Fogadó és csempésztanya a Sánta barlangi medvéhez

A VI. Lidércfény Pályázat, avagy "Barlangi medvék, sámánok és hideg sör" humoros kategóriájának II. helyezett alkotása

 

Fogadó a Sánta barlangi medvéhez – hirdette a felirat az összetákolt bejárat felett, ami mégiscsak kitartott jó ideje, hiába nézett ki úgy, mintha bármelyik pillanatban rád szakadhatna. Végignéztem az éppen lemenő nap irányába, kis túlzással a végtelenbe vesző, hullámzó tönkölybúza ültetvényen, majd megigazítottam a vállamról lógó tömött zsákot, és kiköptem a küszöbre, csak úgy babonából, a szellemek jóindulatának megőrzése végett. Ezek után beléptem a félhomályos helyiségbe, és célirányosan Bubu felé battyogtam.

Bubu volt a Sánta barlangi medve fogadó és csempésztanya tulajdonosa. Egyesek szerint a híres műintézményt saját magáról nevezte el, azért, mert ő is sánta. Ellentétben azon rosszindulatú híresztelésekkel, melyek azt hangoztatták, hogy a névválasztásnál a medvével való hasonlatossága volt az irányadó, miszerint Bubu is olyan gyakran szokott fürdeni, mint egy mezei barlangi medve. Hiszen mindenki előtt ismeretes, hogy a barlangi medve – ellentétben a völgyi medvével – elvétve fordul csak meg patakparton, és egyáltalán nem vadászik pisztrángra, amely művelet szorgalmas végzése során akaratlanul is folyóvízzel kerülne testi kontaktusba. Talán attól selymesebb a völgyi medve szőre.

Én viszont elmondhattam magamról, abban a kivételezett helyzetben vagyok, hogy teljes betekintésem van az elnevezés történelmi hátterébe.

Bubu észrevéve engem lenyelte az addig rágcsált zizigyökeret, és széles vigyorral a képén tett pár lépést felém. Ez a szokatlan lelkesedés valószínűleg nem a gyökér hatása lehetett, hanem a nálam lévő macskairháknak szólt, mivel legutóbb balga módon megígértem neki, hogy a fogadó italkészletének huzamosabb ideig, napi rendszerességgel történő megcsapolása által felhalmozódott adósságomat ötven darab macskatrófea átruházásával rendezem.

Kiterítettem hát a különféle mintázatú bundákat az italpultra. Mielőtt Bubu belekezdett volna az áru szemrevételezésébe, megszokásból felragadott egy nagyobb méretű faragatlan fakupát, és a polcról lelógó mamutormány sörcsapó alá tartotta.

E nem mindennapi segédeszköz ugyancsak egyedi megoldás volt közel, s távol. Általában Bubu mindig két darabot tartott a pult közelében. Az egyik a magas polcra felszerelt tárolóhordóhoz csatlakoztatva lógott, így – a dugót kiszedve – sört lehetett átengedni rajta az alá tartott ivóalkalmatosságokba. A másik pedig mindig a keze ügyében leledzett, ha úgy gondolta, most már igazán oda kéne csapni vele egy-két unszimpatikus vendég fejére, pláne, ha nem mutattak hajlandóságot a számla mielőbbi kiegyenlítésére.

Elfogadtam Bubutól a felém nyújtott hideg, habos italt, és hagytam őkelmét a macskabőrök között turkálni. Átadtam magam a sörivás élvezetének.

A Sánta barlangi medve fogadó és csempésztanya messze földön híres volt a söréről. No persze nem csak azért, mert az év bármely szakában kellő mennyiséggel rendelkezett, mellyel el lehetett látni három-négy hosszú útról érkezett kitikkadt vendégsereget is, hanem a milyensége – hidegsége és habzósága – miatt. Össze sem lehetett hasonlítani a máshol kapható langyos és habot nélkülöző kotyvalékokkal.

A kellő hőfokot egy furfangos hűtőrendszer biztosította, melynek kiépítésében én is segédkeztem. Nem volt egyszerű dolog a közeli patak vizét bevezetni a fogadó hátsó részébe, a tekintélyes méretű tartályok közé, de nagyszerű ötletnek bizonyult. Viszont, hogy mitől habzott úgy a sör, azt Bubu még nekem sem volt hajlandó elárulni, csak sejtelmesen somolygott ferde orra alatt, amikor a titok felől kérdezősködtem.

