Tolvajok hercegnője

Kellemes idő volt Alba Királyság nagy félszigetének határában, s ez bizony örömmel töltötte el az ott lakókat. Annyira hozzászoktak a sűrű esőzésekhez, hogy a tiszta ég és meleg levegő elámította őket. Nem így volt ez Euthminya világának belső országaiban, de erre felesleges kitérni. Alba népe az anyatermészet istennője előtt tisztelgett minden jó idő beköszöntének alkalmával. Természetesen akadtak olyan nemes, gazdag lakosok, akik csak az arany istenének hódoltak, másra képesek sem lettek volna. Az a család, mely ebben a történetben fontos szerepet kap, ugyanúgy élte életét, mint ezek az albai nemesek. Csakhogy ők nem itt laktak.

Hmúr megye tölgyfákkal teli erdejében egy széles földút nyúlt a kontinens belseje felé. A rajta zötykölődő fekete hintót, s a mögötte haladó szekeret elszánt tekintetű harcosok őrizték. Hosszú útjukhoz erős, barnaszőrű lovakat választottak, amelyeknek fajtáját gyakran vitték csatákba is. A lassabbra fogott vágtában a lágy szellő belekapott dús sörényükbe, s felborzolta azokat. A védelmezők fényesre csiszolt, ezüstös páncélján egy főnixet ábrázoló címer jelezte, hogy melyik családot szolgálták. A nyugat felé ereszkedő két nap aranyló sugarai megcsillantak hosszú kardjaikon, melyek oldalukon csüngtek. Minden bizonnyal ügyes kezű törpék kovácsolták ezeket, hogy jó pénzért eladják a hősies gárdistáknak.
Visszatérve a családra, melyről előbb már szó esett, ők egyértelműen az ébenfeketére festett, csinos kis hintóban ültek. Csak hárman voltak, mégis négy izmos ló húzta őket. A szegényesebb ruhába öltözött hintós nem restellte keményen ostorozni a szerencsétlen állatokat. A nemeseket két lóval húzatott kincses szekér követte. Ez pedig jól meg volt rakodva díszes ruhákkal, s azzal az arannyal teli ládával, melyet a család ura vadászaton nyert el.
Hogy az olvasó jobban megismerhesse a szóban forgó famíliát, érdemes megemlíteni, hogy királyi elődökkel büszkélkedhettek, és nem mindig a munkának köszönhették a vagyonukat. Az Enderson család éppen a korosodó Micháél Dormick újjáépített várából tartott hazafelé. Az elf szeretőt tartó férfi hatalmas ünnepséget rendezett Alba cédrusokkal megszórt földjén. És persze meghívott várába minden nagyurat, s úri hölgyet. Endersonék a birtokon aludtak, s rengeteg váltóruhát hoztak magukkal. És hogy a család feje miért aranyat kapott a vadászaton? Egyszerű a válasz. A szarvast este szétosztották a vendégek között, de valami ajándékot adnia kellett a vár urának. S egy nemesnek mi lenne tökéletesebb ajándék az aranynál?
A két nap (nevezetesen az Euthqual és a Kis Euthqual) fényes ragyogása egyre lejjebb ereszkedett a korai délután folyamán. Már a tölgyfák zöld levelei eresztették át éltető sugaraikat. A faragásokkal díszített hintó ablakán úgy szűrődött be a fény, hogy szép táncában néhány apró bogár fedte fel magát az utasok szemei előtt. A morcos arcú asszonyság a kocsi hátsó felében ült, ahogy tízéves korú leánya is. Velük szemben ropogtatta ujjait az őszülő, bajszos nagyúr, Gyl Enderson. Nemrég léptették elő a szomszédos ország egyik kicsinyke megyéjének uralkodói képviselőjévé. Nagy poszt, ezt el kell ismerni, de nem a szórakozáshoz szokott Gylnek való feladat volt. Bíborszínű bársonyingjén egy apró családi címer állt, hosszúszárú csizmáját pedig virághímzések tarkították. A felesége még rikítóbban ki volt öltözve. Jól kidomborított, csipkés, lila szoknyája alig fért el a hintóban. A durcás, folyton panaszkodó, szőke kislányt is ez zavarta a legjobban az egész utazás során. Eddig.
Aztán a szemébe sütött a két nap, mire nagyokat sóhajtott, s nem győzte maga elé tartani apró kézfejét.
- Atyám, miért kell ez a két nap, ha egy is elég vakító lenne? - kérdezte a rózsaszín szoknyába s mellénykébe bújtatott gyermek.
