járat, melyből a szörny érkezett, egy másik, nagyobb barlangba torkollott, és a barlang túlvégén kékes fénysugarak törtek utat maguknak a sötétség áthatolhatatlannak hitt függönyén keresztül, hogy gyengéden végigcirógassák az őket körülvevő rideg falakat.
Fogait összeszorítva küzdötte magát ismét talpra, és megindult a halvány fény felé, mely a biztonság édes ígéretével kecsegtette.
Ekkor azonban a szörnyeteg ismét felbőgött. Hangjába beleremegtek a barlang falai. S ahogy a fenyegető üvöltés előbb fájdalmas vonyítássá, majd velőt rázó halálsikollyá vált, Fejtő már jól tudta, valami még ott lapul a sötét járatok mélyén. Egy néma gyilkos, mely képes volt egy szívdobbanásnyi idő alatt szétmarcangolni a szörnyet, melytől eddig rettegett.
Futni kezdett hát, ahogy csak a lába bírta, a fény felé, az ismeretlenbe, mely egyetlen halvány esélye volt a túlélésre. Nem hallotta, hogy bármi is üldözné, mégsem lassított egy pillanatra sem.
Előtte a barlang kanyargó járatai egyre világosabbá váltak, s már a kijáratot is látta, mikor megpillantott egy újabb rettenetet. A három izzó szempár, és az óriási karmos mancsok láttán rögtön tudta, ugyanazzal a szörnnyel áll szemben, amelyik az imént megragadta és elhajította.
- Nem pusztította hát el a néma gyilkos? Vagy ez egy másik? Hány lehet még belőle?
Mire ezt végiggondolta a szörny pár szökkenéssel már mellette is volt. Rettentő pofáját szélesre nyitotta, irtózatos nyelvével pedig tetőtől talpig végignyalta. Végül szemmel követhetetlen sebességgel megragadta, ám ezúttal nem hajította el, hanem a vállára ültette és meglódult a kijárat felé.
Fejtő egy pillanatig még értetlenül és nyáltól csöpögve bámult maga elé, majd tekintete a furcsa nyeregre tévedt, melyben ült, és melynek már érintése is ismerős érzéssel töltötte el.
Hirtelen régi emlékek öntötték el. Egy öregebb, tapasztaltabb önmaga emlékei, ahogy hű hátasán, Halontán megannyi csatát túlélt és elbukott, több tucatnyi léten át.
Halonta csak egy baráti biccentéssel nyugtázta Fejtő ébredezését, miközben egy pillanatig sem lassítva vágtatott tovább a kijárat felé.
Mire Fejtőnek sikerült átúsznia emlékei folyamát, már a szabadban jártak, és a táj, mely a szemei elé tárult egyszerre volt számára ismerős, és teljesen idegen. Tudta, hogy most jár itt először, mégis úgy emlékezett, hogy számtalanszor megfordult már itt, ennek a különös barlangnak a szájánál, ennek a kéklő hegynek az oldalán.
Aztán hirtelen eszébe jutott a néma gyilkos, mely elől mindeddig menekültek. Ijedten fordult hátra, és a barlang mélyén, az árnyak között meg is látott valamit iszonyatos sebességgel közeledni. Ám még mielőtt kiért volna a fényre, és Fejtő jobban szemügyre vehette volna az őket üldöző halált, Halonta felbőgött.
- Kapaszkodj!
Fejtő ismét előrefordult, de már csak az utolsó pillanatban látta meg azt a félelmetes alakot, aki a jó pár lépéssel előttük meredő szikla tetején állt. Egyik kezét a magasba emelte, másik kezével pedig, benne egy vészjóslóan izzó pálcával, épp rájuk célzott. A következő pillanatban egy felette örvénylő fekete felhőből egy fehér villám csapott le az alakra, majd tovább száguldott egyenesen az ő irányukba.
Fejtő fel sem fogta, hogyan kerülhette el őket, de azt érezte, hogy nem sokon múlt. Érezte az arcán a forróságot, és hallotta az iszonyatos robbanást, ahogy becsapódott. Halonta az utolsó előtti pillanatban vetődött félre, és Fejtőt ez még a figyelmeztetés ellenére is felkészületlenül érte. Ha Halonta nem kapja el a levegőben, azóta már ismét lett volna egy kellemetlen találkozása a sziklás talajjal.
Mielőtt Halonta visszaültette volna a nyeregbe, Fejtő válla felett vissza pillantva látta a becsapódás helyét, a jókora krátert, mely ijesztően közel volt hozzájuk. Az őket üldöző árny pedig már nem volt sehol.
A pálcás alak viszont még mindig ott volt. Halonta egyenesen felé tartott. Léptei viszont már lassabbak, nyugodtabbak voltak. Mintha tudta volna, nincs mitől félniük, pedig pár pillanattal ezelőtt ez a valaki még kis híján a halált hozta rájuk. Fejtő értetlenül bámulta az idegent.
- Eleve nem is mi voltunk a célpont?
Az alak már nem törődött velük. Egy lábon állt, és hátra vetve magát, másik két lábát és karjait kinyújtva, arcát az égnek emelve egyensúlyozott.
- Hála neked, Szeremély, népünk kéklő alkotója! Hála neked, Csuszod, fehéren izzó csanakra!
Az ég már nem háborgott felette. A fekete felhő elvonult, és átadta helyét egy kéken pulzáló, vakító tüneménynek, mely fényével újra és újra bevilágította az alant elterülő tájat.
Fejtő a furcsán ismerős kéklő csodát fürkészte, és semmit sem értett. Nem értette mi folyik körülötte. Nem értette miért vadásztak rá, miért mentették meg, miért törtek az életére újra és újra, hogy aztán mindig futni hagyják. És legfőképpen nem értette, miért érzi úgy, hogy ez a kéklő fényével elvakító égi csoda az, akinek az életét köszönheti.
Halonta közvetlenül a pálcás alak előtt állt meg, és letessékelte Fejtőt a nyeregből. Fejtő csak ekkor figyelt fel rá, hogy mennyire ismerősek az alak vonásai. Még Halonta nyergében, mikor megrohanták az emlékek, mintha őt is látta volna. De mostanra ismét minden olyan ködössé vált a fejében. Mintha a nyereg érintése nélkül az emlékek is magára hagyták volna.
Aztán már csak maga elé meredt. Fejét hagyta előre bukni. Becsukta a szemét, és hagyta, hogy elcsendesüljenek a gondolatai. Élt, túlélt, és végre nem kellett tovább menekülnie. Végre megnyugodhatott kicsit.
Mikor ismét kinyitotta szemét, önmaga nézett rá vissza. A fehérlő csanakra, Csuszod forrósága nyomában a talaj olyan simává olvadt, hogy látta benne saját magát. A tükörképe elmosolyodott, majd lassú fejcsóválással nyugtázta Fejtő értetlenségét. Úgy tűnt, még a saját tükörképe is jobban tudta, mi folyik körülötte, mint ő maga. A tükörkép végül megkönyörült rajta, és kérdő tekintetére válaszul fejével a pálcás alak irányába biccentett.
Fejtő a különös idegenre nézett, aki már nem egy lábon állt az égnek hálálkodva, hanem vele szemben, csak rá várakozva. Villámcsapásként érte a felismerés. A pálcás alak ugyanúgy nézett ki, mint ő.
- Ki vagy te?
Fejtő hasonmása nem válaszolt, csak mosolygott, majd pálcájával a pár lépéssel háta mögött lebegő ládikóra mutatott. A ládából kéklő kristályokkal övezett míves korona emelkedett ki, majd lassan, a pálca irányítását követve Fejtő fejére repült.
Fejtőt olyan erővel gyűrték maguk alá az emlékek, hogy térdre rogyott. Mindenre emlékezett. Mindenre, ami valaha is történt. Mindenre, ami történt volna. Mindenre, ami történhetett volna.
Nem tudta mennyi ideig térdelt ott. Az idő akkor és ott számára nem volt értelmezhető fogalom. Csak akkor tért magához, mikor megérezte saját könnyei ízét.
- Vezés!
Fejtő széttárta karjait, Vezés pedig rögtön oda is ugrott hozzá, és rég elvesztett másik feleként ölelte át. Hiszen az is volt. Saját teste, saját énje, egy másik, rég elfeledett valóságból.
Tízszer halt meg azóta, hogy úgy döntött hátra kell hagynia valamit magából. Tízszer tért vissza Vezés a múltba, hogy megmentse őt, újra és újra, ám mind a tízszer keserves kudarcot vallott.
Fejtőn persze nem fogott az idő, hiszen szinte még csak most fogant meg Szeremély imádott hegyének, Zaralynak egyik kristályméhében. Vezés viszont csúnyán elkopott már azóta, hogy Fejtő Zaraly egy másik kristályméhe elé állva saját tükörképeként e világra hozta őt.
Most viszont itt volt. Ismét megmentette őt. De még mindig nem tudta, ezúttal ki tört az életére.
Vezés meg sem várta a kérdőre vonást. Ékköves pálcáját nyújtotta Fejtőnek, akinek egyetlen érintés is elég volt ahhoz, hogy minden kérdésére választ kapjon.
Sajátjaként látta Vezés emlékeit, melyek a tíz hosszú lét alatt pálcájának köveibe vésődtek. Látta, ahogy Vezés először nézte végig földbe gyökerezett lábbal saját teremtőjének halálát. Látta, ahogy újra is újra visszatért a múltba, hogy megmentse őt, ám minduntalan kudarcot vallot. Látta, ahogy az éjfekete, csendes mészáros, Rafka megölte őt előző előtti létében az utolsó nagy csata során, majd emlékeit elorozva visszatért, hogy előző létében alkotásának pillanatában is elpusztítsa őt.
És végül látta, ahogy Vezés ezután megtalálta és megölte Rafkát, ám először életében tehetetlenül állt másénje holtteste felett. Mert megtalálta azt a régi emlékekkel teli helyett Zaraly egyik barlangjában, mely még visszább repíthette volna az időben, de tudta, ha vissza is ugrik, nem lesz elég gyors, hogy megakadályozza a merényletet. A jövőből érkező Rafka túl korán érkezett meg, és túl gyors volt Vezéshez képest.
Ezért küldte vissza Vezés a szélsebes Halontát. Halonta saját ébredező múltbéli énje közelébe érkezett meg, és Vezéssel ellentétben pontosan tudta hova kell mennie, hogy átadja önmagának a jövő emlékeit hordó nyerget. Nem kellett magyarázkodnia, a nyereg mindent elmondott a múlt Halontájának. A jövő Halontája pedig nekiiramodott, hogy még Rafka előtt elérje Fejtőt. Majdnem elkésett, így nem tudott már mit tenni. El kellett hajítania Fejtőt, mielőtt Rafka lecsaphatott volna rá. Épp csak addig sikerült így feltartania Rafkát, míg a múlt Halontája rátalált, és kimenekítette. Életét áldozta Fejtőért épp úgy, mint az a néhány szerencsétlen kizaraly, akikbe a Fejtőre vadászó Rafka belebotlott, és akiket Fejtő és Halontához hasonlóan még csak most hozott világra az ezerbarlangú Zaraly.
Rajtuk már nem lehetett segíteni, és talán értelme sem lett volna. Hiszen egyszerű gyalogjai voltak ők csupán ennek a világméretű játszmának, kik nem is tehettek volna nagyobb szolgáltatot e dicső háborúban, minthogy gyarló életüket adják a legendás Fejtőért.
Halonta pedig új esélyt kapott, elődje a nyergén keresztül adta át emlékeit, és megtisztelő küldetését, hogy Fejtő hős hátasa legyen. E lét Halontája pedig természetesen boldogan vállalta ezt a szerepet, és kimenekítette Fejtőt Rafka karmaiból. Ha viszont a fennen kéklő Szeremély nem küldi segítségül hű csanakráját, a fehéren izzó Csuszodot, és az nem égeti porrá az utolsó pillanatban az őket üldöző fekete mészárost, Rafkát, Halonta minden ereje is kevés lett volna, hogy megmentse Fejtőt.
És Fejtő azt is látta, hogy tényleg kevés volt. Hogy az előző létben Halontának már nem volt ideje figyelmeztetni Vezést, és mikor először tűntek fel a barlang szájánál, Vezés döbbenten nézte végig, ahogy Rafka széttépi őket. S bár Csuszod akkor is a segítségére sietett, abban a létben a füstölgő kráter mellett heverő két társát már nem tudta megmenteni. Halonta nyerge szolgált csupán némi magyarázattal neki, hogy hogyan is jutottak el odáig, hogy végül Rafka elől kelljen menekülniük, miközben Vezés még csak hasonlót sem élt meg soha.
Vezés mindezek tudtában tért vissza az időben, hogy Zaraly barlangjának szájánál ezúttal felkészülten várja a fekete mészárost, és itt, ebben létben, végül tényleg sikerrel járjon.
Fejtő mérhetetlen hálát érzett hű társai iránt, akik annyiszor siettek már segítségére. S immár tudta, hogyan hálálhatja meg tetteiket. Immár tudta, Szeremély üptiát egész népe arra vár, hogy Fejtő dicső győzelemre vezesse őket az Üptárban, az üptiátok végtelen háborújában.


