Az Ezüst Kutya

AZ EZÜST KUTYA

Tavasz volt, és a zöldellő fasor mentén egy harcos sétált célja felé.
Ez a harcos minden virágban egy nőt látott.
Ő nem félt semmitől.
Kivéve...
Az erdőből mintha állandóan lestek volna rá. Fenevadak, akik szétszednék. Lakmároznának a...
Rolfot testvérei, Randal és Henry, gyakran ugratták emiatt - sőt még az erdőbe is beszaladtak.
Rolf végre odaért az erdő közepén álló tisztásra. Itt állt öreg nagyapja háza - egy igazi, fából összerakott, stabil remekmű.
Nagyapja ráhunyorított:
– Élhetnék jobban is, tudod e?
– Na! – kiáltotta Rolf.
– Még régen elloptam egy fiatal orktól egy ezüst kutyát. Majd elrejtettem egy rendházban.
Az unoka sóhajtott. Sose szeretett papolókkal vitázni. A botjuk is gyorsabban sújtott.
– Hol van?
Elmondta.
Rolf hellyel-közzel belőtte magának. Már meg is fordult, indult is volna mikor az öreg megjegyezte:
– Ne feledd, hogy az ork felnőtt. És nagyon nagyra tudnak nőni!

A távolban hegyek magasodtak. A fennsíkon metsző szél söpört végig. Rolf szerencséjére a rendházat nem lakták, és mivel a legutolsó háború frontja áthaladt rajta, csak romjai maradtak.
Hirtelen megrezzent. Egy lovas megállt kint:
– Hé, ember! Maga ott bent! Nem látott egy fehér kapucnis figurát erre?
– Nem én!
A lovas hangja elkeseredett:
– Nem? A fennsík lakói űzik, hajtják!
Azzal vágtára sarkallta lovát és eltűnt egy porfelhőben.
Rolf megrázta fejét.
A kandalló felé keresgélt. Felfedte, hogy az aljának lapjait fel lehet venni. Pont mikor magában örülni kezdett volna, a karjára por és kő esett. Felnézett: a kandalló kivezető részében egy köpenyes figura tartózkodott - lenézve rá.
Méretéhez képest gyorsan leért, sőt egy méretes jatagán is volt nála.
– Üdv - mennydörögte.
Rolf látta az arcán hogy szőrös és agyaras. Azonnal kapcsolt, hogy a köpenye piszkos és ez az ork, akit keresnek. Vagy... Az, aki azt keresi, amit Ő!
Az ork gyorsan körülnézett. Óriási orrlyukain át gyorsabban szedte a levegőt.
– Amúgy a nevem Haugror.
Elindult.
Rolf rákiáltott:
– A helyedben arra nem! Egy lovas ment oda!
Haugror toppantott egyet:
– A fene! Most már kettővel jövök neked!
A fekete hajú Rolf végre elpakolhatta a kandalló alját. Úgy látszott a rejtett járat kiagyalói még létrát is raktak. Lent egy pókhálós kamrában, egy asztalon ott fénylett...
– Az ezüst kutya –mondta elragadtatva Rolf.
Már izgatottan szedte a sárga létrafokokat mikor hangot hallott:
– A fene! Egyszer az eszem hagyom el!
Haugror tért vissza a zsákjáért. Rolf pedig nem tudta elrejteni időben a zsákmányát egy koszos lepel alá. Haugror hunyorított.
– Nagyon... nagyon ismerős.
Majd széttárta vaskos kezeit és vidáman megjegyezte:
– Te találtad! Hmm. Megtarthatod!
Zajt hallott, átszökkent egy alacsony falon és bevette magát a közeli erdőbe. Rolf még tett pár lépést. Aztán megint jöttek a rém-látomások a fehér, vérszomjas tekintetekről. Állandóan lestek rá. Fenevadak, akik szétszednék. Lakmároznának a...

A felderítő egy szakasznyi katonával tért vissza. Élükön nyúlánk, fehér páncélos. Arcának két oldalán hosszú haja terült végig. Valószínűleg egyik szülője elf volt.
– Hagyta meglógni? – kérdezte rideg hangon. – Nem volt magánál egy lándzsa vagy egy kard.
Végigmérte a hőst: szinte minden átlagos, de ott a kard övbe dugva.
– Van, csak dísznek – jegyezte meg epésen.
Lováról lenyúlt és mire Rolf eszmélt, a kutya a nyergen volt.
– Ez nem illik magához. Zsákmány csak a győzteseké!
Reggel felkelve Garynonn Torkrana fél-elf káplán biztos nem sejtette, hogy ez lesz élete utolsó mondata. Egy erdőből kiröppenő dárda megölte, a hónalj közelében ütve át. Zsákmánya földre esett.
– Első! – mondta egy hang.
Egy izgága katona fegyvert emelt Rolfra:
– Ezek összejátszanak!
Őt parittyalövedék érte.
– Második! – mondta ugyanaz a hang, mint az elsőt.
– Hagyjuk ezt fiúk! Rohamra!
Ezt már Beart, Garynnon hadnagya "vakkantotta". Pengéjével előremutatott. Majd összes emberével beleveszett a vadonba.

Rolf sose látta többé se őt, se mást. Viszont felvette a kutyát és végigsimította kissé púpos hátát. Elvitte az öregéhez.
– Na, van tanulság? – krákogta amaz a története után.
– Egy kutya hozhat kalandot, de barátságot is.
Az öreg felnevetett és bronz kupákba bort öntött. Majd elkezdte mesélni ifjonti kalandjainak egyikét, még jóval a legutóbbi háború előttről.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2020-05-24 19:29 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Te elkezdtél megkomolyodni? Ne csináld, nem áll jól. Bár mintha ez tényleg jobb lenne a többihez képest... szóval a fene tudja. Meglátjuk, mi lesz ebből. Nagyapó kalandjai, csapó kettő?

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2020-06-02 10:16 Zora

Zora képe

Szia! Vannak ilyen kiszólások vagy megjegyzések, amiknek egyáltalán semmi értelme ott lenniük: miért látott minden virágban nőt...? Az ilyenek tisztázása azért lenne fontos, mert a karaktert picit árnyalná: kanos volt vagy romantikus? Vagy hogy nem félt. De mégis.
"Itt állt öreg nagyapja háza - egy igazi, fából összerakott, stabil remekmű" Ez nem kapcolódik az öreg első mondatához, elismerő tekintetre nem kezdünk védekezni, hogy élhetnénk jobban is.
Volt még egy, hogy teljesen környezetidegen kifejezéseket használsz, ezeket érdemes kicserélni... kapucni például. "hellyel-közzel belőtte magának" stb.

------------------------------------------