A portya

A kúria távolról nézve új építésűnek tűnt, közelebb érve látták csak, milyen régi, elhanyagolt építmény. Az udvart belepte a kesernyés illatot árasztó futógaz; a növény végeláthatatlan, kígyózó szárai rozsdaette szerszámokat rejtettek. Egyedül egy gömbölyű kődarabokból emelt, rozzant kútkáva állta a gyomok és a dudva rohamát. Finom szemcséjű homok lepett be mindent – a terjeszkedő sivatag milliónyi előfutára, amiket az állandóan fújó, fülledt keleti szél hordott szerteszét. A kúria falait kőtéglákból emelték. Valaha talán vakolat fedte őket, de az erózió azóta kíméletlenül lemarta a szürke tömböket, és szeszélyes kacskaringókat vésett beléjük. Vályogból épített, düledező csűr foglalta el az udvar nyugati felét: lyukacsos teteje alatt egy ősrégi targonca, néhány fémteknő és egy hatalmas gumikerék rostokolt.
Amíg az elővédek elfoglalták a helyüket, Harcifőnök vasrúdjára támaszkodva megállt az udvar közepén. Hatalmas termetű mutáns volt, csúf, váladékozó daganatokkal a testén. Ő vezette azt a kicsiny csapatot, amely zsákmány után kutatva a keleti, elsivatagosodott területeken tette próbára szerencséjét.
A hordának fenn kellett maradnia, a békés élelemszerzési módok pedig nem hoztak elég utánpótlást nekik – otthonuk, egy kiürült kőbánya amúgy sem engedett sok teret az állattenyésztésnek vagy a gabonatermesztésnek. Azt tették hát, amihez a legjobban értettek: vadásztak. Emberekre, mutánsokra, démoni vérrel fertőzött kreatúrákra. Más csapatoktól, más falkáktól vették el, amit azok összegyűjtöttek. Ha ehhez gyilkolni kellett, megtették. Ha meg kellett halniuk a hordáért, hát meghaltak.
Rablás, gondolta a mutáns. Az egész élet rablás.
Jobbra sandított, a kút káváján gubbasztó alakra. Az nem nézett vissza rá, továbbra is az épület bejáratát bámulta ritkás hajának arca elé lógó tincsein át. Kopott, bordó színű bőrkabátot viselt, de nem úgy tűnt, mintha zavarná a hőség. Sál takarta arcát, csak kiugró arccsontja és seszínű szeme látszott a sötét szövet felett. A gazt bámulta, melynek tömegében egyenletes, mély nyomot hagytak a nemrég hazatért kúria-lakók.
Harcifőnök grimaszolt. Álmokban Vadászó új jövevény volt a hordában. Született gyilkosnak, remek felderítőnek ismerték meg, de nem tudtak rajta eligazodni. Még azt sem tudták, hím-e vagy nőstény. A bőrkabátos minden közeledési kísérletet azonnal és rendkívül durván meghiúsított.
Migel, egy zsákruhába öltözött, malacképű mutáns intett a vezetőnek: minden tiszta. Portya idején ritkán beszéltek, észrevétlenek maradtak ameddig csak lehet. Harcifőnök megvárta, amíg a csapat többi tagja is felbukkan, aztán ismét Álmokban Vadászóra nézett, immár nyíltan, türelmetlenül. Tudta, a másik csalhatatlanul megérzi a veszélyt.
A bordó kabátos kecsesen leugrott a gaz borította talajra. Tekintetét a kúria szúette, csontfehérré fakult bejárati ajtajára szegezte, majd bólintott. Na, végre, gondolta Harcifőnök, és parancsot adott a behatolásra.

Kora reggel akadtak a nyomokra. Két csapás keresztezte egymást: egy, amelyet hatalmas, hasított paták vájtak a földbe, és egy másik, bakancsos lábak által hátrahagyott ösvény.
Minotauruszok futottak bele egy fosztogató bandába. Meglehet nem véletlenül, ezt azonban a portyacsapat nyomolvasói nem tudták megállapítani. Álmokban Vadászó hallgatott – egyébként sem beszélt soha. A hátrahagyott vértócsákat bámulta. Akkor mozdult csak, amikor Harcifőnök és a többiek elindultak az immár egyetlen nyomvonalon.
A bika-embereket legyűrték. Fegyverdarabokat, üres töltényhüvelyeket, hullákat hiába kerestek az összecsapás helyén: a győztesek mindent magukkal vittek. Erre utaltak a széles, párhuzamos barázdák, amiket egy afféle primitív szállítóeszköz-féleség hagyhatott. A horda is gyakran használt ilyet.
Harcifőnök bosszankodott. Szerette volna tudni, milyen tűzerővel rendelkezik a csapat, amelynek nyomába eredtek. Ha azok képesek voltak lerohanni egy minotaurusz-családot, a mindössze hat főt számláló portyacsapatnak minden ravaszságát elő kellett vennie a győzelem érdekében.
Hogy futni hagyják a zsírosnak ígérkező zsákmányt, arról szó sem esett. A horda mindenek felett.

Amikor óvatosan benyitottak, csend és áporodott szag fogadta őket. Más semmi – se őrök, se primitív csapdák, se semmi. Csodálkozva összenéztek, aztán Harcifőnök vállat vont. Ha ennyire elbizakodottak, ő nem bánja.
Végigaraszoltak a mocskos előszoba fala mellett, amelyen sárgás csíkok őrizték a tapéta emlékét. A hosszú, keskeny helyiségből – a mutáns vezér figyelmét nem kerülte el, két ember milyen egyszerűen visszaverhette volna őket ott – a kúria központi termébe jutottak. Az egykor szebb napokat látott, díszteremként szolgáló helyiségben halmokban állt a szemét. A szagból ítélve a lakók még arra sem vették a fáradtságot, hogy odakint végezzék a dolgukat. Használhatatlan műanyag eszközök, ragaccsal borított, csonka bútorok, penésztől összetapadt ágynemű... Rovátka, a nyurga, kölyökképű portyatag Harcifőnök felé fordult. Nem szólt, de kérdő tekintete beszélt helyette.
Ezért jöttünk?
A vezér megrázta fejét, néhány megmaradt hajszála vadul libegett feje körül. Még semmit sem láttak, ez csak az előtér. Kell itt lennie valami készletnek, tartaléknak, vagy akár néhány fegyvernek! Felmérte a lehetőségeket. A teremből jobbra, balra is nyílt egy folyosó, de az előbbit betonkeménnyé csomósodott szeméthalom torlaszolta el. Lehetetlennek tűnt átjutni rajta. Az északi oldalon lépcső vezetett fel az emeletre, de Harcifőnök egyelőre nem akart felmerészkedni. Jobbnak látta, ha minél közelebb maradnak a kijárathoz. A baloldal mellett döntött hát; gyors, ingerült kézmozdulattal jelt adott az elővédnek, majd vasrúdját markolva ő is követte őket.
A szűk folyosón nehezen fértek el, Álmokban Vadászó mégis elébük került valahogy. Hangtalanul, mint egy szellem, végiglépdelt a felszaggatott padlón, kezében ököltőr villant. Harcifőnök sokadjára eltűnődött azon, vajon ez a titokzatos alak miért csatlakozott hozzájuk? Hiszen nincs szüksége senkire. A következő pillanatban kisöpörte fejéből ezeket a gondolatokat, mert a bőrkabátos megtorpant, és felemelt kézzel megálljt intett.
Fény szűrődött ki egy falba vágott ajtónyílásból. Csörömpölés, fém csikorgása hallatszott tompán, a levegőt pedig sült hús ínycsiklandó illata töltötte meg, elnyomva a padlót borító szemét penetráns bűzét. Harcifőnök vigyázva belesett a nyíláson. Vadászó átsuhant a másik oldalra, és leguggolva követte a példáját.
Hordók sorakoztak a valaha fehérre meszelt, mostanra azonban a zsírtól, kosztól sötétre színeződött falak mentén. A túlsó sarokban jókora, idomtalan kemence terpeszkedett; hozzáértés nélkül, ügyetlenül építették. Domború, repedésekkel teli falát sebtében odavágott sárcsomókkal próbálták tömíteni, igencsak kevés sikerrel. Mellette egy kis alkóvban máglya égett, fölé rácsot erősítettek.
A helyiség nagy részét hosszú, széles munkaasztal foglalta el, vértől iszamós lapjánál tagbaszakadt, kötényes alak dolgozott. Szőrös vállát, hátát, rengő izmú karjait vörhenyesre festették a lobogó lángok. Háttal állt a portyázóknak, és időről időre lecsapott valamire, ami előtte feküdt az asztalon. A hangból ítélve húsba. Egy rozsdás bárddal dolgozott: a súlyos penge könyörtelen monotonitással csapódott az anyagba.
Harcifőnök mögött az egyik portyatag nagyot nyelt. A vezér is éhes volt, de uralkodott magán. Azt azonban tudta, nem hagyhatják a hátuk mögött ezt a nagydarab, bestiális szakácsot. Maradásra intette a többieket, majd óvatosan araszolva megpróbálta megközelíteni az alakot. Remélte, a másik annyira belefeledkezett a munkájába, hogy csak akkor veszi majd észre, miután már késő.
Még félúton sem járt, amikor a szakács megperdült.
Idióta vigyor ült tésztaképén, amit csak még visszataszítóbbá tett a szája körül szétkent vér. Úgy látszott, nem bírta ki előkóstolás nélkül... Kezéből gyakorlat szülte magabiztossággal repült ki a bárd. Harcifőnök oldalra hajolt, így az eszköz az ajtón berontó, pókhasú mutánst találta el, és a kulcscsontját eltörve mélyen a húsába állt. A portyatag nagyot nyikkant, kezéből kihullott a gyatrán összetákolt számszeríj. A berontó Migel kíméletlenül félrelökte, és a szakácsra irányította fegyverét, aki továbbra is vigyorogva, hosszú kést rántott elő övéből. A portyacsapatra vetette magát.
Harcifőnök meglendítette vasrúdját. A szakács lábait tenyérnyivel térd alatt érte az ütés. Rekedten felordított, és mulatságosan meglepett képet vágva előrezuhant. Esés közben azonban még sikerült mély, véres csíkot húznia késével a vezér fejének tetejére. A mutáns érezte, hogy a meleg vér lassan kibuggyan a sebből, de nem ért rá ezzel foglalkozni. Megpörgette a rudat, és mielőtt a kötényes megfordulhatott volna fektében, a tarkójába döfte a kihegyezett fémdorongot.
Egy fahasáb hangosat reccsent a tűzben.
A mutáns lihegve végignézett csapatán. Az, akit eltalált a bárd, mészfehér arccal próbálta bekötni a vállán tátongó sebet. Álmokban Vadászó, aki utolsóként lépett a konyhába, elkapta Harcifőnök pillantását, és megrázta a fejét. A vezér kiköpött, majd szétmázolta saját vérét a fejbőrén.

A hordók tetejére koponyákat szögeltek a megkülönböztetés végett, mindegyikre másik fajét. Disznó, kutya, borz... kicsivel odébb ember, minotaurusz, és egy deformált, széles állkapcsú mutáns. Sózott húst és szalonnát találtak a fedelek alatt: a portyacsapat nyála kicsordult, ahogy szemrevételezte a zsákmányt. Harcifőnök durván rácsapott az egyik hordóra, amiben a "címke" alapján emberhúst tároltak. Majdnem eltörte a szintén arra nyúló mutáns kezét. Nem nevezhették válogatósnak - a finnyás peremlakók nem éltek sokáig -, de összerázkódott a gondolatra, hogy olyat egyen, ami valaha két lábon járt.
Persze nem ez volt az egyetlen ok. Az eroik például a kannibalizmus útját járták, és a Peremvidék legtöbb frakciója irtotta őket, ahol csak érte: Harcifőnök halálra ítélte volna a saját törzsét, ha enged a tiltott hús kísértésének.
Sok, azóta halott ellenfele alábecsülte a mutáns vezért; nem nézte ki belőle azt a ravaszságot és felelősségtudatot, amellyel a hordát vezette.
Végignézett a hosszú asztalon, amelyen egy minotaurusz hevert. A szakács már javarészt feldarabolta, némely részről csontig lehántotta a húst. Csupaszon, véresen világított a hatalmas koponya, szarváról húsfoszlányok lógtak, mintha a teremtmény önmagát nyársalta volna fel. A mutáns észrevette az egyik szemgolyót, ami ragacsos golyóként hevert az asztallapon. Érte nyúlt, talán hogy visszahelyezze a koponyába. Rovátka, Migel és egy másik falkatag közben háncshevederekkel ellátott raffiazsákokba pakolták a húst. Álmokban Vadászó, aki az ajtónyílásnál őrködött, hirtelen megdermedt és felnézett a mennyezetre.
Lábdobogás rázta meg az emeletet. Harcifőnöknek eszébe jutottak a korábban látott nyomok: súlyos, széles talpú bakancsok nyomai... A zaj elhalkult, csak hogy utána a folyosó túlsó végén folytatódjon. Talán volt egy másik lépcső is, amin az ismeretlenek lerohantak. Még néhány másodperc és a földszinten lesznek... Migel eleresztette a zsákját, és előrébb rántotta a hátán lógó számszeríjat. Ellenőrizte, feszes-e a húr, majd kilépett a szeméttől zsúfolt folyosóra.
Abban a pillanatban szétlőtték a fejét. Koponyájának hajas-véres darabkái a falnak csapódtak, tovább mocskolva a valaha tiszta felületet. Robajló hang töltötte be a szűk teret; még el sem ült, mikor Álmokban Vadászó kiperdült az ajtónyíláson. Jobbjában hangtompítós pisztolyát tartotta, balja figyelmeztetően megálljt parancsolt Harcifőnökéknek. A vezér persze nem hallgatott rá. Őt senki ne utasítsa! Mire azonban kidübörgött a konyhából, Vadászó félúton járt a támadók felé.
A bordó kabátos villámként cikázott a lomokkal borított, egyenetlen talajon. Akik megölték a malacképűt – ápolatlan, szőrös humánok, pontos fajukat nem tudta megállapítani, csak annyit látott, hogy hárman vannak –, vastag, huzagolt csövű fegyvert emeltek rá. Tétovázás nélkül lőttek, amint meglátták, ő viszont másnak született, mint Migel. Talpát nekivetette a tapétacsíkokat vedlő falnak, majd balra és előre vetette magát a levegőbe. Mennydörgő halál suhant el mellette, alatta, de nem sebezte meg egyik lövedék sem. Földet érve átbucskázott a fején, és célra emelte a hangtompítóst.
Golyót eresztett a legközelebbi humán fejébe, jobbra gurult, de több lövés nem érkezett. Üresen kattant a závárzat, egyszer, kétszer: úgy látszott, a szörnyű erejű fegyverek csak egylövetűek.
Nagy hiba, ha nem megy biztosra a támadó. Nem volt rest kihasználni ezt a hibát.
Három gyors szökelléssel a humánok mellett termett, kabátja halálszárnyként lobogott nyúlánk alakja mögött. Megcsapta első ellenfelének szaga: vér, rothadás és izzadtság. A drabális, csapott homlokú fosztogató a csövénél fogott rá fegyverére, majd bunkóként használva azt lecsapott. Elhibázta, a súlyos fémtus egy, a fal mellett álló szekrény roncsaiba csapódott.
Szilánkeső lepte el a komor tánc szereplőit. Vadászó kiejtette kezéből a pisztolyt, elővarázsolta ököltőreit, és mielőtt a másik újból nekihuzakodott volna, támadásba lendült. Érzékelte a puskájával bajlódó harmadikat, akárcsak a vasrúdját előreszegező, rohamra induló Harcifőnököt is, de egyelőre nem foglalkozott velük.
Pengéjét a fosztogató felkarjába döfte, majd felvezette a húsban, egészen a vállig. A másik tőrrel gyors szúrásokat vitt be a vesébe, a bordák alá és a nyakba. Végezetül könyökével ütést mért a szőrös arcba. A humánnak ennyi bőven elég volt: teste nagy robajjal a padlót borító szeméttengerbe zuhant, társának azonban sikerült végre csőre töltenie fegyverét. Egyetlen sima mozdulattal Vadászó fejének szegezte a puskát, és meg is húzta volna a ravaszt, ha nem ér oda Harcifőnök.
A hatalmas termetű mutáns daganatok lepte karjának minden erejével döfött. Kihegyezett vasdorongja szinte ellenállás nélkül szaladt át a fosztogató testén, de ő nem elégedett meg ennyivel. Egészen a folyosó végén lévő falig tolta ellenfelét, ott felemelte a földről, és felszegezte a falra.
Pillanatnyi, fájó csend telepedett az élőkre, aztán az is elmúlt. A haldoklók utolsó rángásai, a portyatagok óvatos léptei, és legfőképp az emeletről leszűrődő gyanús zajok emlékeztették Harcifőnököt, hogy a veszély még nem szűnt meg.
Lihegve hátranézett. Álmokban Vadászó megdermedt, válla felett a vezért bámulta. Tekintetéből semmit nem lehetett kiolvasni, ennek ellenére Harcifőnök biztosra vette, belül fortyog a dühtől. Valószínűleg még sosem volt rászorulva arra, hogy megmentsék az életét. A mutáns elégedettséget érzett, de óvakodott attól, hogy ki is mutassa.
Vadászó végre megmozdult. Felszedte a padlóról hangtompítós pisztolyát; mozdulatán, ahogy felkapta a fegyvert látszott, milyen ingerült. Futólag a közeledő Rovátkáékra pillantott, majd visszafordult a fal felé, amin még ott rángott Harcifőnök áldozata. Kinyújtott karjával arra a kis oldaljáratra mutatott, ahonnan a fosztogatók felbukkantak.
A járat nem volt hosszú. Pár lépés után, egy töredezett sarkú kiszögellés mögött ingatagnak látszó, hiányos lépcsősor vezetett fel az emeletre. Csoda, hogy a nemrég ledübörgő három fosztogató súlyát kibírta. A vezér kiszabadította fegyverét, és ő is szemügyre vette a cseppet sem bizalomgerjesztő alkotmányt. Vállat vont.
Ha már belekezdtek, miért ne fejeznék be?

Rovátka haladt legelöl. Szakadt pólója és rövidnadrágja láttatni engedte jobb oldalán a hegeket, amelyekről a nevét kapta. Valaki gyerekkorában mérőpálcának használta: szép, szabályos vonalakat vágott a húsába, arasznyi távolságban, válltól bokáig.
Pattanásokkal teli kölyökképe ártalmatlannak tűnt, de kezében tenyérnyi, vastag acéllapokból kivágott dobócsillagokat tartott. Noha pontatlan kidolgozásuk miatt alaposan félrehordtak, mesterien kezelte őket. Már két fosztogatót elintézett velük, mióta felértek az emeletre. Közvetlenül mögötte Álmokban Vadászó haladt, majd Harcifőnök. Az utóvédnek hagyott mutáns féloldalasan haladt, és minduntalan hátrafelé kémlelt.
Mindannyian véreztek, kisebb-nagyobb sebekből; a legtöbbet a vasrudas kapta. Bal karját, oldalát elborította saját és áldozatainak vére, de ő fel sem vette a sebek okozta fájdalmat.
Sok ajtót találtak, de a kúria lakói szinte mindegyiket bedeszkázták. A vezér úgy ítélte meg, hogy amíg ki nem füstölték ellenfeleiket, nem éri meg velük bajlódni. Anélkül is elég gondjuk akadt.
A támadók két hullámban érkeztek. Alig néhány lépés után szabályos zárótűz fogadta őket; revolverekből, tűvetőkből, és a már jól ismert egylövetű puskákból tüzeltek rájuk. Sikerült átvészelniük a rohamot, mi több, saját fegyvereikkel le is szedték a humánok nagy részét. Harcifőnök eleinte dühöngött: egyik ellenfeléhez sem tudott elég közel kerülni, hogy vasrúdjával agyonvághassa. Hamarosan megváltozott a véleménye.
Egy kétszárnyú, csúf ajtó mögül, melyről lepattogzott aranyozás, inas, sápadt bőrű teremtmények rontottak elő. Rozsdás, de élesre fent pengéjű kardokat forgattak és pillanatok alatt végeztek a szakács által megsebzett mutánssal, majd rájuk vetették magukat.
Volt bennük valami hátborzongatóan különös. A lövészek legalább embereknek számítottak, ezeknek ereiben azonban más, idegen, démoni vér folyhatott. Arcuk ócska gumimaszkként gyűrődött meg, amikor sebet kaptak.
Vadászó elhasználta lőszertartalékát, majd egy machetét húzott elő a háta mögül és azzal vagdalkozott tovább. Harcifőnököt alaposan szorongatták a suhogó kardpengék. Szerencsére a démonfajzatok leginkább kettejükre összpontosítottak. Pontosan felmérték, kik a legveszedelmesebb ellenfeleik. De a portyacsapat legyűrte őket is, habár megszenvedték a csatát.
Ha megérjük, elmesélem majd minden esti tábortűznél, gondolta Harcifőnök.
A kétszárnyú ajtó felé tartottak, amely mögött a központi terem lehetett: a kúria legfontosabb része. Ha akad ma valami más zsákmányuk a húson kívül, hát ott találják. Úgy vonzotta őket az a piszkossárga indákkal kicicomázott két falap, mint méheket a virágkehely.
Közelebb érve meghallották a zenét.
Lassú, súlyos dallam hömpölygött ki tompán a szobából. Valami ismeretlen, fémesen zengő hangszeren játszottak odabent; hangja egyszerre volt élettelen, gépi, és forró erőtől lüktető. Harcifőnök és Vadászó összenéztek, aztán rántottak egyet a vállukon. Soha nem hallottak még elektromos gitárt szólni.
Harcifőnök berúgta az ajtót. Az eléje táruló látvány alaposan meglepte.
Velük szemben, egy rikítóan piros díványon meghatározhatatlan korú alak ült. Selymes, vállig érő haját hátrafésülte arcából, így láthatták rideg vonásait. Az ölében tartott ütött-kopott gitárt bámulta, amelyen lassú nemtörődömséggel pengetett. A piszokfoltok borította dívány mellett kis áramfejlesztő és egy nagy doboz állt, az elején kapcsolóval és gombokkal. Furcsa módon nem a hangszerből, hanem abból a dobozból szólt a hang. Rongyos, állott szagú, sötét anyagból készült függönyök lógtak az ablakok előtt, esélyt sem adva, hogy friss levegő áramoljon a helyiségbe.
A portyacsapat megmaradt tagjai besorjáztak a terembe. Alaposan feltérképezték a terepet. Volt mit nézni: a titokzatos férfi ülőhelye körül félkörben ládákat helyeztek el. Ülőalkalmatosságként használhatták – noha a szobában rengeteg penészes kárpitú, ócska bútor hevert, köztük székek is –, de félrecsúszott fedelük alatt fémesen csillogott a tartalmuk. Harcifőnök vigyorogva oldalba bökte Rovátkát. Ma busás zsákmányra tesznek szert!
A mutáns nem reagált. Pattanásos képén semmi érzelem nem látszott, ahogy a gitárost bámulta. Kezéből lassan kicsúsztak a dobócsillagok, és éles csörrenéssel a padlóra estek. Vadászó lekuporodott a padlóra, és a zene ütemére kopogni kezdett.
A vezérnek méltatlankodnia kellett volna, betörni a magányos alak fejét a rúddal... ehelyett azon kapta magát, hogy az egyik ládán ül, és a különös, fémes hangzású zenét hallgatja. Fegyverét a vállának támasztva, egyfajta bágyadt békével merült el a dallam egyszerű ám fenséges, méltóságteljes tempójának hullámaiban. Fel sem tűnt neki, hogy a falka többi tagja is hasonlóképp tett. Amit érzett, közel járt a boldogsághoz. Élete során nagyon ritkán volt ebben része, tétovázás nélkül átengedte hát magát neki.
A kanapén ülő figura felnézett gitárjáról. Mélyzöld színű pupillája körül csak egy vékony csík látszott a szemfehérjéből. Tovább pengette a hangszert, miközben vékony ajka széles, hátborzongató vigyorra nyílt. Jóval több foga volt, mint egy átlagos emberi lénynek. Egy ideig nézte a réveteg portyatagokat, akik kábultan hallgatták a zenéjét, aztán megértően bólogatni kezdett.
Háta mögül egy harmadik kéz nyúlt ki. Jókora, matt fekete revolvert markolt.

A négy portyatagból kettőt sikerült eltalálnia. Az utóvéd fel sem ocsúdott, mikor a nagy kaliberű lövedék átütötte a nyakát. Bávatag mosollyal hanyatlott hátra, estében is markolva számszeríját. Rovátkának sikerült felugrania, így ő csak a combjába kapott golyót. Sivalkodva, átkozódva próbált fedezéket keresni a terem felborogatott bútorai között.
Vadászó tétovázás nélkül egy vaskos fotel mögé vetette magát. Mozgásán nem látszott, hogy egy pillanattal előbb még igézet alatt állt. Ami Harcifőnököt illeti, az ő agyáról is felszállt a köd, amint a démonivadék elsütötte a revolvert, de neki több idő kellett, hogy feltápászkodjon. Vasrúdját maga elé szúrta, felhúzta magát és nekiveselkedett a csapásnak.
Legközelebbi ellenfélként a démonfajzat őt vette célba. Hátából kinőtt keze rezzenetlenül tartotta a revolvert, mégis csak a vállát sikerült átlőnie Harcifőnöknek. Talán nem tudott elég pontosan célozni a bizarr helyen kinőtt végtaggal. A mutánst hátralökte a lövés ereje. A kúria ura tágra nyitott szájából károgás tört elő – Harcifőnök számára undorítóan diadalmasnak tűnt a hang. Ködös tekintettel látta, hogy a lény célba vette a fejét.
Nyúlánk árny emelkedett fel a kanapé mögül. Megvillant a machete széles pengéje, ahogy Vadászó egyetlen mozdulattal lenyeste a démonivadék fegyvert tartó karját. Szörnyű, fülhasogató ordítás tört elő a fajzat torkából, megmaradt kezei disszonáns zajokat csaltak ki a hangszeréből. Megpróbált a revolver után kapni, de Harcifőnök alakja már ott tornyosult fölötte.
A mutáns utoljára még belenézett a kúria démoni urának csupazöld szemébe – a fehérje vörösbe fordult a smaragd szivárványhártya körül –, aztán egész testsúlyát beleadta az ütésbe. A vastag fémrúd émelyítő roppanással zúzta szét a selymes hajjal borított fejet.
Rovátka kikukkantott fedezéke mögül, tekintete még mindig zavaros volt. Félelemmel teli tisztelettel nézte a két, egymással szemben álló alakot. A hatalmas termetű, idomtalan vezért, aki vasdorongjára támaszkodik, és sebeiből patakzik a vér. Az álarcos, bordó kabátos néma alakot, aki még mindig kezében tartotta vérmocskos machetéjét. Egy pillanatig azt várta, azok ketten összeugranak, de csak meredtek egymásra.
Végül Harcifőnök megrázta magát és felegyenesedett. Sikerült elrejtenie büszke vigyorát, ami nemcsak a portyacsapatnak szólt volna, de a hordának is, amelyet irányított. Ehelyett csupán odabólintott Vadászónak. Ő ugyanolyan kimérten biccentett, majd nekiállt átkutatni a főtermet. Ezúttal sem elégedettség, sem ingerültség nem látszott rajta. Visszaadta a kölcsönt.
Helyes, gondolta a vezér, kutasson csak. Minél hamarabb eltűnünk innen, annál jobb. Talán a végére mégiscsak sikerül beilleszkednie a hordába.
Most már biztos vagyok, hogy jól járunk vele.

4.2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2015-05-05 16:31 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Én dolgozom, de a főnököm lassan fut, tehát van lehetőségem átpofátlankodni ide. (5 km-es futásra ment az előbb - 5vös 5km van -, amíg nem jön fel, addig úgy tehetek, mintha dolgoznék.) Igazából nem vagyok itt.

Emlékeim szerint javított verzió, mégis, mintha másképp festett volna régen... most feltűntek a szóismétlések, és az óvatos - de nagyon cseles - nézőpontváltás. Akárhogy is, jól jön ki, és bármennyit modnjuk, hogy ne, nem kéne, itt piszok jól hangzik. :D

Viszont a közelmúlt (nagyon közelmúlt) eseményei alapján gyorsan magyarázkodnem kell. Ez egy régi írás, és kb. egy hónapja megy azon a vita, hogy Hematith kitegye vagy se - az, hogy a démonfajzat speciel gitározik, tényleg semmi, de semmi köze semmihez. Komolyan. És nem azért most küldte be, mert titokban kritizálni akat, csak két hete ígérgetem, hogy végre fent leszek, aztán ránézek. Csak hülyén jött ki a lépés. (Ha senki nem sértődött volna meg a hasonlóságon, akkor nem is szóltam. De jobb félni, mint megijedni, holnap szerda lesz, emberek, szerda!)

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2015-05-05 17:09 Roah

Roah képe

...sebaj! ;) A szerda majdnem csütörtök, a csütörtök kispéntek, és jó leszek, megígérem. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2015-05-05 18:28 Hematith

Hematith képe

Köszönöm, hogy kikerült. Próbálkozom:)

k, 2015-05-05 17:07 Roah

Roah képe

Határozottan az az érzésem, hogy meglesz mára az esti olvasnivalóm. :))) Portyázom egyet. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2015-05-05 18:29 Hematith

Hematith képe

Csak tessék, örömmel látlak:)

k, 2015-05-05 18:20 Gitáros

Gitáros képe

Ez egy jó sztori, - egy picit talán hosszabb a kelleténél, bár sikerült egy szuszra elolvasnom, - viszont abszolút olyan, mintha egy regény részlete lenne.
Nem tudom, csak novellának szántad-e, de szerintem lenne benne annyi, hogy regény hosszúságúra kidolgozd.
Azt persze nem tudom, hogy manapság egy regény megjelentetésének mennyi az esélye. Félek, hogy nem sok...

Egyetlen, eléggé bosszantó hibát találtam, - többre nem akarok kitérni, van néhány vesszőhiba, szóismétlés, de nagyobb hibát nem találtam.
Akik erre hivatottak, valószínűleg meg fogják ezeket találni.

"Végigaraszoltak a mocskos előszoba fala mellet". - Könyörgöm, ezt a manapság elképesztően gyakran előforduló hibát, - mellett helyett mellet, - legalább mi ne kövessük el!
Különösen egy ilyen színvonalas portálon, mint a Karc!

A többi nagyjából oké.

Miki

k, 2015-05-05 18:38 Hematith

Hematith képe

Köszi az olvasást és a véleményt.
A Peremvidéket szép lassan, novelláról novellára bővítem. Van egy hosszabb írás, amelyben a két főszereplő már szerepel. Ez amolyan kis előtörténet ahhoz a novellához. Csak mert jó volt megírni:) Szándékom komolyan erősíteni ezt a vonalat, és további Perem-novellákat alkotni.
Könyörgöm, ne kövesd el azt a hibát, hogy egy elütést már nyelvtani hiányosságnak nézel! Különösen itt a Karcon ne! :DDDDD Lemaradt egy t betű, és javításnál nem bukott, ki. Ennyi. Javítom, és köszönöm, hogy kiszúrtad.
Biztos maradtak még benne bibik, ezeket majd menet közben úgyis észreveszik, így tudom javítani.

k, 2015-05-05 18:52 Gitáros

Gitáros képe

Vettem a poént!.:DDD

Miki

k, 2015-05-05 20:10 Gucs

4

Amikor megláttam, hogy a fantasy kategóriába került a mű, először teljesen másra számítottam. De végül is ez is fantasy.

Tetszett a novella, de nagyon olyan, mintha egy regényből kivett részlet volna. Talán az is? :)

Van itt néhány észrevétel, a legtöbb nem feltétlenül hiba, inkább csak a saját véleményem:

"rozzant kútkáva állta gyomok és a dudva rohamát." - Szebben hangzana egy névelővel a "gyomok" előtt.

"Rablás, gondolta a mutáns. Az egész élet rablás." - Ha ezek a mutáns gondolatai, akkor valahogy el kellene különíteni a narrátor szövegétől, mondjuk dőlt betűkkel.

"Tekintetét az kúria szúette" - a

"Na, végre, gondolta Harcifőnök" - Megint a gondolatos javaslatom.

"Erre utaltak a széles, párhuzamos barázdák, amelyek afféle primitív szállítóeszköz-féleségre utaltak." - Szóismétlés.

"majd vasrúdját markolva ő követte őket." - "Ő is követte őket"

"a padlót borító szemét penetráns bűzét." - Kell oda az a penetráns? Anélkül is tökéletesen érthető.

"idomtalan kemence terpeszkedet" - Terpeszkedett.

"könyörtelen monotonitással csapódott az anyagba." - Pont, mint a penetráns, szerintem nem való ebbe a szövegkörnyezetbe. Az anyag is kicsit furcsán hangzik. :D

"nagydarab, bestiális szakácsot." - Ugyanaz, bestiális.

"Vadászó kiejtette kezéből a pisztolyt, kezébe" - Szóismétlés.

"Ha megérjük, elmesélem majd minden esti tábortűznél, gondolta Harcifőnök." - Dőlt betű.

"megmaradt kezei disszonáns zajokat" - Disszonáns, nem idevaló.

Amúgy honnan jött az ötlet ehhez a világhoz? Eléggé hasonlít a Fallout játékokban lévőre. :)

k, 2015-05-05 20:37 Hematith

Hematith képe

Köszi az olvasást.
A világról fentebb már írtam:) Ezért lehet az érzés. Több írásom játszódik a Peremen.
Sok az elütés, lemaradt betű. Köszönöm, hogy észrevetted ezeket, javítom.
A dőlt betűsnek javasolt részek dőlt betűsek, csak elfelejtettem megbuherálni, amikor feltöltöttem. Esetleg megkérem majd valamelyik lágyszívű szerkesztőt.
Amit nem odavalónak tartasz, nos, az szerintem oda való:) Ezen nem tudok segíteni.
Fallout, posztapok, minden ami leharcolt. Ezekből jött:) Próbálom azért a lehető legtávolabb helyezni az ismert zsánerektől.

sze, 2015-05-06 07:41 Para Celsus

Para Celsus képe

Na, most jól megfogtál. Egyrészt frankón megírt sztori, a hangulat megvan, a karakterek jók, úgy általában a lovecraft-miéville-féle fantasy vonulatot követi a tolkieni hagyományok helyett. (Bár néhol Cormac McCarthy Út c. regénye is eszembe jutott. Kell nekem annyit olvasni...) Ha ezt nézem, öccsillag. Viszont nekem személy szerint a tiszta gyakós-kalandozós fanta nem jön be - nem zsánerem a zsáner, ehhe... - de ez meg egyéni szoc. probléma.
Maga a novella tényleg olyan, mintha egy regény kiemelt részlete lenne, vagy egy filmből a youtube-ra fellőtt tízperces részlet - ezért kicsit olyan érzésem van, mint rockkoncerten a dobszóló alatt. Oké, a ritmus megvan, dinamika oké, frankó, de induljon már be a basszus, csatlakozzon a gitár, kezdődjön a következő szám. :D

(Para Celsus nesze semmi, fogd meg jól értékelését olvasták.)


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-05-06 14:26 Hematith

Hematith képe

Köszönöm, hogy a zsáner ellenére állhatatosan elolvastad:) Próbáltam a hangulattal és a képekkel becsalogatni a hozzád hasonló olvasókat.
Sajnos nem tudok kibújni a bőrömből, mindig lesz hirig a novelláimban. Nem ennyi, ez csak amolyan ... életkép volt, mint a Szomszédokban:D (Sümeghy és Böhm bácsi vadászni megy). Viszont ígérem, ha nem is a következőben - abban még van szépen -, de az azutáni feltöltött novellámban csak egészen pici gyilok lesz. Már kész van, csak javítani kell.
Nem tudom, most akkor komoly probléma ez a regényrészlet-érzés? Kedvcsinálónak szántam a többi írás elé, azért ilyen tűnhet kiragadott részletnek. Nem szükséges hozzá háttérinfó, végül is van eleje meg vége:) Sztori az nem sok, de hát megesett már velem ilyesmi. Így sikerült, remélem nem csorbítja nagyon az olvasás-élményt.
Az út... Posztapok, szóval kötelező lenne, de még csak a film volt meg. Viszont az első Perem-novellámnak még mindig nem találtam új címet, mert az egyezik a regényével sajnos.
Mindegy:) Sokat tudnék még mesélni, mert néha kiköltözöm fejben a Peremre, és ott élek, míg a testem mondjuk melózik. De inkább a novelláim megteszik majd helyettem.

sze, 2015-05-06 14:43 Para Celsus

Para Celsus képe

Sümeghyék postarablókat gyaktak, nem? :D
https://www.youtube.com/watch?v=zSTwvAJZanE
Ott az egyetlen mutáns a pisztoly volt, ami simán szétesett. :D

Amúgy szerintem ciklusba rendezve ez a novella is abszolút okés lenne. Amolyan instrumentális átkötés két szám között.

Ha posztapokalipszis és sivatag, akkor mindig a Desert Punk jut eszembe:
https://www.youtube.com/watch?v=Fl0pMlMdoU4


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-05-06 15:02 Hematith

Hematith képe

Hé, ez nem is rossz... Persze nem csak sivatagból áll, az túl uncsi lenne.
Az átkötés-dologgal igazad van, azt hiszem, fejben én így is helyeztem el az írást. Csak erről sajnos még nem tudtatok:)
A Szomszédok-videó végén azért felbukkant a gyengék védelmezője, Vágási nagyfőnök is:))

sze, 2015-05-06 15:21 Para Celsus

Para Celsus képe

Vágási mesternél a portyázás abból állna, hogy végigrugdosná a mutánsokat és démonfajzatokat a gazdagréti peremvidéken :D


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-05-06 15:23 Hematith

Hematith képe

Utána beszállna az internetbe:)

sze, 2015-05-06 16:09 Obb

5

El nem mondhatom, mennyire helyre kerültek a dolgok. Ez a te világod!
Vannak benne apró hibák, amik alapjában véve lényegtelenek. Vannak olyan fogalmazások, amit pl. én máshogy oldanék meg, de hát nem én írom. Sok a névkiváltás, mármint az olyan, ami nem biztos, hogy segíti a gördülékenységet. Sajnáltam, hogy csak egy helyszínen történtek az események, de tudom, megy tovább. Köszönöm az élményt.

sze, 2015-05-06 16:28 Hematith

Hematith képe

Én is nagyon köszönöm:) A múltkori után naná, hogy izgultam, hogyan fogadod, hiszen ismered már Vadászót és a többieket...
Hibák persze megbújnak benne; idővel majd finomodik a stílusom, ezen dolgozok, mint mindenki más:)
Megy tovább, természetesen. Nem mindig velük, de megy.

sze, 2015-05-06 16:11 Obb

5

Beduplázott :)

sze, 2015-05-06 16:29 Hematith

Hematith képe

Azér' ez nem semmi:D Köszönöm.

p, 2015-05-08 18:31 Roah

Roah képe
5

Vegre el tudtam olvasni, te, Sanyi, nekem nagyon tetszett. :))))

Hibalista nincs, telorol ìrok, mert lazkodom, tüsszögök, egyebként sem nagyon rémlik baki, talan az elejen egy-két ige - ha gépről ìrok, mutatom a példàt - , tudod, olyasmi, hogy "emelkedett ki", "foglalta el", de ez sem hiba, csak nem annyira Hematithos. :))))

Tetszett!

És ha màr géphez tudok ülni - holnapi terv a mai hősködéses munka miatt :D az erő velem van :D -, akkor a zenét is pòtolom.:)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2015-05-09 10:49 Hematith

Hematith képe

Köszönöm szépen, és jobbulást:) A listát akkor megúsztam... Biztosan van még benne, de akkor majd legközelebb:)
Zenét akkor én szervírozok. Ebből jött a gitározós ellenfél a végén; semmi extra, kis improvizáció:

https://www.youtube.com/watch?v=VwicDC6-U4M

v, 2015-05-10 07:02 Roah

Roah képe

Köszönöm. :)))) Rajta vagyok az ügyön.

Jaj, hát milyen zenét küldtél?! :)))))

„A kúria távolról nézve új építésűnek tűnt, közelebb érve látták csak, milyen régi, elhanyagolt építmény.”

A milyen zavaró kissé. Tudod, mikor nem? Ha kettőspont lenne az építmény után.

„Az udvart belepte a kesernyés illatot árasztó futógaz; a növény végeláthatatlan, kígyózó szárai közül rozsdaette szerszámok kandikáltak ki.”

Szintén ízlésbéli észrevétel következik.
A kandikáltak ki, vagyis kikandikál az számomra vicces, mulatságos szót jelent, tudod, olyasmi, hogy lyukas zokniból kikandikál egy lábujj, vagy hóna alól egy fegyver nyele kandikál ki, valami mókás leírásban, ilyesmik.
Mindenképpen komolytalan dologra asszociálok a szóról.

„Vályogból épített, düledező csűr foglalta el az udvar nyugati felét: lyukacsos teteje alatt egy ősrégi targonca, néhány fémteknő és egy hatalmas gumikerék rostokolt.”

Rostokolt; nem Hematithos.

Átrendezném az írástechnikai jeleket, a kettőspontokat, pontosvesszőket, de ez mind-mind ízlésbéli megjegyzésem.

Talán még annyit mondanék, hogy sok a Harcifőnök.

Ennyi lenne a nagy hibalista – ugyanis a sztori értékéből semmit sem vesz el, sőt, olyan érzés volt olvasni, mintha csak nyugodtan, harmincas vérnyomással hátradőltél volna, és csak írtál és írtál, amit láttál, ahogyan jött; ez a nyugodt magabiztosság engem is elért.
Mint mindig, most is azt mondom, hogy szeretem a karaktereidet, és a Hematithos világot is.

Jól feladtad a zenét - feljebb egy kicsit? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=1xsL7Nm59_8

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2015-05-10 10:43 Hematith

Hematith képe

Hát igen, ez tényleg feljebb van egy kicsit:) Emberibb is, mint az enyém.
Én magamtól nem tudom, mi Hematithos, és mi nem:)) Folyamatosan próbálkozom, ebbe néha beleférnek az apróbb változtatások, kalandozások is. A "kandikál"-on elgondolkodom, azt hiszem, igazad lehet. Olyan hatású, mint a "pottyan" például:D

h, 2015-05-11 15:52 Roah

Roah képe

Aha, a pottyan! :DD
Fúú, melyik volt az a nyelvtudós, talán Kőrösi, aki a cipőfűző szótól kapott nevetőrohamot? Nekem a - nagyon halkan gondolok csak rá, mert már vigyorgok, pedig le sem írtam -, a cickány a végzetem. :DDD Élőben ki lehet vele végezni. Esküszöm, hogy ez a szó szanaszét csikiz! :D
A cipőfűző is vicces, bár nekem a Tom Cruise-féle Coctailben elhangzó változata gyilkos: fűző-szorító-pöcök. (Pöcök?! Ez is milyen szó má'? :DD)

Jó-jó, abbahagytam. :)))

Ha már Coctail, meg lejárt a munkaidő, meg Honolulu filing a Karibi Jamaicán, akkor egy ...nem túl Hematithos nóta? (És ha már milyen is az a Hematithos stílus, akkor azt mondom, hogy egyedi fogalmazásodra célzom, amiben nem szoktak lenni rostokoltak, mert nincs rájuk szükség. ;) Úgy fogalmazol, általában, hogy kimaradnak, vagy másként írod meg. Hematithosan. ;)

Na, szóljon az a Koktél! Raffia szoknyás jányok, színes virág mintás ingben grasszáló turisták, dobszó, tengerpart, langyos szél, "Koktélok és Álmok". ;)

https://www.youtube.com/watch?v=WXB4LspLQE0

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."