Holvirágkereső Moppa legendája

Moppa, a Sziklás Lankaoldalon lakó nomi kamaszok egyike nem akarta megkeresni a holvirágját. Nem úgy, mint a barátai, akikkel már csak erről tudott volna beszélni - ha akart volna. De Moppa nem akart, ezért legszívesebben lankája egyik eldugott pocoktúrása mélyén üldögélt, teljesen egyedül.

Pedig a holvirágok megkeresése minden kicsi, zöld nomi kamasz életében nagy dolgot jelentett, feltéve persze, hogy nem hívták Moppának, és már volt pár tüskéje, amit időnként lereszelhetett. Ennek a fiatal nominak azonban még nem nőttek ki a tüskéi, és bátorsága is olyan csekélyke volt, hogy biztosra vette: ő soha nem fogja megtalálni a holvirágját, és ezzel nagy szégyenbe hozza majd a szüleit.

Magtársai bezzeg szívesen hangoztatták, hogy milyen rettentő kalandokban lesz részük, miközben a lankájukon túl holvirágjaik után kutatnak, de Moppa nem akart elmenni Lankaoldalból. Nem úgy, mint minden más nomi kamasz, akik közül többen hirdették magukról, hogy a nyárbúcsúztató bulin megkóstolják majd a felnőttek italait: a röst és az ánikpált.

Moppa nem volt kíváncsi ezekre a nedűkre, ő sokkal jobban szerette a reggeli harmatcseppeket szürcsölni, főleg bodzákról vagy csalánokról, mert frissítően pezsgett minden egyes kortyuk.

Azonban nem volt mit tenni: tudta, hogy közeledik a nap, amikor el kell indulnia a holvirágja után. Próbált beszélgetni az anyukájával arról, hogy mi vár rá:

- Anya, mégis hogyan fog majd kinézni az én holvirágom?

- Azt majd tudni fogod, csillagom, ha megtalálod - szólt a kioktató válasz. - De ez nem megy ám csak úgy, előtte sokat kell keresni.

- Jó-jó, persze, tudom, tudom - vágta rá egyből a kis nomi. - Csak úgy mégis... te hol találtad meg? - próbált puhatolózni Moppa.

- Hát tudod, a lányok gyorsabban érnek, így nekem egy hét sem kellett hozzá. De apád is hamar megtalálta, pár nappal utánam ért vissza. Akkor még nem volt ilyen gyakorlatias, mint most, sokkal jobban hallgatott a szívére.

- Ti olyan gyorsan megtaláltátok a holvirágaitokat, de én sose fogom - sóhajtott fel fájdalmasan a kamasz.

- Ugyan, ne beszélj butaságokat! A szomszédban lakó Ummo is csak a nyárbúcsúztató buli után ért haza. Mégsem történt semmi baj - mondta Moppa édesanyja. Majd elgondolkodva hozzátette: - Bár a szülei nem örültek neki.

Az ilyen és ehhez hasonló beszélgetések még gyakran megismétlődtek, de Moppa csak annyit tudott még meg anyukájától, hogy míg az apja holvirága az okosságában virágzik, addig a szomszéd Ummoé a kitartásában. De ettől csak még jobban megijedt, mert kiderült, hogy nem elég megtalálni a holvirágját, még gondoznia és ápolnia is kell, hogy virágot hozzon.

Eddig egyszerű volt az élete, de most hirtelen minden kusza és zavaros lett, ráadásul az indulás napja is egyre közeledett. Úgy érezte, hogy összeesküdött ellene a világ.

A nagy nap reggelén esőt ígérő sötét bárányfelhők takarták a kelő napot. A zord időjárás hűen tükrözte Moppa hangulatát. Szomorúan tette meg apukájával a Nagy Buckáig vezető utat. Ott utolsóként állt a holvirágjuk keresésére induló fiatalok sorába.

Figyelme hamar elkalandozott a főnomiról, aki nehéz és sok veszéllyel kecsegtető útról szónokolt nekik, és majdnem mindenki csillogó szemmel lógott az ajkán.

Kivéve persze Moppát, aki a lankáját körbeölelő természetet figyelte. A kelő nap felülkerekedett a szürke felhőtakarón, és úgy haladt a vörös szőnyeggel letakart égbolton, mint az uralkodó, aki széttekint birodalmában. Fényétől a legkülönbözőbb színekben kezdett csillogni minden harmatcsepp, ameddig csak Moppa ellátott. Mintha apró igazgyöngyökkel, rubintokkal és aranymedálokkal lett volna teleszórva a természet. Mesés látvány volt. Tátva maradt tőle Moppa szája.

A messzi távolban hullámzó rétek, égig érő hegycsúcsok, széles erdőhátak úgy csillogtak, mintha drágakövekből lennének.

Mindközül pedig egy nagyon távoli, hatalmasra nőtt fa fürdött a legélénkebb színekben. Abban a pillanatban, hogy Moppa meglátta, tudta, hogy merre fogja keresni a holvirágját.

Most már ő is, akárcsak a többiek, alig várta, hogy nekivághasson az útnak. Mikor a főnomi szónoklata véget ért, gyorsan apjához rohant, aki aznap még nem reszelte le arcáról a tüskéit, így a puszija úgy szúrt, mint a sünik tűpárnája. Moppa azért megpuszilta, megölelte, majd indult is, hogy felkutassa az öreg fát, ahol a holvirágja rejtőzik.

- Nagyon megtáltosodtál, fiam! - kiabált utána az apja.

- Tudom, hogy hol találom a virágomat, és anyának üzenem, hogy estére már itthon leszek, szóval tegyen félre nekem a vacsorából! - hadarta Moppa, majd hátra sem nézve megiramodott az erdő felé.

