Azúr orgyilkos - Kardbáró V.

 V

Már pirkadt, amikor egy csuklyát viselő alak jelent meg a Régió határán. Daryn felől érkezett a hídnál strázsáló katonákhoz. Valamit súgott az egyik őr fülébe, mire az intett a társának, és elhagyták posztjukat. Az alak még utoljára körülnézett, aztán pedig útnak indult egyenesen a Zöld Régióba.

 

Dagger a társának ajándékozta régi fegyvereinek egy részét, köztük a kesztyűbe rejtett pengét és az íjat a kétfajta lövedékkel. Jared megvált régi kardjától, helyette a fegyverraktárban talált fél-telgont vette magához.
– Elkorcsosult fegyver ­ jegyezte meg Dagger gúnyosan.
Kiléptek a Dercaton faluból és az úton haladva elsétáltak a kereszteződésig. Az egyetlen ép útvonal az északra vezető volt, így hát azt követve mentek tovább. Újabb őrjáratokra számítottak, ezért a fák és bokrok maradványai közt osonva próbáltak meg eljutni a terület határáig. Már félúton jártak, amikor megpillantottak egy idegen embert, amint határozott léptekkel halad az ellenkező irányba, a faluba.
– Emblon – suttogta Jared, aki felismerte a csuklya alatt rejtőző arcot.
– Talán ismered? – jött a kérdés a társától.
– Ő a katonák parancsnoka, derék ember.
– Meglátjuk, mennyire – mosolyodott el Dagger, majd kiugrott rejtekéből, egyenesen a magányosan baktató parancsnok elé néhány méterrel.
Emblon meglepően gyorsan reagált, kardot rántva hátrálni kezdett.
– Takarodj innen, orgyilkos! – kiáltotta.
– Ilyen jelzővel se illettek még, de tetszik – mondta a volt fejvadász. – Mi dolgod errefelé, utazó?
– Kérdéseidet másnak tedd fel, vívj meg velem vagy tűnj az utamból.
– Miket is beszélek, hiszen tudom mi a célod – szólalt meg ismét Dagger, és leemelte hátáról a telgont, ami eddig egy bőrtokba volt csúsztatva.
A parancsnok arcán izgalom tükröződött, maga elé tartotta fegyverét. Kardja markolatát olyan erősen szorította, hogy körmei kifehéredtek, de Emblon csak az előtte álló alakra koncentrált.
– Csakhogy végre találkozunk, fejvadász – mondta enyhe dühvel a hangjában, de beszéde furcsa megkönnyebbültséget is sugárzott.
– Most már orgyilkos.
– Hát persze, egy újabb békés szakma – horkantott fel a parancsnok.
Jared észrevette, hogy Dagger enyhén kifelé fordította jobb karját, tudta, hogy közbe kell lépnie. Kiugrott a rejteket adó fa mögül, és a két párbajozni készülő harcos közé lépett.
– Erre most nincs időnk! – kiáltotta társának, majd Emblon felé fordult. ­ Parancsnok, mit keres itt?
– Látom mégse vesztél oda a legutóbbi küldetésben, inkább csatlakoztál ehhez a gyilkoshoz. Már csak az a kérdés, hogy vajon miért?
– Ön is tudja, hogy ki nem állhattam az őrséget. Most pedig álljon félre, vagy tartson velünk.
Dagger az utolsó szóra azonnal felkapta a fejét, visszahelyezte telgonját a tokjába és társához fordult.
– Nem visszük magunkkal a Báró ölebét – mondta tiltakozóan.
– Azért jöttem, hogy végezzek az orgyilkossal, de úgy látszik, hogy egy dezertőrrel több vér fog folyni itt – kiáltotta Emblon, majd rohamot indított Jared felé.
A harcos gyorsan cselekedett. Előhúzta fegyverét, majd kitérve a támadás elől, fél-telgonja markolatával tarkón ütötte a parancsnokot, aki eszméletlenül a földre zuhant. Lendülete utóhatásaként bukfencezett néhányat az ösvényen, majd elterült.
Dagger közelebb ballagott, és lenézett a lábai előtt heverő Emblon-ra.
– Győztem? – kérdezte.

 

A Báró terme üresen tátongott a nagy épületben. A cselédek és szolgák a heti nagytakarítást végezték a rezidencia területén. Daryn ura a városon kívüli birtokán tartózkodott néhány szolgájával és több nemessel együtt. Épp különleges szórakozásukat folytatták, amikor egy futár érkezett az udvar kapujához. Nyílvessző suhant a levegőben, ami nagy csattanással a küldönc mellett lévő faoszlopba csapódott.
– Szép lövés! – dicsérte meg társát az egyik nemes.
– Köszönöm, Gerwald! – mondta az íjász, majd a Báró felé fordult. ­ Azt hiszem leveled jött.
A levélhordozó óvatosan odasietett a címzetthez, és átadta a levelet. Futva indult vissza a kijárat felé.
– Mozgó célpont, gyerünk! – kiáltotta egy másik vendég.
Az íjász lövedéket helyezett a húrra, megfeszítette fegyverét, és lőtt. A nyílvessző ismét a fába csapódott, de addigra már a futár sietve elvágtatott.
A Kardbáró csendben ült egy kipárnázott széken, majd kisvártatva odaintette egyik inasát.
– Mit parancsol, uram?
– Készítsd a lovamat, és a kardokat! – adta ki a parancsot, aztán illedelmesen távozásra intette vendégeit.

 

A kőhíd előtt álltak, de még a Régióban.
– Győzd meg a parancsnokodat, én addig körülnézek! – mondta Dagger a társának.
– Mi van akkor, ha nem sikerül? – kérdezte Jared, miközben egy fa tövébe ültette az eszméletlen kapitányt.
– Tudod a dolgod.
Az orgyilkos elindult felderíteni a folyó mentén, társa pedig ott maradt Emblonnal. Néhány pofonnal és arcba locsolt vízzel később a kapitány végre magához tért.
– Jól van, parancsnok?
– Áruló – nyögte a parancsnok, majd megpróbált rátámadni az előtte álló Jared-ra, azonban nem volt hozzá elég ereje.
– Tudja, én mindig is szabadúszó voltam, és egy magamfajta nem fog megváltozni, csak mert belekényszerítik ebbe a katonásdiba.
– Nem érdekelnek a kifogásai, lógni fog.
– Ahhoz előbb el kell jutnia a városba, ami jelen helyzetben sajnos nem megoldható – mondta Jared, majd körülnézve folytatta. – Így hát két választása maradt. Csatlakozik hozzánk, vagy eltakarítjuk az utunkból.
Emblon nagy nehezen feltápászkodott, de csak enyhén imbolyogva tudott megállni a talpán.
– Felejtsd el, mocskos dezertőr.
– Akkor hát nem maradt más választásom…
Az orgyilkos előhúzta a fél-telgont és lesújtásra emelte, amikor meghallotta Dagger kiáltásait:
– Itt jön az emberünk, fuss! – kiabálta társának, majd elsuhant mellette.
Heves lódobogások és keréknyikorgás ütötte meg Jared fülét, így otthagyva Emblont, követte a másik orgyilkost.

 

A Báró dühösen lépett ki az üres házból, kardját a földbe mélyesztette, és a kerítésre támaszkodva kémlelte a területet. Néhány perc múlva egy lovas vágtatott az épülethez.
– Mi hír a kereskedőről? – kérdezte a Báró.
– Az egyik közeli faluban felismerték a szekeret, kelet felé haladt – válaszolta a felderítő.
– A Zöld régió felé…
A Kardbáró elgondolkodott néhány percig, majd szó nélkül felpattant a lovára, és elvágtatott.

 

A szekér lassított, majd megállt a földön ülő ember előtt. Egy férfi ugrott le a bakról. Lepillantott az előtte lévő alakra, akit azonnal felismert.
– Emlékszel még rám, Emblon? – kérdezte gúnyosan.
– Azt hittem, hogy sietős a dolgod, azért hajtod ennyire azt a szekeret.
– A régi cimborákra mindig van időm – mondta a kereskedő, majd maga mögé pillantva folytatta –, de most ideje lenne távoznom, a Báró nem fogja egykönnyen feladni.
– Szóval ismét összetűzésbe keveredtél vele – horkantott fel a parancsnok.
– Nekem mindig sikerül, tudod – tette hozzá a kereskedő, miközben felszállt a szekérre.
Emblon eltöprengett valamin, majd mielőtt még a szekér elhajtott volna, odaszólt az indulni készülő férfinak:
– Várj, merre indulsz el?
– Egyelőre minél messzebbre, de vissza fogok térni.
– Veled tartok, ha később szembeszállnál a Báróval.
– Hm ­ gondolkodott el a kereskedő ­, a tapasztalatod még jól jöhet. Pattanj fel!
A parancsnok felmászott a bakra, majd elindult a szekér.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2012-12-19 09:51 Sren

Sren képe

És íme az ötödik rész. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-12-19 13:10 Gucs

Köszönöm, hogy kiraktad. :)

sze, 2012-12-19 11:04 Vist

Vist képe

"egy idegen embert, " - egy idegent?
"visszahelyezte telgonját a tokjába és társához fordult." - vessző
"indulni készülő férfinak:
– Várj, merre indulsz el?" - ezt a kis szóismétlést talán könnyű orvosolni
Valahol volt egy önözés is, ami számomra furcsán hangzott.

Nem vagyok valami jó a hibakeresében, nekem olvasás közben ezek tűntek fel.

A párbeszéd itt-ott erőltetettnek tűnt a számomra, de nagyrészt azért gördülékenyen olvastam.
Hány részesnek ígérkezik a történet?

sze, 2012-12-19 14:24 Gucs

Egy darabig pihentettem az írást, lehet azért voltam kissé figyelmetlen. A párbeszédeken próbálok javítani, sokszor fel is olvasom, csak hogy lássam, milyen lenne, ha élőben mondanák. :)

Köszi a kommentet és az észrevételeket. :)