Felkiáltójel

- Tolvaj! Tolvaj! - hasított bele az álmos alkonyi levegőbe a manapság egyre gyakrabban hallott kiáltás. Az aludni készülő város így most ismét felébredt pár izgatott pillanatra, legalábbis addig, míg szemrevételezték a kiáltozó nőt. Csak néhány sajnálkozó pillantásra méltatták, aztán máris az említett gazembert kereste mindenki. Nem volt nehéz feladat, ilyen késői órán már nincs az az ember, aki tömött erszénnyel a markában nyargalna végig a város főutcáján, és igazság szerint, most sem egy ember tette ezt, hanem egy még fajtájához képest is ellenszenves sötét elf.
A város önjelölt hősei persze rögtön a nyomába eredtek. Csak úgy tódult kifelé a fogadóból egymást taposva a nevetséges maskarákat magára aggató csőcselék.
Varázsfegyverek izzottak fel rekedtes rúnaszavak hallatán, íj húrja pendült, ahogy lángoló, vagy épp villámként szikrázó nyílvesszők indultak meg a tolvaj után, és egy-két mágus is leereszkedett arra a szintre, hogy egyszerű tolvajokra pocsékolja tűzlabdáit.
A városiak még örültek is volna a látványos előadásnak, de manapság olyan gyakori volt errefelé az ilyen kis éji forgatag, hogy már csak a halalakú nyílvesszők, és a bunkóként használt, botra kötözött teknősök látványa hozta őket lázba. A törvény egyébként azt diktálta, hogy egy ilyen felszólítás esetén mindenkinek a tolvaj után kell erednie, ám mivel az utóbbi időben egyetlen tolvajt sem fogott senki, akárhogy is próbálkozott, ezért a város vezetői úgy döntöttek, hanyagolják a törvények ezen részét, és többé nem végeznek ki senkit azért, mert nem tudta elkapni a mellette elinaló tolvajt. Persze számoltak azzal is, hogy így még kevesebben veszik majd a fáradtságot, hogy megállítsák a gaz törvényszegőt, ám nem tudtak mit tenni, a város hóhérja ugyanis bejelentette, ennyi pénzért nem koptatja tovább a bárdját a tolvajokhoz képest túl lassúnak bizonyuló lakók nyakán.
A városi vezetés így hát kénytelen kelletlen belement abba, hogy jutalmat adjon minden elfogott tolvajért, a fontoskodó kis hősöcskéknek pedig fel sem tűnt, hogy ezek a tekintélyes összegek még a hóhéri fizetést is alulmúlják, ők ugyanis az áhított tapasztalatra hajtottak. Így persze mindenki jól járt, a város is, a hősök is, és sajnos a tolvajok is, akik ravaszabbak voltak annál, minthogy egy-két flancos varázstárggyal felszerelt ripacs elkapja őket.
S úgy tűnt, ez a sötét elf még az átlagos tolvajokhoz képest is nehéz ügy. Ide-oda pattogott a város főutcáján, felszökellt az istálló tetejére, átugrott a fogadó cégérére, és gyönyörű szaltót mutatott be a város kapujának láncán, hogy aztán a varázsbolt erkélyére átlibbenve, két ruganyos lépéssel később eltűnjön a posta mögötti sikátorban. Ezzel gyakorlatilag az őrületbe kergette üldözőit, és az immár nyílvesszőkkel megtűzdelt, no meg tűzlabdákkal megpörkölt épületek tulajdonosait. A városlakókat viszont kifejezetten szórakoztatta a szokatlanul látványos bemutató.
Még a fogadó kevésbé kalandéhes vendégei is mind kint álltak a bejáratnál, és tátott szájjal bámulták a jelenetet, csupán egy szakállas kis gnóm mosolygott mindentudóan a hosszú bajusza alatt.
- Lám-lám, a Pontosvessző ismét betalált... - állapította meg aztán, mikor az elf eltűnt a posta mögött, majd sarkon fordult, és visszatért az asztalához, hogy felhörpintse frissen csapolt gombasörét. Nem sokkal később a bámészkodók is követték példáját, csupán egyikük, egy hosszú, fehér ruhás elf hölgy maradt ott az ajtóban, továbbra is azt a pontot fürkészve, ahol a sötét elf, és azóta az üldözői is eltűntek a szeme elől. Végül ő is hátat fordított a viharvert utcának, és bármilyen előzmény nélkül nekiszegezte kérdését a gnómnak:
- Pontosvessző?
Bár gyanakvó pillantása némiképp zavarta a kis lényt, a gyönyörű nő látványa úgy elragadta, hogy képtelen lett volna csak úgy elsiklani a számon kérő kérdés felett.
- Magácska még nem hallott a Pontosvesszőről?
- Nem mondhatnám, de úgy látom sikerült találnom valakit, aki már igen.
- Nos, ilyet azt hiszem nem is nehéz találni manapság. Még mocskos kocsmadalok is megéneklik ennek az alávaló társaságnak a tetteit. - kezdte el lelkesen a gnóm, ám ismét végigfuttatva tekintetét beszélgetőpartnerén, elbizonytalanodott - Persze nem is meglepő, hogy egy ilyen ártatlan elf úrhölgy nem jártas az ilyenekben. Hagyjuk is ezt a témát, nem való ez ilyen csinos fülekbe.
- Te csak ne óvd az én fülem, gnóm! Hadd halljam, kik ezek a pontosvesszők! - parancsolt rá a nő, és hogy szavainak még inkább nyomatékot adjon, le is ült a gnóm asztalához, kényelembe helyezte magát az egyszerű kis széken, és várakozó pillantást vetett rá, egyértelműen arra utalva, kezdje el a meséjét, ha jót akar.
A gnóm azonban ahelyett, hogy ismét el kezdte volna jártatni a száját, némán a zsákjáért nyúlt, és elővett egy furcsa kis szerkezetet. Az elf látott már hasonlót, hisz maga is játszott több hangszeren, és azt is rögtön megállapította, hogy ez valami dudaféleség lehet, de bőrtömlőhöz itt valamilyen fura kis pedál csatlakozott hozzá, és egy szemfájdítóan bonyolult óraszerkezet. A gnóm kimért mozdulatokkal szerelt még valamit a fogaskerekek környékén, majd kezébe vette a dudát, rálépett a pedálra, és ahogy felharsant a különleges hangzású dudaszó, magas hangon énekelni kezdett:

Ha elveszett az erszényed
Ha nem találod fegyvered
Ha már házadon sincs tető
Nálad járt a Pontosvessző

Élén a sunyi Custossal
Az alávaló tolvajjal
No meg egy rakás zsivánnyal
Mind halálos az íjával

Nekik csupán a pénz számít
S az ki a lopáshoz konyít
Ha te agyad is ezen jár
A Pontosvessző reád vár

Ahogy a nóta befejeződött, az elf is magához tért a csodálkozásból. Az előadás teljesen rabul ejtette, és a dudamasina ötlete is elragadta. A kis gnóm csinált magának egy olyan dudát, amit fújni sem kell, hogy önmagát tudja kísérni ének közben. Az elf hölgyet mindig is érdekelték a gnómok, és azok furmányos szerkezetei, így most önkéntelenül is maga mögött hagyta úrnői kimértségét, és fiatal kis fruskaként lelkesedve kérte a bárdot, hogy folytassa:
- És ki ez a Custos? Róla énekelj most valamit!
A gnóm csak biccentett egyet, és ismét énekelni kezdett:

Custos, a gnóm szoknyapecér
Mindent ellop, amit elér
És míg ontja a sok bókot
Aranygyűrűt lop és csókot

Ha pedig a talaj forró
Megszökteti lova, Morgó
Üldözőit meg megszórja
A szószátyár varázsíja