- Azért vigyázz a réti sasokkal és a vércsékkel, ne légy sokáig nyílt területen! - szólt még utána az apja.

Ezt Moppa szinte már nem is hallotta, úgy futott lefelé lankája lejtőjén, az erdő irányába. Lába szinte magától száguldott vele, olyan gyorsan, mintha egyenesen szárnya nőtt volna, és repülne, mint a madarak.

Gondolatai máris a gyönyörűen csillogó öreg fa körül jártak. Biztos volt benne, hogy azon a fán, amelyik ilyen színpompásan tudja köszönteni a reggeli napot, néha teremnie kell holvirágnak. Talán több is van rajta, és akkor egyet biztosan neki fog adni - merengett magában, miközben lefelé száguldott a lejtőn.

Annyira figyelt a lába elé, hogy észre sem vette, mikor tért rá az erdei ösvényre, ami bevitte egészen az erdő közepébe.

Mikor látta, hogy hova is került, borzasztóan megrémült. Nem tudta, hogy hol van, és hiába kereste egyre kétségbeesettebben az öreg fát, sehol nem látta. Hamarosan annyit forgolódott, hogy már azt sem tudta merről jött.

Leült a fűben, és nem szégyellte, nekikeseredésében megeredtek a könnyei.

Hamarosan azonban köhögésre és prüszkölésre lett figyelmes. Szipogva fülelni kezdett. Pillanatok múlva egy giliszta maszatos feje emelkedett ki mellőle a földből.

- Szervusz! - köszöntötte a fej udvariasan, miközben látható élvezettel mélyeket szívott a levegőből. - Mondd csak, te nedvesítetted meg a talajt?

- Igen, én voltam - mondta Moppa, majd sietve hozzátette: - De nem akartam bajt. Csak sírtam.

- Sírtál? No de miért? - csodálkozott a giliszta.

- Hogyhogy miért? Szomorú voltam, azért - vágta rá Moppa.

- Ó, nem csak bánatunkban tudunk sírni - mosolyodott el a kis nomi beszélgetőtársa. - Van, aki örömében is szokott.

- Azért sírtam, mert eltévedtem - adta meg a választ Moppa, majd eszébe ötlött, hogy talán újdonsült ismerőse segíthet rajta. - Mondd csak, nem tudod, hogy merre van az erdő legnagyobb fája? Oda szeretnék eljutni.

- Nem, sajnos nem - ingatta fejét a giliszta. - Én csak a fák gyökereit ismerem, nem szoktam a felszínre jönni. Most is csak azért bukkantam fel, mert túl sáros volt a föld, alig kaptam levegőt - magyarázta szomorúan. - De miért nem mászol fel egy fa tetejére? Hátha onnan megpillantanád.

- Fára mászni? - csodálkozott Moppa. - A mi fajtánk nem szokott fára mászni - mondta megbotránkozva.

Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük - türelmetlenkedett a giliszta. - Attól még, hogy valaki nem szokott csinálni valamit, az nem azt jelenti, hogy soha nem is csinálhatja. Például nem csak a szomorúságunkban pityeredhetünk el. Ez előbb sírhattál volna a boldogságtól is - magyarázta a giliszta. - Tehát attól még mászhatsz fára, hogy felétek nem szokás. Ebben a mai világban nyitottnak kell lenni az újdonságokra - tette hozzá nagy bölcsen.

Moppa nem értette, hogy mit jelent nyitottnak lenni az újdonságokra, de arra gondolt, hogy fára mászni tényleg nem rossz ötlet. Megköszönte a jó tanácsot, illedelmesen elbúcsúzott, majd keresett is egy fát, amelyikre könnyen felkapaszkodhat.

Igen ám, azonban nem volt olyan egyszerű a feladat, mint amilyennek elsőre hangzott. Hiába próbálkozott egyik fával, másik fával, mindegyikről lecsúszott. Szeretett volna tanácsot kérni a gilisztától, de az addigra már eltűnt. Nyílván visszament a föld alá - gondolta Moppa, majd tovább próbálkozott a famászással. Kitartását siker koronázta, mindig egyre magasabbra és magasabbra jutott, néha már majdnem elérte a fák alsó ágait, ahonnét aztán könnyebben tudott volna továbbhaladni.

A nap már delelőre járt, mikor végre sikerült elérnie az egyik fa alsó ágát, és felkapaszkodnia rá. Addigra már szörnyen sajgott mindene, így hát megpihent.

Lehunyta a szemét, és csak hallgatta a madarak énekét és a szél zúgását a levelek között; élvezte a kellemes szellőt, ami arcát simogatta. Igazság szerint egy kicsit el is szundított az átélt nagy izgalmak hatására.

Hirtelen felriadt, és ijedten nézett körbe. A nap már túljutott a delelőn, és felöltötte bíbor hálóköntösét, amiben majd a dombok mögött megpihen éjszakára. Moppa nomiszívét a rettegés kerítette hatalmába, hogy ha nem igyekszik, akkor túl sötét lesz ahhoz, hogy meglássa a fáját.

Sok ág megkarcolta, mire kidughatta fejét a lombok takarásából. A nap már lenyugodni készült. Moppa úgy tudta, hogy ahogy a nap lefekvése előtt egy gyertyát gyújt, hogy ne botoljon meg semmiben, amíg lefekszik. Ennek a gyertyának halovány fényében pillantotta meg Moppa azt a nagy fát, ahol a holvirágját akarta megtalálni. Nem is volt olyan messze, mint hitte.

Ekkor azonban különös hangra lett figyelmes. Olyan sercegést hallott, amit a nomi gyerekek kedvenc játéka, a levélből készült sárkányrepülő ad ki magából, amikor reptetik. Forgolódva próbálta megkeresni a hang forrását, de mikor meglátta, hogy mi okozza, lábai reszketni kezdtek, szíve pedig ijedtében dörömbölve próbált szabadulni a mellkasából. Két hatalmas vércsét látott, az egyik éppen felé tartott, pillanatok kérdése volt csupán, hogy elkapja őt. A világból abban a minutumban eltűnt minden fény, mintha a nap és gyertyája sem bírná végignézni, ahogy a vércse elkapja a fa lombjából kikukucskáló Moppát. Ez volt a kis nomi szerencséje, ugyanis abban a pillanatban, hogy a hirtelen beálló sötétség miatt már nem látta a vércsét, visszatért a bátorsága.

Nem lett volna semmi értelme szembeszállnia a nála nagyobb és erősebb madárral, így inkább mentette az életét. Fejét behúzta, és hallotta, amint a madár elsüvít felette. Nem is kellett több, uccu, neki, olyan fürgén ugrált lefelé az ágakon, ahogy csak tudott. Azonban nem bírta el a súlyát az egyik elkorhadt ág, és mikor Moppa ráugrott, letörött.

A kiskamasz felkészült a legrosszabbra esés közben, azonban puhára esett, pont egy hatalmas mohapárnára. Olyanra, amin otthon is aludni szokott. Csak egy dolog zavarta: úgy érezte, hogy van valami alatta. Megpróbálta kitapogatni, és ijedten vette tudomásul, hogy az a valami él és mozog. Olyan gyorsan pattant fel, mintha rózsatüske szúrta volna meg.

- Ki az? Ki volt az? Ki van itt? - kérdezte riadtan az idegen, Moppa számára nagyon ismerős hangon.

Moppa nem bánta volna, ha a nomik jól látnának a sötétben, mert akkor nem csak egy elmosódott fekete pacaként látta volna azt, akire átesett. De a hangjából úgy érezte, hogy az is legalább annyira meg van rémülve, mint ő.

- Ne haragudj, hogy rád estem - mondta illedelmesen, majd gyorsan hozzátette - Moppa vagyok, és a holvirágomat keresem.

- Moppa? - hallatszott az idegen csodálkozó hangja.

- Igen, az vagyok - ismételte meg. - De nem vagy te is nomi? Olyan ismerős a hangod - darálta izgatottan.

- De, dehogynem, én vagyok az, Lorkó, a szomszédotokból! - kiáltott fel az eddig idegennek vélt ismerős.

- Ummo fia, Lorkó? - örült meg Moppa is. Boldogan odaugrott a fiúhoz, Lorkó pedig felnőttes komolysággal nyújtotta neki a kezét. A kamasz nomi szívesen elfogadta.

Majd leültek a pihe-puha mohapárnára, amin bőven volt hely mindkettejüknek, és vég nélkül mesélni kezdték egymásnak azokat a kalandokat, amiket holvirágkereső útjuk első napján átéltek.

Lorkó elmesélte, hogy milyen céltalanul vágott neki a rengetegnek. Bevallotta, hogy semmilyen ötlete nem volt, merre keresse a holvirágját, de ezt a világ minden kincséért sem mondta volna el magtársainak, mert félt, hogy kinevetik érte.

Beszélgetésük nagyon hosszúra nyúlt, időközben felkúszott a hold az égre, fénye pedig magához vonzott sokmillió világító bogarat, amik rátelepedtek az égboltra, és csillagokká váltak.

Miután a két nomi kifogyott a mesélnivalóból, kényelmetlen csend telepedett közéjük. Lorkó törte meg, mikor halkan megkérdezte Moppától:

- Tudod, arra gondoltam, hogy... esetleg megkereshetnénk együtt azt a fát, amiről beszéltél. Hátha adna nekem is egy holvirágot - motyogta félszegen Lorkó.

Moppa boldogan bólintott erre.

- Ha egy holvirág terem ott, akkor biztosan kettő is - mondta, miközben bátorítóan mosolygott Lorkóra.

- Nagyon örülök neki, köszi Moppa! - hálálkodott Ummó fia.

Pár perces hallgatás következett a beszélgetésben, ami alatt mindketten némán hallgatták a zenélő erdőt: Esti madarak csiviteltek, tücskök hegedültek, a szél zizegett.

- Képzeld Moppa, hogy mi jutott eszembe, miközben az erdőben tekeregtem - kezdte Lorkó. - Nagyon el szeretném mondani, de ugye nem nevetsz ki érte? - kérdezte.

Moppa nem akarta kinevetni újdonsült barátját, és erről biztosította is őt.

- Arra gondoltam - folytatta felbátorodva Lorkó. - Talán nem is léteznek igazából azok a holvirágok. Hiszen végül is, sosem láttunk egyet sem, még a szüleinknél sem, pedig nekik is van, nem igaz? - kérdezte Moppát.

- De furcsa. Tényleg így van - mondta egyből a nomi. - De valami értelmének csak kell lennie ennek a holvirágkeresésnek, ha már ilyen sok hajcihővel jár - tette hozzá.

Lorkó nem válaszolt, majd percekkel később hirtelen ütemes hortyogás jelezte, hogy elaludt.

Moppa is ledőlt mellé, és azzal a jóleső tudattal merült el az álmok tengerében, hogy már nem lesz egyedül.

Az éjszaka hátralévő részét zavartalanul aludták át. Az erdő lakói a közelükbe sem mertek menni, mert a nomik álmukban szinte versenyt horkoltak egymással.

