A Féreg nyomában 1. rész

1.

Régen nem jártam már a Gonosz Bagolyban. Egészen pontosan azóta, mióta az a rejtélyes késelés történt. Utána nem sokkal hallottam, hogy Worad, ez az átkozott rowlind fejvadász kutat utánam. Volt néhány álmatlan éjszakám a dolog miatt, és azóta sem tudom, elültek-e már az ügy hullámai. Mindenesetre evés előtt megkóstoltatom valakivel az ételt ... úgy hallottam, Worad kedvenc eszköze a méreg és az altató.
De nem lehettem tekintettel Woradra, amikor munka várt rám ebben a lebujban. Különben sem tudom, mi közöm lehetne annak a kereskedőnek a leszúrásához. Egy kötekedő szemét volt, megérdemelte a sorsát.
Lel Tessinben sok kocsmát ismertem, de mind közül ez lehetett a legkoszlottabb. A kocsmáros, egy tetves tetheris, olyan sört árult, amit máshol a kutyák sem kaptak. A sültjeiről, meg a mártásairól, különösen a vadasáról, legendákat meséltek. Mármint, hogy él olyan ember a városban, aki két falatot is le bírt nyelni belőle. Ha ide jöttem, mindig csak munka ügyben, soha nem azért, hogy egyek, vagy igyak valamit. A sarokban szép társaság gyűlt össze, voltak vagy tízen. A kocsmáros kezeit dörzsölve sietett elém, azt hitte, sikerült valakit a hálójába csalogatnia.
- Tűnj előlem, disznó! – sziszegtem neki. Értett a szóból, s olyan gyorsan állt félre, hogy magam is meglepődtem.
Egyenesen a sarokba tartottam. Hail észrevett, felugrott, és elém sietett.
Hailt azért fizettem, hogy munkát szerezzen nekem. A megbízásokból kapott egy részt, én befektetés voltam neki, ő megélhetési forrás nekem. Tőle tudtam meg annak idején, hogy jobb, ha felszívódom egy rövidebb időre.
- A fehér köpenyes az! – súgta. – A többiek is a munka miatt vannak itt. Öt kalandor mehet.
Megnéztem magamnak a mondott alakot. Az asztalfőnél ült, szemben a bejárattal. Méltóságteljes arcát fehér szakáll keretezte. Hófehér haját két varkocsban hagyta a vállaira hullni. Kék szeme keményen meredt rám.
- Késtél!
- Későn kaptam meg az üzenetet! – válaszoltam, és közben alaposan bokán rúgtam Hailt. Valóban későn tudtam meg a lehetőséget. Nincs egy fertály órája, hogy ez a szemétláda üzent értem.
- Remélem, a harcban pontosabb vagy! – sziszegte a férfi, és méltóságteljes arca egy pillanatra teljesen átalakult. Még időm sem volt arra, hogy kielemezzem, mire hasonlít ez a pillantás, a megbízó máris ismét a régi arcát vette elő.
- Azt mondtad, öt kalandorra van szükséged. De itt az asztalnál lehetünk tízen is! – szólalt meg egy hang a sarokból. Felismertem. Maxxarr-nek neveztette magát, veszedelmesen bánt a késsel, és emlékezetem szerint részt vettünk már egyszer egy közös kalandban.
- Igen. Csak öten mehettek. De a feladat veszedelmes lesz. Az öt legjobb emberre van szükségem. El tudjátok dönteni, kik a legjobbak?
Egy pillanatra csend támadt. Gyorsan körbekémleltem. Néhány olyan fickóra esett a pillantásom, akikkel semmiképpen sem akasztottam volna össze a bajszomat. Pedig igen kackiás bajszom van. Büszke vagyok rá. Átfutott a fejemen, hogy felállok és elmegyek. De akkor mit szól ez a sok barom, aki itt marad? Gyávának fognak tartani. No nem. Maradok.
- Én el tudom dönteni! – hangzott fel az ajtóból. Minden szem arra fordult.
Az ajtóban egy segtur harcos állt. Nem tudom, a többiek ismerték-e, de nekem végigfutott a hátamon a hideg. Asranról olyan történetek keringtek, hogy ha azoknak csak a fele igaz, máris ő a legveszedelmesebb férfi a környéken.
- Asran! Örülök, barátom, hogy időt tudtál szakítani rám! – ugrott fel a fehér szakállas férfi.
Teljesen megkeveredtem. A megbízónk szemmel láthatóan tisztelettel beszélt ezzel a veszedelmes rowlind zsoldosvezérrel. Majdnem biztosra vettem, hogy kulloghatok haza. Asran nem ismerhetett engem.
- Maxxarr, Rioon, Kro-terron, Shaldar, és te, Borgosh! Ti maradtok!
Nem hittem a fülemnek. Igaz, hogy utolsónak, de Asran az én nevemet is kimondta!
- Láttalak pár hónapja, abban a kapu előtti csetepatéban. Jól harcolsz! – mondta Asran a kimondatlan kérdésemre válaszolva.
