A medál

Nem is igazán tudom, hogyan kezdődött. Hiszen nincsenek kezdetek és nincsenek végek. Az idő egy végtelen folyam, amiben csak sodródunk, és ha partot is érünk, újra elragad az ár. Mégis minden történetnek kell egy az első pillanat, választok hát ennek is egyet.
Éppen arra készültem, hogy egy jól megtermett fát keressek az erdőben, amiből aztán a tetőt tudom kijavítani, amikor észrevettem azt a fényt. Nem volt túl erős, éppen csak annyira, hogy a kitűnjön a félhomályból, ami az összezáródó lombok alatt uralkododtt. Először arra gyanakodtam, hogy egy kis tábortűz lehet, de aztán eszembe jutott, hogy erre a vidékre még soha senki nem tette be a lábát. Senki nem volt annyira bolond, hogy az életét kockáztassa, inkább nagy ívben megkerülték a hegyet. Igaz, jó nagy kerülő, de megéri. A sárkány az sárkány, nem kifizetődő találkozni vele.
Ahogy kicsit közelebb mentem, már láttam, hogy ez bizony nem tábortűz. Hanem egy fénylő medál, körülbelül akkora, mint a tenyerem, aranyláncon lógott egy faágról. Ezért vettem észre messziről, mert ha a földön lett volna, csak akkor láttam volna meg, ha közel megyek hozzá. Megtorpantam és hallgatóztam. Csend, néha egy-egy madárfütty. Kicsit túl nagy csend. Még füleltem egy darabig, aztán rászántam magam és közelebb mentem. A szemem a medálon, szinte vonzotta a tekintetem. Látszott rajta, hogy ez bizony nem közönséges medál. Kis zöld drágakövek voltak rajta körben, köztük még kisebb pirosak, a közepén meg egy nagy fehéres-kékes kő. Gyémánt, gondoltam. A kisebbek pedig rubintok és smaragdok. Hm, ebből aztán életem végéig gond nélkül élhetnék. Már persze ha nem jelentkezik valaki érte. Sajnos túlságosan értékesnek látszott ahhoz, hogy ne legyen gazdája.
A medál után nyúltam, de lassan visszahúztam a kezem. Valami nem hagyott nyugodni, rosszat sejtettem. Kell nekem ez a csecsebecse? Itt fenn a hegyen semmit nem tudok kezdeni vele, ha meg leviszem a városba, nem valószínű, hogy el tudom adni a tényleges árán. Kinek lenne ennyi pénze? A kereskedőknek esetleg, de azok nem adnának ennyit sohasem. El kellene vinnem valamelyik nagyvárosba, Hartba vagy Kogadba, de azok nagyon messze vannak innen. Mi legyen akkor? Lekaptam a medált az ágról.
Furcsa érzés volt, ahogy a kezembe simult, mintha pont belepasszolt volna. A fénye már nem volt olyan erős, éppen kellemes a szemnek. Ugyanakkor hirtelen nagyon magabiztosnak és erősnek éreztem magam. A smaragdok és a rubintok mellett, a gyémánt körül egy felirat volt rajta, számomra csupán értelmetlen jelek egymás után, három- és négyszögek, vonalak és ábrák. Majd elviszem a könyvtárba az öreg Mimarhoz, hátha le tudja fordítani, hiszen ő sok számomra ismeretlen nyelven beszél.
Na elég a semmittevésből! Zsebrevágtam a medált, felkaptam a fejszét és elindultam visszafelé az ösvényre. Már kezdett besötétedni, amit furcsállottam, hiszen jó korán elindultam, hogy időben végezzek. Lehet, hogy túl sokat bámészkodtam a medálra, de egye fene. Még messze van a tél, a tető ráér holnap is.
Arra gondoltam, elviszem a medált Firóhoz. Végül is az a bestia többszáz éves, hátha tud valamit róla. Biztos, hogy tetszeni fog neki, de akkor se adom oda, ha térden állva könyörög. Csak bedobná a többi aranyholmija közé, amiket már összegyűjtött, hogy évszázadokig őrizze, mindenki által elzárt helyen...nem, akkor inkább én próbálok egy kis előnyt csiholni belőle, ha már a sors így az utamba sodorta. Elképzeltem, ahogy egy hatalmas tűzokádó sárkány térden állva könyörög egy nála sokkal kisebb embernek egy icipici medálért...a gondolatra elvigyorodtam.
