Mágus

Üzenet

Papírt repít a szél hegyen-völgyön, erdőn-mezőn s városok felett, mígnem elengedi a szél, s a földfelé indul, száll az erdő fölött és egyre lejjebb ereszkedik. Forogva, pörögve zuhan, ahogy a szél még meg-meg kapja, majd belehull egy lópatkók mélyesztette pocsolyába. Ez az üzenet áll rajta:

A király parancsa!

Legyen üldözött minden varázstudó, mert eme tevékenység isten és ember elleni bűn.

Ki a bűnöst nyomra vezeti, jussa 50 arany, ki bűnösnek fejét véti jussa 100 arany, s ki a bűnöst a király vagy a királyi őrség színe elé viszi jussa 300 arany, feltéve csak ha azt bizonyítani tudja!

Majd a papír elvész a homályba.

Prológus

Száz éve üldözik és megvetik a mágusokat Dharak földjén, mióta Axzusz király kihirdette a törvényt a mágusok ellen. A mágusok azóta száműzetésben élnek bujkálva minden elől elvesztve régi tiszteletüket, melyet az emberek mutattak irányukban. A mágusok titokban fenntartották ősi rendjüket, és tíz évente összegyűlnek, hogy fenntartsák az ősi kapcsolatot. De ez most nem lesz olyan mint a többi! Gonosz és irigy kezek szövik sötét hálóikat a mágusok ellen.
A mágusok sorsa most valóban veszélybe került.

I. Fejezet

Utazók

Három férfi lovagol az erdei úton. Lovaikon ügetve szelték a pocsolyákkal teli utat. Két férfi előrébb lovagolt, egymással beszélgetve, de arcukat csukja takarta, míg a harmadik férfi kicsit lemaradva a tájat fürkészte, az ő arcát nem fedte csukja, viszont bal szemét elfedve hordta, kócos és csimbókos haja a szemfedő elé lógott. Az elől lovagló férfiak egymással beszélgettek, néha fel-fel hangzott egy-egy kacaj, ezen kívül a beszélgetésükre csak a csukják néha egymás felé fordulása utalt. A Jobb oldali csuklyás férfinek a csukja alól kilátszott őszes szakálla, amin csak egy középen húzódó fekete csík utalt viselője fiatalkori hajszínére. A másik férfi hirtelen Lekapta a csuklyáját kesztyűvel takart kezével, így láthatóvá váltak arcvonásai. Arcába csapódtak hosszú barna hajának fürtjei, kék szeme megcsillant, ahogy a hideg szél könnyeket fakasztott belőle. Hátrafordult és a mögöttük lovagoló férfihoz szólt szólt:
- Eth! Messze van még a város?
A férfi mérgesen rásandított fél szemével, majd tovább fürkészve ez erdőt szólalt meg:
- Mintha nem jártál volna még erre! – Mondta kurtán.
- Sokfele jártam már, elvárnád, hogy minden egyes helyre emlékezzek? – Mondta nevetve, majd oda fordult a másik férfihoz.
- Egy nő kéne neki!
A megjegyzés hatására a másik férfi megrázkódott a nevetéstől, majd hirtelen lekapta a csuklyát
Hosszú ősz hajába és szakállába egyből belekapott a szél, de ez csak nagyobb tiszteletet kölcsönzött neki.
Szigorú arccal a férfire nézett, de barna szemei nevettek.
- Légy egy kicsit tisztelettudóbb! - Mondta szemrehányóan az ősz férfi, szakálla alatt elrejtve mosolyát.
A fiatal férfi lesütötte szemét, majd egy pillanattal később felkapta és az ősz férfire nézett.
- Egy nő kéne neki mester! – Mondta a mesternek mosolyogva.
Az ősz férfi ismét megrázkódott a nevetéstől, majd mosolyogva megrázta a fejét.
- Mikor érünk oda? – Kérdezte hangnemet váltva az ifjú.
- Eth-nek igaza volt, megtanulhatnád már igazán! És miért olyan sürgős hogy oda érjünk? Kérdezte gyanakodva a mester.
- Csak jó lenne rendes ágyban aludni végre. – Mondta kitérően a férfi.
- Már megint valami hülyeségen jár az agyad mi?
A férfi megvonta a vállát. Mentegetőzni készült, de a mester elhallgattatta.
- Felesleges a mentegetőzés, ezen a téren nem parancsolok feletted, de nem húzlak ki a bajból….megint! – Majd felkapta a csuklyáját. A férfi szótlanul nézte mesterét egy darabig, aztán elhúzta a száját, majd ő is felkapta csuklyáját.
Szemerkélni kezdett az eső, ezért megszaporázták lovaikat, hogy elérjenek következő úti céljukhoz Brayn Celdonas-ba.

