Fantasy story

Fantasy story

1. fejezet

Martin egyszer csak azon kapta magát, hogy egy hatalmas kiterjedésű, üde zöld, A Gyűrűk Ura trilógia filmváltozatából ismerősnek tűnő, a rohani réteket idéző mező kellős közepén ül. Ez az állapot számára közel sem volt természetesnek mondható, ezért nyugtalanul tekingetett körbe. Bár meglehet, hogy az izgatott lelkiállapota, és a furcsa helyszín között semmilyen ok-okozati, vagy másféle összefüggés nem volt, mégis jobb érzés, hogy valakinek képesek vagyunk logikusnak tűnő érvekkel alátámasztani a tetteit. Tehát Martin ült, és nézelődött. Először céltalanul, majd megpróbált egy tőle két kilométerre lévő fűszálat elkapni a pillantásával. Ez nem sikerült, egyrészt, mert a fűszál a szél kósza játékának ártatlan áldozataként keringett a levegőben, így sosem tudta a nézésével elég erősem megmarkolni, és a zöld növénydarab minduntalan kicsúszott pillái szorításából; másrészt, mert nem is látta, csak képzelte.
Egy darabig hasztalan próbálkozott, majd egy mély sóhajtással adta a környéket beborító analóg zöld gyep tudatára, hogy feladja. A mező visszasóhajtott, ezzel adta Martin tudtára, hogy tudomásul vette a kudarcát. Valószínűleg rendkívül megértő és érzékeny rét lehetett. Ekkor a távolban egy dülöngélő alak sziluettje tűnt fel, de az sem kizárt, hogy egy dülöngélő sziluett közeledett. Martin nem várt látogatót, ezért kicsit feszülten üldögélt tovább, és reménykedett, hogy az illető; aki nem csak a dülöngélésével hívta fel magára a kíváncsi szemek figyelmét – vagyis, ha Martinon kívül lett volna ott valaki, akkor beszélhetnék többes számban, de csak a nagyzolásból megmaradok a fejedelmi többesnél – hanem azzal is, hogy meglehetősen nagy körívek mentén kerülve haladt egyenesen; vagy kikerüli, vagy nem veszi észre. Az utóbbi bekövetkeztére nagyobb lehetőséget látott, és hogy ezt a kezdetben csekélynek tűnő százalékot növelje megpróbált nagyon fűnek látszani, és hogy az összbenyomást hatásosabbá tegye, megigazította ízléses zöld nyakkendőjét, majd csendben elkezdett lengedezni a szélben, és szorgalmasan fotoszintetizált.
A dülöngélő sziluettnek látszó alak épp rálépett Martin szélben kerengő fűszálára, majd szemeit előremeresztve megállt, és bámult maga elé. Valószínű, hogy észrevette a furcsa idegent, mert amennyire a lábaitól és az egyensúlyérzékétől telt odakacsázott hozzá.. Martin látta: újabb kudarcba fulladt tervet kell feladnia, abbahagyta a fotoszintezizálást, és felállt. Bárgyú mosolyt erőltetett az arcára, hogy szimpatikusnak tűnjön, majd megvárta, míg az alak a közelébe ér. De mivel az illető túlzott óvatosságról tett tanúbizonyságot, ezért nagyon lassan, lépésről-lépésre haladt, így bőven marad időm az előzmények tárgyalására.
Az első mondat előtt, tehát mielőtt bepillantást engedtem Martin szokatlan életébe, főhősöm – mert, bár eddig nem neveztem így, de remélem, sokan gondolták; ők bizonyosan ráhibáztak; hogy ez a kedves és furcsa Martin történetem főszereplője – teljes mértékig meg volt győződve, hogy amibe csöppent az egy álom. Tehát teljesen természetes, hogy nem kell hirtelen mozdulatot tennie, vagy pánikba esnie, mert a felesége előbb vagy utóbb felébreszti, addig már csak annyi dolga van, hogy csendben kivárja a pillanatot, mikor visszatér a valóságba. Várt, majd csendben dudorászni kezdett, de nem mozdult. Ezt azonban hamar elunta, ezért valami, ha nem is hasznosabb, de mindenképpen izgalmasabb és jóval nehezebb, elfoglaltságot keresett magának. Elkezdett gondolkodni! Igen, a gondolkodás az egy quadrillió tonna után a világ második