Mindenek Őrzője

A Kék Napok hercege diadalmasan emelte a feje fölé Aratót, aki extázisban sikoltott gazdája markában. A jéglépcsőkön felhágó herceg, és harcosai lábai alatt ellobbant arccal hevertek a Tiir-Ilglith palotaőrei törött kristályvértjeikben. A csatakasza megfürdött testnedveikben, és életerejükben, eufóriáját mégis az okozta, hogy a párhuzamos lépcsőn a Fátyoltáncos, és harcosai tartottak felfelé. Az ő lelkük elrablása sokkal, de sokkal nemesebb táplálék lesz számára.
A herceg együtt rikoltott fegyverével, és felrohant a szeszélyesen kígyózó lépcsősoron. Lába egyszerre érintette meg a galéria áttetsző kristálylapjait Fátyoltáncoséval, ki körül fehér hóesés gyanánt örvénylettek a köpenyét alkotó lélekszilánkok. Egy szívdobbanásra megálltak, és megmutatták magukat, ahogy a minta megkövetelte. Az örökkévalóságba kövült pillanatot követően villámként mozdultak, és kihívó ordítással egymás felé rohantak a tróngaléria két széléről indulva. Harcosaik élén kíméletlenül átgázoltak a galérián álló mementó szobrokon, a közöttük megbúvó palotaőrökön, és saját révületükbe fagyott álmodókon. A feldőlt szobrok csattanva robbantak szét a kristálylapokon, az őrök, és álmodók lelke lila lobbanással szakadt ki a felhasított testekből. Ilgith karmazsin papjai a kárhozat litániáját citálva rajzottak ki a központi emelvény mellől, hogy testükkel védjék meg a mementókat, és az álmodókat. A főpap két tenyerét széttárva mennydörgött igéket a második árkánumból. Az elsőből nem mert idézni, mert az a maradék mementó szobrokat is össze zúzta volna. A harcosok hátra tántorodtak a ragyogó kék fénygömb elől, ami a főpapból lüktetett elő. De a herceg és a Fátyoltáncos, vicsorogva megvetették a lábukat a kobaltszín viharban, belefeszültek az energia örvénybe, majd előre lendültek. Arató a főpap mellkasát szelte ketté a kulcscsonttól a csípőig, a másik oldalról a Fátyoltáncos kardja pedig a fejét vette. A főpap feje még pörögve a levegőbe volt, és a test kettéválva épp csak dőlni kezdett, mikor a kasza és a kard csengve összecsapott. Újra, és újra. Fém sikoltott fémen, és lila robbanással remegett meg a levegő.
- Elég!
A parancs, mint fagyott förgeteg végig robajlott a fénypalotán, földre kényszerítve mindenkit. Az emelvény tetején maga a Tiir állt kristályvértjében, és jéglándzsájával.
A Kék Napok Hercege dühösen vicsorogva engedte le a kaszát, mely már ellenfele fejét vette volna, és Fátyoltáncos is visszakapta kardját a másik mellkasa elől az utolsó pillanatban. Kelletlenül fordultak az emelvény felé, és fejet hatottak. Egy pillanatra, nem többre.
- Te sem tilthatod meg Tiir, hogy megküzdjünk a Mindenek Jogara birtoklásáért! -csikorogta dühösen a herceg.
- Születési előjogunk, mit nem vehetsz el tőlünk – suttogta Fátyoltáncos.
- Nem valóban nem. Jogotok van hozzá. - Értett egyet Tiir, majd lándzsájával körbe mutatott.
- De korokon átívelő esztelen küzdelmetek elpusztítja a palotát, a mementókat és Ilglith népét.
- Itt örzik a Jogart. A minta szerint az őrök és a palota strázsadémonjainak feladata gátolni minket, hogy a jogart legerősebb eszencia fogadhassa magába. Nekünk pedig küldetésünk a jogar. Elandebezel könyvébe foglaltak szerint. Te sem tilthatod meg küzdelmünket! – szegte fel a fejét a herceg, és nyomatékosan koppantott az Arató acélüveg nyelével a kristálypadlón.
- Mint mondtam elismerem a jogotokat. De a helyszínt meg az én jogomban áll megváltoztatni.
- De, hát a korok kezdete óta a Fénypalotában őrzik a Mindenek jogarát. - emelte fel a fejét Fátyoltáncos is.
- Többé már nem. Áthajítottam a kapukon. Egy másik síkra, egy másik palotába, másfajta strázsadémonok közé. Egy másik őrző felügyelete alá.
- Hogy tehetted?! - hördült fel a herceg. - Hová?
- Egy másik valóságba. Ott pusztíthattok kedvetekre. Kaput adok hozzá, de tudnotok kell, hogy azzal hogy átléptek rajta, harcosaitokkal együtt elfogadjátok annak a világnak a szabályait, és annak az őrzőnek fennhatóságát.
- Elandebezel könyve szerint – bólintott Fátyoltáncos. Négy harcosa mögé lépett, és letérdelt.
- Ott másképp telik az idő, de egy egész végtelennek tetsző ciklusotok lesz rá, hogy eldöntsétek végre a küzdelmet.- Mondta Tiir, majd emelvényről lelépve lándzsájával egy halványan derengő kört rajzolt a kristálypadlóra, melyben nyöszörögve gyűrődött fel a valóság szövete, hogy ködfoszlányokra bomolva vegye körbe harcosokat.
- Mik leszünk ott? - kérdezte A Kék Napok hercege a ködben lassan feloldódó bal kezét nézve. Négy harcosa mögötte már kontúrjukat veszett árnyékok csupán.
- Annak a világnak a legmegfelelőbb alanyait kapjátok, Eggyé váltok velük, anélkül, hogy tisztán tudnátok egymás valóságát.
- Legyen bennük lehetőség! A mindenség lehetősége! – mondta a herceg, mielőtt embereivel együtt végleg elnyelte a sápadtan derengő köd, akár csak a másik csapatot.
- Ezt megígérhetem -bólintott komolyan Tiir, és lándzsájába szívta a tejfehér ködöt.

A tollas strázsadémon nem a tető keresztgerendáiról vetette rá magát, mint társai, hanem ravaszul megbújt az árnyékokban, és csak akkor lendült mozgásba csapkodó szárnyakkal, mikor a csapat mellé ért. A Kék Napok hercege boszorkányos gyorsasággal rántotta maga elé az Aratót, és blokkolta a fejének irányzott csapást, majd visszakezes keresztvágása tollfelhővé robbantotta a hárpiát, és az oszlopok közt felhalmozott kincshalmokra lódított a megtört testét.
A díszesen festett ólomüveg ablakokon beáramló aranyszín fényben végre megpillantotta az emelvényre helyezett jogartartó ébenfa állványát, és rajta a Mindenek Jogarát. A strázsadémonok holtan hevertek mindenütt a palota legfelső szintjén, tollaik egy része még mindig a levegőben lebegett, hogy aztán megpihenjen a drágakő halmokon, vagy a bűverejű fegyvereken, vérteken. Ezer birodalom minden vagyona volt ott körben a padlón, de őket csak a Jogar érdekelte, melyet egyre csak kerestek ciklusok óta. Végig kutatták a palota szintjeit, útvesztőit. Elkerülték a csapdákat, és megküzdöttek a strázsadémonokkal, meg Fátyoltáncos harcosaival, miközben el kellett elkerülniük az Őrzőt. És most végre ott volt előttük a jogar. Rövid nyelét aranykapcsok fogták, nehéz kristályfejét üvegacél abroncsok szorították, közöttük ősi vésetek, melyek mozogni, vágtatni látszottak. A belőle áradó fény, és hang harmóniában sugározta a szférák zenéjét.
Katonái levett sisakkal térdeltek le, a padlót nézték. Ők nem voltak ár méltók, hogy rávessék a tekintetüket.
- Végre beteljesítem a végzetem! - Kiáltott fel vezérük, és széles ívben csapta le a vért Aratóról, mikor a jogar felé lépett.
- Várj még ezzel hercegem – suttogta egy jól ismert hang. Kavargó köpenyébe burkolva a Fátyoltáncos lépett elő egy oszlop mögül harcosaival. Vértjükre, és fegyvereikre vér, és tollak tapadtak.
Megálltak egymással szemben felszegett fejjel, majd a pillanat után a Kék Napok hercege előre lendítette Aratót a másik csapatra mutatva.
- Öljétek meg mind! A lelküket is emésszétek el!- Hörögte, majd a nemezisére vetette magát. Embereik rikoltva estek egymásnak.
A herceg két marokra fogta a vérért ordító Aratót, és a jobb válla felől keresztben rézsutt sújtott le brutális erővel. Fátyoltáncos meg sem próbálta teljesen hárítani a csapást, hanem hófehér pengéjű kardjával elvezette annak erejét, majd azt felhasználva egy forgószél sebességével pördült meg, és üvegacél láncszemekkel burkolt ökle ellenfele fején csattant. Az ütés felszakította a herceg járomcsontját, csúf sebhellyel megtörte az arc szoborszerű szimmetriáját. Fátyoltáncos kardja háromszor előre villant, de a herceg nem zökkent ki, blokkolta a vágásokat a csatakasza nyelével, majd azt átforgatva a másik fejére irányzott csapást. Fátyoltáncos elegánsan hátra lendült a kasza ívén túlra, de a herceg tovább vitte a mozdulatot. Keményen a talajra csapott, és a kaszára támaszkodva lába előre lendült térden találva a táncost, aki ütemet tévesztett. Még hárította a lecsapó fejet, de az átforgatott nyél keményen az arcába csapott. Hátra tántorodott, a kasza feje pedig kikampózta alóla a sérült lábát. Egy pillanatra tótágast állt a világ, ő pedig a hátára zuhant, és ujjai közül kicsúszott a penge.
A Kék Napok hercege diadalittasan állt meg legyőzött ellenfele felett, és felemelte a kéjesen sikoltozó Aratót, hogy a mintának megfelelően végre végezzen ősi ellenségével.
A pillanatot elnyújtva Fátyoltáncos arcába nézett, és az dacos megvetéssel nézett vissza rá, még akkor is, mikor Arató lilás fénnyel derengő pengéje lefelé zúdult. Fátyoltáncos büszkén fogadta volna végzetét, de akkor a herceg mögé nézett, és eltorzult az arca a félelemtől, szája ordításra nyílt.
- Az Őrzőőőőőőőő!!
Irdatlan nagy, sötét alak magasodott a herceg mögött, és tépte ki annak kezéből az ősi ereklyefegyvert. Arató még egyet sikoltott, mikor az Őrző két marokra fogta, és visszhangzó reccsenéssel kettőbe törte.
- Mit csináltok itt?! – Mennydörögte a magasból lassan körbe fordulva – Takarodjatok!
A parancsnak nem állhattak ellent, a kötések értelmében. Felkavarodtak, mint a falevelek, és mind lerohantak a lépcsőkön.
Az öreg iskola öreg pedellusa dühösen fújtatva eldobta a kettétört T alakú botot, amivel az egyik kisgyerek épp agyon verni készült a másikat. Talán épp az a nyolc év körüli kis szociopata, amelyik utoljára még visszanézett rá a padlásfeljáróból. Tejfel szőke bubifrizura, vérrel pettyezett teniszpóló, gyűlölettel villogó zöld szemek, és dühtől remegő, sírásra görbülő száj. Mintha legalább az anyját ölte volna meg.
Mióta a nyári szünet elkezdődött, ez a csapat kölyök itt gyepálja egymást az iskolában reggeltől estig valami hülye játékot játszva. Körbe nézett a padláson felhalmozott régi szertári tárgyakon, és észrevette az agyonvert galambokat.
- Ezek nem normálisak! Bezzeg mikor én voltam… – morogta maga elé fejcsóválva, de elharapta a mondatot. Eszébe jutott, hogy ő is kinyúvasztott párat csúzlival, mikor afrikai vadászkalandosat, meg hasonlókat játszott a barátaival. Legyintve megfordult, majd észrevette a fa állványt benne a vassal. Odalépett, és felemelte. Talán valami szertári szemléltető eszköz a kétütemű motor működéséről. Egy Trabant dugattyú, vagy ilyesmi. Ő hozta fel ide, és dobta a lomok közé, mert a múltkor is ezt a vacakot akarták ellopni a földszinti teremből.
Na, majd most leviszi a pincébe, úgy is meg akarta nézni a kazánt. A pincefolyosóból nyíló hátsó traktusba rakja majd, ahová a tornateremből kiszuperált zsámolyokat, és a biológia szertár kopott, molyette relikviáit zsuppolta be. Volt ott néhány hiányos csontváz is, meg félig elrothadt preparátum. Már tudta is hová fogja rejteni. Ha rá is akadnak, attól be fognak szarni a kis nyavalyások. És nem mellesleg akkora patkányok vannak lent, mint egy macska. Valószínűleg erősen el fog menni a kedvük a további kutakodástól. A gondolattól felkuncogott, majd lefelé indult a lépcsőn, és közben azon mélázott, hogy ezzel tulajdonképpen ő is részt vesz e a gyerekek játékában, vagy sem?

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2020-08-21 03:54 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem minden és elé kell vessző, ugye tudod? Jó, ez övön aluli kérdés volt, valószínűleg nem, mert rendre olyan helyre is raktál, ahové nem kell. Ez is központozás amúgy... de a másik, a párbeszédek helyesírása is hibás - még mindig. Legalább most csak pár helyen, így nem mondhatom, hogy nem fejlődsz.
Az olyan összetett szavakat, amiket egybe kéne írni, rendre külön írod (yepp, ebbe bele lehet kötni, reggel öt van, a különír egy szó, a különírás egy szó, a külön írja/írod stb. meg azt hiszem, kettő) - erre is figyelj, kérlek. Igen, ez már nem a központozás része. :D

Ilyen hülye játékokat mi is játszottunk, de azok tök ártatlanok voltak. De én lány vagyok. Igaz, engem is vertek, de nem fantasy szettingben és nem volt kölcsönös beleegyezés. Szóval ez lehet, hogy jobb, ha már verekedni kell.

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2020-08-21 10:10 Deep_Ankrin

Köszönöm, hogy elolvastad. Központozás, és helyesírásilag próbálok javulni.
Én imádtam ilyen hülye játékokat játszani. És mostanában, ahogy figyelem a saját szaporulat ilyen jellegű játékait, ledöbbenek a színre vitt történetek sokszínűségén, és rétegességén.

Amúgy meg honnan tudod, hogy játék volt? :)

"Egyszer egy kínai bölcs pillangóval álmodott. És mikor felébredt nem tudta eldönteni, hogy ő álmodta e a pillangót, vagy a pillangó őt"