Bubu vigyora még szélesebbre szaladt, amikor a macskagereznák között felfedezte azt a szép darabot, amely a múlt hét péntekig még az anyósa kedvenc, folyton a háza körül ólálkodó vadállatának a jellegzetes kültakarója volt, és közölte, hogy amiért így felvidítottam, szolgáltat a számomra tíz kupa extra ingyensört. Ezen én is felvidultam.

A Sánta barlangi medve fogadó és csempésztanyában e koraesti órában még csak nyolcan tartózkodtak, két szorgalmasan iszogató asztaltársaság. A közelebbi, gyalulatlan deszkákból összeácsolt beltéri bútor körül elhelyezkedő négy ember között örömmel fedeztem fel Morcost, régi jó barátomat.

Szerény személyemen, és Bubun kívül, Morcos is helyi legendának számított, bár szerintem nem tartották annyira híresnek, mint engem. Ámbár aktívan közreműködött abban, hogy a fogadó nevéhez hozzákötődjön a csempésztanya kiegészítés. Ugyanis a múlt ősszel egy hét leforgása alatt nyolcszor kellett Bubuval kicsempésznünk a hátsó kijáraton, amikor folyton idemászkált keresni őt a felesége.

Felebaráti tettünket kisebb részben az együtt átitalozott órák összetartó ereje indokolta, nagyobb részben pedig az asszonya azon képessége, hogy a Morcossal folytatott családi perpatvarokat előszeretettel tárta a nagyvilág, esetünkben a Sánta barlangi medve törzsközönsége elé. Nehezemre esik bevallani, de legutoljára akkor pirultam el nyílt színen, amikor szem- és fültanúja lehettem az asszonyka rövid monológjának, amiben nem létező lények, és részeges naplopó korhely emberek is szerepeltek, nem mindennapi képzelőerőre valló, ámde igen csak zavaró részletességgel kidolgozott testi kontaktusban.

Bubu elégedetten pakolta be fizetségét egy pult alatti ládába, majd a rendezgetéssel végezvén köszöntötte az újonnan betérő vendégeket. Három szomjas vadász érkezett, akik kicsit messzebb, a Leander völgyben éltek, de rendszeres időközönként meglátogatták a Sánta barlangi medvét. Csak a kiváló sör kedvéért caplatva órákon át. Ezt a tényt, és a messziről hozott, a sörfogyasztás rendezésére szolgáló ellentételezést Bubu is kellően értékelte.

A helyiségbe belépve a bunkótartó állványnak támasztották fegyvereiket, majd helyet foglaltak az üres sarokasztalnál. A Leander völgyieknek a harci szerszámjaik is kicsit másként néztek ki. A vadászbunkójuk például szerény véleményem szerint jóval sportosabb vonalvezetésű volt, kevésbé göcsörtös, és a megszokottnál sűrűbb szögezésű. Ráadásul léteztek speciális tervezésű bunkófajtáik is: nyúlra, óriásszarvasra, barlangi oroszlánra, tarpánra, medvére, szomszédra. Utóbbi egyedi lengéscsillapítós technikával készült, hogy az ütés mégse legyen halálos.

Én már régóta barátságot ápoltam a Leander völgyiekkel, ami arra a nevezetes eseményre volt visszavezethető, amikor sikeresen kiűztem az ártó szellemet Bimbózó Oleanderből, a főnök kisebbik lányából, egy többórás, emlékezetes szertartás során. Néha esténként a Sánta barlangi medvében sört kortyolgatva felidézem az emléket, azaz az emlékeket, hiszen még a nevezetes nap után pár hónapig titokban találkozgattam a hálás lánnyal, aki olyankor elismételtette velem a szelleműzési szertartás azon mozzanatait, amit akkor végeztem, miután kizavartam a sátorból az oktatlankodó nézősereget, köztük magát a teljes díszbe öltözött hordafőnököt is, arra hivatkozva, hogy ami most következik, az igencsak veszélyes lesz. Bizony nem füllentettem nagyot, mert veszélyes is lett volna, főleg az én számomra. Persze nem az elszabaduló ártó szellem lett volna a fő veszélyforrás, hanem maga a törzsfő, ha az utasításaim ellenére mégiscsak benéz a sátorba, hogy mi okozza azokat a furcsa zajokat.

