Holdfény

Miközben rohantunk a sötét erdőben, lábunk alatt ropogtak a száraz levelek. Csak én és Angelique maradtunk. A társamra pillantottam, hosszú, szőke haja egyetlen vastag fonatban himbálódzott mögötte. Sötétvörös, egy részes ruhát viselt, amely egy-egy pánttal kapaszkodott a vállába. Hosszú szoknyáját feljebb emelte, hogy ne akadályozza a futásban. Néha kikandikált alóla a szép bokája, melyet fehér harisnya fedett. Be kell vallanom, a látvány még ilyen körülmények között is megfogott. A feleségem itt lenne, biztosan átharapná a torkomat.
– Nem bírok tovább futni – hangzott Angelique szava.
Kiértünk egy tisztásra az erdő közepén, ő pedig azonnal megtorpant.
– Nem állhatunk meg. Mennünk kell! Megöl, ha megtalál minket.
– Már a támadás óta menekülünk. Pihennem kell. Csak egy kicsit.
Én magam jó kondinak örvendtem, ez a kis futás el sem fárasztott. Tekintetem hamarosan a teliholdra kalandozott, amely Limoges városa fölött ragyogott. Még éppen láttam az ottani Cathédrale St-Étienne csúcsát.
– El kell jutnunk a városba. Ott biztonságban leszünk.
– Nem fogok tudni addig futni – válaszolta Angelique.
– Ki kell bírnod!
Láttam rajta, nagyon elfáradt. Jó ideje menekültünk már, messze maradt mögöttünk az út, ahol a bestia megtámadta a lovas kocsit. Kivételesen egy szép hintóban utazhattam. Egy magamfajta nem sokszor engedheti meg ezt magának. Ráadásul az útitársamat is igen szemrevalónak találtam. Még majdnem sajnáltam is, hogy a párom Limoges városában várt rám, pedig lett volna kedvem Angelique-kel egy kis légyottra.
– Ideje mennünk – biztattam a lányt.
– Hadd pihenjek még egy kicsit.
– Nem tehetjük. Mennünk kell!
Megragadtam a karját, és vonszoltam magam után. A sűrű erdőbe vetettük magunkat, és elmerültünk a sötétségben. A kisebb ágak roppanásai messzire elhallatszódtak az éjszakában, miként rájuk tapostunk. Hamarosan ezekre a neszekre egy erőteljes vonyítás érkezett válaszul. Mindketten megtorpantunk, és hátrakaptuk a fejünket.
– Már közeledik – jegyezte meg halkan a lány.
Talán félt, hogy a szörny meghallja a hangját, ezért suttogott, vagy csak ösztönösen tompította le a hangját.
– Menjünk. Gyerünk!
Én erélyesebben léptem fel, és már tessékeltem is tovább. Beszaladt egy vállig érő bokorba, amelyen keresztül verekedte magát. Igazán harciasnak tűnt, nem adta fel a növény ellenében. Az sem érdekelte, hogy a ruháját megtépázta a bokor.
Jó pár percig szaladtunk, mire megint pihenőért esdekelt. Megtámasztott egy fát, közben mélyeket sóhajtozott, ahogy rám pillantott.
– Nem állhatunk meg – igyekeztem biztatni.
– Csak… egy… perc.
Kihúzta magát, közben lehunyt szemekkel vette a levegőt. Dús keblei minden lélegzetvételnél megemelkedtek, ezzel buja gondolatokra ösztönöztek.
– Te honnan jöttél? – kérdeztem Angelique-től.
– Párizsból. A bácsikám a közelben él. Új életet akarok itt kezdeni.
– Engem is az új élet lehetősége vonzott ide. A feleségem már a városban van. Előrejött, hogy megnézze magának a helyet, majd értem táviratozott.
Újabb farkasüvöltés zavarta meg a pihenőnket. Feleszméltünk, hogy nincs időnk beszélgetni. Meglepő mód Angelique lépett elsőként a tettek mezejére, és elkapta a karomat.
– Mennünk kell. A feleséged már vár rád.
Ezúttal ő húzott maga után. Nem mondom, hogy nem imponált a dolog. Kedves, melegszívű teremtés lehetett, hiszen érdekelte, hogy lássam a feleségemet.
Újabb tisztás várt Angelique vezetése alatt. Ennek közepén egy kidőlt fa hevert, amit korhadt állapota alapján egy vihar dönthetett a földre még évekkel ezelőtt.
Idegesen fordult körbe Angelique, és kereste volna a kiutat. Egy teljes fordulatot tett meg, és még a kibomlott hajfonatát is a levegőbe csapta. Kócos haja összevissza állt, angyali arcán viszont kétségbeesés mutatkozott.
A következő erőteljes morgás már viszonylag közelről érkezett. Üldözőnk a sarkunkban járt, kétség sem fért hozzá.
Visszanéztem Angelique-re, aki lassan lépkedett hátrafelé. Önkénytelenül is menekülésre késztette volna a lába. Nagyon meglepett, amikor erőt vett magán, majd odakapott a kidőlt törzshöz, és felvett onnan egy erősebb ágat.
– Mit művelsz? – kérdeztem.
– Harcolni fogunk. Ragadj meg valamit!
Gyors léptekkel suhant el mellettem, még a fejemet is utána kaptam. Váratlanul ért a hirtelen jött bátorsága. Levendula illata megcsapta az orromat. Istenem, de finom illata volt!
Megállt előttem pár lépéssel a felemelt ággal a kezében, nem néztem ki belőle, hogy ilyenre képes. Az szakadt öltözéke egy igazi amazont rejtett.
Morgás szűrődött ki a fák közül, amelyre összerezzent a lány, de még ekkor sem szállt inába bátorsága. Erősebben markolt rá a görbe ágra, és várta, hogy támadjon a lény. Hamarosan felfedte magát két lábon sétáló, termetes üldözőnk: egy farkasember. A pofája előrenyúlt, szájából méretes fogak vicsorogtak felénk, amelyek közül csorgott a nyála. Fekete szőr fedte izmos karjai és lábai láttán a legemberesebb férfi is megrettent volna.
Nem lepődtem meg, amikor Angelique hátrálni kezdett a fák közül kiaraszoló rémtől. Egyetlen kapaszkodójának csak a faág felelt meg a kezében.
Elképedt arcot vágott, amikor egy hirtelen mozdulattal kaptam el a karját a háta mögül, majd kicsavartam kezéből a fegyverét. Sikoltani sem maradt ideje, lekevertem neki egy nagy pofont, mely azonnal a földre vitte.
Megnéztem magamnak közelebbről az ágat, majd elhajítottam messzire. Ez kevés lett volna egy farkasember ellen.
– Mit művelsz? – kapta rám megrettent tekintetét.
– Nem hagyhatom, hogy bántsd a feleségemet – közöltem kis mosollyal az arcomon.
– A feleséged?
Angelique odapillantott a pár lépésre tőlünk álló farkasemberre. Látszódott az arcán, amint összerakta a képet: a feleségem egy farkasember, aki Limoges városába érkezett új vadászterületet keresni. Ez a felismerés menten rám terelte a figyelmét.
– Te is farkasember vagy? – Pillantott fel közben az égi tüneményre. – De a Hold… Nem alakultál át.
– Csak a hiedelem szerint változunk át teliholdkor, valójában pedig akkor, amikor csak akarunk.
Lehajoltam, felrántottam őt a földről, közben két csuklóját erősen markoltam, nehogy szabadulni tudjon.
– De miért? Miért menekültél velem?
– Finomabb a hús, amikor retteg az áldozat – közöltem vele, majd merő egyszerűséggel a feleségem irányába löktem.
Tompán puffant az avarba, majd felkapta a fejét az asszonyra. Párom egy hangos mordulással illette a vacsoráját, ezt követően rávetette magát. Angelique sikolyai messzire elhallatszódtak, amelyhez néha egy-egy erőteljesebb morgás is járult. Hamarosan már csak az állatias hörgések maradtak, amint az préda hangja elcsuklott. A lány után egyetlen széttépázott holttest hevert csak a földön.
Mosollyal az arcomon figyeltem, amint a feleségem visszanyerte emberi formáját. A testének méretei lecsökkentek, a szőre eltűnt, és a bársonyos bőre került előtérbe. Meztelenül állt előttem, és most is olyan gyönyörű volt, mint amikor megismertem. Az sem zavart, hogy a leány sötét vére befedte őt a szájától a mellkasa közepéig.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2019-07-26 19:25 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Megláttam a francia nevet és beraktam Piafot. Mert miért ne. (Utálom a sanzont amúgy, ő az egyetlen, akitől elviselem.)

"A társamra pillantottam, hosszú, szőke haja egyetlen vastag fonatban himbálódzott mögötte." - Én vagyok a kiábrándult, pesszimista köcsög, tudom, én kérek elnézést. Ahogy ezt megláttam, ugrottam pár sort, hogy miért futnak. Mert sanszos volt, hogy az életükért - s lőn. És itt jön be, miért vagyok én a mocsok dög: mert tudtam, hogy ez a mondat nem állhat itt, hanem biztosan elrontottad. S lőn.
Nézd, Roah jobb filmekből és remekül el tudja magyarázni az egész kamerakezelést meg a hatáskeltést, de azért szerintem te is láttál már életedben filmet, igaz? Gondold végig, miért miért mutatnak be. Merre van a fókusz, merre néz a kamera, mit mutat. Most ültesd át ezt írásba: milyen hangulatot szeretnél kelteni? Hogy ezek speciel menekülnek, nem? Hát, itt minden van, csak ez nincs. Oké, van vágy, ez király, hiszen ez volt az egyik cél, amit szerettél volna elérni. De azért, úgy halványan, mintegy a kép szélén, azért menekülnek. Az életükért, de hát ez amolyan részletkérdés, az ember egy rakás dolog miatt menekülhet, az élet szinte már giccs, annyira átlagos. Mindazonáltal csak menekülnek. Akkor egy picit, de csak egy picit, hagyj helyet ennek is. Vagy a ropogó száraz levelek után, vagy két szexi kép között. Például az a vastag fonatnyi szőke haj gubancolódjon össze. A péntos ruha akár el is szakadhat (és akkor plusz egy pont a szexiségnek is). A szoknyája lehet koszos. Mit tudom én, hogy néznek ki a decens dámák talpig nagyestélyiben, miközben az erdőben rohannak! Sosem voltam még erdőben rohanó decens dáma. De ez nézzen ki úgy. Mellesleg.
"Nem bírok tovább futni – hangzott Angelique szava." - Megint ugyanaz: ne hangozzák bele a vakvilágba! Lihegje, köpje, nyögje, fújtasson, ziháljon, haljon el a szava, essen össze, érezze az olvasó, hogy nem kocognak délután.
"Én magam jó kondinak örvendtem" - Anakronizmus. Vagy régebbi a környezet, és akkor ne használj ilyen modern szavakat belső szemszögből, vagy kapja elő a mobilt és mehet a vészhívás. Ahogy láttam, az első. (De én értékelem a random anakronizmusokat, Dantom nyom egy szelfit a guillotine előtt, Robespierre meg kiköveti Instán.)
"Tekintetem hamarosan a teliholdra kalandozott, amely Limoges városa fölött ragyogott." - Nyugis este. #könnyűkocogásazerdőben
"– Nem fogok tudni addig futni – válaszolta Angelique." - Angi szavaihoz tényleg használj szinonimákat, mert ez így szalontársalgás. Az erdőben. #szalontársalgásazerdőben?
"A kisebb ágak roppanásai messzire elhallatszódtak az éjszakában, miként rájuk tapostunk." - Ne irodalmiaskodj. Tudod mit, visszavonom, amit eddig mondtam. Maradj az alapoknál.
"Mindketten megtorpantunk, és hátrakaptuk a fejünket." - Há! Nem kell vessző. (Kedves anyanyelvünk és a szabályai. Ma vele a Word megpróbálta elhitetni, hogy nem értek a vesszőkhöz. Ne bízz a Wordben sem, ritka ökör tud lenni.)
"– Már közeledik – jegyezte meg halkan a lány." - Éles meglátás. Javasolhatok itt is valami szinomimát? A "jegyezte meg halkan" helyett suttogta? Rémülten? Akkor a következő mondat is átalakítható, és nam hangzik olyan esetlenül.
"Beszaladt egy vállig érő bokorba, amelyen keresztül verekedte magát." - Nem egy szó a keresztülverekedte? Keresztülverekszik, ez egy szónak tűnik (igekötő).
"gazán harciasnak tűnt, nem adta fel a növény ellenében." - Volt itt minden, vágy, szenvedély, kondi, szalon, most még szarkazmus is. Tudod, mit hiányolok? A félelmet.