- Fejtő! Készen állunk. Mind a 30 művény áll. A kizaralyok kiképzése befejeződött. Mindenki a helyén. Várjuk a Marást.
Háromszor fogantak új kizaralyok Zaraly mélyén, mióta Fejtő elindult a Marás fennsíkjára.
Vezés persze most sem tartott vele. Más utakon járt épp úgy, mint minden korábbi létben. Zaraly barlangjait járta, hogy megkeresse a művények hős pulanjait, és átadja nekik az emlékeiket hordozó ereklyéiket. A pulanok pedig, miután összegyűjtötték hű kizaralyjaikat, Fejtőhöz hasonlóan mind a Marás fennsíkjára siettek, hogy felépítsék művényeiket. A legnagyobb kizaralyok voltak ők, kiknek megadatott, hogy a legendás Fejtő oldalán vívják meg Szeremély első csatáját Kapisáz üptiát förtelmes ivadékai ellen.
Kapisáz rettegett jenyádja, Kapisázenyád egyenesen feléjük tartott. A kifacsart testét borító vérvörös sivatagok, és fekete ingoványok már messziről hirdették, halál és pusztulás vár mindenkire, ki útjába kerül. Szeremély kéklő földje, Szeremélyenyád pedig az útjában volt, de nem futamodott meg. A Marás fennsíkjának védelmezői, élükön Fejtővel immár csak arra vártak, hogy Kapisázenyád rettentő karja lecsapjon.
Fejtő művénye legmagasabb tornyának tetején állt. Az eget fürkészte. Kapisáz vöröslő fényében úsztatta Kapisázenyád feléjük nyúló karját, mely már olyan közel járt, hogy kitakarta a fél eget, s Fejtő szinte látta is rajta menetelni Kapisáz gazgadjainak seregeit. A Marás viszont még váratott magára. Fejtő tudta, hogy Kapisázenyád csak akkor fog lecsapni, mikor Szeremély lebukik a látóhatáron, s kéklő fényével már nem óvja őket. De nem aggódott, Szeremély az ő személyében gondoskodott e vidék védelméről, míg Szeremélyenyád túlvidékeinek megmentésére sietett. Az Üptár valóban végtelen volt, és Szeremélyt minden irányból csak ellenségek vették körül. Míg Fejtőnek Kapisáz támadását kellett visszavernie, Szeremély két másik üptiáttal küzdött meg Szeremélyenyád túlvidékein. Fejtő mégsem féltette őt, Szeremély hatalmas volt, és remekművei, a kizaralyok mindig győzelemre segítették. Eljött hát az idő, hogy ismét bebizonyítsa, ő is büszke kizaraly, Szeremély legpáratlanabb alkotása.
- Köszönöm Vezés! Nélküled nem sikerülhetett volna. Főleg nem ilyen rövid idő alatt. Szeremély biztosan bőkezűen ad majd hálát neked.
Alig kétszer dobbant Szeremély szíve, mióta Vezés megérkezett Fejtő művényébe, Fejtőékbe, mely a legnagyobb volt a Marás fennsíkját övező 30 művény közül. Vezésnek hosszú utat kellett megtennie, mire végre ismét találkozhatott szeretett másénjével, Fejtővel. A kizaralyok mindhárom addigi foganásánál ott volt, és segítette az ébredezőket, majd végigjárta az épülő művényeket, hogy megbizonyosodjon róla, minden rendben halad, és minden elkészül, mire bekövetkezik a Marás. Így érkezett hát meg Fejtőékbe, még épp időben, hogy együtt vívja meg Fejtővel első csatáját.
Fejtő immár a fennsíkot szemlélte, a Marás síkját, mely körül kéken csillogó koronaként ott tornyosult mind a 30 művény. Égig érő tornyaikon és masszív falaikon strázsáló kizaralyok pedig már csak Kapisázenyád karjának becsapódására és a gazgad hadak támadására vártak.
Fejtő bízott bennük. Tudta, hogy a művények koronájának védvonalán egyetlen gazgad sem fog átjutni. Tudta, mert emlékezett, tucatnyi korábbi létében látta már Kapisázenyád marását, és vezette győzelemre a kizaralyok seregeit a gazgadok ellen.
Most azonban valami annyira más volt. Kapisázenyád hosszú karja most is egyenesen a Marás fennsíkja felé tartott, és a lomha jenyád már ha akarta sem tudta volna elkerülni a neki állított csapdát. Fejtőt viszont nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy Kapisáz ezúttal talán készül valamire.
- Rossz előérzetem van.
- Ne aggódj, Fejtő! Kapisáz mindent épp úgy tesz, ahogy vártuk. Kapisázenyád hamarosan lecsap egyenesen a csapdánk közepébe. A gazgadok szánalmas seregeit szétverjük, Szeremélyenyád pedig eltemeti Kapisázenyád óvatlanul ránk vetett karját. Mire Szeremély visszatér, felkészülünk az ellentámadásra, és egyetlen jól irányzott csapással az örök feledésbe taszítjuk Kapisázt és nevetséges híveit.
Ez pusztán az első csatánk az Üptárban. Ennél csak dicsőbb küzdelmek és győzelmek várnak ránk ezután.
- Szeretném én is ezt remélni, Vezés. Ám addig nem nyugszom, míg végleg ki nem alszanak Kapisáz égető, vörös fénysugarai.
Fejtő kék bőre szinte fehérré vált, mikor vére kifutott az arcából e gondolat hatására. Csak Kapisáz távolból pulzáló vörös fénye adott neki némi színt. És épp ez volt a pánik oka. Kapisáz Szeremélyhez hasonlóan soha egyetlen korábbi létben sem volt jelen Kapisázenyád és Szeremélyenyád összecsapásakor. Más vidékeken vezette akkor győzelemre gazgadjait. Ám most itt volt, és valamire készült. Valami olyanra, amit eddig egy korábbi léte során sem tett meg.
- Kapisáz itt van! Figyelmeztesd a pulanokat! Ha csak a legapróbb eltérést is észlelik az előző léthez képest, azonnal jelentsék nekem!
S míg Vezés a művények kristályain keresztül sorban átadta az üzeneteket, Fejtő felugrott Halontára és a magasba emelkedett vele.
Mire elérte a feketén hömpölygő, felhőtestű hiádok szintjét, Szeremély már lebukott a látóhatáron, Kapisázenyád pedig abban a pillanatban belevájta gigászi érckarmait a fennsíkba. Szeremélyenyád fájdalmas nyöszörgésébe beleremegett a vidék. Megkezdődött a Marás.
A gazgadok ezrével özönlöttek át Kapisázenyád vörös sivatagaiból Szeremélyenyád kéklő sziklafennsíkjára. De nem jutottak messzire. A művények tornyain és falain álló kizaralyok kék tűzsugarakat és borotvaéles kristályzáporokat zúdítottak rájuk. A leghősiesebb kizaralyok pedig belevetették magukat a gazgadok tömegébe, és brutális tetelnie bárdjaikkal vagy épp puszta kézzel tépték szét a félelmetes agyarakkal és fenyegető szarvakkal támadó rémeket. Sokan hamar elbuktak közülük, ám gondoskodtak róla, hogy minél több szörnyeteget rántsanak magukkal Tehrodnáb, az örök nemlét fagyos ölelésébe.
Csuszod, Spedés, és Legés, Szeremély hátrahagyott hű csanakrái többször is lecsaptak a támadó seregekre, jókora füstölgő krátereket és szénné égett gazgadok tucatjait hagyva maguk után.
Csak néhány gazgad volt olyan kitartó, hogy elérte művények vonalát, annál tovább viszont egy sem jutott. Ugyanis a művények és az azokat övező sáncok is mind a Szeremélyenyád pusztáit beterítő, a kizaralyokat saját sziklatestükből tápláló, fennséges tetelniékből épültek, akik egyszerűen elkapták és maguk alá gyűrték az óvatlanul hozzájuk érő gazgadokat.
Szeremélyenyád pedig elkezdte megemelni a Marás fennsíkját Kapisázenyád karja körül, hogy lassan, de annál biztosabban körülölelje és végül magába olvassza azt.
Minden úgy történt, ahogy a pulanok várták. A gazgadok rohama folyamatosan gyengült, és rengeteg áldozattal ugyan, de úgy tűnt, a kizaralyok fogják megnyerni a csatát. A kéklő Szeremély persze nagylelkű volt, bármennyi nehezen teremtett kizaralyt hajlandó volt feláldozni a győzelem érdekében. Így a kizaralyokat csatába vezető pulanok is csupán rideg elismeréssel adóztak a csatateret lassan beterítő kizaralytetemek előtt.
Fejtő azonban nem a csatatérrel foglalkozott. Kapisázt figyelte, és Szeremélyenyád általa megvilágított területeit. S mikor már azt hitte, aggodalma mégiscsak alaptalan volt, és tényleg minden megy a maga útján, a távolban, Szeremélyenyádnak azon az oldalán, amely Szeremélytől most a legtávolabb volt, észrevette a gigászi vörös érckarmot.
Kapisázenyád hátba támadta őket. Egyik karját, mélyen, Szeremélyenyád alsó vidékeinek rejtekében közelítette, és karmait ott mélyesztette belé, ahol a legkevésbé számítottak rá.
Már semmit sem tehettek ellene. Kapisázenyád második karja is lecsapott Szeremélyenyádra. A fájdalom hangjai pedig ismét megrengették a földet. S míg a távolban újabb seregek özönlöttek Szeremélyenyád védtelen vidékeire, a Marás fennsíkjáról hirtelen felemelkedett Kapisázenyád karja, és hátrahagyta vert hadait. Mire Szeremélyenyád bekebelezhette volna, Kapisázenyád első karja már messze járt.
Fejtő eleget látott. Ezt a csatát már nem nyerhették meg, a távolban rohamozó gazgadok túl messze voltak a főseregtől, és máris túl nagy területet vettek az irányításuk alá. Ideje volt visszatérni.
Fejtő lehunyta szemeit, s nem törődött többé a külvilággal. Lassan elhalkultak körülötte a csata zajai, Szeremélyenyád sirámai, és végül már Halonta nyergét sem érezte maga alatt.
Mikor ismét kinyitotta a szemét Vezés állt vele szemben Zaraly barlangjának szájánál, és pálcáját nyújtotta felé. Ám mikor meglátta Fejtő értetlenből hirtelen türelmetlenné váló tekintetét, gyorsan vissza is rántotta. Nem először látta másénjét visszatérni a jövőből. Bár a testben semmilyen változás nem megy végbe, mikor pusztán a szellem utazik, Vezés mindig tudta, ha Fejtő visszatért, és tudta, hogy mindig jó oka volt rá.
- Elbuktunk?
Fejtő válaszra sem méltatta, máris a hátbatámadás helyszínét, a Marás völgyét kereste a tekintetével.
- A művények koronájának fel kell épülnie a Marás fennsíkján. Ám ez nem lesz elég. Újabb seregre lesz szükségem, a legkiválóbb kizaralyokra, akik elkísérnek a Marás völgyébe, és a művények védvonala nélkül is visszaverik majd a gazgadok második támadását.
Vezés szinte képtelen volt elhinni, hogy Kapisáznak sikerült hátbatámadnia Szeremélyt, ám nem volt oka megkérdőjelezni Fejtőt. Kérése szinte lehetetlennek tűnt, ám ő már tudta, hogyan fogja megvalósítani. Tekintetével a környéket fürkészte. Majd miután megbizonyosodott róla, hogy mozdulatlan a látóhatár, és nyoma sincs sehol egy várva várt kék fénycsóvának, ismét Fejtőhöz fordult.
- Induljunk hát akkor! Ereszkedjünk le most együtt Zaraly barlangjaiba, és gyűjtsük össze a legkiválóbb kizaralyokat. A Marás fennsíkjára pedig most ne legyen gondod! Azt a csatát már az eljövendő Fejtő vívja majd meg helyetted.
Mire eljött a Marás, Fejtő, Vezés, Halonta és a legkiválóbb kizaralyok serege már Zaraly lábánál álltak. Életük legnagyobb ugrását készítették elő. Tudatuk eggyé vált a kristályligettel, mely körülvette őket. S azon kívül már nem létezett számukra semmi. A Kapisázenyád karjairól átözönlő gazgad seregek csatakiáltásai, és Szeremélyenyád sikolyai is elhalkultak, s végül teljesen elnémultak. Így a teljes csendben immár egyként emlékeztek mindenre, mi e tájon történt, és eggyé váltak az emlékekkel, melyek visszarepítették őket a múltba.
Mikor ismét kinyitották a szemüket, Kapisázenyád ismét messze járt, és a rajta menetelő gazgad hadak még türelmetlenül várták a Marást.
Fejtő mégsem vesztegette az így nyert időt minden idők legnagyobb sikeres időugrásának megünneplésére. Máris indulásra utasította seregét, s csupán Vezés maradt hátra még annyi ideig, hogy ékköves pálcáját felemelve egy kék fénycsóvát küldjön a magasba múltbéli önmagának. Mert tudta, hogy a múlt Vezése most épp a látóhatárt fürkészi e jelre várva. A jelre, mely megüzeni neki, hogy a Marás fennsíkja várja majd őt és nem a völgy.
Hosszú volt az út a Marás völgyébe. Fejtő már attól tartott nem érnek oda időben, és Szeremély légtestű hinéliái, Vulanság, Jelés, és Elés segítsége nélkül talán nem is sikerült volna. Ezek a csodás, láthatatlan gyimerlúrok hátukon hordozták őket, így megkönnyítve fáradt lépteiket.
S így, mire Kapisázenyád rejtett karja feltűnt a Marás völgye felett, Fejtő és kizaralyai már a völgy szélén álltak, készen a mindent eldöntő harcra.
Kapisázenyád érckarmai mélyen belevájtak a völgy felszínébe. Szeremélyenyád kérlelően nyüszített, hogy mihamarabb szabadítsák meg az égő kíntól. Fejtő pedig nem volt rest. Halonta hátán, nyomában a legkiválóbb kizaralyokkal megindult a gazgadok seregei felé, és mielőtt azok Szeremélyenyád földjére tehették volna mocskos mancsukat, kéklő lángnyelvekkel nyaldosta körbe soraikat. Szeremély kék lángjai mohón falták a gazgadok fekete bundáját, akik ordítva vetették magukat földre, hogy aztán pár pillanattal később végleg elhallgassanak. Akiket nem sikerült eltalálnia Fejtőnek, azok rövidesen Halonta agyarai között lehelték ki a lelküket, vagy a kizaralyok tépték szét őket.
A kizaralyok serege egyre beljebb nyomult Kapisázenyád karján, és Szeremélyenyád is egyre többet kebelezett már be az érckarmokból. S bár Kapisáz vörös fénye égette a bőrüket, a fény minden levágott gazgaddal egyre csak gyengült.
- Nézd! Nézd, Fejtő! Kapisázenyád alattomos támadásával csak a még gyorsabb véget hozta el magának. Miénk a karja, és hamarosan miénk egész Kapisázenyád! Még Szereményre sem volt szükségünk!
- Még ne ünnepelj, Vezés! Ismeretlen vidékeken járunk! Bármi megtörténhet!
- Vigyázz!
Halonta gyorsasága sokszor mentette már meg Fejtőt a biztos haláltól, és ezúttal is sor került rá. Kapisáz narancsszín hiádjainak rejtekéből négy csanakra csapott le a kizaralyok seregére gyors egymásutánban. A robbanásokat csak épphogy sikerült elkerülniük Fejtőéknek. Halonta pedig ezúttal nem tudta elkapni az ugrás következtében nyergéből kirepülő Fejtőt, karja ugyanis darabok szakadva hevert az egyik kráter szélén.
