Radagas történetek - Andalin Krónikák (1. rész)

 

1

 

Az ifjú Andalin sekqut volt. Így hívták ugyanis azokat az embereket, akik Radagas északi és déli részét összekötő sivatagban vezették az átkelni vágyókat. A sivatagban másból nem lehetett megélni. Nem volt termőföld, nem volt víz és semmi más, ami megkönnyítette volna az életüket. Ráadásul, ha valakinek gondja adódott a törvénnyel vagy csak el akart tűnni, akkor biztos, hogy a sivatagba menekült. Ezért elég sok törvényen kívüli élt ezen a vidéken.

Andalin éppen egy nagyon jónak tűnő üzletet készült nyélbe ütni Tarsion városában.

- Ő lenne az ott uram, aki sekqutot keres magának – mondta Andalin útitársa, miközben rámutatott egy selyemruhás, ápolt alakra.

- Biztos vagy te ebben Kverion? – kétkedett Andalin. – Az ilyen alakok nem akarnak a sivatagba menni.

- Higgy nekem uram. Hallottam, amikor kérdezgette az embereket, hogy hol talál egy sekqutot.

- Rendben! Itt várj! Beszélek az idegennel.

Kverion testtartása amúgy is görnyedt volt, de most, hogy meghajolt Andalinnak még inkább egy rosszul sikerült kérdőjelre hasonlított.

- Jól halottam, hogy vezetőt keresel a sivatagba? – szegezte a selyemruhás idegennek a kérdést Andalin.

Az ismeretlen felállt. Közel két méter magas volt. Odalépett Andalin elé. Megcirógatta apró kecskeszakállát, miközben méregette az ifjút.

- Igen, én keresnék. Talán te tudsz valakit, aki szereti a pénzt, de cserébe keveset kérdez?

- Ez attól függ.

- Mitől is pontosan?

- Hogy mi lenne az úti cél?

- Ülj le ifjú ide mellém és elmondom neked.

Andalin letelepedett egy roskadt fából összetákolt székre. Az idegen intett a csaposnak és mutatott is neki valamit. Néhány pillanattal később meg is érkezett és olyan készségesen szolgálta fel a két nagy kupa slenur sört, mintha a legkedvesebb cimborájának hozta volna. Az ismeretlen akármit is nyomott a kezébe a csapos nagyon örült neki. Az egyik sört odatolta az ifjú elé.

- A nevem Terlassor – mondta kellemes hangon.

- Üdvözöllek, engem Andalinnak hívnak.

- Nos, ifjú Andalin, remélem nem bánod, hogy ifjúnak nevezlek, de ahogy látom nem sok telet tudhatsz magad mögött.

- Nem zavar, de az igazság az, hogy én egyetlen telet sem éltem még meg. Ugyanis errefelé a homokon és a homokviharokon kívül semmi más sincs.

- Oh igen, elnézést. A lényeg, hogy egy rátermett vezetőt keresek magamnak. Egy igen távoli helyre kell eljutnom. Állítólag van a sivatag keleti részén egy kihalt város. A neve; Abandun.

- Abandun? – hökkent meg Andalin. – Komolyan Abandunba akarsz eljutni? Mi keresnivalója van egy ilyen embernek, mint te arrafelé?

- Egy ilyennek, mint én?

Andalin megmarkolta a kupa sört és egyetlen mozdulattal a feléig apasztotta. Aztán nyögött egyet és mélyen Terlassor szemébe nézett.

- Elnézést kérek! Nem akartam tiszteletlennek tűnni. Errefelé nem igazán sűrűn látott vendég egy selyembe öltözött ember. Minket inkább azok keresnek meg, akiknek nincs annyi pénzük, hogy a átkeljenek a tengeren egy biztonságos hajón, amit nem támadnának meg a kalózok.

- Ez érthető. Valószínű, hogy én is inkább a tengeri utat választanám, de nekem itt van dolgom a sivatagban.

- Az út Abandunba nagyon veszélyes. Távol esik kereskedelmi útvonaltól és könnyen lehet, hogy megtámadnak minket a sivatag patkányai. Azok pedig könyörtelenebbek, mint a tengeri kalózok. Arról már ne is beszéljünk, hogy rajtuk kívül is számos veszély leselkedne ott ránk.