legnehezebb dolga. Tehát Martin hozzáfogott a kemény feladat teljesítésének hosszú folyamatához szükséges energia gyűjtéséhez, azaz mélyeket lélegzett ki-be-ki-be, majd megint kifújta, és újra beszívta az oxigéndús, átlagosan 21 térfogatszázalékot tartalmazó, levegőt. Ez azonban felemésztette a gyűjtendő és vész esetére eltartalékolt energiáit, így újra kellett levegőt vennie, ezzel egy újabb lökést adott magának, amit szinte azonnal fel is használt a következő légvételhez. Remélem mindenkinek sikerült elképzelnie a fárasztó sziszifuszi munkát, amit Martin végzett, többen tán kipróbálták már olvasás közben, tehát nem is csépelem tovább a szavakat, kimondom egyből az ocsútól megtisztított fehér búza-igazságot: ez bizony egy kemény és hosszan tartó cselekvés volt. Ezért, a jobb szemléltetőség kedvéért, hagyom Martint lélegezni, de addig is, hogy ne unatkozzon senki, felvázolom pár száz szóban főhősöm eddigi életét.
Sajnos a mikor, hol és hogyanokra nem tudok se pontos, se megközelítő választ adni. Született, mint a legtöbb gyerek, kórházban, kilenchónapnyi terhesség után, egy kedves, békés, precíz családban. A legszükségesebbekkel mindjárt ellátta a sors, volt két szülője, és fedél a feje fölött. A többit szülei biztosították számára. Attól a pillanattól, hogy először tapasztalta meg ennek a kegyetlen világnak a hideg, és, mint közöltem, átlagosan 21 térfogatszázalék oxigént tartalmazó levegőjét, egészen addig, mikor két bekezdéssel korábban magára hagytam az érdekes idegennel meg a megértő, zöld gyeppel, minden, vagyis szinte minden tettét jegyzetek százezrei kísérték. Szülei rendkívüli gondot fordítottak egyetlen gyermekük nevelésére, ezért amit csak tehettek, leírtak Martin életéből. Ezek a fontos és biztos alapként használható információk alapján írom le most a fiatalember eddigi életét.
Már a kezdetektől látszott, hogy van benne valami különös vonzalom a könyvek iránt – két évesen például már két és fél folyóméteren rágta át magát. Az egyetlen probléma az volt, hogy foggal, de ez cseppet sem kisebbíti érdemeit. Az iskola azonban megváltoztatta, ezek után másképpen falta a könyveket. Rengeteget tanult, illemtanból mindig kitűnően végzett, nem csoda, hogy a két kézzel evés helyett a villa és a kés, no meg a jó íz biztosítása érdekében a sóra tért át. Az igazi fordulat azonban ötödikes korában következett be. Ekkor ismerkedett meg az igazi költészettel, és a verseket olvasva lelkében is kicsírázott a szerelem patakja az irodalom tanárnője iránt. Elhatározta, hogy költő, vagy legalább író lesz, de ezt még ráér eldönteni. Ezek után izgalmas, szerelemben eltöltött négy év következett. Kicsit szórakozott lett, egy esetről az évkönyv is beszámol, mikor a tornaórán a szokásos felszerelés helyett egy szál női miniszoknyában jelent meg, amit az anyjától szerzett. A testnevelő habzó szájjal küldte az orvosi szobába, miközben sűrűn emlegette Martin rokonságát és feltételezett elmebaját. Az iskola pszichológusa, miután meglátta a szerencsétlen diákot, érthetetlen okokból összeesett, majd a mentőautóból furcsa, idegen nyelven visszakiabált valamit.
