Parker

PARKER

PROLÓG

A csata a végéhez közeledett,viharosan gyorsan. Pedig biztatóan indult ám!
Most a balszárny, a jobb, meg a közép azt vette észre: csoportokba szakadozva küzdenek a túlerő élő hullámai ellen.
Az egyik ilyen csoport két élőlényre olvadt. Azért nem két embert írok, mert az egyik a törpék összes kétségtelen jelét magát viselte.
– Te! – morogta a törpe. – Közeleg a szakadék is!
Észre se vették, hogy a vad hegyek lábánál járnak.
A kis növésű harcos talpa alól göröngyök hullottak alá. Társa utolsó sújtott ellenfelére – pont mikor elvesztette egyensúlyát. Felkiáltott:
– Parker!
Amaz megperdült és lenyúlt barátja kezéért. Bár annak súlya őt is a szakadék peremén túlra vonta.
Közben az ég eldördült és jó nagy szemcseppekkel esni kezdett.
Parker csúszkálni kezdett a sárban, egyre előre és előre.
– Foglak... – mondta acélos akarattal, – foglak.
Majd átesett a peremen, a szakadékba; ami egyszer valamennyiünkkel megesik.

1.
A kalmár Owarut egy morc, arctalan zsoldos vonszolta el – éjnek közepén, bagolyhuhogás és tücsökciripelés közepette.
A pizsamás jóember bizony halálra volt rémülve. Térdelésre kényszerítették.
Előtte magas úriember állt, ám sötét páncélban,pallosa a földbe döfve. Sápadtszürke arcán néha fekete villámok cikáztak. Megfontoltan beszélt:
– Elárultatok.
Owaru szétnézett.
– Ki? Én?
Újabb mondat következett.
– Köszönöm, hogy fejet hajtottál.
A fekete páncélos elfordította kardja markolatát és Owaru bús feje nyaktól elvált, porba hullt.

2.
A mellékutcában menet tekergődzött az estében. Zömük fekete csuhába öltözött, mely eltakarta arcukat is. Halvány fáklyát szorongattak.
Mivel a terület két szélén sorakoztak; ezért át a középső boltíven egy sisakos lovas poroszkált be, foltos fejű gebéjén
Egy közeli krimóból egy szakállas, nagy bőröves törpe sétált elé. A törpe bal kezével hosszú szárú pipát fogott, jobbjával azonban kiköthette a gebe szíját.
Felkísérte az emeletre a jövevényt, aki elég darabosan, nehezen mozgott, sőt zihált is. Lefogyott huszonöt kilót, viszont visszajött helyette húsz kiló arcszőrzet.
A törpe: Tharkam Nolmolin Pebblecloak, fejét csóválta, de azért gyógyfüveivel és kenőcseivel szakértő módon meggyógyította.
– Mi történt, Parker? – kérdezte.
– Megvágott egy Boszorkánypenge.
– És ő?
– Említést se érdemel.
Parker a fal felé nézett. A gyertya felett egyetlen viharvert papiros volt kitűzve,
– Mi az?
– Egy küldetés. Egy utolsó. Azt beszélik a népek: egy hatalmas barlang szájában egy templom áll, egy templomé – amelynek ajtói csak nagy konfliktus estén nyílnak ki.
Tharkam erőteljesen rámutatott a papírra:
– Ennek a nagy konfliktusnak az előszele az a papír .Rengeteg sárkány gyülekezik a Skarlát Dzsungelben!
– És te arra gondolsz: vezetik őket.
Tharkam bólogatott:
– Segítség kéne.
– Ki?
– A legendás hősre Gauwith–re gondoltam. Állítólag bebörtönözve tartják az Ördögi Nekromancia Szentélyében... Mágikus árnyakból font kötéllel. Könnyű mint a pite. Csak rád vártam.