Az előadást azonban most váratlan zaj szakította félbe. A gnóm zsákja ugyanis hirtelen megszólalt.
- Már megint kihagytad a nevemet! Mindig kihagyod a nevemet! Miért nem tudod soha úgy énekelni, hogy „üldözőit meg megszórja a félelmetes... nem, a hatalmas... őőő... mégsem... a mágikus... ez az, a mágikus To...
- Na várjunk csak! Hol van a varázsgyűrűm? - szakította félbe az elf nő a zsák lakójának panaszkodását.
- Ez? Itt a zsákban, mellettem? Amit Custos az előbb lopott el magától, míg kezet csókolt az „aranygyűrűt lop és csókot” rész után? Jaj, pedig ez a legátlátszóbb trükkje! Egyébként is, ezt nevezi maga varázsgyűrűnek, hisz még beszélni sem tud...
- Ez a kard viszont annál inkább! - ugrott fel felbőszülten a nő, kirántva ruhája alól kéken izzó kardját. - Azt mondja: Levágom az enyves kis kezeidet, te tolvaj!
Persze Custos sem most először járt így. Felugrott a székből, hátrabukfencezett, és közben gyakorlott mozdulattal eltette a dudamasinát is a zsákjába, hogy aztán a következő pillanatban egy másik szerkezetet elővéve belőle, megállíthatatlanul nyargaljon ki a fogadóból.
A nő sem volt rest, rögtön utána eredt, de már csak azt látta, ahogy a gnóm a szerkezetet maga elé dobva, azt dobbantóként használva gyakorlatilag fellőtte magát a lova hátára.
Ahogy távolodtak a nő még hallotta Custos korholását:
- Már megint miattad kell menekülnünk...
S míg azok elvágtattak a városból, az Éj erdeje felé a nő megérintette a ruhája mellrészén pompázó aranylevelet. A ruha azon nyomban lovagi vértté vált, teljes páncélba burkolva a gyenge női testet. A fogadó meglepett vendégeinek pedig csak annyit szólt hátra a nő:
- Hozzátok a tigrisem. Kékhalál mérföldekről kiszimatolja majd ennek a nyamvadt kis gnómnak a nyomait.
Elf fülei pedig még hallották, ahogy a városfalakon túl valahol Custos így szól sötét elf társához:
- Gyere, Thorion, jól csináltad, mehetünk haza! Apropó, Meridiath hol van? Csak nem rájöttek, hogy nem is lopott el tőle senki semmit?!
- Á dehogy! Ismerhetnéd már, biztos épp valamelyik segítőkész megmentője lakását rámolja ki, míg az az altatójától hortyog édesdeden. Egyébként hogyan is nevezted el ezt az új, figyelemelterelésül tolvajt kiáltó technikát, amivel jelt adunk egymásnak a lopásra?

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2016-05-24 18:21 Dana

Dana képe

Felfrissülés egy kis fantasy történetet olvasni, de... Szóval nekem nem egészen állt össze. A szereplőid el- meg feltűntek, és annyira jellegtelen volt az elején a sikoltozó nő, hogy én nagyon sokáig nem is értettem, ki a harmadik, akiről beszélnek a végén a bűnbanda tagjai. (Jó darabig azt hittem, talán az elf nő az.) Túlzóan hosszúnak tartom a "bárdos" részt, a kocsma népét egy könnyed mozdulattal kiírtad a sztoriból, holott parádézhattak volna az embereid, lopkodhattak volna egy csomótól, míg le nem buknak. Talán... Nem tudom.
A fogalmazás és egyebek... A központozáson van mit fejleszteni. Nem ma kezdtél írni, ha jól látom, szóval illene helyesen! :-) Bizonyos kifejezések, amiket használsz, egyszerűen nem léteznek. Pl.: olyan van, hogy "valamilyen fülnek nem való beszéd", de hogy "fülekbe nem való"... és páros szervből amúgy is egyről beszélünk.
De ami a legjobban zavart: a mondatok enyhén túlfogalmazottak, illetve rengeteg az "is", a "hogy" és a "s", "és".
Nagyon vártam egy rövid, tömör, a fantázia világába visszarepítő kis szösszenetet. Talán ha dolgoznál rajta egy kicsit... esetleg egy-egy közbeszúrással, érzékeltetve, hogy a tolvajok (akik személye nagyjából azért tisztázva kell legyen a mű rövidsége ellenére is) mennyire lenézik a városlakókat, elkülönülnek tőlük, kihasználják naivságukat és butaságukat. A "megtámadott" nőt is jellemeztem volna kicsit, zilált ruha, de gúnyos mosoly az arcán, ahogy nézi a tolvajt üldözőket.... amikor odalép hozzá valaki, a karjába alél... ilyesmi. A mondatok pattogósabbá tételével is sokat javíthatnál a történeten -- elvégre mégis egy "akciónak" vagyunk a szem- és fültanúi.
Még annyi, hogy feleslegesnek érzem a végén az elf "lovaggá alakulását", mivel nem írod le az üldözést. És ne mondd, hogy az a folytatásban van, mert az oldal komplett elbeszéléseket fogad, bizonyos szabályok szerint, ahogy azt biztosan Te is tudod :-)!

(Pontosvessző és felkiáltójel?! Valamit nem veszek észre?!)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-05-24 19:44 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm az észrevételeket! Igyekszem reagálni rájuk, amennyire tudok.
Teljesen egyetértek vele, hogy illett volna a szerepükkel egyensúlyban jobban kidolgozni, hangsúlyosabbá tenni az egyes mellékszereplőket is. Látszik, hogy nem kellő tudatossággal építettem bele őket a történetbe, csupán érzésből. Pedig így már Meridiath előadásának bemutatása is nagyon jó ötletnek tűnik.
A központozásra is igyekszem majd jobban odafigyelni legközelebb, sajnos kicsit megkoptatták már az ismereteimet a hétköznapi élet szövegei.
A füleket szintén nem ártott volna még ízlelgetnem kicsit, talán jobb lett volna egy teljesen más kifejezéssel helyettesíteni.
A történet fókuszába egyébként koránt sem az akciót kívántam helyezni. Hangulatában is inkább ezt a kissé ütődött, de mégis idilli városi "csendéletet" próbáltam megragadni. A színpad itt egy olyan álmos kisváros, amit az ilyen események sem igazán szakítanak ki az átlagos mindennapokból, és már-már megszokott, menetrendszerűen érkező kellékei az estéknek.
Ebbe próbáltam beleilleszteni az elf és a gnóm megismerkedését, melynek végén mindkettő az addigitól teljesen eltérő arcát mutatja be. Így válik az ártalmatlan gnóm bárdból a tolvajcéh vezetője, és az ártatlan elf úrhölgyből különleges erőknek parancsoló, bosszúszomjas lovag.
Folytatást nem terveztem. Ki-ki döntse el, mi lesz a tolvajok, vagy épp a lovag sorsa.
Custos, Pontosvessző, Felkiáltójel, mindháromnak van mögöttes tartalma.
A custos a könyvészet hőskorában alkalmazott őrszó, mely az oldalszámok elterjedése előtt őrizte meg az írott történet sorrendjét. Itt viszont a céhéről szóló történeteket hivatott őrizni, hogy kellő hírnevet biztosítson az új tagok toborzásához, ugyanakkor óvja a már meglévő tagok kilétét.
A Pontosvessző az ismert jelentésén túl az önmagukat bármikor megvédeni képes tagok halálpontos nyílvesszőire utal, mely némi félelmet kíván kelteni az esetleges üldözőkben.
A Felkiáltójel pedig, ahogy az utolsó mondat is utal rá, egy jeladási technika, mely egy felkiáltás köré épül.
Ha tehát észrevetted, hogy ez egy túlfogalmazott szóvicc, akkor semmi nem kerülte el a figyelmed. :)

sze, 2016-05-25 06:53 mészégető

mészégető képe

Volna egy felvetésem. nem biztos hogy helyesen látom, de most valahogyan feltűnt. Olykor úgy tűnik nekem, hogy a cselekvést leírod, nem bemutatod,vagy "cselekedteted" ha van ilyen szó, hanem leírod,ebből látszik több lenni .

Vegyük a példát :
S úgy tűnt, ez a sötét elf még az átlagos tolvajokhoz képest is nehéz ügy. Ide-oda pattogott a város főutcáján, felszökellt az istálló tetejére, átugrott a fogadó cégérére, és gyönyörű szaltót mutatott be a város kapujának láncán, hogy aztán a varázsbolt erkélyére átlibbenve, két ruganyos lépéssel később eltűnjön a posta mögötti sikátorban. Ezzel gyakorlatilag az őrületbe kergette üldözőit, és az immár nyílvesszőkkel megtűzdelt, no meg tűzlabdákkal megpörkölt épületek tulajdonosait. A városlakókat viszont kifejezetten szórakoztatta a szokatlanul látványos bemutató.

Itt a második mondat a cselekvés - jön megy , ugrik eltűnik. A következő mondat már nem ilyen, ott leírod hogy őrületbe kergette a városlakókat. Mondjuk leirhatnád, hogy pl.: Grekk a kezében tartott porcelán bilit a földhöz vágva toporgott és átkozódott, míg a házakról felszálló füstködben eltűnő elf után nézett.

Az a kérdés, hogy csak én érzem-e a különbséget, vagy van ilyesmi? A kérdés elméleti, vagy technikai, nem a mű bírálataként fogalmazódott meg bennem.

cs, 2016-05-26 08:38 Para Celsus

Para Celsus képe

Bár nem kenyerem a klasszikus fantasy, annak kötelező/klisés elemeivel együtt - és még kevésbé a novellába épített danolászás - jól mozogtál a műfaj keretei között.
Csak a Pontosvessző és Felkiáltójel nevek hallatán gondolkodtam el, hogy vajon ebben a fantasy-világban is latin ábécét használnak-é? :D


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2016-05-26 12:07 Sulor

Tetszett, hogy nem vetted túl komolyan a dolgokat, a történet is jó volt, viszont egy kicsit több részletet még szívesen olvastam volna a szereplőkről.

p, 2016-05-27 08:53 Roah

Roah képe

De szépen fogalmazol! :)))) Tök könnyű volt olvasni téged!

Választékos, természetes, dinamikus, valahogy olyan érzés volt olvasni, mintha a világ legáltalánosabbja lenne neked ezt megírni, tudod, mint amikor az ember megiszik egy pohár vizet - nem erőltetett, hanem laza.
Vizualizáltam az egészet, a hangulata is jó, és még mosolyogtam is - azt hiszem, az utóbbi idők egyik legjobbja, amit a Karcon olvastam a műfajban. :)))

Mivel a Karcon vagyunk, muszáj valamit jeleznem is, illetve illik, ha már olvastam, de csak ilyen apróságokra futja, mint a "mikor" helyett "amikor" (szerintem utóbbi mutatósabb, elegánsabb), néhány általam feleslegesnek vélt szó, olyasmik, amik nélkül is stabilan megáll(hatna) a mondat, szóval nem egy vásziszdász. (Hátha elolvassa egy erősebb, szigorúbb szemű Karcos, és az majd jól kijavít, ha kell. Hm? Engem megfogtál, szóval több volt bennem ezúttal az olvasó, mint a Karcos-olvasó. ;) )

Az van, hogy olvastam volna tovább. :)))

Tetszett!

Ezt pedig itt hagyom. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=TIhGz1BYzk0

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2016-05-27 14:06 Alkotó

Alkotó képe

Köszönöm a véleményeket és az érdeklődő szavakat, és külön köszönet a zenéért, nagyon betalált.
Ezt a történetet ugyan nem terveztem folytatni, ám készülőben van egy saját világomban játszódó novellám, ami szerintem tetszeni fog nektek.