A nap már lenyugodni készült, mikor elérték a várost. A kapu még nyitva volt, hisz korán volt még, de a tél közeledtével a nap ebben az évszakban korán nyugodott. Az őrök unottan néztek a két férfira, a még mindig mögöttük lovagoló Eth-et jól megnézték, megcsodálták oldalára kötött mesterien megmunkált kardját, és a hátára kötött pallost. Mivel nem voltak nagy csomagjaik az őrök átkutatás nélkül beengedték őket.
A fiatal férfi lehúzta csuklyáját úgy nézett vágyakozva a maguk mögött hagyott kocsmákra. Majd gondolt egyet és lassítva bevárta Eth-et.
- Ma szerzünk neked egy nőt valami jó kis kuplerájban. – Bökdöste meg könyökével a szótlan férfit.
- Nem hogy illemórákat vennél, ahelyett, hogy nőkre szórod el azt a kis aranyat, amink még van. – Mondta kimérten Eth.
- Megszerzem én magamnak a költőpénzt. – Mondta kaján mosollyal, majd előre lovagolt mesteréhez.
- Mit keresünk itt pontosan? – Kérdezte mesterét a férfi.
- Nem azt, amit te keresel, van itt egy pap, azt mondták, hogy a kezével gyógyít.
- Aham, értem, akkor a szállás ingyen lesz.
- Ne vidd túlzásba Arugien, néha lehetnél komoly! – Nézett rá a mester szigorúan a csuklya mögül.
- Igen mester – Mondta komolyan, majd mestere szemébe nézett, majd kék szeme sárga színt öltött és felizzott. Mestere bólintott, majd szótlanul az utcát fürkészve lovagolt tovább.
Elértek egy nagy térre, közepén egy nagy szobor állt, amely a király tanácsadóját ábrázolta, ahogy köpenye és hosszú haja dicsőségesen lobog, kardal a kezében előre mutat, arcán gonosz mosoly, amit az ártatlan szemlélő akár dicsőségesnek is nézne.
A két csuklyás férfi a szoborra nézett.
- Undorító. – Mondta Arugien.
- Csendesebben, mert meglincselnek! – Csitította a mester. – Ott van, oda megyünk mutatott a tér másik oldalán lévő templom felé.
A téren boltok helyezkedtek minden felé, céhmesterek műhelyei, mindegyiken látszott, hogy nem olcsó hely, szépen megmunkált fegyverek, ruhák, és egyéb csicsás dolog gondolta Arugien.
A nap ár lement, a városban szerte gyújtották a fényeket, meggyújtották a hatalmas szobrot megvilágító hatalmas tüzet a tér közepén.
Elértek a templomhoz, megkötötték lovaikat, és kicsit kinyújtóztatták végtagjaikat.
- A templomba? – Kérdezte Eth a mester.
A mágus váratlanul odalépett egy járókelőhöz.
- Bedwyr papot keressük. – Mondta neki lényegretörően.
A férfi mogorva ábrázata ellenére udvariasan és barátságosan válaszolt.
- Gyógyító Bedwyr itt lakik a templom mögött áldja az ég! – Egy kis sikátorra mutatott. – Ha ott átvágnak, az a legegyszerűbb. De remélem semmi rosszat nem akartok tőle! – Egy pillanatra megkeményedett az arca, majd elmosolyodott, ahogy a mesterre nézett. – Becsületesnek látszol. Kérlek adjátok át neki üdvözletem. Conrad vagyok a kovács.
- Természetesen átadjuk, és köszönjük az útbaigazítást. – köszönte meg a mester, a kovács már indult volna, mikor a mester ismét megszólította. – Barátom! Itt volna ez a három ló – mutatott az irányukba. – megtennéd, hogy megpatkolod nekünk és gondját viseled, persze tisztességesen megfizetnénk.
