Találkozás

Egy ormótlan csizmát viseltem a lábamon. Nem emlékeztem, hogy valaha lett volna ilyen lábbelim, márpedig az ember általában emlékszik a ruháira. És egyáltalán, hogy a fenébe kerülhettem egy sivatag kellős közepébe? Elromlott a teleportáló berendezés? De hisz az sem rémlett, hogy akartam valahová utazni. Megőrültem?
Próbáltam beazonosítani a helyet; kietlen táj, vörös homok, egy-egy vörös szikla lebegett a föld felett jó arasznyira. Nem ismerős. Biztos, hogy nem jártam erre, de még csak nem is hallottam hasonló helyről.
Megtapogattam az övem, hogy meggyőződjek róla, a tőröm az övemben van, majd elindultam, hogy keressek valami életet ezen a kopár helyen.
Találtam is, de nem abban a formában ahogyan számítottam rá. Várost, házat kerestem, de az egyetlen jel, hogy nem voltam egyedül ebben a váratlan, perzselő világban, az egy férfi fekvő alakja. Integetett felém, így kelletlenül közelebb mentem. Rosszul nézett ki, már napok óta itt lehetett, mert a kiszáradás jeleit mutatta.
– Ki vagy idegen? – kérdezte, és láttam az arcán, hogy minden szót fájdalmasan présel ki repedezett ajkán.
– Ne törődj azzal – válaszoltam, és letérdeltem mellé. – Adnék neked vizet, ha lenne, de láthatod, hogy nincs. Ha nem bánod, könnyítek kicsit a zsebeid súlyán, talán ezzel segítek.
Fél kézzel kutatni kezdtem a zsebeit, a másikkal a tőrömet markoltam; talán lesz nála pénz, nem tagadhatom meg tolvaj múltam.
Az alak szokatlan gyorsasággal, képembe tolt egy jókora keresztet. Erre nem számítottam. Láttam már ilyet, ez a démonvadászok szokásos fegyvere.
– Segíteni... fogsz... nekem... vagy ... meghalsz! – préselte ki ajkain a szavakat.
Mindig csak magamra gondoltam, sohasem szoktam másoknak segíteni, ez volt az egyetlen mottóm. Most mégis meg kell tennem, vagy megöl. Ironikus.
– Tedd el azt az izét! – utasítottam, és éreztem, ahogy az izzadság végigfolyik a hátamon.
A fegyver megremegett az idegen kezében, de nem eresztette le. Kezdtem csodálni őt, hiszen már félig halott, mégsem adja fel, harcol. A kereszt felizzott, én pedig megijedtem.
– Rendben segítek! –adtam meg magam. – Csak tedd már el azt a fegyvert! Mégis, hogyan segítsek?
– Vizet... – suttogta elhaló hangon.
– Mondtam már, hogy nincs vizem! – Bizonyságként széttártam kezem, még a kabátomat is szétnyitottam, hogy lássa. A belső zsebemben azonban meglepetésemre, ott volt a vizes kulacs. Hogy a fenébe kerülhetett oda? Ezek szerint készülhettem a sivatagi túrára..., mégsem a teleportáló romlott el, csak én őrültem meg! A fickó most láthatta a tőrömet is, ami az övemben pihent.
– Nyugalom! Nem fogok időt, és energiát arra pazarolni, hogy megpróbállak megölni! Tessék! – Nyújtottam oda a flaskát, kissé meg is ráztam, hogy valóban van-e benne valami. – De ne idd meg mindet, hagyj nekem is, én is itt ragadtam ezen az átkozott helyen!
De hiába beszéltem, a haldokló mohón ivott, miközben fél szemét le sem vette rólam.
– A fenébe! – fakadtam ki, miután láttam, hogy az utolsó cseppeket kortyolja. Minek jöttem ilyen közel hozzá? A magány a legjobb, és hányszor megbizonyosodtam már erről!
– Magammal viszlek túsznak – mondta az idegen, és már nyoma sem volt az eddigi elesett kinézetnek.
– Nos, örülök, hogy találkoztunk. Azt hiszem, épp itt az ideje, hogy útjaink szétváljanak! – Felálltam, és gyors léptekkel elindultam. Mivel nem hiszem, hogy démon lennék, azzal a keresztel túl nagy kárt nem okozhat.
Tévedtem.
Robbanást hallottam a hátam mögött, és egy pillanattal később már nem éreztem a lábam alatt a talajt. Amilyen gyorsan csak tudtam, felugrottam, és kirántottam a tőröm. Mi a jó ég volt ez?
Az idegen még mindig feküdt, de tekintetében elszántságot láttam, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne felugrani.
– Azt mondtam... magammal viszlek túsznak. A túszok nem szoktak csak úgy elindulni amerre a kedvük tartja. Az emberek megjárják, ha nem hallgatnak rám. – Köhögött egyet, de a izzó fegyvert kitartóan markolta. – A túszom vagy, és ha nem tetszik megpróbálhatsz lelépni... de legközelebb már magasabbra röpítelek.
A fogaimat csikorgattam szorult helyzetemben. Egyáltalán nem volt kedvemre való ez az új felállás.
– Meg fogod még ezt bánni... – sziszegtem a fogaim között, és újra elindultam.
– Dobd el a tőrt! – Hallottam a hátam mögött az utasítást.
– Nem fogom eldobni... – kezdtem, de egy erős kéz ragadta meg a nyakamat; szorítása meglepett, mint ahogy a sokkal határozottabb hangja is:
– Azt mondtam, dobd el!
Dühös voltam a világra, magamra, erre a fickóra, hogy ilyen tehetetlen helyzetbe sodortam magam. Eldobtam a tőrt, ő pedig messzire rúgta. Szorítása eresztett, így térdre estem a homokba, nyakamat dörzsöltem.
– Mi a neved? – kérdezte fölém magasodva.
– Mara.
– Vezetéknév?
– Nincs. Nem elég egy?
– Honnan jöttél ?
– Hunters village. – Az izzó kereszt kissé égette a halántékomat.
– Miért jöttél ide? Azért, hogy megkeress?
Meglepődtem.
– Kérlek, teljességgel váratlanul bukkantam rád. Otthagyhattalak volna a homokban. Ott kellett volna hagyjalak meghalni!
A fegyvert leeresztette, majd mint akinek most jutott eszébe valami vicc, hangosan felnevetett.
Minden erőmet összeszedtem, és megragadtam a karját. Talán mert nem számított rá, de könnyedén kicsavartam a kezéből a fegyvert.
– Most én kérdezek! Ki vagy te? Hol van az "ide"?
A földön ült és mosolygott.
– Nem ismersz meg, ugye?
*
Jobban szemügyre veszem.
Innen az íróasztalomtól pont rálátni a főnökömre.
Magas homlok, kissé beesett szemek, megnyerő, kedves, mosoly. A halántékán ritkuló haj. Tízen akárhány éve még nem kopaszodott. Akkor még nem dolgoztunk itt, egyetemisták voltunk. Hogy a francba kerültünk ide?
Átszervezések, megszűnő leányvállalat, és egyszer csak itt találtam magam egy irodában vele. A sors vagy szimpla véletlen?
Most feláll és felém tart. Gyorsan úgy teszek mintha nagyon el lennék foglalva. Rátenyerel az íróasztalomra, és felém hajol: "Helló" mondja. Minden mondatát így kezdi, hasít belém, és nem tudom, hogy gúnyolódik-e?