Martin újabb életcélt látott maga előtt: pszichológusnak megy! Később kiábrándították, hogy amire gondol azt pszichiáternek nevezik, de ő nem adta fel. Lelkesen küzdött az emberi elmével, majd a gimnázium elvégzése után több neves agykutatóval és elmekórtani professzorral találkozott, és gyakorló pszichiáternek szegődött sok híres személyiség mellé. Egyetlen dolgot sajnált csak, hogy nem ő ülhet a kényelmes „kérdező fotelben”, de tanulmányaiban jól haladt. Két év gyakorlat után szerették volna előléptetni, vagyis áthelyezni egy jó nevű és sárga falú intézménybe. Ezt a döntést egyik tanára azzal indokolta, hogy szeretné, ha kicsit nyugodtabb helyre kerülne, de Martin sejtette, hogy írói tehetségének kiteljesedését szeretnék a hangszigetel, gumifalú szobával elősegíteni. Ezt a kellemes és kecsegtető ajánlatot jól megfontolta, majd úgy döntött, hogy mivel tanárai nem a legjobb szemmel nézik gyors előremenetelét, inkább régi vágyait valósítja meg, vidékre költözik, és író lesz. Gondos szülei találtak számára egy kedves kis házat valahol – csendes környezet, távol minden városi zajtól.
A költözés rendben ment, de új, előre nem látott gondok merültek fel – szülei ezek után nem tudták minden lépését ellenőrizni, csak telefonon tudakozódhattak gyermekük felől; Martin kizárólag a rántottát tudta egyedül elkészíteni, ezért vásárolt egy ládányi szakácskönyvet, és rengeteg tojást, meg pár tyúkot. Kellemes írói élete élt a világtól elvonultan, könyvei egyre-másra jelentek meg, sikeres és felkapott lett, életmódja a divat első számú ideálja volt, millió tehetősebb rajongója utánozta, stílusa etalonná vált. Itt tartott, mikor belecsöppent a különös álombéli rét közepébe.
Ennyit Martin eddigi életviteléről. Ott hagytam legutóbb el, hogy éppen lélegzett. Még pár lélegzetvételnyi időm van, ezért gyorsan közlöm a lágyszívű és optimista olvasókkal is, hogy, bár leírásom alapján Martin egy különc zseninek látszik, nem az. Sajnos azonban főhősöm már abbahagyta a kifárasztó lélegzést, és most visszatért a normál levegő-adagokhoz, ezen kívül türelmetlenül várja, hogy róla is beszéljek, elmeséljem jelenlegi hányatott sorsát, ezért gondolatmenetemet megszakítva visszatérek hozzá. Mivel látta, hogy azzal nem gyűjt erőt, hogy mélyeket lélegzik, ezért abbahagyta, majd rögtön hozzáfogott a gondolkodáshoz. Azonban az én szerény szavaim nem adnák vissza a maga tökéletességében a gondolatait, így inkább őt magát idézem.
„Ööö... nos. Izé... hát... szóval. Hmm... hogy is kezdjem. Mondjuk... khm.” Ezek a mély igazságot feltáró szavak egyenesen cikáztak Martin fejében. Később, hasonló fénysebességgel, felidézte iskolai tanulmányai, amelyeket most a közérthetőség kedvéért inkább én mesélek el, bár így a csodás stílus elveszik, de remélem majd később sikerül kárpótolnom mindenkit. Tehát Martin felidézte a matematika rejtélyes világát, a biológia rejtelmeit, a kémia kaotikus útvesztőit és a szellemeket. Majd eszébe ötlött, hogy egy átlagos álom körülbelül 20 percig tart. Vagy 2 óráig, de az a maximum. Mivel Martin nem tartotta magát Guiness-rekordernek, ezért csak a legrosszabb esetekre felkészülve gondolt erre a lehetőségre, tehát úgy számolta, hogy ha minden kötél és az ég el- meg leszakad, akkor meghal, de egyébként elüldögél csendben 20 percig, esetleg két óra hosszat, ha a felesége előbb fel nem ébreszti. Ebben a biztos tudatban megnyugodott, de három óra múltán kissé megingott hitében. Két lehetőséget látott maga előtt, meg az eget – vagy mégis bekerül a rekordok könyvébe a világ leghosszabb álmával, és a felesége is cinkos ebben, mert nem ébreszti fel, sőt, az is lehet, hogy egyenesen ő adta az altatót; vagy amibe csöppent az mégsem egy álom. Majd mint a kés hasított belé a felismerés, ettől persze gyorsan elhúzódott, így csak a pizsomája lett kicsit szakadt: nincs is felesége, aki felébressze! Akkor hát az első lehetőséget el kell vetnie, hátha kicsírázik. Szomorúságában, hogy hiába vár a megváltó ébredésre, körülnézett. És itt kapcsolódtam be én is az első mondattal.