A kovács rájuk mosolygott, majd elkötötte a lovakat. – Még ma meg csinálom! – Szólt oda a mesterhez, majd intett és elvezette a lovakat.
- Minden holmink rá bízod egy idegenre? – lépett hozzá Eth mérgesen.
A mester beletúrt ősz hajába, majd megrázta fejét.
- Kedves ember volt, hallottad beszélni a papról, és kovács, mi kell még? – Látta, hogy Eth válaszolni akar, de belefojtotta a szót. – Sétáljunk inkább el a pap házához.
Eth magában forrongott még egy kicsit, de követte őket. Lassan sétáltak az esőtől nedves utcakövön. A pap háza csak az ajtó fölötti keresztel tűnt ki a többitől.
- Akkor most csak úgy bekopogunk és megkérdezzük, bocsánat atyám, maga véletlenül nem mágus? – Kérdezte Arugien.
- Eltaláltad. – Válaszolta mosolyogva a mester.
- Óó… Rendben – Visszamosolygott, majd fejét lehajtva kezével jelezte, hogy a mesteré az elsőbbség.
A mester az ajtóhoz sétált és határozottan kopogtatott.
Néhány másodperc múlva egy harminc év körüli félhosszú hajú férfi nyitotta ki az ajtót, mosolyogva nézett végig a három férfin.
- Segíthetek barátaim?
- Gyógyító Bedwyrhez van szerencsém? – Kérdezte a mester.
- Csak azok hívnak így, akiken segítettem, isten szerencsés kezet adott nekem. De bennetek kit tisztelhetek?
- Ő itt Gorlius Eth ő itt a tanítványom Drystan Arugien én pedig Gorlius Hebron vagyok.
- Szóval ő a…
- Igen a fiam. – Fejezte be a mester.
- És a tanítványod, mit tanulsz? – Nézett Arugienre, Arugien pedig a mesterére nézett tanácsra várva.
A mester odalépett a paphoz, határozottan ránézett, se kedves se szigorú nem volt a tekintete, megfogta a kezét és tenyérrel felfelé fordította. A pap tenyerének közepén rózsaszínes kör helyezkedett, a mester elmosolyodott, majd lehúzta kesztyűjét majd megmutatta a papnak. A tenyerén a papénál nagyobb és jóval sötétebb kör helyezkedett.
- Nem különbözünk sokban. – Mondta a mester.
- Ez csak egy gyerekkori baleset emléke. – Húzta el a kezét a pap. – Nektek…nektek viszont nem szabadna itt lennetek, menjetek el kérlek, a ti érdeketekben.
A mester megfogta a pap kezét ismét, szeme tüzesen felizzott, a pap szeme visszatükrözte fényét, az egész utcában szél söpört végig, a mesteren kívül mind a három férfi megrázkódott a hidegtől.
- Nem különbözünk sokban. – Ismételte a mester, majd hozzátette. – Tudja, hogy sem isten sem embernek rosszat akarunk, maga ugyan úgy isten fia, mint a jelenlévők közül bárki. A képessége isten ajándéka, kivételes és hálás ajándék.
Gyógyító Bedwyr elgondolkozott, majd ismét végignézett a férfiakon.
- Mit várnak most tőlem? Miért jöttek? – Kérdezte végül.
- Ha szállást adna egy északára, azt igazán megköszönnénk, és egy meleg vacsoránál elmesélnénk mindent.
Bedwyr hosszan kifújta a levegőt, kitárva az ajtót bevezette a három férfit.