Éppen előre megfontolt szándékkal megdicsértem volna Bubu sörét, hátha akkor gyorsabban utántölt, amikor szokatlan zaj vonta el figyelmemet, a kicsapódó és leszakadva nagyot döndülő bejárati ajtóé. Amin keresztül betolakodott Kopaszodó Harcimókus, a közutálatnak örvendő önjelölt rablóvezér, valamint díszes kísérete.

Tulajdonképpen nem úgy hívták a modortalan figurát, hanem valami Magosnak, vagy Magasnak. Ez azért is érthetetlen dolognak számított, mert nálam két fejjel volt alacsonyabb. Egyszer említettem is Bubunak, hogy a mellékhelyiség kilincsét feljebb kellene szerelni, de miután harmadszor is kidobtuk Harcimókust a fogadóból, a művelet feleslegessé vált. Bubu ugyanis kitiltotta őt a Sánta barlangi medvéből, mely alkalomból a főtéren ki is helyezett egy személyre szóló kitiltó határozatot, érdekes képes melléklettel. Mindez barátom fejlett rajzolási készségét, és az én humorérzékemet bizonyította.

Tehetünk róla, hogy a Harcimókus megbántódott ezen? Ugye hogy nem.

Most viszont – a tiltás ellenére – mégis megjelent, és határozottan mérgesnek látszott.

– Senki se mozduljon, ez egy rablótámadás! – jelentette ki nagyképűen, miközben az emberei sebesen felkapkodták a bejáratnál lévő bunkótartó állványról a fegyvereket, és körbevették az első két asztalnál ülő, meglepett vendégeket.

– Aki ugrál, azt jól fejbe csapom! – folytatta mókus a tájékoztatást, és megpróbált hozzá kellően morc ábrázatot vágni. Ezen páran elmosolyodtak, de Harcimókus tényleg fejbe vágta őket.

Pár percen belül a fogadó két térfélre osztódott. A külső részen álltak Harcimókus, és a banditák, valamint feküdtek nyolcan megkötözve a kétes tisztaságú padlón, köztük Morcossal, a helyi legendával.

A belső részen én, Bubu, és a Leander völgyiek sorakoztak. A három főből álló baráti társaság késeket húzott elő szőrmeruhájuk rejtekéből, Bubu a mamutormány sörcsapót lengette sejtelmes mosollyal, én pedig a sörös kupámat szorongattam, és az erőviszonyok felmérése közben önmagam átkoztam, hogy miért tettem kedvenc harci bunkómat én is a tartóállványra, mint minden jól nevelt vendég, aki italozni tér be a Sánta barlangi medve falai közé.

Hét plusz egy rabló nézett farkasszemet ötünkkel. A patthelyzetet Kopaszodó Harcimókus próbálta megoldani azzal, hogy Morcos fölé lépett magasba emelve az egyik zsákmányolt bunkót, nevezetesen a tarpán ellen használatosat.

– Ha nem teszitek le a fegyvereket, péppé verem ennek a jómadárnak a kobakját, hogy még a felesége sem fog ráismerni! – fenyegetőzött a mókus.

Bubura néztem, hogy mit tegyünk. Ő dühösen lóbálta a méretes ormányt, de nem mert támadást kezdeményezni, féltve a vendégek életét.

– Mit akarsz te töpörödött pörkördög? – kiáltott oda, mókust egy mondabeli, rosszhírű manófajtához hasonlítva.

– Azt, hogy add ide nekem a titkos sörfőző receptedet! – követelőzött a magát fölényben érző bandita.

– Akkor elengedsz mindenkit? – tudakolózott barátom, de láttam az arcán, hogy már kifundált valami tervet a helyzet megoldására.

– Persze, akkor el – legyintett nagyvonalúan, de csak derékmagasságban Harcimókus. Valahogy nem véltem őszinteséget csengeni a hangjában.

– Hát jó – egyezett bele Bubu. – De be kell mennem a titkos raktárba, mert ott tartom a receptet.