Moppa kora hajnalban nagy-nagy fényességre ébredt. Hunyorogva ült fel, miközben megpróbálta kitörölni szeméből az álom porát, hogy jobban lásson. Lélegzete majd' elakadt, mikor rájött, hogy mi okozza ezt a hatalmas világosságot.

A nap újra felkelt, és ragyogó fénye ugyan olyan sötét fellegtakarón tört át, akár csak az előző reggelen. A világ Moppáék körül megint ezernyi színbe borult, de leginkább megint a hatalmas, ezeréves fa csillogott, éppen előttük. Kiderült, hogy az egész éjszakát annak a tövében beszélgették végig, és a hatalmas gyökerei között megbújó mohán aludtak.

A kis nomi gyorsan felébresztette Lorkót, aki alig akart hinni a szemének.

- Kezd te! - súgta oda bátortalanul Moppának. A tüskétlen nomi nem félt úgy, mint barátja, bátran előrébb állt, és hangosan elkiáltotta magát:

- Kedves fa! Ne haragudj ránk, amiért ilyen korán reggel felébresztünk - kiabálta. - Én vagyok Moppa, ő pedig itt mellettem Lorkó. Sziklás Lankaoldalból érkeztünk, hogy megkeressük a holvirágjainkat - mondta, és ekkor halk mormogás futott végig a fán. Felbátorodva folytatta. - Láttam, hogy milyen szépen csillogsz a reggeli nap fényében, és biztos vagyok benne, hogy holvirágokat is növesztesz. Arra kérlek téged, hogy adj nekünk közülük kettőt.

A fa erre recsegve-ropogva megrázta magát, majd mély, zengő hangos megszólalt:

- Azt hiszitek, kis nomik, hogy az én ágaimon holvirágok nőnek? Nem ti vagytok az elsők. Sok-sok éve járnak már hozzám holvirágjukat kereső nomi kamaszok, abban a reményben, hogy én tudok nekik segíteni. Pedig nem növesztek holvirágokat.

Lorkó a válasz hallatán lehorgasztotta a fejét, de Moppa nem adta fel ilyen könnyen.

- Gyere utánam - szólt oda Lorkónak, majd meg is indult előre.

- Mit csinálsz? - kérdezte ijedten társa.

- Hát fára mászok - vágta rá Moppa, és máris felkapaszkodott az első kis fagöröngyre, amit kitapintott. Ezúttal már könnyedén megtalálta a kapaszkodókat, és egyszer sem csúszott vissza. Nem úgy, mint Lorkó, aki alig tudott pár centinél magasabbra mászni.

- Nem bánom - szólalt meg hirtelen a fa, amitől Lorkó megint ijedten bucskázott le róla. - Sosem láttam még fára mászó nomit. De nektek megengedem, hogy körülnézzetek a lombkoronámban. Legalább saját szemetekkel látjátok, hogy nincs nálam a holvirágotok.

- Köszönjük! - mondta Moppa, aki épp felkapaszkodott a legalsó faágra. Ágról ágra haladt a reggeli hajnalhasadás vörös fényében, míg végül elérte a lombkoronát. Aprócska nomi szíve a torkában dobogott, mikor végigtekintett a virágba borult ágak ezrein. Mind gyönyörű volt, de nagy szomorúságára egyik sem volt olyan különleges, hogy holvirág lehessen. Borzasztóan elkeseredett.

Épp le akart kiabálni Lorkónak, amikor két pontot vett észre az égen. Az a két vércse közeledett feléjük, amikkel tegnap este már csúnyán meggyűlt a baja.

Gyorsan szólt Lorkónak, majd feljebb kapaszkodott, és egy különösen bokros ág mögé rejtőzött el a két madár elől. Onnan még épp rálátott Lorkóra is, aki abban a résnyi odúban keresett menedéket, ahol ő korábban megpihent. A két vércse Lorkó rejtekhelyét vették célba. Visítoztak, és hegyes karmaikkal próbálták szélesíteni a lyuk bejáratát, hogy elérjenek Lorkóhoz, aki eközben segítségért kiáltozott.

Moppa borzasztó gondban volt. Most mit tegyen? Mihez nyúljon? Hogy segítsen? Nem ücsöröghet itt tétlenül, miközben a barátja bajban van!

Nagy ötlete támadt: Két indát tépett le a fáról, és hozzávaló kisebb venyigéket, majd egy ág szélére állt. Alatta volt a két vércse, akik már szinte egymást marták Lorkóért.

A nagyobbik vércse nyakába ugrott. A madár riadtan kapott hátra, de ekkor Moppa a csőrébe dugta a faágat, majd nyakába vetette az indát, és jól meghúzta. A madár dobálta magát, a magasba lendült, betért az ágak közé, versenyt futott a széllel, de csak nem bírta levetni magáról Moppát. A nomi egyszer csak azt vette észre, hogy már ő irányítja a vércsét.

Visszakormányozta az odúhoz, ahol a madár kisebb társa már észrevette párja hiányát. Moppa mellé irányította vércséjét, így láthatta, hogy a nomi parancsol a párjának. Ezek után szó nélkül hagyta, hogy az ő csőrébe is bot, a nyakába pedig inda kerüljön.

Lorkó kíváncsian lesett ki az üregen, és tátva maradt a szája, amikor látta, hogy Moppa lovagolja meg a két vércsét. Ő nem volt ilyen bátor, alig mert ráülni a kisebbikre.

- Hova megyünk most? Hol keressük a holvirágokat? - kérdezte, mikor már a madarán ült. Kérdéseire a fa adta meg a választ:

- Nagyon régen láttam olyan hősiesen viselkedő nomikat, mint amilyenek ti vagytok - mondta zengő hangján a fa. - Remekül szórakoztam az előbb, hálám jeléül pedig fogadjátok el a tanácsomat: Ne a szemetekkel keressétek a holvirágjaitokat!

