A szállítmány - második (befejező) rész

A régi csepeli szabadkikötő egyik elhagyott raktárépülete mellett ér minket az alkonyat. A nap zsíros, piszkosvörös tányérja az imént tűnt el a budai hegyek mögött. Egyből sötétek, és kihaltak lesznek mellettünk az utcák. Épeszű ember ilyenkor messziről elkerüli még a környéket is. Én magam se lennék itt, ha nem volna muszáj.
Semmi sem mozdul körülöttünk, a raktár szürke, hámló vakolatú fala némán és fenyegetően magasodik fölénk. Diana az asztrális síkon már körbejárta néhányszor a terepet, de eddig semmilyen nyugtalanító jelenséget nem észlelt. Ez is valami.
Pontosan nyolc órakor két vakító reflektor fénye vágja szét a sötétség szövetét, amint a csukott, fekete terepjáró bekanyarodik az utca végén, és felénk közeledik. Mi Digó leoltott lámpákkal várakozó páncélozott furgonjában vagyunk, Penge pedig fél fenékkel a motorja nyergén, hanyag testtartásban ülve várja a jövevényeket. Egyik keze lazán lefelé lóg, hogy a pillanat törtrésze alatt előkaphassa a motorra akasztott tokból lőfegyverét, az Ares Predatort, ha szükség lenne rá. Neki egyébként, akár a többi szamurájnak, a hátára szíjazott, borotvaéles kard az igazi kedvence, de azt csak olyankor szokta elővenni, amikor a támadók sokan vannak, és elkövetik azt a hibát, hogy a létszámfölényükben bízva, körülveszik őt. Ezek aztán néhány pillanat múlva látványosan meg szoktak halni.
A terepjáró lassít, majd az utca másik oldalán megáll. Két sötét ruhába bújtatott alak száll ki belőle, és elindul felénk. Biztos vagyok benne, hogy a kocsi belsejéből még legalább ketten felhúzott fegyverekkel figyelnek bennünket, úgy fedezik a társaikat. Ebben semmi kivetnivaló nincs, mi is így tennénk fordított esetben.
Maci és én kiszállunk, Diana a rigóval a kocsiban marad. Az egyik, sapkáját mélyen a szemébe húzó alak odalép hozzám, és egy megbeszélt jelmondat első felét mondja nekem, mire én a mondat másik felével válaszolok. Röhögni lenne kedvem, tisztára olyan az egész, mintha egy múlt századi kémfilmben szerepelnénk. De ez is hozzátartozik a mi kis szertartásunkhoz.
Ezután felgyorsulnak az események, egyikünk sem akar a szükségesnél egy perccel sem tovább szobrozni a környéken. A fickó egy kis lámpával jelez a többieknek, mire a terepjáró hangtalanul odakanyarodik hozzánk, és farral beáll mögénk. Kitárjuk a furgon kettős hátsó ajtaját, a fickók pedig a terepjáró tágas hátsó teréből jókora, ezüstszürke fémládákat húznak elő, és közös erővel, egyenként bepakoljuk ezeket a mi kocsink rakterébe. Négy darab ilyen láda van, és olyan dög nehezek, hogy még Maci is szinte beleizzad, amikor segít nekünk. Jó, az igaz, hogy ő egyedül kap fel egy ládát, és baromi erejével szinte bedobja hátra, de ez semmit nem von le a cuccok súlyából. Mintha ólmot kellene szállítanunk.
A dologban az a feneség, hogy ilyenkor már nincs idő ellenőrizni, hogy tényleg az van-e a ládákban, amit Johnson mondott nekünk, vagy valami egészen más. Arról nem is beszélve, hogy lezárt fémládába belenézni... Hát!... Ez pillanatnyilag meghaladja még a mi képességeinket is.
Na, mindegy! Bízzunk a szerencsénkben!
Amikor végzünk a rakodással, az eddig szótlanul tevékenykedő fickók most sem törik meg a csendet, hanem egy köszönésnek is felfogható intéssel elbúcsúznak tőlünk, beszállnak a terepjáróba, és csikorgó gumikkal eltűnnek a sötétben. Szinte érezhető, hogy már alig várták, hogy elhúzhassanak innen.
- Na, ezzel is megvolnánk, skacok! - mondom, és egy nagyot szippantok a hűvös esti levegőből. Aztán az órámra nézek, és intek a többieknek. - Kapcsoljunk előremenetbe!
Penge egy apró mozdulattal beindítja a motorját, a felspécizett, ezüstmetál színű Yamaha Rapiert. Mondanom se kell, a gyönyörű járgány pöccre indul, és olyan halkan kezd el duruzsolni, mint a legdrágább Schaffhausen óra szerkezete.
Ez nem véletlen. Szamuráj barátunk rendesen szívta a fogát, amikor egy kisebb vagyonba került neki, hogy beépítsék a motorba a zajcsökkentő szerkezetet. De nem volt más megoldás. Aki ebben a szakmában motorral járja az utcákat, az nem szereti, ha tíz kilométeres körzetben mindenki meghallja, amikor ő közeledik.
Vannak persze olyan napok, amikor Penge szereti a vagányt játszani. Például, amikor arra készül, hogy szombat este felszedjen egy csajt valamelyik szórakozóhely bejárata elől, az éppen bebocsátásra várakozó tömegből. Olyankor kikapcsolja a zajcsökkentőt, és olyan fülsiketítő robajjal repeszt végig a szájtátva figyelő fiatalok sorai között, hogy öröm nézni.
Mi is beülünk a furgonba, és elindulunk. Maci hátul marad a ládák társaságában, Diana és én pedig előre ülünk. A kipárnázott ülés elég széles ahhoz, hogy a vezetővel együtt mindhárman elférjünk rajta. Ez a leosztás eddig kitűnően bevált, itt elöl nem érezzük annyira az ork penetráns bűzét. A tökéletes megoldás persze az lenne, ha a rakteret és a vezetőfülkét egy acélfallal légmentesen el lehetne választani, de én erre őszintén szólva nem sok esélyt látok. Digónak nem ment el az esze, hogy a mi kedvünkért ilyesmire pazarolja a nehezen megszerzett pénzét.
Most kell szót ejtenem a furgon vezetőjéről, aki úgyszintén régi, bevált társunk, és a maga területén igazi nagyágyú. Már a neve is jelzi, hogy nem akárkiről van szó. Ő Digó, a rigó. Nem viccelek, így hívják. Amikor ezt először meghallottam, én magam sem akartam elhinni.