Amit látott, egy egyszerű élethalál harc volt tőlem. Mondhatnám, olyan, amit nap mint nap meg szoktam tenni. Egy kisebb csoporttal csaptam le a városkapu előtti kereskedő népségre. Sajnos ezek számítottak ránk. Pedig remek fülest kaptam egy szép, rowlind kardról, ami az egyik sátorban rejtőzött. Fájt rá a fogam, de nem tudtam megszerezni. Vártak ránk a szemetek, és karddal fogadtak minket. Senki sem menekült meg a társaim közül, csak én. Ehhez az kellett, hogy úgy harcoljak, mint valami gonosz szellem. Csapásokat osztogattam, és be tudtam menekülni az erdőbe. Csak két nappal később osontam vissza a városba. Hát, így éltem én itt, Lel Tessinben. Ami pedig Asran választását illette, Rioon és Shaldar kijelölésével egyetértettem. De hogy a törpe Maxxarr és Kro-terron, ez a bűzös tetheris, mit keresett a csapatban, azt nem értettem. De befogtam a számat. Végre munka van. Ezt nem hagyhatom ki. Legnagyobb megdöbbenésemre Asran kezet rázott a fehér szakállassal, aztán kilépett a Gonosz Bagolyból.
- As ... Asran nem jön velünk? – kérdezte Maxxarr. Szóval ő is meglepődött.
Örültem, hogy ez a barom minden gondolatomat megkérdezte, így nem én látszottam barbárnak a szakállas szemében.
- Nem. Ő csak a választásban segített. – válaszolta az öreg.
- És mi lesz a feladat? – Rioon most szólalt meg először. A rowlind vadász ezidáig az asztalt farigcsálta késével.
A szakállas ránézett. Mérlegelte, mennyit mondjon el, és mennyit ne a kiválasztott zsoldosainak. Azután úgy döntött, elmondja mindazt, amennyit csak lehet.
- Meg kell keresnetek, és megölnötök egy embert.
- Hah! – Rioon felugrott az asztaltól, és menni készült.
- Hová mégy, kalandor?! – szólt rá emelt hangon a szakállas.
- EGY embert megölni? Ehhez nem kell öt válogatott harcos. Küld el azt – mutatott rám – vagy azt. – mutatott Maxxarr-ra. Legnagyobb meglepetésemre a megbízónk felkacagott.
- Azt hiszem, rowlind, ilyen ellenfelet kívántál magadnak mindig az életedben. Akit meg kell ölnötök, az nem akárki. Hallottatok már Joo Krian-ról?
Megint úgy éreztem, hogy most kell itt hagynom a fogadót. De tudtam, hogy akkor a várost is magam mögött kellene hagynom. A gyávaság híre hamar elterjed. Ki ne hallott volna Joo Krian-ról? A tetherist a Beltenger összes városában körözték. Fejvadászok járták keresztül-kasul a vidéket, hogy megtalálják. Kriant azonban eddig senki sem tudta megszorítani.
Rioon kőarca lassan felderült. Aztán visszaült az asztalhoz.
- Rendben. Mi a fizetség?
- A fizetség? Az a vérdíj, amit valamennyi környező városban kitűztek a fejére. Beleértve a Lel Tessin-it is.
- Hm. Neked ... neked mi bajod azzal az alakkal?
- Személy szerint semmi. De tudd meg, harcos, hogy a szívemen viselem ennek a városnak az érdekeit. És úgy hallottam, hogy Krian erre tart.
- Ugyan ... a városi őrséggel csak nem fog szembeszállni?!
A fehér szakállas pár pillanatig gondolkodott. Látta, hogy nyílt kártyákkal kell játszania.
- Figyelj hát, rowlind. A nevem Kamel’ Risset, és Lel Tessin városának egyik tanácsosa vagyok. Nemrégiben információt kaptunk Joo Krianról. Wiss Yitanne városában összeveszett valami szukájával. Megölte, és ettől mintha elment volna az esze. Amerre jár, hullák szegélyezik az útját. Igen kiváló harcosokkal végzett már azóta. És ami a legrosszabb, hogy egyenesen Lel Tessin felé tart. Ha bejut a városba, akkor itt mészárlás lesz. Ezért olyan fontos, hogy még időben megállítsátok.
- Mi az utolsó híretek róla, tanácsos uram? – kérdeztem közbe. Gondoltam, ideje hogy megmutassam, egyenrangú partner vagyok én is az ügyben.
- Félúton járhat valahol Wiss Yitanne és Lel Tessin között. – A tanácsos kiterített egy régi térképet a fogadó asztalára, és ujjával rábökött a két város között elterülő hegyekre. – Nem a hegyen keresztül megy, hanem a karavánúton. Pedig ott több kereskedővel, harcossal találkozhat. Az utolsó híreink szerint felperzselt egy karavánpihenőt itt, a hegyek lábánál. Vérszomjas, feldühödött, eszét vesztett vadállat. Meg kell ölnötök.
Shaldar, a yöder zsoldos, most szólalt meg először. Ezidáig csak unottan pöfékelt az agyarai közül kiálló pipával, és némán figyelte a beszélgetést. Shaldar történetét sokan ismertük. Jónéhány évvel ezelőtt érkezett a városba nincstelen menekültként. Alantas munkákkal kezdte, míg össze nem gyűjtött annyi pénzt, hogy lekenyerezze a Város egyik elöljáróját. Ezzel az ismeretséggel sikerült bekerülnie a városi marhahajcsárok közé. Rengeteg veszedelmes kalandban edződött meg az állatok terelése során, hiszen nem kell mondanom, hogy a jóltáplált városi barmok sok zsivány érdeklődését felkeltették. Jól végezte a munkáját, de társai fajgyűlölete miatt végül ott kellett hagynia ezt a munkát. Akkor csapott fel zsoldosnak, s