A szolga remegve állt ura elé. A középkorú férfi ízléses szolgaruhát viselt, jólfésült haja hátul lófarokba volt fonva, de arcán nyomot hagytak az élet gyötrelmei.
- Mondj nekem valami jó hírt Rion! – túrt bele fakó hajába Garreth. Sötét szemét a szolgára emelte, arca mint mindig sápadt volt. A szolga beleremegett ahogy ura ránézett. – Szólalj már meg! – Emelte feljebb hangját, de még így is nyájasan csengett.
A szolga lehajtotta fejét.
- A mágus Brayn Celdonas-ban van.
- Melyik mágus?
A szolga felnézett egy pillanatra, szeme találkozott uráéval. – „A” mágus uram.
Garreth megropogtatta ujjait, a szolga ismét megremegett.
- A legközelebbi csatamágus egységet küld rájuk, mond hogy kövessék, de ne támadjanak rájuk…Ja és ne áruld el, kivel állnak szemben, had nézzem meg, milyen erős is ez a Hebron.
- Nade uram, ha olyan erős, mint gondolja, akkor a csatamágusoknak esélye sincs!
- Csak nem megkérdőjelezed a parancsom? – Hördült fel Garreth.
A szolga nyöszörögve remegő testel állt.
- Gyere közelebb. – Mondta ismét nyájasan Garreth.
A szolga egy pillanatig nem tudta eldönteni, mit is tegyen, hallotta elődei végzetét, Garreth kegyetlen úr volt, de gazdagon megfizette szolgáit. Garreth ismét mutatta, hogy menjen közelebb. A szolga óvatosan elé lépett.
Gyengén megszorította Rion remegő vállát.
- Hány gyermeked van? Hét vagy Nyolc? Ugye nem szeretnéd, ha apa nélkül nőnének föl? Nem, persze, hogy nem! – Kicsit jobban megszorította a vállát. – Hogy lásd könyörületességem, sem téged, sem a családod nem bántom, de csak mert nem mondtál hibásat, valóban tíz csatamágus is elég lesz, küldj valami forró fejűbbet, siess!
- Igenis mester, köszönöm nagylelkűségedet! – Hajolt meg gyorsan a szolga, majd kisietett.
Garreth mosolyogva nézte végig, ahogy a szolga kisiet, majd elégedetten dőlt hátra magas támlás karosszékében.

II. Fejezet

Történetek és kalandok
A

rugien letért a kivilágított főutcáról, egy sikátoron átvágva egy kevésbé népes utcára jutott, itt már csak néhány utcai lámpa égett, két ilyen lámpa közt hosszú árnyékerdő tátongott, alkalmat adva, hogy váratlan meglepetés lapuljon mögötte. Arugien, mint minden városban itt is a városok szégyellt alvilági helyeit kereste, valami füstös rosszarcú férfiakkal teli kocsmát, kicsalta pénzüket, és ha vissza akarták kaparintani akkor szembesültek Arugien erejével. Emlékezett első ilyen cselekedeteire, és hogy mestere milyen váratlan tettet hajtott végre, minden ilyen este eszébe jutott.
Tryas Ammon-ban voltak, ötven-három napja volt Hebron mester tanítványa.
Annyira berúgott, hogy azt a kis erejét sem tudta összpontosítani ami volt neki, még csak ízlelgette erejét, de egy átlag embernek már meglepetéseket tudott okozni. Nem kívánatos emberrel kezdett ki, és ellátták a baját .Mestere másnap reggel bukkant rá szakad és véres ruhában, arcát számtalan seb borította.
A mestere kifürkészhetetlen arccal nézett rá, majd kezet nyújtott neki és felsegítette.
- Sétáljunk egyet. - Mondta majd elindult. Arugien szédült, és minden porcikája sajgott, de követte.
- Biztos csodálkozol, hogy miért is állok még szóba veled? – Nem várta meg válaszát, hanem folytatta. – Tudom, hogy nehéz neked, fiatal vagy és mégsem élvezheted az életed, egy flúgos mágust kell nap mint nap hallgatnod. – Arugien közbe akart szólni, de a mester ismét csendre intette. - Mit szolnál, ha kötnénk egy egyességet?
- Mi… Miféle egyességet? – Kérdezte akadozva.
Hebron mester elmosolyodott.
- Egy sokoldalú egyességet. – Mondta sokat sejtetően.
Arugien felvonta a szemöldökét.
Időközben elérkeztek a parkba, a korai órában nem sok ember járt erre.
A mester egy fa mellé telepedett. Mutatta neki, hogy üljön le.
A szemközti fának nekidőlve várta mestere mondandóját.
- Tudom, milyen, ha fiatalon nem tehetjük amit jónak látunk, emlékszem, mikor én is ilyen fiatal voltam, mint te, a mesterem szigorúan nevelt, elvéve a fiatalságom, az életörömöm. Én ezt nem akarom, egyezzünk meg, hogy addig nem kerülsz bajba, míg nem vagy elég erős, hogy megvédd magad. És tiszteletben kell tartanod ilyenkor a mágusok fogadalmait. Ha a föld alá iszod magad, akkor is meg kell tudnod magad védeni a varázserőddel! – Arugien az eget kémlelve hallgatta mesterét, de most ráemelte tekintetét.
- Mester bódult fejjel képtelenség varázsolni!
- Ezt honnan veszed?
- A varázskönyvek a mágusokról!
A mester elmosolyodott.
- Badarság! Az is badarság volt tőlem, hogy odaadtam ezeket a könyveket! – Hebron mester közelebb hajolt hozzá. – Én segítek, hogy jobb mágus lehess, mint a rendes iskolák legjobb mesterénél is lehetnél.
- Miért pont én? – Tette fel az egyszerű kérdést Arugien.
- Érzem, hogy te más vagy, mint egy átlagos tanonc, sokra viszed egyszer, tudom itt legbelül.
Arugien fél térdre helyezkedett, majd meg hajolt mestere előtt. – Büszke vagyok, hogy tanítványod lehetek.
Mosolyogva eszmélt föl, elért az utca végére. Megállt, és elgondolkodott, milyen szerencsés, hogy Hebron mester tanítványa lehetett, és mára milyen erő birtokában van.
Egy rosszarcú férfi sietett az útón, hirtelen elé lépett
A férfi ijedt arccal pillantott rá, majd gyorsan körülnézett.
- Ni…Nincs nálam arany.
- Nem kell az aranyad. – Mondta Arugien mosolyogva, a férfi megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. – Hol van a leg füstösebb, leg mocskosabb, leg veszélyesebb lebuj a városban?
A férfi csodálkozva nézett rá, de válaszolt:
- Itt a sarkon. – Mutatott az irányába. – Észre fogod venni.
Arugien bólintott, a férfi nyugtázta, majd gyorsléptekkel továbbindult.
Nem kellene egyedül mászkálnia ilyenkor – gondolta magában Arugien.
Elindult a férfi által javasolt irányba, a sarkon befordulva szembenézett az említett kocsma bejáratával. Elindult irányába, fülébe hangos nevetés, veszekedés és egyéb ricsaj zaját hozta a szél. A kocsmától nem messze részegek fetrengtek, a mindkét irányba nyíló sikátor sötétjéből veszekedés és penge csendülés hangzott. Még oda sem ért, mikor nyílt az ajtó, és egy nagydarab izmos férfi épp egy hangosan káromkodó férfit dobott ki az ajtón, a férfi hangosan nyekkent, majd elterülve elhallgatott. A nagydarab férfi megvakarta tar homlokát, majd ahogy észrevette Arugient elmosolyodott.
- Így jár az, aki nem bír viselkedni! – Mondta barátságosan, majd megtörölte izzadtságtól gyöngyöző homlokát. – Bejössz? – Kérdezte, bár ez a mögüle gomolygó füsttől nem hangzott bíztatóan, Arugiennek mégis szimpatikus volt a férfi.
A nagydarab férfi elállt az útjából és beengedte.
Körülnézve a helyiség tágasnak tűnt, bár a sűrű dohány füstben kétoldalt a falat sem lehetett látni. A söntés pult a kocsma közepén volt, négyszög alakban, a körülötte lévő székek is foglaltak voltak.
Néhányan gonoszul vizsgálgatták, öltözéke nem igazán ide illett.
Megállt, kicsit nézelődni, a nagydarab férfi az ajtónál maradt, egy-két társát még ki tudta venni a füstből.
Elgondolkodott, hogy melyik trükkjét vesse be, hogy felhívja magára a figyelmet.
Összpontosított, nem feltűnően mozgatva ujjait szőtte óvatosan a varázsszálakat. Mágiával kutatva föl a helyiséget, beszédfoszlányok, különböző szerencsejátékok, látta, ki csal, ki áll nyerésre épen, megtalálta a megfelelő játékot. Úgy gondolta, hogy nem száll be most semmilyen szerencsejátékba. Elindult hát a pult irányába.
Ellépve egy asztal mellett egy zsebtolvaj megpróbálta kiüríteni a zsebét, de védő aurájának köszönhetően észlelte és megakadályozta. Megragadva a férfi kezét megszorította a csuklóját, közel hajolt a férfi arcához, szemük találkozott, a zsebtolvaj szemében félelem csillant, Arugiennek kéken felizzott a szeme, ezt persze csak a tolvaj látta, Arugien a szája elé tette mutatóujját, a tolvaj bólintott, majd Arugien mosolyogva továbbállt, hosszantartó gyengén lüktető sebet hagyva a zsebtolvaj kezén.
Nyakláncát előhúzta ruhája alól, hogy feltűnőbb legyen. A nyaklánc volt legértékesebb kincse, melyet Elayn-ben a mágusok titkos találkozóhelyén kapott.

Ekkor még először járt a mágusok legfőbb és legféltettebb találkozóhelyén.
Elayn-t a leghatalmasabb mágusok teremtették, amelyet két világ közé rejtettek a gonosz Garreth Kay elől. Itt alakítottak ki a mágusok egy találkozóhelyet, itt gyűlnek össze minden tízedik évben. Itt avatják fel az új tanoncokat, és minden tanonc választhat magának egy varázstárgyat, mely eljövendő erejét gyarapítja majd.
Itt választotta ki ezt a csodálatos nyakéket, melyet még a varázslókovács Wortimer is nehéz szívvel adott oda neki.
- Ejnye fiam, biztos el akarod vinni tőlem ezt a csúnya követ? – Mondta viccelődve a varázslókovács.
Bár nem érezte soha, hogy a kő segíti hogy könnyebben felszabadítsa erejét, mégis érezte, hogy különleges.

Odasétált a söntéshez, lekönyökölt, majd körbenézett, milyen alakok ülnek körülötte. Kiválasztott egy nagydarab, még elég józan kinézetű férfit, jó ötlete támadt, hogyan kezdjen ki vele.
A pult mögött hárman álltak, egy nagydarab nő, egy magas vékony férfi, és egy fiatalabb nő, akinek az arca erősen volt kifestve. A nagydarab nő lépett oda hozzá.
- Mit adhatok? – Kérdezte előrébb hajolva, így egy kis betekintést engedett hatalmas keblei bujaságába.
- Az a nagydarab férfi ott – Mutatott oda, a nő követte tekintetével. – Meghívott egy sörre.
A nő felegyenesedett, és szemöldök ráncolva nézett rá.
- Öregem, azt mondod, hogy Korl meghívott egy sörre? Nem hiszem én azt!
- Kérdezd meg, ha akarod.
- Rendben, megkérdezem.
A nő odasétált a férfihez, aki épp két másikkal röhögött. A nő megveregette a vállát, majd közel hajolva mondott neki valamit. A férfi dühösen hátrafordult, megnézte magának Arugient, Arugien mosolyogva intett neki, a férfi lecsapta a kezében lévő fa korsót a pultra, ami darabokra tört. A férfi szilárd léptekkel közeledett, beszélgető társai követték.
Odaérve szorosan megragadta Arugien ingét.
- Mit képzelsz te fattyú? Rajtam akarsz élősködni?
- Igen, szándékomban állt. – Ütötte a vasat Arugien.
A férfi keze ütésre lendült.
- Hé Korl, ezt kint intézzétek el! – Hallatszott a pultos nő hangja.
- Igen Korl. Nehogy kárt tegyetek valamiben, miközben elintézlek. – Gúnyolódott Arugien.
A férfi remegett a dühtől, de engedelmeskedett, elengedte Arugient.
- Kifelé. – Mondta indulatosan.
Arugien nyugodt léptekkel sétált, az asztaloknál ülő férfiak ránézve legyintettek, vagy fejüket ingatták, némelyik kinevette.
Kilépve beszívta a hűvös levegőt.
Megfordult, felkészült a támadásra.
A három férfi ujjaikat ropogtatva nézték őt.
- Felkészültél a halálra? – Kérdezte gúnyosan a Korl.
Arugien elmosolyodott, a három férfi furcsálva néztek rá.
- Mindig fel vagyok készülve a halálra, de az nem most lesz.
Megropogtatta a nyakát, majd mutatóujjával jelezte a érfiaknak, hogy kezdhetik.
A jobboldalon álló férfi előre lendült, vaskos kezével arcon akarta ütni őt, de aurája segítségével lelassult a világ, Bal kezével gyorsan szőtte a varázsszálakat, kitért balra, jobb kezével megragadta támadója karját, a bal kezében összegyűlt energiával mellkason ütötte a férfit, aki az erőtől repült egy nagyot, majd a földön hemperegve a falnak csapódott.
Gonosz mosollyal nézett utána, szemei ismét felizzottak, de most a kék izzás tartós maradt.
- Ki a következő?
A férfiak egymásra néztek, józan ember elfutott volna, de ők már elég részegek voltak ahhoz, hogy megtámadják.
A két férfi összenéztek, és egyszerre indultak meg.
Arugien ismét varázsszálakat szőtt mind két kezével.
A férfiak rárontottak, az idő ismét lelassult, egy gyors mozdulattal elkerülte ütésüket, a hátuk mögé kerekedve mindkettő a hátába kapta az energiacsapást.
Hosszan előrerepültek, és csak a saroknál lévő fal állította meg őket.
Arugien elégedetten nézte, ahogy kiterülnek, de váratlanul négy egyforma páncélt viselő férfi lépett ki. Fegyverrel a kezükben szemlélték az elterült férfiakat, majd Arugienre néztek.
- Egy mágus! – Mondta az egyik férfi, Arugien megfeledkezett a szeméről, az még mindig kéken izzott.
Elkáromkodta magát. A négy férfi harcra készen indult el felé.
Arugien ismét varázsolt, de most varázsszavakkal együtt.
Várt, míg elég közel nem étek, de még elég távolág volt köztük. Teste megfeszült, elrugaszkodott, futni kezdett a városőrök felé, széttárta karjait, majd mintha egy lépcsőn felfutna átlépdelt a katonák fölött, azok megrökönyödve néztek felé. Majd lehuppanva tovább futott, gyorsan ismét varázsolva álcázta magát.

- A tanítványa nem vacsorázik velünk? – Kérdezte Bedwyr.
- Nos ő most úgymond kiengedi a fáradt gőzt. – Mondta mosolyogva Hebron.
- Szóval maguk mágusok? – Kérdezte érdeklődve a pap.
- Én nem. – Mondta nyersen Eth.
- Nos a fiam nem mágus, de igen én és a tanítványom az, csak úgy mint ön is.
- Meséljen nekem a mágusokról, magukról. – Kérte a pap.
- Rendben, de előbb töltsön még egyet. – Mondta mosolyogva Hebron.