Az apja állítólag az ezredforduló környékén mint olasz művészettörténész jött Magyarországra, hogy tanulmányozza azokat a műkincseket, amelyek valamilyen csoda folytán nem tűntek még el az akkori zűrzavaros időkben. Aztán az egyik múzeumban megismerkedett egy fiatal restaurátornővel, aminek következtében hirtelen rájött, hogy semmi kedve sincs visszautazni a mediterrán tájakra. Ebből a szerelemből született Digó, aki miután felcseperedett, semmi perc alatt faképnél hagyta a szüleit, és néhány év alatt tökéletes rigóvá képezte ki magát.
Sovány, jóképűnek mondható fickó, olajosan barna bőrrel, és kékesfekete hajjal. Mondanom sem kell, ahogy az egy jó rigóhoz illik, mindene a kocsija. Állandóan arról beszél, hogy milyen cuccokat kellene még beszereznie hozzá. A már eredetileg is páncélozott furgonját egy biztonsági cégtől szerezte egy leselejtezéskor, nevetségesen alacsony áron. Aztán felszerelte mindenféle extrákkal. De az biztos, hogy a járgány még nem is hagyott minket cserben sohasem.
Érdekes, hogy az éjszakai Budapest mennyire más, mint a nappali. Mintha nem is ugyanabban a városban járnánk. Ilyenkor minden rosszul megvilágított utcában megnőnek az árnyékok, az ember azt várja, hogy a sötétből váratlanul ráveti magát valami lidérc, vagy démon. És ami a borzasztó, az Ébredés óta erre meg is van minden esély.
Annál több eszünk van, hogy most a belső kerületek felé vegyük az irányt, ahol a különböző cégek rendfenntartó egységei sötétedés után érzik elemükben magukat, és bármilyen csekély ürüggyel képesek megállítani azokat a járműveket, amelyek nem tetszenek nekik. A mi rakományunk túl forró ahhoz, hogy megkockáztassunk vele egy közúti ellenőrzést. Ezért a rossz hírű külső kerületek felé kanyarodunk, aminek nem örülök túlságosan, de nincs jobb megoldás. Mindenesetre mostantól kezdve még éberebben kell figyelnünk, ha nem akarjuk, hogy meglepjen minket valami hívatlan vendég.
- Mit sikerült kiderítened a mi kedves Mr. Johnsonunkról? - kérdezem Dianától, aki álmos tekintettel néz maga elé, és egy pillanatra úgy tűnik, mintha elaludt volna a kocsiban.
- Szinte semmit - feleli színtelen hangon. - Pedig még az ujjlenyomatait is rögzítettem a hitelkártyákról, amiket nekünk adott. De persze sehol sincs nyilvántartva. Az viszont biztos, hogy a fószer nem magyar. Beépített nyelvi kíbervert használt.
- Erre hogy jöttél rá?
- Hanganalízisből. A beszélgetésünkről titokban készített felvételt lejátszottam otthon, és az oszcilloszkóp pontosan kimutatta azokat a helyeket, ahol a kíberver automatikusan ki szokta javítani az idegen akcentust magyarra.
- Tulajdonképpen ez sem igazán meglepő - mondom elgondolkodva. - Ezeknél a multicégeknél szinte mindenki valahonnan külföldről jött. Ha valaki nyelvi kíbervert használ, még nem jelenti azt, hogy rosszban töri a fejét.
- Ez igaz, de nekem valahogy mégis gyanús volt a fickó. Ahogy előadta nekünk a történetét a titkos kísérletekről... Lehet, hogy a fele sem igaz, hanem valami sokkal nagyobb disznóság van a háttérben.
- Nemzetközi szintű balhéra gondolsz?
- Akár arra is! Mi van például akkor, ha egészen más anyag van a ládákban, mint amit hiszünk?
- Ezen kár emésztened magad! - mondom kissé ingerülten. - Benne vagyunk a közepében, nem szállhatunk ki!
Most olyan utcákon hajtunk végig, amelyeken teljesen hiányzik a közvilágítás. A furgonunk fényszórói imbolygó fényköröket vágnak a koromfekete éjszakába. Szemétkupacok, kibelezett autóroncsok, felborogatott olajoshordók, és építési törmelék látványa tárul a szemünk elé. Azt hiszem, valahol Kőbánya környékén járhatunk. Az épületek földszintesek, itt valamikor a múlt század közepén egyszerű munkáscsaládok lakhattak, és valószínűleg most sem a gazdagok negyede ez. A házak mindenütt némák és sötétek, nagyon sok közülük lepusztult és lakatlan, ahol éjszakára csavargók és mindenféle kétes elemek húzzák meg magukat.
Nem szűrődik ki a legkisebb fény sem az utcára. Senki sem olyan ostoba, hogy világítással a környéken cirkáló rablóbandák figyelmét magára vonja.
- Figyelem, emberek! - hallom most a fülemben Penge hangját. Körülbelül ötven méterrel járhat előttünk, a motorja hátsó lámpája vörösen izzik a sötétben. - Van egy olyan érzésem, hogy mindjárt elkezdődik a műsor!
Egy cseppet sem ideges, csak érezhetően fel van dobva. A jó harcos jellemző tulajdonsága ez, akció előtt. Nem kell megkérdeznünk, hogy mire gondolt, mert a következő pillanatban egy hihetetlen erejű gépfegyversorozat söpör végig a furgon páncélozott oldalán. Digó koncentrál, mire a kocsi sikító gumikkal jó nagyot farol, aztán egy zökkenéssel megállunk.
Mintha az agyamban robbannának a lövedékek, a kocsi belső tere annyira felerősíti a hangot, hogy néhány pillanatra szabályosan megsüketülök. Önkéntelenül a fülemhez kapok, közben azt látom, hogy Penge motorja mintha egy láthatatlan akadályba ütközött volna, megtorpan, és a szamuráj a tehetetlenségi erő hatására nagy ívben kirepül a nyergéből. A fickó szabályos szaltót ír le a levegőben, de kigurul az esésből, felpattan, és eltűnik a sötétben. Kemény gyerek, azt meg kell hagyni.
- Honnan az istenből lőnek? - üvölt mögöttem Maci, és egy mozdulattal lekanyarítja a válláról bődületes tűzerejű géppuskáját, majd a závárzat tompa csattanásából tudom, hogy lövésrekész állapotba hozza. Akkora az a dög, és olyan nehéz, hogy csak egy ilyen abnormális fizikumú barom tudja kezelni.
- Körül vagytok véve, hapsikáim! - szólal meg egy hangosbeszélő fémes hangja valahonnan kintről, a magasból. Ráismerek a szokásos nagypofájú utcai bunkók stílusára, akik egyformák, mióta világ a világ. Bandában erősnek érzik magukat, egyébként meg a fal mellett járnak. Bár az igaz, hogy fegyverrel a kezében mindegyik veszélyes lehet.
De honnan jött a hang? Hol van itt a földszintes házak között magas épület?
- Jobbra előttünk egy romos kis kápolna van - mutat a páncélozott üvegen keresztül ki a sötétbe Digó, mintha csak a némán feltett kérdésemre akarna válaszolni. Ő már csak tudja, hiszen a fejébe épített csatlakozón keresztül egyenesen az agyába továbbítódnak a furgon külső kameráinak képei. - Szerintem annak a tornyában bújt meg a fickó.
Valóban, a fényszórók egy málló vakolatú, láthatólag régen elhagyott kis templomfélét világítanak meg. Ha a merénylő tényleg ott bujkál, akkor - bár ő még nem tudja - percei sincsenek hátra az életből.
- Pengével mi van? - kérdezem nyugtalanul.
- Az életfunkciói normálisak - néz a műszerfali kijelzőkre Diána. - Nem hiszem, hogy baja történt, bár mondjuk az igaz, hogy akkorát esett, mint a nujen árfolyama a múlt héten.
A csaj egyszer még kihúzza nálam a gyufát! Még ilyen helyzetben is van kedve elsütni a hülye poénjait!
- Az első sorozat csak figyelmeztetés volt! - hangzik fel újra a láthatatlan fickó enyhén hisztérikus hangja. - Ha nem szálltok ki, a következő brutálisabb lesz!
Valami kis szarházi patkány lehet, aki fentről belátja az egész utcát, és amikor erre jön valaki, azt megpróbálja kirabolni. És miután ez néhányszor valószínűleg sikerülhetett is neki, most már vérszemet kapott.
- Lehet, hogy rakétavetője is van a szemétládának! - mondja Digó. Most érzek először egy kis aggodalmat a hangjában, amit nem is csodálok. Mégis csak az ő járgányáról van szó! - Abban pedig nem vagyok biztos, hogy a páncélzat azt is kivédi! Bár a fickó, akitől vettem a kocsit, mindenre megesküdött, de ki tudja!
- Elég a rinyálásból - szól ránk az ork ellentmondást nem tűrő hangon, mintha ő lenne a parancsnok. - Kiszállunk, és elkapjuk a fickót!
- Várjatok! - szól ránk ismét Digó. - Azt hiszem, többen is vannak.
- Hol?
- Kint, körös-körül. Látom a testhőjüket a sötétben. Közelednek.
- A szokásos képlet - bólintok. Nem lep meg a dolog. - A fenti madár megállítja az erre tévedő kocsit, ráijeszt, a többiek meg azalatt bekerítik és megrohamozzák. Régi bandatrükk.
- Akkor most mi legyen? - kérdezi Maci türelmetlenül. Látszik, hogy már alig várja, hogy ölhessen. Nem lehet, és nem is érdemes visszatartani.
- Oké, kiszállunk! - intek neki, aztán az ülésem támlája felett puhán átvetem magam a furgon hátsó részébe, és lekuporodom. Lám, most kifejezetten jó, hogy nincs itt az a válaszfal.
Egymásra nézünk az orkkal, veszek egy nagy levegőt, és felemelem a fegyveremet. - Háromra!
Elkezdek számolni, a harmadikra egyszerre kirúgjuk a furgon kétszárnyú ajtaját, kétoldalt kivetődünk rajta a poros utcára, és összehúzva magunkat, körülkémlelünk. Miután a furgon fényszórói csak előre világítanak, itt hátul szinte teljes a sötétség, amit most ki tudunk használni.
Az ork születésétől fogva kitűnően lát a sötétben, az én fényerősítő kíberszemem pedig, ami mellesleg rohadt drága volt, ilyenkor bizonyítja be, hogy mégis csak megérte az árát. A sötétség egyből szürkületté változik át, amint a szemem működésbe lép. Vele együtt a többi belém épített kíberver is, amelyek szinte önálló életet kezdenek élni. Gondolkodnom sem kell, a testem magától tudja a dolgát.
Mintha lassított felvétel peregne a szemem előtt, látom, hogy körülbelül húsz alak mozog körülöttünk, akik a környező utcákból, szemeteskonténerek mögül és betoncsövek takarásából bukkantak fel. Némelyeknél lőfegyver van, másoknál vascső, vagy súlyos lánc. Lövésre emelkednek a puskák, de nem elég gyorsan. Ujjaim automatikusan rákulcsolódnak a HK markolatára, és a fegyverből kiröppenő sorozat végigsöpör a támadókon, néhányan fel is buknak. Közben a periférikus látásommal észlelem, hogy Maci is felemeli nehézgéppuskáját. Ami ezután következik, az maga a téboly.
Az ork lövéseinek ereje felemeli a magasba az emberi testeket, és mielőtt visszaesnének a földre, még a levegőben cafatokra szaggatja őket. A látvány még nekem is sok egy kissé. Az én közreműködésemre itt már nincs is szükség, minden elvégez Maci irtózatos fegyvere.
Majdnem le is állok, hogy körülnézzek, de ilyen hibát egy profi nem követhet el. Hirtelen olyan ütést érzek a gyomromon, mintha tiszta erőből gyomorszájon vágtak volna. Semmi kétség, valamelyik patkány még utoljára eltalált egy lövéssel. Még szerencse, hogy a páncélzatom kivédte, de akkor is kimegy belőlem a szufla néhány másodpercre.
"Mozogni!" szólal meg bennem egy láthatatlan parancsnok, és én engedelmeskedem. Levetem magam a porba, ide-oda gurulok a földön, és közben folyamatosan tüzelek, bár igazából már nem nagyon van, kire. Azt, aki rám lőtt, még abban a pillanatban széttépte egy géppuskasorozat.
Megpördülök, hogy a többi támadótól megvédjem a hátam, és hirtelen Pengét látom felbukkanni a másik oldalon. Nem tudom, hol volt, és mire várt eddig, mindenesetre most olyan, mint a halál démona. Elemében érzi magát, mellesleg semmi baja nincs. Két kézre fogott szamurájkardjával úgy szökken ide-oda, hogy mire felfognák, hogy hol is van, ő már régen máshol osztja a halált. Vágásai nyomán fejek és végtagok hullanak a porba, vagy emberi testek nyílnak ketté, és magasra szökken belőlük a vér. Néhány másodperc múlva halottak, és nyöszörögve haldokló sebesültek borítják a talajt körülöttünk.
Mintha színházi előadáson lennénk, a furgon fényszórói most tökéletesen megvilágítják a kis kápolna tornyát. Amint odanézek, az automatika azonnal lecsökkenti a fényerőt a szememben, máskülönben meg is vakulhatnék. A kíberszem optika most olyan közel hozza hozzám a torony kerek ablakát, hogy a mögötte megbújó sötét arcú figurának még az arcvonásait is ki tudom venni. Szánalmas hülye! Neked annyi!
Egyszerre szólalnak meg a fegyvereink. Az ork gépfegyverének mély ugatása összekeveredik az én HK-m bugyborékoló hangjával. A kápolna tornyának a kövei úgy repülnek szerteszét, mintha egy kövekből álló tűzijátékot látnánk. A két fegyver lövedékei valósággal leborotválják a kis épület csúcsát, eltűnik az ablak, a tetőcserepek, a végén úgy néz ki a torony, mintha egy óriás leharapta volna a tetejét.
Csend lesz, amikor elhallgatnak a fegyvereink. Körös-körül néma a táj, semmi sem mozdul.
- Hogy vagy, öreg haver? - kérdezem Pengét aggódva, amikor odaér hozzánk.
- Mi van a motorral? - engedi el a füle mellett a kérdésemet, és a fejét forgatva keresi a járgányt. Kardjának pengéjéről széles csíkban csurog le a vér. - Megsérült a gép?
- Bazmeg a motorodat! - legyintek dühösen, és otthagyom. Tapasztalatból tudom, hogy ha a motorjáért aggódik, akkor Pengének semmi baja nincs.
Úgy is van, ahogy gondolom. Néhány perc sem telik el, és a fickó, a kardját letisztítva és visszacsúsztatva a hátán lévő tokba, gyengéd, féltő mozdulatokkal vizsgálgatja a motorját, aztán amikor megnyugodva látja, hogy a járgány sértetlenül megúszta a kalandot, ugyanolyan lezser testtartással ül rá a motorja nyergére, mint félórával ezelőtt, amikor a szállítmányt vártuk.
- Mi volt a baj? - kérdezi Digó, aki közben kiszállt, és csatlakozott hozzánk. - Min estél el?
- Azt hiszem, valami szart raktak elém az útra - mondja Penge bizonytalanul, leszáll a motorjáról és a furgon elé megy, ahol a fényszórók egy derékmagasságban kifeszített, fekete acélsodronyt világítanak meg. Tökéletes csapda a motorosoknak!
- Feketére festették a rohadékok, hogy nehezebb legyen észrevenni! - dühöng Penge, és kardját előrántva, egy csapással átvágja a sodronyt, amely hangos csattanással szakad ketté, és a darabjai suhogva repülnek szét. - Ha fejmagasságban lett volna, akkor nekem annyi! Levitte volna a fejem!
- Rendben van - mondom a többieknek - örüljünk, hogy ennyivel megúsztuk a dolgot, és mindnyájan megvagyunk. Jó lenne minél hamarabb túl lenni az egészen, úgyhogy ne húzzuk az időt, hanem gyerünk tovább!
Miután rendeztük sorainkat, Penge ráül dédelgetett motorjára, mi pedig visszaülünk a furgonba, és újból elindulunk. Lassan elmaradoznak mögöttünk a földszintes házak, a sötét utcák, és rákanyarodva egy széles, jól kivilágított útra, nagyobb sebességre kapcsolunk.
- Jó kis balhé vót - nyugtázza az ork elégedetten, és puszit nyom fegyverének a csövére. Láthatólag megnyugodott, megvolt a mai adag vér, amit ki kellett ontania. Nekem legyen mondva...
Egy darabig most elfoglaljuk magunkat a fegyverek betárazásával, én gondolati úton nyugalmi állapotba hozom a kíbervereimet, és megint olyan vagyok, mint egy implantok nélküli átlag humán. Persze ki tudja, meddig?
- Valaki követ bennünket - szólal meg hirtelen Digó, és a hangjából most egyértelműen kihallani a feszültséget. - Sőt, lehet, hogy többen vannak.
A műszerfalba épített monitor egyik ikonjára bök, mire a furgon tetejére szerelt apró kamerák közül a hátulsó behozza nekünk a mögöttünk lévő táj képét. Valóban, jól látható, hogy a kihalt, széles úton három fényszórópár jön utánunk ezerrel, és egyre közeledik felénk. A furgon ugyan számtalan jó tulajdonsággal rendelkezik, a nagy sebesség azonban nem tartozik ezek közé. Nyilvánvaló, hogy pillanatokon belül utol fognak érni bennünket.
- Pedig már azt hittem, ennyi elég volt mára - mondja Digó kelletlenül.
- Ezek meg kik lehetnek?
- Lehet, hogy csak sietnek valahová.
- Ezt te sem gondolod komolyan.
Digó azért biztos, ami biztos alapon, padlóig nyomja a gázt, rajta ne múljon. A furgon kissé felgyorsul, de ebben a helyzetben ez körülbelül annyit érhet, mint kezdő sámánnak egy lejárt szavatosságú fétis.
- Idefigyuzz, Penge! - szólok be komon az előttünk száguldó motorosnak. - Lehet, hogy nemsokára látogatókat kapunk!
- Már megint, cimbora? - hangzik a válasz. - Ha egy üzlet beindul!
Örülök, hogy ilyen jó kedve van. Látom, hogy fél kézzel kezdi vezetni a motort, ebben specialista, másik kezével pedig előhúzza az Ares Predatort, ami csak a második kedvenc fegyvere, de autók ellen a kard sajnos nem igazán hatásos.
- Odapörköljek nekik? - hallom Penge kérdését a fülemben. A hangján érződik, hogy újból kezd benne emelkedni az adrenalin.
- Ne, egyelőre még várj! - felelem neki. - Kíváncsi vagyok, hogy mit lépnek.
A három páncélozott, hangtalanul suhanó, fekete luxus Buick közül az első mellénk ér, míg a másik kettő mögöttünk marad. Profi felállás, meg kell hagyni. Ebből viszont az is egyértelműen kiderül, hogy akarnak tőlünk valamit.
- Itt az ideje, hogy feltegyek egy kérdést - fordulok a többiekhez. - Pofázott valamelyikőtök?
Indulatos a hangom, és meg sem próbálom leplezni, hogy rohadtul zabos vagyok.
- Ezt hogy érted? - kérdez vissza Diana.
- Úgy, hogy kezdem azt hinni, hogy ennyi támadás ellenünk nem véletlen. Tisztára úgy néz ki, mintha a fél város tudná, hogy mit viszünk. Az pedig csak úgy lehet, ha közülünk valakinek eljárt a szája. Mondjuk, amikor leitta magát a haverjai jelenlétében.
- Nézz csak oda, Brian! - bök Digó bal kézzel a fekete kocsi felé. - A motorháztetőt nézd!
Kinézek mellette az ablakon, és az erős utcai világítás fényében tisztán látom, hogy a kocsi orrán egy apró zászló lengedezik, amely egy közel-keleti ország nemzeti lobogója.
- Te jó ég! - kapok a fejemhez. - A muszlimok! Ezeknek a mi szállítmányunk kell! Még csak ez hiányzott!
A Buick közben megugrik, elénk vág, és a lesötétített hátsó üvegén egy villogó STOP felirat jelenik meg.
- Megálljak nekik? - kérdezi Digó idegesen. - Hátha el lehet intézni a dolgot balhé nélkül is.
- A francokat! - válaszolom ugyanolyan idegesen. - Engedd ki a kerékvédő páncéllemezeket! Lehet, hogy megpróbálják kilőni a kocsi kerekeit.
Nem ez történik. A furgon műszerfalán lévő képernyőn egyszer csak nagy sistergések közepette megjelenik egy arc. Egy sötétbőrű, bajuszos, ravasz tekintetű férfi arca.
- Figyeljetek már, valaki bejön adásba! - kiált fel Digó meglepetten, és felerősíti a képernyő hangját. - A műholdról jön le, azért nem egészen tiszta. De ki a franc ez?
- Allah legyen veled, Brian! - szólal meg most a férfi. Közelebb hajolok hozzá, és döbbenten ismerem fel az egyik legnagyobb tekintélyű, Magyarországon élő arab üzletember alvezérét. Ha ez a megszólítás kifejezi azt, hogy ez az ember egy hidegvérű, többszörös gyilkos, aki a piszkos munkát élvezettel, saját kezűleg szokta elvégezni.
- Abdullah! Mit akarsz tőlem? - kérdezem csodálkozva, de érzem, hogy kiszáradt a szám. Ha az van, amire gondolok, most igazán nagy bajba kerültünk. Ezek nem kispályások, mint az előbbi támadóink, hanem igazi profik.
- Tudod te azt nagyon jól, Brian.
A férfi hangja bársonyosan behízelgő, aki nem ismeri, annak még akár rokonszenves is lehet. Nekem azonban végigfut a hideg a hátamon. Most átkozom el magamban azt a percet, amikor annak idején elvállaltam nekik egy melót, és megismertük egymást. Nem kellett volna!
- Az előttetek haladó autóból beszélek - folytatja a férfi. - Mi nem igazán szeretjük a technika vívmányait, ezért azt javaslom, hogy beszéljünk egymással személyesen, nyugodtabb körülmények között.
- Miről?
- Van a számotokra egy ajánlatom. Ha megálltok, és átadjátok nekünk azt, ami nálatok van, a kettőnk régi kapcsolatára való tekintettel futni hagyunk mindnyájatokat.
- Azt hiszem, Allah elvette azt a maradék kis eszedet is! - vágok vissza neki dühösen. Igyekszem, hogy a hangomba minél több keménységet vigyek. Más választásom úgy sincs.
Jól kivehető a képernyőn, hogy a férfi erre a sértésre összeszorítja a száját, aztán mégis viszonylag nyugodt hangon szólal meg újra.
- Ez az utolsó szavad, Brian?
- A legutolsó, te tetű!
- Rendben van, akkor közületek először a motoros srác fog meghalni!
Egy kattanás, és a képernyő elsötétül.
- Penge, vigyázz! - üvöltöm torkom szakadtából a komba, de úgy tűnik, felesleges az aggodalmam. A szamuráj mindent hallott az én mikrofonomon keresztül, és most szorosan rátapadva a motorjára, nagyobb sebességbe kapcsol, és pillanatok alatt apró figurává zsugorodik össze, amint eltávolodik tőlünk. A nagy luxusautó, akármilyen gyors, nem versenyezhet vele. De úgy tűnik, nem is akar.
Egyszer csak leereszkedik a Buick jobb hátsó ablaka, és egy fejkendős arab férfi hajol ki rajta majdnem derékig. Kétségbeesett integetéssel jelzi nekünk, hogy álljunk meg. Digó válaszképpen megnyomja a furgon dudáját, amelynek fülsiketítő hangja beleüvölt a kihalt éjszaka csendjébe. Az arab erre visszahúzódik az autó belsejébe, amely hirtelen nagyobb sebességre kapcsol, és rohamosan elkezd távolodni tőlünk, mintha a benne ülők meggondolták volna magukat, és mégsem akarnának megtámadni bennünket.
Aztán egy pillanat alatt valami olyasmi játszódik le, amire a legfantasztikusabb rémálmaimban sem gondoltam volna.
A fejkendős fickó újból felbukkan a kocsi lehúzott ablakában és jó mélyen kihajol rajta. Ezúttal azonban egy mattfeketén csillogó, hosszúkás tárgy van a kezében, amit felénk irányít.
- Rakétavető! - üvöltünk fel egyszerre mind a hárman, és ebben a másodpercben egy vörösen izzó fénycsík rohan szembe velünk, és vágódik be sziszegve a furgon alá.
Iszonyatos dörrenés hallatszik, és meglódul velünk a világ. A hattonnás furgon szabályosan a levegőbe emelkedik, úgy érzem, rögtön kiszakad a gyomrom, aztán a fémmonstrum az oldalára fordul, és teljes súlyával visszazuhan az aszfaltra. Egyszeriben nem tudom, hol van a fent és a lent, minden elsötétedik előttem, de még érzem, hogy egymásra zuhanunk, iszonyatos fájdalom hasít a vállamba, a dög nehéz fémládák is meglódulnak, és átrepülnek felettem, Diana velőtrázó sikolya az oldalán csúszó páncélautó csikorgásának hangjával keveredik, aztán már semmit nem érzek.