*
Szorítom a kezemben a fegyverét, és nem tudom mit tegyek. Bár nem ismerem a működését, de szimplán fejbe tudnám verni vele. Vagy megmenthetném.
Talán a következő mondatától függ majd...

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2015-11-27 11:01 Blade

Blade képe

Felemás. Néha jó a szöveg, de a sztori a levegőben lóg és nincs vége. Helyesírás egyes.

szo, 2015-11-28 04:21 Angi

Angi képe

Köszönöm, hogy kikerült.

p, 2015-11-27 20:55 Kyle

„Mivel nem vagyok démon, azzal a keresztel nem hiszem, hogy túl nagy kárt okozhatna.” – Akkor az elején miért rezelt be a kereszttől? :)

„Talán mert nem számított rá, de könnyedén kicsavartam a kezéből a fegyvert.

– Most én kérdezek! Ki vagy te? Hol van az "ide"?” – Ezt egy picit talán jobban elő kellett volna készíteni. Nekem esetlennek tűnt.

Meg én a végét sem értem, sajnos. :/

szo, 2015-11-28 04:27 Angi

Angi képe

Ha magyarázni kell az már régen rossz :)
A főhősöm tudja magáról hogy tolvaj, nem tudja, hol van, mit keres itt, és nem tudja, hogy démon-e.
Kicsit tagoltam a végét, talán így érthetőbb. Vagy nem...

szo, 2015-11-28 08:56 Kyle

Ha nem tudja magáról, hogy démon-e, akkor miért mondja ki, hogy nem démon? :) "Mivel nem vagyok démon" Ezért nem értettem.

A tagolás pedig határozottan segített! :)

szo, 2015-11-28 12:39 Roah

Roah képe

Sokat volnázol, voltozol; szeretsz szórakázni a mondatokkal? A szavak rendjével, tudod, figurázni? Szerintem tök buli! :D A fogalmazási játék hajazott nálam a legjobban a táncra: végtelen elemek, forgások, lépések, spárga, vagy csippentés a levegőbe, bele a dallamba. .))) A mondat dallamába. :))))

Nézd csak:

"Egy ormótlan csizma volt a lábamon."

Javaslat:

Nehéz csizmát viseltem.

Hol volt, hol nem lesz volt. ;) És ilyesmik.

"Nem emlékeztem, hogy valaha lett volna ilyen lábbelim, márpedig az ember általában emlékszik a ruháira. És egyáltalán, hogy a fenébe kerülhettem egy sivatag kellős közepébe? Elromlott volna a teleportáló berendezés? De hisz az sem rémlett, hogy akartam valahová utazni. Megőrültem volna?"

Nézd meg, hány figyel a mondatokban. Sok. :)))

Van úgy, hogy egyszerűen csak kihúzod a volnát - mert egyrészt a múlt idő a ragozás végett már adott, másrészt a mondat nélkülük is értelmes, sőt, néha valósággal suhan, csúszik az olvasó szeme előtt. Erre mondják itt azt: gördülékeny.

" Elromlott volna a teleportáló berendezés? "

Itt például lazán kihúzhatod:

Elromlott a teleportáló berendezés?

Hm? :)))

Egyébként honnan véli ezt a karakter? Hogy bekrepált a gép? ;) Miért? ;)

"– Tedd el azt az izét! – utasítottam, és éreztem, ahogy az izzadság végigfolyik a hátamon."

Na várjá...

"– Nos, örülök, hogy találkoztunk. Azt hiszem, épp itt az ideje, hogy útjaink szétváljanak! – Felálltam, és gyors léptekkel elindultam. Mivel nem vagyok démon, azzal a keresztel nem hiszem, hogy túl nagy kárt okozhatna."

Ezt akkor nem értem ám; most akkor félünk a kereszttől, vagy nem félünk? Az előbb azért csicskult be a formának, mert veszélyben érezte az életét, nem?
Itt a démon, ki a démon, hol a démon?
Oo?

https://www.youtube.com/watch?v=yTOUqsD1JMM

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2015-11-29 05:52 Angi

Angi képe

A Constantint köszi :) Még egy: https://youtu.be/fNnyfeFhdQA

Oké, jól elrontottam a történetet, mert nem hangsúlyoztam ki azt a részt, ahol leesik neki, hogy mégis démon.
A tanácsokat megfogadom.

v, 2015-11-29 10:15 Roah

Roah képe

Ne is törődj vele! :D Kezdünk így errefelé néhányan. ;)
A legközelebbinél próbáld meg úgy, hogy lógva hagyod a sztorit, magára hagyod, és úgy olvasd vissza, hangosan. Esetleg jelöld meg valami színnel a voltokat, mert az az első lépés...aztán jöhet szép sorban a többi is. :)))
Edzéshez írhatsz csak párbeszédet, hm? ;) Központozási gyakorlat is, hadd erősödjön a hasizom. Adj neki! :D Utána töltsd ki közöttük leírással a réseket. És ne lepődj meg, ha a sztori megírja saját magát. ;)
Tudod, taps, ütem, tempó, aztán dobszóra váll mozgás, és egyszercsak azon kapod magad: táncolsz. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=8NjbGr2nk2c

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2015-11-30 13:40 Niszel

Szia! Véleményem szerint a történet jelentős része hitelét veszti a párbeszédekhez fűzött szövegtől. Aki megijed az megijed és kész. Aki elfut az elfut és kész. A tolvajoknak van irodája, munkahelye és főnöke. Egyéb idejükben gondolkodnak saját démoni voltukon.
Szóval-szóval rendesen megdolgoztattad az agyam képlátás részét.
Mindemellett mégis van benne tehetség, csak újra kell gondolni a "történteket".
Ha most kéne kezdened hogy írnád le?

h, 2015-11-30 18:52 Angi

Angi képe

Ha újra kellene írnom, aludnék rá egyet, vagy kegy kettőt..., vagy sokat.
Az "író" az irodában ül, írja a démonos történetét. A démonvadász figuráját a főnökéről mintázza.
Ez lenne az alap elképzelés.

h, 2015-11-30 19:26 Sednol

Sednol képe

És ez egy csodálatos gondolat. :D
El tudom képzelni, ahogy leírod a boxban körmölő íródat, aki gyorsan, titokban próbál eleget tenni betűvetési kényszerének. Megmutatod nekünk, hogy mit ír, és amikor oda érkezik, hogy találkozik a gonosszal, még egyszer felnéz, elmosolyodik, utána már csak a történet folyik tovább, míg a végén a főnöke meg nem szakítja, ezzel is bizonyítva gonoszságát.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2015-12-02 05:30 Angi

Angi képe

Köszi :)