Anumerol halála

-Arel modoth tera vadus aminus de to lit avon avel sorbed korton- kántálta Anumerol szemét az égre emelve, kezeit kitárva.

Hideg szél fújt, mely a hosszú, fekete ballonkabátját kissé szétlebbentette, így láthatóvá tette a jól ismert ezüstszínû sodronyinget, mely már sok harcban óvta testét a mérgezett nyilaktól s lándzsa végektõl. Hátán keresztbe aranyozott markolatú rúnákkal telirótt tõrkardjai voltak elhelyezve törpék által készített hüvelyekbe.

Kabátjának gallérja egyik oldalt fel volt hajtva; a másik végén pedig le volt vágva. Talán valamely démonherceg mûve volt. Ki tudja?

A varázslat hatására a pap körül egy 5 méter sugarú, félgömb alakú, vöröses színû búra jött létre, mely megóvta õt és a körülötte járkáló társát a búra túlsó oldalán ólálkodó sötét árnyak tömegétõl, melyeknél olykor-olykor megvillant egy-egy kard pengéje.

Mikor befejezte a varázslatot, Anumerol társa felé fordult, kinek hosszú fonott szõke haja és kissé „hegyezett” füle volt. Kezében imitt-amott rúnákkal „díszített” íjat tartott, melyrõl a fegyverekhez valamelyest is értõ személy rögtön megmondhatta, hogy az mégpedig az íjak legtökéletesebbike egy elf-íj. Ezeket az íjakat az elfek különleges eljárással készítik. A legendák szerint az elf-íjaknak lelkük van, amely tulajdonosukéval teljesen összeforrt: ha elpusztul az íj, meghal az elf is, s fordítva is igaz.

-Etele drága jó barátom, úgy érzem eljött az idõ, melyre oly rég vártunk, hamarosan mikor varázslatomnak vége szakad, lehetõségünk nyílik a túlerõ elleni harcban meghalni, így Arel oldalára kerülni a túlvilágon.

-Valóban Mester, ennek én is igazán örülök, noha szívesebben térnék meg Arelhez egy síkkapun keresztül, mint egy ismeretlen harcos fegyvere által.

-Kérlek, ne szólíts mesternek, mindig is barátként harcoltunk és egyébként is, már mindent megtanultál tõlem, amit lehetett.

-Tudod Anum' csak egyet sajnálok… azt hogy nem próbálhatom ki a hazatérés varázslatot.

-Etele, Etele, te sosem változol… Nyugtasson az, hogy már én se használhatom… Nincs hova… Nincs kihez… Mindent elpusztítottak, mindenkit megöltek ezek a, ezek a…

-Ne feledd koma azt a régi mondást miszerint: ellenségedrõl legfeljebb gondolj, de ne mondj rosszat.

-Ez igaz, de nincs is olyan szó, mellyel jellemezhetni lehetne õket… Tudod, nem sírtam azóta,

mióta meghalt az elsõ macskám, és most sem fogok.

-Ez a beszéd! Úgy látom, hogy halványul az aura, készüljünk a harcra. Ég veled barátom, Arel mellett találkozunk.

-Veled is.

E szavak elhangzása után az elf, akit mint kiderült Etelének hívnak; maga mellé szúrta földbe kardjait, íjának húrjára illesztett három nyílveszõt, majd egy litánia szavait kezdte kántálni.

Anumerol elõhúzta kardjait, és egyiket a földbe szúrta õ is. A kezébe vette a nyakában lógó sólyomhold alakú medálját, és a magasba emelte. Eközben valamit mondott, és ennek hatására megnyílt az ég, és aranyszínû fény sugárzódott le rá és Etelére. Az árnyak kissé hátra hõköltek, de sokat nem tudtak, mivel mögöttük több kilométer hosszan álltak még a sötétség harcosai, és a hátul állókra már nem hatott a mágia. Majd Anumerol kézbe vette mindkét kardját. Maga elénézet, miközben lepergett szeme elõtt az egész eddigi élet: a fák és az állatok között töltött idõ; a tanulás idõszaka s végül a háború ideje.

Az aura hirtelen eltûnt, s ez visszazökkentette õket a valóságba. Etele kilõtte nyilait, majd felvette kardját, és Anumerollal együtt elkiáltotta magát:

-A'frad!

A küzdelem elkezdõdött…

Egy shadoni mondás szerint a nagy harcosok sose tévednek a harc kimenetelének ügyébe. Anumerolékkal sem volt így. Három nap és három éjjel harcoltak mágiával és karddal. Már fél kilométer sugarúra csökkentett a kör, mikor az árnyak el kezdet menekülni. Pár pillanat múlva kiderült miért: a tömegbõl íjászok léptek elõ, körülbelül háromszázan.

Etele íjához kapott, de már késõ volt, mert háromszáz fekete nyílvesszõ röpült hõseink felé. Anumerol kardjaival kettévágta a szembõl jövõket, de a hátulsókkal nem tudott mit kezdeni. Sodronyinge rengeteget felfogott belõlük, de örökké az se tarthatott… Akárcsak Anumerol élete…

Etele valamivel tovább bírta, mint õ, de néhány jól célzott, mérgezett nyílvesszõ belõle is kicsalta az élet princípiumát…

Nem tudni mi történt ezek után, egyesek szerint mikor mindketten meghaltak megnyílt az ég, és az angyalok felvitték õket Arel mellé, mások szerint a föld mélyébe szálltak alá, de ez mind csak találgatás…

2.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2005-04-11 20:59 Rem

Rem képe

Mivel segítettem kipofozni, így gondoltam hozzászólok elsőként a többi szerkesztő mellett. Igazából a mű kicsit kilsés, de ezek nélkül nem m.a.g.u.s. novella egy m.a.g.u.s. novella. Kicsit morbid az, hogy tudom Anumerol (nem te, hanem a főhős) részben te magad is vagy. A saját halálod írod le végülis. Ezért nevezhetem egy álomnovellának, mert a vágyadat írod le, hogyan szeretnél meghalni. Hát, hogy Rilkét idézzem: "Oh uram, mindenkinek add meg a saját halálát!". ;)
Nekem tettszett, bár rövid.
______________________
Az öreg dobozoló sámán

k, 2005-04-12 05:49 Misaerius

Misaerius képe

Nekem is tetszett, de 2 hibát találtam benne:
1. A'frad, nem A'fraid! (elég vicces lenne)
2. Etelének nagyon nagy a méregellenállása. Egy 10. szintű méreg sem árt neki. (Persze ez nem változtat a végeredményen.)
"Lebbentsd félre a függönyt és lépj mögé! Ennyi az egész. Minek habozol, mitől félsz? Attól, hogy nem tudod, mi van a függöny mögött, és hogy onnan nem térünk vissza?" /Goethe: Az ifjú Werther szenvedései/

cs, 2005-04-14 11:16 Blade

Blade képe

Well, csak az őszintét: túlságosan nem fogott meg...hiányzik belőle a szikra.

"...belõle is kicsalta az élet princípiumát…" - Ez meg aztán tényleg nem teccett :)
----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.