mondhatom, volt megbízása elegendő. Ha már itt tartunk, a rowlind Rioonnak járt a csapat másik legjobbja megtisztelő cím. Minden egyes áldott évben ő nyeri meg, már vagy öt éve, a városi íjászversenyt. A versenyek közötti időben gyakran eltűnik, s amikor visszatér, többnyire alig látszik ki az ékszerek alól. Ezeket egy ideig hordja, aztán lassan eladogatja őket. Szerintem temérdek pénze lehet, hiszen csak a verseny fődíjából meg lehetne évekig élni, de hogy a pénzt hová teszi, az rejtély. Rebesgetik, hogy nem más ő, mint a titokzatos rowlind ellenálló szervezet, az Ezüst Kéz, vezetője, s a pénz a szervezet fenntartására szükséges. Az Ezüst Kézről azt suttogják, hogy vissza akarja a rowlind uralmat hozni erre a világra, amitől az istenek óvjanak meg mindenkit. De bizonyíték nincs. Rioonra rá nem bizonyították eddig, hogy bármi köze is lenne az Ezüst Kézhez, ám szerintem akkor is furcsa, hova költi azt a rengeteg pénzt, amit szerez.
Hát ilyen különleges társaságba kerültem a Gonosz Bagolyban. Ami Maxxarrt és Kro-Terront illeti, ők amolyan tedd ide, tedd oda zsiványok voltak. Maxxarr-ral már dolgoztam együtt, és úgy gondoltam, hogy a törpe buta. Kro-Terront egyszer vagy kétszer láttam, legutóbb például kikötve a szégyenpadhoz. Jómagam, sinnar lévén, nem igazán állhattam Kro-Terron piszkos tetheris pofáját. Fel nem foghattam, miért választotta ki őket Asran.
Ott tartottam, hogy Shaldar megszólalt:
- Évekkel ezelőtt én dolgoztam együtt Joo Kriannal. Okos és kemény harcos. Nem lesz egyszerű dolgunk.
- Ne feledd, hogy a jutalom sem mindennapi! – intette a tanácsos. – Tudomásom szerint Lel Sellarat, Kaleron, Wiss Yitanne és Lel Tessin is tűzött ki vérdíjat Joo fejére. Az pedig hatalmas vagyon.
- Nem azért mondom ... mintha kevesellném a díjat ... – mondta elgondolkodva Shaldar, és a tekintete végigfutott Maxxarron, Kro-Terronon és rajtam. Régen nem látott anyám életére le mertem volna fogadni, hogy arra gondolt: „ezek hárman amúgy is otthagyják a fogukat a kalandban, s legrosszabb esetben Rioonnal kell osztozkodni”. – Hát rendben van. Elébe megyünk, csapdát állítunk neki, és lecsapunk rá...
- Hol? A pusztában? – horkant fel Rioon. – Ott messziről látszik, ha jön valaki.
- Várjatok! – szóltam közbe. Magam is meglepődtem a bátorságomon, megköszörültem a torkom, aztán folytattam. – Itt, van egy kis tanya. – mutattam a térképen is. – Egynapi járás. Úgy számítom, ha hajnalban elindulunk, éjjel érkezünk oda. És ha Krian valóban Lel Tessinbe tart, akkor ott fog megpihenni az utolsó nap előtt. És mi lecsapunk rá.
Shaldar elismerően pillantott rám. Rioon a térképet nézte, és mérlegelte a hallottakat.
- Igen. – mondta végül. – Vagy Lel Tessin közelébe kell engednünk, vagy azon a tanyán kell rá lecsapnunk. A városhoz közel engedni kockázatos. Marad hát Borgosh terve.
Felpattant a helyéről, és a kijárat felé indult. Távozóban még visszaszólt: - Fel kell készülnöm. Hajnalban az északi kapunál találkozunk.
Jómagam is felálltam, a többiek is megropogtatták a csontjaikat. Elbúcsúztunk, s mentem az éjszakai szállásomra. Nem messze az északi kaputól, egy ház padlásán kaptam alvóhelyet, valami távoli rokonnál. Már a ház előtt jártam, amikor egy utcakölyök penderült elém. Szokatlan volt ebben a késői órában.
- Hát te mit akarsz, kölyök? Eridj haza aludni!
- Várj, uram, egy üzenetet hoztam neked. Aki rám bízta, azt mondta, pénzt is fogok tőled kapni érte.
- Mond az üzenetet! – szóltam rá gorombán. A fiú vigyázzállásba merevedett, úgy szavalta a betanult mondatot:
- „Gyere hajnal előtt egy fertály órával a Gonosz Bagolyhoz!” Ez az üzenet, uram.
- Micsoda? Mit zagyválsz itt nekem össze? – kérdeztem nyugtalanul. Ki akarhat találkozni velem?
- „Gyere hajnal előtt egy fertály órával a Gonosz Bagolyhoz!” Ezt bízták rám, ezt az üzenetet.
- Ki bízta rád?
- Nem tudom. Egy magas, köpönyegbe burkolózó férfi volt. Suttogott, és azt mondta, adjam át ezt az üzenetet. És azt is mondta, hogy kapok tőled érte pénzt.
Gyorsan felpofoztam a gyereket, aztán elzavartam haza, az anyjához. Bőgve elrohant. Felmentem a padlásra, és összerendeztem azt a pár holmit, amit vinni szándékoztam, aztán lefeküdtem, hogy szunnyadjak pár órát. Elhatároztam, hogy nem foglalkozok az üzenettel. Akár csapda is lehetett, Worad valamelyik aljas trükkje. Jobb lesz nekem, ha csak a holnapi feladatra figyelek.