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (8 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2005-04-04 13:04 Rem

Rem képe

"Ööö... nos. Izé... hát... szóval. Hmm... hogy is kezdjem. Mondjuk... khm.” Körülbelül ezekkel a szavakkal szólalnék meg a műved kapcsán. A stílusban hozod a formád. A mű folytatása szükséges, mint önalló mű nem állja meg a lábát a következő részek nélkül. A novelládban megfogalmaztott esetleges irodalmi kirtikával lehet még a műved e stádiumában vitatkozni.
Várom a következő részeket. Kiváncsi vagyok mi sül ki belőle. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

cs, 2006-03-16 18:33 ZEZE

ZEZE képe

Jézusom Dóri!Te nem vagy egy könnyű eset!:-) -Még ZEZÉnek mondja, hogy nem annyira közérthető, amit ír!:-Bár ez lehet, hogy csak nekem furcsa, mert én még csak most tanullak téged!:-)
Asszem te sem ezért a mondattöredékért kaptad az öt csillagot: "...lelkében is kicsírázott a szerelem patakja..."
Az első benyomásom az volt, hogy ez a Martin be van tépve. A második benyomásom is az volt!:-)) A végére viszont egészen elbizonytalanodtam, mert szerintem ebben a történetben többen is be vannak tépve!:-)

Na komolyan:
Valami érdekes, kissé fanyar humor lengi körül az írásodat. Lehetne ez a hangulata is, a novellának, ha több gondot fordítanál arra, hogy ezt egy egész gondolaton végigvidd, ne csak a gondolat egyik-másik mondatán. Nekem mindenesetre szimpatikus a humorod!:-)
Az én ízlésemhez képest túl sok magyarázatot fűzöl mindenhez, szinte semmit nem akarsz az olvasó fantáziájára bízni. Én azért szeretem jobban a könyveket a filmeknél, mert meg tud lódulni a fantáziám. Mégegyszer: az én ízlésem szerint! (nem etalon, mint tudjuk:-))
Úgy tűnik, mintha ebbe a novellába több történet vázlatát is bele akartad volna csempészni. A külső szemlélő (aki jelen esetben te vagy, nem az olvasó, mert te meséled el nekem)kommentárjaival. Regény estén ez elmegy, mert elég nagy terjedelmű ahhoz, hogy lendületes maradjon, de egy novellát ez több helyen is megakaszt. E miattt gondolkodnom kellett a végén, hogy mit is mondtál a közepén.

Megint nem vagyok etalon, mert ZEZE nyúl agya ugyebár, mint tudjuk...:-)
Na mindegy... vess magadra, te bíztattál, hogy írjak kommentet!:-)

Érdekes lenne egyszerre elolvasni az egész történetet, mert kíváncsi lennék, mit tudsz kihozni ebből!:-)

zeze

p, 2006-03-17 14:40 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Akkor hátulról: 1. jön a következő rész, most gépelem, majd olvashatod.
2. igen, regény lesz. Vagy kisregény.
3. ez a lényege, hogy semmit sem bízok más fantáziájára, hanem jön a felesleges, és teljesen értelmetlen magyarázat.
4. megfogadnám a tanácsodat, de hol láttál te gondolatot?
5. senki sincs betépve. Nem szoktam kábítani magamat, egyszerűen ilyen vagyok alapjáratban. Most képzeld el (itt a képzelgés helye)! Iszonyat.
6. az a mondat dierkt ilyen, és már mióta feltettem várom, hogy valakinek feltűnjön. Való igaz, egy kis piszkálódás a képzavarok ellen, szándékosan lehagyva az idézőjeleket. Ezzel is szerettem volna hangsúlyozni Martin írói tehetségét. ;>
7. ha azt mondom, hogy "ez nem egészen érthető" mindig hozzáteszem, hogy "bár én beszélek?". ha nem, akkor elnézést. Most elbizonytalanítottál. Megyek, végignézem a hozzászólásaimat, és kijavítom a dolgokat.
Úgy összességében köszi a kritikát, de ez tényleg nagyon ööö... hogy is mondjam... őrült mű. Lesz, ha végre elkészül. Most is az. ;)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2006-03-27 07:54 SirTelen

„Hosszú és értelmetlen, milliónyi hibával. Kíváncsi vagyok, hogy lehetne filmre vinni (ha valaki olyan elvetemült lenne, hogy szeretné megfilmesíteni)?”

