Preffterkirálynő

Preffterkirálynő

Dara másnap hajnalban ismét kilovagolt a csatamezőre. A felzavart hollók és varjak tömege fekete felhőként robbant az égre, méltatlankodó károgásuk fokozatosan elhalkult, ahogy lassan visszaszálltak a terített asztalhoz. A gyújtónyilak által lángba borított szekerek üszkös vázának némelyikén még mindig keserű, zsíros füstöt eregetve pattogott a tűz. Emberek, lovak holttestei hevertek szanaszét, míg csak a lány acélszürke szeme ellátott. Fényes fegyverek, büszke hadizászlók feküdtek a vérrel köpült sárba taposva.
Lentebb, az erdőhöz közelebbi részen mozgást fedezett fel a csatamezőn. Nyolc-tíz falusi hajlongott a holttestek között, össze-össze marakodva egy-egy értékesebb holmin. Tőlük nem ijedtek meg a szárnyas dögevők. Felismerték a fajtájukbélit. Dara még egy pillantást vetett a halál napszámosaira, és dühösen megrántotta sötétpej ménjének zabláját. Nem a hullarablók miatt tombolt benne a harag. Több mint nyolcezer
katonája hevert a mezőn. Bár a Sanguilli herceg kapitány - kinek levágott fejével ő maga vágtatott el emberei vértől mámoros, őrjöngő arcvonala előtt a csata végén - legalább kétszer annyi embert vesztett, mégsem volt elégedett. Az ősz végére el kell foglalnia Bazalttornyot, Blash herceg fellegvárát. És útközben még be kell vennie Nónost, Csontvárt és Ezüst szél városát. A kezdeti hetvenezerből alig maradt húszezer katonája ezalatt a két év alatt. Ezek jó része is sebesült, vagy a végletekig kimerült.
Dara, a renegát tábornok jól tudta, csak addig van esélye, amíg Blash herceg vissza nem tér a keleten dúló hódító háborúból. Ha addig nem veszi be a Bazalttornyot és nem koronáztatja császárnővé magát, a herceg bosszúja iszonyú lesz. Visszavágtatott a táborba. Szorította az idő. Legszívesebben már most azonnal kiadta volna a parancsot az indulásra, de jó emberismerő volt, s tudta: elgyötört katonáiban elpattanna a
már így is végsőkig túlfeszített húr. Valami megoldást kell találnia. Most!
Katonái, az őröket leszámítva, ájult álomban próbálták kipihenni a tegnapi véres forgatag izomszakasztó, lélekmérgező poklát. A kevésnyi ébren lévő fásult kábasággal pillantott vezérükre. A férfiasan izmos, széles
csípőjű nőre senki nem gondolt úgy a táborban, mint más fehérszemélyre. Nem is így
festett. Széles járomcsontján arasznyi hosszú fehéren hegedt szablya tépte seb pompázott.
Dióbarna haját éles késsel tépte rendszeresen csutkára. A horpadt pikkelyvért, széles pengéjű kardja és a gladiátoriskolákban csiszolt finom modora se tette túlzottan nőiessé megjelenését. Az ispotályos sátor előtt állította meg habosra izzadt lovát.
- Konyor! - kiáltotta - Konyor! Hol vagy már te hentes?
A magas, széles vállú hadiorvos volt a tábornoknő jobbkeze. Véres köpenyén, és a szeme
alatt hízó fekete karikákon látszott, hogy egész éjjel dolgozott. Darát nem hatotta meg
túlzottan az orvos elcsigázott kinézete.
- A sátorban várlak. - vakkantotta oda az előkukucskáló férfinak. - Fontos!
Kedvenc székében hanyatt dőlve lerúgta sáros csizmáit, és a karcos ízű sanguilli pálinkát kortyolgatta míg a hórihorgas doktor be nem lépett.
Dara a földre hajította a kiürült ónkupát.
- Ezt nézd! - hajolt a kiterített térkép fölé. Nyitott tenyérrel csapott a festett pergamenre. Halálfejes pecsétgyűrűje hangosan koppant a tölgyfadeszkán. Lassan végighúzta a kezét a hegyek, mezők, városok stilizált rajza felett.
- Nézd mekkora távolság! És mennyi talpnyaló, koronahű tartomány. Blash csahos kutyái, kik alig várják már a koncadó gazda visszatértét.
- Tegnap legyőzted Illmet, a legnagyobb tartományurat. A szeretője Janita bosszút esküdött
ellened.
- Az a vad kis lotyó. - legyintett Dara - A maroknyi túlélő nekem tett hűségesküt. Nem maradtak emberei. Ne röhögtess. A többiek aggasztanak. Hiába van kisebb seregük, sokan vannak, elaprózzák az erőmet.
- Pihenőt kell adni az embereknek Asszonyom. Sok a harcképtelen katona, akik egy-két hét
pihenő után újra csatába állhatnának.
- Nincs időm ostoba! Már így is a Rőhr folyó partjainál kellene lennünk, nem itt!
- Emberek nélkül pedig nem csatázhatsz. Kivel töltenéd fel az állományt, a falusi
parasztokkal? Vagy talán a Preffterekkel? Azok a szörnyszülöttek legalább elegen
lennének.
Dara elgondolkodva pillantott tanácsadójára.
- Preffterek? A harcos szürkebőrű népség? Mennyien vannak?
Konyor keserűen elnevette magát.
- Több ezren úrnőm. Ők lakják Sanguill hegyeinek mélyét. Mind-mind férfiak, erősek, jó
harcosok. Neked való csapat lenne. Csak van egy kis bibi. Nőt nem tűrnek el maguk között.
Kivéve egyet. A királynőjüket, kinek minden parancsát teljesítik.
- Királynőjük minden parancsát?
Konyor arcáról lefagyott az ironikus mosoly.
- Ennyire nem lehetsz kétségbeesve! Rágondolni is baromság!
A lány szeme az acél hideg fényével lobbant fel.
- Te nem tudod mennyire kétségbe vagyok esve! Mit gondolsz mi lesz, ha a téllel együtt
Blash is visszatér Terhiára?! Még ő a herceg! Nem hiszem, hogy keblére ölelné a lázadó
tábornokát. Ha én leszek a császárnő, viszont más a helyzet. Kéjes örömmel fogom figyelni
azt a tenyérbeszökő arcát, ahogy a csizmám fogja nyalogatni
- Mindent vagy semmit, igaz? És ha fognád a sereged és visszahúzódnánk Cinddonba?
Berendezkednénk a védelemre.
- Hülye. S ezzel mennyi haladékot nyernénk? Egy évet? Kettőt? Ő az uralkodó, bármikor több
százezres sereget állíthat ki. Úgy roppantana össze mint egy üres mogyoróhéjat. És adjak
fel mindent szinte a cél előtt? Az eddig behódoltatott tartományokat? Városokat? Szükségem
van katonákra!
- De nem a Preffterekre! Azok szinte nem is emberek!
- Mindegy kire! Velük eljutok Bazalttoronyig.
- Meg kellene ölnöd a királynőt, hogy átvehesd a helyét, erre pedig nincs sok esélyed.
- Azt hittem ismersz Konyor. Számomra nincs lehetetlen. Főleg, ha az életem múlik rajta.
- Van egy olyan érzésem, nem tudlak lebeszélni.
- Okos fiú. Keríts nekem egy sanguillit, aki ismeri a hegyeket. Holnap hajnalban indulok.

Mire a nap az égbolt tetejére hágott a lovak lába alól elfogyott a kis hegyi ösvény. Az erdő tömör zöld falként emelkedett már előttük oly sűrűn, hogy egy embernek is nehezére esik rajta átvágnia magát.
- Innen gyalog megyünk! - mutatott előre a sunyi képű sanguilli, és lehuppant szürke
heréltjéről. Szétcsúszó, remegő lábain látszott, hogy nem szokta a lovaglást.
Kipányvázták a lovakat és egy suhanc korból alig kinőtt katona őrzésével hátrahagyták őket. A sanguilli és az egyik veterán az élre állt. Bozótvágó késekkel felszerelkezve próbáltak úgy-ahogy ösvényt vágni a sűrűn burjánzó növényzetben. Nehéz pára ülte meg az erdőt, sós izzadtság patakok csurogtak marón a szemükbe. A tüskés ágak csíkokra tépték rajtuk a ruhát, itt-ott a bőrükkel együtt.
- Messze vagyunk még? - vicsorgott Dara a fickóra dühösen, miután egy visszacsapódó ág ujjnyi vastag vörös csíkot rajzolt a homlokára.
- Már a Preffterek területén vagyunk Úrnő. Úgy is mondhatnám bármikor végünk lehet. De a
hegy gyomrába vájt városuk jó 20 mérföldre van lentebb a folyó mentén. –mutatott kelet felé a férfi, majd tétován a nőre pillantott - Úrnőm tényleg meg akarod ölni a királynőt?
- Ne foglalkozz vele! Elkísérsz, megmutatod a várost, és elhúzol a fenébe. Ennyi a munkád.
- Ha olyan mélyre merészkedünk igen nehéz lesz csak úgy elhúzni.
- Nem igazán érdekelnek a problémáid.
Az élen haladó medvetermetű, szakállas Yod megmerevedett, s feltartotta a kezét. Abban a pillanatban mindenki szinte beleolvadt az erdőbe. Még a lélegzetüket is visszafojtották. Felajzott íjakkal, nyílpuskával pásztázták az erdőt. Yod ökölbe szorított kézzel mutatta az irányt.
Kétszáz lábnyira előttük öt alak vonult az erdőben. Hihetetlen könnyedséggel haladtak annak ellenére, hogy mindegyik egy-egy nebut, azaz erdei szarvast cipelt a hátán. Hosszú karjuk szinte a térdükig ért, száraz, szinte pikkelyesnek ható szürke bőrük alatt robosztus izmok feszültek. Teljesen szőrtelenek voltak, még hajat, szemöldököt se fedeztek fel rajtuk. Daráék néma csendben várakoztak, míg a vadászok elhaladtak előttük, sőt még azután is percekig szótlanul maradtak, hogy az utolsó preffter széles háta a rajta himbálódzó szarvas tetemmel beleveszett a zöld rengetegbe.
- Halkan mozogjunk. - suttogta a sanguilli. Ezúttal nem vigyorgott. - Veszett egy éles hallásuk van. A szaglásukról nem is beszélve. Eszméletlen szerencsénk volt, hogy felőlük fújt a szél.
- Levágtuk volna őket, ha észrevesznek. – suttogta vérszomjasan az egyik katona - Fele annyian se voltak, mint mi.
- Legalább harminc ilyen kis csapat kószál öt mérföldön belül. Tudod hány preffter lett volna itt a legkisebb csatazajra?
- Akkor ne jártasd a szádat! Továbbmegyünk. - szólt közbe Dara, és intett, hogy álljon az élre.
A sűrű növényzet ritkulni kezdett, ahogy egyre magasabbra jutottak a hegyek között. A talaj keménnyé, sziklássá vált. Kisebb-nagyobb kőkoloncok morzsolódtak le talpuk alatt, hogy pattogva a mélybe zuhanjanak. A fák körül tompa morajlás szüremlett feléjük. Dara érezte, hogy karján, arcán liszt finomságú páracseppek csapódtak le. A levegő hűvösebbé vált. A sanguilli beleszimatolt a levegőbe, és bólintott.
- Hamarosan elérjük a folyót. Onnan kezdve még vagy 10 mérföld délre a preffterek völgye. De oda már egyedül mentek be.
- Igazán kutya? – kérdezte Dara vészjósló éllel a hangjában - Azért fizetek, hogy odavigyél, és megmutasd a várost. Eleget fogsz tenni a kérésemnek.
- Annyit nem tudsz fizetni úrnőm, hogy oda betegyem a lábam! Odáig elviszlek. Megmutatom az utat, de fordulok is vissza.
- És mi hogy jövünk vissza?
A sanguilli halkan felkacagott.
- Ha már bementek, erre már úgysem lesz gondotok. Épp ezért, ha nem haragszol, a viteldíj fennmaradó részét szívesen átvenném.
Baba a százhúsz kilós északi zsoldos finoman felmordult és cipónyi öklét a felderítő vállára tette
- Megborítsam asszonyom?
- Hagyd Baba, hiszen csak viccel a fiú.
A sanguilli nyelt kettőt, mintha válaszolni akarna, de inkább bölcs módon megtartotta magának a mondanivalóját. Baba túl meggyőző egyéniség vitapartnernek. A morajlás erősödött, közeledtek a vízhez. Aztán olyan hirtelen fogyott el előlük a talaj, hogy hátrahőköltek. Közvetlenül a lábuk előtt száz láb mély szakadék ásított, ebben rohant fehér tajtékot vetve a folyó.
Az ötven lábnyira lévő túlpartra ősöreg függőhíd vezetett át, melyet teljesen benőtt a mélység felé behajló óriás fákról alálógó folyondárok zöld függönye.
Pipás nevű katona beleköpött a mélységbe, majd félre húzta a liánokat a hídfő elől. Ekkor közvetlen közelről bámult bele egy barna képű fonatokba font hajú szintén döbbent arcba. Egyszerre kaptak észbe és fegyverért, Pipás volt a gyorsabb: rövid nyelű szekercéje reccsenve csapódott a sanguilli mellébe.
- Vigyázzatok! - üvöltött hátra Pipás, amikor három nyílvessző csapódott a testébe.
A katona megingott, előbb a lábai előtt elnyúló áldozatra esett, majd róla lecsúszva a mélységbe zuhant. Dara kardja szisszenve hagyta el a hüvelyét, és állati ordítással vetette magát a hídra rohanó, bosszúért üvöltő emberei után. Ahogy Baba széles háta félresodorta előtte a liánfüggönyt elé tárult a hosszú függőhíd
képe, valamint a híd közepén rohanva menekülő fekete hajú lány látványa. Az őt fedező sanguilliek -szám szerint hét harcos- fegyvert rántott és Dara embereire támadtak. Iszonyatos csata bontakozott ki az alig egy embernyi széles, ingatag tákolmányon. Az egyik sanguilli felhasított gyomorral bukott át a kötélkorláton az egyik oldalon, míg a másik oldalról egy összekapaszkodott egymást tépő, fojtogató pár zuhant utána a halálba.
Dara felismerte a lányt, Janita volt az, a sanguilli hercegkapitány szeretője. A híre szerint veszett kis kurva. A hadúrnő azt is tudta mit akar a lány, mint ahogy azt is, hogy ha Illm volt szeretője eléri a túlparton az erdőt, megmenekül. Az összetorlódott embereken át nem vághatott, így átlendült a korláton és a fahíd háncsaiba kapaszkodva a verekedők lábai alatt függeszkedte át a kérdéses öt embernyi távolságot, majd visszakapaszkodott a deszkákra. Janitát még így sem érhette volna utol, ha a kis cafat meg nem áll közvetlenül a másik part előtt, hogy néhány nyílvesszővel segítse az ő menekülését biztosító emberek harcát. Az egyik vessző alig egy hüvellyel repült el a feltérdelő Dara arca mellett. A hadúrnő dühös rikoltással és feje felé emelt fegyverrel rohant a recsegő deszkákon a lány felé. Az egyik sanguilli, aki még nem fért ellenfélhez, felfigyelt a háta mögött hirtelen felbukkanó nőstény démonra, és a csatacsákányát meglóbálva utána eredt.
Jarita elhajította a nyílpuskáját, melyhez a hátára kötött tegezben már egyetlen vessző sem árválkodott. Szélespengéjű szablyát húzott elő a derekára kötött selyemkendő övből. Finom vonalú arca eltorzult a dühtől, mikor meglátta ki tart felé.
- Gyere csak, te rohadt ringyó! - visította a rohanvást közeledő Darának - Most megfizetsz, te ribanc! - fegyverét előretartva felhátrált a partra.
A hadúrnő ajkai kíméletlen mosolyra húzódtak, borotvaéles kardján fenyegetően villant meg a napsugár, ahogy nyomában a csatacsákányt lóbáló sanguillivel a küzdők által erősen himbált, szinte vonagló hídon a vékony lány felé futott. Tudta, hogy egy vágással a fejét veszi, mint a szeretőjének a csatatéren. Már csak három ugrás, csak kettő… Janita éleset sikoltott és két suhintással átmetszette az imbolygó függőhidat tartó csuklóvastag köteleket. Dara csizmái alól kiernyedtek a függőhíd deszkái. A hadúrnő elengedte fegyverét
és egy kétségbeesett ugrással megpróbálta elérni a partot, de ujjai csak a semmit markolták. Talán sikerült is volna elérnie, ha a mögötte futó sanguilli nem épp ekkor éri utól, és a recsegve leomló híd miatti rémületében az előre vetődő Dara lábába kapaszkodva magával rántotta a lányt a mélybe.
A hadúrnő Janita kárörvendő, elégedett vigyorát látta maga előtt, ahogy az aláhanyatló hídon halálsikoltó emberek után pörögve ő is a mélybe zuhant.

A zuhanást követő percekre később csak alig emlékezett. Az derengett, hogy a sekély, de annál haragosabban rohanó vízbe csapódáskor a bal lábához szenvedélyesen ragaszkodó, sanguilli került alulra. Fájdalmas rándulást érzett a térdében, ahogy valaminek nekicsapódott. A sodrás nekivágta egy víz alatt sziklához, tüdejéből kiszorult a maradék levegő. Felszínre akart vergődni, de nem tudta merre van a fent és a lent. Kibújt a táskája szíjából, és letépte a dobótőrökkel zsúfolt övet. Nagy nehezen a felszínre csápolt, de a folyó ismét egy sziklának csapta, a tüdejébe levegő helyett csak jeges víz áramlott. Öklendezni kezdett, de csak újabb adag vizet lélegzett be. Éles kövek szántották végig az alkarját, szemei előtt fekete karikák ugráltak, újabb erős ütés és aztán hideg, tompa üresség.

Fájdalmas nyilallást érzett a mellkasában, oldalra fordult és felköhögte, öklendezte a tüdejében összegyűlt vizet. Amikor kicsit jobban lett, felült. Még mindig a vízben volt, a part mellett néhány, a sekély vízben megfeneklett uszadékfa között. Harákolva-köhögve a szárazra lábalt. Kiköpött egy tálnyi vizet, majd körbenézett. Az dzsungel tömör, zöld falként emelkedett előtte.
Bal térde feldagadt és iszonyúan fájt. Tüdejében pedig minden egyes légvételnél éles, hideg késszúrások nyilalltak. De életben volt és ez a legfontosabb. Itt a víz őrjöngő sodrása, hogy átjutott a zúgókon itt megszelídülve partra lökte hordalékát, közöttük Darát is. És talán még valamit. A lány éles szeme fényes csillanást fedezett fel két szikla közé ékelődött derék vastag uszadékfák között. Dara ösztönös mozdulattal nyúlt a kardja utána, amit persze nem talált. Ekkor jött rá, hogy szinte semmilyen fegyvere nem maradt. Egyedül a csizmába dugott béltépő vészelte át a zuhatagon való átkelést. Meg a valami csodálatos
módon vállán vastag bivalybőr szíjjal átvetett nyílpuska. De ennek vesszőit tegezéből elsodorta a folyó. Egy fia lövedéke sem volt hozzá. A lány tehát óvatos mozdulattal előhúzta a fogazott pengéjű, két arasz hosszú béltépőt és meggörnyedve a fémesen csillogó holmi. Felé indult. Ahogy közelebb osont, egy lecsüngő kézfejet pillantott meg, majd egy az uszadékfán fennakadt férfitestet. Leengedte a tőrt. Pipás láncinges holttestét himbálta lustán a víz az ágak között. Előbb gondosan, minden apróbb gyanús jelre figyelve végigpásztázta a
környéket, majd felállt és a halotthoz lépett. Szegény Pipás csúnyán összetört a sziklák között. Akkor is meghalt volna, ha nem járja át három nyílpuskalövedék a testét. Amelyik a szakadozott láncing felett állt ki a torkából éppen maradt a zuhanás alatt. A másik kettő a testébe tört. Dara a tőr hegyét a sebbe nyomva kiszabadította az ép vesszőt. Közben igyekezett nem nézni embere tágra nyílt csodálkozó szemeibe. A vessző jó lesz a nyílpuskájához. Kivonszolta a testet a keskeny partra, és átkutatta. Pipás oldalán szarvasbőr tokban egy machete lógott, ezt magához vette. A zsebeiben megtalálta az embere által oly gyakran használt
gyökérpipát, dohányt és a kovás tűzszerszámot, valamint néhány rézpénzt és három csontkockát. A tűzszerszámot is eltette. Pipás övén talált egy savanyú borral félig telt fémkulacsot. A lőrét kiöntötte, majd a folyó tiszta vizével feltöltötte. Gondolt rá, hogy talán eltemethetné a férfit, de a köves part semmi esélyt nem adott ilyesmire. A dzsungel talaját át meg átszövő combvastag léggyökerek pedig lehetetlenné tették az ásást.
Bő negyed órai munkával kövekkel és faágakkal betakarta a testet, így adva meg a végtisztességet katonájának. Ivott a folyóból, majd a bozótvágót előhúzva nekivágott a dzsungelnek. Bár embereit és felszerelését elveszítette, egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy feladhatná.
Mindig megszerezte, amit akart. Ezúttal sem lesz másként. A machetével vágott utat magának a dzsungel zöld tömegébe. Az aljnövényzet áthatolhatatlan szövevényként állta útját, a tüskés bozót, a visszacsapódó ágak újabb sebeket rajzoltak már így is telefirkált testére. Két óra izomszakasztóan kemény vagdalkozás után eljutott egy keskeny csapásig. Alig észrevehető, aprócska ösvény volt a rengetegben. Dara gondosan eltüntette nyomait, majd pár száz lépésnyivel fentebb felkúszott az egyik faóriás mohával borított ágai közé.
Lábait maga alá húzta, hátát a fa meleg törzsének vetette. Várt.
A sanguilli vezető a folyóba veszett, újat kell szereznie. És ki ismerhetné jobban a preffterek szállásának a helyét, mint egy preffter?

Hamarosan két szürke bőrű alak haladt el a fájától nem messze. Olyan halkan mozogtak a járhatatlan gyökerek sűrűjében, mintha csak zöld selyemfüggönyök között siklottak volna keresztül. Dara csak a fémes csillogást látta meg a férfitenyérnyi levelek között. Egy acél alkarvédő. A két preffter egy a folyóból kihalászott halott sanguilli katona testét vitte ugyanis. A nő leereszkedett őrfájáról és óvatosan a két férfi nyomába eredt. Nem becsülte le őket. Csendesebben siklott utánuk, mint a tulajdon árnyékuk, még arra is ügyelt, hogy a szél a
két férfi felől fújjon. Pár mérföld után egyre több és több preffter nyüzsgött az erdőben. Ketten-hárman, néha fél tucatnyian, csoportokban rajzottak a nehéz párát lehelő zöld tengerben. Ha a közelében mentek el, Dara egy máladozó kérgű faóriás törzséhez tapadt, vagy a kusza léggyökerek kaotikusan burjánzó indái alá guggolt. A szürke bőrű férfiak, ha társaikkal találkoztak, nem álltak meg velük beszélni, nem tették le a sanguilli
mérföldek óta cipelt bizonyára kőnehéz testét, inkább csak mintha megszaglászták volna egymást. Dara elfintorodott, kezdte sejteni, milyen célból viszik táborhelyükre a szerencsétlen sanguilli testét. Végül is ez nem baj. Legalább egy nagyobb csata után nem kell majd törődni az élelmezésükkel.
A dzsungel olyan hirtelen torkollott a szinte függőleges sziklafalba, hogy Dara csaknem beleütközött. A szürke bazalttömbökön apró ékkövekként milliónyi sókristály csillogott. A sziklafal tövében a törtgerincű sanguilli teste hevert. Dara oldalra vetette magát, így a tűzben acélkeményre edzett fadárda hegye koppanva fúródott a kénsárga kérgű marasitta fa törzsébe. Dara vállán átfordulva puhán landolt a páfrányok között. Fogai
között elmorzsolt egy cikornyás káromkodást. Vajon mióta tudják, hogy követi őket?! Nem volt ideje ezen tépelődni, a fák mögül előszökkenő két preffter felé lendült. Az alacsony férfiak hihetetlen összhangban mozogtak jobbról-balról egyszerre döftek felé dárdáikkal és Dara kénytelen volt hanyatt vetődni, hogy elkerülje a döféseket, majd hirtelen feltérdelt, és a csizmájából előrántott nehéz markolatú béltépőt az egyik férfi mellkasába hajította. A preffter megpróbált elmozdulni a kés elől, így a fogazott kés szíve helyett csak a
vállát döfte át reccsenve. A férfi nem jajdult fel, de az ütés ereje egy cserjére taszította. A másik dárdájával kígyósebesen előrelendült, de Dara kitért a döfés elől, majd a dárdát megragadva kétszer fejberúgta vasalt csizmájával a prefftert. Az előző férfi akkor térdelt fel. Vicsorogva húzta ki vállából a fogazott kést. A roncsolt szélű sebből vastag zsinórokban ömlött a vér. Dara nem hagyott neki időt felállni. Hirtelen, nagy
erővel döfte frissen szerzett fegyverét a férfi mellkasába. A fadárda átjárta a férfi testét, és az hörögve hanyatt zuhant. Kínjában karommá görbült ujjakkal szaggatta fel maga alatt az avart, fájdalom korbácsolta tekergésével vásott kölykök által varrótűre szúrt bogárra emlékeztette a Hadúrnőt.
A fejbe rúgott fickó kábán fejét szorongatva felült, Dara kezében megvillant a machete, erre visszahanyatlott.
Nem volt többé szügsége rájuk. A sanguilli holteste mellett sötéten ásított egy sziklába vájt alig embermagas járat. Dara felvette a kését, majd a machetéjét kézben tartva lépett be a homályba. A barlang levegője nehezebb, páradúsabb volt még az erdő levegőjénél is, csaknem füstként gomolyogni látszott. Ráadásul furcsa, szúrós szagú is volt. Talpa alatt néha megcsikordult pár kavics, de ezt leszámítva csend volt. A járat pár száz méter után nagyobb, szélesebb alagútba torkollott, mely meredek lejtéssel vezetett alá a hegy gyomrába, majd egy újabb járatba csatlakozott. Dara ügyelt rá, hogy mindig jobbra tartson, igy nem tévedhet el, vissza fog találni. Halk surlódó neszt hallott. meglapult, és kinézett. Két Peffter húzott egy kövekkel megrakott háncsból font saroglyát, majd újabbak tűntek fel. Egyesével párossával, de nyolc-tíz fős csoportokban is. Lándzsás alakot csak elvétve látott közöttük. A többiek alacsony, gnómszerűen hosszú kezű vékony férfiak. Dara a sziklafalak kiszögelléseibe rejtőzött előlük. újra elindult, de nagyobb csoport lándzsás férfi tartott felé, igy beugrott egy oldaljáratba, mely egy széles, boltíves fő járatba torkollott. Döbbenten torpant meg. Mintha Nónos metropolisának főutcájára csöpent volna vásár idején. Száz és száz Preffter nyüzsgött a folyosón. Többségük cipelt valamit. Fát, húst, valami fehér tömböket, és más százféle dolgot teljes csendben. Éppen ezért lepte meg a különös cuppanó hang. Közvetlenül mellette egy lándzsás Preffter állt. A férfi összeszorította ajkait, majd kifújta a levegőt, újra felhangzott a cuppanás, majd a Preffter lándzsáját előre szegezve rárontott. Dara egy bikaviador kecses eleganciájával mozdult félre az útjából s közben alulról fölfelé megnyitotta a férfi felsőtestét a csípőjétől a szegycsontjáig a borotvaéles machetével. Dara újabb, és újabb cuppanásokat
hallott, melyeket újabb és újabb szájak vettek át. A hangok végiggyűrűztek a folyosón. Néhányan a padlóra guggoltak, és ököllel, vagy a kezükben tartott tárgyal bonyolult ritmust kopogtak a kőpadlón. A hadúrnő szeme kétségbeesetten körbevillant. Több tucat lándzsás alak tartott felé a fegyvertelen Preffterek közt. Dara levágta az első elé toppanót, félrelökött két kuporgó fegyvertelent, s rohanni kezdett. A vékony testalkatú Preffterek között vállal, könyékkel tört utat. A fegyvereseket kígyósebesen cikkázó mozgással kikerülte, vagy levágta. Rohant, amennyire csak lehetett. Néha felhengeredve egy-egy döfés elől, vagy széles csapásokkal nyitva utat magának a ritkuló tömegben. Aztán egyszer csak eltüntek előle a fegyvertelen Preffterek. Viszont mögötte lándzsáját markolva rohant vagy háromtucat. Lihegve bekanyarodott a sarkon. A folyosót teljes szélességében egy szakasznyi preffter állta el lándzsájukat előre szegezve. Lassan közeledtek egy tömör testként, mint egy
sündisznó. Dara hátrált pár lépésnyit, mögötte erősödő lábdobogásból tudta, mindjárt beérik üldözői is. Tekintete kétségbeesetten csapongott a homályos járatban. Mellette a fal tövében három kerek, alig két láb átmérőjű nyílás sötétlett. Talán szellőzőrések. Ki tudja hová vezetnek?! Ekkor robbantak elő üldözői a folyosókanyarulatból, s Dara fejest ugrott a hozzá legközelebbi nyílásba. A keskeny szellőzőrés meredeken volt a sziklába vájva. A kürtőben zuhanásszerű alásiklását alkarral, térddel próbálta szelidíteni.
Jobbra-balra csapódott a csőben, az érdes szikla tenyérnyi foltokban nyúzta le ruháját, bőrét. Machetéje kifordult a markából, miután sikeresen megvágta vele a combját, és csengve, pattogva zuhant előtte. Egyszer csak elfogyott a szikla, és ő hatalmasat puffant valami puha halmon. Tüdejéből kiszorult a levegő. Mikor köhögve feltápászkodott orrát töményen töltötte be a már korábban is érzett szúrós szag. Valami félig elrothadt növényi halmon ült a sötétben. Hiába tapogatott körbe, nem találta meg a machetét. A vállán keresztbe vetett nyílpuska tusa szilánkosra törött a zuhanás alatt, de még használhatónak itélte. Felajzotta, és a halomról lecsúszva a sötétbe halványan beszivárgó zöldes derengés felé indult. Hatalmas csarnokszerű barlangba jutott. A falakon, a sztalagmitokon halovány zöldes fényt foszforeszkáló mohaféle tenyészett kísérteties
derengésbe borítva a csarnokot. A barlang talaján tömzsi, fehértestű zsáknagyságú gombák tenyésztek. Közöttük néhány preffter járkált, és háromágú botjukkal a gombák alá terített humuszt igazgatták. Amikor meglátták a lányt, hangos cuppanásokkal jeleztek egymásnak. Az egyik Preffter földre lökte a gombákkal megrakott koporsóméretű vászonkosarát, és az sziklafalhoz futva gyors tempójú szaggatott ritmust vert ki a kezébe kapott kődarabbal. Dara dühösen rájuk vicsorgott, majd a puha, humuszos földön átvergődve kibotorkált a gombacsarnokból. Keskeny, alig vállszéles folyosón futott tovább. Idegeit borzolta az
innen is, onnan is felhangzó kopogás, mely viszhangozva gyűrűzött utána a sziklában, amerre csak elrohant. Torka kiszáradt mint egy tapló, és fájdalmas köhögéssel kínozta. Futtában húzta meg Pipás kulacsát. A hideg víz a szája mellett a nyakába ömlött, ahogy hosszú, mohó kortyokkal ivott. Hirtelen két Preffter lépett elé, ahol a járat keresztezett egy másik járatot. Az egyikhez hozzá vágta a kulacsot, a másik mellett előrevetődve
elvágta a férfi térdinát, majd rohant tovább. Szemből öt lándzsás zárta le az útját előreszegezett fegyverrel, igy Dara villámgyorsan jobbra kanyarodott. A vájat lejtéséből érezte, hogy egyre mélyebbre jut a hegy gyomrában. Újabb kereszteződés. Szemből, balról harcosok, így a nő ismét jobbra ugrott.
Tudta, hogy terelik valamerre, de nem tudott ellene tenni, igy hát szaladt tovább nyomában az egyre gyarapodó üldözőbollyal. Sehol nem támadtak rá, csak lándzsáikat előre szegezve elállták a járatokat egyetlen irányt hagyva csak szabadon. Mögötte az ő tempóját tartva legalább másfélszáz Preffter futott. Mikor zihálva térdre esett, a preffterek is megálltak, tőle két dárdahossznyira. Megvárták, míg talpra küzdi magát. A folyosó vége felől ütemes dobogást hallott. És mintha egy ismerős hang is megütötte volna a fülét. Nem mehetett másfele, igy a hangok irányába indult.

A járat egy gigászi sztalagmitos csarnokba torkollott bő tíz lábnyi magasan a csarnok padlójától a falban, így Dara pompásan beláthatta a termet. A csarnokba tucatnyi folyosó futott bele. Sok száz, de inkább ezer Preffter állt ott, és formált kört a csarnok közepén. Ütemesen dobogtak a talpukkal a sziklapadlón. A Preffterek által alkotott kör közepén egy irdatlan kövér, formátlanná hízott, felfekvéses sebektől, májfoltoktól tarkított bőrű mezitelen asszony teste hevert. Nyakának csonkjából még most is lüktetett a vér. Mellette egy feketehajú vékony lány állt diadalmasan felrikoltva lendítette a Preffterek felé a gubancos hajánál megmarkolt zsíros sajttá püffedt asszonyi fejet. Janita! Dara farkasmód villantotta ki fogait dühében. Az a rohadt ribanc! Megelőzte!
-Janitaaaaaaaaaaaaaa!!!!- üvöltötte torkaszakadtából, és a válláról lekapott nyílpuskát a gyűlölt nőre fogta. A sanguilli lány meglepődve a hang irányába fordult. A Preffterek feje fölött szisszenve átsüvítő vessző tompa dobbanással csapódott a lányba, hanyatt lökve testét. A vessző tollazata erősen tépett volt a hánykoltatások miatt, így a Janita szívének szánt acélhegy csupán a lány vállát ütötte át.
Dara a gyűlölettől hörögve indult a lány felé, hogy befejezze a munkát, futás közben rántva elő fogazott pengéjű béltépőjét. A Preffterek tömege megnyílt előtte utat engedve neki a kör közepére. A talppal dobolt ütem egyre erősödött, gyorsult. Dara a kör közepére szökkent.
Janita felemelkedett térdeltéből. Véres ujjai, közül a földre lökte a sebbe tört vesszőt. Épp kezével kivonta övkendőjéből a szablyát, melynek pengéjéről nehéz cseppekben hullott le az imént megölt Preffterkirálynő vére.
- Elkéstél szuka! - köpte a szavakat a Hadúrnő felé - Már én vagyok a királynőjük!
Dara körbeintett a mind hangosabban dübörgő tömegen.
- Szerintük még nincs lejátszva a menet! –kacagott fel, majd hirtelen elkomorult -És most kivágom a szívedet!
Vicsorogva a nő fel lendült a tőrt döfésre készen tartva, de az a szablyával fürgén hátraszökkent, és a fegyvere hosszát kihasználva végighasította Dara jobbját. Dara oldalt lépett, és elerőtlenedő kezéből a balba vette át a pengét. Lepillantott. Janita könyéktől az alkarja közepéig metszette át a húsát. A sebből aggasztó vastag erecskékben csorgott a vér. Hamarosan szédülni fog a vérveszteségtől, ha el nem állítja.
-Drágám! Ezért most megdöglesz! - kaffantotta a hátratáncoló kéjesen vigyorgó Janitára, és újból előre lendült. Janita megint kivárta a rohamát, és Dara nyakára célozva megsuhintotta a szablyát. A hadúrnő álomsebesen guggolt le, és rúgott ki. Janita térde hangosan megreccsent, és a lány éles kínsikollyal rogyott féltérdre. Felegyenesedni már nem volt ideje. A torkába döfött fogazott tőr felszakította az ütőerét, összezúzta a légcsövét. Dara talpát Janita vállára téve lerúgta a béltépőről a még rángatózó testet, majd ő is térdre rogyott. Fél kézzel kirángatta az övét, majd elkötötte vele felhasított kezét. Fenézett. Egy magas, vékony Preffter állt előtte, kezében fakupával. Dara mohón itta ki a kissé savanyú ízű, de mégis üdítő hatású italt. Fel akart állni, de megszédült. Tucatnyian kaptak utána. A hadúrnő tompa kábasággal küszködve érezte, hogy gyengéd kezek emelik fel, viszik, majd puha derékaljra fektetik. Nem volt ereje tiltakozni, mikor óvatos ujjak
lefejtették róla ronggyá lett ruháját, és akkor se, mikor a magas vékony Preffter szétnyitotta a combjait, majd ránehezedett. Tudata elúszott a tompa kábultság hullámain.

Nem tudta mennyi ideig nem volt magánál, de mikor felébredt meztelenül feküdt a puha prémekkel bélelt derékalján. Feje mellett kupák, és ételekkel megrakott tálak sorakoztak. Ágya előtt féltucat Preffter állt alázatosan lehajtott fejjel. Bár nem beszéltek a hadúrnő érzett valamiféle sugárzást. Hogy a kívánságait lesik, és elég pusztán gondolnia rá. Dara még kába volt, de dacosan elmosolyodott. Sikerült! Ő lett a Preffterkirálynő!
Császárnővé fogja koronáztatni magát Bazalttorony főterén! Reszkess Blash! A Preffterekkel feltölti a seregét, és…
Hidegen nyilalló fájdalom térítette magához félkábaságából. Éles, kínnal égő fájdalom. Nem a karja. Azt ellátták gondos kezek, és csak egy halvány rózsaszín gyógyult varr kígyózott az alkarján. Lenézett a testére, és iszonyodva felsikoltott. Hasa groteszk mód ki volt csúcsosodva, kegyetlen kínnal szaggatta belülről valami. Egy öreg Preffter lépett a felpolcolt lábai közé. Dara úgy érezte, mindjárt szétrepeszti valami, így nyomnia kellett.
A ráncos Preffter mosolyogva vette ölébe a szemmel láthatóan erős, véres-nyákos csecsemőt, majd átadta egy fiatalabbnak. Dara lihegve izzadtan hanyatlott a derékaljára. Megbénította az iszonyat, és a jeges rémület. Képek kergették egymást a fejében. A Preffterek a rovarszerű viselkedésükkel… a halott kövér Preffterkirályő... Ő lett a királynő! Nem! Neeeemm!!
Ordítva fel akart ugrani, de gyengéden visszafogták. Hiszen nem végzett. Újra jött a feszítő fájdalom, és neki újra nyomnia kellett. Majd újra, és újra…

V É G E

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2020-05-07 07:42 craz

craz képe

méltatlankodó károgásuk fokozatosan elhalkult, ahogy lassan visszaszálltak a terített asztalhoz / szerintem nincs összefüggésben a leszállás módja az elhalkulással, ezért inkább amikor

Emberek, lovak holttestei hevertek szanaszét, míg csak a lány acélszürke szeme ellátott. / míg-amíg időhatározó, helyette inkább ameddig

Fényes fegyverek, büszke hadizászlók feküdtek a vérrel köpült sárba taposva. / Ha a sárba van taposva, akkor nem lehet fényes.

össze-össze marakodva / ?

Több mint nyolcezer
katonája hevert a mezőn. / sortörés

Bár a Sanguilli herceg kapitány / ha Sanguill egy hely, akkor kisbetű, herceg kapitány - ez fura így

Bár a Sanguilli herceg kapitány - kinek / gondolatjel kell ide

végén - legalább / meg persze ide is

Bár a Sanguilli herceg kapitány - kinek levágott fejével ő maga vágtatott el emberei vértől mámoros, őrjöngő arcvonala előtt a csata végén - legalább kétszer annyi embert vesztett, mégsem volt elégedett / Ez így alanytévesztés. Egy halott hogy lehetne elégedetlen? Talán, ha zombi. De zombi se lehet, mert levágták a fejét. Ez általában végez a zombikkal.

elpattanna a
már / megint sortörés (ha jól emlékszem,neked mondtam, hogy ezeket szedd ki belőle, menet közben meguntad?

Széles járomcsontján arasznyi hosszú fehéren hegedt szablya tépte seb pompázott. / A vesző ott van balra lent, az m betű után, használd néha! szablyatépte - szerintem egybe Nézzük a mondatot! Egyrészt túlírt, nehezen lehetne még egy felesleges jelzőt beleszuszakolni. Másrészt egy seb nem pompázik.

A horpadt pikkelyvért, széles pengéjű kardja és a gladiátoriskolákban csiszolt finom modora se tette túlzottan nőiessé megjelenését. / Tudomásom szerint a pikkelyvért a láncinghez hasonlóan sok-sok kisebb alkotóelemből áll, itt pikkelyszerű kisebb darabokból, szorosan egymás mellett, a védelem érdekében, de külön-külön mozogva, hogy hozzáidomuljon a viselője testfelépítéséhez. Tehát nem lehet horpadt, ugyanúgy, mint egy láncing se lehet horpadt. Egy egybepáncél lehet horpadt, amit utána mondjuk ki lehet kalapálni. Pikkelyvértet gondolom alkotórészenként lehet javítani-cserélni, mint a páncélinget szemenként. A modornak semmi köze a megjelenéshez. Már eddig sok szót használsz helytelenül, gyengítve, vagy egyenesen értelmetlenné téve mondatokat.

- Konyor! - kiáltotta - Konyor! / Rossz központozás. Olvasd el a GYÍK-ot!

- A sátorban várlak. - vakkantotta / ez is rossz (eddig kettőből kettő)

Kedvenc székében hanyatt dőlve lerúgta sáros csizmáit, és a karcos ízű sanguilli pálinkát kortyolgatta míg a hórihorgas doktor be nem lépett.
Dara a földre hajította a kiürült ónkupát. / Jól bírja a kiscsaj, ha lehúz egy kupa pálinkát. Míg elé vessző.

- Az a vad kis lotyó. - legyintett Dara - A / Látom a párbeszédek központozása nagyon nem megy. Nézz utána és javítsd!

Ne röhögtess. / felszólítás

- Pihenőt kell adni az embereknek Asszonyom. Sok a harcképtelen katona, akik egy-két hét
pihenő után újra csatába állhatnának.
- Nincs időm ostoba! Már így is a Rőhr folyó partjainál kellene lennünk, nem itt!
- Emberek nélkül pedig nem csatázhatsz. Kivel töltenéd fel az állományt, a falusi
parasztokkal? / Nekem hiteltelennek tűnik, hogy ezeket egy orvossal beszéli meg.

- Ennyire nem lehetsz kétségbeesve! Rágondolni is baromság!
A lány szeme az acél hideg fényével lobbant fel.
- Te nem tudod mennyire kétségbe vagyok esve! Mit gondolsz mi lesz, ha a téllel együtt
Blash is visszatér Terhiára?! Még ő a herceg! Nem hiszem, hogy keblére ölelné a lázadó
tábornokát. Ha én leszek a császárnő, viszont más a helyzet. Kéjes örömmel fogom figyelni
azt a tenyérbeszökő arcát, ahogy a csizmám fogja nyalogatni / Hát, vagy a pálinka beszél belőle, vagy az író, aki rosszul adagolja az infókat. :)

Mire a nap az égbolt tetejére hágott a lovak lába alól elfogyott a kis hegyi ösvény. / Mire a nap az égbolt tetejére hágott a lovak lába alól (barátkozz meg a vesszőkkel) Mire a nap az égbolt tetejére hágott a lovak lába alól, elfogyott a kis hegyi ösvény vagy Mire a nap az égbolt tetejére hágott, a lovak lába alól elfogyott a kis hegyi ösvény Nem mindegy!

Mire a nap az égbolt tetejére hágott a lovak lába alól elfogyott a kis hegyi ösvény. Az erdő tömör zöld falként emelkedett már előttük oly sűrűn, hogy egy embernek is nehezére esik rajta átvágnia magát. / egy szóval: eltévedtek :D

- Innen gyalog megyünk! - mutatott előre a sunyi képű sanguilli, és lehuppant szürke
heréltjéről. Szétcsúszó, remegő lábain látszott, hogy nem szokta a lovaglást. / vendégszereplő valami burleszkből? :)

Kipányvázták a lovakat és egy suhanc korból alig kinőtt katona őrzésével hátrahagyták őket. / suhanckorból A mondat vége meg szörnyű, bonyolultabban nem is fogalmazhattál volna.

A sanguilli és az egyik veterán az élre állt. Bozótvágó késekkel felszerelkezve próbáltak úgy-ahogy ösvényt vágni a sűrűn burjánzó növényzetben. Nehéz pára ülte meg az erdőt, sós izzadtság patakok csurogtak marón a szemükbe. A tüskés ágak csíkokra tépték rajtuk a ruhát, itt-ott a bőrükkel együtt. / most a bozótvágó kések alkalmatlanok, vagy a veterán ennyire pancser?

izzadtság patakok / egybe

városuk jó 20 mérföldre van lentebb / nem matek óra, novella

Az élen haladó medvetermetű, szakállas Yod megmerevedett / ez most ki? Új jelenet, kb. húsz mondat, és nem tudni, kik a szereplők, mintha csak meglepetés szerűen, a levegőből pakolnád őket oda a többiekhez.

Kétszáz lábnyira előttük öt alak vonult az erdőben. Hihetetlen könnyedséggel haladtak annak ellenére, hogy mindegyik egy-egy nebut, azaz erdei szarvast cipelt a hátán. Hosszú karjuk szinte a térdükig ért, száraz, szinte pikkelyesnek ható szürke bőrük alatt robosztus izmok feszültek. Teljesen szőrtelenek voltak, még hajat, szemöldököt se fedeztek fel rajtuk. Daráék néma csendben várakoztak, míg a vadászok elhaladtak előttük, sőt még azután is percekig szótlanul maradtak, hogy az utolsó preffter széles háta a rajta himbálódzó szarvas tetemmel beleveszett a zöld rengetegbe. / Most adott egy sűrű bozótos erdő, ahol még ösvény se vezet, bozótvágóval lehet csak továbbhaladni. Akkor hogy a fenébe látnak el kétszáz lábnyira, a szemöldökhiányt is felfedezve? Talán kétszáz hangyalábnyi a távolság?

- Legalább harminc ilyen kis csapat kószál öt mérföldön belül. / És ezt honnan tudja?! Másodállásban narrátor?

Mindegy, még egyszer már nem dobom vissza, de legközelebb ilyen hibákkal nem rakok ki írást tőled.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2020-05-08 12:32 Deep_Ankrin

Kösz, hogy elolvastad. Az egyes mellékszereplők neve azért maradt benne, mert a korábbi változat hosszabb volt, csak a múltkori novellához fűzött tanácsokat megfogadva ezt rövidebbre vágtam. A központozást próbálom majd folyamatosan javítani.

p, 2020-05-08 19:43 craz

craz képe

Mire a nap az égbolt tetejére hágott a lovak lába alól elfogyott a kis hegyi ösvény. Az erdő tömör zöld falként emelkedett már előttük oly sűrűn, hogy egy embernek is nehezére esik rajta átvágnia magát.
- Innen gyalog megyünk! - mutatott előre a sunyi képű sanguilli, és lehuppant szürke
heréltjéről. Szétcsúszó, remegő lábain látszott, hogy nem szokta a lovaglást.
Kipányvázták a lovakat és egy suhanc korból alig kinőtt katona őrzésével hátrahagyták őket. A sanguilli és az egyik veterán az élre állt. Bozótvágó késekkel felszerelkezve próbáltak úgy-ahogy ösvényt vágni a sűrűn burjánzó növényzetben. Nehéz pára ülte meg az erdőt, sós izzadtság patakok csurogtak marón a szemükbe. A tüskés ágak csíkokra tépték rajtuk a ruhát, itt-ott a bőrükkel együtt.
- Messze vagyunk még? - vicsorgott Dara a fickóra dühösen, miután egy visszacsapódó ág ujjnyi vastag vörös csíkot rajzolt a homlokára.
- Már a Preffterek területén vagyunk Úrnő. Úgy is mondhatnám bármikor végünk lehet. De a
hegy gyomrába vájt városuk jó 20 mérföldre van lentebb a folyó mentén. –mutatott kelet felé a férfi, majd tétován a nőre pillantott - Úrnőm tényleg meg akarod ölni a királynőt?
- Ne foglalkozz vele! Elkísérsz, megmutatod a várost, és elhúzol a fenébe. Ennyi a munkád.
- Ha olyan mélyre merészkedünk igen nehéz lesz csak úgy elhúzni.
- Nem igazán érdekelnek a problémáid.
Az élen haladó medvetermetű, szakállas Yod megmerevedett, s feltartotta a kezét. Abban a pillanatban mindenki szinte beleolvadt az erdőbe. Még a lélegzetüket is visszafojtották. Felajzott íjakkal, nyílpuskával pásztázták az erdőt. Yod ökölbe szorított kézzel mutatta az irányt.

Így azért zavaró, mert helyszínt és időt váltasz, és nem tudni, kik a szereplők. A narrátor csak határozatlan többesszámot használ, az egyik főszereplőt is csak nyolc sorral később említed, később név szerint Yod-ot, akiről nem lehet tudni, kicsoda, a sunyi képű? a veterán? vagy egy másik velük lévő? Ha nem akarod direkt titokban tartanod, kikről van szó, érdemes határozottabb infókat adni.

pl.: "Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban." - Itt egyből kiderül a helyzet, az olvasó nem lesz (marad) bizonytalan.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."