Día de muertos meséi

Felhők siklottak át a csillagos égen, a szél lágyan simogatta az embert a meleg éjszakában, mintha egy kandúr dörgölőzne a kézhez, mely eteti. Élesen csillant a kufár hold fénye az ajtónálló csontváz díszes sombreróján. Az ajtó résnyire nyitva volt, ahogy meglátta, már érezte, hogy valami nincs rendjén. Lassan megtett egy óvatos lépést feléje, a másodikat már gyorsabban, a harmadikat bátrabban. Megfogta a kilincset és megrázkódott, csontjaiban érezte a bajt, amely a benti sötétségből leselkedik rá. Nyelt egyet, és megemberelte magát, mégiscsak férfi, és ha nem siet, elkésik. Benyitott és belépett a folyósóra, csend volt és sötétség. A kapcsolót kereste.
Az utcákat ellepték az emberek, a vidáman beszélgető, ünneplő emberek, akik pompás ruhákban, a halált vagy éppen menyasszonyát megtestesítve bolyongtak a karnevál forgatagában. Día de Muertos ünnepe volt, a várost csontvázak, színpompás lampionok és szebbnél szebb koponyák díszítették. A forgalmat teljesen lezárták, a taxik, parkoló kocsik és kisteherek helyét bódésok foglalták el hatalmas kínálatukkal a Halottak napi ünnepség nélkülözhetetlen termékeiből. Persze nem minden árus volt ilyen klisés, nem, akadtak a rejtett zugokban, melyeket leginkább csak az értő szemek leltek fel, igazi művészek, mesteremberek, akik egyedi vagy épp tradicionális, de mindenképpen lenyűgöző portékákat kínáltak.
A kocsmákból harsogtak a slágerek, a bódék között hatalmas fekete sombrerós zenészek muzsikáltak. A nagyobb tereken színpadok álltak, itt kisebb Fiestákba lehetett becsatlakozni. A tömeg lassan mozgott, mindent megszemlélt, egy csontvázpár pénzt dobott a bajszos vihuelásnak, egy fiú, mellén vörös rózsával csókot lopott, két öreg nevetve lépett ki a sarki kiskocsma meleg fényéből, és indult a főtér fele, persze maskarában, fehérre sminkelve, vidáman.
Miguel szétnézet a bárban, vele szemben egy hatalmas fekete koponya vigyorgott, fehér csíkokkal díszítették, elmosolyodott, a bárt belengte a dohányfüst, a csapos teljesen fehérre mázolta az arcát, száját piros rúzzsal festette ki, egy csontvázmintás kezeslábast viselt. Miguel felnevetett, úgy vélte, eme díszes öltözet a főnök döntését hivatott diszkréten kigúnyolni, miszerint ünnepnapon is kell dolgozni. A mellette levő asztalnál egy külföldi pár ült, hatalmas fényképezőikkel lekapták az asztalt színesítő kis csonti-csapatot mindenféle beállításból, igazi turisták voltak. Mig asztalán négy pohár csücsült, három már üres volt, gazdáik az ajtóból intettek barátjuknak, hogy igyekezzen, megfogta a poharát, hideg volt, egy jégkocka olvadozott benne, legurította. Összerezzent, ahogy a hideg ital a torkában felforrósodik, barátai után sietett.
A nap utolsó sugarai hatalmas árnyékóriásokat festettek az épületek falaira, a kocsmából kilépett a négyfős cuadrilla, elől lökték Miguelt, első osztályú fekete öltönyt viselt, finom, mestermunkát, fehér ingének csábító kontrasztot adott a mélyvörös csipke, a hölgyek, ha rápillantottak egy vonzó, jóképű fiatalembert láttak. A barátok mind fehér öltönyben és cilinderben voltak, gallérjukba rózsát tűztek. Megindultak a főtér fele. Az elején nevetve haladtak a hullámzó holtak között, akik mindenképpen ott álltak meg, ahol a társaság át akart haladni, így a sikátorok elhagyatottságát választották a gyorsaság reményében.
Az út elég hosszú volt, viccekkel, történetekkel, majd ahogy az este aláereszkedett rémtörténetekkel ugratták egymást. Mind várták már az est fénypontját, a hatalmas Fiestát a főtéren, a máglya meggyújtását, a lánykérést. Persze jóllehet Miguel volt a legizgatottabb, hiszen végül is ő kéri meg élete szerelmének a kezét. Verejtékcsepp kúszott végig a homlokán, majd robbant szét az aszfalt érdes felszínén.

Már kiskora óta ismerte Rosalindát, a bíró úr lányát. Az iskolában mindenki az ő kegyeiért versengett, a pillantásáért, mosolyáért, a csókjáért. Miguellel legjobb barátság kötötte össze, szomszédok voltak, együtt nőttek fel, de csak ennyi, barátság. Egy nyári estén aztán valami kattant Mig fejében, tizenöt évesek lehettek, kint beszélgettek az öreg óriásként szétterpeszkedett mahagóni fa alatt. Mindig ide jártak ki iskola után bújócskázni, játszani a liánokon, majd később az élet nagy dolgairól társalogni. Késő délután volt, estellett, Rosa az elnyűtt hintán üldögélt, fehér szoknyát és hagyományos fehér inget viselt, haját copfba fogta, elmosolyodott, ahogy a szél megsimította vállát, szemei nevettek.
Egy alak közeledett felé, Miguel a ház mellől figyelte az eseményeket. Pöpec Ray volt, az iskola „nagymenője”, az apja a nagykövetségen dolgozott, mindent megkapott, kivéve Rosa figyelmét. Rosalinda felállt a hintából, beszélgettek, majd Ray megfogta a lány kezét.
-Ganado!- kiáltotta Rosa és lekevert egy pofot. Azóta se tudja, hogy mit beszélhettek, de Mig, Ray-el való viszonya ezután csak romlott.
Pöpec Ray elrohant, Rosa visszaült a hintába, mintha semmi különös nem történt volna. Nos, ez lehetett az a pillanat, pillanatsor, amikor Mig beleszeretett véglegesen a lányba, ahogy felpofozta a Ray gyereket és visszafordult a hintához, a szoknyája és a haja meglebbent, ruhája a testére feszült, az ajka mosolyra húzódott, mint egy amazon a telihold fényében. Miguel előrelépett, Rosa rámosolygott, megvillantak fehér fogai, nevetett. Vége volt. A fiú tudta, hogy elveszett a barna szemek igézetében. És most öt évvel később készen áll rá, hogy megkérje a kezét Día de Muertos éjszakáján, a díszünnepség közepette.

A társaság vidáman haladt a főtér fele, nem zavarta őket a sikátor szennye, a szétomlott szemeteszsákok taszító bűze, nem, észre sem vették mindezt, ellenben nagyon is jól láttak egy tépett alakot amint feléjűk rohan, szakadt kabátjából hullatva az árusok különböző portékáit. Két rendőr loholt a nyomában, szitkozódva, csapkodva a levegőt gumibotjaikkal. A cuadrilla összenézett, tudták milyen sors vár a csöves tolvajra, ha kopók kezére jut. Ahogy elrohant mellettük, elállták az utat, csak úgy tiszta véletlenségből. Mig a barátai mögött maradt, „mégse nézne jól ki egy monokli a lánykérésen” alapon, a csöves rávigyorgott, megvillantva sárgás fogkollekcióját, olyan ismerősnek hatott az arca, de nem tudta, hogy honnan. A két hekus vadul tört utat magának ütőalkalmatosságával, folytatták az üldözést, így utólag meggondolva behozhatták volna a lemaradásukat, ha a hasukra nem rakodik pluszba húsz kiló.
- Ezek a malackák, hogy oldalba döfködtek. - panaszolta Erriké, mímelve a hatalmas fájdalmat.
- Majd a tequila meggyógyít, no meg a táncos hölgyek. – mondta Mig, azzal nevetve folytatták útjukat.
- Remélem is, hogy lesznek formás kis táncos hölgyek, jóllehet ez már téged nem érint.
- Nem, én nem kell reménykedjek, hogy kerül majd valaki, aki szóba áll velem- hatalmas röhögés tört ki, Erriké elpirult. - ne aggódj Erri, Bellá biztos ott lesz. A kamerát beállítottad, ugye? Jó lenne, ha nem akkor bütykölnéd, amikor már térdelek – grimaszolt.
- Milyen kamerát? Nekem még nem adtál ide semmit, Mig. – Miguel fehér sminkjén is látszott, ahogy elsápad. Szemei ide-oda cikáztak, majd eszébe jutott, öklével megütögette homlokát.
- Infierno! Az asztalon hagytam, visszarohanok érte. Ti, nyerjetek valahogy egy kis időt nekem, otthon van a moci, azzal hamar visszaérek. Oké?
-Siess, mi az időt intézzük! – szóltak egyszerre, Mig futásnak eredt hazafele.
Az éj menetközben, a maga csendességében beborította a világot, utat nyitva a sötétség megannyi lényének, a város beleveszett az árnyakba. Lassan éjfél lesz, Miguel fulladozva érte el a dombtetőn álló házat. Kifújta magát, a tájkép csodálatos volt, az egész város fényárban úszott, akár egy lüktető érhálózat, mely a főtér fele egyre több világosságot gyűjtött össze, a ház mellett megbízhatóan magaslott az öreg mahagóni fa, lombjaiba madarak fészkelődtek. Mig felbaktatott a lépcsőn az ajtóhoz. A hold egy előtűnő sugara pár centi széles csíkot rajzolt a folyosóra. Ahogy meglátta, már érezte, hogy valami nincs rendjén. Lassan megtett egy óvatos lépést feléje, a másodikat már gyorsabban, a harmadikat bátrabban.
Belépett, a villanykapcsoló után tapogatózott. Egy örökkévalóságnak tűnt mire megkapta, halkan kattant, ahogy kezével lenyomta. A fény némileg elvakította, de nem törődött vele, csak Rosa járt a fejében, az, hogy egy nyomorult kamera miatt füstbe megy a gondosan kidolgozott terve. Már bánta, hogy visszajött a gépért. Látta is a kamerát, megindult feléje, pontosan az asztal szélén volt, ahogy mondta. Felkapta és hamar ellenőrizte az akkukat, rendben voltak. Büdös szemétszag csapta meg az orrát, valahogy teljesen megfeledkezett az előszobába festett kicsiny holdvilágról, a nyitott ajtóról. Körbefordult. Látótere sarkában egy sárfoltot pillantott meg. Odafordult. A bűz erősödött.
-Akárki is bujkál itt, jöjjön elő és tűnjön innen a fenébe, nem fogok rendőrt hívni, ha most elmegy- visszafordult az ajtó felé, szeme sarkában még látta, ahogy a függöny meglebben.
Azonnal megpördült, kezét pajzsként maga előtt tartva. A függöny kitárult és egy kéz, markában rozsdás vascsővel alácsapott. A pajzsként szolgáló karok vajmi keveset értek.
Pirkadt San Andrés városában, a korai fény beragyogta a hatalmas Fiesta díszleteit. Az utcaseprők álmosan láttak munkához. Barna inges, hasas bácsika bicegett hazafele, bajsza alatt fütyülve a tegnapi dalokat, el-el tévesztette a sávelválasztó csíkot. Egy fekete cica lépett ki az árnyak közül, nagyot nyújtózott az erőtlen napfényben.

A nyomdákban fáradhatatlanul dolgoztak a gépek, a futószalagokon peregtek az oldalak, friss papír illata lengte be a helyet. Az első elkészült példányokat már dobozolták is. Rutinosan járt ki-be egy kék sapka, rakodta a teherautó hátulját. Mellette, a kis újságos fiú felpakolta kordélyára a friss lapokat, unottan olvasta a főcímet:
„Betöréses gyilkosság Día de Muertos ünnepén”
Egy nincstelen, tébolyodott csavargó tört be Miguel Martinez lakásába, Halottak napja éjszakáján. A rendőrség szerint Miguel rajtakapta a betörőt, és az hírtelen felindulásból egy vascsővel agyonverte a védtelen áldozatot. Az elkövető ordított, mikor a szomszéd megtalálta. Raymond Callahan, a néhai nagykövet fia személyében azonosították, és szállították a helyi tébolydába.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2018-01-04 09:48 Dana

Dana képe

Üdv! Az összbenyomásom az, hogy túlbonyolítottad. Jó a keretes megoldás, de a Te esetedben egyszerűen csak megzavarja az embert, mivel szóba sem hozod Miguelt, csak férfiként utalsz rá. Tudod, mikor a végére értem az első bekezdésnek, egy csomót gondolkodtam, átkerülve a karneváli hangulatba, hogy akkor most mi is törént? Sajnos ez többször is előfordult: nem hangsúlyozod jól, mikor emlékezünk, mikor vagyunk a jelenben, mikor a múltban. Ha így ugrálni akarsz idősíkok között, akkor erre figyelned kell.

A mondataidat rövidíteni kell, nagyon hosszúak. Van, ahol ez jó, van, ahol nem.
Például:
A nap utolsó sugarai hatalmas árnyékóriásokat festettek az épületek falaira, a kocsmából kilépett a négyfős cuadrilla, elől lökték Miguelt, első osztályú fekete öltönyt viselt, finom, mestermunkát, fehér ingének csábító kontrasztot adott a mélyvörös csipke, a hölgyek, ha rápillantottak egy vonzó, jóképű fiatalembert láttak.

--> A nap utolsó sugarai hatalmas árnyékóriásokat festettek az épületek falaira. A négyfős társaság nevetve lépett az utcára. Miguel ment elöl; elsőosztályú, fekete öltönyében, fehér ingében fess, jómodú fiatalember benyomását keltette, akin megakadt a nők szeme.
(A vörös csipke nem tudom, hogy került ide... elsőre melltartó ugrott be, mivel nem magyarázod meg, hogy nyakkendő, zsebkendő, öv....?!)

Egyébként értem én, hogy hangulatot akarsz teremteni az idegen szavak beillesztésével, de így, hogy a végére nem szúrtál be egy szótárt, engem például zavar.
Aztán: Összerezzent, ahogy a hideg ital a torkában felforrósodik, barátai után sietett. --> Ugrálsz az igeidők között, nem jó, hiba.
Szóismétlésekkel is találkoztam, amiket ki tudnál iktatni, helyesírási hibákkal (elől vs elöl), illetve kisebb képzavarok: előbb alaposan lemarad Miguel, utána meg ő van a csoport elején (csak egy példa).

A vége... megmondom őszintén, többször el kellett olvasnom, mert nem értettem meg rögtön, ki vert agyon kit. És egyébként miért? A kikosarazott Ray szerintem inkább kellett volna a lányra mozduljon gyilkos szándékkal.
A hírírás szabályairól... A hírekben nincs vélemény, csak tények. Ki, mit, mikor, hol, miért és hogyan. Ráadásul a híred is ellentmondásos, illetve logikai buktatók vannak benne. A srác véletlenül ment csak haza, ott pedig agyonverte a féltékeny Raymond, aki egyébként betört a lakásába (miért?), mégpedig hirtelen felindulásból (hát, szerintem ezt eltervezte, mert egyébként miért tört volna be a lakásba?). Picit sántít...

"Keddre virradóra holtan találták lakásán Miguel Martinez ...-i lakost. A rendőrség azt követően szállt ki, hogy a szomszédok dulakodás zajáról, üvöltözésről tettek bejelentést. A helyszínre érve a tulajdonost vérbe fagyva találták, életét már nem lehetett megmenteni. A rendőrség megerősítette, hogy gyanúsítottként hallgatják ki a tett helyszínén elfogott Raymond Callahan ....-i lakost. Az évek óta munkanélküli, gyógyszeres kezelés alatt álló fiatalember az első vizsgálatok alapján behatolt a .... utcai lakásba, majd megvárta, és brutális kegyetlenséggel agyonverte a hazatérő Miguel Martinezt. Raymond Callahan tettének indítékát a nyomozók még vizsgálják... stb. stb."

Párbeszédet nem tudsz írni, a központozás szabályait az oldalon több helyen megtalálod: GYIK.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2018-01-05 12:22 Erisz

Erisz képe

Köszönöm, hogy leírtad a hibákat. Próbálok odafigyelni rájuk, hogy legközelebb ne forduljanak elő.