Moppa egy pár pillanatig csendben gondolkodott a hallottakon, majd arca hirtelen felderült, és boldogan a fa felé fordult.

- Nagyon köszönjük a jó tanácsot, kedves fa! - kiabálta, majd a még mindig tanácstalan Lorkóhoz fordult. - Mi pedig induljunk, gyerünk! - mondta, szinte nevetve a boldogságtól.

Lorkó madara alig tudta tartani velük az iramot, olyan gyorsan repültek.

- Hát merre megyünk most, Moppa? - kiabálta Lorkó, mikor utolérték őket.

- Neked volt igazad! A holvirág nem igazi virág - mosolygott Moppa. - Hazamegyünk, végeztünk!

Lorkó csak ekkor értette meg, amit Moppa már jó ideje tudott. Pillanatok alatt tették meg a hazafelé vezető utat madaraik hátán. A falubeli nomik ijedten futottak szét, mikor látták a két vércsét közeledni.

Annál nagyobb volt a döbbenetük, mikor Moppa és Lorkó ugrott le a hátukról.

Először a gyerekek merészkedtek oda a két kamasz nomihoz, majd a felnőttek is előbújtak.

- Hát hol vannak a holvirágjaitok? - kérdezték tőlük többen is. Moppa pedig büszkén kihúzta magát.

- Én azt tudom, hogy Lorkó holvirágja az eszében van - mondta nagy hanggal. - Csoda jó ötletei vannak, nélküle sosem találtam volna meg az enyémet - kacsintott barátjára.

- Moppáé pedig - mondta egyből Lorkó - a szívében, és máris virágzik. Szirmai a bátorsága, az ügyessége, a merészsége. Az életemet mentette meg! - kontrázott rá.

A szülők álmélkodva hallgatták őket, szemükben könny csillogott, Moppa és Lorkó apja és anyja egyaránt büszkén ölelte magához a fiúkat.

Ez a két kis kamasz nomi volt az első, akik visszaérkeztek. Hatalmas bulit tartottak a tiszteletükre, amiben Moppa kedvenc csalánitalát szürcsölgette, míg Lorkó a röstől megrészegülve mulatatta a nomi lányokat.

Nevük hamarosan legendává nőtte ki magát, amit azoknak a kamasz nomiknak meséltek a szüleik, akiknek féltek megkeresni a holvirágjukat.

4.75
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.8 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2010-06-21 23:25 Bloody Dora

Bloody Dora képe
5

Az elején van pár szépség: egyeztetési hiba, felesleges szavak, rossz tálalás, de aztán beindul és mesécskés lesz. A giliszta az én szememben határozottan öltönyös kivitelben jelent meg (tudod, a kifejezései...), van is elmaradt gondolatjele.
Aztán jön szóismétlés, nem is egy, de kedvesen tálalva.
Lesz szövegidegen kifejezés a vércséknél, több is, mintha megakadtál volna az írással, vagy túl sziruposnak érezted volna.
A mohapárnán vesszőhibát is leltem. Később szóismétlést, a nevek valamiért tetszenek neked, állandóan ismételgeted őket. (Más művedben is. Erre figyelj. Újságírásban jó, ha kihangsúlyozzuk, kiről is van szó, az írásban viszont nem kell, ha az olvasó eltájolódott, lapozzon vissza. Oké, nem ilyen durva, de az erős példa ragadósabb.)
Később talán hioba, talán nem a mondatközi nagybetű, annyira könnyű kimagyarázni, hogy annak nagynak kell lennie... De mondjuk hiba. És akkor most haragudhatok nyugodt szívvel, mert a Muszimat nem tudom szorongatni a jobb kezemben, hogy a bal hüvelkyujjamat szopogassam, és úgy olvassak esti mesét.
Aztán mikor beszélgetnek, találtam megint túl komoly, szövegidegen kifejezést. Ne félj a sziruptól, édes öcsém, aki idősebb vagy nálam, és nem is rokon! Ha sok, az olvasó majd kiveti magából. Arra vagyunk, hogy figyelmeztessünk, hol sok. Ha kevés, az nagy huba, mert ott könnyen felfeslik a mese szövete.
A fagöröngy kifejezés megmelengette gyermeki szívemet, onanntól áldás békesség, egy szóért még nem csillagoztam ötre ilyen hosszú írást. De ne feledd: egy szó! Nem vagyok kőből, ám azért ez nem a lottóötös. Ne bízd el magad. ;)
Folytattam: van megint mondatközi nagybetű a várcsetámadás után. Aztán egy szinte, de nem zavaró nagyon. Ám ott nem kell. A mesék nem szinték. Hagyd el.
A vége felé már csak egy újabb idegen szó (buli? buli?!), de a fagöröngy kitart. Kösz a szót, adom az ötöt. És bocs az olvasással párhuzamos nem kiemelős kritikáért. Ez egy ilyen novella volt.