2.

Hirtelen neszre riadtam. Az ablakra néztem, de odakint még majdnem ugyanott állt a hold, mint amikor lefeküdtem. Nem aludhattam, csak tán egy fertályórát. Nem mozdultam, megpróbáltam kiszámítani, merről hallottam a zajt. Az ajtó lassan, nagyon lassan kinyílt. Amikor küldetésbe indulok, mindig teljes felszerelésben fekszem le az utolsó éjjelen. Most is mellettem volt a kardom, az övemen a butykosom és néhány hasznos holmi, csak fel kellett ragadnom a köpenyemet, és már indulhattam is. Mintha bolha csípett volna meg, felpattantam, és kivetettem magam az ablakon. Pontosan tudtam, hogy Worad próbált meg elkapni. Elfojtott kiáltást hallottam. Amint visszapillantottam, egy elmosódott figurát láttam az ablakomban. Két másik ugrott elém odalent, de félrelöktem őket, és futásnak eredtem. Úgy inaltam, ahogyan valamikor régen, amikor ételt loptam a piacon, és lihegve, de elégedetten hallgattam, ahogy az üldözőim lassan lemaradnak mögöttem. A menekülési utat mindig nagyon gondosan terveztem meg, most is pontosan tudtam, melyik sikátor hová vezet, s így nem tudtak csapdába szorítani. Az előrelátásom most is meghozta az eredményt. Amikor meggyőződtem arról, hogy nem követnek, leültem egy pékség hátsó ajtaja mellett a földre, és a kiszűrődő melegfoszlányokba burkolózva aludtam egy sort.