Gyl vett egy mély levegőt, majd goromba hangnemben ezt felelte:
- Azért, mert éjszaka két hold van - aztán lánya értetlenkedő arckifejezését látva hozzátette - És az egyensúly istene ezt nem hagyhatta annyiban, ezért odavarázsolta a Kis Euthqualt. Ami ugyan nem igazi nap, mégis szép, ha az égen ragyog.
A szőke, hosszú hajú kislány értelmesen bólintott egyet, s kibámult az ablakon, mintha nézésével vissza akart volna vágni a napoknak.
- Juda, atyád azzal fáradott, hogy feleljen ostoba kérdésedre - szólt gőgösen a rúzsos ajkú, göndör s vörös hajú asszony - Illene megköszönnöd!
- Az istenekre! - háborgott a gyermek, és a hintó teteje felé emelte tekintetét - Bocsáss meg atyám, és fogadd megbocsátással késői köszönetemet is!... Köszönöm!
A táskás szemű, kövérkés képviselő erre nem pazarolt szót, a szigorú anya viszont felháborodva pirított leányára:
- Istenkáromlás és tiszteletlenség! Még a veled egykorú parasztgyerekek sem követnek el ilyen gonoszságot! Na de majd megkapod méltó büntetésed, ha hazaértünk! Kezeskedem róla, hogy Margitha nevelőasszony megtudja, mit mondtál!
Juda vállat vont, és ismét az ablak felé fordult. Titokban reszketett a félelemtől, ha eszébe jutott nevelőjének bosszús arca. Jobban félt tőle, mint a szigorú édesanyjától, de nem gyűlölte annyira, mint őt.
A csodásan zöld fű, s a barnakérgű fák sorai szinte már elmosódtak a lány kék szemei előtt, ahogy a lovak egyre gyorsabban vágtattak. Azt sem láthatta, hogy egy különféle színekben pompázó, apró, hegyes fülű tündér szállt fel az egyik tölgyfaágról. Pillangószárnyain megcsillant a rávetülő napfény, ahogy a kis nőalakja egyre messzebb suhant. A lombkoronaszint fölé repült, s láthatta a távolban meghúzódó elnyúlt, széles, zöld dombokat. Még messzebb már szürke felhők is gyülekeztek, hogy valahova ismét elhozhassák az albai időjárást. De a kis tündér mit sem törődött most a táj szépségeivel, inkább megelőzte a harcosok által védett nemeseket.
A szekér, s a hintó kerekei egyre több kavicson haladtak át, ez pedig nagyon felbosszantotta az Enderson családot. Gyl még meg is jegyezte, hogy az albai nép nem képes normális földutakat kiépíteni.
- Ha egyszer az a minden lében kanál királyuk végre rátekintene a saját országának helyzetére, észrevenné, hogy pocsék minőségűek a földútjaik! - emelte fel mutatóujját az uralkodói képviselő, s némi büszkeséggel a hangjában folytatta - Bezzeg a mi királyságunk! Engloch nagy királya sokkal körültekintőbb, mint az a másik marha.
- Na de Gyl! Ne a gyerek előtt káromkodj! - sápítozott a göndör hajú asszonyság.
- Hallott ő már cifrábbat is! - legyintett a pocakos nemes, mire Juda elmosolyodott, sőt mi több, hangosan felnevetett.
De vidámsága hamar elillant, ugyanis a hintó hirtelen megállt. A szőke kisasszony az ablakból csak a mellette megtorpant lovat, s páncélos gazdájának lábát látta. Egy idei néma csend honolt a kocsiban, de odakint is csak a tölgyfák levelei zizegtek. Juda jobbra-balra forgatta kerek arcocskáját, s izgatottan igazgatta szoknyájának redőit. Édesanyja unottan, egyúttal magabiztosan és csendben ült a helyén. Aztán amikor az öreg hintós megköszörülte a torkát - mintegy megtörve a csendet -, Gyl Enderson morgott egy nagyot, s kinyitotta a bal oldali kocsiajtót.
- Atyám, ne menj el! - kiáltott a kislány a teljes kétségbeesés zavarában - Mi van, ha banditák?
- Minden bizonnyal azok. És én éppen ezért megyek ki - motyogta Gyl, s már be is csukta maga mögött az ajtót.
- Anyám nem tesz semmit? - kérdezte Juda, mérgesen az asszonyra nézve.
- Ez az ő dolga - hagyta rá Lady Enderson, aki továbbra is egyenes tartással, s változatlan arckifejezéssel melegítette ülőhelyét.
Odakint a csendes, nyugodt, de feszült események felgyorsulni látszottak, amint a nagyúr a menet elé lépett. A barna földutat széltében sok-sok szürkeköpenyes idegen foglalta el, kiknek kezében egy-egy hosszútőr lapult. A szürke bőrzekében, s bőrnadrágban mutatkozó útonállók vezéreként, egy hegyes fülű, ezüstbőrű, ezüsthajú, fiatal nő lépett elő. Keskeny vállán a nemrég bemutatott tündérnő ült, s szorgosan csipogott valamit a szépséges bandita fülébe. Amaz enyhén előrebillentette ovális arccal keretezett fejét, mire az apró lény felszállt a magasba. Az ezüst elf (ugyanis így hívták ezt a titokzatos fajt) széles szemével végigpásztázta a megállított, s jól védettnek tűnő csapatot. Aztán fürkésző tekintete megállapodott a bársonyinges nemesemberen, s elégedett mosoly terült el ezüstös arcán. Még az sem zavarta, hogy a feltámadó szélben rakoncátlankodó, hosszú hajszálai bele-belekaptak felpöndörödő szempilláiba.
- Gyl Enderson, Engloch Királyság Lon megyéjének uralkodói képviselője! - szólalt meg hangosan a karcsú, oldalán két hosszútőrt viselő tolvajvezér.
- Én lennék az! - húzta ki magát a bajszos, rövid hajú családfő, s felindultan hozzáfűzte - Jobb lesz, ha meghajolsz előttem s arrébb állsz, mert nem tűröm, hogy egy mocskos ezüst elf elállja az utamat!
A fiatal, körülbelül 54 éves (emberévekben 18) nő nem érezte magát megsértve. Már megszokta, hogy a többi faj az előítéleteivel ostorozta az ezüst elfeket.
- Én viszont kötelességemnek érzem, hogy kifosszam az olyan gazdagokat, mint amilyen te vagy, jó uram! - mutatott rá a gyönyörű tolvaj - Ha valaki nem érdemli meg a gazdagságot, attól lopunk. És mindent, amit elvettünk, odaadjuk a szegényeknek.
Gyl pufók arcának színe lilára váltott a dühtől, s néhány pillanatig meg sem tudott szólalni. Közben védelmezői kivont karddal várták a harci parancsot.
- Miért gondolod, hogy a szegények megérdemlik az aranyunkat? - kérdezte a képviselő, miután nagy nehezen legyőzte a dührohamát. - Tán dolgoztak annyit, mint mi, fontos emberek?
Az útonállók egyszerre nevettek fel, s a háttérben a fák között megbúvó tündérek is követték példájukat.
- Jó uram, én élek a gyanúperrel, hogy egy paraszt egy év alatt többet dolgozik, mint ön egész élete alatt! - gúnyolódott a kékszemű bandita, s látva Gyl elképedő, haragtól lángoló arcát, hozzátette - Tehát az ajánlatom a következő: Odaadják a kincses szekeret, és mellé még átadják az összes ékszerüket! Ha ezt megteszik, szabadon elmehetnek! A másik lehetőség az, hogy mindent erővel veszünk el.
A nő utolsó mondatára a lovakon ülő katonák mozgolódni kezdtek, a nemes nagyúr pedig vaskos öklét rázta.
- Tudom ám, hogy ki vagy te! - szólt dühtől elfúló hangon - Tolvajok hercegnőjének becéznek, valódi neved pedig Zora McDragoon. Sok bajt okoztál Alba gazdagjainak! És én magam foglak felakasztatni! Támadás harcosok! Ne kíméljétek egyiket sem!
A tolvajnőt váratlanul érte a hirtelen támadás, de amint a lovasok megtették első lépéseiket, ő is felkiáltott:
- Harcra fel ezüstjeim! Úgy, ahogy megbeszéltük!
Miközben a páncélos gárdisták kardjukat lóbálva rohantak a szürke tömegbe, Gyl a hintóhoz futott. Kirántotta ajtaját, és nyomban felnyitotta az egyik ülés fedelét. Abban egy rövidebb, de annál csillogóbb kard lapult. A bajszos férfi elvigyorodott, s magához vette alig használt fegyverét. A felcicomázott asszonyság szájtátva bámult férjére, s lánya is ugyanígy tett. Az uralkodói képviselő már majdnem otthagyta őket, de aztán visszafordult még egy mondat erejéig:
- Maradjatok itt, egy tapodtat se mozduljatok!
- Mégis hová mennénk? - kiáltotta Lady Enderson tovább álló férje után - Á, se hall, se lát, csak megy ostoba feje után!
- Nem olyan ostoba, mint te - motyogta Juda, s ő is kilépett a hintóból.
A rúzsos szájú asszony nem hallotta gyermeke sértő szavait, és azt is jobbnak látta, ha a helyén marad.
Odakint egy kisebb csata dúlt már. A gyorsmozgású ezüst elfek hosszútőrjeikkel végigszántották a lovak lábait, hogy azok összeessenek, s könnyebb legyen legyőzni gazdáikat. A páncélos védelmezők valóban erősnek bizonyultak, de hátas nélkül túl lassúak voltak a kecses elfekhez képest. Így hát a harcban a banditák pillanatok alatt előnyre tettek szert. Zora előreküldött két tolvajnőt, akik kinyújtott tenyerükből mágikus köteleket lőttek a hintósra, és a szekér inasára. „Ők már nem mennek sehova!” - gondolta Zora, s elmosolyodott.
- Gyere te Tolvajok hercegnője! Hadd lássam, mit kezdesz velem! - üvöltötte Gyl Enderson, aki pocakos termetéhez képest viszonylag gyorsan futott a szépséges bandita felé.
Zora nevetségesnek találta a férfi igyekezetét, de azért felvette vele a harcot. Előrántotta két hosszútőrjét, majd táncba is beillő mozdulatokkal támadott. A kardforgatásban nem túl ügyes nemes úr alig bírta kivédeni a gyorsan forgó pengéket. Nagy csizmáiban folyamatos hátrálásra kényszerült, s homlokán a napfénytől ragyogó izzadságcseppek jelentek meg.
Aztán megjelent mögöttük Juda, akinek amúgy is nagy szemei még jobban elkerekedtek láttukra.
- Atyám! - kiáltotta, mire Gyl azonnal felé fordította rettegő tekintetét.
Az ezüst elf kihasználta a lehetőséget, s egy nagyot lökött a képviselőn. A pórul járt uraság hátraesett, és kardja is kicsúszott a kezéből. Zora rögtön fölé állt, majd pedig rávarázsolta a mágikus kötelet. Ez az elszakíthatatlan anyag úgy tekeredett körbe a férfi testén, hogy az oldalához szorította a karjait is.
- Eressz el, vagy megkeserülöd! - ordítozta a bajszos úr, s idegesen forgolódott a földön.
De ezzel csak azt érte el, hogy még piszkosabb lett szép ruhája. Zora oldalára akasztotta két tőrjét, s derékra tett kézzel csóválta meg fejét. De nem sokáig nézte a szerencsétlen gazdag szenvedését, tekintetét inkább oda emelte, ahol az előbb még a kislány állt. De Juda eltűnt. A tolvajnő éles hallásával észrevette, hogy a mellettük húzódó erdőben gyors léptek zaja hangzott fel. A gyönyörű bandita összehúzta széles szemét, s mielőtt a hang irányába iramodott volna, társai felé kiáltott:
- Ezüstjeim! Kötözzétek meg a ladyt is, és ha mindennel végeztetek, vegyétek el tőlük az ékszereiket! Nekem most fontos elintéznivalóm akadt.
- Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hercegnő! - hajtotta meg fejét az egyik tolvaj, aztán büszkén nézte a fák közé rohanó elfet.
Amikor Zora McDragoon hátrahagyta bátran küzdő társait, kifinomult hallásával csakis Juda lépteire koncentrált. Az erdő madárcsipogásokkal, levélzizegéssel és tündérbeszéddel átszőtt zaját már nem is hallotta. Szinte már látta maga előtt, hogy merre menekül a kislány. De mivel még túl nagy volt köztük a távolság, a Tolvajok hercegnője gyorsabb iramra váltott. Kecses szökkenéseit tündérek figyelték a tölgyfalombokból, s úgy tűnt, mintha a két nap csak az ezüst elf csillogó, és lobogó haját világította volna meg. A távoli esőfelhők egyre közelebb kúsztak a szép erdő felé. Talán ők is követni akarták a megijedt kislányt.
A szegényeket védelmező tolvajnő újabb hangot észlelt, mely folyócsobogásra emlékeztette. „A Duhn-folyó!” - jutott eszébe. És az is rémlett neki, hogy a közeli Duhn-vízesés is errefelé volt található. Még gyorsabban futott.
Nem sokára kijutott a fák öleléséből, s már a széles, kavicsos folyóparton követte a menekülő gyermeket. Most már látta is szoknyás, apró alakját, amint megállásra kényszerült a vízesés határánál. A vadul csobogó, tisztavizű folyó medrében nagy sziklák álltak, ahogy a vízesés melletti szakadék szélén is. Juda halálra vált arccal fordította fejét Zora felé, s mivel látta, hogy nem hajlandó megállni, leugrott egy szikláról. Úgy gondolta, hogy majd a szakadék tavába esik, s nem lesz semmi baja.
- Ne, kislány! - üvöltötte Zora futás közben, s kitárt karját kék, mágikus fény fedte be.
Összeszorította fogát, s bízott benne, hogy sikerült a varázslata.
- Ez az, megvagy! - mondta vidáman, amikor a mágiagömbben lebegő Judat visszarepítette a szakadék szélére.
Aztán gyorsan megragadta a karját, s elvezette a szikláktól. Megenyhült arccal nézett a leányra, s kedves hangon kérdezte tőle:
- Miért akartál leugrani?
- Azt hittem, hogy megmenekülhetek - felelte Juda, majd letörölte arcáról csillogó könnycseppjeit.
- Tőlem? - kerekedett el Zora szép kék szeme.
A szőke Juda csak bólintott, s rögtön apjára gondolt. A karcsú bandita persze nyomban rájött, hogy mit hitt a szerencsétlen gyermek.
- Nem öltem meg az apukádat! Sőt, igazából még csak nem is bántottam - s mivel Zora úgy vette észre, hogy a lányt ez nem bátorította fel, ezzel folytatta - Mi csak a szegényeknek segítünk. Odaadjuk nekik a gazdagok aranyát. De nem mindet, annyira nem fosztunk ki senkit sem!
Juda a kezét szorongató tolvajnő szemébe nézett, s egy gyermeki mosoly jelent meg kerek arcán.
- Jól van, látom van benned bátorság! - kacsintott az ezüstbőrű szépség. - Gyerünk vissza a szüleidhez!
A többi bandita már megkötözte, akit tudott, s megölte azt, aki végképp ellenállt. Sok páncélos védelmező hevert holtan a földúton, miközben a szürkeruhás tolvajok összeszedtek minden értékes tárgyat, s átpakolták azokat a lefoglalt szekérre. A megkötözött Enderson házaspár két fának volt döntve, s Gyl képtelen volt abbahagyni a folyamatos káromkodást.
A fiatal Zora, és a még fiatalabb Juda hamar visszatértek az útra. A kislány rögtön nemes szüleihez sietett, majd pedig addig álldogált mellettük, amíg az ezüst elfek el nem végezték a dolgukat. Minden ékszert elraktak, még a képviselő vaskos ujjairól is levarázsolták a drága gyűrűket. Aztán a hegyes fülű Tolvajok hercegnője elbeszélgetett velük a veszteségekről, s megparancsolta nekik, hogy fordítsák a szekeret ellenkező irányba, majd induljanak el vele. Ő maga ugyanis még eloldozta a gazdag házaspár köteleit.
- Higgyék el, mi nem akartuk bántani önöket! - szólt Zora, miután felsegítette a földről Lady Endersont - A testőreik összes tagja túlélhette volna a fosztogatást, ha egyszerűen átnyújtják nekünk a kincseiket.
- Piha! - mordult fel Gyl, s idegesen leporolta magáról a piszkot - Megjegyeztem az arcodat, mocskos ezüst elf! Rád küldöm az összes harcosomat!
Zora nevetgélve rázta meg a fejét.
- Ön engem nem fog megtalálni! Csak én találom meg az uraságot! - mondta vidáman, s megfordult, hogy kecses lépteivel kövesse a társait.
De akkor Gyl tekintete az egyik holttest mellett heverő tőrre esett. A férfi gúnyosan elvigyorodott, felemelte a kis fegyvert, s ügyesen az elf felé hajította. (Soha életében nem célzott még ilyen jól.) Abban a pillanatban Juda hangosan felkiáltott, s Zora hihetetlenül gyorsan megfordult. A tőr pedig megállt a levegőben, aztán a földre esett. Pont a tolvaj csizmás lába elé. Bizony, sokat ért az ezüst elfek mágiája. A házaspár hitetlenkedve, s elborzadva nézett Zorára.
- Jobb, ha indulnak! - mondta a tolvaj olyan nyugodt hangon, amely teljesen megbabonázta a rózsaszínruhás kislányt.
Amíg a gazdag férfi, és a gőgös nő beszállt a hintóba, Zora eleresztette az egyik inast, hogy ő is elfoglalja a helyét. A szőke Juda még sokáig bámulta megmentőjét, s ezt kérdezte tőle:
- Láthatlak máskor is?
Zora mosolygott, derekára tette vékony kezét, s így válaszolt:
- Csak ha én kereslek fel!
Juda megértően bólintott, majd ő is beült a kocsiba.

Eme euthminyai történet csak a kezdete volt mind Juda, mind pedig Zora kalandrengetegének.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2008-12-04 16:53 Blade

Blade képe

Euthminya és Euthqual - vmi könnyebben kimondható nevek nem jutottak eszedbe? :P

"Nem így volt ez Euthminya világának belső országaiban, de erre felesleges kitérni." - akkor ne térj ki rá

"Természetesen akadtak olyan nemes, gazdag lakosok, akik csak az arany istenének hódoltak, másra képesek sem lettek volna." - Természetesen? Az olvasónak egyáltalán nem természetes, semmit nem tud róluk.

"Csakhogy ők nem itt laktak." - fura, hogy beszélsz valamilyen országról, és utána közlöd, hogy akikről szó lesz, nem ott laknak...

"barnaszőrű lovakat választottak, amelyeknek fajtáját gyakran vitték csatákba is" - ezt a fajtát gyakran vitték...

"És persze meghívott" + "És hogy a család feje" - éssel ne kezdj mondatot
"Nagy poszt" - jelentős, felelősséggel bíró, stb

"Pillangószárnyain megcsillant a rávetülő napfény" - jajj, ez a napfény mindig mindenen megcsillan meg besüt meg aranylik meg...

"a csendes, nyugodt, de feszült események" - az emberek ilyenek, de az események nem igazán...

Nah többet nem írok, még 1-2 órányit dolgozni kell rajta.

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

cs, 2008-12-04 18:22 Artair McKnight

Artair McKnight képe

Ehh... Tudom, tudom, pocsék lett. :S Egy cseppet elsiettem, mert mindig szűkös volt az időm, és én hülye nem akartam olyan sok napot rááldozni.

p, 2008-12-05 21:58 Artair McKnight

Artair McKnight képe

Valaki tud még írni valamit erről a kissé elszúrt novellámról? :lol:

szo, 2008-12-06 16:34 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Amit eddig elolvastam tetszett, de még nem volt időm rá teljesen, majd
hajnaltájt hozzászólok, csak most van némi dolgom. Van néhány kisebb hiba is,
majd azokra is kitérek, de mondom, nem rossz a stílusa.

