Az álmokon túl / regényrészlet 3.

"Röviden" a regényről:

Oliver Ralson első látásra átlagos fiatalembernek tűnik, nagyvárosi, olcsó albérletben lakik, gyorsétteremben dolgozik. Ám mindez csupán illúzió, a fiú valójában teljesen más, mint a körülötte élők. Oliver szomorú és reményvesztett, élete éppúgy nem érdekli, ahogy a világ sem, csupán az álmainak él. Mert amint Oliver Ralson lehunyja a szemét, egy teljesen más földön, más világban jár. Egy olyan helyen, ahol sárkányok, manók és tündérek élnek, egy világban, ahol a mágia oly természetes, mint nálunk az elektromosság. Egy világban, melyet sokkal inkább magáénak érez, mint amiben élni kénytelen.
Egy napon teljesül Oliver leghőbb vágya, képzelgései, álmai valóra válnak és számos hihetetlen kaland részese lesz. A világból, melyről gyermekkora óta úgy hitte, csupán az ő fejében létezik, furcsa kis csapat érkezik, a fiú pedig „újdonsült” társai oldalán átlépi a birodalmak közt húzódó kapu küszöbét. Odaát hihetetlen, mégis ismerős világ várja, és rengeteg felfedezésre váró titok, mely elsősorban saját származására vonatkozik. Ám azon túl, hogy Olivernek meg kell találnia önmagát és elvesztett emlékeit, egy sokkalta hatalmasabb kihívás is vár rá. Aghar birodalmában szörnyű háború dúl, melynek kimenetele akár az emberek világára is kihatással lehet. Oliver, illetőleg Odayin Elvoran, ahogy a túloldalon nevezik, lassanként megismeri fajtája rejtett múltját, és saját végzetét. Rájön, semmi sem az, aminek látszik, és a birodalom, mely után úgy vágyódott, aligha jobb az emberek világánál. Míg a fiú mindennapos csatáját vívja a császári udvar hazugságaival és ármánykodásával, rájön, hogy csupán tulajdon vérvonala mentheti meg Aghar világát a pusztulástól és Júlahoortól, az utolsó ősi démontól. De vajon miként dönt majd? Saját fajtáját választja, vagy a száműzöttekét, kik elkeseredett harcuk vívják a démon oldalán, nem tudván, hogy ők maguk is a vesztükbe rohannak. Mi lakik egy fiatalember szívében, ki egész családját, vagyonát, rangját, szerelmét elvesztette, majd száműzték egy olyan világba, ahol kis híján belehalt a magányba. Odayin Elvoran vajon méltó rá, hogy megkapja Aghar leghatalmasabb ereklyéjét az ősöreg, mágikus fa, Shamedaj gyökerei közül? Honnan származik minden élő az univerzumban, mi történt a birodalmak közti számtalan átjáróval, és miért tűnt el a mágia az emberek világából?

***

Odayin úgy várta legelső munkanapját, mint egy foghúzást a helyi gyógyítónál. Rögvest éjszakai őrségbe osztották, éjféltől hajnalhasadtáig. A város felé néző, keleti tornyok egyikében kellett szolgálatot teljesítenie, míg rótta az irdatlanul hosszú, kanyargós lépcsősort, ami munkahelyére vezette, folyvást mormogott és káromkodott magában. A torony legtetején egy katonával találta szemközt magát, a fiú vele nagyjából egykorú lehetett és az őrszemek jellegzetes egyenruháját, fegyverét hordta.
—Őrségváltás…—morogta Odayin. A katona mosolyogva nézett rá:
—Jó estét az úrnak.—Odayin biccentett, majd az őrtorony apró ablakához lépett. Sisakját levette a fejéről, mert borzalmasan idegesítette, hisz alig látott tőle. Márpedig a toronyból való kilátás az alant elterülő tájra, a városra, csodálatos volt. Odahaza előfordult, hogy fölült a tetőre és onnan figyelte a házak, utcák fényeit, ám ezt az élményt össze sem lehetett hasonlítani vele.—Gyönyörű, nem igaz?—szólalt meg hirtelenjében háta mögött a katona.—Szeretem az éjszakai szolgálatot.—Odayin csak dünnyögött magában, majd a fiú felé fordult. A fáklyafényben kicsit jobban megnézte magának az arcát, már amennyit látott belőle a sisak miatt.
—Odayin vagyok, neked mi a neved?
—Mindenki Rahunak hív.
—Nos, Rahu… én a helyedben már rég elhúztam volna.—mindkét fiú elhallgatott, a város felől szép, csengő harangjáték szólt, vitathatatlan bizonyítékaként annak, hogy elmúlt éjfél.
—Igen, már lejárt a szolgálati időm, de szeretek itt lenni. Ráadásként újonc vagy, nem akartalak minden szó nélkül itt hagyni.
—Ez kedves tőled. Te amúgy… mióta vagy a palotában?
—Lassan két éve. Figyelj csak…—Rahu elsőként Odayin sisakjára mutatott, amit a fiú a feje helyett ezúttal a hóna alatt hordozott.—Yarim kapitány leordítja a hajad is, ha meglátja, hogy nincs rajtad. Azon kívül az első napokban az újoncokat többször is ellenőrzi, úgyhogy ne aludj el. Egyébként… van nálad valami pia?
—Nincs…
—Helyes, mert azt is rühelli. Mérföldekről megérzi, ha ittál, és képes megmotozni. Bár…—a fiú kacsintott egyet.—Ez nem is olyan kellemetlen dolog. Nos, nagyjából ennyi. Szívesen maradnék még, de kicsi itt a hely kettőnknek. Ja, látod? Kis híján elfelejtem a legfontosabbat.
—Ugye, ugye, Rahu… Sietsz a barátnődhöz, mi?
—Valami olyasmi…—pirult el a katona, majd a nyakában lévő kürtöt átadta a fiúnak.—Békés éjt.—tette még hozzá, majd leszaladt a lépcsőn. Odayin sokáig hallgatta, ahogy Rahu léptei visszhangoztak a torony falai közt, majd pillantása a keze ügyében lévő kürtre esett. Vajon mikor használták utoljára? Minden esetre megtörölte a ruhaujjával és csak eztán akasztotta a nyakába. Sisakját ismét a fejére illesztette, mert azt ugyan nem bánta volna, ha kirúgják újdonsült állásából, viszont utálta, ha ordítottak vele. Odayin ácsorgott tíz percet, majd fél órát, ez a kevéske idő is épp elég volt ahhoz, hogy halálra unja magát.
