Vér fizet vérért

Valami mozdult a baloldalt hatalmasodó feketetölgy árnyakba burkolt gyökerei közt. Csak egy pillanat volt, amint Mierthas odakapta fejét, el is tűnt. Talán ott sem volt. Már nem is számolta, hányadszor futott végig borzongás a gerincén.
Tekintetét az előtte kaptató novith hátába fúrta, nyugalmat remélve a fegyvertárs közelségéből. Caer – emlékeztette magát az ifjú nevére. Az erdő kipárolgásaitól nehéz levegőben tompán értek el hozzá a hangok. Mintha tízlépésnyire lett volna tőle, holott hátasa feje majdnem a másik lovának farához ért.
A sűrű pára miatt erőltetnie kellett a szemeit, hogy Caer tabardján kivehesse a Lovagrend patkóval és írótollal övezett, kitárt szárnyú sólymot formázó címerét.
A lovak éleseket horkantva keresték a biztos utat a kanyargós, indákkal és gyökerekkel borított, alig három lépés széles csapáson.
Mierthas a tarkóját bizsergető érzésből tudta, az erdő figyeli őket.

Erős marok ragadta vállon, majd rázni kezdte. Az álmok ölelő karjai közül kiragadott férfi már akkor tőrt ragadott, mikor még a szemeit sem nyitotta ki. A mozdulat, amint baljával torkon ragadta és földre taszította támadóját, ellentmondott arca és teste - a sebek és a törzsi festés alól előtűnő - ráncainak.
A csorba pengéjű, vérmocskos tőr az előtte térdeplő ork torkán állt meg. Szemeiben nem látott félelmet, csupán áhítattal vegyes fanatizmust.
Elégedett mosollyal paskolta meg a fenevad pofáját majd az összetúrt medvebőrökkel borított vackára dobta a tőrt. Talpra rántotta a nálánál másfélszer súlyosabb harcost.
- Gar Gorgak hívat, messzenéző – dörmögte az, morgó hangokkal tarkított ork nyelvén.
- Eridj hozzá, mondd, hogy megyek amint felöltöztem – válaszolt a férfi kifogástalanul formálva az emberi toroknak oly idegen hangzású szavakat.

