Búcsúlevél

Nem tudok veled sehogy sem kapcsolatba lépni, felégettél minden hidat, hogy ne tudjalak elérni. Sírnom kell, ha arra gondolok, nem is olyan rég még pont az ellenkezőjéért harcoltál. Nem tudom, hogy volt benned annyi erő. Nekem még ahhoz sincs, hogy ezt elviseljem.
Nem hibáztatlak, hogy elhagytál. Okod volt rá, talán már jóval előbb meg kellett volna tenned, de te kitartottál, reméltél, míg én csak ültem, és néztem, miként küszködsz értem.
Aztán megváltozott valami, nem akartad tovább. Összeszedted minden erőd, és elköszöntél. Én meg csak ültem ott, mint egy kisgyerek, aki addig szorongatta a lufiját, mígnem az kidurrant a kezében, ő pedig még sírni sem tudott az ijedtségtől.
Igazad van, gyáva alak vagyok. Nem kértél semmi olyat, ami nagy dolog lett volna, a helyemben egy utolsó féreg is megtette volna. Nem voltam férfi, neked pedig arra van szükséged. Nem voltam elég bátor, kis, szaros dolgokhoz.
Most az leszek, Istenemre, az leszek! Nem fogok lassan tönkremenni, nem fogom megvárni, hogy az emberek majd sajnálkozva súgjanak össze a hátam mögött. Nem akarom, hogy én legyek a példa arra, miként tudja valaki tönkretenni az életét egy nő miatt. Ülhetnék kocsmákban, olcsó kurvák fáradt, koszos testét bámulva, a sörömet iszogatva, amíg annyira részeg nem leszek, hogy ne tudjak gondolkodni, de nem akarom. Várhatnék valaki másra, aki legfeljebb megközelíthetne, de azt sem akarom, hogy te járj a fejemben, miközben vele kefélek.
Bátor leszek.
A számunkat hallgatom, miközben ezt írom. Már bevettem néhány Rivotril-t, kicsit könnyebb így. Kell a segítség, tudod, hogy én nem fogok hibázni. Sokat dumáltunk ilyesmiről is. Veled mindenről lehetett.
Sírok, Kicsim. Nem akartam ezt, azt reméltem, te leszel az utolsó, hogy már megtaláltalak. Nem is lesz több, ebben biztos vagyok.
Talán ezt sem kéne tennem. Nincs jogom tönkretenni az életed, de nem bírom ki, hogy ne üzenjek. Tudod, mire kell a nyugtató, ugye? Meg fogok halni, de nem akarok félni. Nem akarom, hogy megijedjek, és ne sikerüljön.
Bár itt lennél! Sok erőt adna, ha láthatnálak.
Kezd hatni a Rivotril.
Tudod, miért csinálom? Tudod, ugye? Mert pnt olyan önző vagyok, mint azt mondtad. Semmi sem számít, csak a magam üyge.
Meg fogok halni, de nem akarom hgy ezzel vége legyen. Azt akarom hogy sose felejtsel. Engem láőss az avarbna, ha majd a gyereked rugdosssa, engem érez a bor ízében, az én szemem jusson eszedbe, ha az éggre nézel, rám gndolj, bárki is áérjen ozzád. Én fogom simogatni az atrcod, ha sírsz, miatamm hallgatsz majd el hirtelen, ha nevetsz. Bene leszek midnen pillanatodban, mint te mos az enyémnben
Nagyon remélem, hogy nincs túlvilágh. Nem akaromhogy tovább hiányozz.
Még elküldöm ezt az e-mail-t, atán beveszem av érhígítót. Félek tőle.
Szia Kicsm

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (7 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2008-09-14 16:55 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ügyes (formailag). Bár: miért fanatsy? Mi az az érhigító?
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2008-09-14 17:38 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Szerintem az vérhigító, de a fokozatosan kábuló szereplő ennél is hibát ejtett. Mint már mondtam, nagyon jó ötlet a végére a hibahalmozás, bár ebben az egy szóban talán tényleg hiba. Itt nem kellene hibázni, mert érthetetlenné teszi a "gyógyszer" mibenlétét.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2010-04-23 19:40 alina

alina képe

Szerintem az is direkt van:"av érhigítót." ott van a v csak becsúszott egy szóköz.: D

(:

v, 2008-09-14 17:34 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Hú, nagyon nagy ötlet volt a végén a helyesírási hibák halmozása, hisz sokkal hihetőbbé és drámaibbá tették az egészet. Csak gratulálni tudok hozzá! :D Enélkül csak egy átlagos, lerágott csont témájú történet lett volna (már ne haragudj), de így nagyon nagyot ütött. Ez tényleg jó volt! :D
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

v, 2008-09-14 20:04 Kelvin

Kelvin képe

Azért lett fantasy, mert elbénáztam, az "egyéb"-be akartam rakni...
A vérhígítónál meg "av érhígító"-t írtam, mint amikor rossz helyre rakod a szóközt, de egy kicsit tényleg bandzsa így.
Egy csillagot sem érdemel? :)

v, 2008-09-14 20:16 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Erről (pontozásról) egy vicc jut eszembe.
Mi az?
Minél többet veszel el belőle, annál nagyobb.
.
(gödör)
.
EK: IHAJ
(örülök, hogy neked is tetszik, ek)

v, 2008-09-14 21:26 Kelvin

Kelvin képe

Ezzel mit is szerettél volna mondani?

h, 2008-09-15 04:14 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Azt, hogy jobb, ha egyáltalán nem kapsz pontot, mintha egyet kapnál.

h, 2008-09-15 16:25 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Aham... oké, nem esett le. (Mi az a vérhigító? :D )
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2008-09-15 19:42 Mickey Long

Mickey Long képe

pl: A Syncumar, Fraxiparine gyógyszer. A véralvadást gátolja, ezért nevezik ( tévesen ) vérhigitónak. Olyan műtéteknél alkalmazzák ahol a betegnek nem ajánlott utánna mozogni. 8)

k, 2008-09-16 17:20 Ndy

Ndy képe

Az aspirin is vérlágyító, de például ott az Ipaton, stb. Bár kétlem, hogy ezekkel a gyógyszerekkel öngyilkosságot lehetne elkövetni ;) (de azért nem akarok ötleteket adni :) )
Nekem kicsit depressziósnak tűnik az írás, de nem az a baj: kéne valamiféle tanulság, vagy gondolat, ami irodalommá formálja.

sze, 2008-09-17 16:09 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Szerintem félreérted. Ne úgy akarja magát megölni, hogy beszed egy rakás vérhigítót. Arra ezért van szüksége, mert utána felévágja az ereit, s így ha esetleg valaki meg akarná menteni, nem lesz rá esélye, mert nem alvad meg a vére, és csinálhatnak bármit, gyorsan elvérzik.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2008-09-17 16:31 Kelvin

Kelvin képe

Süti, ez sajnos nem igaz. :) Ha beszedek néhányat, a maximális dózis felett, semmi szükség ereket vagdosni, mert a tüdőmön keresztül úgyis elvérzek. Megmenteni meg lehetne, K vitamin az ellenszere, de akkor már olyan mindegy, mit adnak, ha felköhögtem fél lityó vért...
Elég ijesztő halál, ezért van szükség a nyugtatóra.
Úgy gondoltam, hogy az érvagdosás már unalmas, az altató túladagolás meg túl lányos. :)

sze, 2008-09-17 17:06 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Érdekes, ezt nem is tudtam. Minden esetre elég szar halál lehet, amikor valaki belefullad a saját vérébe.
Bár hallottam ettől már rosszabat is, pl. amikor savat iszik valaki. Vagy láttam olyat, aki leöntötte magát benzinnel, és meggyújtotta. Szépen ropogósra sült. Hihetetlen mennyi idióta él a Földön. :)
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2008-09-18 22:12 Ndy

Ndy képe

Persze, de a gyógyszeradag nem mindegy. A végeredmény igazából belső vérzés is lehet. Viszont Süti, a sokk is majdnem ugyan ez. Bármilyen betegség is váltja ki, magának a halálnak az oka, leggyakrabban a sokk.

p, 2008-09-19 12:23 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Igen, a sokk váltja ki a halált. Mivel mindez már túl sok(k) az illetőnek. :D
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

h, 2008-09-15 09:22 miyoku

miyoku képe

hát...
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

k, 2008-09-16 06:26 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Nekem is tetszik, bár eddigi irásaid fényében valami vadabbat vártam.
Persze, ha úgy nézem megint kényes témához nyúltál, mert az emberek nem
szeretnek az öngyilkosságokról beszélni. A végére eltorzuló írás pedig valóban
hatásos. Szeretem az írásaidat.

k, 2008-09-16 17:09 Kelvin

Kelvin képe

Elmorzsoltam egy könnycseppet... :)

cs, 2008-09-18 17:39 Kelvin

Kelvin képe

Mire jutottál?

cs, 2008-10-16 14:50 deathbell

deathbell képe

A forma jó,a téma elcsépelt.Nem jön át a bánat,szinte nem is bánja az ember hogy meghal aki írta..Nincs kapcsolat se,így se úgy..De a megoldások kitűnőek,kitűnőek!
________________________________________________________________
Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

p, 2010-04-23 19:37 alina

alina képe
5

Te nagyon tudsz.: D

(:

p, 2010-04-23 19:43 Kelvin

Kelvin képe

Köszönöm, lehet, hogy pont te vagy a célcsoport, úgyhogy nem biztos, hogy olyan jól írok. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2010-04-23 19:58 alina

alina képe

(hördülés ,majd rosszalló nézés a monitorra)

(: