Letűnt Népek Legendái (részlet)

A torony levegője áporodott volt és büdös, de a férfit ez nem zavarta, otthonos magabiztossággal lépkedett felfelé a kanyargós csigalépcsőn. A torony fala foltokban hiányos volt, és a lyukakon átsütő napsugarak fénye olykor-olykor rávetült a férfi elszántságot tükröző arcára. Hosszú, fekete haja és csillogó, fekete szeme volt. Övén két tőr himbálózott.
A lépcső tetejére érve megbizonyosodott róla, hogy nem követi senki, majd belépett a szebb napokat látott toronyszobába. A falak gyakorlatilag hiányoztak, csak itt-ott volt még egy-egy kőkupac. Ha az ember kiállt a szoba szélére a hajdani fal romjaihoz, mérföldekig beláthatta innen a környéket.
A férfi habozás nélkül az ajtóval szembeni, falra emlékeztető kőrakáshoz sietett. Az a derekáig sem ért, így nyugodtan megszemlélhette a tájat. Tekintete egy ismerős pontot keresett.
A torony körül egészen a messzeségig különféle házak sötétlettek. Egészen aprónak tűntek a toronyból. A Nap épp nyugovóra tért, már csak egy narancssárga csík látszott belőle. A férfi tekintete egy ideig elidőzött a naplementét, majd észak felé pillantott, amerre egy számára jól ismert épület emelkedett a magasba: Shídia, a kastélyváros. Körülötte szintén házak voltak véletlenszerű elhelyezkedésben, kicsit nagyobbak, mint a torony körüliek. Egy ideig elnézegette a hatalmas építményt, majd fürkésző pillantással az alant lévő házakra nézett.
Nemsokára meg is találta, amit keresett: a távolban egy romos, sötét ház állt, a többitől elkülönülve. A férfi már korábban is gyakran jött fel a toronyba, hogy megnézhesse a házat, ahol valaha lakott.
Fájó volt belegondolnia, hogy hosszú időre talán most látja utoljára a házat. De mennie kellett: ha el akarja érni a célját, muszáj volt indulnia.
Habozott még egy percig, majd megfordult, sietve lement a torony csigalépcsőjén, és kilépett a szabadba.
Igen. El fogja érni a célját, gondolta. Ő, Sowan Sawanor, lesz a Birodalom örök Uralkodója.
Ez így talán kicsit túlságosan is nagyszabású célnak tűnhet. De Sowan számára nem volt az. Heteket töltött azzal, hogy titokban kidolgozza terve minden részletét, pontosan átgondolt mindent, és most végre készen állt.
Mikor kilépett a toronyból, Shídia felé vette az irányt. Shídia volt a Birodalom központja. Ott lakott a jelenlegi Uralkodó, Shídus is. Sowannak mosolyogni támadt kedve, ha arra gondolt: ha terve sikerül, nem lesz többé Shídus. Csak ő, Sowan. Ezen gondolat után viszont szinte azonnal elkomorodott, mert eszébe jutott, mi lesz, ha esetleg elbukik.
Sötét házak között vezetett az útja. A Birodalomban szinte mindig sötét volt, ami tetszett Sowannak. Nem szerette a fényt. Ő inkább az árnyakat kedvelte, amikben el lehetett bújni, bevárni a prédát, majd egy megfelelő pillanatban rávetni magát, és végezni vele. Sowan ismét elmosolyodott. A hadseregben az a monda terjedt, hogy az ősei farkasok voltak. De ez nem volt igaz. Sowan emlékezett még arra az időre, mikor kisfiúként élt itt. Nem volt még sötét. Minden csodálatos volt, boldogan élt a szüleivel abban a mostanra romossá és sötétté vált házban – egészen addig, amíg nem jött a Birodalom.
Szülei halála nagyon megviselte, és valószínűleg az is szerepet játszott benne, hogy miután az akkori Uralkodó fiatal kora miatt életben hagyta, és felajánlotta, csatlakozzon a seregbe, rendkívüli szorgalommal tanulta ki minden fegyvernem használatát. Leginkább a tőröket szerette, mert tökéletesen illettek a harcstílusához. Sebesség, reflexek, gyors kivégzés – ezt a módszert kedvelte. Többnyire emiatt a rendkívüli képzettsége miatt is nevezték ki később hadvezérnek.
Sowan az egyik ház felé pillantott. Egy barna bőrű lény lépett elő az árnyékból. Meglehetősen termetes volt, szájából két hatalmas agyar meredt elő. Vasból készült páncél volt rajta, és egy kétélű baltát lóbált a jobb kezében. Mikor meglátta Sowant, odasietett hozzá.
Sowan nem ijedt meg tőle. Jól ismerte a lényt is, meg a fajt is, amibe tartozott. Hagrul volt az, az alezredes. A birodalmi gorgulok közt az egyik legerősebb.
A Birodalom seregének nagy része gorgulokból állt. Gorgul harcosok, gorgul íjászok, még néhány mágus is akadt köztük, igaz, ők többnyire csak a kastélyban tevékenykedtek.
- Gargroul – szólt Hagrul, mikor odaért – Logr agarg wgarlk roagl gar.
Habár a lény a gorgulok nyelvén beszélt, Sowan értette, mit mond. Ha az ember évekig szolgál gorgulok közt, előbb-utóbb kénytelen megtanulnia a nyelvüket. Sowan viszont nem bánta. Kiskorában rengeteg nyelvészeti könyvet áttanulmányozott. Akkor még nyelvész akart lenni. Milyen kicsinyes cél, gondolta mindig, ha eszébe jutott, bár a nyelvészetet mai napig szerette. A gorgul egyébként azt mondta: „Hadvezér! Ismét találtunk egy lázadó kémet a seregben.” Lázadóknak nevezték azokat az embereket és egyéb lényeket, akik a Birodalom ellen harcoltak. Shídiától keletre, a Grazuel-hegységen túl, Skulgon Erdejében volt a táboruk, bár a Birodalomban senki sem tudta, pontosan hol.
- Roagl grukk. Agrl – felelte Sowan. „Végezzétek ki. Személyesen intézkedj”. Hagrul tisztelgett, majd elment.
Sowan felsóhajtott. Mostanában gyakran találtak lázadó kémeket a hadseregben. Jön egy újonc, csatlakozik, aztán kiderül róla, hogy az ellenfélnek dolgozik. Van ez így. De mire kiderül, ki tudja, milyen információkat szolgáltatott át az ellenségnek. Nemrégiben megtudták, hogy a kémek erőteljes telepátiai mágiával adják át az információkat a lázadók mágusainak. Ezeket a telepatikus üzeneteket ugyan a gorgul mágusok érzékelni tudták, de még így is nagyon nehéz volt leleplezni, ki küldi őket.
Sowannak viszont épp kapóra jöttek a lázadók. Nagyon fontos részét képezték a tervében.
Folytatta útját a házak között, és hamarosan meg is érkezett a szállásához. Kis fekete ház volt a kastély mellett.
Az ajtó gyászosan nyikorgott, ahogy Sowan kinyitotta. A ház egyetlen szobából állt, az sem volt épp rendezett: a földön és az asztalon mindenhol könyvek, papírok és különféle fegyverek hevertek. Ablakok híján az asztalon álló magányos gyertya adott némi fényt. A sarokba oda volt téve egy hátizsák, amit Sowan még azelőtt készített oda, mielőtt elindult a romos toronyhoz. Térképek, étel, ital, a hadvezéri amulett és pecsét, és egy útinapló volt benne. Szeretett naplót vezetni a fontos eseményekről, és el nem tudott volna képzelni fontosabbat a mostaninál.
Az asztalhoz lépett, elfújta a gyertyát, majd magára vette a hátizsákot, és gyorsan az ajtóhoz sietett. Nem akarta, hogy meglássák, amint elhagyja a várost, így résnyire nyitotta az ajtót, és kikémlelt. Senkit nem látott, az utcák ugyanolyan némák voltak, mint azelőtt.
Óvatosan kilépett a házból, becsukta az ajtót, majd elindult kelet felé, a városkapuhoz. Útközben senkivel sem találkozott.
A városkapu magányosan állt a keleti városfalnál. Jellemző, gondolta Sowan. Sehol egy őr. Szolgálati idő volt, de mint mindig, a városkapu őrzését most is elhanyagolták, mondván, ki akarna bejönni ide, vagy kimenni innen?
Sowan résnyire nyitotta a városkaput, ami halkan engedelmeskedett. Legalább a kapu olajozásáról nem feledkeztek meg, gondolta. Kicsusszant a résen, becsukta maga után, majd elindult. Nem nézett hátra. A távolban látni lehetett a Grazuel-hegység magasra törő csúcsait.
Hát ezt is megértem, gondolta Sowan. Elkezdődött.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2008-03-30 09:34 Blade

Blade képe

Újabb regényrészlet. Meg fogom alakítani az "Akik Még Nem Írtak Regényt" klubot. ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

v, 2008-03-30 10:34 miyoku

miyoku képe

hangulatos.
:::::::::::::::::::::::::::::
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

v, 2008-03-30 15:28 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Ne is tudom, olyan, mintha valami háttértörténetnek készült volna egy szerepjáték karakterének. Leírja szépen, hogy a karakter melyik képzettséget hol, miért kapta, belesűrít egy rakás információt egy rövid leírásba, hogy a kalandmester némi képet kaphasson a játékos szereplőjéről, mielőtt belefogna a történetbe, de ennél többet véleményem szerint nem nyújt. Ha tényleg ezért készült, rendben, de egy regényhez nincs szükség egy ilyen tömör felvezetőre. Őszintén szólva az olvasót nem érdekli már az egész legelején, minden cselekmény előtt, hogy a leendő főhős "hol árt iskolába, stb".
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2008-04-02 23:22 Aronkoma

Most hogy belegondolok, kicsit valóban olyan lett, mint egy karakterleírás, de nem kell aggódni, a folytatás szempontjából egyes részek nagyonis fontosak :)