Angrad, a veterán

(A történet ugyanabban a világban játszódik, mint a "Settenkedők - Sayet Kaugis története" című novella.)

 

Hajdan egy erős harcos volt, ki nem ijedt meg semmitől. A királyhoz hűséges emberekhez tartozott. Rengeteg csatában megállta a helyét és sokszor mentette meg a királyt is egy-egy veszélyes helyzetben. Hűségéért a király bőségesen megjutalmazta. Thernar északi részén kapott egy nagyobb földbirtokot, ami az Ében-tó közelében volt. A birtok Isenth városához tartozott, de az ottani helytartó előnyökben részesítette az öreg veteránt. Nem kellett adóznia és szabadon termeszthetett bármit a földjén. Angrad nem akarta magára haragítani a szomszédokat és becsületes is volt, ezért nem fogadta el az ajánlatot és ugyanúgy adózott, ahogy a többi birtokos.

Békében töltötte az időt az öreg veterán a birtokon. Közeledett az ősz már, ezért fel kellett készülnie a hidegre. A legközelebbi erdő a Vörös-erdő volt, így hát befogta a lovait, felpakolta a szerszámokat és elindult fát gyűjteni. Szekérrel az út nem is tűnt olyan hosszúnak. Mikor megérkezett még csak kora délután volt, bőven volt ideje fát vágni. A lovakat kikötötte egy fához, de olyan helyen, ahol tudtak legelni. A szekeret pedig az állatok közelében hagyta.
- Állj! – kiáltott rá valaki a háta mögül.
Angrad egyáltalán nem ijedt meg, mert a háborúban sok olyan eset történt, hogy az ellenfél hátulról támadt.
- Jó ötlet ez szerinted? – kérdezte a veterán a mögötte lévő alaktól.
- Hallgass!
Furcsa hangokat hallott a veterán, mintha még többen jöttek volna. Nem várt tovább, az övére csatolt szekercét fürgén lekapta és a támadója felé hajította. A fegyver nem ejtett sebet a banditán, de a kardot kicsapta a kezéből. A többi csavargó is elővette a fegyverét. A legtöbb csak egyszerű doronggal harcolt, de az egyiknél egy díszített vívótőr volt. A fegyver markolatán pedig egy címer, ami egy félbevágott búzaszálat ábrázolt.
- Ismerős ez a fegyver… - mondta magában a veterán - …utoljára Lord Serigon kezében láttam ilyet.
- Végezzetek vele! – kiáltott a díszes kardú bandita, majd fegyverét eltéve távozott.
A háta mögül kardok csattogását lehetett csak hallani és szörnyű jajveszékeléseket.
- Mindössze ez volt az összes embered? – kérdezte Angrad a távozó banditától.
- Hogy?! – torpant meg a csavargó.
- Árulj el valamit, honnan szerezted azt a fegyver?
- Én magam kovácsoltam és ez a fegyver lesz a végzeted, Angrad.
- Tudtam, hogy te vagy az Serigon, te fattyú!
- Hát igen, a királypártiak soha nem voltak a barátaim…
- Azt hittem az összes árulóvak sikerült végeznünk, de úgy tűnik tévedtem. A társaid már nem élnek Serigon, de hamarosan te is közéjük kerülsz.
- Majd kiderül – mondta a lord, majd elfutott.
Angrad nem követte, mivel tudta, hogy magától vissza fog térni. A szekérről levette a fejszét és nekilátott a favágásnak.

Sötét, esős idő volt mire a veterán visszaért a birtokra. Lovait és a szekeret gyorsan tető alá vitte, majd a fát elhelyezte a ház mellett.
- Ideje enni valamit – mondta magában.
Egy kis sült hús és néhány szelet kenyér volt az asztalon, ennyi maradt meg az ebédjéből, de ez neki tökéletesen megfelelt. Az eső odakint csendesen esett és hallani lehetett a kopogását a tetőn.
- Vajon hogy téveszthettük szem elől Lord Serigont? – gondolkodott magában Angrad, miközben vacsorázott.
Ekkor hirtelen erősebb kopogás hallatszott a tetőn.
- Ez biztosan nem az eső – mondta Angrad, majd a falhoz támasztott kardot magához vette és kisétált az esőbe.
Sötét volt ezért meggyújtott egy lámpást. Hirtelen még egy kopogást hallott, de ez már sokkal erőteljesebb volt, mint az előző. Körülnézett a ház körül és észrevette, hogy az egyik falból egy nyílvessző áll ki, arra pedig egy koszos papír volt ráfogva egy vékonyabb kötéllel. Kardját a falhoz támasztotta, majd letekerte a papírdarabot és a lámpással megvilágította.
Ez állt rajta:

Ne keresd a bajt, veterán, mert a végén ö fog megtalálni téged!

