A Sárkány-torony

Félig már rothadt volt, de nem lehetett régi, a tulaj biztosan rosszabbul járt.  A döglött csatamén négy lábbal az égre meredve, felpuffadva bámult a semmibe, miközben legyek és férgek rágták. A rajta lévő címeres pokróc és jó minőségű felszerelés arra utalt, hogy egy lovag alól hullott el, mondjuk, ha Grím értett volna a lovakhoz, ezek nélkül is rájön, nem egy olcsófajta. De nem értett hozzá.
Ő csak a tetem mellett feküdt, a tisztás szélén, és leskelődött. A nap tűzött, a közeli erdő fülledt levegőjét hozta magával a szél, pár napja még esett. A törp nem szerette ezt az időt, verejtéke szemébe folyt, mintha csak a vaskohónál állna. Eszébe is jutott  a régi időkből, mikor még törpkovácsoknál tanoncként dolgozott.
Mozgást észlelt. Kidugta a fejét a ló két ágaskodó lába között.
- Röhejesen nézel ki- súgta oda szinte közvetlen mellette Firindal. Az meg se hallotta a lépteit és eszébe jutott, mi lett volna, ha más nem barátságos tünde lopakodott volna hozzá. Firindal visszacsúsztatta bőrvértje hátán függő hüvelyeibe két ezüstacél tőrét, aztán megigazította fülbevalóit, amelyek hegyes fülén sorakoztak végig. Barna haját pánttal fogta hátra, de volt olyan hosszú, hogy a tündepengéket eltakarta, ha kellett. Nemes tünde acél kétség kívül.
- Legalább nem hegyes a fülem, tünde. Meg is ölhettelek volna, úgy rám ijesztettél. Hol voltatok? Azt mondtátok, csak kicsit néztek körül. Erre itt rohadok 1 órája. A zekém teljesen bevette ezt a dögszagot.
- Az csak segít rajtad törpuram- szólt közbe Mikk és lehuppant a két másfajú közé, elővette kulacsát és kortyolt. Sisakja tűzforró volt, pajzsa a hátára volt szíjazva, rajta frissen festve a három alakos címer. Kóbor lovaghoz képest páncélját nem lehetett ócskának nevezni, de egyszerűnek igen.
- Elmentünk a torony lábához, de csak csontokat találtunk, feljáratot még nem. Van egy ablak a nyugati oldalán. Voltak itt szerencsevadászok annyi szent. Bár furcsának találom a helyszínt.
- Mert Kerek-erdő szélén, a tisztáson egy düledezett torony álldogál magányosan, amiben valami hercegnő tengeti életét, és akire egy óriásgyík vigyáz?- gúnyolódott válaszképp Grím, miután szakállát visszarendezte övcsatja mögé a tőre és a tájolója közé.
- Nem, hanem azért, mert ez nem egy óriásgyík, hanem egy sárkány, ami tüzet okád. Viszont nem voltak égésnyomok sehol sem.
- Akkor lehet, ez a sárkány, vagy mi fene, nem okád tüzet. Egész egyszerűen csak bezabálja az erre tévedőt, bár az se kellemes.
- Én azt mondom, itt valami nincs rendben. Az addig tiszta, hogy a kishölgy büntetésként van itt és van egy házőrző fenevad, de még csak nem is kiabált vagy adta tudtunkra kilétét. Gyanús.
- Jaj, hagyjad már- szólt közbe Firindal- inkább találjuk ki, hogyan megyünk be észrevétlenül és szöktetjük meg a lányt. A sárkány biztos alszik, azt nem kívánom felébreszteni. Hallottam már ehhez hasonló történetet, valami 13 törp ment el hont foglalni egy hegyhez, de a kis félszerzet útitársuk felkeltette a lényt, ami elpusztított egy várost. Volt ott még valami mágus is meg…
- Hagyjad az elcsépelt kitalációkat- szólt közbe Grím - a király bizonyára túlzott. Az a lény nem nagyobb egy kutyánál a sérüléseket elnézve, a toronytól messze alszik vagy vadászik valamerre. Mit is mondott mennyit ad az ő kis hercegnőjéért?
- Fele királyságát- mondta kifinomult piperkőci hangnemben Mikk-, ami semmit sem ér. Az csak titulus, főleg itt, ilyen csóró királyságban. 6000 aranyban, 3 friss lóban és némi ételben egyeztem meg a királlyal. Az elég lesz Hollószemig, utána majd kitaláljuk.
- Rendben. Már várom. -Firindal arca sóvárgóvá vált. - Ott van pár olyan lebuj, ahova a másfajúakat is beengedik. Egyes helyeken még az örömlányok is tündék. Am’du alaran! (Milyen szép!)
A szél elkezdett észak felől fújni. – Ezer üllő és kalapács, hoppra-dologra, most elfújja a szagunkat, legyen meg a munka, utána kipróbáljuk azokat a lebujokat, hegyes fülű barátom. Bár a törpök jobban szeretik a magunkfajtát, de törp örömlány olyan ritka, mint az emberi szűz. Menjünk!
Mikk elindult guggolva a torony felé, kezében a kard és a pajzs. Mögötte settenkedett Firindal kezében két tőre, leghátul harci bárdjával Grím. A torony körülbelül száz méterre állt a tisztás közepén, tetemek hevertek mindenhol, lovak és emberek. Szétváltak háromfelé, de nem volt köztük tíz lépésnél több távolság. Sikerült az ablak alá érniük, és nekivetették hátukat a falnak. Most jött az a rutinfeladat, hogy be kell mászni az ablakon valahogy. Miért rutin?
A három társ 3 éve űzte ezt a mesterséget, igaz egyedül tanulták ki, de miután rájöttek sokkal többet szakítanak, ha összedolgoznak, együtt maradtak. Együtt vándoroltak a birodalomban, mindenen osztozkodva, mint a jó testvérek. Ha valaki gazdagnak, aki ki tudta fizetni a sokszor pimaszul magas költségeket, kérése volt, megcsináltak bármit: loptak, hamisítottak, csempésztek, imitáltak, raboltak, sőt bárdok verseit is szívesen kritizálták, bár az inkább közös szórakozásuk volt, azóta, mióta összetévesztik őket a legendás Tarkafülű vándortrubadúrok triójával, akik szintén a három fő fajból származtak. Ölni nem öltek. bérgyilkost vagy fejvadászt még senki sem csinált belőlük. Nem voltak szívtelen gyilkosok és tolvajok, egyszerűen az élet így hozta, de bizton állíthatom, értettek a munkájukhoz.
- Itt a kötél Firi, mássz fel, addig mi fedezünk- nyújtotta a csáklya végű kötelet Grím.
- Remélem szép ez a hölgyemény, lehet tőle is kikérem a jutalmat.
- Tegyél le róla, a király azt mondta kicsit túlsúlyos mostanában és rendkívül játszós bármit jelentsen is ez. Mindegy indulj meg- azzal Mikk megfordult, hogy a barátját fedezze.
Firindal feldobta a tetőig a kötelet, nem volt túl magas. Másodszorra be is akadt a csáklya, a tünde megindult felfelé. Nem okozott különösebb gondot neki, csak a meleg ne lett volna.
- Valami rosszat sejtek Mikk- vetette oda neki Grím- túl nagy a csend.
- Igen és van még valami.
- Mi az?
- Elállt a szél.
 
Firindal fölért, felült lábait lógatva a párkányra, ami 2-3 arasznyival nyúlt el az ablak alatt. Kinyitotta a korhadt redőnyt és a beáramlott fényben keresni kezdett. Érzett valami szokatlant, de nem foglalkozott vele, bemászott. Halkan megindult a fal mentén és várt, hogy a sötétséghez hozzá szokjon a szeme. Sokat nem kellett várni, hiszen a tündék remekül látnak sötétben. Megpillantotta a baldachinos ágyat. Odalopózott mellé és kicsit tétovázva fellendítette a függönyt:
- Hercegnőm azért jöttem, hogy én…
- és hirtelen elcsuklott a hangja. Az ágyon ugyanis nem valami díszes fruska feküdt rokkával megszúrt ujjal vagy ilyesmi. Hanem egy akkora gyík, mint egy kutya, négy lába éles karmokkal, hátán szárnyak. Farkát maga köré tekerve horkolt a jószág méghozzá úgy, hogy fel sem ébredt Firindalra. Hát igen ez egy sárkány volt. Méghozzá a toronyban. Firindal azt hitte már elkéstek és a hercegnőnek már vége. Majdnem menekülőre fogta, mikor észrevette a sárkány nyakát. Az állat feje a farka alatt volt, ahogy összegömbölyödött, mint a macska, de a bőr nyakörvön jól látszott a felirat: „Hercegnő”

- Mikk, odanézz- mutatott a tisztás másik végére Grím. Ott ugyanis egy hosszú fekete hajú lány állt zöld köntösben, méghozzá úgy tűnt, mintha pikkelyekből lenne összerakva. A lány kezében hosszú lándzsát tartott. A keleti népek jellemző ferde szemét viselte, amivel a törpöt és az embert bámulta.
- Mi voltunk itt előbb, sőt neked jobb lenne, ha haza mennél, egy sárkány van a közelben!
A lány nem felelt Grímnek.
- A barátom mondott valamit, lány. Mit akarsz?- Mikk tett pár lépést a lány felé.
- Ez az én tornyom és az én sárkányom. Hagyjátok békén.
- Nem, kislány, te hagyj minket, mi voltunk itt előbb. Szóval a hercegnőt mi visszük a királynak, sajnálom erről lecsúsztál. Majd legközelebb.
A lány a semmiből feléjük vágott három dobókést, amiből kettő Mikk pajzsába ment, egy viszont súrolta Grímet.
- Oh, te kis csitri. Szórakozni akarsz? Most vettem nem rég ezt a zekét.
- Jól van, nem ütöttem még meg lányt, de te kihúztad a gyufát- Mikk rohanni kezdett a lány felé. Emberünk hirtelen kitért jobbra, pajzsával félretolva a lándzsát, hogy oldalba tudja vágni. Meglepődött mikor a lándzsa vége kardjával ütközött, az eleje pedig majd leverte sisakját szőke fejéről. Kondult is egy nagyot, úgy hogy csengeni kezdett a füle és vissza kellett nyernie az egyensúlyát. Észre se vette, hogy a hegyes vég felé tart, mikor közéjük ugrott Grím és a földre hárította bárdjával a lándzsát. – Ahhoz korábban kell felkelned, kisanyám. Gróm fia Grím most megtanít táncolni- azzal oldal irányból támadt, de a feketehajú kitért és könyökkel szájon ütötte. A törp érezte hátán a szúrást nem is bírta üvöltés nélkül. Eközben Mikk harcra készen felállt:
- Hé, kezdj olyannal, aki veled egy magas.
A lány felé fordult és ő is támadóba állt. Most ő kezdeményezett. Mint a kígyó, úgy szúrt a lándzsával, Mikk épphogy hárítani tudott, de csak a levegőt vágta, olyan gyors volt ellenfele. Grím eközben érezte a vért a szájában, de nem akarta cserbenhagyni barátját. Hamarosan ketten próbálták a lányon fogást találni, de mindhiába. Tekergett, ugrált, és néha a kezét és lábát is használta fegyvernek. A lándzsa hegye lángnyelvformára volt élezve és a napfényben, mint ha izzott volna.
- Hagyjátok békén a tornyomat és a sárkányomat. Ő az enyém én, én fogtam be!
A harc kicsit leállt, főleg azért, mert a férfi és társa már lihegett:- miről beszélsz? Miért kell neked a sárkány? Egy hercegnőt tart fogva, mi csak azt akarjuk, a sárkányt neked adjuk- alkudozott a törp.
- Igen, a királynak elvisszük a lányt, tiéd a gyík. Különben is minek az neked?
- Mert mindig is akartam egyet. Én vagyok Mao Ta’lan, a sárkányok anyja.
- Ezt a nevet mintha hallottam már volna…- szólta el magát Grím.
- Csendet! Régi álmom, hogy magam is sárkány legyek, és aki megeszi a sárkány szívét, maga is sárkánnyá válik!
- Na persze, ha meg békát csókolsz az meg herceggé! Ezek csak mesék és legendák. Mindegy, vidd a sárkányt, mi visszük a hercegnőt.
A lány szeme összeszőkül, már amennyire lehetett az még szűkebb és Mikkre mosolygott:
- Ti nem is sejtitek mi?
- Micsodát?
A lány nevetésben tört ki: - Azt, hogy…
- Most véged!-  és hirtelen a levegőből valami nagy zöld lezuhant és rádobta Firindalt a lányra. A lány eldobta a lándzsát és félájultan elterült. Firindal ráült és a torkához szegezte a kést.
- Firi, ne!- kiabáltak rá társai:- hagyjad, ő csak a sárkányt akarja.
- Meg kifizetni a zekémet- morogta a törp vállát felmutatva, ahol megsérült.
Mindenki a földön ülő sötétzöld pikkelyes valamire nézett. Kutyának is tisztességesen elment volna a nyakörvvel, és ahogy ült a hangán, de kétségkívül egy sárkány volt. Szarvai levágva, füleiben érmék, rajta bizonyára a tulajdonos neve. Háziasított példány kétségkívül.
- Értem-mondta Mikk- szóval ez a valami az ami kell a királynak. Akkor visszük is. De a lánnyal mi legyen? - itt elakadt. Megölni mégse foglyuk, ugye?
Firindal kedve is lelohadt. Felállt a lányról és megpróbálta felébreszteni.
- Hé, te, kelj fel. Ha segítesz visszajuttatni a sárkányt, megkegyelmezünk neked!
- Soh-soha. A- a sárkány az e-enyém. Különben is, ha-ha vi-visszamegyek, engem m-m-megölnek!
- Ez igaz- nyögte a tünde - de akkor is. Valamit tennünk kell.
- Na, majd én beszélek vele- mondta Mikk és letérdelt a lány mellé.
- Hé, te Mia, vagy, hogy hívnak. Ha elmondod, hogyan vigyük el a sárkányt, megmondjuk, hogy megöltünk téged, és akkor biztonságban itt maradsz a tornyodban.
- Várjunk, Mikk, de hisz ő is gyilkos? Nézz körül!- mordult fel a törp.
- De mi nem vagyunk azok. Ezen túl talán abba hagyja az öldöklést, főleg ha elvisszük a sárkányát és a fegyverét.
- A fegyveremet?- nézett fel a lány Mikkre sápatagon.
- Igen, hiszen kell bizonyíték, hogy megöltünk. A fejedet mégse vihetem el.
- Válaszolj- mondta Firindal a karját megragadva. - Vagy meghalsz itt és egy leszel a többi csontváz között, vagy nekünk adod a lándzsát és segítesz elvinni a sárkányt.
- Legyen - mondta Mao-, segítek.
- Akkor megvan, hogy ki fogja meg azt az izét:- bökött Hercegnő felé a törp.

Már messze jártak a toronytól, de a lány még mindig az aljában állt és bámulta őket. Sírt. Akkor is sírt mikor a sárkányt elaltatta valami növénnyel és a többiek rárakták a kis kordélyra.
A lándzsát Firindal tartotta magánál, Mikk és Grím a kordélyt húzta, rajta a szuszogó jószággal.
- Megy le a nap, pár óra és már a királynál is vagyunk. Addig énekelj valamit Firi.
- Miről?
- Mondjuk a tünde örömlányokról- szólt neki Grím.
- Ahogy akarod barátom!
 
 

2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2017-07-12 07:39 Kelvin

Kelvin képe

Csak átfutottam, és tele van hibával, de most még fenyegetés hatására se tudnék elolvasni egy törpés-tündés fantasyt, javítani meg még annyira se. Mivel elég régóta van már bent, kirakom, hátha kapsz valakitől egy javítást, de a következő írásodba már rakj gondolatjeleket, és próbáld meg a számneveket betűkkel írni.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2017-07-12 12:26 Gitáros

Gitáros képe
2

Szórakoztató kis marhaság, tele hibákkal - ahogy Kelvin megjegyezte - rengeteg helyen hiányoznak a vesszők, sokszor külön írsz szavakat, amiket egybe kellene, aztán egyesszám-többesszám egyeztetési problémák is jócskán akadnak, itt pedig hangosan felszisszentem:

"Megölni mégse foglyuk, ugye?" - Fogjuk! Nem elipszilon, hanem pontos jé!

Egy bizonyos, a fantasy-t kedvelő, serdülő korosztálynak még tetszhet is a sztori, bár annyira lerágott csont, amiből tizenkettő egy tucat.

Az alábbi két mondat viszont tetszett, megmosolyogtatott, ami azt jelenti, hogy még nincs veszve minden. Azzal, hogy megírtad ezt a történetet, elindultál egy úton, de ahhoz, hogy író, valóban jó író váljon belőled, gyakorlatilag elölről kell kezdened az írás-olvasás-gyakorlás nehéz mesterségét...:)

"Ezer üllő és kalapács, hoppra-dologra, most elfújja a szagunkat, legyen meg a munka, utána kipróbáljuk azokat a lebujokat, hegyes fülű barátom. Bár a törpök jobban szeretik a magunkfajtát, de törp örömlány olyan ritka, mint az emberi szűz."

Két csillagot érdemel a mű (elmegy), mondatonként kellene kigyomlálni belőle a hibákat, de a mostani kánikulában ehhez nincs erőm, bocsi...D

Miki