–Nem mész sehova! – parancsolgatott az önjelölt rablóvezér, majd kisvártatva meggondolta magát. – Vagyis jössz, velünk!

Négyen körbefogták Bubut, aki bólintott nekem, így én a Leander völgyiek felé oldalaztam. A maradék négy bandita közelebb lépett hozzánk, de látszott, hogy tartanak a tapasztalt vadász hírében álló távoli szomszédoktól.

Én is bólintottam Bubunak, aki lassan eltűnt a hátsó raktár felé vezető folyosón. Sejtettem, mik a szándékai, így nem aggódtam túlzottan az itt maradó bunkólóbáló aljanépség miatt. Nem véletlenül voltam én a helyi sámán, akadt egy-két hatásos meglepetés a tarsolyomban.

Az egyik rosszarcú bandita társai nógatásától, valamint a látszólagos túlerejüktől elbizakodottan ádázul vicsorogva megindult felém. Így máris könnyebb lett a belső zsebemből előszedett maroknyi port a képébe vágnom. Meglepődésének hála, jutott belőle a tüdejébe és a gyomrába is, úgy fifti-fifti alapon. Tudtam, hogy gyorsan hat a szer, így intettem a Leander völgyieknek, és megrohamoztuk a társuk vergődésétől elképedő bandatagokat.

Mivel előrébb álltam, én értem el gyorsabban a legközelebbi, a kettes számú rablót, aki lendületes jobbegyenesemtől azonnal elvesztette rövid ideig tartó helyzetét, és a lapos ívű röppálya végpontján, a padlóra erős benyomást téve máris a legtávolabbiként helyezkedett el.

Az egyik vadász nem óhajtott lemaradni a majdani dicsőségért folytatott versengésben, ezért egy lendületes testcsel után látványos mozdulattal tökön rúgta a hármas számú rablót, miközben egy csavarással visszaszerezte tőle a barlangi oroszlán ellen használatos fegyverét, melyen apró rovátkák jelezték, hogy mestere a forgatásának. De bemutatót már nem tarthatott, mivel eközben a négyes számú rabló is felkenődött a falra, ahol az oroszlánvadász társai által kivitelezve nagyot koppant, majd elcsendesedett.

Ekkor ért vissza Bubu, szintén bunkót lóbálva. Csalódottan adta át a fegyvert vigyorgó tulajdonosának, de azért látványos testi fenyítésben részesítette a padlón vergődő alakot, aki több mint megfelelő mennyiségű adagot szippantott a varázsporomból.

– Nesze neked, te töppedtagyú vadbarom! – rúgta az utolsókat a fent említett lent vergődőbe, majd elégedetten szuszogott egy keveset a kellemes testmozgást követően.

– A többi hova lett? – érdeklődtem Bubutól, a hiányzó rablókra célozva.

– Hát, izé, kisebb pofonokkal nyomatékosított rábeszélésüknek eleget téve, beengedtem őket a hátsó titkos raktáramba.

– Ujúj – ráncoltam homlokomat –, akkor már bizonyára eltávoztak az örök vadászmezőkre. – Tudtam ugyanis, hogy a rablókra a titkos raktárban csak a halál vár, arasznyi, görbe, folyamatos tönkölybúzaszár rágcsálásától tartósan elszíneződött fogakkal.

– Ühüm – felelte ő a körmét piszkálva. – Mici gyorsan kivonta őket a forgalomból. Azt a kis köpcöst igazán látványos tockossal csapta a falhoz – vigyorodott el a közeli emlékkép felidézésének hatására. – De valószínűleg túlélik, mert kiráncigáltam őket onnan – szomorodott el, talán utólag megbánva emberbaráti tettét.

Mici volt Bubu titkos raktárának ugyancsak titkolt őrizője. Egy átlagos termetű barlangi medve, aki évek óta kizárólag a raktárszobában élt. Egyrészt azért, mert sánta volt, másrészt azért, mert Bubuval kiláncoltuk a falhoz. Harmadrészt nem is kívánkozott ki saját felségterületéről, mivel kizárólag növényevő életmódot folytatott. Ugyanis rászokott az ízletes, és tápanyagokban gazdag növényi részekre, amikre nem volt szükség a sör előállításánál. Viszont a birtokháborítókat ki nem állhatta, így Mici alkotta egy személyben a Sánta barlangi medve fogadó és csempésztanya belső, igencsak hatásos védelmi rendszerét.

