Álca

Imádom a viharokat. Annak ellenére, hogy elveszi a hatalmamat, mégis mindig erőt ad. Furcsa egy ellentét. Egyszerre gyengít le és tölt fel energiával.
Szeretek ilyenkor a szabadban lenni – úgy teljes az élmény. Éppen így történt azon a különös napon is. Egyedül róttam az utcákat; ezúttal is – ahogy mindig – az emberek féltek kimerészkedni a tomboló természetbe. Orromat megcsapta az ázó föld jellegzetes illata, ahogy a korábban még porlepte, de most már saras utat jártam. A látóhatár egyre csökkent, s míg az imént még a falu széléig elláttam, most már csak négy háznyira. Már ez is épp eléggé baljós előjelnek tűnt.*
Az eső szinte tömör vízfüggönyt alkotott, ahogy lassan haladtam középen, szabad fővel, és még véletlenül sem húzódtam be az ereszek takarása alá. Szabályosan, függőlegesen zuhogott, jelezve, légmozgás egyáltalán nincs – ha lenne se éreztem volna, annyira fulladoztam a hirtelen meggyarapodó párától.
Nem szoktam megijedni egy kis nyári zivatartól. Sőt, mint említettem: imádom őket! Azonban az én idegeimet is próbálta tette ez az égi színjáték, ahogy az egyik villám a közvetlen közelemben csapott be – legalábbis én így éreztem. Még csak arra sem volt időm, hogy elkezdjek számolni, már dördült is! És még milyen hangosan!
Egy pillanatra mégis igénybe kellett vennem az ereszek nyújtotta védelmet, mikor nekitámaszkodtam az egyik faviskó nedves falának, hogy lenyugtassam heves szívverésemet és légzésemet. Újabb villám, újabb riadalom, de aztán végre alábbhagyott a rémület. Körülöttem mindenhol villámok cikáztak, sokszor még kettőig se jutottam el, mikor próbáltam megállapítani, milyen messze csaphattak le a mennyekből.
Imádat ide vagy oda, végül ismét útnak indultam; jobbnak láttam minél hamarabb elhagyni a falut és valahol az erdőben keresni menedéket. Persze nem éppen a legokosabb döntés fák alá menekülni ilyen villámos-viharos időben, azonban egy barlang gondolata, ahol még korábbi utazók száraz tűzifát rejtettek el, túlságosan is csábítóan hangzott számomra. Így hát megküzdöttem az éppen feltámadó széllel, mely egyenesen a szemembe taszította az éles esőcseppeket és megzabolázhatatlan, sötét hajszálaimat. A korábbi viselkedésével ellentétben, most vízszintesen zuhogott az eső.
Nehéz volt megállapítanom, vajon a szél hozzáadott erejének köszönhetően ilyen fájdalmas az előrehaladás, vagy pedig csak jég zúdul le a zord felhőkből. Amikor váratlanul becsapódott egy sötét folt előttem, melyről kiderült, hogy egy kábult madár, már tudtam, utóbbinak köszönhetem a megtisztelő figyelmet. Kikerültem a kis testet és szaporábbra vettem lépteimet; most már minél hamarabb el akartam érni az erdő fedezékét.
*
Nem tudom, milyen sokáig kerestem a barlangot, csupán azt, hogy ez idő alatt még hevesebb lett az égzengés és olyan érzésem volt, mintha egy tóban fürödnék – habár a szárazföldön jártam.
Akarom mondani, nedves földön.
„Az nem kifejezés...” jegyeztem meg még magamban, ahogy a sártengerre pillantottam, mely elválasztott menedékemtől, ami úgy fél méterrel a talajszint fölött helyezkedett el. Morgolódva keresztülküzdöttem magam a cuppogós akadályon, és felkapaszkodtam a köveken. Végre, egy száraz hely!
Mélyet szippantottam, mire megéreztem, valaki már megelőzött és tüzet gyújtott a barlangban. Vállat vontam: nem mintha elvenném előle a meleget azzal, hogy csatlakozom hozzá. Beljebb léptem és egy forduló után megpillantottam a vidáman lobogó lángot, amely mohón falta a száraz gallyakat. Valami különleges fától származhattak, mivel nagyon kellemes illat terjengett a levegőben.
– Üdv – köszöntem a tűz túloldalán kuporgó alaknak. Szegény pára, nagyon megázott, mire eljutott ide.
... Töröljük előbbi megjegyzésemet: én sokkal jobban hasonlítottam egy ázott kutyára, mint bárki más ebben a minutumban a földkerekségen és abban is biztos voltam, a haramiák nem érdemlik meg az együttérzésemet, se a szánalmamat.
Ugyanis a férfi előttem egyértelműen az volt. Méghozzá egy igen megtermett fajta – a „több izom, mint ész” kategóriából. Elfojtottam egy szenvedő sóhajt.