—Anyám…—morogta félhangosan.—Én ezt nem bírom…—alighogy kimondta, kis híján felordított rémületében. Hirtelenjében valami óriási, fekete tömeg takarta el előle a csillagokat és a város fényét, ha Odayin nem dermed meg a félelemtől, talán még kürtjét is megfújja, hogy riadóztassa a kastély többi őrét… A sötétből irdatlanul hatalmas, borostyánszín szempár meredt rá, az őrtorony apró ablaka kevés volt hozzá, hogy Odayin az egészet láthassa. A fiú elsőként hálát adott az égnek, amiért a falak közt biztonságban érezhette magát, a szörnyeteg nem tudja befalni… Ám ekkor mély, morajló hangot hallott a tető felől:
—Á, az ifjú Odayin herceg.—a fiú szája tátva maradt, majd elméjében hirtelen világosság gyúlt… Bagua, a palota udvari sárkánya… Hát persze, hisz a pajzson semmi nem jöhet át. Miután túltette magát az első megrázkódtatáson, Odayin dühösen válaszolt:
—Nem vagyok herceg.
—Dehogyis nem! Aki hercegnek születik, az is marad. Légyen bár az utca porában nyomorúságos koldus, vagy őrszem egy… undorítóan büdös torony kellős közepén…—Odayin szétnézett maga körül, a sárkánynak igaza volt, a fáklya fényében tökéletesen látta, hogy mind a padlón, mind a falakon gyanús tócsák sorakoztak, és őszintén megmondva, rendkívül erős húgyszag terjengett az egész toronyban.
—Te vagy Bagua… igaz?—kérdezett vissza a fiú, miután megállapította magában, hogy valóban rossz helyre került.
—Csak Bagu.
—Bagu… a frászt hoztad rám!
—Én?
—Hát nem is a molylepkék…
—Bocsáss meg, ifjú Odayin.—a sárkány szeme hirtelenjében eltűnt az ablakból, a fiú, maga sem értette miért, de kicsit megijedt, hogy elmegy, ezért utána kiáltott:
—Bagu, itt vagy még?
—Hát hogyne.—Odayin az ablakhoz merészkedett, sokáig kellett erőltetnie a szemeit, hogy fölfedezze a sárkányt az oldalt lévő cseréptető sötétjében. Aztán, mintegy varázsütésre, a hold előbukkant a felhők mögül, fényét pedig pontosan Bagu sötétbarna pikkelyeire vetette. Odayin kis ideig tátott szájjal bámulta a sárkány fenséges, büszke sziluettjét, hirtelenjében emlékek egész áradata zúdult rá. Mikor gyerek volt, sokszor látta az udvar sárkányát, ám közel sosem merészkedett hozzá, mert nagyon félt tőle. És anyja amúgy sem engedte volna. Ám Bagu mégis olyannyira hozzátartozott gyermekkora világához, akár bármely más rokona, vagy épp a szülei.
—A sárkányok nem alszanak?—kérdezte a fiú és egész közel húzódott az ablakhoz, rendkívül örült neki, hogy van kihez szólnia.
—Már miért ne aludnánk? Én például imádok álmodni, mikor fölébredek, rendszerint tökéletesen emlékszem az álmaimra. És igen jó vagyok benne, hogy meg is fejtsem őket. Persze, hisz volt időm rá bőven, hogy kitapasztaljam, mit jelentenek.
—Akkor csak ma éjszaka nem tudsz aludni.
—Ugyan, hisz még fiatal az este!