– Elnézést a kellemetlenségért – fordult Bubu a Leander völgyiek felé. – Természetesen vendégeim vagytok egy kis itókára – nagylelkűsködött ezután, de láttam, hogy már igencsak gondolkozik valami ötletfélén a rablóbandával kapcsolatban.

Felkaptam az egyik rablótól elszedett, egészen újnak tűnő bunkót, és a kötözött masztodonsonkaként mocorgó Morcos mellé térdeltem.

– Nézd csak, egészen formás kis ütőfegyver! – mutattam őkelmének a szerzeményemet. – Tudod mit? Neked adom tizenöt kupa sörért. Mit szólsz?

– Hümmümm – közölte velem Morcos, amit nemnek vettem.

– Na jó, legyen huszonöt sör, akkor még ki is oldozlak, és a rongyot is kiveszem a szádból – lettem nagylelkű, és csak pár percet kellett várnom Morcos igenlő, bár nevéhez méltó bólintására.

 

Egy hét múlva vidám tömeg ücsörgött a Sánta barlangi medve fogadó és csempésztanya előtt felállított padokon. Mindenki egy-egy ivóalkalmatosságot szorongatott, amiből időnként sört kortyolt.

A várakozó sustorgás nyomban elcsendesedett, amikor Bubu megjelent a nagyszínpadon. Két kezét a felhőtlen ég felé emelve kért szót. Miután mindenki oda nézett, belekezdett.

– Tisztelt vendégeink, nagyra becsült barátaink, és egyéb idesereglett kedves csőcselék! Megtisztelve érzem magam, hogy bejelenthetem következő műsorszámunkat, amely egyedülálló produkció a déli tengerektől az északi jégmezőkig. Önök nemsokára abban a nagyszerű élményben részesülhetnek, hogy először láthatják az est fénypontját, a Táncoló Harci Mókusok alakulatát! De nem is szaporítom tovább a szót, jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Miután Bubu lemászott a színpadról, nagy üdvrivalgás közepette megjelent a színen Kopaszodó Harcimókus, bekötött fejjel, látványos díszítésű kacér fellépő ruhájában. A táncos előadáshoz a Leander völgyi csontzene- és dobegylet szolgáltatta a zenei aláfestést.

– Ugye mondtam, hogy nagyszerű ötlet – lépett hozzám vigyorogva fogadótulajdonos jó barátom.

– Nem mindennapi estének nézünk elébe – értettem egyet vele, majd belekortyoltam a jéghideg sörbe.

Bubu elgondolkodva szemlélte, ahogy letörlöm szakállamról a habot, majd bólogatva a következőket mondta.

– Tudod mit, most már megérdemled, hogy beavassalak legféltettebb titkomba. Elárulom neked, hogyan készítem a sörhabot. Az egész akkor kezdődött – ült mellém az asztalhoz, miközben háta mögött, a színpadon serényen ropta a táncalakulat – amikor felfedeztem, hogyha csigát és gilisztát rakok egy pocsolyába, akkor érdekes, habszerű anyag keletkezik…

 

Most már tudom, hogy célszerűbb lett volna boldog tudatlanságban tengetnem hátralévő éveimet.

 

4.4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.4 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2011-12-19 19:33 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Egyszerre a hírrel. Mást ezért nem is kell hozzáfűznöm. :) Gratula!

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2011-12-19 20:08 craz

craz képe

Köszönöm. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

h, 2011-12-19 21:02 polgarveronika

polgarveronika képe

Üdvözlet a sikeres írónak! Ez adjon lendületet további rémtettek elkövetéséhez!!!!!Mert pályázni jó, és nyerni jó dolog.GRATULÁLOK!!

 

 

_______Tertium non datur ______

h, 2011-12-19 22:44 craz

craz képe

Köszönöm. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

h, 2011-12-19 21:58 Zora

Zora képe

Ez egy varázs erejű novella. Jó például csúnya meghűlés alkalmával tapasztalható kellemetlen tünetek kezelésére, tehát bizonyos körökben elírnek is mondható. :)

"Tulajdonképpen nem úgy hívták a modortalan figurát, hanem valami Magosnak, vagy Magasnak. Ez azért is érthetetlen dolognak számított, mert nálam két fejjel volt alacsonyabb." Annyira gonosz vagy! :DD

------------------------------------------

h, 2011-12-19 22:46 craz

craz képe

Pedig a sámán nem is volt égimeszelő típus... :D

Egy setét varászlónak sok mindenhez értenie kell. ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

h, 2011-12-19 22:28 Randolph Cain

Randolph Cain képe

Na, itt viszont már felszólalhatok végre a Macskák Igazságtalan és Értelmetlen (sőt) Rrrrrrémes Támadását (vagyis a MIÉRT) ellenzők ligája nevében... :D Bocs, de az avatár kötelez. Itt is gratula, élvezet ez az írás, soha rosszabbat!

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

h, 2011-12-19 22:50 craz

craz képe

Pedig azt a részt ki is hagytam, ami a leander völgyiek macskavadász bunkójáról mesélt volna. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2012-01-01 13:32 craz

craz képe

A spamrobotok csillagozását nem lehet utólag törölni?

Mármintha nem egy kedves olvasó nyomott nekem két csillagot, mert akkor kíváncsi lennék a véleményére - kritikájára -, amit szófukaran megtartott magának.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2012-01-01 13:52 polgarveronika

polgarveronika képe

Hahó!

ugyanezt a kérdést tettem én is fel. Nem először találkozom a kedves névtelen, igen szigorú, ám konzekvensen kettesező csillagszóróval.

Már kezdtem gyanakodni, hogy valaki nagyon utál és amellett nagyon szemét is.

De most megnyugodtam, bár Old Shuterhund  is felhomályosított a spamek játékáról. Hát akkor éljenek a ROBOTOK! BUÉK!

 

_______Tertium non datur ______

v, 2012-01-01 18:35 Bloody Dora

Bloody Dora képe

A csillagozást törölni (vagy akár visszkövetni) csak egy párhuzamos dimenzióban lehet, de legnagyobb sajnálatomra te ott egy ismert és híres amerikai színésznő vagy, aki az Andalúziai macska című film főszerepével tett szert világhírre.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2012-01-01 19:33 polgarveronika

polgarveronika képe

Hát azért az sem semmi...és mégis csak kettes? No, lám.:)

 

_______Tertium non datur ______

h, 2012-01-02 14:23 craz

craz képe

Bolond világ lehet, ahol a jenkik még a macskáknak is polgárjogot adnak. Gondolom ott már 1929-ben elfogadták ezt az "Un nyaú andalou" nevű, Bunuel Dali által előterjesztett törvényjavaslatot.

Amúgy azt a filmet még húsz évig letagadom. Utána már úgyis nosztalgikus lesz emlékezni, hogy a forgatás során még milyen feszes cicim volt. ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2012-01-06 19:54 Tolerancia

Tolerancia képe
5

Gratulálok!

Még jó, hogy nem szeretem a sört! Az aktuális árfolyam azért érdekel, hisz könnyen kerülhet az ember olyan helyzetekbe, amikor fontos a jóléti szolgálat kontra fizetendő sörmennyiség aránya... :-)

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

p, 2012-01-06 20:37 craz

craz képe

Köszönöm. :) (Végre valaki, aki hozzászól és nem kettest ad rá, meg nem robot.)

 

Az aktuális árfolyam megegyezik az egy évvel korábbival és az egy évvel későbbivel is, mivel ezt a világot nem fenyegeti infláció. Tehát a sör árfolyama stabil, bátran lehet rá építeni az egész gazdaságot. :D

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2012-01-08 01:34 BáróTornádó

BáróTornádó képe
5

Mint már máshol is megjegyeztem volt: ez a legjobb humoros fantyd, már legalábbis az általam olvasottak között!

Süss fel Én! Fényes Én!
Kertek alatt a ludaim megfagyÉn...

v, 2012-01-08 01:56 craz

craz képe

Köszönöm.

A lidércfényesek is jónak tartották egy 2. helyre. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."