Fejtő Kapisázenyád vörös homokján feküdt. Még mindig szédelgett kicsit a robbanástól, ám egy pillanatig sem nyugodott. Nagynehezen lábra állt, és ismét harcra készen várta az ellenségek rohamát.
De csak egyetlen magányos gazgad állt vele szemben.
- Rafka!
Fejtő egy pillanatig sem gondolta, hogy ismét szembekerül vele. S bár ez egy másik Rafka volt, egy fiatalabb Rafka, nem pedig az, aki többször is megölte őt, valahogy mégis látta a szemében a felismerést.
- Végre rád találtam, Fejtő, te tévutakon járó hódító. Nem akarlak megölni, de ha nem hagysz nekem más választást, Kapisázra, és minden fényes üptiátra esküszöm, megteszem!
- Bukott üptiátot imádsz, Rafka! S te is vele fogsz bukni, Szeremély dicsőségére!
- Ó, te naív, félrevezetett gyermek! Hol dicső az, ki kérlelhetetlenül emészt el mindent, mi útjába kerül, csak pusztulást és gyötrelmet hagyva maga után? Vakon követed a világ pusztítóját, miközben Gubancvilág már csak a békéért sír!
- Gyere hát, mészáros, tőlem megkapod a békéd!
Fejtő a megannyi halál emléke által kísértett féktelen dühével itatta át gyilkos lángsugarait, ám azok nem értek célt. Rafka szemmel követhetetlen sebességgel kerülte ki őket, és mire Fejtő újra támadásba lendülhetett volna, már csak egy lépésre volt tőle.
- Pusztulj hát, pusztítók bábja, Szeremély vakon vagdalkozó bárdja!
Rafka egyetlen villámgyors rohammal átdöfte Fejtő alsó szívét, és szarvával teljesen a földhöz szegezte. A következő pillanatban viszont egy gyomorforgató roppanással törte bele szarvát Fejtő testébe, amikor Halonta elkapta, és a földre rántotta.
Fejtő a szeme sarkából még látta, ahogy elkezdenek lefelé gurulni a legközelebbi kráter oldalán, majd egy darabig csak az élethalálharc hangjait hallotta, míg végül egy óriási kéklő tűzgolyó örökre el nem hallgattatta őket. Vezésnek ismét sikerült Halonta segítségével elpusztítania Rafkát. Ám ezúttal is drágán megfizetett érte. Mire Rafkát elemésztették a lángok, Halonta már holtan hevert a kráter mélyén.
Fejtő hirtelen üresnek, magányosnak érezte magát. Hirtelen elvesztett mindent. Csak a most, csak a közelmúlt maradt meg neki. Remegő kezekkel tapogatta meg koronájának helyét, majd szomorúan vette tudomásul, hogy féltett kincse leesett a fejéről az esés közben, és fogalma sem volt róla, hova tűnhetett.
Megpróbált felkelni, megpróbálta mozdítani a testét átjáró szarvat, de nem járt sikerrel. A korona nélkül pedig már az időugrás tudománya sem volt a birtokában. Emlékezett rá, hogy számtalanszor ugrott már, de arra már nem, hogy hogyan. Ahhoz szüksége volt megannyi korábbi léte során elsajátított ismereteire, melyek most mind ködösnek, távolinak és idegennek tűntek.
Felső szíve egyre nagyobb erőfeszítésekkel dobbant, és tekintete egyre homályosabbá vált, ahogy a vörös homok mohón itta be égszínkék vérét.
Tehetetlenségében az eget bámulta, és Rafka gondolatai jártak a fejében, melyeket most annyival közelebbinek érzett. Nézte a megannyi színes üptiát fényében úszó jenyádok szövevényét, a végtelen háborút, a fennséges Üptárt, melynek látványa mindig annyi erőt adott neki. Ami újra és újra felszította benne a tüzet, mely a csaták során mindig győzelemre segítette.
Most viszont olyan másnak tűnt az egész. Olyan békésnek. Olyan megnyugtatónak. Mintha nem is dicső csatát vívnának ott fent a messzi jenyádok. Mintha egymást segítve, támogatva úsznának a végtelenbe.
Fejtő mindeddig nem értette őket, most viszont emlékezni kezdett rájuk. Emlékezni más emlékein keresztül. Rafka szarván keresztül.
Nyugalma hirtelen szertefoszlott. Rafka emlékei minden szívveréssel egyre mélyebben ivódtak elméjébe. Nem akarta, hogy átvegyék felette az uralmat. De a küzdelem szinte esélytelennek tűnt, hiszen koronája nélkül hogyan is vehetné fel a harcot egy ilyen ősöreg gazgad szelleme ellen. Egy olyan ősöreg gazgad ellen, aki nem is gazgadként fogant.
- Ez nem lehet!
Fejtő sajátjaként látta Rafka emlékeit. Látta, ahogy Rafka visszatért a múltba, hogy felhívja Kapisáz figyelmét Szeremély védtelen oldalára, és rájött, hogy biztosan ezt tette Vezés minden időugrása után is. Ő miatta halt meg annyiszor, ő miatta kellett visszatérnie Vezésnek annyiszor, ő volt az, aki miatt újra is újra kudarcot vallottak Kapisáz elpusztításában. Látta Rafkát, ahogy esküt tesz Kapisáznak, hogy visszatér Zaralyba, és megfékezi Szeremély legrettegettebb pulanját, Fejtőt. Látta, ahogy Kapisáz saját képére formálja. Ahogy kéklő bőrét feketére égeti vörös fényével. Ahogy kristályait lemorzsolva gyilkos szarvakat és karmokat növeszt neki. És ahogy új nevét, a Rafkát adományozza neki, a régi, gyűlölt Fejtő helyett.
- Ez nem lehet!
Látta, ahogy az öreg Fejtő egy elfeledett létben, Kapisázenyád utolsó bércén szembesül vele, hogy Szeremély a pusztító, kitől minden üptiát csak menekül. Látta, ahogy elhatározta, hogy visszaugrik a múltba, hogy mindent jóvá tegyen. Látta, ahogy Kapisázenyád utolsó bércén, mindenek kezdetén megjelenik, és leborul a még erős, és reménykedő vörösen izzó Kapisáz előtt, hogy örök hűséget fogadjon neki. Látta, hogy a Marás fennsíkja nem Kapisázenyád marása volt, hanem Szeremélyenyádé. Hogy Kapisáz mindvégig menekíteni próbálta lomha jenyádját, de Szeremélyenyád utolérte. Hogy gazgadjaival próbálta védeni földjét, ám a kizaralyok lemészárolták őket, és mélyen benyomulva Kapisázenyád vidékeire feltálalták Szeremélyenyádnak, hogy bekebelezze. Most már azt is értette, hogy a Marás völgye sem hátbatámadás volt, hanem támaszték, melynek segítségével Kapisázenyád eltaszíthatta magát Szeremélyenyádtól. Ezért tudott eltávolodni Kapisázenyád karja a Marás fennsíkjáról. A Rafkává váló Fejtő arra azonban nem számított, hogy a hátrahagyott énje mindent tönkre tesz majd, és az időugrás tudományával felvértezett Vezést létrehozva végtelen háborúskodást hoz Gubancvilágra.
- Bocsáss meg!
Fejtő magát átkozta, amiért soha nem vette észre, hogy Rafka mennyire kirí a gazgadok közül, hogy mennyire hasonlít a kizaralyokra, és főként őrá. Emlékeitől szédelegve már csak arra figyelt fel, mikor koronája ellebegett a szeme előtt és eltűnt Vezés ládájában, Vezés pálcája mellett.
- Mit művelsz?
Vezés szokásához híven most sem válaszolt. Fejtőhöz hasonlóan jobban szerette, ha a tettei beszélnek helyette.
Ígyhát odalépett a földön fekvő Fejtőhöz, megragadta a szarvdarabot, egy mozdulattal kirántotta az alsó szívéből, majd ugyanazzal a lendülettel beledöfte a felsőbe.
Fejtő gurgulázó kiáltást hallatott, majd utolsó erejéből már csak egyetlen dolgot kérdezett Vezéstől.
- Miért?
- Tudom, hogy most jöttél rá, hogy békét akarsz. Hogy elhatároztad, hogy amint meggyógyítalak, felkelsz és mindent megteszel majd, hogy összefogd a környező üptiátok erejét és megállítsd Szeremélyt. Sőt, azt is elárulhatom, hogy a jövőben bizony sikerrel is jártál.
S nem csupán a jövőben. Rég elfeledett létekben is, számtalanszor. Mikor még én is a részed voltam. Persze nem emlékszel. Hogyan is emlékezhetnél? Hiszen a korona akkor még nem is létezett. Én viszont emlékszem, rajtad keresztül, a te emlékeiden keresztül. Emlékszem hányszor tértél vissza, hogy Szeremély oldalán, Kapisáz oldalán, meg még ki tudja hány üptiát oldalán kiharcold az örök békét az üptiátok között, hogy végleg véget vess az Üptárnak. De mindig kudarcot vallottál, valamelyik üptiát mindig megelégelte a békét. Egyetlen megoldást találtál csupán az üptiátok senkit sem kímélő dúlásának megfékezésére, az üptiátok elpusztítását, és teremtényeik felszabadítását, legyenek azok kizaralyok, gazgadok, vagy bármilyen más morényok.
E küldetés elérésére pedig a leghatalmasabb üptiát lehet csupán képes, Szeremély. Te tudtad ezt, elfogadtad, belenyugodtál, és engem is ezért hoztál létre. De elbuktál, s emlékeid a nagy tervről veled vesztek. A korona túl későn készült el, s már csak a végső célodra emlékszel általa, az okokra nem. Ezért tudnak megtéveszteni holmi Rafkák, holmi menekülni látszó üptiátok. Mert már nem emlékszel, hogy azok, akik most menekülnek és békét akarnak, gyengeségedtől bűzlő nagylelkűséged láttán kapnak majd vérszemet. Könnyű abban látni az áldozatot, ki gyenge, és féli az erőset. De nem tudhatod mivé válik majd, ha felemeled.
Te tudtad, láttad, magam sem tudom már hányszor, de akkori tudásod csak rajtam keresztül maradt fent. Rám viszont nem hallgatsz. Pedig hányszor próbáltam már elmagyarázni neked. S még most is abban bízom, hogy megtalálom értetlen tekintetedben azt, ki engem teremtett. De most is csak azt látom, nem hiszel nekem, mint ahogy legutóbb sem hittél. Felgyógyítottalak, és te tönkre tettél mindent. Úgyhogy muszáj volt visszatérnem, hogy megakadályozzalak.
Szeremély diadalmaskodni fog minden üptiát felett, és nem érdekel, hogy ezért hányszor kell még visszaugranom a múltba, és hányszor kell megölnöm a kizaralyok dicső pulanját, Fejtőt, aki előszeretettel inog meg, mikor már oly közel a győzelem. Sajnos ezúttal ennél jobb alkalom nem akadt, úgyhogy most kell, hogy megöljelek. Pedig jól jött volna még a terveink beteljesítéséhez az a pár tapasztalat, ami a jövőben ivódott be a koronádba. Ezután azonban már annyira átitatta a kétely az emlékeidet, hogy teljesen bemocskoltad vele az általam gondosan karban tartott koronádat. Úgyhogy maradt ez a pillanat, és ez a korona. Tapaszalt, tiszta, és kellemesen Kapisázgyűlölő.
Vezés még egy pillanatig elmerengett a lehetett volna jövők emlékein, majd egyetlen mozdulattal szétzúzta kristálypatájával az utolsókat rúgó Fejtő koponyáját.
Vezés a kizaralyok és gazgadok maradványai között botorkált pálcájára támaszkodva, mögötte pedig ott lebegett a jövőt hordozó ládája. Mikor meglátta Fejtő felnyársalt testét a fájdalom egyetlen kiáltásban fakadt ki belőle.
- Ne!
Botladozva rohant másénje holtteste mellé, és zokogva gyászolni kezdte. Könnyei végigcsorogtak az arcán, az állán, az állkristályán, és egyenesen ékköves pálcájára csöpögtek. A pálca pedig mohón itta be magába a hamis gyász könnyeit, hogy mikor Fejtő ismét megérinti majd a pálcát, lássa mennyire megrendítette Vezést a gazgad által felnyársalt másénjének látványa, és még mélyebb gyűlöletet érezzen majd a gazgadok iránt.
Vezés a gyászt befejezvén botjára támaszkodva, megannyi lét gyászos emlékeitől megfáradtan állt fel Fejtő teste mellől, és még utoljára szórakozottan végigsimította Rafka Fejtőbe tört szarvát.
Aztán hirtelen megragadta, és elkezdte inni magába Rafka emlékeit.
Egy szívdobbanásnyi ideig némán állt, majd kibuggyant belőle a nevetés. Már mindent értett. Végre megértette, hogy az, aki ellen egész eddig harcolt, és aki ebben őt segítette egy és ugyanaz, önmaga. És már azt is tudta, hova kell ugrania, hogy végre elérje az áhított győzelmet. Egész eddig nem látta értelmét, hogy visszaugorjon a mindenek kezdetére, főleg mivel Zaraly csúcsa, ahol ezt megtehette, túl távol volt minden lényeges eseménytől. Most viszont látta, mikorra kell visszaugrania ahhoz, hogy megelőzze a Rafkává váló Fejtő ugrását, és ezzel meghiúsítva azt Kapisáz egyetlen segítségét is kiiktassa.
Az időugrás ugyanis kényes tudomány volt. Minden sikeres ugrás új létsíkot teremtett, és csak az ugorhatott, ki a múlt minden részletére hiánytalanul emlékezett. Csak az képzelhette el, hogy teste többé nem a jövő része, hanem a múlté, és csak így jöhetett létre az ugrás.
Ha azonban valaki korábbra ugrott, mint egy másik ugró, az idővel mindent megváltoztatott. S még ha csak jelentéktelen is volt a különbség, már az is megmásította a valóságot annyira, hogy ki először ugrott, ne a másik által teremtett létsík valóságába érkezzen.
Igen, egy elfeledett létben a teremtő üptiátjában csalódott Fejtő valóban visszaugrott a múltba, egy számára szebb, jobb létsíkot létrehozva ezzel. Ám most eljött Vezés ideje, aki őt megelőzve, saját síkját megteremtve ugrásával elérhette, hogy az öreg Fejtő már soha ne legyen része az új idők létsíkjainak.
Az út Zaraly csúcsáig hosszú volt, ám az idő Vezés számára már nem jelentett semmit. Mikor megérkezett, végigfuttatta tekintetét az ősi kristályokon, melyek Szeremély első alkotásai voltak, és magukban hordozták az alkotás pillanatának emlékét. Rajtuk keresztül nem esett nehezére visszaugrani mindenek kezdetére.
Persze távol volt Zaraly barlangjaitól és az ébredező kizaralyoktól, de már nem kellett sietnie. Ezen a síkon az ébredező Fejtőnek már nem kellett tartania jövőbeli énjétől, Rafkától.
Vezésnek viszont továbbra is szüksége volt Fejtőre, a kizaralyok ugyanis még mindig legnagyobb hősükként emlékeztek rá a Vezés által elhozott ereklyéiken keresztül. Úgyhogy Vezés még egyszer, talán utoljára útnak indult Zaraly már jól ismert barlangjához, hogy átadja emlékeit a hősnek, kinek hasonmásaként hajdanán megteremtetett.
- Ki vagy te?
Fejtő hasonmása nem válaszolt, csak mosolygott, majd pálcájával a pár lépéssel háta mögött lebegő ládikóra mutatott. A ládából kéklő kristályokkal övezett míves korona emelkedett ki, majd lassan, a pálca irányítását követve Fejtő fejére repült.
0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2016-07-31 06:44 Dana