- Tisztában vagyok mindennel. Ezért kell nekem egy olyan ember, aki jól ismeri a sivatagot és képes is engem elvinni Abandunba.

- Miért akarsz ennyire eljutni oda? Mi értékeset rejthet a halott város, hogy képes vagy kockára tenni az életed is?

- Ahogy az elején is említettem olyan ember kell nekem, aki keveset kérdez. Ha elvállalod, hogy elviszel engem oda, akkor busásan megfizetlek. Akár ezt az átkozott sivatagot is elhagyhatod, és valahol máshol kezdhetsz egy új életet.

- Mégis mennyit érne meg neked ez a veszélyes út?

- Kétszázezer berumont.

Andalin egy pillanatra szóhoz sem jutott. Eddig egész életében nem keresett ennyit, de még a felét sem. Biztos volt benne, hogy valami nagyon értékeset keres Terlassor, de az már nem érdekelte. Mindig is az volt a célja, hogy el tudjon innen menni, de ilyen közel még soha nem került a lehetőséghez.

- Rendben van, de lenne két feltételem – kezdte Andalin. – Az egyik, hogy két barátomat is elvisszük magunkkal. Abandunnba régóta nem tette be halandó ember a lábát. Ezért elkel néhány talpraesett és harcedzett ember is az oldalunkon. A másik pedig, hogy a fizetség felét előre kérem. Nem kockáztathatom meg, hogy elveszítsek mindent, ha te esetleg nem élnéd túl az utat.

- Rendben van – vágta rá azonnal Terlassor. – A társaidnak mennyi lenne a plusz költsége?

- Tízezer berumon fejenként.

Az idegen bólintott egyet és lehúzta a maradék sört.

- Holnap hajnalban indulunk. Pirkadatkor itt leszünk a társaimmal és azonnal útra kelünk, hogy ne vesztegessük az időnket.

 

2

 

Andalin még aznap délután felkereste két társát. Kleron és Harmos gyerekkori barátai voltak. Együtt nevelkedtek és sok törvénytelen dologban volt részük. Azóta csak annyit változott a helyzet, hogy Andalin sekqut lett, de két barátja most is ugyanolyan naplopó, mint régen. Ha az átlagosnál beszélyesebb útra kell mennie, akkor mindig elhívta őket és osztoztak a fizetségen.

- Miről lenne szó barátom? – kérdezte Kleron.

Andalin elmesélte nekik, hogy mit beszélt az idegennel és miben állapodtak meg.

- Tízezer berumon? – fakadt ki Kleron. – Soha életünkben nem kerestünk még ennyit tisztességesen. Megfogtad az isten lábát barátom.

- Végre teljesülhet a vágyad – vágott közbe Harmos. –Elmehetsz innen.

- Más normális ember inkább azon akadt volna fent, hogy Abandunba kell menni, de ti nem barátaim. Nem változtok meg soha – nevetett fel hangosan.

- Tudod jól, hogy minden jóban benne vagyunk – vágta rá Kleron.

- Azzal remélem tisztában vagytok, hogy ez nem olyan út lesz, mint az eddigiek. Sokkal veszélyesebb és tovább is fog tartani.

- Andalin minket nem érdekelnek a részletek, tudod jól. Ha te hívsz, akkor Kleron és én jövünk. Nem érdekelnek a veszélyek és semmi más sem. Ki vigyázna rád öcskös, ha nem mi?

Andalin végigtekintett barátain. Mind a ketten ugyanolyan szakad ruhákban jártak, mint gyerekkorukban. Pedig tudtak volna maguknak venni jobbakat is, de ez nem foglalkoztatta őket. Inkább elmulatták a pénzüket, amit hol tisztességesen, hol pedig különböző törvénytelen dolgokkal kerestek meg. Az utóbbi volt a gyakori. Nem számított nekik semmi, csak, hogy jól szórakozzanak, nőzzenek és egyenek. Mindig a mában éltek és pont ez volt az, amiért Andalin annyira szeretett velük lenni. Rájuk sosem telepedett a komorság vagy a rosszkedv.

