Dagger - Fejvadász élet I.

Dagger – Fejvadász élet

Első rész

„Vedd fel álarcod, és felejtsd nevedet” – ez a Dercaton-klán jelmondata. Mindig elvégezzük a feladatunkat, nem számít mily nehéz, vagy bonyolult, bármi áron befejezzük azt, amit elkezdtünk. Fejvadászokra mindig is szükség volt és lesz is, amíg jelen van a rossz a világban. A jó nem élhet a gonoszság árnyékában. Ez volt az, ami mesterünket, Dirket hajtotta, amikor megalapította a szervezetet. Akkoriban hemzsegtek a csavargók, banditák és más rosszfiúk itt, a Zöld Régióban. Ugyan nem mindig a jó oldalon állunk, sokszor előfordul, hogy privát megbízatásokat is elfogadunk, de fő célunk a gonosztevők likvidálása.
 

Jómagam már régóta vagyok tagja ennek a közösségnek. Talán tíz, vagy tizenöt éve már. A fejvadász életstílus izgalmakban bővelkedő, ezért egy idő után az ember elfelejti, hogy mikor és miért csatlakozott.
 

Az az este is ugyanolyan volt, mint a többi. Egyszerű feladat, gyors végrehajtás. Mindössze egy tíz főből álló csoportot kellett hidegre tennem. Banditák és útonállók díszes gyülekezete volt az…

Megközelítettem a fákkal tarkított területet, ahol célpontjaim tábort vertek éjszakára. A sötétben lépkedve hűvös levegő csapta meg az arcomat, ezért szürke csuklyámat felhúzva haladtam tovább. Óvatosan lépkedtem az avaron, ami száraz faágak és egyéb zajkeltő dolgoknak adott otthont. Osonásomat elősegítette a lábra simuló, enyhén keményített talpú bőrcsizma. Így nem csak halkabban tudtam járni, de a mászást is nagyban megkönnyítette. A közelben parázsló tűzrakó helyet vettem észre. Már nem lehettem messze.
 

Kitapogattam a megfelelő fatörzset, amin felmászhattam, majd útnak is indultam. A törzs több helyen is bütykös volt és megfelelő ágat se találtam rajta. Szövetkesztyűm tenyérrésze bőrből készült, ami biztosabb kapaszkodást nyújt. Átszökkentem egy másik tölgyre, igyekezve minél halkabban érkezni. A hátamon lévő tegezekben megzörrentek ugyan a kilövésre váró nyílvesszők, de nem hallotta meg senki a zajukat. Egy vastagabb faágra kapaszkodtam föl és ráguggoltam. Hátamat a törzsnek vetve szinte tökéletes rálátásom nyílt a banditákra. A levelek takarásában elővettem íjamat bőrtokjából. A tökéletes lövéshez a legjobb feltételekre volt szükségem. Egy recézett hegyű nyílvesszőt helyeztem az idegre. Enyhe szél kerekedett az erdőben, megnehezítve ezzel a pontosságot. Észak felől érkeztek a hűvös fuvallatok, így kicsivel jobbra kellett céloznom. Veszélyesen megingott alattam a faág egy erősebb széllökéstől, a bal lábammal kitámasztottam magam. Célpontom mélyen aludt a koszos földön, tökéletes találatnak ígérkezett. Íjkesztyűs kezemet az idegre helyeztem és két ujjal közrefogtam a nyílvessző tollas végét. Különösen figyeltem arra, hogy a kisujjamat még véletlenül se nyújtsam ki, ugyanis a bőrkesztyűbe rejtett penge kicsapódva tönkretehette volna a lövést. A fejére célozva megfeszítettem a fejvadász fegyvert és útjára indítottam a vesszőt.
 

A lövedék kicsapódott a levelek közül, majd hangos csattanással lyukat ütött célpontom koponyáján. A banditák nem tűntek túl ébereknek, nem keltek fel társuk kivégzésének zajára. A másik tegezhez nyúltam és előhúztam belőle egy különleges nyílvesszőt. A hegyet bőrsapkával fedtem le, ugyanis ritka erős méreggel volt bevonva, ráadásul edzett acélból készült, így páncéltörőként is funkcionált. A tervemhez nem volt szükség szabaddá tenni a nyílhegyet, ezért tokkal együtt lőttem ki. Célba is ért a lövedék, egyenesen a füstölgő és parázsló tábortűzbe. A hő hatására leoldódott a védősapka alatt lévő méreg a hegyről és a füsttel keveredve szétáradt a táborban. Csak humanoidok ellen volt hatásos ez a vegyület. Belélegezve, vagy nyílvessző által a testbe jutva azonnal megbénítja az idegközpontot és rövid időn belül halált okoz. Így is történt. A csavargók szinte azonnal lebénultak és hamar kilehelték a lelküket. Egyikük azonban egy zárt sátorban aludt, amit eddig nem vettem észre a sötétben. Néhány percbe tellett, amíg a mérgező anyag feloldódott a levegőben és ismét tiszta lett a terep. Az ág nem nyúlt túl magasra, így hát levetődtem és bukfencezve talpra álltam. A holttesteken át lépkedve haladtam. Elővettem az egyik, kissé hajlított pengéjű tőrömet az övemről és lyukat kezdtem vágni a sátorfalon.
 

Odabent egy marcona alak horkolt, kétkezes pallosa mellette hevert a földön. Az szolgált bizonyítékként, meg kellett szereznem. Nagyobb bejáratot csináltam magamnak, majd bemásztam. Halkan lépkedve közelítettem a kard és tulajdonosa felé. Már nyúltam volna a fegyverért, amikor hirtelen kinyitotta a szemét és egy erős rúgással oldalba talált. Megpördültem a tengelyem körül és lábra érkeztem. Jobb kezemen kinyújtottam a kisujjamat, amitől kicsapódott a penge. Odaszökkentem, de akkor már nála volt a kardja és hatalmasat suhintott vele. Hátravetődtem és a földön fekve a bal karomon lévő vállvédőhöz nyúltam. Az alatta lapuló dobótőrök közül kettőt előhúztam, majd ellenfelem fejé hajítottam. A kések belefúródtak a mellkasába. Megingott és felém dőlt. Újból előkerült a rejtett penge és mindkét kezemet előre tartottam. A kolosszus egyenesen a fegyverbe dőlt, majd rám. Az arcomra csapódott egy adag nyál a szájából és megéreztem a bűzös, rothadó húsra emlékeztető szagát. Odébb löktem a mocskot, majd leporoltam szürke öltözékemet, amin apró vércseppek éktelenkedtek ellenfelem nyílt sebeitől. Kezembe fogtam a pallosát, és elhagytam a sátrat, majd egy rövidebb séta után az erdőt is.
 

– Feladat teljesítve – mondtam Dirknek, miután leraktam az asztalra a fegyvert.
– Szép munka, Dagger, mint mindig – jöttek a dicsérő szavak, de nem hatottak meg, mindenkinek ezt mondta.
– Érkeztek további utasítások?
– Egyelőre nem, de lenne itt egy másik feladat – kezdte izgatottan, de tudta, hogy el fogom vállalni.

– Hallgatom…