Dana képe

Bajban vagyok, ne haragudj. Nagyon komoly, figyelmet igénylő írásnak tűnik -- főleg a sok név és számomra idegen kifejezés miatt --, viszont pont a nevek és idegen kifejezések miatt nem tudom követni a történetvezetést, ezért nem is tudok hozzá olyan véleményt írni, amilyet megérdemelne.
Remélem, az Olvasók sikerrel járnak, és az írásod megkapja az őt megillető figyelmet.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-07-31 08:48 Sednol

Sednol képe

Vegyes érzelmeim vannak, de egy dolgot biztosan tudok: óriási űrt hagytál bennem.
Eleinte még hajtott a kíváncsiság, hogy megtudhatom a fura nevű szereplők kilétét, aztán az is elmúlt.

„Vezés persze most sem tartott vele. Más utakon járt épp úgy, mint minden korábbi létben. Zaraly barlangjait járta, hogy megkeresse a művények hős pulanjait, és átadja nekik az emlékeiket hordozó ereklyéiket. A pulanok pedig, miután összegyűjtötték hű kizaralyjaikat, Fejtőhöz hasonlóan mind a Marás fennsíkjára siettek, hogy felépítsék művényeiket. A legnagyobb kizaralyok voltak ők, kiknek megadatott, hogy a legendás Fejtő oldalán vívják meg Szeremély első csatáját Kapisáz üptiát förtelmes ivadékai ellen. „

Ez volt az a pont, ahol végleg elvesztettem a történetet. Ha nem adsz nekünk támpontokat, hogy mit jelentenek a fogalmak, nevek, nem tudjuk értelmezni, látni az egészet, ahogy te látod.
Semmit sem jelent számomra a pulan, a kizaraly, a művény és az üptiát.
A másik nagy gond, amivel szembesültem, hogy utalásokat teszel a karakterek embertől eltérő külső és belső felépítésére, de halvány sejtelmem sincs, hogyan néznek ki a lényeid.

A neten is rákerestem a kifejezésekre, hátha egy könyvben már felmerültek előtte, de nem kaptam találatot. Az oldaladra is felnéztem, hátha, de semmi.

Az alapfelállást értem, de pont az elnagyolt részek miatt válik élvezhetetlenné. Az elvontsága tetszett, de elaprózta a figyelmemet a sok felmerülő kérdés, így nem tudtam odakoncentrálni.

Tetszetős világot alkottál, de látni szeretném, amit te látsz, akkor talán lenne esélyem a teljes megértésre is.

Este újra nekiesek, hátha valami elkerülte a figyelmemet.

Olvastad A holnap határa című könyvet? Végig az járt a fejemben.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-07-31 11:24 Alkotó

Alkotó képe

Nagyon szépen köszönöm az elszántságot és kitartó kiváncsiságot, amivel megtisztelted a történetemet, Sednol!
Őszintén szólva tartottam tőle, hogy sokakban űrt hagyok majd. Személy szerint szeretem azokat a történeteket, amik olvasása során nem fogja az író a kezemet, még akkor is, ha cserébe többször újra el kell olvasnom őket. De persze olyan műveket kiadni a kezeim közül, melyeket szinte csak én tudok élvezni, elég öncélú lenne, úgyhogy igyekeztem viszonylag sok magyarázatot adni. Ezek szerint nem eleget.
Szívesen kiegészíteném a hiányosabb részeket. A pulannak például biztosan szentelek még pár mondatot.
„Életét áldozta Fejtőért épp úgy, mint az a néhány szerencsétlen kizaraly, akikbe a Fejtőre vadászó Rafka belebotlott, és akiket Fejtő és Halontához hasonlóan még csak most hozott világra az ezerbarlangú Zaraly.”
A kizaralyokról úgy véltem eleget szól ez a mondat, de akkor még megpróbálok további magyarázatot adni hozzájuk.
A művényekről megemlítettem, hogy tornyaik és falaik vannak, és sziklatestű élő tetelniékből épültek. De szívesen írok még róluk is, ha szükséges.
Az üptiátokról elég sokat írtam, de szerintem még tudom pontosítani a leírásukat.
A karakterek leírását is szándékosan hanyagoltam, hogy az olvasóra bízzam az elképzelésüket, ha már egyszer végre nem elcsépelt orkokról meg elfekről írok, de ha nagyon zavaró ez a megfoghatatlanság, akkor róluk is szolgáltatok majd egy konkrétabb leírást.
Minden elismerésem, hogy még kutatómunkát is áldoztál a történetemre, és örülök, hogy nem jártál sikerrel. A blogomon ugyanis szinte minden kérdésedre választ kaptál volna, de szeretném, ha azokra az írásom adna majd választ.
A Holnap határa pedig okkal juthatott róla eszedbe. Nagy hatással volt rám, mint ahogy még néhány nagysikerű időutazással és emlékekkel foglalkozó mű is.
Köszönöm, hogy adsz neki még egy esélyt. Nagyobb változtatásokat is tervezek még a te és mások észrevételei alapján. Ez az első komolyabb írásom, mely az általam fejlesztett fantasy világban játszódik, és szeretném, ha nagyon jól sikerülne, hogy szilárd alapja legyen későbbi történeteimnek.
Még egyszer köszönöm az észrevételeidet, kíváncsian várom a továbbiakat.

v, 2016-07-31 11:24 Alkotó

Alkotó képe

Nagyon szépen köszönöm az elszántságot és kitartó kiváncsiságot, amivel megtisztelted a történetemet, Sednol!
Őszintén szólva tartottam tőle, hogy sokakban űrt hagyok majd. Személy szerint szeretem azokat a történeteket, amik olvasása során nem fogja az író a kezemet, még akkor is, ha cserébe többször újra el kell olvasnom őket. De persze olyan műveket kiadni a kezeim közül, melyeket szinte csak én tudok élvezni, elég öncélú lenne, úgyhogy igyekeztem viszonylag sok magyarázatot adni. Ezek szerint nem eleget.
Szívesen kiegészíteném a hiányosabb részeket. A pulannak például biztosan szentelek még pár mondatot.
„Életét áldozta Fejtőért épp úgy, mint az a néhány szerencsétlen kizaraly, akikbe a Fejtőre vadászó Rafka belebotlott, és akiket Fejtő és Halontához hasonlóan még csak most hozott világra az ezerbarlangú Zaraly.”
A kizaralyokról úgy véltem eleget szól ez a mondat, de akkor még megpróbálok további magyarázatot adni hozzájuk.
A művényekről megemlítettem, hogy tornyaik és falaik vannak, és sziklatestű élő tetelniékből épültek. De szívesen írok még róluk is, ha szükséges.
Az üptiátokról elég sokat írtam, de szerintem még tudom pontosítani a leírásukat.
A karakterek leírását is szándékosan hanyagoltam, hogy az olvasóra bízzam az elképzelésüket, ha már egyszer végre nem elcsépelt orkokról meg elfekről írok, de ha nagyon zavaró ez a megfoghatatlanság, akkor róluk is szolgáltatok majd egy konkrétabb leírást.
Minden elismerésem, hogy még kutatómunkát is áldoztál a történetemre, és örülök, hogy nem jártál sikerrel. A blogomon ugyanis szinte minden kérdésedre választ kaptál volna, de szeretném, ha azokra az írásom adna majd választ.
A Holnap határa pedig okkal juthatott róla eszedbe. Nagy hatással volt rám, mint ahogy még néhány nagysikerű időutazással és emlékekkel foglalkozó mű is.
Köszönöm, hogy adsz neki még egy esélyt. Nagyobb változtatásokat is tervezek még a te és mások észrevételei alapján. Ez az első komolyabb írásom, mely az általam fejlesztett fantasy világban játszódik, és szeretném, ha nagyon jól sikerülne, hogy szilárd alapja legyen későbbi történeteimnek.
Még egyszer köszönöm az észrevételeidet, kíváncsian várom a továbbiakat.

v, 2016-07-31 11:54 Sednol

Sednol képe

A válaszodból is látszik, hogy reggel az olvasott információkavalkád temetett maga alá.

Ígéretemhez híven újra elolvasom, mert érdekesnek találom az írást. Látni akarom egyben az egészet.

Amit még mindig fenntartok, kell a vizuális megerősítés, hogy el tudjuk képzelni a nem szokványost. Itt most nem elég egy odavetett célzás. Ezek nem orkok, elfek, amit ha odabiggyesztesz, mindenki el tudja képzelni.

Megpróbálom elrendezni magamban a fajok és képviselőinek nevét. Olyan nincs hogy nem értem meg. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-07-31 12:06 craz

craz képe

Hümm, nyolc éve vagy a karcon, akkor ez elég gáz. Bár ha évekre eltűntél közben és most találtál vissza ide, az talán magyarázza.
Rengeteg olyan hiba van az írásodban, ami már számtalanszor előkerült itt, és sok novella alatt ki is lett vesézve. Nézz szét itt, olvass régebbi novellákat, és hozzászólásokat. Amíg nem veszed észre, mit csinálsz rosszul, ne írj újabbakat, főleg ne ilyen hosszúakat, mert nincs sok értelme. Ezt például öt bekezdésig olvastam, utána feladtam.
No, kitartást... :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2016-07-31 14:38 Alkotó

Alkotó képe

Értem mire célzol, craz. Eddig nem sok jelentőséget tulajdonítottam ezeknek, és így küldtem be ezt az írást is. Aztán másnap rábukkantam a Gyíkra és a kapcsolódó cikkekre. Végigolvastam, megértettem, és rögtön megbántam, hogy nem néztem szét korábban. Ezek után már az sem lepett volna meg, ha nem kerül fel az írásom. Már akkor elhatároztam, hogy újraírom, hogy kijavítsam ezeket a hibákat. Most viszont várok még pár tartalmi kritikát, hogy azokat is figyelembe véve írjam majd át a történetet.

v, 2016-07-31 15:37 Para Celsus

Para Celsus képe

Ahoj!
Pro primo relatíve sok a vesszőhibád.
"Szemei lassan kinyíltak, és a látvány, mely elé tárult teljesen elszédítette." - a tárult után vessző, mert a "mely elé tárult" egy közbeékelt tagmondat, elé-után vessző kell.
"akik bizonytalan hangjukból ítélve szintén nem tudták hol vannak" - tudták után vessző.

Pro secundo, a fogalmazás is fura néhol.
"Nem töltötte el túl jó érzéssel ez a találkozás, és ennek hangot is adott." - magyarán a sötétben beverte a fejét, de rettenetesen, és ezért felüvöltött, mint akit nyúznak? :D Egy szikla lefejelése nemhogy "nem tölt el túl jó érzéssel", de fáj, mint az állat. És az ember nem hangot ad ilyen helyzetben az érzéseinek, hanem felüvölt, -jajdul, -kiált vagy -ordít. Szóval szerintem ez a rész egy kicsit lehetne direktebb is, kevésbé finomkodva körülíró.
"A tükörképe elmosolyodott, majd lassú fejcsóválással nyugtázta Fejtő értetlenségét. Úgy tűnt, még a saját tükörképe is jobban tudta, mi folyik körülötte, mint ő maga. A tükörkép végül megkönyörült rajta, és kérdő tekintetére válaszul fejével a pálcás alak irányába biccentett." - itt pedig három mondaton belül három tükörkép. Lehetne helyette "képmás", de át is szerkeszthetnéd a mondatokat, hogy névmással váltsd ki ezt a sok tükörképet, mielőtt még tükörországban érezné magát az olvasó.

Nekem néhol szmirp-érzésem volt* - az, hogy művénynek nevezel valamit, aminek falai és tornyai vannak, és amit meg szokás ostromolni, mennyiben tesz hozzá a műhöz? Mennyi pluszt ad a "vár" vagy "erőd" megnevezéshez képest?

Szóval nekem kicsit sok az egzotiks faj, név, nép, lény, művény - kissé ilyen érzésem volt:
http://ketezer.hu/2008/05/shakespeare-xix-henrik/
"Felség, a franc föld künysõ parlatán
elült a hadvasak zadorlata.
Bék ül hevély-csornáló Mars helyén;
s a nép, a tél-túl potnát, csart, sugát,
pohontyot vesztõ, nyögsanyarta nép
tallót subál, polyhót vet parlagon,
s ha pönty aszalva, surboly ha beért,
újpénz fejében vesterát lakik,
zengõ pakád szavára jár hokornyást,
s dibározik Bonárdus innepén."
:)

Viszont kétségtelenül van potenciál a kristályméhes-időugrásos univerzumodban.

*ha jól emlékszem, egy fantasyben szmírpnek hívtak egy állatot, aminek hosszú fülei, kiálló fogai voltak, ugrálva közlekedett, és üregben lakott. Vagyis magyarul egyfajta ál-egzotikumot teremtett a mű szerzője azzal, hogy a nyilvánvalóan nyulak közé sorolható állatot szmírpnek hívta.


"The Rainmakeeeer!"

v, 2016-07-31 20:58 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm az észrevételeidet, Para Celsus, és azt is, hogy ilyen könnyeden fogalmaztad meg őket.
A vesszőket igyekszem rendbe tenni majd az újraíráskor. A finomkodó körülírással pedig úgy tűnik elértem a célom, totális kontrasztot állítottam a történtek és annak leírása között ezzel némi fejvakarásra és remélhetőleg némi mosolyra ösztönözve az olvasót. De lehet, hogy hozzácsapok még majd egy megerősítést is. Valami ilyesmit: „Fájdalmas üvöltésétől még sokáig visszhangzott a barlang.”
Tükörországgal tényleg meggyűlt a bajom. Valahogy nehezemre esik frappánsan felvázolni az ilyen kommunikációs adok-kapok helyzeteket, különösen akkor, hogy ha nonverbálisak. Fejtő és az első gondolata között, Fejtő és az emlékei között, Fejtő és Vezés emlékei között, no meg persze Fejtő és a tükörképe között. Ehhez mit szólsz?
„A tükörképe elmosolyodott, majd lassú fejcsóválással nyugtázta Fejtő értetlenségét. Úgy tűnt, még ő is jobban tudta, mi folyik itt, mint ez az újszülött kizaraly, kinek vonásait most pár pillanat erejéig megörökölte. Végül megkönyörült rajta, és kérdő tekintetére válaszul fejével a pálcás alak irányába biccentett.”
A művények, ahogy egy fentebbi válaszomban is összefoglaltam már az írásomban elhintett utalásokat, főként annyiban bizonyulnak többnek egy erődnél, hogy élő, mozgó lényekből épülnek fel. Ettől függetlenül viszont lehet tényleg nem lenne akkora bűn néhol eleven templomerődként is utalni ezekre az építményekre, mint ahogy a hiádok jellemzésénél is megjelenik a felhő szó, vagy a csanakráknál is a villám. Mégsem akarom teljesen elhagyni ezeket az egyedi elnevezéseket, mert az jelentésveszteséggel járna együtt. A művények is csak annyira hasonlítanak az erődökre, mint a kizaralyok az emberekre. Van kezük, van lábuk, de attól még nagyon nem emberek. A művényeknek is van faluk, van tornyuk, de ehhez hasonlót egyet sem találsz, ha rákeresel a Google-ban az erőd szóra.
A linkelt és idézett szöveg viszont nagyon betalált. Tudom, hogy paródia, de számomra mégis egyfajta perverz kielégülést jelent az ilyen szövegek olvasása. Hiszen ha megfigyeled, minden szó mögött van valamilyen alap, mely egy elcsépelt kifejezés újabb, üditőbb alternatívájaként gyönyörködteti az arra fogékony olvasót. Mintha minden egyes szó egy jól irányzott szóviccet alapozna meg. Van, aki szereti, van, aki a falat kaparja tőle. Emellett pedig eljátszik a gondolattal, mi lett volna ha nem ilyen irányt vesz nyelvünk, kifejezéseink, szavaink fejlődése. Példának a Felhő atlaszt tudnám felhozni. Nem is merném soha megkérdőjelezni az igaz-igazt. https://youtu.be/OvZZdV9O6r8
Mellékesen jegyezném meg, hogy a kristályméh is csak külső nyomás hatására maradt a történetben. Számomra oda is valami sosem hallott szó kívánkozott, de legalábbis egy krizálisz.
A szmírp pedig engem is megviccelt. A leírás alapján máris elkezdtem ötletelni, hogyan is nézhet ki egy ilyen lény, és mondanom sem kell, hogy határozottan egzotikusabban, mint egy nyúl. De nem pont ez lenne a fantasy lényege, hogy megdolgoztassa a fantáziát? Hogy egy álomszerű világba repítve megpihentesse a valóságtól megfáradt agyunkat? Lehet, hogy nem, vagy legalábbis nem mindenkinek. Úgyhogy igyekszem majd tekintettel lenni másokra is.

v, 2016-07-31 21:16 Ovidius

Ovidius képe

Fenti hozzászólásod utolsó blokkjához... Olvastad a Mitago erdőt, vagy a Lavondysst?

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2016-07-31 23:16 Alkotó

Alkotó képe

Sem a Mitago erdőt, sem a Lavondysst nem olvastam, Ovidius. Miért kérdezed?

v, 2016-07-31 21:44 Para Celsus

Para Celsus képe

"A szmírp pedig engem is megviccelt. A leírás alapján máris elkezdtem ötletelni, hogyan is nézhet ki egy ilyen lény, és mondanom sem kell, hogy határozottan egzotikusabban, mint egy nyúl." - iggen, és itt jön ki a túl kevés támpont hibalehetősége. Mondjuk ha te elképzeled borjú nagyságúnak a szmírpet, aztán két fejezettel később az egyik szereplő az ölébe vesz egy ilyen jószágot, minimum becsapva érzed magad. Ugyanígy az olvasó kialakíthat fejben valami képet a művenyről, kirazalyról, vagy csoffadmányről és plöttyedményről - aztán lehet, később az általa kialakított kép ütközik a novellád világával.
Szóval támpontra mindenképpen szüksége van az olvasónak. Nem kell persze leírni, hogy hat láb öt hüvelyk magas lényekről van szó, akiknek a lábujjkörme hajlamos a gombásodásra, a bőrük pigmentszintje pedig hány százalékkal tér el a délebbre élő alfajétól - de nem lökheted be az olvasót egy olyan világba, ahol mindent neki kell kitalálnia és megalkotnia, mert esetleg nem azt az eredményt kapja, amit te szeretnél, hogy kapjon.