 

3

 

Másnap kora hajnalban keltek. Előkészítették a Sólymot a hosszú útra és kikötöttek Tarsion mellett.

- Maradjatok a hajónál. Én elmegyek az utasunkért és indulhatunk is.

- Had menjek veled uram – mondta Kverion. – Nem érzem jól ennek a két haramiának a társaságában?

- Haramiák? Mi? – szökkent oda Kleron Kverion mellé. – Menj csak Andalin, majd mi foglalkozunk a kis szolgáddal – ezzel megmarkolta a nyakát és a hóna alá húzta a görnyedt hátú fejét.

Andalin még visszanézett és látta, hogy két barátja hű szolgálójával szórakozik. Elmosolyodott és megcsóválta a fejét.

Jó félórányi gyaloglás után visszaért a lepukkant kis kocsmához, de senkit nem talált ott. Kis várakozás után hangos szitkozódásra és ordítozásra lett figyelmes. Majd megpillantotta Terlassort miközben felé futott és intett. Először nem értette, hogy mit is akar, de akkor észrevett mögötte vagy fél tucat jól megtermett embert. Andalin is futásnak eredt. Terlassor próbált mögötte maradni.

- Ezek mi a francot akarnak? – hörögte Andalin futás közben.

- Azt nem tudom… ám abban biztos vagyok… nem akarják, hogy elinduljak – lihegte Terlassor.

Andalin nem akarta elvezetni a támadókat a Sólyomhoz, mert nem tudja kikkel áll szemben és mit akarnak. Ahhoz pedig semmi kedve nem volt, hogy később ennek a munkának következményei legyenek.

Hírtelen megállt és szembe fordult a többiekkel. Terlassor is megtorpant.

- Mi a fenét csinálsz? – kérdezte riadtan.

- Te csak fuss tovább. A hajóm itt van a város mellett. Meg fogod ismerni; csak keresd a sólymot. Ott vannak a társaim is. Mond meg nekik, hogy legyenek indulásra készen.

Terlassor nem hezitált. Azonnal tovább iramodott. Közben még vetett egy pillantást az ifjúra, de nem látott nála semmilyen fegyvert.

Andalin suhintott egyet a kezével és minden, ami nem volt lerögzítve a szűk utcán a támadók felé repült. Azok maguk elé húzták a kezüket, de egyikük sem szenvedett komolyabb sérülést. Majd homokvihar támadt, ami betemette őket. Mikor ki tudták nyitni a szemüket már nem látták sehol az üldözötteket.

Andalin is odaért a hajóhoz. Látta, amint Kleron rángatja Terlassort.

- Engedd el Kleron! – utasította.

- Végre, hogy megérkeztél öcskös. Mi a fene történt?

- Induljunk el és remélem az útitársunk hajlandó lesz elárulni nekünk, hogy mi is folyik itt.

A Sólyom öt utasával nekivágott a végtelen sivatagnak, hogy eljussanak a rejtélyes Abandunba. Az egyik homokbuckán két sötét alak nézte a távolban történteket.

- Pont, ahogy terveztük – sziszegte az egyik.

- És vele van az ifjú Andalin is – sziszegte a másik.

 

 

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2011-01-07 11:35 Blade

Blade képe

Kicsit sok lett ez a sziszegés itt a végén, mint ahogy sok a helyesírási hiba is. A milliók helyett sokkal kisebb számokban kellene gondolkodnod, úgy hitelesebb. A párbeszédek eléggé (túl) kedélyesek, mint egy meseországban.

p, 2011-01-07 16:02 Andrew Sinclair

A millió nekem is soknak tűnt. Azt már meg is változtattam, de sajnos nem azt töltöttem fel. Ezt most pótoltam és kijavítottam olyan hibákat, amiket észrevettem. Ám azt írtad, hogy sok a helyesírási hiba. Ezért megkérlek téged és mindenki mást is, hogy ha talál benne hibát, akkor ossza meg itt velem. Többek között azért is teszem fel ide az írásaimat, mert megmondják az emberek a véleményüket róla. Én pedig pont ezt szeretném.

Sajnos feltöltöttem ezt az írásomat mégegyszer. Ezért elnézést kérek!