3.
A helyszín rémálom–szerűen indult:
Köd, a talaj érzetének teljes elvesztése, goblin–sikolyok a háttérben.
– Biztató hely egy rémmesének – tartotta előre fáklyáját Tharkam.
– A városban egy pódiumon ápolatlan "befordult" szaladgált, és arról győzködött mindenkit:"Közel a vég, harcos társaim! A hullócsillag már lehullt! Közel!". Na, az volt rémálom.
Parker arrébb rúgott egy ártatlan követ. – Nem ez!
Körcsarnokba értek. A négy lehetséges kiút mindegyikéből rohamozók törtek elő: két bárdos, egy hosszú kardos és egy dárdás, előreszegett fejjel.
Így Gauwith rabságának helyszínére kissé karcosan, sebektől borítva érkeztek. Tharkam rásújtott a kötelékekre bárdjával:
– Ne aggódjon. Ezt maga a Holdistennő áldotta meg. Mindent átvág!
A csont és bőr, beesett szemű hős rájuk nézett révetegen.
– Miért jöttek?
Pár mondatban elmondták.
– Ó, erre tudok egy jót – felelte amaz. Üstöke aláhanyatlott.
– Te, ez elájult – suttogta Tharkam.

4.
Wreewick.
Ez a nagyobb város hegyek karéjában feküdt,és valamiért ez lett a zarándokok végső célpontja. Népessége kábé tizennyolcezer fő lehetett, elsősorban emberi,de azért kereséssel némi hobgoblinra is lehetett akadni. Erős kőfal és masszív tornyok védték. Több erőteljes varázsló kormányozta, Sige által vezetve.
Öt mérföldre onnét egy szikla–szírt nyúlt a város felé. Ide mászott fel Parker és társa: Tharkam.
Felmászva szomorúan konstatálták: a messziségben fennsík és a Skarlát Dzsungel rejtőzik.
– Jöttetek, hogy megnézzétek városotok pusztulását? – kérdezte fenyegetően egy hang.
Odanéztek és a várost apró füstfelhők kezdték beteríteni. A házak sarkát lángnyelvek harapdálták.
A sárkányok sötét páncélos ura előlépett rejtekéből. Balján közepes nagyságú sárkány, veszedelmes pillantással. E teremtmény durva tűzfelleget eresztett a törpe felé. Tharkam alig bírta felfogni az acélpajzsával.
– Mi folyik itt? – igyekezett dumálni Parker.
– Ó, elfelejtettem mondani? Milyen patetikus! A zarándokok az én embereim. Kissé elvadult fanatikusok, de...
Az ellenség széttárta madárijesztőre hasonlító karjait:
– Pénzért mindenre képesek!
Így viszont Parker jobban megnézhette. Elképedt.
– Tudom ki ez!
Tharkam visszakérdezett cinikusan:
– Nálatok embereknél szokás, hogy mindenki mindenkit ismer, szegről végről?
– Ez Nes, a hadseregünk hadnagya! Emlékszel a csatára?!
– Már hogy a bánatba ne! Most is menten leesek! Csak most nincs félholt támadó, hogy előzékenyen visszahúzzon.
A kibontakozó , epikus méretű csatározásba újabb hang avatkozott be.
– De van!
A kék égen Gauwith tűnt fel. A horizont egyik végétől a másikig pegazusok szárnyaltak, hátukon morc lovasaik kezében négy méteres lándzsák. Mellkasukon a Légió sárga címere, acélszínnel keretezve.
– Roham!
A támadás lesöpörte a sárkányokat a fennsíkról, felborítva Tharkam támadóját is.
– Vidd a túszt!
– Miféle túszt, ember? – kapott fejéhez a törpe.
Most vette észre. A sárkány karmai törékeny nőn nyugodtak. Csakhogy ez a nő a tolvaj–klánok jellegzetes gönceit és szimbólumát viselte magán, és bizonyára lopni próbált Nestől.
Vállra kapta, és egy rejtett ösvényen a város felé indult.
– Mi lesz a társaddal? – kérdezte gyengén a nő.
– Ha majd végzett, úgyis beugrik egy pofa sörre a sarki kocsmába. Úgy nézem: az éppen megmaradt.

Parker alapállásba tartotta pengéjét.
– Maradsz vagy mersz?
Nes csupán elfordította markolatot és ellenfelének hasalnia kellett.
"Ez a támadás levágott három hegycsúcsot" gondolta elhűlve, nézelődve Parker.
Két kékes villanás.
Egyforma erősnek tűntek.
– Tudod mit csinálok négy éve? – kérdezte a néhai hadnagy. – Keresem a csata árulóját.
Torzan vigyorgott: – Az erdőbe rejtem hulláikat!
Újabb villanások – ugrásokkal tarkítva. Az erdőt is leborotválták. Fatörzseken vetődtek át.

Tharkam megvárta míg erősebb állapotba hozzák a lányt. Nyitotta az ajtót, visszatérni készült.
Ashlan, a tolvajnő, felpattant.
– Várj. Csatlakozok!
A törpe vigyorgott.
– Legalább egy cseppnyi bizalmad legyen. Megoldja.
A villódzást leste a szirten. Hunyorgott.
– Megoldja. Ő Parker.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2015-12-16 09:19 Blade

Blade képe

A pengékkel vigyázni kell!

sze, 2015-12-16 11:36 AvatáR

AvatáR képe

Jó lett szerinted?

"A két legerősebb harcos a Türelem és az Idő"

sze, 2015-12-16 15:15 Gitáros

Gitáros képe

Szerintem jó lett.:D

De tényleg.
Komolyan.
Nem mondanám.
Hidd már el!
Annyira jó, hogy nem is tudok rá mit mondani.
Csak odaállok az ablakunk elé, kinézek az éjszakai nagyváros fényeire, és próbálok valami biztos pontot keresni a távolban.:D
És közben érzem, hogy egy apró könnycsepp elindul a szemem sarkában a meghatottságtól...:)))
Hogy olvashatom AvatáRt.
Hogy a kortársa lehetek egy zseninek.
Hogy átélhetem a pillanat nagyszerűségét.:D

Egyébként nagyon jól szórakoztam, azon kaptam magam, hogy olvasás közben végig mosolygok, időnként hangosan felnevettem, időnként nem akartam elhinni, hogy jól látok, ennél többet pedig szerintem nem is kívánhat az olvasó.:D

Ha a történeteidet megfilmesítenék Hollywoodban, - és most komolyan beszélek -, a nézőtérről minden vetítésen tucatjával vinnék el a nézőket, mert megszakadnának a röhögéstől. Szerintem ebben van perspektíva...:)))

Miki

sze, 2015-12-16 18:30 AvatáR

AvatáR képe

Ó.ö. Köszönöm :)

"A két legerősebb harcos a Türelem és az Idő"

sze, 2015-12-16 19:00 Sren

Sren képe

Tessék, erről beszélek! Erről!
Avatár tökjó tud lenni. Van stílusa. Van hangulata a sztoriknak.
És közben képtelen leszakadni olyan elsőáldozós szarvashibákról, hogy:
"Közben az ég eldördült és jó nagy szemcseppekkel esni kezdett."
Aha. Eldördült!
Avatár, ne csináld ezt velem, rágd már meg a mondatokat, könyörgöm!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2015-12-16 18:57 Sren

Sren képe

:D Mondja ezt egy Blade... :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2015-12-18 14:10 Niszel

Mai Herkules? Humorral oldott nagyfeszültség, korunkban jól jön.

v, 2015-12-20 19:23 Kyle

Oké, fantáziád van bőven. :) De ennyi mindent ilyen rövid írásba nehéz belesűríteni, ennek kb. kijárna vagy negyven oldal. Egyébként olyan, mintha valami fantasy szerepjáték mesélője lennél. :)

„A csata a végéhez közeledett,viharosan gyorsan. Pedig biztatóan indult ám!” – Én így írnám: A csata viharosan gyorsan közeledett a végéhez – pedig biztatóan indult.

„Most a balszárny, a jobb, meg a közép azt vette észre” – Szerintem nem kell ide a „most”, mert sejti az olvasó, hogy most történnek a dolgok. :)

„Előtte magas úriember állt, ám sötét páncélban” – Ide nem kell az „ám”, mert az, hogy sötét páncélban van, nem ellentétes azzal, hogy úriember.

„Owaru bús feje nyaktól elvált, porba hullt.” – Elég az egyik, mert mindkettő ugyanazt fejezi ki. Tehát vagy csak „feje nyaktól elvált”, vagy csak „feje porba hullt”. (Én az előbbire fogadnék. ;) )

„Lefogyott huszonöt kilót, viszont visszajött helyette húsz kiló arcszőrzet.” – Ez vicces! :D

„Köd, a talaj érzetének teljes elvesztése, goblin–sikolyok a háttérben.” – A hangulatteremtéshez az ilyeneket érdemesebb lehet hosszabban kifejteni.