- Csapat, állj! – hangzott fel elől a parancs. – Csapat, állj, csapat, állj, csapat állj! – visszhangozták a lovasok sorra hátrafordulva.
- Csapat, állj! – ordított hátra Caer.
„A Mélységbe veled, hallottam az elsőt is…” – gondolta magában Mierthas, de bölcsebb volt annál, mintsem szóvá tegye. Egy ilyen tiszteletlen megjegyzés a Kódex szabályzatára könnyen lovászinasi kinevezést jelenthet egész életére.
- Köröttem félkörbe fejlődj! – újabb parancs. Mire a sokszólamú kórus továbbította, már mérföldes körzetben minden és mindenki tudott a jelenlétükről.
Mierthas az eddig számtalanszor elátkozott sisakot, amiről a lecsapódott, hideg pára a láncing nyakrésén át már a derekáig és a hasáig csorgott, most áldásnak érezte. Eltakarta fintorát a parancsnok és a többi lovag előtt, amint az apró tisztáson felfejlődtek.
Sear Laemor am Coydaliss, a Sólyomrend lovagja, a küldetés parancsnoka könnyed mozdulattal ugrott le csillagos homlokú, fekete ménjéről. Hátát kínosan egyenesen tartotta, a párától elnehezült, királykék bársonyköpeny súlyának ellenére is.
„Mint egy szobor a rendház csarnokaiból” – vélte Mierthas a deresedő halántékú férfiról, amint az csípőre tett kézzel vizslatta az erdő szélét. Ezüsttel futtatott, intarziás páncélja megcsillant a vastag felhőtakarón itt-ott átszüremlő gyér fényben.
- Vezessék ide a foglyot! – szólt anélkül, hogy hátrafordult volna. A parancsnok hátasa melletti lovag leugrott a nyeregből és előrerángatta a nyakánál és csuklóinál láncra vert orkot.
Nyomorult állapotban volt. Bal szeme annyira feldagadt, hogy ki sem tudta nyitni, szemhéjai alól vér szivárgott, sebekkel és zúzódásokkal teli testét egyetlen zsíros ágyékkötő takarta. Jobb lábára lesántult, így mikor a lovag nagyobbat rántott rajta, mint lépni győzte volna, hasmánt elvágódott a parancsnok mellett.
- Térdre, kutya! – rivallt rá a láncot tartó fegyvermester.
A bestia morogva tápászkodott fel, letört, csorba agyarai csattogtak, ahogy levegőért kapkodott. Felállt. Ép jobb szeme haragvón kereste a parancsnok tekintetét, aki még mindig az erdőt vizslatta.
- Azt mondtam, térdre! – üvöltött a lovag, majd hatalmasat rúgott bal térdhajlatába. Az ork felmordult, vadállati pofája túlvilági grimaszba torzult, de nem esett össze. A következő rúgás a sérült lábát érte, ezt már nem állta ki.
- Kegyetlenség! – tört ki Mierthasból elég hangosan ahhoz, hogy Caer és egy másik lovag is meghallja. Amint tudatosult benne, hogy mit tett, ráharapott a nyelvére és körbenézett. Caer a fejét csóválta, a másik lovag sisakja szemrésén át megvetően pillantott rá.
- Na, kutyafattyú, merre megyünk tovább? – fordult a fogoly felé Sear Coydaliss.
- Egyenes – dörmögte az ork a tisztás túlsó felére pillantva. Láncai megcsörrentek, ahogy az irányt mutatta mancsaival.
- Egyenesen, mi? – hajolt közelebb a parancsnok. – A fejeddel fizetsz, ha rájövök, hogy hazudtál. Érted, amit mondok?
- Bragg nem hazud! – csattant fel a bestia, dacosan viszonozva a lovag pillantását. – Csak gyáva hazud.
Sear Coydaliss intett a láncot tartó lovagnak, mire az visszarángatta a foglyot a helyére. A bestiához közeli lovak idegesen kapálták a nedves földet, dobálták a fejüket. A parancsnok is nyeregbe szállt, köpenye csatakosan tapadt ménje farához.
A Mierthas és Caer mellett álló lovag mellé léptetett. Sear Coydaliss kérdőn húzta fel bal szemöldökét.
Mierthas összehúzta magát a nyeregben. A lovászinasi kinevezés már nem is tűnt annyira távolinak.

A törzsi tábortűz zsarátnoka körül összegyűlt harminc harcos tisztelettudóan nyitott utat a férfi előtt. Három emberi koponyával, vadkanagyarakkal, tollakkal és belsőségekkel ékített botja halkan tocsogott a sárban, ahogy kényelmes tempóban a kör közepén álló ork törzsfőnök jobbjára sétált.
- Milyen nap van ma, messzenéző? – kérdezte a törzsfőnök rápillantva. A férfi emberek közt is magasnak számított, a zömök termetű orkok között pedig majd egy fejjel magasodott mind fölé. A törzsfőnöknek viszont alig ért a mellkasáig.
- Jó nap a halálra, Gar – villantotta ki fekete, csorba fogait. A hatalmas ork viszonozta vigyorát, majd hangosan felnevetett. Arasznyi agyarait az égnek emelve bömbölt, mire a törzsi harcosok fegyverüket lóbálva kurjongatni kezdtek. Ordításuk messzire szállt a Holterdő fekete fái közt.

- Novith Mierthas úgy véli, szükségtelen így bánnunk a fogollyal – fordult a parancsnok lovagjaihoz. – Biztosan könnyebb lenne a lelkének, ha levennénk a láncait, és udvariasan beszélnénk vele – halk nevetés hangzott fel. – Ha megkérnénk, hogy vezessen el minket a törzséhez – erősödött a kacaj. – Hogy én erre nem gondoltam!
A megsemmisült Mierthas a parancsnok mellett állt lovával és próbált felébredni ebből a szörnyű rémálomból. Földre szegezett tekintettel próbálta kizárni tudatából társai kacaját. Az arcán végigfutó izzadtság, pára és könnycseppek egymással versengve futottak végig remegő állán.
- Visszatértünkkor Novith Mierthas lehetőséget kap majd, - folytatta bántóan szenvtelen hangon Sear Coydaliss, - hogy a Tanácsot is kioktassa a foglyok helyes bánásmódjáról, széleskörű tapasztalatai alapján.
Mierthas szemét csípni kezdték saját könnyei, ezért feljebb emelte tekintetét, a parancsnok nyergéig. A mívesen maratott combvasak, a vert-arany díszes nyeregkápa mellett egy véraláfutásos, éberen figyelő sárga szem szegeződött rá.