"The Rainmakeeeer!"

v, 2016-07-31 23:18 Alkotó

Alkotó képe

Igazad lehet a szmírppel kapcsolatban, Para Celsus. Bár én kifejezetten szeretem, ha átver egy-egy írás, és ütközik az addigi elképzelésem a később csepegtetett ismeretekkel, de természetesen tudom, hogy ezzel nem mindenki van így. Főleg, ha magára hagyják egy teljesen ismeretlen világban. Úgyhogy igyekszem majd részletesebb leírásokat adni a szereplőimről.

v, 2016-07-31 16:23 Gitáros

Gitáros képe

Rögtön az elején van egy komoly helyesírási hiba:
- Létezek! - helyesen: - Létezem! (Ugyanis ikes ige).

Olvastam egy darabig, de miután nem az én műfajom, le is álltam vele.
Persze, attól még biztosan vannak erényei ennek az írásnak.
Mások elég sok mindent hozzáfűztek, ezért én csak annyit írok:
- Hajrá!..:)

Miki

v, 2016-07-31 22:02 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm a figyelmeztetést, Gitáros. Rávett, hogy utána járjak egy olyan témának, amiben mindeddig nem mélyültem el komolyabban. Így bukkantam rá Grétsy László és Kemény Gábor Nyelvművelő kéziszótár című 2005-ös művére.
http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tinta/TAMOP-4_2_5-09_Nyelvmuvelo_k...
A 320. oldalon ikes és iktelen ragozás címszó alatt találhatóak a kapcsolódó gondolatok. A mászok, a hazudok, és az ugorjék szavak története némi mosolyt csalt az arcomra ezzel a komoly helyesírási hibával kapcsolatban. Mindenesetre ennek köszönhetően megjelent bennem az igény a történelmileg helyes alak használatára, úgyhogy örömmel jelenthetem be, mától létezem.

v, 2016-07-31 18:06 Ovidius

Ovidius képe

Meleg van, öreg vagyok, ennek megfelelően a lustaság is gyötör, de kénytelen voltam átülni a PC billentyűzetéhez, mert a tableten nehéz hosszabb szövegeket jól szerkeszteni.
Tehát...

1./ A fenti írás legfőbb problémáját az értelmezés jelenti. Van-e valamilyen cél túl azon, hogy Fejtő folyamatos időugrásai korábbi-újabb énjének fejlődését, életben maradását, vagy világváltoztató terveit bemutatja. Ez most kifejezetten a történetre , illetve céljaira vonatkozik. A hihetőségre majd rátérek. Azt talán jól értettem, hogy az utolsó szakasz (mondatok) a dolgok örökös ciklusban történő visszacsatolását akarják jelezni... Bár ez sem egészen tiszta. Ha ezt az értelmezési problémát félreteszem, marad a szokott bunyó, különféle érthető, vagy érthetetlen karakterű lények között, a nem teljesen tisztázott célért.
Tehát nem igazán érthető mit akartál mondani... :D

2./ A stilisztika. Ezzel igazából nem volt gondom, ami nem jelenti azt, hogy tetszik a megoldás. Ugyanis a történet azon szakaszáig, amikor a randa Halonta kilép a barlangból (vállán a rémült, semmit sem értő új fejtővel), teljesen normál, hétköznapi szavakat használ az író. A nevek eddig nem is problémásak, mert nem igazán beszélő nevek (akarnak lenni). Ekkor viszont elkezd megváltozni a szöveg, áttételesen jelezve, hogy egy idegen (az író által teremtett) világba értünk. Itt jön az igazi probléma a fantasyalkotás világában. Idegen fogalom- és nyelvértelmezést jól alkotni nehéz. Tessék elolvasni és értelmezni a Gyűrűk urának alkotási hátterét, Tolkien kutatómunkájának szinte a sagáéval egyenértékű, hatalmas voltát.
Tehát ettől kezdve új fogalmak, új kifejezések, új szavak, új nevek nyomulnak szembe az olvasóval. Az érthetetlenséget az okozza, hogy nincs igazi szövegkontextus, a hagyományos (emberi) nyelvezet és az idegen között. Hogy ebből mennyire értelmezhető Fejtő énjeinek idősíkok által meghatározott különbözősége, eltérő céljai, sorsa, nem tiszta. Pedig ez már történetértelmezési gond is, stilisztikai okokból.

3./ Egy írás az alkotói szabadság terepe. Azt tesz, amit akar, amíg azt az olvasók akceptálják. Mire is értem ezt? Nos, az időugrások által létrehozott másolatok találkozásának, konfliktusainak az adott világ alakulására gyakorolt hatásban. Igazából csak a szokott, kicsit (vagy nagyon :D) idegesítő stílusomban mondanám, hogy az oksági -- kauzális -- viszonyok a makrovilágban átléphetetlenek. A kvantumok világában átléphetők, de ott eléggé eltérő fizika van. Persze lehet érvelni olyan elvi multiverzumok mellett, amelyeket a folyamatos időugrások oksági beavatkozásai teremtenek meg. Csak éppen nem biztos, hogy sokan elhiszik így a történetet...

4./ Egy külön nyelvi problémám. Minden fantasy nyelvi világának legirritálóbb megoldása az "aki" helyett használt "ki" vonatkozó névmás, ragozatlan, avagy ragozott alakban (nálam).
Finom, régies eleganciát akar sugallni. Nem az. Idegesítő.

5./ Jó fantasyt írni nehezebb, mint sci-fit. Oka az, hogy a sci-fi írásához rengeteg valós tudáselemet lehet használni, főként működő tudományos-technikai zsargonok használatával. Legfeljebb a történet lesz szegényes, mert azt külön ki kell találni. A fantasy esetében viszont az író teremti meg (elvileg) az egész világot: környezet, fizika, formai megoldások, belső működési elvek, létformák, lények, etc., etc... Mindent lehet, de egy szabályt áthágni nem.
Ez pedig a belső kontextus, harmónia. Ha ez nem működik, akkor a történet vagy nem áll össze, vagy széthullik. Ez pedig egyetlen alkotónak sem lehet célja... :D

No, közben megjött a vihar, kicsit le is hűlt a levegő... :DDD Így már igen.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2016-07-31 22:57 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm a részletes elemzést, Ovidius.
1./ Meglepve olvasom, hogy számodra nem tűnik érthetőnek a történet, miközben leírásod alapján tökéletesen megértetted azt. Nem is tudom mit reagálhatnék rá. Legfeljebb annyit, amit már többieknek is megígértem, hogy igyekszem majd érthetőbbé tenni az érthetetlen karaktereket.
2./ Ha jól értelmezem az általad írottakat, a stilisztikával sem volt gondod, még ha nem is tetszettek a megoldásaim. Amennyire tudom, Tolkiennek azért volt szüksége rengeteget kutatómunkára, mert meglévő fantáziaszülte motívumokra kívánta alapozni saját világát. Ezáltal világa fantasy léte ellenére is rendkívül valósághű és emberközelivé vált. Én pontosan ezt próbáltam kerülni. Számomra ez az egész a képzelőerő próbatétele, nem pedig mások fantáziaszüleményeinek szorgos összegyűjtése, és új kontextusba állítása. Sokan, sokféleképpen megtették már ezt előttem igen kiemelkedő módon, és ezért még többen várják el egy műtől, hogy ugyanezt nyújtsa, mikor megpillantják a műfaji megjelölésnél, hogy fantasy. De jó páran vannak olyanok is, akik remélhetőleg pont azt várják, amit az én írásom hivatott nyújtani. Nem ismerős, nem emberközeli, nem jól megszokott, nem évtizedek alatt kiforrott és megalapozott.
Ettől függetlenül szeretném elérni az általad is említett igazi szövegkontextust a hagyományos nyelvezet és az idegen között, és ha esetleg még valamilyen példával is tudsz szolgálni, hogy hol nem érem ezt látványosan, és hogyan tudnék ezen szerinted oldani, örömmel fogom javítani azt a részt, és alkalmazni a történetem hasonlóan problémás részein.
3./ Folyamatos időugrások oksági beavatkozásai által teremtett elvi multiverzumok hihetetlenségéről beszélni fantasy környezetben számomra kicsit merésznek tűnik, de még talán sci-fi környezetben is, mikor manapság milliókat kasználnak az olyan játékok és filmek, amik még annyira sem tisztelik ezeket az elméleteket, mint a jelenlegi történet. De ahogy a szavaidból kivettem, számodra ez is inkább ízlés kérdése, és nem a történet javítását célozza, hanem annak puszta létjogosultságát kérdőjelezi meg. Ahogy láttam, mások számára kevésbé.
4./ Mindig is szerencsésnek tartottam magam, amiért soha nem találtam olyan jelentéktelen dolgokat idegesítőnek, mint mondjuk egy kétbetűs szó gyakori alkalmazása egy hárombetűs helyett. Ettől függetlenül igyekszem tekintettel lenni az olvasóimra, úgyhogy ígérem le fogom cserélni az összes finom, régies eleganciát sikertelnül sugalló „ki”-met „aki”-re. A sok új, általam kitalált szó mellett úgysem árt, ha az olvasó meg tud pihenni pár könnyedebb, jól megszokott kifejezés mellett.
5./ A belső kontextus és harmónia megteremtése nekem is célom. Bár az nem derült ki számomra, hogy szerinted sikerült-e. Vagy esetleg összeállt a történet, de utána széthullott? Vagy szét sem hullott, mert már eleve nem is állt össze? Remélem egyik sem.

Itt még mindig meleg van. Vihar sehol. Még szerencse, hogy én nem vagyok öreg és lusta.

Még egyszer köszönöm, hogy a kegyetlen körülmények ellenére, és a történetem okozta értetlenségek és idegeskedések ellenére is úgy döntöttél billentyűzetet ragadsz és megosztod velem gondolataidat. Remélem sikerül okulnom belőlük.

h, 2016-08-01 14:51 Ovidius

Ovidius képe

Kedves Alkotó!
Az ilyen szellemes, elegánsan kellemes kis gúnnyal fűszerezett válaszok mindig megérdemlik a korrekt viszontválaszt. Megpróbálom...

1./ Erről nincs mit mondanom, összeértek az értelmezéseink.

2./ Azért hoztam fel Tolkient, mert Ő az alap, hogyan kell felépíteni egy fantasy világot.
Az rendben van Részedről, mint eltérési elv, hogy a LOTR az emberi kultúra valós, létező mitológiáira épül, ezért is tudott olyan ragyogó komplexitású művet alkotni. Tolkien ezt a világépítő kutatómunkát rendkívüli tudatossággal végezte. Viszont, ahogy írtad is, vannak írók, akik annyira új világot akarnak építeni, hogy semmilyen kapcsolat ne lehessen érezhető az emberi világgal, kultúrával. Ez lehetetlen. Minden emberi gondolatnak van egy a mi világunkból eredő gyökere. Teljesen mindegy, hogyan fogalmazod meg az idegen gondolatokat, hogy csavarsz meg bármit, egy szál mindig összeköti a világunkkal.
Ez pedig Te magad, az alkotó vagy.
Írod, sokan, sokféleképpen alkottak teljesen emberidegen világokat, lényeket, entitásokat magas színvonalon. Ilyen nincs.
Egy példa. Ha van író, aki különös lényeket -- és az őket létrehozó világokat -- alkotott, akkor A.E.Van Vogt ilyen volt. Igaz, őt sci-fi íróként határozták meg. Ha ismered az írásait, akkor talán feltűnt, hogy eredetileg ő találta ki az Alien fő lényét, Fekete torpedóromboló címmel, A filmesek anno simán lenyúltak. De ott van tőle a Silkie, egy hármas entitású szuperember. Egyik sem igazán inhumán teremtmény.

Miután fantasyt alkottál, maradjunk ennél. Itt a második hozzászólásomhoz írtad, hogy nem olvastad a két Holdstock regényt. Nem véletlenül kérdeztem. Egyrészt erre a megállapításodra reagálva: "De nem pont ez lenne a fantasy lényege, hogy megdolgoztassa a fantáziát? Hogy egy álomszerű világba repítve megpihentesse a valóságtól megfáradt agyunkat? Lehet, hogy nem, vagy legalábbis nem mindenkinek."
Nos, Holdstock fantasyként minden, csak nem pihentető. elképesztően kegyetlen, a legmélyebb tudatalattiba hatoló történetek ezek. Bennük a különös mitágókkal, akik közül jó pár nem emberszerű, de mégis az emberi elme, lélek teremtményei. Tehát abszolúte kötődnek hozzánk minden idegenségük dacára. Ez a másik ok, amiért kérdeztem.