Felém biccentett és intett, hogy üljek le, miközben ő felemelkedett. „Na azt már nem...!” suhant át agyamon, mikor elkaptam tekintetét. Túlságosan is egyértelműen ki lehetett olvasni belőle, mit tervez velem.
Fenyegetően összeszűkítettem szememet, ám kisvártatva eszembe jutott, hogy vihar tombol odakint. Amiből egyenesen következik, hogy ideiglenesen elvesztettem minden erőmet. Tehát, csak egyetlen dolgot tehettem: sarkon fordultam és kiiszkoltam a barlang menedékéből, ami már nem is tűnt olyannyira hívogatónak, mint néhány szívdobbanásnyi idővel ezelőtt.
A hatalmas trappolást, ami követett, még a süket is meghallhatta volna ebben az ítéletidőben. De még mindig gyorsabb voltam nála – ha más nem is voltam e pillanatban, mint egy gyenge nő, attól még fürge maradtam, termetemnek hála.
Azonban hamar rá kellett jönnöm, csúnyán alábecsültem üldözőm állóképességét – vagy éppen elszántságát? Mindenesetre, ahogy lélekszakadva menekültem, egyre csökkent közöttünk a távolság, mígnem egy óvatlan pillanatban sikerült leterítenie.
Hason landoltam, arccal bele a sárba.
Igazán kecses volt.
... És mi jutott eszembe ekkor? Hogy de jó, hogy nem törtem el semmim? Vagy, hogy alig kapok levegőt, mert mindet kiszorította belőlem támadóm? Ugyan, dehogy! Az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem, az az volt, hogy milyen jó, hogy ma nem a díszes kimonóim egyikét öltöttem magamra...!
És ez tökéletesen bizonyította, legbelül azért mennyire nő vagyok – habár sosem vallanám be, hogy a ruhám iránti aggodalmam volt az első gondolatom ebben a helyzetben. Azt viszont annál könnyebben belátom, talán nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy ezen elmélkedjek.
A következő pillanatban már a hátam is saras lett, én pedig dühösen néztem a fölém tornyosuló férfi arcába. Igen félelmetes látványt nyújthattam a testemet (és ruhámat!) beborító sötétbarna mázban, ahogy dacosan villámlanak a szemeim.
Érthetetlen, miért kezdett el hangosan röhögni...
Vártam, hogy legalább az arcomról lemossa a nem kívánt pakolást a víz, azonban az esőcseppeket csak nem éreztem arcomon. Zavartan felpillantottam az égre és meglepve láttam, hogy a vihar olyan gyorsan távolodik tőlünk, mint ahogyan jött: bejelentés nélkül, másodpercek alatt.
Ajkam gúnyos félmosolyra húzódott.
– Mi olyan szórakoztató? – vágta oda a bandita, mikor meglátta arckifejezésem. Majd fogatlan vigyorával mormogta:
– Bolond vagy te, asszony? Mintha nem tudnád, mi vár rád.
– Ó, de, nagyon is tisztában vagyok vele.
Éreztem, ahogy apránként szétterjedt porcikáimban az erő. Egyre jobban éreztem magam, de tudtam, még húznom kell az időt:
– Talán a hajtűimre fáj a fogad?
Idétlen próbálkozás volt, tudom, de más nem jutott hirtelen az eszembe. Úgy tűnt, ezt ő is észrevette.
– Idiótának nézel? Hisz’ ki van bontva a hajad!
Erre valóban választ várt, vagy csupán...?
Hihetetlen érzés volt, mintha újból levegőhöz jutottam volna! Azonban mély szippantásom a friss, eső utáni légkörben fordulópont volt fogva tartóm számára: már nem bírta türtőztetni magát, az se zavarta, hogy a mocsokban vagyunk, ahogy fölém hajolt és teljesen eltakarta látóteremet.
Még egy mély levegőt vettem és egy pillanatra elmém elhomályosult a mámorban: immáron teljesen visszatért az erőm! Tekintetemet vöröses köd borította el, ahogy gondolkodás nélkül eltaszítottam magamtól a nyavalyás haramiát, mire ő átélhette a repülés fantasztikus érzését – nagyjából két másodpercig.
Döbbenten pislogott fel rám a fa tövéből, aminek törzséhez csapódott. Nem tudtam, a reccsenés vajon a növénytől vagy tőle származott, ám egy pillantás elég volt ahhoz, hogy megnyugtassam magam: a fa életben marad.
Gonoszul elvigyorodtam, közelebb lépve hozzá. Elég volt csupán egyetlen suhintás, karmaim nem kímélték szánalmas létét. Felpillantottam a falombokon túl és ezúttal őszinte mosoly jelent meg arcomon, a dupla szivárvány látványára. Ritka, különleges vihar volt ez.
Aztán gondolataim visszakanyarodtak a lábaimnál heverő élettelen testhez. Szerencsétlen – hát nem tudja, a legerősebb démonok képesek emberi alakot ölteni?
Az én álcám pedig tökéletes volt.