Jéghideg víz majdnem-fájdalma térítette magához. A földön ült, kezeit, lábait bőrszalagokból font kötél tartotta erősen. Láncinge, a Lovagrend címerével ékített tabardja nem volt sehol, durva posztóujjasa és nadrágja maradt csak rajta.
Lassan tértek vissza az emlékek. Mint a katedrálisok körmeneteiben látható freskók, úgy követték egymást a képek.
A tisztásra rontó, üvöltő fenevadak, villanó agyarak, rozsdás pengék és csorba bárdok.
Saját kesztyűs keze, ami bántóan lassan vonja elő a kardját.
Felágaskodó, megbokrosodott lovak, páni félelem és vérszomj üvöltő kakofóniája.
Egy combja felé sújtó csatabárd; a kardja, ami – mintha magától mozdulna – félreüti, majd az ismerős-idegen fenevad torkába mélyed.
Végeláthatatlan kavarodás; ezüstösen csillanó páncélok, csatakos, ázott-kutya szagú bundák keringője. Időnként egy-egy halálsikoly, győzelmi ordítás.
Végül egy kínosan tiszta kép.
A csatatérré vált mező közepén, a fekete bundák – ezüst páncélok – vörös vércseppek közt egy kék sziluett.
Egy vakító-fehér páncélkesztyűs kéz, lángoló pengéjű kard.
Vonító bestiákat szétszóró félisten, büszke tartású hős képében arató halál.
Sear Coydaliss utolsó viadala.

A hideg vizet, mivel nem ért el kellő hatást, csontrepesztő erejű pofon követte. Mierthas feje nem tisztult ki, de a körmenet képei eltűntek.
Egy földbe szúrt faoszlop tövében ült, körötte győzelmi táncot járó fenevadak üvöltöttek. Az orkok közt itt-ott lovagok testei álltak karókra tűzve vagy lábuknál felkötözve a lelógó feketetölgyek ágaira.
Elkapta tekintetét a forgatagról. Vele szemből egy valahonnan ismerős, félszemű bestia pofája meredt rá. Beletelt pár szívdobbanásba, mire felismerte a fogoly orkot.
- Van beszéd veled! – lehelete ilyen közelségből émelyítően büdös volt. Vérszag.
- Ki? – Mierthas epét köpött saját lábai mellé.
- Testvér neked, testvér nekünk – szólt az ork, majd a cölöp mögé lépve egy csorba késsel elmetszette az ifjú kötelékeit. A hóna alá nyúlt, úgy indult meg vele a vinnyogó, üvöltő vadak közt. Már nem sántított.

Sear Coydaliss megcsonkítottan, meztelenül állt egy vadkanfejet formázó cölöphöz kötözve, a legmagasabb sátor előtt. Mierthas csak akkor ismerte fel, mikor megálltak és felemelhette a fejét. Tántorgás közben ezzel – bölcsen – nem próbálkozott.
A hátuk mögötti sátorból melléjük lépett a legnagyobb ork, akit Mierthas valaha is látott.
Az eddig fülrepesztően zsivajgó törzs síron túli némaságba mélyedt.
- Sgun garag sgun! – bődült el a kolosszus és a hátára szíjazott hüvelyből elővonta emberhosszú, fogazott élű pallosát.
Mierthas elfordította a fejét, hogy ne lássa. Tekintete egy képre vetült. Patkóval és írótollal övezett, kitárt szárnyú sólyom. A Lovagi rangot elnyertek címertetoválása.
Kegyetlen tekintetű, kaotikus mintákkal festett arcú férfi állt mellette. Mélyen az ifjú szemébe fúrta kék szemeit.
- Vér fizet vérért – fordította birodalmi nyelvre az óriás szavait.
A húsba vágó vas borzalmas hangja után felhangzó üvöltés Mierthast élete végéig elkísérte.

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2008-09-19 09:42 Blade

Blade képe

Klasszikus fantázia, szeretem az ilyent.

