A Hollóherceg születése

A novella ahhoz a történethez íródott,amit a neten szoktam közzé tenni. Fő témája, az ős gonosz vagyis a Hollóherceg születése!

Sötét, magány és üresség. Bármerre nézett, mindenütt ez fogadta. Nem voltak fák, vagy napfény, mindenütt a zord feketeség uralkodott. A lélek, akit bezártak eme komor világba, magába roskadva töltötte az időt. Búsult a múlton, a bűnein, a fájdalmain, míg az idő csak lassan, vánszorogva telt. Ha valakit örökös börtönre ítélnek, nem számíthat jobbra.

Nem tudta mikor kelt fel a Nap, vagy mikor jött el a Hold áldott ideje. Számára nem létezett más, csak a végtelen üresség. Magára maradt.

Bebörtönzését követően kiabált, hogy engedjék ki. Rimánkodott, sírt és szitkozódott, hogy eresszék ki, bocsássák meg azt, amit tett, ám válasz soha sem érkezett. Meghaltam? – kérdezte magától oly sokszor. Hisz’ a halál mindenre magyarázat lenne, ám a sebeiből ítélve még életben volt. Karján és arcán vágások ezrei vöröslöttek, a háború rémes képeit idézve. Egy sebet azonban sosem tudott volna meggyógyítani. A lelkén egy óriási űr tátongott, amelyet a bűntudat égetett. Ez olyan béklyó volt, amit sosem rázhatott le magáról.

A legkilátástalanabb pillanatokban múltján merengett, barátain, családján, és azon, ami miatt bezárták. Hibázott, hagyta, hogy rossz útra csábítsák és elárulja azokat, akiket szeretett.
Nap napot követett, mígnem az őrület lassan úrrá lett tudatán, olyan dolgokat képzelt a sötétbe, amelyek ott sem voltak. Barátai arcát, főleg azét, aki miatt a szörnyű helyre került. A gyűlölet lassacskán megfertőzte a lelkét, elhatározta, ha egy nap kijut, bosszút áll egykori társán.

Egy nap, különös dolog történt. A semmiből egy apró fénysugár jelent meg a rab mellett és egy képet mutatott neki. A fogoly odasétált, és nézte a látomást, amelyet a fény biztosított számára. Egy apró, kék szemű gyermeket látott, akinek haja olyan fekete volt, akár az éjszaka. Felismerte, hisz ez a csillogó tekintet jutatta őt börtönbe. Halott társa lelke abban a törékeny kisfiúban született újjá, akit a fényesség mutatott a gonosztevőnek.

A gonosztevő elhatározta, hogyha kijut börtönéből, bosszúja a gyermeket fogja kísérteni. Egyetlen gondja csupán az erejének visszaszerzése volt. Varázslat nélkül képtelenségnek tartotta a szabadulást. Ekkor, mintha csak az égiek hallgatták volna meg fohászát, börtöne semmivé vált, és ő egy különleges erdőben találta magát.

Mivel lábai elszoktak a kemény talajtól való járástól, összecsuklott a súlytól, és a földre rogyott. Érezte a fű selymes érintését az ujjain, érezte a fák, a virágok illatát, miközben rácsodálkozott arra, hogy börtönzésének ideje alatt mennyit változott. Teste sokkal érettebb lett, magasabb, idősebb lett. Egy közeli patakban nézte meg arcát. Fekete haj, barna szemek, szinte el is felejtette, hogy néz ki.

Ahogy ott üldögélt, észrevett egy hollót, ahogy őt figyeli fekete szemeivel. A fogoly kinyújtotta feléje kezét, mire a madár a karjára szállt. Az ember, aki ismét élvezhette a szabadság édes ízét, felemelte kezét és megsimogatta a sötét tollazatú szépséget. Érdekesnek találta, hogy ezek a madarak sosem féltek tőle, sőt, mintha szerették volna. Gyakran látta, hogy ott ülnek szobájának ablakán, és a sors különös fintora, hogy szabadulásának napján is ők az elsők, akik látják. A fiatal férfi – merthogy az volt –, azt kívánta, bárcsak ő is olyan lehetne, mint a madarak. Sötét és ijesztő, aki senkitől sem fél. Ekkor madarak egész serege gyűlt köréje, körözni kezdtek felette. A különös, szárnyas lényeknek köszönhetően ereje ismét a régi lett, míg sebei és az évek alatt elszenvedett viszontagság nyomai eltűntek a testéről. Fekete ruha került testére, arcára a hollók csőrét idéző maszk került. Amikor véget ért a varázslat, a hollók a fákra szárnyaltak, onnan figyelték az új életre kelt férfit.

A titokzatos alak lába előtt egy éjfekete köpeny lapult, lehajolt és a kezébe vette. Selymes anyagból készült, tapintása kellemes és finom akár a legpuhább kelmének. A férfi felpillantott a fák ágain ülő madarakra, ők pedig pislogva, fejüket oldalra fordítva néztek rá. Az egykori rab felemelte a pillekönnyű anyagot, és magára terítette, mintha rá öntötték volna. Amint a lepel és a maszk eltakarta kilétét, a bátorság ismét a szívébe költözött. Érezte, ahogy az ereje visszatér, minden ismét a régi lett.

Felpillantott az égre, amelyeken viharfelhők gyülekeztek, elmosolyodott a látványon. Mások rettegése lesz az ő ereje, elhatározta, hogy kerül, amibe kerül, de bosszút fog állni azokon, akik bebörtönözték. Már első áldozatát is tudta. Az a törékeny gyermek, akit börtönében látott.

Mielőtt elindult volna, az egyik holló a vállára szállt, és az arcához dörgölőzött. A férfi elmosolyodott, és megsimogatta a lényt. Már tudta az új nevét. Hiszen új ember lett, megszabadult a lelke börtönéből, épp ezért változtatnia kellett régi nevén. Attól a naptól kezdve ő lett az az ember, akit csak úgy ismertek, hogy a Hollóherceg.