A Kezdet

– A Mindenség Tanácsa döntött. Száműzünk téged a Birodalomból egy másik kopár, és kietlen univerzumba. Soha többé nem térhetsz vissza közénk.
– Itt nincs igazság! Nem tettem semmit, ami sértette volna a Tanács törvényeit!
– Hogy nem e? – szólalt fel Szilaj Hang. – Hagynunk kell a világok alakulását, ez az első és legfontosabb törvényünk. Ezt te is tudod!
– Nélkülünk csak öldösni és háborúzni fognak. Szükségük van a szeretetünkre, az apai gondoskodásunkra.
– Ebből elég! A Mindenség Tanácsa meghozta a döntést, ezen te sem változtathatsz.
– De jobb lett az életük velem. Boldogok voltak! Miért kellett őket kiirtanotok?!
– A pusztulásukat te magad idézted elő, amikor beleavatkoztál ezeknek az anyagi lényeknek az életébe, azzal, hogy „jobbá” tetted a létezésüket. A döntést senki nem másíthatja meg. Te végképp nem! Most pedig kezdődjön a Taranisz Szertartás – szólt Szilaj Hang a mellette ülő négy bírának.
A teremben jelenlévők dobbantani kezdtek ritmusos, erős dallamon. A Tanács öt tagja méltóságteljes lassúsággal lejött a pulpitusról. Amikor leértek a lépcső aljára, a dübörgés alább hagyott. Szilaj Hang ismét felszólalt:
– A Mindenség Tanácsa ezennel száműz téged az első és legfontosabb törtvényünk megszegése végett. Lépj a kör közepébe!
Az Elítélt belépett a fénylő aranykarika középpontjába. A jelenlévők furcsa mély hangon kezdtek el énekelni. A levegő szinte rezgett a mély dallamoktól, amitől a gyűrű mentén egy energiafal emelkedett. A Fogvatartott nem mozdult. Szomorú ábrázattal lehajtotta a fejét, és várta a büntetését. Lelkifurdalása volt, hiszen ő okozta annak a népnek a pusztulását, amelyet kiemelt az ösztönös létezés sarából. Szilaj Hang kiadta a parancsot és a Fogoly egyszer csak fénylő részecskékké változott, amik finoman lengték be a henger űrtartalmát. Ezután az energiahenger gömbé formálódott, és olyan kicsivé zsugorodott, hogy már szabad szemmel sem lehetett látni. A jelenlévők tovább énekeltek, majd az aranykör közepén hirtelen egy feketelyuk nyílt, ami beszippantotta a végtelenül apróra összezsugorított Elítéltet. A Tanácsteremben síri csend támadt, csak Szilaj Hang lépéseinek halk neszét lehetett hallani, ahogyan elhagyta a termet.

***

A összesűrített energiagóc, amely maga volt a száműzött anyagtalan élet, egyedül lebegett a határtalan ürességben. – Vajon mi lesz most? – kérdezte magától a Kitaszított. – Mi lesz most, hiszen mindent elvesztettem. Az anyagiak hiányoznak a legjobban. Most nem lesz senki, aki megvédje őket önmaguktól. A fajtám csak ül a magasztos ülepükön és nem tesznek semmit, hogy változzanak a dolgok. De sajnos ez már nem az én harcom. Az egy másik univerzum, egy másik élet.
A Mindenség Tanácsa soha nem fog utánam jönni, sőt azért küldtek ide, mert itt legalább nem leszek az útjukban. Kitaszítottak egy olyan univerzumba, ahol nincs semmi sem rajtam kívül. – Ekkor az Elítéltnek egy éles érzés fúródott a szívébe. Sohasem tapasztalt még ehhez fogható dolgot ezelőtt. Végre rájött, hogy mitévő legyen.
– Kaptam egy üres vásznat, amelyre festhetek. Egy új világot, amit a saját képemre formálhatok. – Gondolataiban trilliónyi kis bolygót képzelt el, amiket mind ő fog összekötni. Látta maga előtt, ahogyan energiaként fog áramolni a galaxisok között, és részecskeként tapad majd az anyagi világokra.
A Számkivetett az ötlettől felbuzdulva összeszedte minden erejét, és elkezdte feszíteni az őt bezárva tartó energiafalat. Belenézett az univerzum ürességébe, a végtelen sötétségbe, majd azt mondta: – Nem sokára ez az éter is tele lesz élettel, az anyagiak zsongásával.
Az Energiagóc egyre nagyobb erővel kezdte nyomni a láthatatlan kelepcéjének mezsgyéjét. Minden részecskéjében érezte az erőt, az alkotóvágyat; a szeretetet és az atyai gondoskodást az általa még meg nem teremtett anyagi lények iránt. Amikor már csak egy pillanat választotta el attól, hogy szinte kirobbanjon börtönéből, felkiáltott:
– Legyen világosság!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2019-08-05 09:17 Kelvin

Kelvin képe

Sikerült gondolatjeleket használnod, és még a központozás is sikerült. Ez jó.
De a novella nem valami átgondolt, meg vótmá ilyesmi.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2019-08-05 15:48 Ovidius

Ovidius képe

Volt. Kb. 13,7:milliárd éve, illetve olyan hatezer éve, attól függően, hogyan gondoljuk...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!