* Japánban a négyes szám balszerencsés, ezért ha lehet, mellőzik is a használatát. Ez azért van, mert egyik olvasata megegyezik a „halál” kiejtésével.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2009-07-04 17:07 Blade

Blade képe

Női démon...meneküljünk! ;)

A történet egyszerű, de jól megírt.

Olvasnék egy cikket a japánok babonáiról (lásd 4es szám), szokásairól, életéről...miccósz? ;)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

szo, 2009-07-04 17:21 Arvael

Arvael képe

Köszönöm, örülök, hogy tetszett - egyszerűsége ellenére :)
Hmm... jól hangzik, majd összerántom a forrásaimat és elküldöm a végeredményt :)
___
"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,
hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."
- Konfuciusz

szo, 2009-07-04 18:16 Silver Princess

Silver Princess képe

Nos, ez a rövidebb kis mű mindenképpen kedvet csinál a másik, hosszabb műved elolvasásához. :)

Meg kell mondanom, amikor olvastam, főleg az olyan utalásokból, amelyik a lány elvesző erejére vonatkoznak, az járt a fejemben, hogy ez a történet talán egy már kidolgozott saját világ része. Nem tudom, hogy mennyire volt igazam és vannak-e más, ehhez kapcsolódó történeteid, de lehet, hogy nem lenne rossz gondolat megfontolnod. ;)

Annyi negatívumot tudok felhozni, hogy néhány helyen a "még" szót mintha feleslegesen használtad volna és ez engem picit zavart. De gyorsan túl tettem magam rajta, mert a történet csak úgy vitt magával. És most egy meglepetésszerű kijelentésem lesz: Én olvastam volna még tovább. :)

A kedvenc részem ez volt: "És ez tökéletesen bizonyította, legbelül azért mennyire nő vagyok – habár sosem vallanám be, hogy a ruhám iránti aggodalmam volt az első gondolatom ebben a helyzetben. Azt viszont annál könnyebben belátom, talán nem ez volt a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy ezen elmélkedjek.
A következő pillanatban már a hátam is saras lett, én pedig dühösen néztem a fölém tornyosuló férfi arcába. Igen félelmetes látványt nyújthattam a testemet (és ruhámat!) beborító sötétbarna mázban, ahogy dacosan villámlanak a szemeim."

Szép munka volt. ;)

szo, 2009-07-04 18:29 Arvael

Arvael képe

Haha, ennek nagyon örülök :D
Hm-hmm... mielőtt nagyon elszaladhatott volna velem a ló, megállítottam magamat, szóval ez talán beilleszthető a japán folklór világába ;) Mindenesetre majd fontolgatok. Azt nagyon jól tudok :lol:
Még: nem vettem észre, de majd később átfutom. Bocsi érte :-?
"És most egy meglepetésszerű kijelentésem lesz: Én olvastam volna még tovább. :) " - Arvael meg van lepve :o Ugyanakkor nagyon jólesik, hogy így érzed! *.*
Köszönöm szépen! :D
___
"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,
hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."
- Konfuciusz

szo, 2009-07-04 20:18 Moonie

Moonie képe

Meg kell hagyni, én is szívesen olvasnám tovább, el tudnám képzelni egy hosszabb regény első fejezetként:)
Amúgy nekem nagyon tetszett (a ruhára való kijelentésnél alaposan elmosolyodtam... no igen, mi nőkxD), a vége is nagyon jóra sikerült, gratulálok:D

szo, 2009-07-04 20:42 Arvael

Arvael képe

Nagyon szépen köszönöm! :D Örülök, hogy így tetszett Neked is^^
___
"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,
hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."
- Konfuciusz