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2010-06-22 20:04 Urbatorium

Urbatorium képe

Tegnap este már hallhattál tőlem sok variációt arra, amikor próbáltam szavakba önteni az öt csillagtól érzett örömömet, szóval ezt ezúttal nem folytatom. Határozottan nagyon jól esett, és köszönöm. Hihetetlen... egyetlen szóért. :)

Nem baj, hogy semmi konkrétat nem emeltél ki, ha más sem fogja ezt megtenni, akkor majd nekiállok, és meg fogom találni őket. Addigra még jobban kihegyezem a sasszemem, és meglesznek. Határozottan érzem. (Najó, valójában nem, de majd igyekszem és próbálkozom. :))

A buli meg, és a többi szövegidegen dolog... najó, a bulin kívül mindegyik akaratlan. De a buli direkt nem volt ünnepség, vagy bármi más. Miyoko írásából lestem, hogy a mai gyerekek már nem bálba, meg ünnepségbe mennek, hanem bulizni (ahogy a katicája is). Felcsillant a szemem, hogy jéé, tényleg, és onnantól ilyen nagybetűs Első Szabály lett belőle.De oké, Első Szabály áthúzva, eltüntetve, kitépve, meggyalázva... és ahogy időm engedi, javítok is mindent, amit csak mondtál, és én megtaláltam.

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

k, 2010-06-22 20:12 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Vigyázz, ahol valami belesimul a szövegbe, máshol kiugrik. ;)

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2010-06-22 00:43 Mme Morgue

5

Komolyan, most úgy meghatódtam... Ismét találtam egy olyan mesét Karcon, amit a gyerekeimnek szeretnék majd felolvasni, ha nagyobbacskák lesznek. (Némelyik szó tényleg elég fura volt, a buli nekem is megütötte a szemem, meg a köszi is, de amúgy nincs okom panaszra.)

Szép, no. Így érettségi előtt 7 órával főleg jót tesz az ember lányának... :D

k, 2010-06-22 20:08 Urbatorium

Urbatorium képe

Dórinál azt próbáltam szavakba önteni, hogy hálás vagyok az öt csillagért, és nem igazán ment. Nálad azt próbálnám, hogy mit keresel Te itt érettségi előtt hét órával??! (hörr és irgum-burgum!) Ne haragudj a lekezelő hangnemért (egyébként is hatalmas, gyermeki csillogó szemeket növesztettem a mostaniak fölé, amikor olvastam a hozzászólásod), de azért egy érettségi az érettségi, na.

Szóval most tök meg vagyok hatódva, hogy az én gigász mesémet olvastad a verbális csata előtti pihenés és felkészülés helyett (merthogy szóbeli volt már, nem?).

Hálám üldöz az öt csillagért! :)

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

sze, 2010-06-23 02:48 Mme Morgue

Hát, az a két vizsga, ami még hátravolt, végül is négyesre (félévkor még pitiztem, hogy felelhessek a kettesért) meg ötösre sikerült. Aggodalmad hiábavaló ^^ Azt hiszem, a suliba menet megtalálhattam a holvirágom, vagy mi... 

sze, 2010-06-23 09:59 Urbatorium

Urbatorium képe

Nagy-nagy gratula akkor, tök ügyes vagy! :D

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

k, 2010-06-22 15:23 Roah

Roah képe
4

"Pedig a holvirágok megkeresése minden kicsi, zöld nomi kamasz életében nagy dolgot jelentett, feltéve persze, hogy nem hívták Moppának, és már volt ..." - A hogy helyett ha?

"Magtársai bezzeg szívesen hangoztatták, hogy milyen rettentő kalandokban lesz részük, ..."  - Szerintem hogy nélkül is jó.:)

"Azonban nem volt mit tenni: tudta, hogy közeledik a nap, amikor el kell indulnia a holvirágja után." - Ide képzelj el egy macskakörmöt. :) (A mi vár rá mondatból is?)

A párbeszédnél, a tudom-tudom, megtalálós résznél, az alatta lévő mondatot az anyukája tudoddal kezdi, és megtalálommal folytatta. Ez szándékos?

"De ettől csak még jobban megijedt, mert kiderült, hogy nem elég megtalálni a holvirágját, még gondoznia és ápolnia is kell, hogy virágot hozzon."  - Szerintem csak a második hogyot hagyd életben.

"Úgy érezte, hogy összeesküdött ellene a világ."  - Mínusz egy hogy.:)

" Tudom, hogy hol találom a virágomat, és anyának üzenem, hogy estére már itthon leszek, szóval tegyen félre nekem a vacsorából!  - Tudom helyett rájöttem? Ki kellenne nyírni a mondatból azt a két hogyot.

Szinte - szinte, szinte alatta, de csak pár sorral.

"Mikor látta, hogy hova is került, borzasztóan megrémült. Nem tudta, hogy hol van, és hiába kereste egyre kétségbeesettebben az öreg fát, sehol nem látta.  - A mikorban nem vagyok biztos, de a két hogyban igen; nem szükséges ide sem. (meg a második mondatban fura az elején a nem tudta, a végén a nem látta)

És innentől nem tudtam matatni a műben, mert a hangulata, képei, története megragadott; kítűnő az ötlet. Nagyon szeretem a meséket, engem simán derékba kaptál vele. Csak azért négyes, mert sok a hogyozás, és itt-ott szóismétlésekbe botlottam...ne má, hiába vagy Chim (Maggothnak igaza van, szokatlan ez a név, nekem folyton egy rajzfilm figura ugrik be róla)...izé, tőletek tanultam, miként kell a hogyokat, szóismétléseket kivégezni :D

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2010-06-22 21:30 Urbatorium

Urbatorium képe

Szia Roah! Mindig épp elkezdelek hiányolni, amikor egyszercsak feltűnsz a színen. Érzéked van hozzá! :)

Egészen ledöbbentem, amikor a kiemelt hogyokat megláttam, ne tudd meg, mennyire hálás vagyok értük! Hatalmas vérengzést fogok véghezvinni közöttünk, amint időm engedi. Imádlak, köszi, hogy (hmm... kimazsolászgattad-ot akartam írni, de érzem ám, hogy ez olyan, mint egy óriásra azt mondani: az átlagnál nagyobbacska. :D) a figyelmembe ajánlottad a dolgot. Egyébként nagyon kedves a feltételezés, de ha nekem köszönhetsz is valamit, az nagyon kevéske, és tuti, hogy semminek az elsajátítása nincs közötte! :) De azért köszönöm! ^^

A név pedig... hát, érik egy képcsere is hozzá. Úgy látszik, hogy időnként szeretem újraalakítani a fórumos megjelenésemet: név és aláírás csere már megvolt. :) Remélem, hogy idővel így is megszokhatóvá válok. Vagy egy személyes találkozó után már jobban rábólintasz erre a névre. :D

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

k, 2010-06-22 21:14 Liliana

Liliana képe
5

Kigyűjtöttem pár hibát, lehet már más felhozta és elsiklottam felette.