3./ Az időugrások dilemmája. Nem ízlésbeli problémám. Nem tudom mennyi fantasyt olvastál. A fantasyk meglepő módon kevesebbszer operálnak időutazással, mint a sci-fik, mert más az ilyen világok oksági rendszere. Nem kell az értelmezett (és indokolt) időutazást bemutatni.
A mágus eltűnik, valahol, valamit cselekszik, aztán a dolgok mások lesznek... :D
Számomra inkább a természettudományos megközelítés figyelmen kívül hagyása a szabad, következményeket lazán kezelő időutazások kezelése. Természetesen fel lehet használni, ahogy Te is tetted, mondjuk egy szimbólum megértéséhez (minden örökös körforgásban van, mindig visszajutunk az origóhoz, ergo cselekedeteinknek nem lesz igazi következménye...).
Azt pedig komolyan gondolom, hogy a mindenség különböző síkjain, dimenzióiban vannak olyan eltérő törvények, amelyek nem keverhetők, ezért oksági problémát jelent a felhasználásuk dramaturgiai okokból.
Ja, igen:
"Folyamatos időugrások oksági beavatkozásai által teremtett elvi multiverzumok hihetetlenségéről beszélni fantasy környezetben számomra kicsit merésznek tűnik, de még talán sci-fi környezetben is, mikor manapság milliókat kaszálnak az olyan játékok és filmek, amik még annyira sem tisztelik ezeket az elméleteket, mint a jelenlegi történet."
Ebben teljes mértékben igazad van, csak éppen engem abszolúte nem érdekelnek a film- és játékvilágok gagyijai .Van erre más kifejezés is, csak tiszteletben tartom a "nyomdaképesség" fogalmát.
Természetesen álláspontomat nyugodtan nevezhetjük konzervativizmusnak, mert korom miatt előbb találkoztam a szigorú természettudományos elvekre épülő sci-fivel. A fantasy későbbi élmény nálam, ezért is kevesebbet olvastam, és szigorúbbak a követelményeim a téma szabadságfoka miatt. Mint fentebb mondtam, egy fantasynak nem kell a klasszikus emberi természetfilozófiát használnia. A jól működő mágia -- abban a bizonyos működő történeti kontextusban -- mindent megold.
Az Út a csillagokig című antológiában van egy remek kis írás, hogyan kell működő mágiát megalkotni egy írásműben:Theodore R. Cogswell: Fal a világ körül.
De itt is van egy pici tudományos hátterű magyarázat...

Még annyit; ez a makacs következetességem abból adódik, hogy anno tanultam termodinamikát. A makrovilág oksági viszonyainak megfordíthatósági tilalma termodinamikai okú. Ha érdekel, érdemes utánanézni, de ez nem TIT felület... :D

4./ Az a bizonyos "aki" és "ki" probléma természetesen szubjektív. Nem itteni feladat tisztázni, miért vannak ilyen allűrjeim... :D

5./ Itt is összeértek a véleményeink, nincs teendő...

Üdvözlettel: Ovidius

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2016-08-01 17:27 Alkotó

Alkotó képe

Megtisztelő, hogy ennyi időt és gondolatot szánsz rám, Ovidius. Úgy érzem, most már értem, miről beszélsz. Az időugrás egyébként nem központi motívuma a világomnak, csupán ennek a történetnek. A valóságtól való elrugaszkodás mértékét pedig azért próbálom maximalizálni, mert magamon valahogy mégis csak azt figyeltem meg, hogy leginkább ez pihentet, még ha közben nem kis kihívást is okoz ezzel az agyamnak. Egyrészt persze nehézséget okoz átállni új szabályrendszerekre, ugyanakkor viszont felüdülés, hogy nem kell törődni olyan tényezőkkel, mely meghatározza mindennapi életünket. Biztos vannak ennek tudományosan megalapozott neurológiai okai is, de őszintén szólva nem jártam ezeknek utána, inkább csak a megérzés és szubjektív tapasztalataim vezérelnek. Aztán pedig csak reménykedhetek, hátha mást is ez szórakoztat, nem csak engem.

v, 2016-07-31 20:04 Sednol

Sednol képe

Lassan olvastam, hogy meg tudjam jegyezni, az egyes szereplők nevét és faját.

Továbbra is azt mondom, hogy túl sok az egymást keresztező infó. A történet érthető, de ha valaki nem figyelmesen olvassa, elvész a fajok és nevek közt.

Úgy a negyedik olvasásra talán meg is tudnám jegyezni, hogy melyik faj, melyik teremtőhöz tartozik és ki, kinek az alattvalója.

Még mindig érdekesnek találom a teremtett világot, de szerintem csak úgy lehet kikeveredni ebből az információkavalkádból, ha nincs olyan érzése az embernek, hogy bedobták a mély vízbe.
Túl sok az megjegyzendő név. Itt nem Halontára, Fejtőre, Rafkára, Szeremélyre és Kapisázra gondolok, mert ezek jól követhetőek, de hogy ki melyik fajhoz tartozik és milyen alárendeltségi viszonyban vannak, az túl soknak érzem. És ebbe még a földrajz is bekavar. :D

Egy hosszabb történetben jobban el tudom képzelni a dolgot, ahol fel van vezetve a teljes rendszer.

Eszembe jutott még egy film, Az időgép. A morlock vezér magyarázata a múlt megváltoztathatatlanságára figyelemreméltó. Persze ha valaki még nem világosodott meg, az egy hurokban tölti élete egy meghatározott részét.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-07-31 23:12 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm az újabb esélyt, Sednol. Szerinted az segítene a történeten, ha több helyre is beszúrnám az egyes szereplők faját, viszonyát, vagy még repetatívabbá tenné?
Például
„Halonta csak egy baráti biccentéssel nyugtázta Fejtő ébredezését, miközben egy pillanatig sem lassítva vágtatott tovább a kijárat felé.”
helyett
„Halonta, a kizaralyok között is behemótnak számító bestia csak egy baráti biccentéssel nyugtázta a nála sokkal kisebb termetű újszülött kizaralyt, Fejtő ébredezését, miközben egy pillanatig sem lassítva vágtatott tovább a kijárat felé.”.
Vagy
„És végül látta, ahogy Vezés ezután megtalálta és megölte Rafkát, ám először életében tehetetlenül állt másénje holtteste felett. Mert megtalálta azt a régi emlékekkel teli helyett Zaraly egyik barlangjában, mely még visszább repíthette volna az időben, de tudta, ha vissza is ugrik, nem lesz elég gyors, hogy megakadályozza a merényletet.”
helyett
„És végül látta, ahogy a kizaralyok harcedzett vezetője, Vezés ezután megtalálta és megölte Kapisáz gyűlölt orgyilkosát, a fekete gazgadot, Rafkát, ám először életében tehetetlenül állt másénje holtteste felett. Mert megtalálta azt a régi emlékekkel teli helyet Szeremély üptiát dicső hegyének, Zaralynak egyik barlangjában, mely még visszább repíthette volna az időben, de tudta, ha vissza is ugrik, nem lesz elég gyors, hogy megakadályozza a merényletet.”.
Vagy ez már túl erőltetett lenne? Esetleg a kettő között kellene megtalálnom az arany középutat? Vagy teljesen más megoldást kellene keresnem?

h, 2016-08-01 19:26 Sednol

Sednol képe

Sajnos ez nem lesz elég. Attól, hogy lepontosítod, a szereplőid melyik fajhoz tartoznak, attól még káosz marad az olvasóban. Nem tudunk képet társítani hozzá.

Ahogy Para Celsus és Roah is írta, egy ilyen új, sohasem látott világban nem engedheted el a kezünket, mert más fog az eszünkbe jutni.

A rend kedvéért nekem Halontáról – Isten tudja, miért – Aang legendájából a repülő bölény jutott eszembe. Ez csak akkor baj, ha te másként képzeled el a lényeidet.

„Halonta, a kizaralyok között is behemótnak számító bestia csak egy baráti biccentéssel nyugtázta a nála sokkal kisebb termetű újszülött kizaralyt…”

Ha jól értem, akkor ez olyan, mintha hátasként használnám a saját fajtársamat. Persze a fajtárs kihasználásával nem lenne gondom, ha tudnám, hogy néznek ki a kizaralyok, milyen hierarchia uralkodik a köreikben. Az is megeshet, hogy azonos fajon belül óriási eltérések vannak fizikumban. Az erősek akkorák, mint a bivalyok, míg az okosak kicsik és nagyfejűek, az ügyesek vékonyak és gyorsak. Ekkor a közös cél érdekében használhatják egymást. Az erős cipeli az okost és az ügyest, hogy azok cserébe megoldják az ő problémáit.

Vagy a kizaralyok egy nemzetségnév, amibe mindenféle faj beletartozik? Ebben az esetben újabb kérdések merülnek fel.

Van számodra egy jó könyvem: Alan Dean Foster: Ítélet.

Miért?

Egy olyan világot álmodott meg és mutatott be az író, amiről előtte még sohasem olvastam, és nem maradt hiányérzetem. A földitől teljesen eltérő civilizációt alkotott. Nem éreztem elveszettnek magam. Tudtam, melyik szereplő hogy néz ki, ahogyan azt is, mi a feladata, rendeltetése. Nem túl hosszú, és olvastatja magát. Úgy gondolom, ebből a könyvből megértenéd, hogy mi hiányzik az írásodból.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2016-08-01 21:35 Alkotó

Alkotó képe

Igen, Sednol, sejtettem, hogy nem lesz elég egy-egy kizaralyt, meg gazgadot beszúrni a szövegbe, hogy érthetőbb legyen a történet. Úgy terveztem, hogy minden szereplőről elég egyértelmű, de nem túl hosszú leírást adok majd első megjelenésükkor a történetben, és később is visszautalok majd főbb jellemzőikre.
Egyébként Halonta tényleg nem talált, a kapcsolatát Fejtővel viszont jól értelmezted. A fajtárs kifejezés viszont itt egy kicsit erős lenne, ugyanis mint az a kristályméhes utalásból is kiderül, itt vajmi kevés szerepe van a fajok eredetének. Akkor már inkább nemzetségként lehet értelmezni, de az megint nem lenne teljesen igaz, mert nem tartozik bele több faj úgy, ahogy írtad. Ezért kerülöm a történetemben is tudatosan a faj vagy nemzetség szót, és beszélek morényokról, amikor a kizaralyok, gazgadok és más, azonos szinten lévő teremtményekről beszélek. Tudom-tudom, megint egy öncélúnak tűnő szótákolmány, de igyekszem majd ezt is megalapozni. Arról pedig inkább hallgatok, hogy eredetileg a teremtmény kifejezéstől is búcsút mondtam, mert Gubancvilág lakóit nem is igazán teremtették.

h, 2016-08-01 16:32 Roah

Roah képe

Hm-hm.
Sednolhoz hasonlóként jártam magam is, illetve csatlakoznék Para és Ovidius benyomásaihoz is.

Szépen írsz, a tematika jó, érdekesnek is találom, és látod, noha néhol érthetőségi határokat súrol a történet, mégis foglalkoztatja az olvasókat.

Tudod, mi a gondom?
Hogy a fiktív szavak öncélúnak látszanak. Vagyis kitalálni - szerintem! -, fajokat, és egyebeket nem egy vásziszdasz, de a funkciók, motivációk, a történetbe ültetett szerepük létfontosságú, sőt, szerintem az adja meg valójában az indokot a létükre a novella - vagy akár regénybéli, fiktív világ -, aspektusából.

Mondok egy példát! ;) (Sarkított lesz, de azt szeretném, hogy megértsd.)

Számtalanszor találkozom a portálon - meg azon túl is, tehát általános jelenségre utalok -, azzal, hogy egy szerző, mondjuk Nicosiába helyezi az írását, (jó, oda pont nem, a leggyakoribb valami Kingesen hangzó amcsi állam, amcsi kisvárosa), vagy Párizsba, Londonba; ott állítja fel a díszleteket, az említett helyek akármelyikén játszódik le a sztorija. Miért? Semmiért. Tehát semmi oka sem a szerzőnek, sem a sztorinak arra, hogy Nicosiában forgassák le, vagy Moszkvában, és ez sok esetben az olvasó(k)nak úgy jön le, hogy ez csak valami nagyzolás a szerző részéről, mert tök buli, hogy ő "más"- hol forgat, másokkal.
Vagyis (elvileg!), nincs ok, csak okozat, nincs célja annak, hogy egy sztori tartalma idegenben lett elkövetve, azon kívül, hogy miért ne, a szerző hiszi és hiheti, hogy ezzel újít, holott nem.

Érted, hova szeretnék kilyukadni?