Csípős hideget hozott a hajnal. Fázósan húztam össze magamon a köpenyemet, ahogyan az északi kapuhoz igyekeztem. Már valamennyien ott voltak, de még én sem késtem el. Pontosan akkor, mikor odaértem, felharsant a kapuőr kürtje, és a kapu méltóságteljesen kinyílt. A kint éjszakázók kis csoportja megindult befelé nagy tülekedés és lökdösődés közepette. Néhány szitok is elhangzott, két városi őr pedig egyenként átnézte a befelé tartók motyóját. Minket nem bántottak, de alaposan megnéztek, nem vagyunk-e körözött személyek. Menet közben felvettük a szokásos kalandozó alakzatot. Rioon ment elől, sasszeme a környéket fürkészte. Valamennyien tudtuk, hogy nála előbb senki sem látja meg közülünk a bajt. Rioon után Shaldar következett, tőle jobbra és balra, kissé távolabb ment Maxxarr és Kro-Terron. Én a hátsó védelmet jelentettem. Útközben többször is hátrafordultam, hogy meggyőződjek róla, nem fenyeget-e bármilyen veszély minket. Egyikünk sem szólt. Némán gyalogoltunk. Lovakat két dolog miatt nem vittünk. Egyrészt, Marraxx-nak, Kro-Terronnak és nekem nem volt lovunk. Igaz, ettől még bérelhettünk volna, de nem akartuk, hogy távolról felkeltsük a figyelmét zsákmányunknak. Maradt tehát a gyaloglás a szikkasztó nap alatt. Mikor végre bealkonyodott, megkönnyebbültem. Vizes kulacsomnak kevesebb, mint a felében kotyogott a folyadék, és tartalékolnom kellett a visszafelé útra is, a hűvösödő időben azonban hála az isteneknek, már nem vágytam vízre.
Jócskán besötétedett már. Ami engem illet, csak a társaimat láttam. Erősen hegyeztem a fülemet, nehogy meglepjen minket valaki hátulról, de csak a puszta neszeit hallottam. Aztán végre Rioon felemelte a kezét és megállt. Ahogyan utolértük, halkan elmondta, mit lát.
- Ott van előttünk a tanya. Minden csendes, nem látok fényt, és füstszagot sem érzek. Vagy olyan ravasz, hogy nem akarja magára felhívni a figyelmet, vagy nincs itt.
- Ez csak akkor derül ki, ha odamegyünk! – dörmögte Shaldar. – Gyerünk!
A rowlind megrántotta a vállát. Szemmel láthatóan senkitől sem fogadott el utasítást. De most ő sem tudott jobbat. Legyező alakzatban szétváltunk. A csoport közepén Rioon kúszott nesztelenül, mint egy árnyék. Mellette Kro-Terron, másik oldalán Maxxarr. Maxxarr mellett osontam én, míg a másik oldalról Shaldar zárta a csapatot. Ahogyan közelebb értünk, a csillagok halovány fényénél én is egyre tisztábban láttam az épületet. A tanya egyszerű, magas padlásos háznak látszott. Két ablak és egy bereteszelt ajtó nézett velünk farkasszemet, és odafönt, a padláson is látszott néhány kisebb lyuk. Ha Joo Krian tudja, hogy jövünk, nem lesz egyszerű dolgunk.

Rioon rám mutatott, meg Maxxarr-ra, és jobb felé intett. Elértettem a jelzést. Megböktem a törpét, és amilyen óvatosan csak tudtam elindultam, hogy megkerüljem az épületet. Útközben belegázoltam egy veteményesbe. Éreztem, hogy szép, érett répákon és hagymákon tapodok. A tanya környezetét szépen megművelték a lakók. Vajon hol lehetnek?
A ház nem volt nagy, gyorsan megkerültük. Hátul is sötétlett egy bejárat, de nem akarózott bemenni. Hagytam, hogy a becsvágyó Maxxarr menjen előre. A csönd szinte sértette a fülemet. Valahogy vágyódtam arra, hogy vége legyen már. Fojtott kiáltást hallottam. A törpe talált valamit! Odaléptem mellé, és lehajoltam a földre. A sötét test, amit megfordított, valaha a tanya lakója lehetett. Sötét bőre elfehéredett halálában, a szemei vakon meredtek az ajtón keresztül bekandikáló csillagokra. A mellén szúrt seb. Nem szenvedett sokat.
- Itt a másik! – mondta közömbösen Maxxarr.
Egy fekete bőrű nő hevert ott, szája nyitva, mintha sikoltani akarna, hogy megakadályozza azt a gazságot, amit a támadó művelt a párjával. A sikoly benne szorult, ahogy láttam, mert Krian egyszerűen puszta kézzel fojtotta meg a nőt. Lenéztem rá, és megállapítottam magamban, hogy rossz időben volt rossz helyen. Joo minden bizonnyal nem öli meg sem őt, sem a párját, ha az nem feltétlenül szükséges. De Krian pihenni akart, és a tanyán nem lehetett biztos benne, hogy álmában nem szöknek meg a foglyai. Ilyen az élet.
Felálltam a hulla mellől, és Maxxarra néztem. A törpe közönyösen pillantott vissza rám. Hány meg hány halottat láttunk már kalandjaink során, s mi is mennyi életet vettünk el! Éreztem, hogy előttem még nagyon sok elvenni való élet áll.
Ebben a pillanatban Maxxarr megszólalt.
- Ahrrrg … - mondta.
Meglepetten kaptam rá a tekintetem, és láttam, ahogyan a mellkasából lassan előbújik egy penge. A törpe üveges tekintete lassan elsiklott felettem, s társam döngve eldőlt, mint egy zsák. Mögötte, mintha rémálmaimból lépett volna elő, ott állt egy sötétbe burkolózó, karcsú, magas alak. Sziszegve szólalt meg.
- Ketten vagyunk.
Kapkodva próbáltam meg levegőhöz jutni. A támadás meglepett, egyetlen érzékszervem sem jelezte a férfi közeledtét. Talán rowlind az ördögadta? Nem, tudtam, hogy Joo Krian nem elf. De akkor hogyan csinálta? A szavak csak nehezen törtek elő a torkomból.
- Igen, ketten.
- Csak egy maradhat! – szólt most Krian, és én megborzongtam.
Egyébre sem volt időm, mert Joo rám vetette magát. Kardja szisszenve szelte át a levegőt, s csak az utolsó pillanatban sikerült elhárítanom. Mintha egy kígyóval viaskodnék, visszahúzta fegyverét, s máris újra támadott. A pengéink szikrázva csaptak össze, hangos csattogásuk felverte az éjszaka csendjét. Hol lehetnek a társaim?! Joo Krian merészen és lendületesen támadott, és kis idő elteltével a falnak szorított. A kardja ott cikázott körülöttem, s magam sem értettem, hogy nem kaptam még halálos sebet. Joo szeme felfénylett, s láthatóan élvezte a harcot. Én pedig lassan elfáradtam. Most … talán most lesz vége a küzdelemnek … ezt nem bírom tovább … és akkor Joo megállt. Mosolyogva nézett rám, és most vettem észre, hogy karcsú nyílvessző áll ki az oldalából. Leengedtem a fegyveremet, és vártam, hogy összerogyjon. Tudtam, hogy Rioon méreggel is bekeni a nyílvesszeinek a hegyét. A méregnek hatnia kell.
Joo Krian előre lépett, és a kardját markolatig döfte belém. A kíntól felüvöltöttem, s szabadulni próbáltam. Menekülni, távol Kriantól, hogy megnézhessem, mi történt velem, mennyire súlyos a seb, amit kaptam. De ellenfelem nem engedett. Keményen tartott, annak ellenére, hogy pokolian fájhatott a sebe. Küzdöttem a markában, de a tagjaimból elszállt az erő, s lassan elsötétedett előttem minden. Még hallottam, ahogyan Joo azt sziszegi: „Csak egy maradhat!”, aztán holtan zuhantam a földre.

Azt hiszem, meghaltam. A lelkem megpróbált kiszakadni a testemből, felfelé vágyott, a végtelenbe, ahonnét tisztán hallottam az ősök hívását. De nem tudtam megtenni. Valami … valami visszahúzott. Mintha azt súgta volna: tennivalód van még ezen a világon, nem mehetsz el. Nem hagyhatsz itt engem. Egyre erőteljesebben éreztem a csontjaimba hatoló kínt, hogy hirtelen ordítva üljek fel. Ott voltam még mindig, a tanyán. A nap magasan járt, átsütött a ház falán tátongó réseken, és megvilágította a véres padlót előttem. Kicsit odébb hevert Maxxarr. A törpét egészen kicsavarodott testhelyzetben érte a halál. Szánalmasan kicsinek, gyengének látszott, pedig életében kemény harcosnak ismertem, ha eszesnek nem is. Megpróbáltam oldalt fordulni, hogy felmérjem a környezetemet. Nem messze tőlem megláttam a tanya valamikori gazdáit, a sötét bőrű férfit és nőt. Legyek dongtak körülöttük, arra figyelmeztetve, hogy ideje elhagynom ezt az elátkozott helyet. Megpróbáltam talpra állni, de csak egy rekedt hörgés szakadt fel belőlem. Négykézláb másztam ki az épületből, és odakint, a tűző napon összeestem. Kitapogattam az övemet, és azon a vizes kulacsomat. Lötyögött még benne valami kis folyadék, amit mohón felhajtottam. Még azzal sem törődtem, hogy a poshadt, állott víz lecsurog kétoldalt a bajuszomon. Újra megkíséreltem a talpra állást, és most ha nehezen is, de sikerült. Tántorogva tettem pár lépést, csak a falak adta csekély árnyékig, aztán megpihentem. Úgy éreztem, a víztől visszatért az erőm. És visszatért az emlékezetem is. Joo Krian, ahogyan belém szúrja a kardját. De ő is halálosan sebesült, az oldalából kiáll Rioon mérgezett nyílvesszője. Hol van Krian holtteste? Tettem pár tétova lépést, vissza a házba. A másik ajtó, ami a poros gyalogút felé nézett, résnyire nyitva állt. Arra rövidebb, mintha megkerülném a tanyát. Nekivetettem a vállamat, és kitártam a rozoga faalkotmányt. Rögtön megláttam Kro-Terront, hason fekve, holtan. Mellette hevert Joo teste. Honnan szedett össze annyi erőt, hogy mérgezett nyíllal az oldalában ledöfjön engem, sőt még Kro-Terront is? Gyorsan hálát adtam magamban az isteneknek, hogy túléltem a kalandot. Elhúztam a számat, mikor eszembe jutott, hogy Shaldar már előre látta a hármunk, Maxxarr, Kro-Terron és jómagam halálát. Hát, ami azt illeti, velem kapcsolatban tévedett.