"No de miért?" - egy vessző hiányzik

"Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük - türelmetlenkedett a giliszta." - innen egy gondolatjel a komment elől

"Nem is kellett több, uccu, neki" - ide kell a vessző?

Nagyon köszönöm ezt az élményt! Hihetelenül tetszett. Magam előtt láttam a tájat, viszont a nomikról nem írtál semmit, és az én képzeletemre bíztad őket. Élveztem! Öt csillag.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

sze, 2010-06-23 09:57 Urbatorium

Urbatorium képe

Jó, hogy kigyűjtötted őket, eddig még nem kerültek elő.

Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! A kis nomikkal egyébként komoly konfliktusom akadt. Én amolyan járkáló kaktusz-szerűségeknek képzeltem őket, de ők nem akartak ilyenek lenni... szóval végül megegyeztünk, hogy az olvasók fantáziájára bízzuk a kinézetet. Azóta tudom, hogy ez nem mindig a legjobb ötlet, de örülök, hogy neked bejött. :)

Köszönöm az öt csillagot is!

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

sze, 2010-06-23 12:03 Zora

Zora képe

Édes kis mese volt, köszi! :)

Elég sok helyen akadt hiba, elírás, sőt olyan mondat is, ami szerintem másnak indul, aztán nem az lett. Például ez:

"Moppa úgy tudta, hogy ahogy a nap lefekvése előtt egy gyertyát gyújt, hogy ne botoljon meg semmiben, amíg lefekszik." - a sok hogy hagyján, de ennek értelme sincs. :)

Köszi, üdítő kikapcsolódás volt a nagy hajtás közben. :)

------------------------------------------

sze, 2010-06-23 12:18 Urbatorium

Urbatorium képe

Örülök, hogy elolvastad, hát még, hogy ki is tudott kicsit kapcsolni!

Ígérem, hogy amint a szakvizsgám megvolt, és/vagy a lázam is lejjebb megy, alaposan át fogom nyálazni, hogy legalább a hibák nagyját kiselejtezzem. :)

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

sze, 2010-06-23 13:04 Zora

Zora képe

Hát lázálom szülte Moppát és a holvirágokat? Vagy a kettő nem függ össze? Egyszer volt nekem 43 fokos lázam, és amikor bevittek a kórházba, akkor én is mindent ilyen színesben láttam, igaz lassítva, és visszafelé, de ja. Most így beugrott, hogy a drágakő színű harmatcseppek miért annyira ismerősek.

Kalappal a vizsgákhoz!

------------------------------------------

sze, 2010-06-23 13:16 Urbatorium

Urbatorium képe

Fúú, ne is mondd, én is egyetlen dolgot imádok a lázban, és az a különleges érzékelés. Este vacogva feküdtem melegítőkben a takaróm alatt, a kezeimet kéknek éreztem, mert jéghidegek voltak, a combomat pirosnak, mert tűzforróak, a hasamat pedig szürkének, vagy ahol fájt, ott feketének. De fogalmam sincs, hogyan lehet érezni a színeket... imádom az ilyesmit. :)

Most is annyira hülye érzés írni valamit... mintha törném a magyart. Nincs lázmérő itt fenn, öt óra utazásra vagyok a dokimtól, és a vizsga miatt nem akarok hazamenni, de az esti "élmények" alapján úgy vélem, hogy rendesen elkaptam valamit. Most coldrexezek, az segít.

Moppáék jóval korábbaik, van pár olyan témám, amiket idővel mindenképpen meg akarok lovagolni, és éppen az egyik megírásával próbálkoztam, amikor a történet elkanyarodott és bumm, így lett Moppa legendája. :D

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

sze, 2010-06-23 14:46 Roah

Roah képe

Rosszalkodhatok egy kicsit, Chim? Nem elég ám ilyen magas lázhoz az az instant cucc. Más bogyót nem vettél be, ami elősegíthetné a gyógyulást? Elhiszem, hogy a magas láz okoz érzéki csalódást, meg minden - nekem a szemem színét változtatja meg kissé -, de légyszi minél előbb felkeresni egy dokit.:)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2010-06-23 14:58 Urbatorium

Urbatorium képe

Roah, remélem, hogy nincs igazad, mert legénylakás révén semmi más nincs itt kéznél a coldrexen kívül. :S Nemrég megkértem egy ismerőst, hogy ha van lázmérője akkor ugorjon át, had legyen kéznél némi számadat az állapotomról. Egyre jobban érzem magam (adagolom magamba rendesen a cuccot), szóval remélem, hogy nem kell dokihoz fordulni. :/

Nagyon drága vagy, hogy aggódsz értem, de vigyázz vele, mert az a tipikus önsajnáltatós vagyok, aki ilyenkor csak még jobban rákapcsol. :DD

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

sze, 2010-06-23 13:14 Liliana

Liliana képe

Te szegény, még mindig beteg vagy? Őő, a vizsgák miatt együttérzek veled, én most amiatt idegeskedek egy sort.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

sze, 2010-06-23 13:24 Urbatorium

Urbatorium képe

Kitartást Liliana, nemsokára vége! :) Bár ha jól gondolom, akkor Te is azért idegeskedsz inkább, hogy képtelen vagy már letenni a popsid az anyag mellé - legalábbis velem ez a helyzet. Pedig még jócskán lenne megtanulandó tétel.