h, 2009-07-06 01:56 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Nekem annyira nem volt japános, a végén még fura is volt egy picit a kimonó... Így azt sem értettem, ha egyszer bent van a faluban, minek fut az erdőbe? Komolyan nem tudtam, miért nem a buszmegállóba megy.
A csavar jó, bár egy kicsit légből kapott, hirtelen démon lett... De jó úton jársz!
Nálam egy erős hármas.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

h, 2009-07-13 20:15 Arvael

Arvael képe

Látom, Te egy nehezen kielégíthető olvasó vagy :lol:
Azt nem állította senki, hogy "japános" - csupán néhány mozzanatot felhasználtam benne a környezetből, kultúrából. Hogy miért nem futott buszmegállóba? Akkor még nem voltak buszmegállók, mikor játszódott a történet. Foglalkozhattam volna jobban talán a környezet leírásával, de úgy éreztem, a hangulatból úgyis kiérződik + felesleges lenne egy ilyen nyúlfarknyi irományhoz ekkora körítést készíteni. (a vihar persze más, az kellett a hangulathoz)
Miből érezted olyan légbőlkapottnak a démonos dolgot, ha kérdezhetem? Úgy éreztem, hogy utaltam rá nem is egyszer, hogy van valamilyen ereje, ezért nem teljesen értem :/ A poént meg nem akartam előbb lelőlni.
___
"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,
hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."
- Konfuciusz

h, 2009-07-13 21:48 Dom Wolf

Dom Wolf képe

A gyerekeim egyszer majd, ha lesznek és nagyra nőnek, meg fognak ezért verni, de hidd el, én csak a legjobbat akarom :D!
Azért volt nekem légbőlkapott, mert eddig egy teljesen reális sztori volt, aztán hirtelen varázsolt egyet. De poéngyilkosság lenne elhelyezni néhány megjegyzést előtte, ebben igazad van. Azt nem mondtam, hogy jobban is meglehett volna írni ezt a csattanót :D Na, ez már kezd politikusos lenni, szóval, csak azért szólok, hogy vigyázz, csak egy hajszál választ el attól, hogy rossz irányba indulj (pl írj egy ja, bocs, csak álom volt - véget). Eh, nemtudom, mi van velem, fiatal vagyok még ilyen gondolatokhoz.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

sze, 2009-07-15 10:29 Arvael

Arvael képe

Elhiszem; és innentől fogva vedd úgy, hogy egy kihívásnak tekintelek xD
Egyszer majd jól megmutatom Neked :lol:
Ja, értem... hmm... nehéz dió tényleg, ha ebből a szemszögből nézzük :-?
Ó, nem, ilyen "ja, csak egy álom volt"-dolgot neeeeem, köszönöm. Az olyan kiábrándító, meg... különben is... meg... azért már tartom magam annyira tapasztaltnak, ilyet ne írjak xD (húdenagyképűen hangzott, bocsi :oops: Tudom, van még hova fejlődnöm, de az ilyen Mary-Sue és hasonló dolgaimat szeretném azt hinni, hogy már kinőttem xD)
___
"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,
hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."
- Konfuciusz

sze, 2009-07-15 11:00 Dom Wolf

Dom Wolf képe

;> jól mondod, alázz le valamivel, amibe nem tudok belekötni! - nem mintha valami nagy kritikus lennék, de valamit csak találok!
Ek: balf. Reméltem is, hogy nem mondod tovább!
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

k, 2009-07-07 09:14 Obb_régi

Élvezetesen és jól írsz, nem valószínű, hogy ötöst adtam volna, de kaptál egy hármast egy ötössel így kiegyenlítjük egy pofás négyesre.
-----
De ez csak én vok, és lehet, hogy nem is lényeges.
De...
Nem a győzelem, sem a részvét, hanem a fontos, fontos!

h, 2009-07-13 20:19 Arvael

Arvael képe

"Élvezetesen és jól írsz, nem valószínű, hogy ötöst adtam volna" - pici magyarázatot, plíz xD Ha élvezetesen és jól írok (amiért nagyon boldog vagyok), akkor miért nem ötös? Nem akarok telhetetlennek tűnni, csak tudod, ha nem mondod, mi a helyzet, akkor hogyan tudnék még jobbat nyújtani? :)
Mindenesetre köszi a kiegyenlítést és örülök, hogy azért tetszett :lol:
___
"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,
hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."
- Konfuciusz