Kardok Hangja

Kardok Hangja
1.
– Exam Históriája –

„Kezdhetjük?”
– Kniharad, mágus

1.
William Hylley úgy rontott be a kocsmába és úgy járkált fel-alá, mint egy sebzett fenevad.
Kétségtelenül keresett valakit.
Egy négy fős társaságra akadt és rögtön elmesélte nekik, mit akar:
– Mérges vagyok! Valaki öli a nemeseimet! Fedezzétek fel: ki gyilkol, és miért!
A sebeik, gyilkos pillantásaik, fegyvereik száma alapján olyanoknak tűntek; akik erre a munkára teremtek.
Az asztalra tett kövér, barna zsákocska csábítónak tűnt. Ezért a csapat vezére elvette.
– A Tuskóban leszek, az egy másik kocsma. Ha készen vagytok, ott vár a másik fele – szólt William, s a hátsó kijárat felé surrant.
A négyes biccentett, felszedelődzködött.
Rögtön, ahogy fizettek, kilépve négy goblin fogadta őket. Alacsonyak, torzonborzak, rendszerint rövidkarddal és –íjjal. Ráadásul sebesek a kezdeményezésben…
A csapat tündéje azt sziszegte:
– Tietek a bal oldal, enyém a jobb.
Eredetileg azt akarták kihasználni, hogy az ellenfél rettegi… a lovakat!
Ám a balszélső negyedik lerúgta egyiküket a lóhátról és meghúzva a kantárt, egyenesen rájuk rontott.
A csapat három főre olvadt. Bocskorban menekültek a folyóág felé.
Ekkor érte őket a második sokk: a goblinok, valahogy, megtanultak úszni!
Veszett küzdelem alakult ki. A támadók kezdték elveszteni értékeiket, ahogy fűbe haraptak: aranyat, ezüstöt, és rezet; egy mesterien kivert páncélt.
– Legalább kétszáznegyven aranynyi érték! – kiáltotta a törpéjük.
Ketten maradtak. Amazok is.
Embereink érezték: itt valami pokolian félresiklott. Valaminek nagyon nem így kellett történnie.
A hősök az erdőbe szaladtak. Beesteledett.
És a goblinok kiválóan láttak a sötétben…

Lafitte Cantwy, egyike a menekülőknek, összekuporodott a fa alatt és lúdtollával írni kezdett, majd egy faodú mélyébe rejtette.
Ott maradt az iromány, ott, a sötétben… Bagolyhuhogás vigyázta létét.

2.
A király elé vezették a konyhai tolvajt.
Igazából a kancellár elé kellett volna, de ez volt a negyedik. Exam Spange visszaesőnek számított.
– Csak száműzlek – intet az uralkodó.
Exam szomorúan látta hogy a nagyúr… beteg. Köszvény, vagy valami nagyon sötét kínozza.
Mikor az írnokhoz ért, amaz lakonikus hangon közölte:
– Fehérhajú Audreyn fog elkísérni a hajókig.
Exam nyelt egyet. – A mogorva paplovag-lány?
– Igen, de ne szakíts félbe! – csattant fel a kecskeszakállas írnok.
Írt tovább: – Ja és: Theggre, az erdőkerülő, addig úgyse enged el, míg ki nem vágod azt a szuvas fát.
Az ifjonc sóhajtott. Sejtet hogy ez lesz. Hetek óta kerülgette, akár a forró kását.
Elcsórt egy baltát és jobb combja mellett lóbálva megindult. Nem is sejtette, hogy ez egy fontos momentum lesz.
A legfontosabbak közül EGY: az első…
Csapásra emelte a baltát, a fény csillogott az élen…

És valami kifordult a tönkből…

3.
Azt mondják: van, amikor egy ember életét egyetlen nap határozza meg.
Examét ez a nap és ez az…
Üzenet. Exam kitekerte és az alábbiakat olvasta. Hisz tudott olvasni, valamire mégis jó volt a káptalan iskolája! És ahogy futotta a sorokat tudta, kihallgatást kell kérnie és ő is értesíteni fog másokat.
Ez állt benne:

„A király apródja Lafitte Canwy, bárkinek:
Nem tudom hogy mióta és mitől, de…
A goblinok fejlődni kezdtek: megtanultak lovagolni és úszni. Ha ezt megtalálod, add át búcsúszavam az anyámnak. Isten veled cudar világ! Átkozott légy William Hylley!”