4.8
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.8 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2005-11-19 18:44 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Mit is írhatnék? A Tőled megszokott minőség. Nagyon tetszett:))

szo, 2005-11-19 21:16 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Én hiszek Eve-nek,így látatlanban is előre közlöm, hogy biztosan jó, és főleg ha "a tőled megszokott stílus". Bocsánat, mindjárt elolvasom, csak kicsit hosszú.
Egyvalamit viszont mindjárt mehezményezek: tudom, fő a szerénység, de mindjárt elpárolog alóla a víz! Értem, hogy a fantasy témakörben helyezted el a novelládat, vagy regénykezdetedet, de nem illetne meg akár az "ismert írók" szekció kitüntető címe is? ;) (Előre a dedikál kiadásomért... :) )
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

szo, 2005-11-19 22:20 Andrew Field

Andrew Field képe

És azt hogyan kell? ;) Még egy ilyen beszólás, és már csak a postázási címet fogom megkérdezni :D :D

De komolyra fordítva a szót: én csak egy tag vagyok a sokból :) Oda teszem fel a novellát, ahová tudom. Persze, ha a Mélyen Tisztelt Moderátorok (MTM) esetleg úgy gondolják, hogy oda be, az "ismert írók" szekcióba... (Bár nemrégiben egy irodalmi blogban megjelent, hogy "bár Andrew Field ismertsége csekély", de folytathatnánk így is: tegyünk ellene :) )

A Féreg nyomában még két hasonlóan terjedelmes részből áll, de talán érdemes lesz végigolvasni. Remélem.

___ A kis szobába toppanék. Röpült felém. Anyám! ___

v, 2005-11-20 13:55 Bloody Dora

Bloody Dora képe

No, kész, elolvastam. Eredetileg, bocsánatodért esedezem, úgy számítottam, hogy olvasgatok, meg közben tanulok egy kicsit holnapra, de mikor elértem addig a mondatig, hogy "Régen nem jártam már a Gonosz Bagolyban.", meggondoltam magamat. "Minek a tanulás?" - és becsuktam a könyvet.
Még valamiért kell megtörten könyörögnöm, hogy nézd el nekem tévedésemet, ugyanis egy helyen, mintha láttam volna egy vesszőhibát. Mntségemül szolgáljon, hogy nem hittem csalfa szememnek, és reméltem, csak a napfény űzött csalóka játékot velem, és újra megnéztema sort; ekkor láttam, hogy a hiba nem benned és a művedben, hanem bennem volt, mert valóban nincs ott semmi hiba. Kérlek, ne ítélj el ezért a kis vétekért, nem szándékosan tettem! Hogy megbocsáss, hajlandó vagyok elküldni Neked (na, milyen megtisztelő nagybetűs megszólítást kaptál) az Ezer bocsánat című, már-már legendás hírű alkotásomat! Ha akarod. De csak akkor.
Megsúgom azonban: nem, nem egy monumrntális, világproblémákat boncolgató filozófiai mű. Vagy lehet, nekem még nem tűnt fel. egyszerűen ezerszer leírva, hogy "Bocsánat." De nagyon jól néz ki... ;)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2005-11-20 14:48 Andrew Field

Andrew Field képe

Hamarosan elküldöm a második részt. Attól tartok, azért több hiba is van a kész műben néhány vesszőnél :D De szívesen várom alkotásodat (Ezer Bocsánat), vagy legalább a szinposzisát, és alaposan kivesézem, ígérem! Egyre vigyázz, ezt előzetesen is mondom: eléggé érzékeny vagyok a szóismétlésekre.

___ A kis szobába toppanék. Röpült felém. Anyám! ___

h, 2005-11-21 11:30 Blade

Blade képe

Sajna az Ismert írók közé nem olyan egyszerű bekerülni. Pista bá'-nak is nehezen ment, de egykét láda ser utána már elgondolkodtam a dolgon :D

"olyan sört árult, amit máshol a kutyák sem kaptak" - miafene, nem is tudtam, hogy a kutyák szeretik a sört :)

A stílus elég salvatore-s üsd-vágd, a nevek egy fantasy utálónak borzalmasak lehetnek, de persze én nem vagyok olyan...;).

Amúgy nincs mit tenni, ha színvonalas, hát akkor színvonalas. Így sikerült. ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2006-01-02 04:35 nionalas

nionalas képe

Csatlakoznek az elottem irokhoz.
A muved igazan nagyon tetszett.
Es bar - a fenti utalasokra reflektalva - en is azok koze tartozom, akiknek eddig nem mondott semmit a neved, ezzel az irasoddal nalam elerted, hogy a jovoben erdeklodve "veszem a kezembe" az vele femjelzett alkotasokat.
Koszonet az elmenyekert.
Maradok tisztelettel: Nionalas