Íme!
Fantasy Story

írta: Bloody Dora
rendezte : Sztív Szpilberger
A főszerepben: Tom Crúz

Martin ( Tom Crúz ) egy hatalmas kiterjedésű, üde zöld, A Gyűrűk Ura trilógia filmváltozatából ismerősnek tűnő, a rohani réteket idéző mező kellős közepén ül. A kamera a háborgó óceán felől közelít kb. 357 m magasságból. Látjuk ahogy a víz megtörik az égbe nyúló sziklákon. Aztán, mintha mi is egy volnánk a milliónyi szerteszét fröcskölődő vízcsepp közül, hirtelen a végeláthatatlan fennsík szélén találjuk magunkat, ahogy zuhanunk a valószínűtlenül zöld gyep felé. Egyszer csak felkap minket egy titokzatos erő, és a következő pillanatban szélsebesen vágtatunk a mező közepe felé, ahol egy alak ül a derékmagasságú fűben. A kamera hátulról közelít, befékez, és mintha megállna az idő, a mozdulatlan tájban lassan Martin elé fordul. Megtekintjük férfias arcélét, majd belenézhetünk elképesztően kék szemeibe, melyben a mozdulatlanná dermedt táj tükröződik. Ebben a pillanatban újra megindul az idő. A rezzenéstelen szempár megrebben.
Martin körbenéz, majd a kamerába fókuszál.
Pillantása hipnotizál bennünket. Érezzük az erőt. Érezzük, hogy semmik vagyunk. Porszemek egy hatalmas Elektrolux porszívóban, ami mindjárt magába szív bennünket.
Mikorra a teljesen a ránk szegeződő szemek hatása alá kerülve, csikorgó fogakkal markolnánk székünk karfáját, rájövünk, hogy nem mi vagyunk ennek a hipnotikus pillantásnak a célpontjai.
A képen egy hosszú fűszál leng a levegőben.
Lassan billeg, mintha középen egy cérnaszálon lenne felfüggesztve. A szél játszik vele?
A kamera eltávolodik az eddig az egész képet betöltő, imbolyogó fűszáltól, és meglepve tapasztaljuk, hogy milyen messze van Martintól.
Nagyon messze. Sőt, piszok messze.
A kamera már megint rohan.
És rohan.
Mintha a rohani réteken rohanna.
Fuhh… végre visszaértünk Marinhoz. Kissé lihegve megállunk előtte, és akkor meglátjuk, hogy… csukva a szeme!
A rohadék! Hát ezért rohantunk ennyit? Nem is látta a fűszálat, csak képzelte!
Nagyot sóhajtunk.
Martin is nagyot sóhajt.
A mező is nagyot sóhajt.
A nézők is nagyot sóhajtanak.
Az egész kép egy mély sóhajtás.
Snitt!
A képen egy távoli sziluett tűnik fel, valami alak dülöngél a még mindig elképesztően zöld fűben. Ilyen távoltól még nem látjuk ki az, de okulva az előzőekből, juszt sem rohanunk oda hozzá a kamerával. A távolság, vagy a kezdő kameraman miatt, a levegőben minden remegni látszik. Mielőtt hinni kezdenénk a természetfölötti lényekben, a kamera – valószínűleg Mr. Szbilberger határozott utasítására – óvatosan megközelíti a 1. számú statisztát, aki már korántsem remeg, mint ahogyan az előbb látni véltük, viszont még szerfelett dülöngél.
Martin nem várt látogatót.
Megnézi a határidőnaplóját és mára nincs bejegyzés.
Ez különös. Határidő naplója sincs.
Persze! Már megint csak képzelte. /Feljegyzi a nem létező határidőnaplójába, hogy megint elfelejtette bevenni a piros tablettát./
Mindegy. Biztos benne, hogy nem várt senkit mára. Különösen nem olyat, aki dülöngél és sziluett.
Ezért Martin megpróbálja magát fűszálnak álcázni.
Erősen összpontosít, a kamera mutatja kidagadó nyaki ereit. Kezdünk aggódva arra gondolni, hogy lassan ki kéne lazítania az ízléstelen, ronda zöld nyakkendőjét, mert még valami baja lesz.
Aztán amikor az egész feje bezöldül, megnyugodva vehetjük tudomásul, hogy nem is olyan ízléstelen az a nyakkendő, az egész látványt figyelembe véve.
Csapó!
Vége!
Mára ennyi!

Szörnyen elnézést kérek, de annyira megihletett a mű, hogy képtelen voltam kihagyni! Sorry!

h, 2006-03-27 12:41 Bloody Dora

Bloody Dora képe

:D Azzal a tudattal olvasd a válaszomat, hogy megfájdultak a rekeszizmaim a nevetéstől. :D De már elmúlt. Ha nem bánod, adjuk el az ötletet 'Hálivúdnak', és majd 50-50 arányban osztozunk a bevételen. :D
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2006-03-27 14:47 SirTelen

Rendben van Dora, de az osztozkodás aránya legyen inkább - mert lovagias vagyok - fifti-fifti! :)
Már fel is vettem a kapcsolatot a Vajdával. Az André Vajdával. De még nem lát benne elég ööö... fantáziát. Mondd, nem lehetne ez a Martin egy 56-ban disszidált romagyerek? :)

h, 2006-03-27 13:42 Éva

Érdekes. Nagyon finom, cizellált humorod van. Szereted a körmondatokat, megmagyarázol mindent. Olvasom majd a következő részeket is, erről még nagyon nincs, amit mondani.
Talán: Ez nem sikerült, egyrészt, mert a fűszál a szél kósza játékának ártatlan áldozataként keringett a levegőben, így sosem tudta a nézésével elég erősem megmarkolni, és a zöld növénydarab minduntalan kicsúszott pillái szorításából; másrészt, mert nem is látta, csak képzelte.

Nem sikerült. Egyrészt, mert … Hangsúlyosabbá tennéd. De ez minden.

Üdv: Éva

p, 2006-03-31 09:13 Blade

Blade képe

Ha rám hallgatsz, elkerülöd ezeket a többszörösen összetett mondatokat és jelzős szerkezeteket. Már az első mondattól padlót fogtam. :)

"így sosem tudta a nézésével elég erősem megmarkolni, " - mivel?

Ez a novella olyan...Dóris. ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

k, 2008-11-11 20:12 Györeizé

Györeizé képe

"Martin nem várt látogatót": az ember egy olyan helyen, ahová épp csak "beesett", ritkán vár látogatót.
Tetszik a stílus, de ez ilyen tömör formában tényleg kusza. Úgyhogy szerintem nyugodtan gondolkodhatsz könyvben. Például Martin itt rohammód leírt élete is megérdemel hosszabb kifejtést, sőt, akár egy egész könyvet, a la Forrest Gump, például. Egyébként ha Vavyan Fable is eszembe jutott, az vérigsértésnek számít? Szóval ennyi ötletet nyugodtan "széthúzhatnál". De tényleg nagyon tetszik ez a játékos stílus.
Kár, hogy a kommenteket nem lehet pontozni, SirTelen kapna tőlem egy hatost.
__"Nem muszáj. A lényeg, hogy megtehetnéd."
L'ibress, Jedi-nagymester

sze, 2008-11-12 21:08 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Sir Telen tőlem is kapott pár csillagot. :) Igazából az ő kommentje miatt érdemes ide elnézni.
Könyvben nem gondolkodtam, kisregényben igen. 7 fejezet (illetve 8, elvégre másfeledik is van) lenne, ha egyszer eljutnék odáig.
Igazából az egész mű olyan, hogy bármire ráfogható, hogy poénnak szántam vagy cinikus vicc volt (ez pl. a kiemelt mondatra is vonatkozik).
"Egyébként ha Vavyan Fable is eszembe jutott, az vérigsértésnek számít?" - Nem, bár még mindig nem olvastam tőle egy sort sem. Ha sértésnek szántad, akkor természetesen halálos volt a döfés, igyekszem mindent megtenni, nehogy többé ilyen előforduljon.
Még azt akartam volna mondani, hogy... olvasót nem ijesztünk el, de szívesen megtettem volna. Viszont Telen hozzászólása miatt nem tehetem meg. (Nem a szívem csücske ez a mű. A sziklaszirtent jobban kedvelem, meg a Teliholdat.)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2008-11-14 13:48 Györeizé

Györeizé képe

Isten ments, hogy halálra akarjalak döfködni, a hasonlatot én dícséretnek szántam, mert bírom a fent említett szerzőt, csak nem tudtam, te hogy vagy vele. Bizonyos körökben szeretik köpködni, mintha az, hogy sokan olvassák, bűn lenne. Az ironikus humor emlékeztett rá, de csak emlékeztetett, mert szerintem a tied is elég sajátságos és szórakoztató. Szerintem nem kéne veszni hagyni a témát, biztos megtudod úgy is csinálni, hogy a szíved csücske legyen. És legalább látnánk, honnan indult. Az említett műveid még nem olvastam, de fogom. Csak nem tudom, merjek-e hozzászólni majd :). Hasonlítani nem fogom őket semmihez, az biztos. :)
__"Nem muszáj. A lényeg, hogy megtehetnéd."
L'ibress, Jedi-nagymester
__"Kettő mellé, padlógáz."
Józsi, buszsofőr