Korb király, a Peat dinasztiából, köhögött.
– Szólj a fővarázslónak! Övezzétek fel magatok karddal és adjatok kantárat a kezébe.
– Miért?
Spange zavarba jött.
– Mert én addig… köhh.. előkészítem az utódlásom. Új bor kell a régi ibrikbe! Köhh! Köhh!
Examot hatalmas megtiszteltetés érte: királyi kard, királyi paripa, királyi elemózsia.
„Összegzése lehetne egy príma napnak” gondolta.
Kiugratott Audreyn mellé.

4.
Nagy léptékű odüsszeia vette kezdetét. Hegynek fel, völgybe le, hídon át.
Oldalt virágok, majd lazacoktól hemzsegő folyók, ruhát mosó széplányok. Itt minden falu történeteket sugallt. Sunyi képű bárdok lengették kalapjukat a széparcú Audreyn-nek, de ő csak újabb lökést adott a sarkantyújával.
Szikrázó napsütés és borús napok váltakoztak. Madarak kergetőztek velük és a széllel…

A fővarázslót a szomszéd királyság, Kuletor, kövezett tróntermében találták. Épp követségben járt, magas volt és szakálla olyan hosszú, hogy végét állandóan csizmájába dugta. Baljában bot, vállán átvetve szütyő, egyik zsebében kis tekercs, cipőorra kunkorodó.
Gyorsan súgtak neki.
Kniharad kék szeme élesen és haragosan vetült rájuk.
– Mit gondoltok, miért vagyok itt?
A megbízólevél papiruszának átvétele után mélyen meghajolt.
– Szólnunk kell a törpéknek, no meg a csalfa tündéknek.
Csak messze a sokbástyájú fővárostól merte, akkor is csak sóhajtva, kimondani:
– Ez egy hosszú-hosszú háború lesz.

Nemsokára hatalmas folyam mentén nyargaltak és horgonyt vetettek előttük egy nagydarab gálya.
– Kalózok! – kiáltotta Kniharad.
Aztán észrevette: amazok Spange-nak integetnek.
– Ismered őket?
Exam zavarba jött. Ugyanis plátói szerelemben élt a kalóz fővezér jelenlegi úrnőjével.
– Akkor képezd magad náluk! Nagyobb biztonságban leszel, mint nálunk a meredek ösvények és szakadékok sűrűjében! – ajánlotta a mágus, Exam habozását látva.
Máris kéretlen kezek húzták fel, pallón keresztül a vonakodót. Torkába öntötték a piát egy gyanús barna üvegből.