Nem kell beküldened sokszor, hogy felkerüljön egyszer - olvasd el a főoldalon a szemmagasságban lévő első bejegyzést ;)

Van benne pár helyesírási hiba, de nem sok.

A történet közepes, értékelem, hogy nem a kaszabolós fajta, csak utalsz rá.

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2008-09-19 10:13 Arcas Gnosfle

Arcas Gnosfle képe

Köszönöm a véleményezést.
Igazság szerint az első Karcolat Pályázat adta az ötletet, (és mert nem olvastam tovább a beküldési határidőkig a kritériumokat, csak miután elkészült, a fantasy fülbe küldtem el) a megpendített világ pedig reményeim szerint több hasonló apró novellából kerekedhet ki.
A továbbiakban igyekszem figyelni a helyesírásra - az ihlet megszállottságában sokszor tényleg alig jut időm rá - a további kritikákat, esetleges dicséreteket pedig örömmel fogadom és várom.

p, 2008-09-19 10:48 Arcas Gnosfle

Arcas Gnosfle képe

Ja, még annyit kérdeznék, hogy hol találom meg cím szerint a művet? Mert csak a saját adatok/írások fülön keresztül látom, meg a Friss Írások közt, a fantasy-n belül csak a nevemet találtam. Útbaigazítást kérek!

p, 2008-09-19 11:03 Blade

Blade képe

Ez már két hely, még mennyit akarsz? :)

Javítottam a harmadikat, volt egy kis keveredés.

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2008-09-19 12:43 Arcas Gnosfle

Arcas Gnosfle képe

Ok, köszi.
Nem kell több. ;)
Lassan majdcsak belejövök.

cs, 2008-09-25 12:28 Crystalheart

Blade-el értek maximálisan egyet, ugyanezek merültek föl bennem is, úgyhogy nem is pazarlom a szót :)

p, 2008-09-19 14:41 Mickey Long

Mickey Long képe

Nagyon jó írás. Gördülékeny, szinte olvasatja magát. Hibát nem vettem észre (bár ebben nem vagyok profi). Szerintem megérdemel egy 5-öst.

p, 2008-09-19 16:07 Arcas Gnosfle

Arcas Gnosfle képe

Nagyon köszönöm!
Már születőben van a folytatás, remélem az is hasonló eredményt ér el.

h, 2008-09-22 09:03 miyoku

miyoku képe

"Valami mozdult a baloldalt hatalmasodó feketetölgy árnyakba burkolt gyökerei közt." ha nincs jelentősége, akkor mindegy, h melyik oldalon van a fa. így csak megzavarja az olvasót.
"Csak egy pillanat volt, amint Mierthas odakapta fejét, el is tűnt." ez zavaros. mi tünt el? mierthas feje?
"végig borzongás a gerincén." felcserélted a borzongás elé kell az a, a gerincén elé pedig fölösleges.
"kellett a szemeit" szemét. párosszerveket egyesszámban írunk
"a nálánál" nála
"mint lépni győzte volna," ????? ez itt értelmetlen!
"hatalmasat rúgott bal térdhajlatába." ép térdhajlatába. az olvasó nem biztos, h emlékszik, h melyik láb sérült meg.
"Az arcán végigfutó izzadtság, pára és könnycseppek egymással versengve futottak végig remegő állán." szvsz egy harcos nem pityeredik el
"Mierthas szemét csípni kezdték saját könnyei," persze, h a saját könnyei, ki más könnyei?
"A hátuk mögötti sátorból melléjük lépett a legnagyobb ork," ez a sok irány zavaró, az egyik sátorból
"valaha is látott." valaha látott
"emberhosszú," emberhosszúságú
"elfordította a fejét, hogy ne lássa" a nélkül
"- Vér fizet vérért" felkiáltójel
ügyes munka!

- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

k, 2008-09-23 01:18 Arcas Gnosfle

Arcas Gnosfle képe

Köszönöm szépen!
"...only iron turns to rust,
only proud man turn to dust..."

sze, 2008-09-24 20:41 Carpenter

Carpenter képe

Jó kis történet volt nekem legalábbis tetszett.Remélem olvashatok még tőled néhányat és nem feltétlenül ehhez hasonlót.