A sötétség lassan körülölelt, de jól ismertem az utat, vakon is odataláltam volna a barlanghoz. Aztán meg ott volt a medál is, ami annyi fényt árasztott a zsebemből, hogy kezdtem ráncolni a szemöldököm. Ez már nem igazán természetes...lehet, hogy egy mágikus tárgy? Ugyanakkor jól jött a nagy világosság, pontosan láttam mindent magam körül, mintha egy olajlámpással sétálgattam volna. Ha nem tudnám, hogy itt biztonságban vagyok, bizony elgondolkodnék, hogy jó-e ez a sok fény, hiszen úgy ki vagyok világítva, hogy még a vakondoknak is káprázik a szeme a föld alatt, és máshol ez a nagy kápráztatás nem igazán jó a vadállatok és az útonállók miatt, de hát itt...na igen, a sárkány az mégiscsak egy sárkány.
Egy órási sötét folt tűnt fel előttem, sziklákkal körülvéve. A barlang. Csend volt, ami nem jelentett semmit. Firo sokszor volt távol az otthonától, hatalmas távolságokat tett meg egy-egy ilyen útja során, de amikor otthon volt, akkor sem csapott nagy zajt. A barlang jó mély volt lefelé a hegy gyomrába, szerteágazó nagy termekkel és járatokkal, így nem szűrödött ki semmi hang, ha éppen otthon húzta a lóbőrt, pedig amikor egy magafajta óriásgyík horkol...na az aztán hangos. Én már hallottam, és nem kívánom senkinek, aki egy kicsit is felelősnek érzi magát a hallókája épségéért.
Besétáltam, leballagtam a nagy terembe, ahol Firo szokott szunyókálni, de üres volt. Ez a gyík megint csavarog, gondoltam. Igaz, múltkor mesélt valami új barátról, akivel az egyik hosszú útja során ismerkedett meg, és azzal is tisztában voltam, hogy az a barát nőnemű, és ebből aztán furfangosan levontam a következtetést, hogy Firo bizony elszaladt a szoknya után, szóval most egy ideig biztos beszámíthatatlan. Na nem baj, körülnézek a személyes raktárában, talán nem bánja. Hátha találok valamit hasonló írást az egyik kacatján, amiket az évek során halmozott fel. Hogy minek neki ez a sok arany, ezüst és drágakő, nem tudom, és ahányszor megkérdezem tőle, mindig azt mondja, hogy ez amolyan sárkánydolog, egy kis emberke ezt nem értheti meg. Hát, szó mi szó, tényleg nem értettem, csak néha rácsodálkoztam, hogy mennyi minden van abban a nagy teremben. Ahogy most is. Hegyekben áltak az aranyedények, kelyhek, poharak, ékszerek, nyakláncok, érmék, medálok és mindenféle csecsebecse. Elképzelni sem tudtam, honnan kapargatta össze ezt a hatalmas mennyiségű fémszemetet Firo, de ideje volt rá, az biztos, hiszen erősen döngette a hatodik évszázad kapuját. És ahogy ismerem, nem is erőltette meg magát, hiszen olyan lusta volt, hogy a lustaság istene, Lazir megemelhetné a süvegét előtte.
Elkezdtem kutakodni a sok csillogó tárgy közt. Rengeteg olyan került a kezembe, amin díszelgett ilyenolyan felirat, de semmi hasonlót nem találtam ahhoz, ami a medálon volt. Igaz, gyorsan el is untam a dolgot, rájöttem, hogy csak szerencsével találhatok bármit is ebben az aranytemetőben. Sokkal egyszerűbb lesz megkérdezni Firot, ha majd egyszer méltóztatik visszatérni. Reméltem, hogy számon tartja kincseit, ha már egyszer ennyit idecsábított a barlangjába.
Elndultam kifelé. Odakinn már teljes volt a sötétség, és teljes a csend. Egy kicsit megálltam, szippantottam párat a friss levegőből. A medál ezúttal nem árasztotta a fényt magából, mintha tudta volna, hogy még nem akarok elindulni, hanem csak kicsit pihenni ebben a gyönyörű, langyos nyári estében. Leültem egy sziklára, és figyeltem az erdőt. Mintha az egyik árny alakot váltott volna...visszatartottam a lélegzetem. Nem lehet, erre nem jár senki. Még a vadállatok is elkerülik ezt a hegyet. Meresztgettem a szemem, hogy jobban lássak, de nem láttam semmit. Épp arra gondoltam, hogy elindulok, amikor megéreztem, hogy valaki áll mögöttem.
Úgy ugrottam fel, mintha íjból lőttek volna ki. Megpördültem és hátrálva késemért nyúltam. A medál felizzott a zsebemben és megvilágította a lopakodót. Éreztem, hogy a gyomrom összerándul és megremeg a térdem. Az, ami ott állt mögöttem, fekete volt, mint az éj, fekete köpenyben, a csuklya alól elővillanó sárga szemekkel. Körülbelül másfélszer akkora volt, mint én, és ahogy ott állt nyugodtan, éreztem, hogy árad belőle a halálos fenyegetés és a hatalom. Tudtam, hogy csakis egyvalami érdekelheti itt: a medál. Két gyomorrángás közt láttam, hogy a világító zsebemet nézi. Bármennyire is féltem, bármennyire is ijjesztő volt, elhatároztam, nem adom neki csak úgy! Biztos voltam benne, hogy nem emberrel állok szemben. A sárga tekintet felemelkedett és a szemembe mélyedt. Szinte lebénultam tőle. Az a valami kinyújtotta a karját, elővillant fekete keze, rajta éles karmokkal. A kezemmel kitapogattam a zsebemben a medált, és ahogy a tenyerembe simult, magabiztossá és határozottá váltam, a gyomrom remegése és a félelmem egy pillanat alatt elszállt. Felemeltem a fejem és az idegen szemébe néztem, majd lassan megráztam a fejem, hátrébb léptem és a tőrömet magam elé tartottam harciasan. Amaz lassan leengedte a karját, a szeme felizzott.
Aztán olyan hirtelen történt minden, hogy pislantani is alig volt időm. Hatalmas szárnyak suhogását hallottam, majd kisebb szélvihar lökött hanyatt bele a fűbe. Estemben láttam, hogy az idegent órási karmok ragadják fel a levegőbe, miközben az iszonyatos hangon ordít fel. Egy sárkány! Firo! Gyorsan emelkedtek és az idegen furcsa mozdulatokat tett, karjából villámok csaptak ki, egyenesen Firo lábába és hátába. A sárkány felordított, de nem engedte el áldozatát, villámgyorsan emelkedett és távolodott vele. Feltápászkodtam, felálltam egy kisebb sziklára és onnan figyeltem a gigászi küzdelmet. Firo hatalmas szárnyának egy utolsó csapásával egy mély szakadék fölé ért, ahol elengedte áldozatát és egy pillanattal később hatalmas tűzáradatot engedett a sötétruhás zuhanó alakra. Az iszonyatosan forró tűzsugár jól láthatóan megtört egy láthatatlan pajzson közvetlenül az idegen előtt, de még a nagy távolságból is jól halottam a dermesztő ordítást. A következő pillanatban a jelenség eltűnt a szemem elől. Firo még körözött egy ideig, majd lassan megfordult és felém repült. Miközben közeledett, láttam, hogy megsérült, a bal szárnyát alig tudta használni. Odarohantam a barlangja elé és pár pillanat múlva a sárkány szinte lezuhant mellém, hatalmas port verve fel. Tisztában voltam vele, hogy súlyos a sebe, de azt is tudtam, hogy már sokkal nagyobb sebesüléseket is szerzett küzdelmes élete során és mindet túlélte.
Firo felemelte a fejét és rámnézett, majd rosszalóan megrázta a fejét.
- Mondhatom, szép kis alakokkal ismerkedsz! Tudod mi volt ez a pokolfajzat? Egy Fekete Szolga!
- Egy micsoda?!
- Fekete Szolga! Mi van, talán levágta a füledet?
- Fekete...az meg mi a fene? Egyébként hogy van a szárnyad? És a lábad?
- Elmegy...majd rakok rá egy kis sárkányfüvet és helyrejön.
Tudtam, hogy tréfál, a sárkányfű nem jó az ilyen sérülésre és amúgy is túl súlyos volt a sebe. A szárnyát maga mellett lógatta és teljesen a jobb oldalára dőlt, hogy kímélje a bal lábát. Azt viszont nem tudtam, hogy hogyan segíthetnék neki. Egyszerűen túl nagy volt.
- Köszönöm, hogy megmentettél ettől az...izétől. Azt hiszem épp az utolsó pillanatban érkeztél, éppen fel akart nyársalni a szemével. Teljesen beijjedtem tőle, pedig tudod milyen bátor vagyok amúgy! - Próbáltam egy kicsit tréfálkozni.- Ez nem ember volt, hanem valami fekete kezű szörnyeteg! Egyszer csak ott termett mellettem és a medált akarta...a medál!
A zsebemhez kaptam és előrántottam a bajokozót. Firo hátrahőkölt és megdermedt. Még a sebeiről és a fájdalmáról is elfelejtkezett, annyira a medál hatása alá került. A szeme elkererekedett és szinte leállt a légzése. Nem tudtam mire vélni a dolgot, még sosem mutatott ekkora érdeklődést semmi iránt. Ha jobban meggondolom, nem is érdeklődés volt, hanem félelem.
- Ezt...ezt honnan...hogyan került hozzád? - kérdezte akadozva. Ekkor kezdtem sejteni hogy nagyon nagy bajban vagyok. A medál felizzott a kezemben.

4.444445
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.4 (9 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2005-01-30 11:49 Max

Max képe

Engem vasvelával se kergethetsz el! :D Várom a folytatást!
_______________________________________________________________________
"Míg ellenségeim a menybe mentek, én addig itt maradtam a pokolban."

v, 2005-01-30 12:03 Blade

Blade képe

Majd megkérdezlek a 10. rész után :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

cs, 2005-02-17 22:36 Max

Max képe

Ha nem romlik a stílusod, akkor a 110 után se! ;)
____________________________________________________________________
"Míg ellenségeim a menybe mentek, én addig itt maradtam a pokolban."

p, 2005-02-18 09:11 Blade

Blade képe

Az csak javul :D

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

v, 2005-01-30 12:15 Mesemondó

Mesemondó képe

bocs Blade minden tiszteletem a tiéd de ezt nem vállalom :)
... a fű nő magától.

v, 2005-01-30 12:16 Blade

Blade képe

Érthető.

Örök harag.

:D

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

v, 2005-01-30 21:39 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nicsak Blade, mit látnak szemeim... mintha ismerősek lennének ezek a sorok. Majd valahol bekapcsolódom, ha eléred azt a részt, amit már nem olvastam. Talán az utolsót kihagytam, elveszett a sok mű között. Nagyon sajnálom... tényleg. (Ez egy utalás akart lenni, remélem érted a célzást, mert nem akarom itt, mindenki előtt nyíltan kimondani, hogy elküldhetnéd mailben, ha nem esik nehezedre ;) .)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2005-01-30 22:14 Blade

Blade képe

Nem probléma. Azóta van még újabb rész, tovább tekertem rajta...ugye milyen jó? :)

Emailben? Megkíméllek tőle. Még pár rész és ide is felkerül :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2005-01-31 00:10 Rem

Rem képe

Eléggé Jordanes a kezdet. 8) Amúgy tettszik. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-01-31 13:58 Blade

Blade képe

Jordanes? Az milyen?

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2005-01-31 18:15 Rem

Rem képe

Nincs kezdet és vég, de azért elkezdem párhuzamba állítható a jönnek mennek a korok, de azért elkezdemmel. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-01-31 20:30 Blade

Blade képe

Ja igaz,az bezony tisztelgés a nagy Jordan előtt :)
Mondjuk rajtad kívül senki nem jött rá...

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2005-01-31 20:43 Rem

Rem képe

"Mondjuk rajtad kívül senki nem jött rá..." Ezt vegyem megtiszteltetésnek mester. 8O
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-01-31 09:23 Pigeon

Pigeon képe

még még még, ennyi nem elég!!!!!!!!

h, 2005-01-31 09:36 Rem

Rem képe

Majd a 13. rész után mondd ezt. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-01-31 13:58 Blade

Blade képe

Vagy a 18. rész után :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

cs, 2005-02-17 22:32 Akairo Ryu

Akairo Ryu képe

Nagyon jó! Ha lesz rá időm elolvasom a többit is!

p, 2005-02-18 09:12 Blade

Blade képe

Idő arra van, amire csak akarod ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

v, 2008-11-09 18:50 Reszisz

Reszisz képe

Szia, Blade!
Muszáj volt elolvasnom egy storydat. Most vagy soha.
Nekem tetszik ez az egyszerű, sok helyen humoros stílus, tök jól lehet olvasni.
„A szemem a medálon, szinte vonzotta a tekintetem.” – A két tagmondat közt jobban mutatna egy gondolatjel, mert szerintem ez a két rész nem illik annyira össze, hogy egy vessző elég legyen, de as You commend. :)
„…már sokkal nagyobb sebesüléseket is szerzett küzdelmes élete során és mindet túlélte.” – tényleg túlélte? Ez meglep. De a főszereplő stílusa olyan, hogy ezt olyan viccelődés félének is lehet venni – direkt írtad így? Elmegy!
A story is érdekesnek ígérkezik, a szöveg is jó, szóval összefoglalva nekem tetszett.
De ami néhol zavaró: a sok ’volt’. (Csaltam, és a Wordben kilistáztam a voltokat – 28 darab található ebben a kicsiny műben.)
Hú, most valami pszichológus szerint kéne a negatív megjegyzés után egy pozitívat is írni… Nekem tetszett. :)

v, 2008-11-09 19:02 Blade

Blade képe

Kösz, örülök! :)

Ez egy nagyon korai írásom, ráadásul egy sorozat első darabja. Akkor még nagyon kezdő voltam, semmit nem tudtam az írásról - tehát pont úgy, mint most :)

Ha elolvasod egy sokkal későbbi írásomat, akkor jól össze tudod hasonlítani ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----