Audreyn máris távolodott. Napokra rá, a szakítás után, elérkeztek a Határhoz. Döbbenetükre nem őrházak, bástyák vagy magasra nyurguló falak őrizték, csupán… két ork.
Egyikük magas volt és kövérkés – szögekkel kivert bunkósbottal, a másik akár egy humanoid deszkaléc – lándzsával.
– Hé emberfelnőtt! – kiáltotta oda az egyik,a súlyosabb egyéniség. Mellesleg Corgak-nak hívták.
– Ja! – dünnyögte a társa, Golub.
– Nekünk ez az egész betörésdi… már messziről szaglik! Dögunalom! Idejönnek, Golub felém hajtja őket, én beleolvadok a tájba, asztán leütöm őket.
A varázstudó nagyot nyelt. Sejtette ő: itt vér, nyomorúság és véres leszámolás lesz.
– Ezért menjenek tovább.
– Tovább? Úgy érti…
– Át a kapun. Végezzetek kúltur-missziót! Vagy szalonnasütést. Vagy amit akartok.
Sűrű vissza-visszanézések (és hét griff toborzása után) után fél napra rá elérték a héttornyú várost, Brawlyn-t és annak belső várát.
A rácsos kapun túl hét kardforgató és tizennégy pikáns fogadta őket. Jöttükre a 21-ből két ikertestvér lett. Két feketehajú, donga testű, és nyurga.
– Varázslat? – hörgött Kniharad.
– Így egynek számítunk az adózásnál – felelte az egyik, aki Gocarilo névre hallgatott.
– Már csak nők kellenének – szipogott a másik, Udhomar.
– Megfázott – közölte Gocarilo.
– Nyár van – feleselt Audreyn.
– Ezt mondtam neki is, de akkor is meg akart fázni…
– Csatlakoznátok?
Az ikrek kérdőn egymásra néztek.
Mire Délre értek a hegygerincek ölelésébe, már esett a hó. Várakozott rájuk egy kisebb fogadóbizottság rozsdásodó vasakkal, de egy ekkorára duzzadt csapatnak ez már nem lehetett akadály.
Nyugatra, a part sem lehetet túl messze, egy halott óriás koponyájának tátott szája alkotta a lejáratot. A lejáratot az Alvilágba!
Teljesen különböző birodalom ez. A cseppkövek teteje ködbe vész, folyosókat és tereket alkotva. Óriási lények egykori csontváza mellett drágakőcsempészek és kámzsás feketézők álldogálnak.
Romos kripta közelébe értek. Elővették kardjaikat, mivel bentről furcsa hörgések szűrődtek ki. És ekkor, pont a kapunál… Szakállas arc emelkedett, rebegő fényű fáklya mögül.
– Ha arra gondoltok: semmiképpen se – morogta.
– Beloth Grimtane! – kiáltotta Kniharad.
– Miért ne? – kérdezte inkább Audreyn.
– Szárnyas manók őrzik a kellemetlen látogatóktól! Kisebb, bajt okozó változatai egy… Démonnak! Egyetlenegy idegesítő, csapatban halálosak.
A mágus orra elé botorkált. – Miért mi kéne?
– Kétezer derék, jókötésű lény.
Amaz gyorsan megindult, alig bírták lekövetni. Szeme villogott.
– Már azt hittem a borom, mert azt nem adom!

Sietni kellett, a barlangokból, le a tengerpartra, aztán hajókat venni egy kereskedőtől. Aztán földre lépés, a parttól ötven mérföldnyire lévő Gevalst Skerry-nél, amit megint mások Ywimt Kulcsának is hívtak.
Itt csupán egy kilátótorony és némi kiegészítő építmény állt, példának okáért dokk kicsiny csónakkal. Az ablakban fény égett, tehát szállásért kopogtattak. A gazda szőrme-bundát és vastag csizmát viselt, valamint feje két oldalán erőteljesen őszült. Arca letűntnek tűnt.
– Szállás? Hogyne. Egy közeli barlangban van elég, akár egy seregnek. Sőt: lazac is.
Kniharad meghajolt, ahogy királyok előtt se.
– És kinek köszönhetjük mindezt?
Az megállt, épp fellépett a toronyszoba felé vezető lépcső legalsó fokára.
– Nevem? Igen. Valaha volt az is.
Szünetet tartott.
– William Hylleynek hívtak…

5.
– Jó hogy érkeztél – taglalta a mágus Examnak. – Ugyanis a helyzet kritikus.
Exam sokat izmosodott, fejkendőt viselt, mocsárgázló csizmát, arca markánsabb lett és egy szemrevaló, csinos női teremtés cirógatta a szobába való belépés előtt.
– Most megvilágíthatok pár dolgot, amit eddig nem!
Kniharad leült a sarokba. Folytatta:
– Ugyanis a goblinok fejlődése nem ördögtől jövő ötlet. Pontosan ismerem azt a kollégát, aki foglalkozott vele. Ezzel csak egy baj van…
– Hogy halott, és örökségét elárverezték. A neve: Iokore Mlybha.
– Abszolút nem ismerős a neve.
– Nem is. Ugyanis köznapibb neve… Iad’ aggdar!
Exam szeme kiüresedett, lelke rettegéssel telt.
– Az akivel ijesztgetik a lurkókat? Neve halál, neve átok, sötétben rátaláltok?

6.
A tömeg hullámzott, kántált és izzadt. A nap összefolyt a széllel és homokkal.
– Iad’agg-dar! Iad’agg-dar! Iad’agg-dar!
– Térdre hatalmam előtt!
Minden elnémult, senki se mert fellesni.
– Három napig kántáltátok nevem, és mindent megadtatok nekem, amit kértem.
– Most én jövök!
A hosszú palástos figura megemelte jobbját és piramistéglák repültek, épültek a porból.
Balját emelve a piramis tetejét színarannyá sugározta.
Iag mennydörgött, valahonnan messziről – talán dombon lehetett.
– Ez áll! Mint az én hatalmam! Mint az én nevem! Az idő se fogja! Örökre szól…
Iag leugrott magas kakasüllőjéről, haja szála se görbült.
– Hányan vagyunk? – kérdezte ijesztő hangon tar hadnagyát.
– Ötezren.
– Kevés. Hogy áll az Ő… megfigyelése?
– Célszeméllyel maximum jövő tavasszal szállhat partot.
Iag, az óriás hatalmas bőrövvel, így szólt.
– Remek. Addig mi… hadat gyűjtünk… fejlődünk… és bővülünk!
Hátat fordított. Nem akart szolgákat látni; csupán vérükben fetrengő, legyőzött ellenfeleket.

7.
Alig nyíltak ki a tavasz első virágai, Spange királyságának – a Prayedian Királyságnak – földjét lovak patája szántotta fel. Mielőtt bárki kivonhatta volna kardját, a vad lovasok átvágtattak a főkapun és pengéikkel lekaszaboltak mindenkit, akit értek.
A király és maradék testőrei levitézletten, izzadtan a hirtelen erőkifejtéstől, eltorlaszolták a belső vár kapuját. Íjászai buzgón lövöldöztek a lőréseken át.
Korb király, a Peat dinasztiából, még erősebben köhögött.
– Hol az utódom? – kárálta. – Hol az utódom?
– Megugrott a tavaly őszi cirkusszal – felelték emberei.
– Bolond lett?
Theggre az erdőkerülő kilőtt egy nyílvesszőt.
– Már akkor az volt, amikor megugrott!

A közelben apró harangot kongattak, egy szírtfokon máris dagadó vitorlákat láttak, és a hajók palánkjai mögött temérdek embert.
Exam partot ért. Jobbján jött Kniharad, előrevezényelve griffjei. Balján Beloth a masírozó, bárdot szorongató törpéivel. A hátvédet kalózok alkották.
A rögtönzött tanácsuk úgy döntött: a Griffek Fészkénél, fenn északon, veszik fel a harcot.
Kniharad még a meccs előtt az egykori favágó vállára tette széles lapátkezét.
– Azt akarom, hogy tudd, ez a te históriád: Exam históriája. Nem tudom Iad kitől és mit akar.
Ezért…
Búnak eresztette fejét.
– Varázspárbajra hívtam, egy küldönc útján, a Fészek tetején. Ahogy megegyeztünk…
Hangja el-elakadt.
– Kakasszóra.
A kalózfi ellenkezett minden hangsúlyával.
– Az utazás kimerített! Még egy nálad erősebb se bírná!

A csata szürreálisan indult. Iag erős orkokból álló ereje rárontott a derékhadra. Teljesen érthetetlen volt… De az már kevésbé, hogy…
Exam felnézett, és érzékelte hogy vízcseppek esnek szemébe.
– Mi a jó túró…
A víz a hajók aljáról jött: repültek és rázuhantak az utóvédre!
Gerendák jobbra, balra, előre és hátra! Amott csonka testrészek, emitt zúzott vértesek és lapult vas-sisakjaik maradtak.
Az iszonyatos reccsenés megtörte a had morálját.
A mágus valahogy Exam mellé keveredett, lova összevissza toporgott. Kék csillagos kalpagja is csálén állt, szemében zavarodottság lakott.
– Nézd!
– Neked nem a tetőn kéne villámokat eregetned?
A másik ziláltabbnak tűnt a szokásosnál.
– El se jött! Biztos erre készült! Átkozott megtévesztés!
A mellkasa fel-le emelkedett.
– De legalább nem téged akar.
Exam szétnézett.
– Hát akkor…
Egy páran, kézi kaszával és vörösben, vállukra vették; sőt kezét lábát lefogták Gocarilonak.
– Add az emberi erő teljességét, csak erre a pár percre!
A kalóz sarkantyújával gyorsaságra ösztökélte lovát. Kiragadta az ütközetből Belothot, méghozzá derékövénél fogva. Maga mögé ültette a morgót.
– Van még dobóbaltád?
– Na hallod, pont most vesztettem el a fonalat a számolgatásban.
De azért az utolsót akkurátusan eldobta. Gocarilo egyik hordozója fájdalmasan üvöltve ráesett egy másik, előrébb lévőre. Beloth pedig… Nos ő oroszlánként ugrott és tőre jól jött e szűk helyen.
Ekkor, vagy talán pont ezért, hatalmas kéz ragadta meg Examot nyakánál fogva.
Iag, az Öreg, beszélt hozzá.
– Beleköpünk a levesünkbe?
Iag mögött nyugodt, precíz szavak hangzottak fel azzal a lejtéssel; amit Iag nagyon régről már nagyon jól ismert.
– Lehetetlen. Abba a levesbe már amúgy is légy került.
Az óriás megperdült. Kniharad fénylett az erőtől: kitárt kezei közt zöld energiagolyó pörgött. Szemeiben mély eltökéltség.
– Kezdhetjük?
Ellenfele lerakta a földre a rémült Examot.
Amit foglya utoljára látott, az egy mindennél fényesebb villanás volt…

8.
A kalózok tanítványa, e kaland főhőse, fekete zekéjét gyűrögetve ébredt. Beloth itatta kulacsából. Spange zavarodottan rohangászott.
– Kniharad! A mágus! A varázslónk!
– Ne koptasd a hangodat kölyök! Mindketten eltűntek, már órákkal ezelőtt…
– És a koboldok?
– Theggre kitört és üldözi őket, fel északnak.
Beloth sóhajtott.
– Gyönyörű volt a kardok hangja, ahogy vérre szomjazik, Bár ott lehettél volna.
Spange hitetlenkedve nézte a törpét.
– Ő lett a győző? Az erdőkerülő?
Amaz pipázni készült, tömködve az apró dohányfecniket.
– Néha meglepő az időzítésük, igaz?
– Azt a tönköt is tudta, mikor kell kidönteni…
A nap lemenni készült.
Exam Spange harci ménje felé sétált. Nyergelni kezdett: ideje volt paplovag-lányt keresni.
És nem volt ellentét akarata és a Sors között.

VÉGE

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2015-03-09 07:44 Kelvin

Kelvin képe

Én nem tudom, de néhol vicces volt.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2015-03-09 08:38 Para Celsus

Para Celsus képe

Rajság van! A "paplovag-lány" szónak nagyon fasza a lejtése.
Klasszikus kaland-sztori, ahol csapatot kell szervezni, hogy elkenjék a gonosz száját (vagy csáprágóját vagy bármijét). Kell egy törpe, egy tolvaj, egy fehérhajú csaj, némi mágia meg jó sok bunyó.
Hajrá! :D


"The Rainmakeeeer!"

h, 2015-03-09 10:34 Ovidius

Ovidius képe

Ha lesz egy kis időm, utánanézek egy-két eszmefuttatásnak, ami a fantasy írásmód egyik legnagyobb humorforrását, a névalkotás módszertanát vizsgálja. Azt én is tudom, az egyik alapvető elv, hogy minél nyelvtörőbb szerkezeteket alkossunk.

