Károgó hajnal III.

Gyorsan múlt az öt nap, ami a koronázásig maradt.
A Vár sok-sok lakója felbolydult, még maga az építmény is úgy tűnt, morgásokban tör ki néha. Szakácsok rohangáltak keskeny folyosókon, földig érő tekercseket lengetve maguk mögött, százhét szabó dolgozott a napokban, és a leghíresebb lakberendezők díszítgették, formálták a Vár külsejét, belsejét. Árodin minden tájáról érkeztek hírnökök, vagy magasabb rangú teremtmények, hogy köszöntsék a leendő császárt. Drágábbnál drágább, ragyogóbbnál ragyogóbb ingóságokkal árasztották el a dísztermeket, asztalokat, falakat és teraszokat, mindet az uralkodónak címezve. A Várban folytonos, lágy zene szólt, ami mindenhova kísérte az ott szorgoskodókat, illatos növények száza mászott ki a Kertből, hogy a koronázás idején a Várban pompázhassanak. Nagy volt hát a sürgésforgás.
Chorvus császár többnyire lakosztályán tengette idejét. Sok-sok gondolat zümmögött agyában millió méh módjára. Az izgatottság a sok ember miatt, akik hamarosan dühösen kell, hogy hazatérjenek, mert a koronázás más módon kerül kivitelezésre, apjainak képe, a sötét erdő lehelete, szörnyek suttogása, a négy csillag, a trón, a Titok, és az álom…
Nem először álmodta ezt, egész pontosan hétszer.
Mindig ugyanaz. A tömény iszonyat, ami mindent körbeleng körülötte. A három alak a trónnál, és ahogy néznek… Azok az arcok.
A feje sajdul bele, s ólomkezek marcangolják szívét, mikor belegondol. Az arcok!
Ez az álom ihlette egész tervét… Gondolatban meg is veregette hátát, amiért ilyen furfangos dolgot talált ki. Erre biztosan nem számít Éhn.
Épp hatalmas, baldachinos ágyában heverészett, a gondolatokra összehúzta magán vörös selymeit és paplanjait, s bár száját egyszer sem nyitotta szólásra, mégis hallgatózó fülek és leselkedő szemek után kutakodott. Fürgén rágcsálta erősen sárgálló körmeit.
A vastag északselyem matrac alól előhúzott egy széles, barna borítékot. Repesztően dudorodott, mintha kövekkel rakták volna tele.
Chorvus körmével felnyitotta, s egy foltos lapot rántott ki gyomrából. II. Éhn császár rendezetlen, összevissza tekergő, egymásra hulló, remegő betűi töltötték meg a papírost, rajzok is voltak rajta. Chorvus már sokadszorra tanulmányozta át a szöveget:
... Apám, I. Éhn császár pedig bizonyos volt benne mindig, hogy Cutia tökéletesen egyedi, fantasztikus teremtmény, kit Teh hozott létre halála pillanatában.
Kutatásaim a farkasokról (ld. 3452. oldal, Kutatásaim a farkasokról fejezet alatt) elegendő támasztékot állítanak elméletemnek, miszerint tökéletesen új dolgot teremteni ma már képtelenség. Meglepő ugyanis a hasonlóság a farkasok és Cutia között. Az ösztönös tevékenységek, úgy, mint a territórium kezelése, a vadászat, vagy akár a testalkat. (…) Mondhatjuk tehát, hogy Teh haláltusájában, a farkasok képére alkotta meg Cutiat, vagy, hogy sokkal pontosabban fogalmazzak: Cutia nem más, mint a farkasok egy új, háziasított alfajának első képviselője. (…) Próbálok Cutiára ténylegesen nagynénémként tekinteni, mégis csak apám "testvére". A gyermekei, melyek saját lelkéből fogantak, egészen különfélék, sok közülük félelmetesen farkasforma. Bárkit megtévesztené Cutia gyermekeinek állatiassága. Biztos vagyok benne, hogy néha apámat is…

Odakint beesteledett, fénylő testek ragyogtak szerte az égen. A négy csillag gyilkosan szórta a szobába lila fényét. Chorvus sárgás lámpásokat gyújtott, lassan keringtek körülötte. Másik lapokat kotort elő. Azok a Titokról értekeztek. Hosszú, unalmas szövegek voltak, semmi konkrétat nem említettek, egyedül apja fantáziálását a Titok mivoltáról. Aztán az egyik lapon egy egyszerű, mégis számára nagyon vonzó rajzott látott.
I. Éhn császár zekéjét ábrázolta, melyben a Titkot hordta. A rajz ügyes volt, vázlatos, külön kiemelte a belső zsebet, melyet hatalmas öltésekkel varrtak össze.
Chorvusnak még a nyála is kicsordult a rajz látványára. Úgy simította végig rajta ujjait, mintha reménykedne benne, hogy az igazi zekét tapogatja.
Ezután a borítékot kiborította, abból egészen hétköznapi tárgyak estek ki. Olyan tárgyak, melyek fontosak voltak egykor Éhn császárnak. Chorvus most látta először ezeket, mert olyankor mikor elővette a borítékot, csakis a papírok érdekelték, Éhn kacatjai egyáltalán nem. Most viszont a kíváncsiság erősebb volt, s ő vonakodva megszemlélte az emlékeket. Még kiábrándítóbb volt, mint azt sejtette. Nem talált mást, csak egy vastag csonttűt, és hozzá vörös gomolyagot, néhány lila pikkelyt, egy fekete kődarabot, egy ódon vaskulcsot, néhány sárkányfogat, és egy amulettet, rajta ismeretlen szöveg volt, közepében lila kő.
Kopogtattak.
Chorvus visszatuszkolta a boríték tartalmát, és károgó hangján beinvitálta az egyik tanácsost.
- Szólj neki, hogy várjon a hetedik kisteremben - mondta, miután az végzett bejelentésével.
Chorvus magára igazította kedvelt vörös talárját, és botladozó léptekkel elhagyta lakosztályát.
A hetedik kisteremben várt rá az ifjú ezermester, büszkén, kihúzott tartással. A teremben száz meg száz növény duruzsolt, émelyítően kellemes illatot prüszkölve.
- Kérem alássan jó uram, elkészültem az ezüstszekérrel! - mondta, miután Chorvus körmét rágva köszöntötte. Az ifjú kedélyesen mosolygott, fején zöld sipka feszült, hosszú sötét orrán harmatcseppek gyöngyöztek, - A Kertben rejtettem el, kívánja megtekinteni?
Együtt vágtak keresztül a Vár sárgás folyosóin, a vörös festmények között, mint két testvér, oly szorosan suhantak egymás mellett. Odakint a millió növény csodás illata kúszott orrukba, egy pillanatra mindketten lehunyták szemüket, aztán egy emberként vették útjukat balra. A növények kedvesen, barátságosan kacskaingáztak testük körül. Hatpercnyi gyaloglás után pedig a kertvándorok megtorpantak. Előttük majdnem két méter hosszú, egy méter vastag, egy méter magas ragyogó ezüsttömb állt, rajta hat míves ezüstkerék, az ezüsttestre szép mintákban kötöttek liánokat, a vége pedig petyhüdten csüngött a zöldes füvön. Kövér, mormoló fák ölelték körül a szekeret, kékes madarak szálltak környékére, hogy megcsodálják. A Kertnek e részébe alig hatolt be a csillagok lila fénye.
- Fantasztikus - suttogta Chorvus, mellette az ifjú dülledő mellel hintázott lábán. - Mennyire érzékeny a varázslatra?
- Ha arra céloz felség, hogy milyen mértékben engedi át a mágia sugarait… öhm… hát igazándiból eléggé érzékeny, bátorkodtam ilyenre tervezni, mivel üreges hasábot kért tőlem... És hát felsőbbsége azt mondta, hogy a szekérnek el kell bírnia a nehéz aranyat. Én meg gondoltam, az arany bejuttatásához biztosan varázslatot kell…
- Nagyszerű! - ámuldozott Chorvus, és közelebb lépett az alkotáshoz. Pillangók, és szitakötők telepedtek meg rajta, egy pillanatra úgy sejlett, mintha a szekér is a természet alkotása lenne. A földből nőtt ki, és növények, meg állatok kedvelt helyévé vált. A Kert legpompásabb lényévé lett.
- Hány ütemnyi varázslat kellet ahhoz, hogy idecipeld?
- Ha jól emlékszem hét uram… Igen, az egész havi kapacitásomat felemésztette.
Hosszú, csöndes percek teltek el, Chorvus végigtapogatta, végigvizsgálta a járműt, eközben az alkotó zavarában a környező növényekkel tett hasonló intézkedéseket.
Chorvus lehunyt szemmel, halkan mormolt az ezüsthasábra téve fehér kezeit.
Aztán félelmetesen nyugodt, károgó hangon megszólalt: - Most pedig választhatsz ifjú mesterember… A Kert finom forgatagában halálodat leled, vagy eltakarodsz széles e vidékről, s többet tekintetedet sem veted a Vár felé…?
Az ifjú földbegyökerezett lábbal állt Chorvustól alig néhány méterre, szeme a meglepetéstől majdnem háromszorosára dagadt.
- Én…
- Felelj, türelmem fogytán. - Chorvus kinyújtotta tenyerét, behunyta szemét, s mikor újra kinyitotta, egy izzó pengéjű kést markolt. - Nos? - kérdezte, s lassan az ifjú felé szegezte a vöröslő vasat.
- Uram… én…- Az ifjú mesterművére meredt, könnyek szöktek szemébe s dadogva kérlelte a császárt, hogy legalább a fizetséget adja meg.
- Pénzt vársz? Nem elég neked, hogy életben hagylak? Így is halálra vagy ítélve; azáltal, hogy elkészítetted ezt, olyan titokzatos dolog töredékének jutottál birtokába, hogy…
Az ifjú dühösen kihúzta magát, megtörölte könnyeit, és most először a császár szavába vágott.
- Ez itt - bökött a szekérre - az én művem! Fizessen, vagy elviszem, és valaki másnak adom el! Az pedig nem tetszene az ön személyének. - dühösen fújtatott, akár egy felbőszült oroszlán; ugyanakkor, szeme tompán fénylett s keze remegett, de nem a dühtől.
Chorvus arcán megvető mosoly jelent meg. Kezéből, mintha teljes erőből hajítaná, magától kirepült a kés… és az ifjú koponyájába szelt volna, ha az nem ugrik idejében félre.
Az ifjú feljebbvalójára üvöltött, és könnyáztatta szemekkel a Kert sűrű világába vetette magát. Esetlen lépteit menten elnyelték a növények.
Chorvus megborzongott. Egy kísértetiesen hosszú pillanatig úgy érezte, az ifjú helyett egy hatalmas cutiát látott eltűnni…
Csendben ácsorgott, a szekeret szemlélgette. Még hogy szekér!, fintorgott. Kisvártatva egy ősz, sötét bőrű ember jelent meg. Fehér leplekbe tekerte testét. Lihegett, és mellkasát markolászta.
- Hát itt van kegyelmed…
Chorvus elcsodálkozott, hogy vette ez a tanácstag a bátorságot, hogy éjszaka kijöjjön? Aztán eszébe jutott, hogy az ezermester is estének idején állított be, s az ő arcán sem volt nyoma félelemnek.
- Elment a felhő? - kérdezte csodálkozva, és a tanácstag, még ennél is meglepettebben válaszolt.
- Uram, már három napja, hogy nem járnak a Várhoz… - homlokát ráncolta. - De hisz a nép ujjong, s mindenki olyan boldogan szorgoskodik odabent. - Észre sem vette?
Chorvus bágyadtan révedt a messzeségbe. Hogyan történhetett?, törte fejét.
- Mit akarsz? - kérdezte, a tárgytól eltérve.
- Valaki keresi önt. A Vár bejáratánál ácsorog. Azt mondja, felséged tudta, hogy érkezik - közelebb húzódott Chorvushoz, s fojtott hangon hozzátette: Az erdők szagát hurcolja testén…
Mikor kiértek a Kertből, Chorvus egy hórihorgas, betegesen sovány teremtéssel találta szemben magát. A csillagok halvány fényt szórtak ábrázatára, a férfi hunyorgott. Arca sápadtan derengett, megszámlálhatatlan sok sebhely tarkította bőrét. Rövid, barnás haja rendezetlenül meredezett, testét koszos rongyokba bugyolálta. Ezeket leszámítva egészen emberi volt.
Chorvus fintorogva méregette Fhanrirt.
- Téged küldtek? - kérdezte fitymálóan. - Te volnál nemzetségetek legerősebbje? Néhány éve verekedtünk, s csakhamar alul maradtál…
Fhanrir mély, bőgő hangot eresztett meg, mely egyáltalán nem illet testéhez. Az égre pillantott. A dagadó Hold visszataszító vigyorral nézett le rá.
- Felség - szólt, s kinyújtotta, fakó tenyerét. Azokon kérges, sárga körmök éktelenkedtek.
Chorvus nem viszonozta a köszöntést, sőt, óvatosan hátrálni kezdett. Tekintete végig Fhanrir kezén ült, arca elborzadt.
- Nem… - suttogta. - Még nem…
Fhanrir visszahúzta kezét.
- Most eredj a Kertbe, kövesd a nyomaimat. Aztán hozd ki, amit ott lelsz. - Chorvus kétkedve nézegette Fhanrit. - Vidd a megbeszélt helyre.
Fhanrir a Kertbe iramodott.
A tanácsos kérdőn pislogott uralkodójára.
- Ez nem a te ügyed! - förmedt rá Chorvus, s a tanácsos bűnbánóan meggörnyedt.
Chorvus a hatalmas márványajtón belépett a Várba, fontoskodva igazítgatta talárját, mögötte a másik ember igyekezett. Aztán Chorvus hirtelen hátrafordult, és a tanácsos ijedten kapott szívéhez.
- Mondd csak; miután elhagyta a várost, hová tért a felhő?
- Az erdőbe szállt uram. A sötétség erdejébe.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2008-03-09 20:02 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Azt mondtad, három részre szeded (remélem erre a műre értetted a három részt, nem úgy, hogy lesz még egy másik kisregény, meg egy másik...) - akkor ez volt a vége? (Zseniális, hogy csak ezt olvastam, így mondhatom, kifejtésnek tökéletes, mivel alig értettem belőle valamit. ;) ) Van benne pár központozási hiba, meg értelmetlen mondat, de nem vészes. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2008-03-09 21:59 Aures

Aures képe

Ja nem nem...
Azóta hat részre osztottam, ez még csak a fele ;).
Melyik mondat zagyva?
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

h, 2008-03-10 11:58 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Azért nem éreztem lezárást... de nem szóltál útközben, hogy tovább bontottad! Akkor most várhatom a hatodik részt. Komolyan el kéne gondolkoznod azon, hogy elmész Hollywoodba forgatókönyvírónak. :) Mondjuk lehet, hogy Lucas a rokonod, szóval mé rendezőt is szereznél. :D (Lucas... izé, nem az itteni, hanem George.)
Zavaros volt pl. ez:
"Nem először álmodta ezt, egész pontosan hétszer." - Vagy hetedszer, vagy hetedik alkalommal, vagy "már hétszer". Mert így kb. annyit jelenthet, hogy nem először álmodta ezt, most épp hétszer egymás után.
Meg van még hasonló.
EK: taps. Jó, annyira nem volt nagy dolog megtalálni ezt a mondatot, de köszönöm. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2008-03-10 19:28 Aures

Aures képe

Remélem a hatodiknál érzed majd, nekem tetszik a vége :)
Kiskoromban még érdekelt a forgatókönyvírás, hm... (Egyébként ez a Lucas is, és az a Lucas is a rokonom, ha azt vesszük, hogy Ádámtól és Évától származunk.)
Ek: Doba. Oké ezt most nem értem :D
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

h, 2008-03-10 20:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Én is remélem... :)
Doba egy község Veszprém megyében (éljen Goggle haverunk!). ;)
EK: ingat. Nem, nem ingattam a fejemet, tényleg remélem, hogy a vége már tetszeni fog. Majd ezt kapod kritikának (előre megígérem):
"Jaj, hát nem aranyos ez a cuki kis "VÉGE"? Aaaannyira tetszik!"
Más is lesz mellette, de ezt bele fogom írni. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2008-03-10 21:29 Aures

Aures képe

Jó, hogy szólsz, a VÉGE feliratot lehagytam. :D
EK: drill.
A fúró, vagy a majom. Az itt a kérdés :)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.