—Ahha… biztos valami helyes sárkánylánnyal randiztál odakint, mi?—Bagu hirtelenjében olyan hangot hallatott magából, mintha épp fuldokolna, majd dühös füstfelhőt eresztett az éjszakába. Szárnyait óriásira tárta, fejét bosszúsan ingatta:
—Nem látod a szárnyiam kecses ívelést? Én lány vagyok! Másfelől meg, te adnád egy fiú sárkánynak a Bagua nevet?
—Hát… nem?
—Persze, hogy nem!
—Bocsáss meg… És tényleg… már látom… khm… a szárnyaid kecses ívelését…—Bagu ettől kicsit megnyugodott, szárnyait ismét a testéhez szorította és újból felvette büszke tartását, olyan volt, akár egy óriási vízköpő. Hirtelenjében azonban úgy tűnt, valami ismét megzavarta a nyugalmát. A sárkány szimatolni kezdett, majd szárnyra kapott és Odayin tornyához röppent. A fiú épp azzal foglalatoskodott, hogy csillapítsa valamivel éhségét, őrségben ugyan nem lehetett enni, ám úgy gondolta, egy almából nem lehet nagy gond. Ám mielőtt beleharaphatott volna a vacsorájába, irdatlanul hatalmas, tömpe, szimatoló orr jelent meg előtte az ablakban.
—Alma…—sóhajtotta sóvárogva Bagu, és egy füstkarikát küldött a torony belsejébe, ami azon mód körbeölelte az ifjú Odayint.
—Szeretnéd?—kérdezte a fiú, miután köhögött néhányat. A sárkány nem is válaszolt, csupán kitátotta a száját. Odayin felkuncogott, majd áthajolt a kis ablakon és egy szem almáját Bagu nyelvére helyezte. A kicsi gyümölcs valószínűleg a fél fogára sem volt elég, ám a sárkány olyan elégedetten nyalogatta a szája szélét, hogy Odayin ismét fölnevetett.
—Köszönöm, ez fennnnnséges volt!—Bagu elhallgatott, láthatólag ezúttal a füleit használta az orra helyett.—De most… mennem kell.—a fiú meglepetten nézett rá, egész kihajolt az ablakon.
—De miért?
—Mert nem én vagyok az egyetlen sárkány a kastélyban. Óvd a fejed, ifjú Odayin!—azzal Bagu tovaröppent az éjszakában. A fiú értetlenül bámult utána, nem értette, mi ez a nagy sietség. Kezdetben az eget kémlelte, másik sárkány? Hát erről nem tudott. Hamarosan azonban megértette újdonsült barátja szavait. Yarim kapitány úgy trappolt fölfelé a lépcsőn, hogy az a holtakat is felébresztette volna, ordítása pedig a legrészegebb őrszemből is kiverte volna az álmot.
—Katona! Mi ez a fegyelmezetlenség?!—visította, Odayin pedig azonnal haptákba vágta magát és egyáltalán nem értette, miként lehetséges, hogy Bagutól ijedt meg az imént, pedig nála sokkalta rémesebb szörnyetegek is élnek a kastélyban. Na nem külsőre, Yarim kapitány csinos, erős, izmos asszonyság volt, ennek ellenére a férfiak messzire elkerülték, sőt, rettegtek tőle.—Figyelem magát! Tudom, hogy csak azért lehet itt, mert Tiburon Alaskar a kedves papája, nyeszlett girnyó!—és Odayin még hasonló kedvességeket hallgathatott majd tíz percen keresztül. Nem csodálta, amiért Bagu elmenekült, és csak remélni tudta, hogy Yarim kapitány csupán az újoncokat tiszteli meg kitüntetett figyelmével. Talán pár nap elteltével már nem számít újoncnak…