Egy-két apróság...
"A sebeik, gyilkos pillantásaik, fegyvereik száma alapján olyanoknak tűntek; akik erre a munkára teremtek." ... teremtettek... (ez utóbbi ige ugyanebben a formábban lehet múltidejű cselekvő, illetve szenvedő alak, a szövegkörnyezettől függően).

"Nemsokára hatalmas folyam mentén nyargaltak és horgonyt vetettek előttük egy nagydarab gálya." Szerencsétlen gálya nem elég, hogy nagydarab volt, még ki is siklott... Képzeld el térben az irányokat, és az alapján , hogy hol vetett horgonyt a gálya...

"A gazda szőrme-bundát és vastag csizmát viselt, valamint feje két oldalán erőteljesen őszült."
Érdekes leírás...

"Arca letűntnek tűnt." Ezért a mondatért tessék százszor leírni, hogy: "ilyen képzavarok tönkreteszik az olvasó lelkivilágát"... Tudod, mi szokott letűnni? Mondjuk egy kor(szak).
Nem egy arc.

"Gyönyörű volt a kardok hangja, ahogy vérre szomjazik, Bár ott lehettél volna."
Vagy kard egyes szám első személyben, akkor az ige ok, vagy kardok, és akkor az ige ragozása löveti: szomjaznak. Ja, igen... a harmadik változat: a kardok hangja nem szokott vérre szomjazni... A Bár előtt vessző van. Vagy két mondat, vagy egy, de akkor vessző után kisbetű.

Gondolom, egy kicsit Rejtő stílusa hatott az írásodra, ami nem lenne baj. A baj, hogy Rejtő verbális humora a magyar nyelvi világ zseniális ismeretén, és csodás tehetségén állt.
Igaz, az orkos fantasy tematika, stílus, és Rejtő...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

k, 2015-03-10 07:58 Roah

Roah képe

https://www.youtube.com/watch?v=VjU4LReC6UI

Én nem tudom, mindig ezt hallom, ha meglátlak valahol a portálon. :)))) Az egyik legjobb barátom azt szokta mondani rólad, hogy "Avatárról utcát fognak elnevezni", ki tudja, talán a Karc utcáira céloz örökké? :))) Én nem vagyok képes elképzelni nélküled ezt a portált, az biztos.
Fejlődsz vagy nem, néha igen, néha nem, a fene sem érti, mert ingadozós vagy, de...egyszerűen a Karcolat pont hu csak veled teljes számomra. :)))

A szövegemet szinte már ismered? Ugye? :))) Írni-olvasni-írni-olvasni-írni-olvasni. :)))
Csak úgy, mint ahogyan eddig is tetted. Olykor-olykor látni valami javulást, néha nem, és ha beltenyészettel vádolnak meg, akkor vállalom: te vagy az egyetlen Karcos felhasználó, akivel szemben kissé elfogult vagyok. Nem, fogalmam sincs, miért, ne is kérdezze senki - még te sem, Avatár. :))) Én nem tudom, hogy ez miért van.
Talán mert egyedi vagy, valahogy, vagy a kitartásod? Vagy a...áh, gőzöm sincs.
De talán így van jól. ;) :)))

Egyszerűen hallom az Esőembert. :))) Á-l-l-a-n-d-ó-a-n. :)))

Ájko-ájko a produkcióból? :))) Tudod, amiben rázzák a maracas fát, és latinos lesz a dal hangzása. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=i4aEm8zTK5Y

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."