Mindenki meghalt. Ahogy később elmondták nekem, Digót és Dianát a fémládák nyomták agyon, Macival, aki a hihetetlen fizikumának köszönhetően még élt, amikor kinyitották a felborult furgon ajtaját, a muszlim harcosok golyói végeztek. Engem azért nem bántottak, mert halottnak hittek. Bár én gyanítom, hogy Abdullah a régi dolgokra való tekintettel akart még adni nekem egy esélyt, és nem engedte, hogy megöljenek. Pengét pedig egy hatalmas tűzharcban egyszerűen szitává lőtték, amikor visszafordult, hogy segítsen nekünk. Csak az vígasztal, hogy halála előtt jó néhány rohadt patkányt azért magával vitt a másvilágra.

A felépülésem után fél évembe került, amíg kinyomoztam a megbízónk címét, adatait, és ma végre elérkezett a várva várt pillanat. Itt állunk egymással szemben, egy elhagyatott, föld alatti parkolóban.
- Örülök, hogy látom, Mr. Smith - mondja Johnson, és nekem úgy tűnik, mintha azt keresné a tekintetével, hogy merre tudna elmenekülni. De lehet, hogy csak képzelem.
- Én nem annyira, Mr. Johnson - felelek neki. - Bárcsak sohasem találkoztunk volna. Akkor még élnének a társaim.
- Nagyon sajnálom őket - mondja, és valóban úgy tesz, mintha érdekelné, ami a többiekkel történt. - De hát végeredményben ez benne volt a pakliban, nem? Aki ilyen munkát végez, az számíthat arra, hogy időnként pórul jár.
- Lehet. Csak a dolog végeredménye nem volt arányban az eredeti tervekkel.
- És most mit akar tőlem?
- Szerintem kitalálhatta.
Érzem, hogy a testem lassan elkezd aktivizálódni. A véredényeimben egyre intenzívebben rohan az adrenalinnal dúsított vér.
A férfi összehúzott szemekkel figyel, egyik kezét lassan felemeli, és döbbenten látom, hogy hangtalanul mozgatja a száját. Úristen, hiszen ez varázslatot mormol!
És most döbbenetes dolog történik. Félrelendítem hosszú kabátom egyik szárnyát, ujjaim rákulcsolódnak a derekamra szíjazott pisztoly markolatára, előrántom a fegyvert, célzok, de egy század, vagy talán egy ezredmásodperccel azelőtt, hogy lőhetnék, iszonyatos ütés éri a fejemet. Mintha valaki belülről vágott volna rá, a koponyám szabályosan megkondul, mint egy óriási harang. Megszédülök, és kiejtem a kezemből a fegyvert, ami hangos koppanással leesik a parkolóház betonjára, és arrébb csúszik.
Mindketten, mint az őrült ugrunk oda, hogy megszerezzük, de az erő mintha az imént kiment volna belőlem, szédelgek, és érzem, hogy nem vagyok olyan gyors, mint azelőtt. Nem is érem el a fegyvert, Johnson gyorsabb nálam.
Ráveti magát a pisztolyra, felkapja, ugyanazzal a lendülettel átgördül a hátán, aztán felpattan, mint az acélrugó, felém fordul, és a fegyvert diadalittas mosollyal, rezzenéstelenül rám szegezi. Érthető az öröme, én csaltam csapdába, és most ő tart engem sakkban, a saját fegyveremmel.
- Nem várt fordulat, igaz? - kérdezi vicsorogva. A jó modora úgy eltűnik egy pillanat alatt, mintha elfújták volna.
- Kicsoda maga? - kérdezek vissza, és úgy teszek, mintha komolyan megijedtem volna. A férfi nem tudhatja, de én ezt a fejleményt is számításba vettem, amikor elterveztem a találkozónkat. Aki ennyi időt eltöltött már a szakmában, mint én, annak minden fordulatra számítania kell.
- Miután pillanatok múlva halott lesz - int felém a fegyverrel - elmondhatom magának. Bérmágus vagyok, akit a legnagyobb cégek szoktak felbérelni, hogy időnként itt-ott megkeverjem a szart. Nem is hiszi, hogy milyen jól meg lehet ebből élni.
- Pengének tehát mégis igaza volt... - mormolom magam elé.
- Tessék?
- Nem érdekes... És mi hogy jöttünk bele a képbe?
- Maguk voltak a csali.
Megfordul velem a világ!
- Micsoda? - kérdezem, és most nem kell megjátszanom magam, valóban döbbent vagyok.
- Jól hallotta! Kellett egy balekokból álló árnyvadász csapat, akik látszólag elvisznek valahová egy fontos szállítmányt. Arról persze gondoskodtunk, hogy jó néhányan megtudják a titkos útvonalat azok közül, akiket ez érdekelhet. Egyértelmű volt, hogy magukra fognak szállni, hogy megszerezzék a cuccot. Az igazi szállítmány persze egy egyszerű autóban teljesen zavartalanul és nyugodtan megérkezett a helyére.
- És végül is, mi volt azokban az átkozott ládákban? Olyan baromi súlyuk volt, hogy alig tudtuk megmozdítani őket.
- Hát igen - mondja, és szélesen elvigyorodik. - Tudja, a vizes homok néha rohadtul nehéz tud lenni.
- És ezért haltak meg a barátaim? - üvöltöm artikulátlanul. - Te mocskos állat!
Megmozdulok, hogy rávessem magam, mire hátralép, és az arcomba süti a fegyvert. Csak egy kattanás hallatszik, semmi több.
- Mi történt, nem működik? - kérdezem vigyorogva, és nyugodtan leengedem a kezem. - Úgy látszik, mégis csak megérte az árát! Ötezer ruppómba került. Bele van programozva a markolatba a tenyérlenyomatom. Úgyhogy másnak a kezében egy használhatatlan ócskavas az egész. Csak arra kérem, nehogy véletlenül ötször egymás után meghúzza a ravaszt.
- Tényleg? - kérdezi, és mintha hirtelen rájött volna valamire, számító villanást látok a szemében. - Miért? Csak nem oldódik fel olyankor a kód?
Most kinyújtott karral egyenesen a fejemre céloz.
- Kérem ne! - vágok rémült arcot, és lassan hátrálni kezdek, mintha menekülni akarnék.
- Aha! - mondja diadalittasan. - Örülök, hogy elszóltad magad, te barom! Nesze!
Gyors egymásutánban ötször meghúzza a ravaszt, mire iszonyatos dörrenés hallatszik. A hangot többszörös erővel verik vissza a betonfalak.
A fickó feje elrepül, pörögve nekicsapódik a mögötte lévő betonoszlopnak, nagy, vörös foltot hagy rajta, aztán lepottyan a földre. Szétroncsolt nyakának a csonkjából fekete gejzírként tör a magasba a vastag vérsugár, szétterül a levegőben, és mindent bepermetez maga körül. A fej nélküli test egy pillanatig még áll, aztán egy nehéz puffanással összecsuklik, akár egy zsinórját vesztett marionettfigura.
- Én szóltam, kisöcsi! - mondom a hullának, az alatta rohamosan terjedő, hatalmas vértócsát óvatosan kikerülve hozzálépek, és kiszedem a kezéből a HTJ Speciált, amelyből a végzetes golyó hátrafelé repült ki, úgy végzett a fickóval.
Ezek a belgák tudnak valamit, ha ilyen trükkös fegyvereket készítenek. Lehet, hogy egyszer elmegyek hozzájuk.
De ez még később lesz. Mielőtt ezt megtenném, előtte azt hiszem, visszamegyek árnyvadásznak. Van még néhány kifizetetlen számlám ebben az országban, és akik ismernek engem, azok tudják, hogy nem szeretek tartozni senkinek sem. Többek között meg fogok keresni egy Abdullah nevű illetőt is.
Szerintem lesz mit megbeszélnünk…