A műfajok reanimációját szorgalmazom, támogatom, hajaj - szerintem mindre ráférne! -, a fentezinek pedig igenszéles a spektruma, ha valaki ráérez, akkor aztán tényleg nem ismeri a határokat, és úgy éreztem olvasás közben, hogy igen, közéjük tartozhatsz te is - azonban így, önmagukban, ezek a fajok, vagyis a fiktív részek öncélúnak tűnnek, holott csak még jobban ki kell dolgoznod őket, okot adni, motivációt a (új, idegen) szavaknak, hadd érjenek össze a miértek.

Még a Tigris!Tigris! is eszembe jutott, példaként, noha sci-fi regény. (A kedvencem egyébként a műfajban.)
Mert mindamellett, hogy szerintem máig verhetetlen újdonságokkal szolgált, vaskos céllal tette, minden egyes új dolog mögött ott volt valami más jelentés is (!) valami, ami - szerintem! -, meg is alapozta a tudományos fantasztikum világát, kissé megformálta a műfaj jelentését is.
Kvázi Besternek komoly célja volt azokkal a 'idegen' kifejezésekkel, okkal használta őket.

Vagyis csak gratulálni tudok a fantáziádhoz, mint már mondtam, óriásira tartom a képzelet és a fantázia erejét, de teljességben szerintem az a jobb út ezen novellád alapján, ha valami vaskos motivációt is adsz ezeknek a szavaknak, hogy aztán jól, jobban (!) mögé láthasson az olvasó a jelentésüknek, az öncélúság látszatát is kerülje el. :))))
Nyomatékosítom: nem öncélúak az idegen szavak, amiket használsz, csak motivációs hiányosságok miatt annak tűnnek.

És nagyon nagy taps és hajrá a munkádhoz! :))))

https://www.youtube.com/watch?v=Fc9nTcROQtw

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2016-08-01 17:37 Alkotó

Alkotó képe

Nagyon köszönöm az észrevételeidet, Roah. Azt hiszem már csak erre volt szükségem, hogy összeálljon a fejemben, hogyan is tehetném rendbe a történetemet. Szinte szégyellem, hogy egy ilyen sarkított példára volt hozzá szükségem. Úgyhogy hozzá is látok az újraíráshoz a megannyi építő kritika figyelembe vételével. Remélem az új változat már jobban megfelel majd az elvárásaitoknak, és nem fogtok csalódni bennem.

h, 2016-08-01 20:03 Roah

Roah képe

Á, ne-ne, semmi szégyen, vagy ilyesmi érzeted ne legyen, sőt - nem mindenki ért pengén Karcul. Aki aktívan fent van, azok perfekt tolják a fenti nyelvet; nekem már elég három nyekkenés, mondjuk Parától, és képben vagyok, mit akar mondani, min rugózik, mire céloz, vagy Kentától, Kelvintől, Dóritól félszavak is akár, Ovidius könyv-címei, Obb, vagy Sren, Dana, szóval sokaké, és tudom, mit akarnak mondani, mindent értek. Egymást értjük. Nos ez szerintem csak rutin, gyakori Karcos párbeszédek elkövetése, írása, illetve egymás-olvasásának eredménye. Illetve azé, hogy annyira sokszor írjuk le fent ugyanazt, hogy Mindenki, de tényleg, majd' minden aktív felhasználó újra-és-újra másként fogalmazza meg ugyanazt a gyakorta előforduló hibát, vagy ilyesmiket, és rendszerint másként - amit egy aktívabb felhasználó szusszanásnyi jelzésből is ért.

Szóval ez nem feltétlenül valami izé, "szinte szégyellni" végképp nem kell, ez a hozzászólási hagyomány, a Karc sajátos nyelve így alakult a sok-sok munka, meg szórakozás, meg fenti létünk miatt - hm? :))))

Szerintem jól írsz, és van a világodban szufla, energia - ha nem lenne vele meló, nem is lenne akkora buli dolgozni rajta, nem? A Karc meg pont ezért van - hm? :)))

Nem semmi munka felépíteni egy komplex világot - erre szerintem egyébként egy novella-terjedelem nem is elég, ha csak nem epizódokra bontva -, az újdonság is kecsegtető, csak ígytovábbozni tudok. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2016-08-01 21:41 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm a kedves szavakat, Roah. Biztos voltam benne, hogy nagy fába vágom ezzel a fejszémet, éppen ezért sem mertem magam belevágni, csak a ti segítségetekkel. Egy regényre viszont még nem érzem késznek magam. Nem igazán rajzolódott még ki előttem egy kellően epikus történet, és egyébként is tartok tőle, hogy túlságosan elnyújtanám, és felesleges részekkel tömném tele. Ezért szeretném rövidebb történeteken keresztül bemutatni a világom, amik nem is igazán kapcsolódnának majd egymáshoz, ezzel lefedve minél nagyobb területet térben és időben. Ehhez viszont előbb ezt a kis bestiát illene gatyába ráznom.

k, 2016-08-02 16:34 Kentaur

Kentaur képe

A többiek már szinte mindent elmondtak, én csak egyet tehetek már hozzá:
Ismered a mondást, hogy aki sokat akar, keveset fog? - Ez az írásban fokozottan érvényes. Azt te tudod, mi lehet az oka, talán túl régóta gyűlik benned a mondanivaló, de tény, hogy most valóban annyi infó zudúlt ebbe a műbe, ami egy komplett, kidolgozott háttérvilágot igényelne, ami pedig legalább egy regényt, de egy triológia is simán kijönne belőle.
Dícséretes, hogy novellával akarsz fejlődni, ez nagyon hasznos és valóban a könyebbik út (egy regényhez nem találsz komoly írói műhelyet).
Viszont egy novella nem így működik. A novella egyetlen, apró ötlet. Egy csattanó, egy hangulat, ami köré történetet szősz. Sok novellistával beszéltem, és mind ugyanazt mondta: általában a vége van meg először, ami egy kis gondolat, egy pici kis valami. Gyakran csak egy álomfoszlány, egy beszélgetésből kiragadott részlet, egy fura ötlet, hogy mi lenne ha...

Mondok egy példát: az első itt publikált novellám (ami nem volt egy nagy durranás mellesleg) annyi volt, hogy mi lenne, ha valaki, akit be akar szervezni mágusnak egy csaló, maga lenne a mágusokat felügyelő szervezet egyik tagja.
Kész. Pont.
Remélem, értehetően fogalmazok (ki sem látok a náthából, és lázas vagyok éppen, ilyenkor előfordul, hogy nem ez a helyzet.:-D )

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2016-08-02 17:33 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm a felvetésed, Kentaur. Őszintén elgondolkoztatott.
Kezdettől fogva éreztem, amit mondasz, ám minden egyes hozzászólás csak abban erősített meg, hogy több magyarázatra van szüksége a történetemnek a rengeteg ismeretlen szereplő miatt. Ha ezek alapján fogtam volna most hozzá az újraírásnak, talán kétszer ilyen hosszúra nyúlt volna a történet, és attól tartok minden válasz csak újabb kérdéseket vetett volna fel.
Lehet, hogy az lenne a megoldás, ha a kevésbé fontos, érdekes, vagy érthető elemeket egyszerűen csak eltávolítanám ahelyett, hogy megmagyaráznám, tartalommal, és okokkal tölteném fel? Tényleg sok a mondanivalóm, de talán megpróbálhatnám egy részét később elmondani. Még az is lehet, hogy meg tudok válni pár időugrástól is. Bár az biztosan fájdalmas beavatkozás lesz.

k, 2016-08-02 17:54 Gitáros

Gitáros képe

Szia!
Az össze hozzászólást elolvasva, úgy látom, egy olyan dolog van, amit szinte mindenki ajánlani tud neked.
Írj egy RÖVID novellát!
Nem viccelek, valóban ezt tudom én is mondani.
Próbáld ki magad ilyen szempontból is!
Ez még akár egy érdekes, intellektuális feladatnak, játéknak is jó lehet. Tudsz-e írni röviden, frappánsan, egy váratlan fordulatra, egy csattanóra épített történetet?
Én biztos vagyok benne, mert látom benned a tehetséget.
Ez egy új terület lehet a számodra, új eszköztár szükséges hozzá, új gondolkodás, sallangmentes, lényegre törő fogalmazás.
Hidd el, baromi érdekes játék, megismerni a korlátaidat, vagy éppen, felfedezni magadban a kiaknázatlan területeket, a rejtett tartalékokat.
Szurkolok neked!...:DDD

Miki

k, 2016-08-02 18:30 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm, Gitáros! Ez a tervem most már. Talán nem lesz annyira rövid, mint amilyenre most te gondolsz, de ennél jóval rövidebb lesz. Viszont még nem akarok új történetbe fogni. Átgondoltam most pár dolgot, és egyre jobban kezdem átlátni, mi az, amit elhagyhatnék ebből a történetből, hogy a végén csak a fő mondanivaló maradjon meg. Olyan jelentős változtatásokra gondolok itt, mint például a második marás teljes elhagyása. Többek között ugyanis az sem tesz hozzá Fejtő belső vívódásaihoz, pusztán egy új, felesleges helyszínt hoz be a történetbe. És ezen kívül is van még pár dolog, amitől szerintem célszerű lenne megválnom.

k, 2016-08-02 19:26 Kentaur

Kentaur képe

Két választásod van:
1. Kihúzol. Mindent, ami nem viszi előre a történet magvát, mindent, amit itt és most nem tudsz alátámasztani, háttért teremteni hozzá.
2. Ezt elteszed, mint egy lehetséges regénykezdeményt, amihez majd egyszer talán hozzányúlsz, és írsz egy másik művet, ezúttal valóban olyat, ami nem akar többet annál, mint ami.

Én termékeny írónak számítok, a novelláim száma százon felül van, már nem bírom megszámolni, de saccolva úgy 120-at mondanék. Ebből tanulási szándékkal megírtam és megmutattam egy csomó olyat, amit ma már abbahagynék és a kukába vágnék, már ha egyáltalán elkövetnék még olyanokat - ezek száma körülbelül 10-15.
Úgy 25 darab körülit félbehagytam, eltettem vagy akár töröltem is az évek során. További 15-20 azon novellák száma, amik jók, de nem annyira nagyon jók, hogy ne írhatnék jobbakat is.
Kiadásra érettnek (azaz igazán jónak) találtam én és mások cirka 30 darabot nyolc év alatt, amióta írok. (16 darab ment a novelláskötetembe, és a további megjelenések száma úgy 15 körül van-ez lehetne több is ennyi idő alatt, de én perfekcionista vagyok.)
Tehát a 120-ból mindössze 30 darab jelent meg valahol, ami ha jól nézem, kevesebb, mint az egyharmada. És további mondjuk 20, ami nem rossz, kb 10, ami jó, de valami miatt csak felhasználom későbbiekben (mondjuk mert valakinek írtam vagy valakivel írtam). Mindent öszevetve elmondható, hogy körülbelül a fele valamiért a szellemi szemetesládában végezte így vagy úgy.
Mindezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy igen, ne félj törölni, kivágni, alkalomadtán kukába vágni sem egy művet. Ha leragadsz az egy elrontottnál, akkor megtörténhet, hogy ugyanazon hibaköröket futod újra és újra. És leköti az iheletedet, aztán nem tudod, miért nem jön, miért nem írsz gyakrabban, mikor te szeretnél.

Ha kilépsz egy új dologba, lehetséges, hogy egy idő múlva magától beugrik ennek a jó verziója. Kicsit hasonlóan ahhoz, mint mikor eszünkbe jut, mit felejtettünk el, amikor már nem agyalunk rajta.

Hacsak nem vagy valami született írózseni, körülbelül az első 5-10 novelládat (meg nem mutatott írások nem érnek) nem biztos, hogy megéri átírni. Ebbe bele kell törődnöd. Egy friss, már előzőek tapasztalatát felhasznált írás gyakran többet ér.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2016-08-02 19:32 Alkotó

Alkotó képe

Hát most egy kicsit elkeserítettél, Kentaur, de igazat kell adnom neked. Nem csupán írásokat adtam ki életem során a kezeim közül, és valóban megtapasztaltam már, hogy néha jobb úgy hagyni valamit, ahogy sikerült, és célszerű helyette valami újhoz, jobbhoz hozzákezdeni. Más kérdés, hogy sokszor átestem már a ló túloldalára, és épp azért nem fejeztem be semmit, mert mindig újrakezdtem abban a hitben, hogy tanulok majd a hibáimból.
Úgyhogy most a következőt fogom tenni. Adok még egy esélyt ennek a történetnek, ahogy eredetileg is elterveztem, és újraírom a ti észrevételeitek alapján. Aztán ismét megosztom veletek, de akárhogyis is sikerül, azon már többet nem változtatok. Utána már csak a következőre koncentrálok.