- Az első mágus Albios Zynthir volt. Neki született öt fia és egy lánya.
A legidősebb fia Foar a tűz irányításának képességét örökölte, az ő utódaiból lett a tűz mágusainak rendje, ők a sivatagban élnek elrejtve. Az utána következő Erith volt, a föld mágiát örökölte. Formálnmi tudta a természet elemeit, és az álatokat. Az utádai a földmágus rend valahol elrejtve él hatalmas erdőink egyikében. Eyr és Wynt Ikertestvérek. Eyr a szél ura volt, képessége kevésnek tűnik, mivel meg kell osztoznia Wynt-el, aki a víz felett uralkodik, Eyr utódai egy égi palotában élnek a felhőkbe rejtve, Wynt utódai pedig valamely hatalmas óceán mélyén él. És maradt a legkisebb fiú Pyleon.
- Mi maradt még? – kérdezett bele a pap érdeklődve.
- Pyleon az apja képességeit örökölte vagyis elemi mágus volt, elviekben minden elem fölött uralkodhatott, de nem tudott olyan erőt kihozni az elemekből, mit testvérei. Testvérei viszont nem szerették, mert más volt. Szabadabb szellemű, kalandvágyóbb. Ezért az elemi mágusoknak nincs állandó helyük, járjuk a világot, néha fogadunk csak tanítványt.
- Én és Arugien elemi mágusok vagyunk, együtt járjuk a világot, tanítom őt, ha valahol lehet akkor segítünk az embereken.
- A lány! – szólalt meg váratlanul a pap.
Hebron kérdőn nézett rá.
- Volt egy lánya is!
- Á igen! Chelinda a húguk volt, ő más anyától származott, az anyja nem szerette a többi gyermeket, igazából egy gonosz nő volt, és a lányábol is azt csinált, a lány is elemi mágus volt, de ő az érme másik fel volt, a fekee mágusok az ő utódai, akik most a mi ellenségeink.
- Én miben lehetnék szolgálatotokra, hisz csak gyógyítani tudok?
- Mágus vagy, mint mi, gyere velük a világunkba, lépj be közénk.
- Nem tehetem, a házam nyitva áll előttetek, de én máshogy segítek az embereken, mint ti.
- Rendben, ideje nyugovóra térni. – Mondta Hebron barátságosan.
- De hisz még korán van, és sok a kérdésem!
- A drágalátos tanonc miatt fel kell készülni a korai távozásra. – Szólt közbe Eth.
- Akkor hát jó éjt. – Búcsúzott el a pap

III. Fejezet

Hebron hatalma

A
rugien az ajtón belépve hosszan kifújta a levegőt, majd gyorsan az asztalhoz lépett és ivott egy pohárral. Ez nem természetes gondolta, négy őr, pont ott, pont akkor.
Összpontosította gondolatait. – Mester! Baj van! – Majd leült, és fáradtan hátradőlt. A mester pár perc múlva meg is érkezett.
- Már megint milyen megoldhatatlan bajba keveredtél? – Kérdezte ingerülten a mester.
Arugien részletesen elmesélte mi történt.
- Szóval lehet, hogy követtek?
- Nem, de tudták, mit keressenek és nem igazán mászkál négy őr egyszerre.
- Akkor tudják, hogy itt vagyunk. Reggel indulunk, aludj kicsit.
- Hogy jutunk ki innen? Mármint a városból?
- Majd megoldom. Mondta sokat sejtetően a mester.

Reggel felébredve még sötét volt az ég.
Összeszedelőzködtek, indulásra készen vártak.
- Biztos nem jön velünk? – Kérdezte Hebron a papot.
- Igen, inkább itt maradok a városnak szüksége van rám.
A mester kezet rázott a pappal, majd Arugien is követte.
- A kardom, fönt felejtettem a szobámban. – Mondta Eth. – Induljatok el, mindjárt jövök.
A két mágus elindult Conradhoz, Bedwyr elmondta a legrövidebb utat. Sietősen lépdeltek a kihalt városban, néha meghallották a távolodó őrök beszédét, de szerencsésen nem találkoztak velük.
Elértek Conrad házához, de az istállóból fém csendüléseket lehetett hallani. Megálltak, bevárták Eth-et, majd az istállóba indultak.

2.166665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2.2 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2005-04-04 13:30 Mesemondó

Mesemondó képe

naaaah:) Jól van...eza Pash féle másik véglet:)
... a fű nő magától.

h, 2005-04-04 14:02 Rem

Rem képe

Én mesével ellentétben végigrágtam magam az irományon. Igazából átlag fantasy történet, olyan mint a Star Wars, ugye ott van Obi van Kenobi az érzi az erőt Luke-ban ezért tanítja meg együtt bandukolnak a világűrben. ;)
Sok benne a szóismétlés. pl. "hisz korán volt még, de a tél közeledtével a nap ebben az évszakban korán nyugodott."
Ha van időd folytasd és csavard meg a történetet. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

cs, 2006-01-05 03:35 nionalas

nionalas képe

Hosszu meg az ut, de az elozohoz kepest egyertelmu fejlodes lathato.
Lesz ez meg jobb is.

Maradok tisztelettel: Nionalas