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2015-05-28 10:21 Kelvin

Kelvin képe

Itt a második rész.
A párbeszédek borzalmasak, nem hiszem el, hogy nem érzed. Zs-kategóriás akciófilmekben vannak ilyenek, amiket még a Film+ is csak este tíz után mer leadni. Ezeket teljesen át kéne írni.
A vége még rosszabb. Gyerekeknek szánt rajzfilmekben szokott ilyesmi előfordulni. Tudom, hogy csak szórakoztatni akartál, meg régebben írtad, de talán érdemes lett volna felülbírálni néhány korábbi döntésedet a fogalmazással kapcsolatban.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2015-05-28 17:29 Gitáros

Gitáros képe

"A párbeszédek borzalmasak, nem hiszem el, hogy nem érzed." - De igen, érzem.
"Ezeket teljesen át kéne írni." - Köszi, de annyira már nem fontos a dolog. A tapasztalatokat leszűrtem, az észrevételeket köszönöm, de miután ez egyszeri kiruccanás volt egy olyan műfajba, ami alapból nem érdekel, inkább hasznosabb dolgokra fordítanám az időmet...
"A vége még rosszabb. Gyerekeknek szánt rajzfilmekben szokott ilyesmi előfordulni." - Azért ne túlozzunk! Én tudom, hogy manapság a gyerekeknek szánt rajzfilmekben már minden baromság előfordul, de azért egymás szétlövése, fejek leszakadása egyelőre még viszonylag ritka.
(Érzem az iróniát, nehogy félreértsd!...:)

Miki

cs, 2015-05-28 11:27 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"A régi csepeli szabadkikötő egyik elhagyott raktárépülete mellett ér minket az alkonyat. A nap zsíros, piszkosvörös tányérja az imént tűnt el a budai hegyek mögött."

Javítsatok ki ha tévedek, de tudtommal Csepeltől északra fekszenek a budai hegyek. Márpedig északon viszonylag ritkán nyugszik le a nap. :-)

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

cs, 2015-05-28 17:33 Gitáros

Gitáros képe

Egyezzünk ki északnyugatban!
(Le a kalappal azelőtt, hogy Te miket észreveszel!...:)

Miki

cs, 2015-05-28 17:54 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Egyezzünk ki északnyugatban!" - Ámen!

"(Le a kalappal azelőtt, hogy Te miket észreveszel!...:)"

:-)
( Szakmai ártalom.)

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

sze, 2015-06-17 15:00 B.L.Torkin

B.L.Torkin képe

:D

cs, 2015-05-28 12:11 Para Celsus

Para Celsus képe

Szóval kis hazánkban játszódik a sztori. Az első részben ebből semmi sem jött át. Sőt, most még inkább hülyének gondoljuk a főhősödet, akinek Magyarországon(!) nem esett le, hogy miért hívja magát minden megbízó Johnsonnak(!).

"Már a neve is jelzi, hogy nem akárkiről van szó. Ő Digó, a rigó. Nem viccelek, így hívják. Amikor ezt először meghallottam, én magam sem akartam elhinni." - ööö... érezzük, hogy ez egy különös név. Nem viccelek, tényleg érezzük. Először mi sem akartuk elhinni. De tényleg nem. Frankóra. Tutin. (Szóval az olvasó elsőre is leveszi, hogy fura a név, nem kell a szájába rágni :D )

"- Miután pillanatok múlva halott lesz - int felém a fegyverrel - elmondhatom magának." - a szokásos zskategória-jelenet, a "kinyírhatnálak, de előtte öt percig pofázok teljesen feleslegesen, és elmondok neked minden olyan információt, amit nem szabadna megtudnod, de neked már úgyis késő, hahaha".

Esetleg egy ilyen mehetett volna még bele:
http://zskategoria.blog.hu/2010/10/03/zssablonjelenetek_a_kinzas
:D


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2015-05-28 17:38 Bloody Dora

Bloody Dora képe

"a szokásos zskategória-jelenet, a "kinyírhatnálak, de előtte öt percig pofázok teljesen feleslegesen, és elmondok neked minden olyan információt, amit nem szabadna megtudnod, de neked már úgyis késő, hahaha"."

Erre kötelező linkelnem:
http://karcolat.hu/irasok/fantasy/hematith/a_verseny

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2015-05-28 17:41 Gitáros

Gitáros képe

Köszönöm!
Az általad belinkelt cikk - amely a "Zssablonjelenetek: a kínzás" címet kapta a keresztségben, - nagyon tetszett, ha egyszer mégis úgy döntök, hogy megírom ennek a szarnak a 3. részét, (az Abdullahhal való nagy találkozás hiteles krónikáját), mindenképpen bele fogok rakni egy ilyen jelenetet...:)))

Miki

cs, 2015-05-28 19:09 Para Celsus

Para Celsus képe

Michelle Rodriguez, mint marcona suna, Franco Nero, mint fehér nindzsa, Steve Austin lehetne az ork, Michael Ironside a genya megbízó, és kész lenne a teljes kliséparádé :D


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2015-05-28 20:44 Gitáros

Gitáros képe

"Nem rossz, nem rossz, de nem is a legjobb" - mondta Latinovits Zoltán Nagy Gábornak "Az ötödik pecsét" egyik emlékezetes jelenetében. Nekem is pont ez jutott eszembe, amikor végignéztem az általad felsoroltak listáját.
Azért ne nyugdíjas otthonokból szedjük össze a szereplőket, ha egy mód van rá!.:D
Ezek a szereplők is jók lennének, de én ennél azért nagyobb léptékben gondolkodom.

Charlize Theron, mint megközelíthetetlen, marcona suna, Jason Statham, mint fehér nindzsa, Danny Trejo lehetne az ork, George Clooney a genya megbízó, és kész lenne a teljes kliséparádé.:D
Ja, és Adrien Brody játszhatná Abdullahot, a bandavezért - "arabosra" kimaszkírozva, színes fejkendőben, hogy a nézők hangos hahotázásban törjenek ki, ahogy meglátják, ezzel a groteszk vonalnak is adnánk egyet, mellesleg pedig a népek közötti átjárhatóság nemes gondolata is érvényesülni tudna kicsinyég...:)))

Miki

cs, 2015-05-28 15:05 Hematith

Hematith képe

Hát, ebben jóval több hibát találtam, mint az első részben. Fölös vagy hiányzó vesszők főleg, problémás fogalmazás néhol. A "mégiscsak" és a "mégis csak" nem ugyanazt jelenti.
A "szinte" kifejezés sem a barátunk:) vagy történik valami, vagy nem. Pláne hogy sűrűn ismétled is a dolgot, a bődületes/hihetetlen erejű fegyverekkel és a málló vakolattal egyetemben. Ezekből talán egy is elég lett volna.
"Na, mindegy! Bízzunk a szerencsénkben!" - ezek eddig hogyan maradtak életben?:) Ilyen hozzáállással nem sajnálom őket.
"...egy köszönésnek is felfogható intéssel elbúcsúznak tőlünk" - vagyis elköszönnek. Túltekert fogalmazás, ahogy az első részben is felhívtuk rá a figyelmed.
"Olyankor kikapcsolja a zajcsökkentőt, és olyan fülsiketítő robajjal repeszt végig a szájtátva figyelő fiatalok sorai között, hogy öröm nézni." - én inkább hallanám azt a robajt, nem nézném;)
Penetráns bűz - ezt már ellőtted az első részben.
Ésatöbbi, ésatöbbi...
Van, van akció, de nem viszi el a hátán a párbeszédeket, az említett problémákat, és a végét. Ne már. Sok az a tizenöt év. Ez ilyen Tom és Jerry-féle beugratás volt a pisztollyal. Meg eleve az, hogy életben hagyták a főszereplőt. Abdullah is ugyanolyan butus, mint az árnyvadász:) Biztos a fejkendő miatt.
Tényleg jobbat vártam. Tizenöt év, meg minden, de mivel most tetted föl, most mondom a véleményemet. És amúgy is: javítanál az írásmódodon, vagy úgy egyáltalán a novellán? Így vagy úgy, de rég meghaladtad az akkori önmagad.
Gondolom mivel a stílus nem a kedvenced, nem mozogtál benne olyan biztosan. Majd bizonyítsd be, hogy nem tévedek:)

cs, 2015-05-28 18:10 Gitáros

Gitáros képe

Kedves vagy, azt meg külön köszönöm, hogy ennyi energiát fordítottál ennek a meglehetősen hosszú történetnek az elolvasására, de a fantasy műfaj "nem az enyém", - soha nem is volt az, - azon belül pedig a shadowrun, mint alfaj, pláne nem.
Megvolt, túl vagyok rajta, azt hiszem, ma már egyáltalán nem írnám meg.
Az akciójeleneteket, - amiknek a plasztikus, gördülékeny leírásában azért meglehetősen otthon vagyok, hadd legyek ennyire nagyképű, - beleraknám más történetekbe.

Vagy átírom az egészet burleszkre.
Csetlő-botló, nyálfolyós, idióta árnyvadászokkal, röhejes külsejű figurákkal, a kutyának sem kellő, kielégületlen, éppen ezért frusztrált csajszikkal, és az egésznek az lesz az alaptörténete, hogy a Bosnyák-téri krumplimaffia összecsap a Keleti pályaudvar-környéki baklava sütőkkel, de az egészbe belezavar a kínai piacon áruló vietnámi strandpapucsosok társasága, és a végső leszámolás a Ferencvárosi pályaudvaron veszteglő, elhagyatott, rozsdás tehervagonok között zajlik le.
Vagy nem...:)

Miki

cs, 2015-05-28 16:53 Giskard

Giskard képe

A pisztolyos jelenet hatalmas! Szegény Johnson egy debil.

----
Ha nem vigyázok, híres író leszek.

cs, 2015-05-28 17:46 Roah

Roah képe

Tizenöt év - az rengeteg idő.

Figyelj, Miki!

Ez a sztori ezer százalékos lehetett akkoriban, amikor írtad.

2015-ben...? Már olyasmi, mint a tárcsázós telefon; elavult. Ráadásul saját bevallásod szerint a műfaj nem a te világod. Hát írj abban, ami a tiéd. Ne sürgesd magad, ne kapkodj, és legfőképp, ne izgulj. Fel kell zárkóznod, ez a helyzet - és ahogyan a jelek mutatják az aktívságodat, fel is fogsz. Idő kérdése? (Nem látod, de a biztonság kedvéért mutatom a monitoromnak az egyik tenyerem, amint másik kezem ujjhegyeit a közepéhez érintve T betűt formálok. Vagyis "Időt kérek".)
Kérhetnél magadnak is azt; időt. :))) Ez a tempó, a visszatéréshez gyorsnak tűnik - hát lassíts. :))) Ne menj a kanyarba kettő-hússzal, egy modern verdával, csak azért, mert tizenöt éve felnyergeltél egy ford musztangot, vagy tánderbördöt - az új autócsodák motorjának erejével még nem vagy teljesen tisztában. A lóerővel. Pilóta vagy, kétség nem férhet ehhez, hát ismerd meg előbb a 2015-ös modelleket, kívül-belül, aztán huppanj egy sci-fivel, vagy azzal, amit kedvelsz, magadnak érzel, huppanj a volán mögé, és padlógázzal száguldhatsz ismét.

Hiszek benned.

Száguldás vason? ;) Nem, nem Dennis Hopperral. Ezzel, ezekkel. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=3Fo1pWkfV9c

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2015-05-28 18:21 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Kata!
Aranyos Vagy, és teljesen igazad van.
Ezt a történetet azért küldtem be, hogy ha már - régebben leírt okok miatt - annak idején nem jelenhetett meg, ne váljon az enyészetté. Valahol nyoma maradjon.
Ilyet nem fogok többet írni, megerőszakolnia nem érdemes magát az embernek, - még pénzért sem, bár engem ez a veszély egyelőre nem fenyeget.:D
Előbb-utóbb kiderül a turpisság.
Egyelőre élvezem az írást, keresem a hang(jaim), néhányat már megtaláltam belőlük, de a futamok még nem mennek úgy, mint szeretném - mintha valami nehezebb motívumot gyakorolnék a gitáromon, és egyelőre még meg-megbicsaklanának az ujjaim... (Sokszor előfordult már, nem ismeretlen az érzés...:)
Az, hogy hiszel bennem, megmelengeti a szívemet, és erőt ad.:D (Kösz!)

Miki

cs, 2015-05-28 18:20 polgarveronika

polgarveronika képe

"Csetlő-botló, nyálfolyós, idióta árnyvadászokkal, röhejes külsejű figurákkal, a kutyának sem kellő, kielégületlen, éppen ezért frusztrált csajszikkal, és az egésznek az lesz az alaptörténete, hogy a Bosnyák-téri krumplimaffia összecsap a Keleti pályaudvar-környéki baklava sütőkkel, de az egészbe belezavar a kínai piacon áruló vietnámi strandpapucsosok társasága, és a végső leszámolás a Ferencvárosi pályaudvaron veszteglő, elhagyatott, rozsdás tehervagonok között zajlik le."
Ez jól hangzik. De nem egyszerű a feladat. Szatírát írni, nagyon nagyon nehéz. De gyakorlásnak meg lehet próbálni.
Ha javasolhatom:az élő beszédben jól hangzó, netán blikfangos szófordulatokat hagyd el! Csak a cselekményre koncentrálj!Jól megválasztott szókészlettel operálj, semmi cicó, semmi fölösleg, a balfékségük a cselekedeteiből jöjjön át, ne a narrátor mondja el az olvasónak.
Nem kell túlbonyolítani, a kevesebb sokszor több:)
Üdv: V.
És újra mondom: semmi nem kötelező!
Csak magadnak tartozol, a saját hangodon!!!

 

_______Tertium non datur ______

cs, 2015-05-28 18:22 Gitáros

Gitáros képe

Oké!

Miki