I. Annor földje

Ármány
Sheyrana határozottan lépkedett a hatalmas, faragott oszlopokkal díszített vörös folyosón. A zsivaj már messziről hallatszott. Lassan beért a hatalmas trónterembe. Az elé táruló káosz mosolyt csalt csinos arcára, bár mindig gonosz tekintetén nem változtatott. Szerteszét démonfajzatok ugráltak táncoltak olyan „zenére” amelyet ember inkább hall rémálmaiban, olyan hangszerekből, amelyek különböző halandó lények szerveiből és csontjaiból készültek. A terem végében hatalmas kőből készült csontokkal díszített trónján ült a nagy démonvezér Ferbraghon. Térdén dobolva karmos ujjaival hallgatta egy kisebb démon fecsegését. Körülötte több lény állt, néha végig nézett vöröses szemével rajtuk, hatalmas torz fején megjelent egy mosoly, ami inkább hatott rémisztően. A szarvai tekeregve meredtek az égnek, rothadó sakálkoponyára emlékeztető fejéből még több kis szarvacska állt ki, mint valami torz korona. Kajánul felnevetett, ami inkább mély dübörgő krákogásnak hatott, a térdét csapkodta, mikor észrevette a jövevényt, ahogy felé haladva szétvált előtte a mulatók tömege.
Hirtelen felpattant feldöntve két démont, majd mintha észre sem vette volna őket lépett egyet, és eltaposta az egyiket.
- Sheyrana úrnő – Színlelt tisztelettel meghajolt – Minek köszönhetem a jelenléted szerény fertőmben?
- Valóban szerény. - nézett körül az úrnő, eddigre körülötte minden elhallgatott, valahonnan emberi sírás hallatszott. – De hangulatos.
- Nos, hagyjuk az ömlengést, mit akarsz?
- Tárgyalni.
- Minek? – A Hatalmas démon megvonta a vállát, és Leült a trónjára, a lába alatt préselődő démon (elég masszív lehetett) különös nyögést hallatott, és megmoccant.
- Hallom egy új játékba kezdtél… - A mondatot befejezetlenül hagyta, és a démonra mosolygott
Ferbraghon összeszűkült szemekkel méregette. – Kifelé! – Mordult fel majd körbenézett – Mindenki! – Berúgta a megtaposott démont a többiek közé.
Egy nagyobb démon előrelépett. – Nade mester, hagyjunk egyedül vele?
A Démonúr felmordult, majd meglendítette a kezét, és az előrelépőt zöldes lángok kezdték emészteni, majd porrá égett.
- KIFELÉ! – Bömbölt fel a démon, majd rácsapott trónja karfájára, s a démonok rohanva egymást tiporva menekültek ki, van aki a bejáratot használta, van aki különböző idézett kapukon távozott, vagy csak egyszerűen semmivé váltak.
A démon megint meglendítette a kezét, és egy kőfotel emelkedett ki vele szemben.
Sheyrana odasétált a kőfotelhez – Milyen udvarias vagy. – A démon horkantott a megjegyzésre. A démonnő is intett a fotel mellé, ami kicsit megváltozott, párnák jelentek meg rajta, és a karfája is díszesebb lett. Majd szó nélkül leült és a hatalmas démonra felnézve mosolygott.
- Mivan? – Kérdezte Ferbraghon türelmetlenül.
- Érdekel az a játék, amibe kezdtél.
- Nem tudom miről beszélsz.
- Nyugalom barátom. Nem zsarolni akarlak, csak érdekel, mit tervezel pontosan?
- Te Gloidius talpnyalója vagy, mit mondhatnék neked?
- Gloidius nem fog haragudni – Itt köhintett egyet, hogy nyomatékossá tegye mondandóját. – Tudod, amiről nem tud, az nem fáj neki.
Ferbraghon kétkedő arcot vágott.
- Ugyan-ugyan! Tetszik a terv, hogy játékokat raboljunk, és szórakozzunk velük.
- Ugyan, de hát azt még a mi törvényeink sem engedik, hogy embereket kínozzunk, főleg mi, akik magasabb rendűek vagyunk.
Sheyrana nagyot csapott a karfára, ami a párnákon keresztül is túlzottan hangos volt.
- Ne játssz velem te félresikerült állatfajzat. Elegem van a semmittevésből, és Gloidiusból!
Ezért a mondatért a drága jó urunk biztosan jócskán megbüntetne, de tetszett a gondolat, hogy a nyamvadt fél-démon fattyúnak keresztbe tehetek. – Gloidius a pokolnak, vagyis a Bhenferrollnak a jelenlegi ura. – De ő sem szívlelte Gloidiust, mint ahogy kevesen tették ezt.
- Add szavad vérrel, hogy nem árulsz el! – Mutatott rá Ferbraghon. – Ha megszeged…
- Tudom-tudom kétszáz évig falatozhatsz a húsomból. – Vágott közbe unottan a démonnő.
Ferbraghon elmosolyodott, sárgás agyarai szinte fenyegetően meredtek, de szeme csillogása mást rebesgetett. Sheyrana végighúzta hegyes körmét a mutató ujja végén, majd a hatalmas démon felé pöccintette vérét. A Démon kajánul lenyalta a szája szélére fröccsent vért.
- Édes vagy drága Sheyrana, még a végén vágyódni kezdem, hogy elárulj!
Sheyrana mérges tekintete visszaterelte a démon gondolatait.
- Nos, én nem pusztán ellen szegülök gyűlölt törvényeinknek, hanem szabotálni akarom, betörni a földjükre, és rabolni, gyilkolni, káoszt és pusztulást. – A démon beleborzongott a gondolatba.
- Ez mind csodás, de mi lesz a fattyúval és a csatlósaival?
- A fenébe is! Túl kevés az ember, éhezem, szomjazom, és unatkozom!
- Hm, a kis szónoklatod megihletett! Ocsmány barátom
A démon értetlenül rámeredt.
- Káosz! – Mosolyodott el Sheyrana. – Nagy nagy és mégnagyobb káosz!
A démon olyan viccsort vágott, mint aki mindjárt leharapja a démonnő fejét.
- Elhiheted, hogy sok szövetségesünk lesz, ebben az ügyben, és elvetjük a pusztulás magvait azon a nyamvadt földön.
A démon most már gyomorhangú nevetést hallatott.
- Akkor ünnepeljük meg ami kis szövetségünket. – Mordult egy nagyot, majd két démon jelent meg mellette azonnal térdre borulva.
- Hozzatok ide egy frissebb csemegét.
Sheyrana megvonta szemöldökét, de a hatalmas démon intett neki, hogy ne idegeskedjen.
Majd a két démon egy vonagló és zokogó nőt vezettek hozzájuk.
- De hát ez még él, és milyen fiatal. – A dámon nő alig bírta ki, hogy ne menjen oda és érintse meg, érezte a nőből áradó illatokat, és megnyalta ajkait.
- Sajnos ezt még meg kell osztanunk, de hamarosan… - félbehagyta a mondatot, és intett a nő felé, majd az emelkedni kezdett, illetve egy hatalmas kőasztal emelkedett ki. – Az első falat a tiéd lehet, utána a vérével fogunk koccintani.
A nő őrült sikolyt hallatott, és még hangosabban zokogott, még a démonok élvezték kicsit a szenvedését, majd a nő sikolyai elhaltak.



A hatalmas férfialak mereven állt a széles barlangbejárat előtt, a fáklyákkal megvilágított tisztás szélén. A fényben kirajzolódtak szinte emberfeletti, tökéletes izmai, kopasz fején jelek csillantak. Körülötte emberi alakok nyüzsögtek, távolról méregették. Néha körülnézett, de arca nem tükrözött érzelmeket, látszólag nem zavarta, hogy a legtöbben csak arra vártak, hogy rávethessék magukat. Valami megnyikordult, majd a barlang bejáratát fedő lepel félrecsapódott, és két termetes és egy alacsonyabb férfi lépett ki.
Rá mosolygott a hatalmas férfira, majd megállt a közelében.
- Mi hozott ide ember? Kétlem, hogy eltévedtél volna. Ide az emberek még csak el sem tévednek. – Az alacsony férfi színpadiasan megvakarta az állát, többen nevettek a homályból.
- Nem unod még ezt a kitaszított életet Drenloth? – Rámosolygott az alacsony férfira, a másik összehúzta szemöldökét, de hamar lerázta meglepettségét.
- Nem lehetett nehéz megtudnod ki vagyok, hisz az összes vadász engem akar.
- Nem vadász vagyok, hanem barát – a nagydarab férfi megvonta széles vállát – ha jobban tetszik szövetséges.
Drenloth kétkedő arcot vágott.
- Milyen bolond vagy te, hiszen tudod hol vagy – Széttárta karjait, és fejét a sötét égre emelte. – Ha tudod a nevem, akkor tudod, hol vagy. Mond el, mit akarsz, én nem szeretek játszadozni, és még lehet utána is megetetlek a többiekkel.
A férfi rámosolygott - Én a fajtám miatt nagyon szeretem bosszantani, netán csúnyább dolgokat művelni a halandóbb lényekkel.
- Ki vagy? – Az alacsony férfi izmai megfeszültek, mint ahogy a két testőrnek is. – Nem farkas vagy, azt érezném!
- Nem, én más vagyok, a nevem Ferbraghon. – A másik férfi szeme felcsillant. – Látom ismered a nevem, hízelgő.
- Akkor most megint egy kérdés: Mit akarsz tőlem?
Ferbraghon rámosolygott.
- Egy új játékot kezdtem el, és földi szövetségeseket keresek.
- És legyek paraszt az ocsmány kis játékodban? – Kérdezte cinikusan Drenloth, majd kiköpött.
- Nem tagadom, hogy alantasabb lényeknek alantasabb szerepet osztok, de a jutalom meglesz.
- És mi lenne az? – Vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Tudom, hogy éheztek, vámpírnak vér kell nem? És többet is kaphattok, de mi lenne, ha ezt bizalmasan, barátibb környezetben beszélnénk meg. – Közelebb lépett. – És nem jöttem üres kézzel. – Kajánul rá vigyorgott, majd intett, és két démon jelent meg, előttük négy alaposan megkötözött nő vonaglott.
A két démon meghajolt uruk előtt, majd eltűnt.
- Ajándék. – Mondta nevetve megint a démon.
- Akkor talán helyezzük kényelembe magunkat a barlangomban. – Mosolyodott el Drenloth.



Hen’rodn mester fáradtan huppant le dolgozószobája kanapéjára, beletúrt sűrű sokszínű hajába, majd megigazított egy bíbor tincset, hogy ne lógjon az arcába. Fáradtan csukta be a szemét, és szinte máris álomba merült
Érezte, hogy gyengéd és erős kezek masszírozzák a vállait, majd fura szellőt érzett maga mellett.
Fáradt agya felfogta a veszélyt, villámgyorsan pattant, és pördülés közben gyors varázsmozdulatokat hajtott végre. Az egész kanapét seszínű burok lepte körbe.
- Ugyan már Dreln mester, mire a nagy ijedtség?
A leggyönyörűbb nő lépett közelebb - meg sem érezve az erőburkot – akit valaha látott. A másik – Egy hatalmas kopasz izmos férfi – mosolyogva ült a kanapén.
- Én Hen’rodn Dreln Drevior vagyok Bridgroth város őrségének feje…
- És az annori alvilág nagyra becsült tagja. – Fejezte be a nő mosolyogva.
- Kikérem magamnak, azt sem tudom, miről beszélnek.
- Mintha letagadhatnád az előbbi kis varázslatodat. – Emelkedett föl a nagydarab férfi. – Bár tudnál nekünk kellemetlenségeket okozni, arra kicsit jobban rá kell készülnöd barátocskám.
- Ugyan Drelni ne legyél ilyen merev. – Suttogta a nő varázsos hangon, végigsimítva mellkasán. – Mi barátkozni jöttünk.
A varázsló nagy levegőt vett.
- Kik vagytok? És hogy jutottatok át a védelmemen?
- Ott kezdeném, hogy az őreid, nos őket életben hagytam, mert ugyebár barátkozni jöttünk, és a mágikus védelem, ügyes, bármelyik embert megállítaná. – A nő ártatlan arcot vágott, mintha nem szándékosan ejtette volna ki az utolsó szavakat, vagy észre sem vette volna.
- Mik vagytok?
A magas férfi ismét rámosolygott
- Én Ferbraghon vagyok ez a csábosan romlott teremtés pedig Sheyrana, Feltételezem ezek a nevek nem ismeretlenek előtted.
Drelin elmosolyodott.
- Mi célból köszönthetek két ilyen nagyra becsült vendéget szerénytelen hajlékomban?
A mágus minden fáradtságát elfeledte.
- Játszmánk újabb tagját szeretnénk köszönteni. – Nézett rá Ferbraghon vörösen izzó tekintettel.
A mágus tiszteletteljesen meghajolt, arcán őszinte és igazán gonosz mosollyal.
Kezdet
L
assan köd kezdte belepni a tájat. Az erdő csendes volt és nyugodt. A három férfi lassan baktatott, csak néha szóltak egymáshoz. Az elől haladó körül-körül nézett arcába húzott csuklyája alól. A másik kettő is mélyen elrejtette arcát, köpenyük meg-meglendült, nem a szél inkább mikor sietősre vették egyes szakaszokon. A két hátul haladó halk beszélgetésbe kezdett, fel-felnevettek. Az elől haladó megszaporázta lépteit, a csukja alól kivillant néhány hosszú vörös hajtincs.
Az egyik hátul haladó férfi mellé sietett.
- Baj van mester?
A vörös hajú férfi hátracsapta csuklyáját, Meglebbentek vörös tincsei, haját hátul befonva hordta. Komor ábrázatát még hangsúlyosabbá tette a szeme alatt húzódó vágás. A másik szemébe nézett, és bólintott, majd ismét meggyorsította lépteit.
- Maradjatok közel!
- Mi baj? – Lépett oda a harmadik.
A mester megállt, - Valami baj van! Nézzetek körül. – A két fiatalabb férfi körbenézett. Amelyik a legfiatalabbnak látszott, értetlenül fordult vissza.
- A köd! – Nyögött föl a másik. A mester bólintott.
- Indulás… gyorsan! – Adta ki a parancsot. – Reméljük semmi baj nem lesz!
Néhány percig némán siettek, elérkeztek egy mocsarasabb terephez.
- Itt valami nincs rendben! – Lihegte a második férfi, néhány fekete fürt nedvesen tapadt az arcához.
A harmadik megállt, félve körülnézett. Tekintete egy közeli halott fán megakadt. Mormogott valamit, megmozgatta ujjait, majd a fára mutatott.
Ujja hegyéből kék láng szökkent a fára.
A második férfi felnyögött, majd odarohant hozzá.
- Mit művelsz te bolond, felkelted a figyelmüket.
- De kiknek? – Kérdezett vissza.
- Nézzétek. – Mutatott a fára a mester. Azon a kék láng épp kihunyt alig perzselve egy ágat.
A második férfi ismét felnyögött.
- Mi folyik itt?
- Azt a mágiát, amit Kbenn használt valami elnyomta, de ilyet nem nagyon láttam még, csak hallottam.
A két másik értetlenül nézte.
- Fekete mágia, olyan erős, hogy elnyomta a tüzedet.
- Szóval valaki elapasztotta a tüzemet mester?
- Nem tudom! El kell tűnnünk innen, gyorsan.
Tovább futottak, kicsit megsűrűsödött körülöttük az erdő, leértek egy nagyobb völgybe.
- Ha elérjük az erdőt, ott eltűnhetünk! – Lihegte Kbenn.
Nem sokkal ezután rikoltások ütötték meg a fülüket.
Megtorpantak, mert a nagy része szemből jött.
- Bekerítettek! – mondta elhaló hangon a második férfi.
- Légy erős Flez, míg nem tudjuk mik ezek, addig megmenekülhetünk. – Nyugtatta a mester, de az aggodalmát alig tudta palástolni.
Kifújták magukat, közel húzódtak egy kisebb facsoporthoz
- Talán itt biztonságban leszünk. – suttogta Kbenn.
- Reméljük, kikerülnek minket. – ült le az egyik fa tövébe Flez.
A hangok vészesen közeledtek, minden felől mint ha vízhang lenne.
A mester gondolataiba merülve járkált körbe-körbe, arcán verejtékcseppek is az aggodalom jelét tükrözték.
- Készüljetek fel, erre nem hiszem, hogy az iskola fel tud készíteni!
Mind a hárman


A kihalt sikátorban patkányok nyüzsögtek, néhány nem úszta meg a hatalmas férfi lépteit és csontok ropogása vert halk vízhangot. A férfi aki majdnem akkora volt mint ő már ott várt rá. Barna bőrén izzadság csillant a közel s távol egyetlen fáklyától, ami egy régi és roskatag ház ajtaja fölött világított.
A jövevényre nézett, a csukja alól szemei vörösen csillantak a fáklyafénytől.
- Mi tartott eddig? – Hangja úgy csengett, mintha köveket rágcsálna közben.
- Miért vagy ilyen ideges barátom? – kérdezte nyájasan a hatalmas alak végigsimítva tar fejbőrén.
- Senki barátja nem vagyok! – felmordult, majd beleszagolt a levegőbe. – Ha nem lett volna az ajándékod el sem jöttem volna! – Körbenézett. – Mond hát mit akarsz!
Ferbraghon rámosolygott. – Még egy kicsit légy türelemmel Csredhon, egy szövetségesem is csatlakozik.
A férfi izmai megfeszültek - hátrahajtotta csuklyáját. – Nem erről volt szó!
Szemei felizzottak, hangosan felmordult.
Meglepetésére a hatalmas férfi eltűnt. Körülnézett, majd olyat érzett, amit már nagyon rég nem, igazi fájdalmat. Hihetetlenül fájt a válla, a földre rogyott.
- Nem akarlak bántani – suttogta a fülébe Ferbraghon. – csak vár meg még, míg megjön a másik is, és ha nem tetszik az ajánlatunk, hát szabadon elmehetsz.
A szorítás megenyhült, karja ernyedten lógott mellette, kétségtelenül eltört a válla, de nem számított.
Mordult egyet, majd felállt. A férfi elé lépett, arcán gonosz mosoly. – Ebcsont beforr ugyebár!
Csredhon erre csak fintorgott, majd ismét beleszagolt a levegőbe.
- Csapda! – körülnézett, de sehol nem látott senkit – tűnjünk el!
- Nyugalom-nyugalom! Semmi baj nem lesz!
- A szövetségesed egy nyamvadt vámpír? – Izmai úgy megfeszültek, hogy az erei majd szét durrantak.
- Mondtam, hogy légy türelmes – Ferbraghon szemei vészjóslóan megvillantak – Idegesítő egy halandó vagy!
Erre Csredhon nem tudott mit mondani, így hát nekidőlt a falnak, és idegesen várt.
- Mire ez a lárma? – Csendült egy dallamos női hang.
Csredhon idegei ezt már végképp nem bírták, vad morgás közepette a teste remegni kezdett, és teste formálódni kezdett. Háta meggörbült, karjai meghosszabbodtak, ujjai végén hegyes fekete körmök nőttet, ruhájából kilógó testrészein vastag sötét szőr burjánzott, arca megnyúlt és hatalmas nyáladzó farkas pofává alakult, egész lénye egy vad dühöngő gyilkoló géppé vált.
Megindult a közeledő nő felé, vérfagyasztó morgása messzire szállt a sikátorban.
Sheyrana nyugodtan tett még pár lépést, majd mikor a vérfarkas rávetette magát, olyan gyorsan, hogy olyat még élő nem látott a falnak vágta Csredhont, akinek ismét eltört pár csontja.
A szörnypofán döbbent kifejezés jelent meg.
- Nyugalom kutyus! – ütögette meg a farkas pofát a démonnő. – Nem esik bajod, ha nem leszel ilyen idegbajos!
Csredhon fújtatott párat, majd bólintott. Sheyrana leengedte a kezét, és elmosolyodott.
A vérfarkas nyögve visszaváltozott emberré, majd várakozva nézett a két démonra

1.166665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 1.2 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2005-04-04 13:16 Rem

Rem képe

"majd fojtatom :P" Akkor fojtasd ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-04-04 13:27 Mesemondó

Mesemondó képe

...hát izé, ez eddig nem sokat mond, télleg folytasd és máskor kicsit többet tegyél fel plz, hogy könnyebben visszakereshetők legyenek a részek... ez olyan mint Pash kezdetben... csaka másik véglet ;)
... a fű nő magától.

k, 2005-04-05 17:02 Max

Max képe

EZ MI?

cs, 2006-01-05 02:55 nionalas

nionalas képe

El sem hiszed, de pontosan ezt a ket szot szerettem volna ide irni.
De Te mar megtetted, igy nem teszem.

Maradok tisztelettel: Nionalas