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

sze, 2010-06-23 14:11 Zora

Zora képe

Engem az keserít el, hogy van két napom lapzártáig, és hét cikkem, amihez hozzá se nyúltam, helyette állandóan a Karcon lógok, és olvasgatok... plusz behalt a diktafonom, írott bötűt meg már vagy öt éve nem láttam. :DD

Komolyan, ha most lebetegednék, a főszerkesztő ugyanúgy letépné a fejem a nyakamról, csak óvatosabban csinálná. Szóval Chim, küldjél nekem bacikat, legyen már valami kifogásom, hogy miért szarok bele a munkába. :DD

------------------------------------------

sze, 2010-06-23 14:41 Urbatorium

Urbatorium képe

Hehe, hasonló esetben szoktam beülni tesóm gépéhez (hogy legyen valami változás a környezetben x)), és olyan szankciókat életbe léptetni, hogy A: nincs karcolat, vagy facebook (ez sosem jön be, de legalább annyit el szoktam érni, hogy még jobban lelkiismeret-furdalásom van tőle :D), B: tesóm gépénél ha akarnék se tudnék msn-ezni, ami nagyon jó pont, C: ha még így sem bírok a cikkekkel foglalkozni, akkor sem állhatok fel a gép elől, hanem szigorúan a tök üres word-öt kell bámulnom, D: ha mégis felállok, akkor max sétálnom szabad, de nem olvasgathatok, nem nyithatok ki könyveket, stb. xD

Szóval nekem ilyenkor szokott némi önsanyargatás segíteni. Jelen pillanatban viszont ezekkel sem megyek semmire, mert a tételek a gépen vannak (ha ki lennének nyomtatva, az hatalmas segítség lenne), ráadásul nem én írtam őket, így néha határozottan kínai a nyelvezetük. :/

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

sze, 2010-06-23 15:12 Zora

Zora képe

Ö, te látod, hogy pont a facebook és az msn is nyitva van nálam??? :OO

Najó... becsukom a 8-9 privát üzis ablakot...:S Franc essen belé... de egy cikket kivégeztem, szóval már csak hat van... akkor egy séta belefér már nem? :D

------------------------------------------

sze, 2010-06-23 15:46 Urbatorium

Urbatorium képe

Egye fene, belefér a séta, de csakis a kutyákkal! :D Most olvasom a blogod, és mint nagy kutyaimádó, teljesen odavagyok. Facebook-on is letámadtalak, tehát vigyázz, mert észreveszem, ha elfogadsz, ami azt jelenti, hogy nem dolgozol. Az élő lelkiismereted leszek, mwuhahaa! :DD

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

sze, 2010-06-23 16:01 Zora

Zora képe

:P Pedig a blogot régen frissítettem, azóta történt sokminden. Na majd Lipton hihetetlen rögös szobatisztaságraszoktatásos útjáról odasomok pár sort, mert megér egy misét elolvasni... amikor már azt hinnéd semmi remény, defektes  a kutya, hirtelen... nade majd folyt. köv.

------------------------------------------

cs, 2010-06-24 09:20 Urbatorium

Urbatorium képe

A tegnapi nagy offolgatások közepette el is felejtettem nagy boldogan közhírré tenni, hogy megérkezett az Új-Akropolisz pályázat oklevele (pontosabban ahogy ők hívják: emléklapja), amely igazolja, hogy ez a novim bejutott a legjobb 15 közé, mintegy 320 pályamű közül. Igazság szerint akkor még jócskán benne voltam a gethában, amikor megtaláltam a postaládában (mára sokkal, de sokkal jobban vagyok ^^), és poén volt, amikor azt vettem észre, hogy a bejárati ajtótól a szobámig vezető úton valahol eltűnt a kezemből. Némi utánajárást igényelt, mire megtaláltam a ruhásszekrényben ahová... a franc se tudja, hogy miért tettem. xD Pedig nagyon örülök neki. :)

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

p, 2010-06-25 09:30 Liliana

Liliana képe

Gratulálok!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

szo, 2010-06-26 18:49 Urbatorium

Urbatorium képe

Köszönöm! :)

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

h, 2010-06-28 10:21 Obb_régi

Beee... hiába tetszik a kis nomik legendája, nem kapsz csillagot, mert régen kint van és nem javítottad a jogosan kiemelt hibáit.

Mindenesetre jó volt újraolvasni :)

h, 2010-06-28 10:33 Urbatorium

Urbatorium képe

Csütörtökön lesz a szakvizsgám szóbelije, utána ígérem, hogy javítok. Egyébként teljesen jogos, mert a fórumon bezzeg aktívkodom. Nagyon örülök, hogy egyrészt másodszor is elolvastad, másrészt második olvasásra sem csalódtál. Köszönöm! :D

Az akropolisznál nemrég kaptam meg a bírálatát... háát. :D Több szereplővel, több kalanddal még rövidebben kellett volna megírnom. Kezdem gáznak érezni, hogy ezt a verziót is egy 30.000 karakteres írásból műtöttem ki. x) De egyébként nagyon jó észrevételeket kaptam ott is, szóval több helyről jönnek a tippek, csak győzzem majd javítani. :)

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor