Cselszövések hálójában - 2. rész

Sahal és Siena a Fekete Hold búvóhelyéhez képest egy szinttel feljebb, az ellenkező irányba vezető folyosón haladtak. Amennyire csak tőlük tellett halkan, de gyorsan. Míg el nem hagyták az első két kereszteződést, folyamatosan hátrafelé figyeltek, hátha követik őket. Szerencséjük volt, senki sem szegődött a nyomukba. Három fordulóval később lassítottak a tempójukon.
- Megúsztuk – lihegte Siena fáradtan. Sahalra pillantott, akin a kimerültség halvány jelét sem lehetett felfedezni. – Vajon hány emberem élte túl?
- Néhány biztos – vont vállat a fejvadász. Túlságosan nem érdekelte. – A lényeg, hogy mi megmenekültünk.
- Igen, az a fő, hogy Inama Sahal Ben és a pénze megmenekült – csattant fel a lány haragosan. – A klánból pedig lehetőleg senki, mert ugye neked az volt a feladatod, hogy az elrablóim közül mind megdögöljön. Kit érdekel, hogy valójában nem is rabolt el senki?
- Engem biztos nem – vetette oda Sahal. – Siessünk, jó lenne még napkeltéig visszaérni Nagaszki tavernájába.
Siena megtorpant és szembefordult a férfival.
- Fityfenét! Nem megyek haza. – Dacosan csípőre tette a kezét, és dobbantott egyet a földön, ezzel próbálva nyomatékosítani a szándékát.
Sahal a szemét forgatva a fejére húzta a csuklyáját, aztán megragadta a lány vállait, megfordította és előre lökte.
- Mozgás – mondta.
- Dögölj meg! – pördült meg Siena, miközben előrántotta fegyvereit. A kard és tőr pengéi kísértetiesen csillogtak a folyosó falait övező fáklyák halvány fényében. – Védd magad!
Sahal a fejét rázva elsétált Siena mellett.
- Úgyse lenne esélyed.
- Dehogynem. – A kijelentés olyan határozott volt, hogy Sahal kénytelen-kelletlen szembefordult a lánnyal. Siena harcra kész pozícióban állt. Kardját előre szegezve, tőrét kicsit magasabban, pengével fölfelé a háta mögött tartotta. – Nem ölhetsz meg, sőt, meg sem sebezhetsz. Kétlem, hogy apám fizetne, ha a te kardod által szenvednék sérülést.
- Ez igaz – fonta össze a karját a mellkasa előtt Sahal. Mulatatta Siena próbálkozása a menekülésre, s hagyta, hogy ez az arcára is kiüljön.
- Engem viszont semmi sem akadályozhat a megölésedben, sőt, mivel te vagy az egyetlen hátráltató tényezője a szabadságomnak, még ösztönöz is a dolog.
- Valóban – bólintott egyetértően Sahal. – De még így sincs esélyed – tárta szét a kezét sajnálkozóan.
Sienának elege lehetett Sahal nagyképűségéből, mert előre ugrott, kardját pedig apró csuklómozdulattal meglendítette.
Sahal hátra lépett, ezzel alig egy arasznyira elkerülve a penge hegyét. Eztán oldalra perdült, miközben előrántotta a kardját. Siena utána fordult, tőrével hárítva a nyaka felé száguldó szablyát. Riadtan pillantott Sahalra, aki ezzel a mozdulattal akár meg is ölhette volna.
- Mit csinálsz? – kérdezte elképedve.
Sahal nem felelt, újra támadott. Tovább folytatta a lány körbetáncolását, ezúttal a háta felé suhintva. Siena fordult, kardjával védekezett, majd tőrével a férfi mellkasa felé szúrt. Azt remélhette, hogy Sahal a szablyájával fog védekezni, ezzel szabad utat biztosítva az ő kardjának az oldalához.
Azonban a fejvadász nem így tett. A szablyával továbbra is Siena fegyverét blokkolta, miközben balra és előre lépett, a hóna alá fogva a lány kezét. A tőr ugyan felsértette a köpenyét, de benne nem tette kárt. Eztán beakasztotta jobb lábát Siena bal sarkához, és teljes testsúlyával nekidőlt, kibillentve az egyensúlyából. Mint két homokzsák, úgy dőltek el. A tőr kiesett a lány kezéből, míg a kardját Sahal szegezte a földre azzal, hogy lefogta a csuklóját. Nem mintha használni tudta volna. A férfi teljes testsúlyával ránehezedett, lábai rácsavarodtak az ő lábaira, míg bal kezét továbbra is a hóna alatt tartotta. Úgy festettek, mintha egymásba gabalyodott szerelmeskedő pár lennének.
- Látod? Esélyed sem volt, és mégsem tettem kárt benned – mondta Sahal, olyan közel tolva az arcát Sienáéhoz, hogy a lány érezte, amint a férfi levegőt vesz. – Nem kell megölnöd vagy megsebezned az ellenfeled a győzelemhez. Ezt nem tanították meg a mestereid?
- Úgy tűnik, ezt a leckét nem ismerték a helytartó lovagjai – mondta keserédesen, miközben Sahal barna szemét fürkészte. Sok mindent láthatott benne: szenvedélyt, vágyat, halált, elszántságot, szomorúságot, vidámságot. Egy életre elég érzelem szikrázott abban a tekintetben.
- Van még valami szándékod velem, vagy leszállsz rólam? – kérdezte, halvány reménnyel az arcán arra, hogy talán Sahalnak tényleg vannak egyéb elképzelései. Tetszett neki a fejvadász, ezt nem tagadhatta, még ha nem is ragadtatta el jelenlegi feladata.
Sahal a hallottakon gondolkodva fürkészte a lány bájos arcát. Ha hegyes lenne a füle, akár tünde is lehetne, olyan szép volt. Tekintete lassan elindult lefelé, belesett a bőrmellény dekoltázsa alá, s immár biztosra vehette, ami eddig sem volt kétséges: a lány teste sem megvetendő. Elméjén több fantáziakép suhant át, és ágyéktájon is érzett valamit, mégis inkább kibogozta lábait és karjait, majd talpra szökkent.
- Csupán egy szándékom van – mondta a kezét nyújtva. – Hazavinni téged.
Siena csalódottan rázva a fejét megragadta a férfi kezét és hagyta, hogy talpra rántsa.
- Milyen kár – porolta le magát, majd felkapta a tőrét. Mindkét fegyverét a tokjába csúsztatta, akárcsak Sahal a szablyáját. – Szóval esélyem sincs megszökni?
A fejvadász megrázta a fejét.
- Akkor erre gyere – intette maga után megmentőjét. – Pár sarokra van egy hasadék, ahol kijuthatunk a szabadba – mutatott a távolba.
Sahal egyetértően bólintott, bár a lány ezt már nem láthatta. Siena hátat fordított neki, lekapott egy fáklyát a falról, és elindult a sötétség felé.
Három kereszteződéssel arrébb ráleltek a hasadékra, amely kivezetett a szabadba. Niquanra már leszállt az éj. A sárga hold, mint egy baljós szem, úgy pillantott le rájuk a csillagpettyes égről. A fal mellett két felnyergelt neptuni hátas legelészett békésen, mit sem törődve a koszos, büdös emberekkel, akik kimásztak a kőfalon tátongó résen.
- Még éjfél sincs – pillantott fel Sahal az égre. Elégedett volt. – Napkelte előtt visszatérhetünk Nagaszki tavernájába.
Siena meglepett ábrázattal meredt rá.
- Nem először mondod, hogy Nagaszkihoz akarsz visszamenni. Minek? – kérdezte. – Az előbb még haza akartál vinni.
- Továbbra is ez a célom – bólintott Sahal és elindult a lovak felé. – Csak előbb el kell hoznunk a holmimat.
- Holmidat – esett le a lány álla. – L’tril tud róla, hogy otthagytál valamit?
- Mivel már a tavernában volt, mikor én megérkeztem, feltételezem látta, amint átadtam a zsákomat a teremszolgának – elérte a lovakat és kantárjukat megragadva odavezette őket Sienához.
- Megőrültél? Ott fog várni ránk! Hagyd a csudába a motyódat és induljunk azonnal apám házához.
- És sétáljunk bele Rien csapdájába? – kérdezte Sahal kissé csípős hanggal. – L’tril mostanra már biztos értesíthette, hogy itt vagyok. Mivel a barátunk tudja, hogy a célom a hazaviteled, valószínűleg ezt az információt is megosztotta ellenlábasommal. – Odanyújtotta Sienának a kisebbik ló kantárját. – Na már most, Rien valószínűleg körbeveteti a bérenceivel a Harmónianegyedet, hogy még véletlenül se jussunk be oda. Elfognának, mielőtt megközelíthetnénk – felült a lóra. – Ha csak el nem hozzuk a cókmókomat. Ebben a ruhában ugyanis elég feltűnőek vagyunk – mutatott először Sienára, majd magára. A lány öltözete nem sok kívánnivalót hagyott maga után, de az ő fehér köpenye úgy nézett ki, mintha disznókkal dagonyázott volna.
- És miből gondolod, hogy L’tril nem vezeti Rient egyből a tavernához? – ült fel Siena is a lovára.
- Nem látom értelmét. L’tril valószínűleg úgy spekulál, hogy mivel tudom, hogy ő látta, amint odaadom a holmimat a teremszolgának, majd bolond leszek visszamenni érte.
- És fel sem merül benne, hogy tényleg ilyen bolond vagy – összegezte a lány gúnyos mosollyal az arcán. – Ez aztán a furfangos észjárás.
- Mit mondhatnék, néha én sem tudom követni magam – nevetett fel Sahal.
- Rendben, akkor már csak egy kérdésem lenne – gyöngéden megvakargatta hátasa füle tövét. – Kié ezek a lovak?
Sahal elgondolkodva tekintett először a saját, majd Siena táltosára, aztán körbenézett, mintha keresne valakit. Végül megvonta a vállát és csak annyit mondott:
- Most már a miénk.
- Aha – bólintott szkeptikusan a lány.
Sahal lopva a Sienára pillantott. Úgy érezte, hogy az önjelölt bandavezér már kezdett rájönni, hogy mindaz, ami eddig történt, csak felszíne a konspirálásának. Magabiztossága a váratlan helyzetekkel szemben, illetve rendkívül magabiztosan mozgása az alagutakban feltűnhetett egy ilyen okos nőnek.
Azonban Sienna nem tette szóvá a gyanúját. Sőt, Sahal úgy érezte, inkább élvezte a helyzetet. Ritkán hozhatta össze a sors ilyen férfival, pedig lehetett már szerencséje néhány alvilági figurához, például mikor megalapította a Fekete Holdat. Amit ő röpke fertályóra alatt szétzúzott. Ebbe belegondolva Sahal furcsállta, hogy Siena nem volt dühös, hanem inkább csodálta. Ebben biztos volt, látta a szemében.
Persze a lány okos volt, így valószínűleg mindig számolt azzal, hogy klánja nem fog hosszú ideig fennmaradni. Előbb-utóbb az őrök, vagy egy konkurens klán lecsapott volna rájuk, és kis számuk miatt képtelenek lettek volna a védekezni. Szóval a pusztulás végig ott lógott a levegőben, és csak egy bolond nem számított volna rá. De feltehető, hogy Sienának az álmában sem jutott volna eszébe, hogy végül egyetlen ember cselszövése okozza a vesztüket. Talán ez volt az, ami miatt inkább csodálta Sahalt, semmint gyűlölte.
Elege lett a lány érzelmeinek fejtegetéséből. Van még elég gondja, amivel törődhet, annak meg inkább örülnie kellett, hogy Siena nem gyűlöli, mert így könnyebb volt vele. Ezzel a gondolattal vágtatott el védencével a sötét utcák felé.
Mire elérték a Nagaszki tavernáját, beköszöntött az éjfél. A fogadó lovászfiúja, egy sápadt, remegését leplezni próbáló ifjú, azonnal eléjük sietett. Sahal és Siena lepattantak hátasaikról, majd elindultak a kétszárnyú kapu felé.
- Kissé idegesnek tűnik – bökött a lovakat elvezető fiúra Siena, rosszat sejtve.
Sahal egyetértően bólintott, majd megragadta az ajtót és belökte. A lány legnagyobb meglepetésére senki sem várt rájuk. A Nagaszkiban ez kifejezetten nyugtalanító volt. Ráadásul kellemetlenül üresen kongtak a tetőig kacskaringózó körfolyosók, a söntés körüli tér, az asztalok, egyszóval az egész csarnok. Sehol egy alkalmazott, mi több, egy vendég. A taverna mintha kihalt volna, pedig ez addig lehetetlenségnek tűnt. Persze valószínűleg nem is volt igaz, csak mindenki visszavonult a szobájába, a taverna távolabbi pontjaira, vagy csak úgy döntöttek, hogy ebben a pillanatban egészségtelen lenne betérni egy kupa italra.
Siena is oszthatta ezt a véleményt, mert kissé nyugtalanul markolászva a kardját ide-oda kapkodta a tekintetét. És ösztönei nem csalták meg.
Amint elérték a nagyterem közepét, a míves, vastag oszlopok mögül tucatnyi marcona férfi lépett elő, kezükben karddal, bárddal vagy lándzsával. Volt ott minden, ember, félelf, törp és barbár is, s egyikük sem volt bizalomgerjesztőbb, mint azok, akikkel Siena a föld alatt vette körbe magát.
A rosszarcú társaságból két alak rítt ki csupán. Az egyikük a faja szégyenévé avanzsált L’tril volt. A másik egy idősödő embernő, ki korát túl sok sminkkel és elegánsnak szánt, de elképesztően ízléstelen ruhával próbálta leplezni. Nyakában egy aranylánc függött, melynek végén a családi címer lógott vörös ékkőből megformálva.
- Inama Sahal Ben – üdvözölte fülig érő vigyorral, mély hanggal a nőszemély.
- Csak Sahal Ben, ha kérhetlek, Rien – javította ki a fejvadász.
Megállt a terem közepén. Apró mozdulattal jelezte Sienának, hogy maradjon mögötte. A lány nem ellenkezett, kezeit a fegyverein nyugtatva a fejvadász árnyékába húzódott. Közben a zsoldosok körbevették őket.
- Istenekre mondom, nem hittem volna tegnap reggel, hogy mára virradóra öt esztendőn át tartó várakozásnak lesz vége.
- Bár én is ezt mondhatnám, de tudod, pontosan tudtam, hogyan kezdődik majd el ez a nap – mondta Sahal kissé sajnálkozva, majd hálásan a bányarém mögött lapító tündére pillantott. – Jó munkát végeztél, L’tril. Megszolgáltad a pénzed.
Az elf szeme úgy kerekedett el, mintha legalábbis egy sárkány rontott volna be a nyitott kapun. Pedig csak Rien szúrós tekintetével találta szemközt magát.
- Hogy mi? – hebegte a tünde. – Én nem… Nem csináltam semmit.
- Ó, ne becsüld le a szereped – legyintett Sahal. – Rien, te bele se gondoltál, hogyan juthattam be a házatokba egy olyan alagúton keresztül, amiről elviekben senki sem tudhatott? Kivétel talán azt, aki gyermekkorát a fal alagútjaiban töltötte. És véletlenül ez az elf ugyanaz, aki most kicsalt téged a házad biztonságából, hogy könnyűszerrel megölhesselek.
- E-ez nem igaz. – L’tril kocsonya módjára remegett. Lassan hátrálni kezdett. – Hazudik!
- Megölni mindhármat – adta ki a parancsot Rien gondolkodás nélkül. Arca olyan vörös lett a dühtől, mint a nyakában hordott ékkő.
Siena előrántotta fegyvereit, és a hátuk mögé került zsoldosokra vetette magát, mielőtt azok cselekedhettek volna. Eközben két oldalról egy barbár és egy ember egyszerre rontottak rá Sahalra. A kolosszus a nyaka felé vágott bárdjával, az ember a mellkasát vette célba lándzsájával. A fejvadász hátra ugrott, alig egy arasznyival elkerülve a lándzsa hegyét, melyet a lendület tovavitt. Egyenesen bele a barbár mellkasába. Ekkor Sahal felpattant a lándzsa nyelére, majd kihasználva annak ruganyosságát, elrugaszkodott róla. A fegyver kettétört, a fejvadász pedig hosszú, kecses ívben repülve előhúzta csizmája szárából kését, és elérvén az elképedt Rient, a nyakába döfte a pengét. Testsúlyával lesodorta a nőt a lábáról, míg ő talpra érkezett. Óvatosan lefektette a levegőért tátogó, gurgulázó asszonyt. Alig pár szívdobbanásba tellett, míg Rien kilehelte a lelkét.
Sahal letépte a nő nyakában lógó aranyláncot, zsebre tette, majd halván a feléje csörtetőket, megperdült. A mellkasán keresztbe futó bőrpántból kikapott két apró kést, majd a támadói mellkasába hajította őket. Aztán leakasztotta a hátán lógó nyílpuskát, és lelőtte a harmadik felé rohanó zsoldost is. Ezután előrántotta szablyáját, s mintha az alvilág küldötte lenne, úgy vetette a martalócok közé magát. Mozdulatai mintha egy táncosé lettek volna: a csapások elől jószerivel elhajolt, ellépet, közben pörgött-forgott. Kardja szinte önálló életet élve kaszabolta le ellenfeleit. Talán két perc sem telt el, és Sahal körül hat holttest hevert.
Siena sem állt rosszabbul. Egy zsoldost már leszúrt, egy másik az ajtó felé támolygott, kezét vérző hasára szorítva. Két férfi még állta a sarat, ám mikor meglátták, hogy Sahal feléjük indul, inkább feladták a küzdelmet. Fegyvereiket eldobva rohantak ki az ajtón, kis híján fellökve sebesült társukat. Siena lihegve nézte őket, majd elgyötörten a mellé lépő Sahalra meredt.
- Te sose fáradsz el?
- Nem én – rázta meg a fejét a férfi, majd megfordult, és elindult az egyik oszlop felé. Hangos trappolásának köszönhetően L’tril kiugrott mögüle, amint karnyújtásnyira került. Remegő kezével védekezésre emelte a kardját, de Sahal egyetlen könnyed, ám erős mozdulattal kiütötte a szablyájával.
- Ne ölj meg! Kérlek – szűkölt a tünde.
- Eszem ágában sincs – tette el a kardját Sahal.
- Micsoda? – lépett melléjük Siena elképedt arccal. – Ez a féreg elárult téged, engem, mindenkit, aki csak érintkezett vele, és te futni hagyod?
- Persze. Mit gondolsz, azok a katonák, amikor visszaérnek Rien öccséhez, mit fognak mondani? – Rien elgondolkodott, de nem felelt, így Sahal folytatta – Azt, hogy megöltem a nővérét, és ezt L’tril tette lehetővé. Ahogy neki köszönhetően tudtam megölni a sógorát is.
L’tril hófehérré sápadt a szavak hallatán. Szólni próbált, de nem bírt.
- És Rien testvére nagyon nem szereti az árulókat – folytatta Sahal kimérten. – Bár rólam sem fogja levenni a vérdíjat, a barátunkra jóval magasabb összeget fog kitűzni – megragadta az elf ruháját, majd az ajtó felé lökte. – Azt javaslom, L’tril, hogy olyan gyorsan tűnj el Niquanból, amilyen gyorsan csak tudsz. És imádkozz, hogy ne találjam elég csábítónak a pénzt, amit majd a fejedért fognak fizetni.
L’tril egész testében remegve fürkészte a tavernát, hátha segítséget kap valakitől. Bárkitől. Hiába. Nem voltak barátai, akik kisegítették volna, se annyi pénze, hogy megvehesse Sahal bocsánatát. A fegyverét is elvesztette. Kivert kutya módjára rohant ki a tavernából, remélve, hogy még élve elérheti a főkaput.
- Nos, ezzel az ügy lezárva. – Sahal elégedetten Sienára pillantott. – Hopp, mégsem. Teremszolga! – kiáltotta, mire varázsütésre, talán a semmiből, talán az egyik folyosóról, előbukkant az a férfi, aki alig pár órával ezelőtt fogadta. – Vezess minket a szobámhoz. – Körbenézett. – Ezért pedig számíts fel némi többletet.
A teremszolga szó nélkül tette a dolgát. Gondosan kikerülve a holttesteket, éppen csak odabiccentve a megérkező és elsápadó többi alkalmazottnak, Sahalékat a taverna egyik emeleti szobájához vezette. A fejvadász leszámolt neki egy nagyobb összeget, majd útjára engedte, mondván: nincs már szükség a szolgálataira. Eztán becsukta az ajtót, majd az ágyhoz lépve felkapta az ott heverő zsákot, amit még ő küldetett fel érkeztekor.
- Tessék – nyújtotta át Sienának, miközben hátralökte csuklyáját. A lány kérdőn meredt a zsákra. – Bátorkodtam elhozni néhány ruhát atyád házából. Gondoltam jobb, ha úrinőhöz méltó viseletben viszlek haza, nem pedig ilyen amazonokat megszégyenítő gúnyában.
- Micsoda? – hökkent meg a lány. – Végig tudtad?
Sahal lassan, széles mosollyal az arcán bólintott.
- Öltözz át, hadd vigyelek végre haza.
A nap első sugaraival Siena végre hazaért. Sahal türelmesen várta ki a Lank család fejének, illetve a lány bátyjának örömködését és háláját, s csak aztán tért rá a fizetségére. Az érmék leszámolása közben elmesélte, miféle cselszövéssel rabolta el Sienát a Fekete Hold klán vezére, Nisari, aki valójában az alvilágban oly hírhedt Rien volt. Majd részletesen ecsetelte, hogyan számolt le a haramiákat a Nagaszki tavernájában.
- Az istenekre, fejvadász, eme pénz nem elég, hogy kifejezze hálámat, amiért visszahoztad egyetlen leányom – mondta a csontsovány, botra támaszkodó Balho Lank.
- Hidd el, jóuram, számomra ennél nagyobb hála nem létezik. – A köpenye egyik belső zsebébe rejtette az érmével teli erszényt.
- Édesapám – jelent meg a szobában Siena. Divatos, egyberészes földig érő kék ruhát viselt, melyeket fodrokkal díszítettek. Alaposan megtisztálkodott, fényes vörös haja a háta közepét verdeste. Egészen más jelenségnek bizonyult, mint mikor először találkozott Sahallal. – Beszélhetnék megmentőmmel négyszemközt?
- Természetesen – hintet csókot leánya homlokára Balho, majd távozott a szobából.
- Miért nem mondtad el neki az igazat? – kérdezte Siena, becsukva az apja után az ajtót.
- Apád nem az igazságért fizetett. Különben sem hiszem, hogy tudnia kéne.
- Megkérdezhetem, honnan tudtad, hogy én vezetem a Fekete Holdat?
- Mint említettem, a szobád átkutatása után nyilvánvaló volt, hogy nem raboltak el. Vagyis csak egy lehetőség maradt: lepaktáltál a klánnal. Atyádat kikérdezve megtudtam, hogy Niquan legjobb kardforgatóitól tanultál harcművészetet, és az utóbbi hónapokban sokat foglalkoztatott az alvilág működése. Mindemellett találtam egy krónikát a szobádban, mely a családod történetét tartalmazza. Abból kiderült, hogy az egyik ősöd volt a fal azon szakaszának tervezője, amely a Szentesdomb kerület mellett fut, ennél fogva a családod birtokában van a fal azon szakaszának részletes tervrajza. – Lenyűgözötten biccentett egyet a lány felé. – Ezt kevesen mondhatják el magukról egész Niquanban, de talán az egész Nagyvilágban is. Mondanom sem kell, nem tartott sokáig megtudnom, hogy a Fekete Hold klán a Szentesdomb kerületben ténykedik.
- És miből jöttél rá arra, hogy én vagyok a vezérük?
- Atyád elmondása szerint csak a személyi szolgálólányod volt tanúja az elrablásodnak. Mikor kikérdeztem, elmondta, hogy dulakodást és sikolyokat hallott, majd mikor benyitott, látta, amint egy haramia kiugrik az ablakon. Mivel már tudtam, hogy senki sem rabolt el, nyilvánvalóvá vált, hogy beavattad. Sőt mi több, a mai napig kapcsolatban áltatok. Egyik éjjel követtem, mikor találkozott veled a Nagaszkiban. Mikor megkérdeztem a törzsvendégeket és a csapost, hogy kit ismernek fel benned, Siena Lank helyett Nisariként neveztek meg. A kép így állt össze.
- Eztán már csak szólnod kellett L’trilnek, hogy általa kicsalhasd Rient a vackából.
- Amiben biztos voltam, hogy bekövetkezik. Igaz, én azt hittem, hogy L’tril ottmarad a tavernában, és a távozásom után értesíti Rient, majd megvárja, míg visszatérek, vagy te visszatérsz a hírrel, hogy halott, netán fogoly vagyok. Igaz, ez utóbbi semmiképpen sem következett volna be, viszont a lényegen nem változtat. Az viszont, hogy L’tril bevonta a kerület őreit, engem is váratlanul ért.
- Képzelem, mennyire kétségbe eshettél – nevetett fel Siena. – Csak az nem fér a fejembe, hogy L’tril miért nem értesítette Rient azonnal?
- Mert Rien nem szerette a kudarcokat – felelte Sahal. – L’tril nem tudhatta, hogy tényleg felkeresem-e, vagy csak így próbálok meg bosszút állni rajta. Ő értesíti Rient, én mégsem bukkanok fel, erre a néhai asszonyság felkoncolja. Ez kellemetlenül érintette volna L’trilt, ezért inkább azokkal paktált le, legalábbis látszólag, akik nem ölik meg, ha mégsem jelenek meg.
- Világos – bólintott Siena. Elképesztette, hogy Sahal és L’tril milyen szövevényes hálót szőtt intrikákból az ő cselszövése köré. – Nem mondom, jól jártál. Bezsebelted a pénzt értem. – ujjaival idézőjelet kapart a levegőbe –, az elrablóim felszámolásáért, és van egy olyan gyanúm, hogy Rien halálért is kapsz majd némi jutalmat.
- Meglehet – jelent meg sokat sejtető mosoly Sahal arcán, majd kissé komolyabban folytatta. – Most pedig hadd kérdezzek meg én valamit. Bár sejtem a választ, de… Miért csináltad mindezt?
- Pénz – felelte kissé szégyenkezve a lány. – Apám haldoklik, és a niquani törvények szerint minden nemesi jogot a fiúgyermek örököl. Apám halála után én vagyontalanná válok.
- Ezek szerint jól sejtettem.
- Képzelem, mit gondolhatsz most rólam – sütötte le a szemét Siena.
Sahal gyengéden megérintette a lány állát, majd felemelte. Belenézett az igéző barna szemekbe, melyekben ugyanazt a vágyakozást látta, mint az alagútban, mikor egymásba gabalyodtak.
- Rosszul hiszed – azzal hátra lépett, majd mélyen meghajolt. – Istenek áldják, úrnőm.
- Önt is, Inama Sahal Ben.
Sahal felegyenesedett.
- Csak Sahal Ben, ha kérhetem – azzal ellépett a lány mellett és feltárta az ajtót.
- Miért utálod az Inama nevet? – fordult utána Siena.
Sahal visszapillantott a válla fölött.
- Egyszer majd elmondom.
- Ezek szerint még találkozunk? – csillant remény Siena tekintetében.
- Nos, talán egyszer újra elrabolnak, és akkor lehetséges, hogy atyád újfent engem bérel fel a megmentésedre – azzal kilépett a szobából, magára hagyva Siena Lankot.