- Serigon… - mondta magában Angrad, majd összegyűrte a papírt és a sárba hajította.
Kardját magához véve kisétált a ház előtti tisztásra és eloltotta a lámpást.
- Mutasd magad, te áruló kutya! A fenyegetéseiddel nem fogsz elérni semmit! – kiáltotta az éjszakába a veterán, de nem érkezett válasz.
Az eső egyre jobban zuhogott és Angrad már teljesen megázott, így hát visszasétált a házába, de figyelte a közeli fákat és bokrokat, hátha ott rejtőzik egy bandita.

Eközben egy közeli rejtekhelyen banditák gyülekeztek. Őket nem zavarta az eső, hozzászoktak már. Lord Serigon egy asztal közelében állt és épp az egyik főbb banditával beszélgetett:
- Semmi hír a többi lordról? – kérdezte reménykedve.
- Átkutattuk Thernar északi és nyugati részét, de sehol se találtuk meg a többieket.
- Azt hallottam, hogy Lord Gorlan még életben van.
- De hát ő… - akadt meg a bandita szava.
- Igen, egy kicsit durva módszerei vannak a problémákrendezésére, de emellett egy igen képzett harcos.
- Igen, ismerjük nagyon jól, ezért nem is szóltunk magának erről.
- Micsoda?! – emelte fel a hangját a lord – Tudtátok, hogy életben van még rajtam kívül más királyellenes lord és nem szóltatok?!
- Csak a többi ember miatt nem értesítettük magát, mert, ha Lord Gorlan a táborban lenne, lehet, hogy az embereink száma igen csak lecsökkenne.
- Valóban? – szólalt meg egy reszelős hang hátulról – Miért gondolja így?
- Gorlan! Hogy kerülsz ide? – fordult meg Serigon.
- Erről majd később, előbb szeretném hallani, hogy az itt lévő embereknek miért van olyan rossz véleményük rólam. Talán te mondtál nekik valamit?
- Lord Serigon nem mondott semmit, de jól ismerünk téged Lord Gorlan. A rajtaütések során rengeteg társamat megölted.
- Áhh, csak ez a gond? Már azt hittem valami komoly dolog.
- Mi…?! – döbbent meg a bandita.
- Hagyd! Látom semmit se változtál, Gorlan. Ennek örülök, mert nagy szükségünk lenne a segítségedre.
- Valahogy gondoltam, de hát miért is ne? Miről lenne szó?
- A közeli birtokokon él egy veterán, aki hűséges volt a királyhoz és úgy gondolom nagy veszélyt jelent ránk…
- Had találjam ki, Angrad-ról van szó.
- Pontosan. – helyeselt Serigon.
- Hm, valahogy sose kedveltem. – felelt Gorlan.
- Azt tervezzük, hogy holnap megtámadjuk a birtokát. Azonban mielőtt lerohannánk, el kell intézni azt a veteránt, mert könnyedén elbánna velünk.
- Rendben. – válaszolt Lord Gorlan.
A banditavezér már elment a két lordtól és összehívta az embereit.
- Mostantól nem árt figyelni Lord Serigonra, úgy érzem készül valamire – mondta halkan az embereinek.
- Miért gondolod így? – kérdezte az egyikük.
- Egy másik lord is megjelent már, aki képzett harcos, viszont ránk is veszélyt jelenthet, jobb lesz vigyázni vele.
- Hogy lehet az, hogy én mindig kimaradok az ilyen kis beszélgetésekből? – szólalt meg ismét Gorlan reszelős hangja a banditák mögül – Nem szép dolog kibeszélni a másikat, ugye tudjátok?
- Nem tartozunk neked magyarázattal, Gorlan – mondta a banditavezér.
- Általában békés ember vagyok – mosolyodott el a lord – De nem szeretem, ha a hátam mögött beszélnek rólam.
A banditák csak hallgattak, nem nagyon mertek megszólalni, mert már jól ismerték Lord Gorlan-t. Nem épp a békességéről volt híres. Sok kegyetlen dolgot csinált, amíg a király szolgálatában állt, de megunta a parancsolgatást és ő is a királyellenesekhez csatlakozott. De nem csak ez volt az egyetlen ok, ami miatt félni kellett tőle. Fegyverhasználatban is nagyon tapasztalt volt. A hátán egy hatalmas csatabárdot hordott, míg az öve két oldalán egy-egy kard díszelgett. De bármilyen fegyverrel tudott bánni.
- Lord Serigon védelme alatt állunk!
- Valóban? – kérdezte Gorlan, majd leemelte csatabárdját a hátáról – Kíváncsi vagyok mit fog szólni Serigon, hogyha észreveszi, hogy megfogyatkozott a serege.
- Mire készülsz, barátom? – szólalt meg az épp arra járó lord.
- Az embereidre ráférne néhány illemlecke, nem gondolod?
- Talán… - sétált oda Gorlan mellé – De nélkülük semmire se mennénk.
- Ez így igaz! – kiáltotta a bandita.
A lord nem szólt semmit, eltette a csatabárdot, majd Serigonnal együtt távozott. A banditák is visszatértek a munkájukhoz.

Angrad már kora reggel felkelt, hogy utánanézzen a banditáknak. Ismerte Serigont, tudta, hogy az a kutya sose jár egyedül, ahhoz túl gyáva volt. Tehát egy olyan helyet kellett keresnie az erdőben, ahol sokan voltak. Kisétált házából, majd egy közeli rét felé vette az irányt. A közelben jobbágyok végezték mindennapi munkájukat és amikor uruk közelebb ért, meghajlással köszöntötték.
- Nem láttatok erre furcsán viselkedő embereket, barátaim?
- De láttunk, uram. Rongyokat és bőrruhákat viseltek, a vezetőjük pedig színes vászonruhában volt. Arra mentek! – mutatott a földműves az erdő felé.
- Köszönöm, barátom! – hajolt meg Angrad, a jobbágy pedig csodálkozott, hogy a földesúr meghajlással köszöni meg a segítséget.
A veterán gyorsan útnak indult, miután elért az erdő széléhez, kardját a kezébe vette és óvatosan lépkedett a fák között. Távolról hallotta már az emberek beszélgetését és kiabálását. Gondolta, hogy Serigon banditái már a közelben vannak. Kiérve a fák közül furcsa látvány fogadta.
Egy színes ruhákba öltözött ember egy farönkön állva beszélt valamit a többiekhez, akik egyszerű ruhákat és rongyokat viseltek.
- Dorvin, te mit keresel itt? – kérdezte a veterán meglepetten.
- Üdv szomszéd! Csak a jobbágyokkal beszélek meg néhány dolgot – szólt a másik földesúr, aki Angrad barátja volt.
- Az erdőben?
- Igen. Itt minden olyan… csendes – mondta Dorvin, miközben szemeivel a fákat nézegette.
- Amíg nem voltatok itt, csak addig volt csendes a hely – felelt nevetve a veterán.
- Talán igazad van… - nevetett a másik földesúr is – De te mit csinálsz errefelé?
- Néhány banditát keresek… nem láttatok errefelé párat?
- Mi már korán kinn voltunk, de senkit se láttunk, sajnálom.
- Rendben, akkor további jó mulatást – mondta Angrad gúnyosan, majd visszaindult a házához.
A veterán már épp félúton járt, amikor furcsa zajokra lett figyelmes. A boldog mulatozás most átváltott kiabálássá és zajongássá. Gyorsan visszarohant a helyre, ahol találkozott szomszédjával, de már késő volt. Mindenfelé nyílvesszők voltak és az összes jobbágy halott volt.
- Dorvin! Merre vagy? – kiáltotta Angrad.
- Még mindig ugyanott… - szólalt meg a veterán szomszédja a háttérből.
- Mi történt itt, Dorvin?
- Csak egy kis takarítás – mosolyodott el a földesúr, majd óvatosan egy tőrt csúsztatott a kezébe.
- Kik voltak azok? A banditák?!
- Nem... a társaim – mondta, majd a tőrt a veterán felé dobta.
Angrad gyorsan elugrott a dobótőr elől, majd előrántotta kardját.
- Mit jelentsen ez?
- Serigon a fejedet akarja és szép kis summát fizet érte… amúgy se voltál jó szomszéd.
Az ellenséges földesúr egy fejszét vett le a hátáról és Angrad felé futott, de a veterán is megindult. Hatalmas csattanással a fejszének csapódott a kard és a szikrák úgy potyogtak, mintha kézzel szórták volna. Egyik se tudott a másik fölé kerekedni, de Dorvinnak mégis sikerült egy sebet ejtenie ellenfele karján, aki ettől hátrébb ugrott.
- Ebben a királyságban mindenki áruló lett? – üvöltötte Angrad.
- Láthatod, mostanában ez a szokás – nevetett a szomszéd földesúr.
- Miért árultál el, Dorvin?
- Már akkor nem tetszett a képed, amikor a király odaajándékozta neked azt a birtokot.
- Talán kellett volna az a föld?
- Talán… - mosolyodott el ismét a földesúr - …de miután végeztem veled, el is foglalom magamnak.
- Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam, te fattyú! – szólt Angrad, majd erős csapásokkal folyamatosan támadta ellenfelét.
Dorvin nem volt egy harcedzett ember, ezért hamar a földre került, fejszéje pedig messze repült. A veterán nem várt egy percet sem, leszúrta a másik földesurat.
- Te akartad így… - mondta, majd eltéve fegyverét elhagyta a helyszínt.

- Mi történik itt? – kérdezte magában a veterán, miközben hazafelé ballagott – Először a banditák, most pedig Dorvin.
Néhány furcsa alakot pillantott meg a háza körül. Miután már közelebb ért, az ismeretlen alakok fegyvert rántottak és rátámadtak Angrad-ra, aki bátran védekezni készült.
Nem tűntek túl erős ellenfeleknek, mert egyszerű banditák voltak. Néhányat sikerült levágnia a veteránnak, de egyre többen lettek és futni kényszerült. A banditák azonnal üldözőbe vették. Angrad visszaszaladt az erdőbe, de úgy érezte magát, mintha minden fa mögül figyelné őt valaki. Sajnos igaza is volt…
Még több útonálló lépett elő a bozótból és ők is elkezdték üldözni.
A menekülő veterán észrevett egy közeli barlangot. Mikor odaért, gyorsan leugrott, hogy a banditák ne vegyék észre… rossz ötlet volt.
- Mily váratlan meglepetés… - szólalt meg egy hang a barlangból, Serigon volt az.
Angrad hátrafordult és megpillantotta az áruló lordot, Gorlan társaságában.
- Te áruló kutya, most végzek veled! – támadt rá a lordra a veterán, de Lord Gorlan fejszéje hárította a támadást és a fegyver nyelével leterítette Angrad-ot.
- Végezzek vele, Serigon? – kérdezte a fejszés lord.
- Dehogy… egy kicsit elbeszélgetünk, te addig intézd a banditákat.
Lord Serigon felsegítette Angrad-ot, majd egy székre ültette.
- Nos… hogy érzed magad? – kérdezte színlelt kedvességgel.
- Menj a francba… - mondta dühösen a veterán, de egy kissé még mindig meg volt szédülve, ezért nem tudta megtámadni a lordot.
- Úgy tűnik már nem ismered a jó modort, de ez most mindegy is. Tudod mire készülök, barátom?
- Nem érdekel Serigon…
- Azt tervezem, hogy a banditáimmal elüldözöm az összes földesurat, majd miután elfoglaltam a telkeket, beveszem Isenth városát.
- Nagy tervek, de úgy érzem nem fog sikerülni… - mosolyodott el Angrad és úgy tűnt, hogy visszanyerte erejét, már csak a megfelelő pillanatra várt.
- Ki fog engem megállítani, mi? – pattant fel székéről a lord, majd közelebb sétált a veteránhoz – Talán a városi katonák, vagy az ostoba kormányzójuk?
- Inkább egy öreg veterán! – szólt Angrad, majd ráugrott a lordra és leterítette a földre.
Öklével ütni kezdte, de Serigon nem hagyta magát. Félrelökte a veteránt és kardjáért nyúlt.
Angrad se késlekedett, gyorsan felkapta a földről fegyverét, majd ellenfelére támadt, akinek már a kezében ott volt a kard. Összecsattant a két fegyver.
- Lássuk még mindig olyan jó vívó vagy-e, mint régen… - kiáltotta Serigon.
- Hamar vége lesz ennek a párbajnak.
A veterán megpördült és sikerült lefegyvereznie ellenfelét, aki meglepetten hátrált.
- Elintéztem a banditákat, Serigon… - szólalt meg Gorlan a barlang elől.
Körülötte rengeteg bandita hevert a földön, mind vérbe fagyva.
- Mit tettél, te őrült? – kérdezte dühösen a lord, de közben figyelte Angrad-ot is.
- Azt mondtad intézzem a banditákat, hát megtettem…
- Ez nem lehet igaz… - mondta magában Serigon.
- Elintézzem a veteránt?
- Igen, őt kell elintézni és nem a banditákat…
Angrad viszont gyorsabb volt, nem adott időt ellenfelének a támadásra. Előreugrott és kardját Lord Gorlan-ba döfte. A fejszés lord a földre zuhant és nem is kelt fel többé.
- Add fel… - mondta a veterán Sergionnak.
- Soha! – felelt a lord, majd felvett a földről egy fejszét és rátámadt Angrad-ra, aki könnyen hárította a támadást és leszúrta a lordot.
- Így jár minden áruló… - mondta a veterán, majd elhagyta a barlangot.

Körülnézett a banditák táborában, de mindenkivel végzett Gorlan. Angrad visszaindult a birtokára. Az erdő most már sokkal biztonságosabb volt, mint azelőtt.

 

1.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 1.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2012-03-20 19:45 Kelvin

Kelvin képe

Csak beleolvastam, mert ez a műfaj nálam bélgörcsöket okoz, meg időm sincs. Találtam egy elütést ("problémákrendezésére"). Majd a többeik megmondják, milyen.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

k, 2012-03-20 19:53 Gucs

 Igen, lehet előfordulhatnak kisebb hibák benne, mivel ezt régebben írtam még, de gondoltam, hogy feltöltöm, mert már régen raktam fel ide irományt. :) Habár most készülőben van egy újabb, hosszabb novella... hamarosan fel is kerül, ha végeztem vele és átnéztem.

Üdv!

p, 2012-03-23 19:07 Zorg Kipphard

Zorg Kipphard képe

„Hajdan egy erős harcos volt, ki nem ijedt meg semmitől.”

 

Juj, de pocsék kezdő mondat!

Még jó, hogy nem két erős harcos volt egymaga.

Minek az archaizáló „ki” az „aki” helyett?

Semmitől nem ijedt meg, vagyis nem félt pld. a fazekaktól, de azért valakiktől megijedt?

 

„A királyhoz hűséges emberekhez tartozott.”

Ennek a mondatnak egyetlen pozitívuma, hogy stílusában méltó párja az előzőnek.

Hűséges a kutya vagy a házastárs szokott lenni.

Egy lovag, vagy a király egyik embere inkább „hű”. ( Tudom, nüansz – de az ilyen nüanszokból áll össze a stílus.)

Egy dagályos, giccses.

Egy javaslat. „Egyike volt a király hű embereinek”. ( Bár talán a "Király hű embere volt” még jobb.)

 

„Thernar északi részén kapott egy nagyobb földbirtokot, ami az Ében-tó közelében volt.”

Ha lehet, kerüld a létigéket!

Ez a mondat is csak hömpölyög, felesleges részekkel, és még nehezen is értelmezhető.

tehát T. északi részén kapott egy földbirtokot, ami ( vagyis a birtok) az Ében-tó közelében volt, de T. nem volt ott?

 

„A birtok Isenth városához tartozott, de az ottani helytartó előnyökben részesítette az öreg veteránt.”

Mi ez, valami földrajz tankönyv?

 

Most nem megyek bele a feudális rendszer viszonyaiba. Ez a te világod, és ha te úgy gondolod, hogy a királytól kapott föld ( vagyis királyi bírtok) új birtokosa egy helytartónak adózik, akkor ezt elfogadom, még akkor is, ha nekem furcsa.

De ebből a két kifacsart, faramuci mondatból nyugodtan csinálhattál volna egyet.

Valahogy így: „Thernar északi részén, az Ében-tó közelében kapott egy Isenth városához tartozó lovagi birtokot.”

De még ez sem az igazi, mert ha van is jelentősége a sok földrajzi adatnak, azt sokkal kevésbé szájbarágósan, és sokkal kevésbé töményen is lehet adagolni az olvasónak.

 

„Angrad nem akarta magára haragítani a szomszédokat és becsületes is volt, ezért nem fogadta el az ajánlatot és ugyanúgy adózott, ahogy a többi birtokos.”

Egy igazi szent!

 

„Közeledett az ősz már,”

Minek az a „már”?

 

„A legközelebbi erdő a Vörös-erdő volt,”

Thernar északi részén, közel az Ében-tóhoz, Isenth város fennhatósága alatt elment a Vörös-erdőbe?

Mindjárt erek vágok magamon!

 

„elindult fát gyűjteni… bőven volt ideje fát vágni”

A fagyűjtés és a favágás nem ugyanaz!

 

"A szekeret pedig az állatok közelében hagyta."

Én meg már azt hittem, hogy a vállára kapta, és magával vitte.

:-)

 

Na, nekem ennyi elég volt.

Lehet, hogy a történet jó, de a stílus olyan rossz, hogy nincs az a a jó történet, amiért megérné tovább olvasni.

Olvass rengeteget, és felejtsd el a kliséket!

 

Két csillag, mert ma péntek van.

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sapere aude!

p, 2012-03-23 22:32 Gucs

 Üdv!

Valószínűleg azért van benne ennyi hiba, mert ezt még régebben írtam. Igen, talán fontosak azok a dolgok, amiket felsoroltál, azonban az olvasó nem fogja ezeket figyelni minden alkalommal, tehát úgy gondolom, hogy ezek a hibák nem rontják el annyira az irományt.

Tudom, hogy nem ez a legjobb novellám, de gondoltam, hogy ezt is feltöltöm ide, hátha tetszik valakinek. A kommentet pedig köszönöm.

Üdvözlettel: Martin

p, 2012-03-23 22:54 Zorg Kipphard

Zorg Kipphard képe

Szia!

 

Az, hogy régebben írtad, egy dolog. De azért feltöltés elött átnézhetted volna.

Persze, nem "minden alkalommal" fogja figyelni az olvasó, csak amikor először ( és lehet utoljára ) olvassa.

Hidd el, apróságok is el tudják venni az olvasó kedvét!

Sok sikert a továbbiakhoz!

 

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sapere aude!

k, 2012-03-27 19:20 Gucs

 Tudom és ezeket javítani is fogom, köszi szépen. Az újabb irományaimban már nem lesznek ilyen hibák. :)

p, 2012-03-23 19:26 A. G. Stone

A. G. Stone képe

Tipikus fantasy, magát a történetet pedig eléggé sablonosnak érzem. Sok ehhez nagyon hasonlót olvastam már. Az öreg harcos, aki hűséges a királyhoz, akad egy ellenfele, az áruló, akit később legyőz. Vigyél a történetbe olyan elemeket, amik teljesen újak, meglepőek, amitől az olvasó felfigyel rá. Részletezd ki jobban a harci vagy üldözős jeleneteket. Írd le úgy a szereplőket, hogy át lehessen érezni, amit ők. Tedd karakteresebbé őket.

Ne végy föl különböző "álarcokat", miközben írsz, mellőzd a sablonos megfogalmazásokat. Egyébként egy-két helyen tetszett a fogalmazásod, néhol pedig olyan, mintha összecsaptad volna.

Tehát a titok nyitja: Légy önmagad!

A. G. Stone

 

p, 2012-03-23 22:35 Gucs

 Üdv!

Az alaptörténet tényleg sablonos egy kicsit, talán nagyon is, de ezt csak egy kis kiegészítő novellaként szántam a regényhez, amin épp dolgozok. Talán kreatívabb is lehettem volna, amikor kitaláltam az előtörténetet Angrad-nak, azonban talán a következő ilyen novellákban már jobb történet lesz.

A fogalmazással pedig én is így vagyok. Amikor átolvasom, van néhány rész, ahol tetszik a fogalmazásom, de sokszor találok olyat, ami nem túl jó és nem illik a mű környezetéhez. Dolgozok már az ügyön és talán az elkövetkezendő novelláimban ez a hiba nem lesz már jelen. :)

Köszönöm a kommentet.

Üdvözlettel: Martin

szo, 2012-03-24 17:25 A. G. Stone

A. G. Stone képe

Reméljük legközelebb jobb lesz. A történet mindig nagyon fontos, hiszen abban rejlik a mondanivalója az egész műnek. Mikor írni kezdtem én is hasonló "fantasymesét" írtam. Ugyanígy voltam akkor, mint most te. Néhol tetszett, kifejezetten kedvemet leltem egyes részekben, néhol pedig nem tetszett az amit addig írtam. Mellesleg az is regénynek készült. Életem nagy regényét akartam megírni. Nekem is sok időbe telt, mire rájöttem ezekre a dolgokra és javítani tudtam rajtuk. Sok sikert és jó munkát! Stone

k, 2012-03-27 19:22 Gucs

Köszi szépen, igyekszem. :)