"Megtámasztott egy fát, közben mélyeket sóhajtozott, ahogy rám pillantott." - Vagy megint szarkasztikus, vagy csak simán rossz szóválasztás.
Utána tényleg simán beszélgetnek... Igen, ezen ki vagyok akadva. Mutasd be, hogy itt halálos veszély van, vagy ne írj róla! Te sehol nem utaltál erre. És ez fáj, nagyon fáj.
"Idegesen fordult körbe Angelique" - Szórend.
"Idegesen fordult körbe Angelique, és kereste volna a kiutat. Egy teljes fordulatot tett meg, és még a kibomlott hajfonatát is a levegőbe csapta." - Itt minden rossz.
"Az szakadt öltözéke egy igazi amazont rejtett." - Sanszos, hogy ez is anakronizmus, de hagyom.
"Hamarosan felfedte magát két lábon sétáló, termetes üldözőnk: egy farkasember." - Most aztán megijedtünk... Mutasd, ne mondd. Hallottál már erről a szabályról? Inkább mutasd be, mi volt az a lény, hogy nézett ki, mintsem ilyen egyszerűen kijelented, hogy farkasember. Na bumm, minden sarkon van kettő. Nyolckerből költöztem 'Erzsébetre, ember, engem csak az éjféli kopogás a bejárati ajtón ijeszt meg!
Nem kifogás, hogy utána ott van a leírás - egyrészt nem viszed túlzásba (megmaradsz a klisé kereti között), másrészt ez mehetne előre. És akkor ebből levonhatja a szereplőd a konzekvenciákat, miszerint ez egy farkasember, igen.
"a fák közül kiaraszoló rémtől" - Most végre használták egy szinonimát, de rosszat. (Semmi nem elég jó nekem, tiszta nő vagyok.) Kiaraszol? Araszol?! Tudod, mi araszol? A kocsisor a Balaton felé.
"Egyetlen kapaszkodójának csak a faág felelt meg a kezében." - Ezt nem értem... mármint értem, hogy mit szerettél volna, de a mondatnak nincs értelme.
"Elképedt arcot vágott, amikor egy hirtelen mozdulattal kaptam el a karját a háta mögül, majd kicsavartam kezéből a fegyverét." - Egy korhadt faágat fegyvernek nevezni elsőre is vicces volt, de ennyi idő után magaddal vonszolni ezt a szót már nem az.
"mely azonnal a földre vitte" - Megint az anakronisztikus bokszbajnokod.
"közöltem kis mosollyal az arcomon" - Látod, végre egy helyen jól használtad a szalonstílust. Kár, hogy itt meg rossz a hangulat. Mellette meg saját magad is rontod (lásd a szenvedés az ággal - hol fontos, hol nem).
"Látszódott az arcán, amint összerakta a képet: a feleségem egy farkasember, aki Limoges városába érkezett új vadászterületet keresni." - Köszönjük, mi, hülye olvasók, akiknek ez nem esett le. (Ne nézd hülyének az olvasóidat, vagy legalább ne hülyébbnek, mint saját magad.)
"Te is farkasember vagy?" - Ez miből következne? Ha vérrokonság lenne köztük, akkor oké, de mindössze összeházasodtak. Vannak nők, akik ennél jobban kikelnek magukból holmi havi változások során és egyenesen sárkánnyá változnak, azt is elviseli az emberiség türelmesebbik fele.
"Pillantott fel közben az égi tüneményre." - Például gondolok itt magamra (folytatva az előző gondolatmenetet), és én az ilyen megfogalmazások hatására változok át és kezdek vérengzésbe. Most valaki meghal miattad.
"De a Hold… Nem alakultál át." - Kis h. A vérszomjamat nem lehet csillapítani. Ennek halál lesz a vége.
"közöltem vele, majd merő egyszerűséggel a feleségem irányába löktem" - Nem az igazi a "merő egyszerűség". Azt hiszem, ez is viszonylag modern megfogalmazás.
Vérrrttt akarok...
"Párom egy hangos mordulással illette a vacsoráját" - Vééértt...
"A lány után egyetlen széttépázott holttest hevert csak a földön." - Ami maga a lány. Testen kívüli test?
Jelentem, megettem a párnámat. (Az volt közel, na.)

Hát... a végére csak visszatértél a megszokott vágyhoz. Szerintem maradj ennél, ez a közeg jobban megy neked. (Viccen kívül mondom.) És szerintem a jövőben nem írsz levelet, hogy mi a helyzet a beküldött írásoddal, mert most nagyon utálsz.
(Pedig nem lenne ez rossz poén, csak na. Kivitelezés.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2019-07-27 07:03 gabesz890

Nem utállak, nyugi, az észrevételeid jogosak voltak. :) Még ez az első írásom, amit "nyilvánosságra" hoztam, és nyilván csak úgy tanulok a hibákból, ha valaki rájuk mutat. :) Az ember sajnos magától nem mindig veszi észre őket. Mindenesetre köszönöm a türelmet, és hogy kijavítottad, még ha a javítás majdnem hosszabb is lett, mint maga a mű. :D

ui.: A párnát nagyon sajnálom, ő nem tehetett semmiről. :)

h, 2019-07-29 18:06 Roah

Roah képe

Bátrabban!

Írj bátrabban. :)))

Légy merész!

És egy kicsit dinamikusabb - nyugis egy írás, azt meg kell hagyni.

A karakteredet nem fogja szerintem sem infarktus, sem agyvérzés elvinni; hótt nyugis, mialatt az életére törnek.

"A társamra pillantottam, hosszú, szőke haja egyetlen vastag fonatban himbálódzott mögötte."

Társamra? Nem kell - az előtte lévő mondatban az az info szerepel, hogy csak ők ketten maradtak. De ha minden áron szinonimát szeretnél, megteszi egy 'lány' is.
Hm? :)))

"A társamra pillantottam, hosszú, szőke haja egyetlen vastag fonatban himbálódzott mögötte. Sötétvörös, egy részes ruhát viselt, amely egy-egy pánttal kapaszkodott a vállába."

Fontos a ruha leírása? Cselekmény szempontjából?
Novelláknál azt szoktuk tanácsolni, hogy ne pazarold az időt és a teret - egyszerűen nincs ilyesmire, ilyen infora keret, mozgástér.

"Néha kikandikált alóla a szép bokája, melyet fehér harisnya fedett. Be kell vallanom, a látvány még ilyen körülmények között is megfogott."

Érted, menekülés van, ránning, és hát a sötétben, hogy az ördögben látja a bokáját? Tudod, milyen egy sötét erdő? És az aljnövényzete? Mindezt úgy hesszöli egy karakter, hogy szedi az irháját?

Teheted ám.
Csak az ilyesmik zátonyra futtathatják az írás hitelességet. ;)

"Én magam jó kondinak örvendtem, ez a kis futás el sem fárasztott"

Nem kell az énezés, de a magammal együtt pláne nem - e per egyes narráció, minek énezni?
Figyu:

Jó kondinak örvendtem, ez a kis futás el sem fárasztott.

Ezt általánosságban is javaslom, hosszú távra. E per egyben nem kell kiírni, hogy én így, meg én úgy - a ragozás megteszi ezt.
Kápis? :)))

Amúgy szép kis komótos a narráció és a mondatok - a karakter határozottan nem veszi komolyan az életet.

Hát nézd, vállalom, magamból indulok ki: egy fekete erdőben, ahol üldöznek, a legkevésbé érdekelne, hogy akivel vagyok, mit visel, milyen az...akármije, csuklója. (Most így elképzelem magam, amint hurrikánkodok egy sötét erdőben valakivel, és menekülés közben elmélázom, 'De erős csuklója van...ó.' :D Ne haragudj. :)))) Csak olyan életszerűtlennek tartom így.) Az első gondolatom az lenne, hogyan csapnék össze közelharcban egy üldözővel, földharc, tűzokádás, farkaskodás, esetleg szelídítés - helyzet kívánná -,a másik az, hogy a lehető legtávolabbi pontra kerüljek tőle, a lehető legrövidebb idő alatt.
De mint mondtam, ez szigorúan szub - én imádok élni, ittben lenni. :)))
Szóval az Élet az első.

"– Te honnan jöttél? – kérdeztem Angelique-től.
– Párizsból. A bácsikám a közelben él. Új életet akarok itt kezdeni.
– Engem is az új élet lehetősége vonzott ide. A feleségem már a városban van. Előrejött, hogy megnézze magának a helyet, majd értem táviratozott."

...és mindezt egy koromfekete erdőben, menekülés közben?
Mondanám, hogy képzeld magad akármelyikük helyébe - tudod mit? Mondom is! :)))
Képzeld magad a karaktereid helyébe!

A címe klisés. Szerintem menj rá a fogalmazásra és a szó-használatra - egyébiránt a sztori halad, ából-bébe, elvileg a túlélés lenne a motivációjuk, a karaktereké (legalábbis ennek látszatát keltené az írás, ha tudná. Olvasás közben a tökölésük miatt az volt az érzésem, csehovi puska van itten, és azért olyan, amilyen, szándékosan időthúzó, mert a puska elsütésének előkészítése gyakorlatlan) ;számomra a lassú, nyugis mesélés miatt sekélyessé vált az egész, de megy a központozás, igényesnek találom a helyesírást, legalábbis nem trehánykodónak. Az ötlet is egész jó, szerintem.
Mert hát farkasos - és bevallom őszintén, elfogult vagyok a farkasokkal.

Rendkívül bírom a farkasokat. :))) Farkasos sztorikat. :))))

A farkas szívós. A farkas kitartó. A farkasok támogatják, segítik egymást, összefognak. A farkas családcentrikus; lojális, hűséges. A farkasokat utánozták az indiánok is, az életüket, az életmódjukat, nem véletlen az ősi totem, hagyomány és tisztelet sem. Dicsőítették a farkasok már-már természetfeletti erejét. A farkasok összehangoltan támadnak, egyként - a farkasok gondoskodóak. A farkasok prédája általában gyenge, optimálisan használják ki az erejüket, soha sem pazarolnak. Farkasok nevelték fel Mauglit, farkas volt a dzsungel fiának legjobb barátja, Akela, Aki is.
Romolust és Remust, az ikreket is egy nőstényfarkas gondozta.
A vadnyugaton ismert egy katona, aki a prérin egy farkassal táncolt. 'Sunkmanitu Tanka Ob Wachi'
Úgy tartják, a Karcolaton is egy ősi farkas-falka tanyázik; veszettül összetartóak; nyüszítenek, vonyítanak, odakapnak, megmarják, ki a Szent Irodalmi totemet nem tiszteli. Nem tökölnek. Az a hír járja róluk, sokan tartanak a harapásaiktól – pedig sokakat maguk közé fogadtak már, nevelték, segítették az Irodalom vég nélküli, határtalan vidékeire tévedőket, kóborlókat, az irodalomban elveszetteket.
A skandináv mitológiában a valkűrök óriási farkasokon repesztettek. Úgy tartják, ha egy valkűr bajban van, a hatalmas, zöldfényű farkas a semmiből előterem, elkapja a valkűrt, és a hátára veti. A valkűrök ordas szárnyasai, égi ragadózói örökké megérzik a halál szagát és a csata utolsó pillanata az övék.
Azt mondják, a kutya a Farkas Ajándéka.
Szóval rendkívül bírom a farkasokat. :)))

Nálam bedőlt a hitelesség, ne haragudj. :)))

Next tájm jobb lesz.
Hm? :)))

Pacsi! ;)

Itt hagyok egy ilyet. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=wj9jkVQS-No

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2019-08-01 18:24 gabesz890

Legközelebb majd jobban igyekszem. :) Köszönöm azért, hogy elolvastad. :)