v, 2008-12-07 05:47 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
"A lassabbra fogott vágtában a lágy szellő belekapott dús sörényükbe, s felborzolta azokat.
- belekapott az állatok dús sörényébe és felborzolta. az azokat felesleges szerintem és
gyanítom a vessző se kell.
"A védelmezők fényesre csiszolt,ezüstös páncélján egy főnixet ábrázoló címer jelezte, hogy
melyik családot szolgálták.
- szolgálják - múlt időben nem jó és az egy se kell a főnix elé.
"egyértelműen az ébenfeketére festett, csinos kis hintóban ültek.
- értem én, hogy semmiképp se ülhettek máshol csak ott,benne, se
fölötte, se alatta, se mellette, de minek azt kihangsúlyozni, hogy
egyértelműen? túlírod picit a dolgokat, úgy érzem.
"Csak hárman voltak, mégis négy izmos ló húzta őket.
- itt nem értem a mégist, amúgy más esetben, ha hárman vannak, csak három ló húzhatná őket,
vagy mi? Ráadásul két mondattal később meg közlöd, hogy a mögöttük jövő, dögnehéz, megrakott
kocsit csak két ló húzza. Hol itt a logika? Egy három tagú család ezek szerint, akik
közül az egyik ráadásul még csak gyerek, nehezebb, mint egy olyan szekér, ami ruhával, meg egy
láda arannyal van megpakolva?
"hatalmas ünnepséget rendezett Alba ciprusokkal megszórt földjén.
- milyen az a ciprusokkal megszórt föld? Valaki ledobált itt-ott egy-két ciprusfát?
mit szólnál ahhoz, hogy Alba ciprusokkal szegélyezett földjén?
"Bíborszínű bársonyingjén egy apró családi címer állt
- bársonyingén, és mi az, hogy ott állt rajta egy címer?
Bíborszínű bársonyingén apró, családi címert viselt - szerintem
"Amaz enyhén előrebillentette ovális arccal keretezett fejét
- olyat már olvastam, hogy ezüstös haj keretezte ovális arcát, de így, hogy ovális arc
keretezi a fejet, hát nekem kicsit furi, de lehet, hogy nem rossz, csak én nem nagyon
láttam még ilyen formában; ebben nem vagyok biztos, de gyanús...
"a feltámadó szélben rakoncátlankodó, hosszú hajszálai bele-belekaptak felpöndörödő
szempilláiba
- ezt azért túlzásba vitted egy kicsit, tiszta bozont a csaj, ha a szempillái
összeakadnak a hajával, meg aztán zavaró is lehet egy folyamatban lévő rablás közepén
- 54 éves ember években 18, nekem mindig azt mondták, hogy ezeket az életéveket betűvel
írjam ki
"ajánlatom a következő: Odaadják
- odaadják kisbetűvel, mivel nem kezdtél új mondatot
"Abban egy rövidebb, de annál csillogóbb kard
- csillogóbb volt, mint rövidebb? Érdekes meghatározás egy kardra
szerintem túlspilláztad: Ott egy rövid, csillogó kard lapult - gondolom fokozni akartad a
hangulatot, de úgy furán jön ki.
"hosszútőrjeikkel végigszántották
- hosszútőreikkel
" köteleket lőttek a hintósra, és a szekér inasára
- a szekérnek külön inasa van? Fene, a jó dolgát!
a hintósra, és a szekéren utazó inasra, szerintem
"zaját már nem is hallotta. Szinte már látta
- szóismétlés
"A kislány rögtön nemes szüleihez sietett, majd pedig addig álldogált mellettük, amíg az
ezüst elfek el nem végezték a dolgukat.
- khm, remélem csak kis dolog volt, a tömeges nagy dolgok elintézése igazán nem lett volna
gyermek szemek számára való... el nem végezték amiért jöttek, szerintem jobban venné ki magát
"A testőreik összes tagja túlélte volna a fosztogatást
- így viszon a testőrök egy csomó tagja odaveszett ... a testőrség minden tagja túlélte volna,
szerintem
Hát, nagyjából ennyi, kicsit túlírtad és szinte minden szép, az erdő, a fák, a folyó, a
tündérek, a ruhák, minden. Ettől függetlenül igenis jó a stílusod, jó kis, kellemes hangulatú
meséket írsz, csak picit vissza kéne venned az ömlengésből - a kevesebb több lenne.
Mindezt nem sértő szándékból írtam, vagy hogy megbántsalak, és lehet, hogy nincs is mindenben
igazam, ráadásul én is ilyen túlírós, túlspillázós típus vagyok - de csakis segíteni akartam.
Humorizálni szoktam, de nem gúnyból, csak magamat szórakoztatom hibavadászat közben.
Remélem nincs harag?

v, 2008-12-07 08:25 Artair McKnight

Artair McKnight képe

Dehogy, nincs harag. Sőt, kösz a véleményt :) Meg a javításokat. Én is felfedeztem ám rengeteg baromságot... Valószínűleg nem kellett volna még feltennem, és dolgoznom kellett volna rajta. Legközelebb nem sietem el ennyire :P Már 3 új novella vázlata van a fejemben, úgyhogy hamarosan az egyiket kidolgozom, és leírom. A főszereplők egyébként majd a regényben is főszereplők lesznek. Ezek a novellák "nem szükséges előzmények". A regénynek majd nyáron nekiállok... Érettségi után :P

v, 2008-12-07 08:35 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Megnyugodtam, ilyenkor mindig lelkiismeret furdalásom van.
Érdekes, hogy mások hibáit sokkal könnyebben kiszúrom, persze ezzel általában mindenki
így van :)

v, 2008-12-07 11:30 Blade

Blade képe

"Valószínűleg nem kellett volna még feltennem, és dolgoznom kellett volna rajta."

Valószínűleg? :)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

v, 2008-12-07 11:40 Artair McKnight

Artair McKnight képe

Jó, felejtsd el a "valószínűleg"-et! :P

v, 2008-12-07 14:14 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Lehet, hogy most paraszt leszek, de néha kicsit nyers vagyok. Egyszer egy cikkemre azt mondta a szerkesztő: ez szar. De, van benne egy jó bekezdés, a többit töröld ki, és írd át ilyenre az egészet.
Akkor megfogadtam, hogy ha úgy látom, vissza fogom adni ezt a szívességet, akár rohadéknak hiszel, akár nem. Lehet, hogy nekem egészen egyszerűen a stílus nem jön be, én ezt hibának kategorizáltam:
Te meséled el a történetet. De ki kíváncsi az íróra? Magyarázod a történteteket, nem leírod, történetbe szőve. A csatajelenet valahogy nem passzol, az tolvajhercegnő meglepődik, ha megtámadják, miután látja, hogy a nemes teljesen ki van borulva, stb, a leírások, jellemzések pedig mint mondtam, nekem olyanok, mintha azt akarnák érzékeltetni, mintha az olvasó egy kölök lenne, akit a térdedre ültetsz, és elmeséled neki a sztorit. A nevek: az Endersonnál még nem tűnt fel, de Micháel és a többi, egy ékezettel vagy betűvel megváltoztatott név túl angolszász maradt. Nem ártana bele több ötlet!
De volt benne jó rész is: a párbeszédek jól kivitelezettek, amik a hintóban történteket vezeti le, amikor az elf megmenti a kislányt, az is jól írt rész. Miért nem így írtad az egészet? Mindig fennakadtam, amikor olyan rész következett, hogy most akkor térjünk vissza a családra, mint mondtam, vagy a körülményes, magyarázó szerkezetek jöttek, mint levarázsolják a gyűrűket, és hasonlók.
________________
Az élet egy rohadt nagy háború. A te dolgod, hogy élvezd - vagy takaríts a körletet.

v, 2008-12-07 14:50 Artair McKnight

Artair McKnight képe

Én olvastam olyan regényeket, ahol az író magyarázta a történetet, vagy belevezetett egy-két "kedves olvasó"-t és hasonlókat. A nevekkel kapcsolatban: direkt így alkottam meg őket. Alba Királyság nálam Skócia fantasy megfelelője. Euthminya világában néhány ország nagyon is hasonlítani fog földi változatára. Skócia skót gael nyelven Alba. Engloch pedig saját szóalkotás, és England azaz Anglia lenne.

Amúgy nem hiszlek rohadéknak, ez csak egy kritika. De rosszul gondolod, ezzel nem adod vissza annak a szerkesztőnek a "szívességet". Olyannyira nincs értelme, mint annak, hogy a tanár, akit szivattak gyerekként, ugyanezt akarja visszaadni a tanítványainak.

v, 2008-12-07 15:06 Dom Wolf

Dom Wolf képe

hey, én azért hálás vagyok! mert egy kegyetlen jó cikk lett utána!
Amúgy persze, ízlések és pofonok. Ez csak az én véleményem, ha gondolod, égesd el (képzeletben), ha meg egyszer valami hasonló véleményt kapsz, záros határidőn belül, akkor esetleg vedd elő.
________________
Az élet egy rohadt nagy háború. A te dolgod, hogy élvezd - vagy takaríts a körletet.

v, 2008-12-07 15:23 Artair McKnight

Artair McKnight képe

Nem akarom elfelejteni a véleményedet, félre ne érts! :) Sőt, most úgy kezdem el írni a következő novellámat, hogy figyelek az észrevételeidre. Persze attól még úgy hiszem, hogy használható a Tolvajok hercegnőjének stílusa is. :P De a következő megint kicsit másabb lesz. Amúgy ha megnézed a többi novellámat is (Blase Arcane néven is van 2, Artair-ként meg még 1), láthatod, hogy többféleképpen is próbálkozom az írással. Gyakorolgatom őket, és majd kiderül, hogy melyik lesz a jó. :D Talán egyik sem... De ha folytatom a sok olvasást, és írásgyakorlást, pár év múlva talán minőségibb alkotást is létre tudok hozni :P

h, 2008-12-08 16:41 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Persze, felhasználható, én is olvastam már több, elég jó művet mesélős stílusban (bár azok 1/1 módban íródtak túlnyomó részt).
Elolvastam az eddigieket is, a Gyávát már korábban is láttam, az igazán tetszett. Az előbb azért voltam nyers, mert inkább most mondja meg valaki, hogy ez így nem smakkol, és inkább most omolj kicsit össze (és en poenix kezdődjön egy újabb történet), minthogy hat év múlva.
Lehet, nekem egyszerűen nem tetszik a stílus, az pedig a stílus, meg az én bajom, hiszen az első két sztorid viszont bejött.
Amúgy az Alba az épp tetszett - mondjuk én nem Skóciára, hanem Jessica Alba dimbes-dombos tájaira asszociáltam...
________________
Az élet egy rohadt nagy háború. A te dolgod, hogy élvezd - vagy takaríts a körletet.

p, 2008-12-12 19:50 Artair McKnight

Artair McKnight képe

Tudom, kicsit türelmetlen vagyok... De nem akarja valaki felrakni a novellámat, amit kb 2 napja beküldtem? :P Csak mert Fantasya-n pl még senki nem értékelte, és izgulok, hogy másoknak fog e tetszeni :D

p, 2008-12-12 20:17 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ne izgulj, látjuk, csak 26-ról 4-re redukáltuk a napokban a beküldött művek számát, most kicsit szusszanunk.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.