***

Az öreg király gondterhelten tekintett le a mélybe, fenséges palotájának legmagasabb tornyából. Odalent katonái vártak rá, rettenetes, hömpölygő tömeg, harci énekek, csatakiáltás, kürt szava szállt a széllel. Avramiel király tudta, hogy eljött az idő… Nem a vérontás, vagy háború ideje, hisz rengeteg csatát megjárt már. A halál ideje volt ez, az utolsó megmérettetésé, az utolsó kardcsapásé. Az öreg király elfordult az ablaktól és fáradt tekintetét feleségére vetette. Hessamar úgy tündökölt a terem félhomályában, akár egy drágakő, valóban a legszebb asszony volt, akit látott, érintett élete során. A Szív, melyet hordozott, ami ott dobogott a mellkasa közepén, rendkívül hosszú élettel ajándékozta meg, sok feleségét látta meghalni maga mellett. Ám Hessamar ifjú volt még, a legutolsó a dicső királynék sorában. Saját teste már öreg volt és fáradt, talán rút is, ám a nő tiszta szívéből szerette, ezt tudta, és érezte is.
—Ezúttal nem jövök vissza hozzád…—suttogta halkan az öreg király, miközben felesége segédkezett neki páncélja felöltésében.
—Tudom—mosolyogta a királyné, ám szemében könnyek csillogtak.
—Hosszú, nagyszerű életem volt. Csupán két dolog bánt, hogy téged egyedül hagylak… és testvéreim… Mindannyian úgy hiszik, jogot formálhatnak Zinahil örökségére. Ám én nem tudok választani közülük, mindegyik csupán a halálom várja és egymás torkát marják érte.—az öreg király mellkasára helyezte a tenyerét, a varázslatos, zöld fény még vértjén is áthatolt. Hessamar királyné is a Szívre helyezte kezét, érezte, hogy már nem sok erő maradt a testben, mi hordozta.—Egyikük sem méltó rá…—a királyné ismét elmosolyodott, majd rövid sétára indult a teremben. Egy apró ládikához sietett, amit íróasztalán tartott. A doboz mélyén drágakövek és ékszerek csillogtak, közülük kiemelt egyet és férje nyakába akasztotta. A lánc oly egyszerű volt, mégis tökéletes, medalion része nem állt másból, mint egyszerű magból. Az öreg király szívéhez szorította kedvese ajándékát, egy forró csókkal mondott köszönetet érte, majd az ajtó felé indult. Ezúttal Hessamar lépett az ablakhoz, letekintett a kastély udvarára. Kisvártatva férje is felbukkant katonái élén, oly büszke volt, hatalmas, akárcsak ifjú korában. A sereg megindult, hogy napnyugtakor vérrel áztassa ősei földjét, a királyné tekintetével férje minden egyes mozdulatát figyelte. Kis idővel később, mikor a katonák már a kapukon kívül meneteltek és zászlaik feketévé változtatták a horizontot, Hessamar bűvös szavakat mormolt. Az asszony ajkaihoz emelte tenyerét, mintha csupán egy utolsó csókot küldene férje felé.
—Shamedaj…—súgta a királyné és szavai messze szálltak a hűvös széllel. Messze, egészen a katonákig, az élükön léptető királyig. Hessamar ajándéka, a különös medalion, benne a mag, hirtelenjében fölfénylett, ragyogása még a szív erejét is elhomályosította egy pillanatra.
Az öreg király legidősebb fivére seregei ellen vonult, csatározásuk földért és vagyonért folyt, ám legfőbb ok maga Zinahil öröksége volt. Avramiel király már túlontúl sokáig hordozta a Szívet, itt volna az ideje, hogy a vén bolond utódot válasszon és megdögöljön végre… Testvérei és egyéb rokonai ekképp vélekedtek, és valóban keselyűként köröztek a királyi palota fölött. Ahogy a csatatéren is. Mikor a két sereg összecsapott a fennsíkon, valóban vértenger árasztotta el a vidéket, az öreg király oroszlánként harcolt, akárcsak ifjú korában. Ám jól érezte életének végét, ha nem csatában, odahaza, párnák közt lelete volna halálát. Avramiel király úgy halt, ahogy élt, bátran és büszkén, teste több sebből vérzett, míg végül megadta magát és pompás hátasáról a földre zuhant. A Szív még jó ideig keringette zöld vérét, mielőtt lelke eltávozott volna. A keselyük, kik a csatatér fölött köröztek és a király elestét lesték, már készültek, hogy megszerezzék örökségük. Ám mielőtt még bármelyikük is cselekedett volna, Avramiel király testén új élet fakadt. Hessamar ajándéka, a medalion, benne a mag, fejlődésnek indult. Kezdetben oly apró volt, hogy senki nem vette észre. Majd egyre növekedett és növekedett, az öreg király mellkasa, a Szív fölött egy fa sarjadt, a legpompásabb, mi valaha létezett. Shamedaj már ekkor öntudatára ébredt, pedig apró cserje volt csupán. Tudta, mi a feladata, mire rendeltetett. Növekedett hát, ahogy csak erejéből bírta, mind magasabbra tört és vastagodott. A fennsíkon, a csatatéren aznap csoda történt. Minden teremtett lélek a fenséges Shamedaj születését csodálta, a katonák dermedten ácsorogtak és fegyvereik leengedték, a vidékre némaság borult. A hatalmas fa néhány perc leforgása alatt felnőtt, hisz varázs éltette, gyökerei közt pedig ott dobogott Zinahil öröksége. Shamedaj magába temette az öreg király testét is, örök emléket állítva neki. A Szívet pedig elzárta minden keselyű elől, kik méltatlanok voltak rá. Avramiel király fivérei és nővérei, kik csupán a Szív hatalmát vágyták, rögtön aznap hozzáláttak, hogy Shamedaj gyökerei közé férkőzzenek, ám a fát a legősibb varázs, a szeretet, szerelem, hűség bűbája óvta. A bölcs Shamedaj születésével aznap több ezer katona életét óvta meg, ám a harcok kis idő elteltével újra folytatódtak, ez ellen pedig már semmit nem tehetett. Gyermekei vérből és rothadó talajból születtek.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2008-02-02 12:28 Blade

Blade képe

Jó kis mese, sok ismerős vonással - a hibákat légy szíves javítani, pl:

"—Tudom.—mosolyogta a királyné" - nem kell a pont.
---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

v, 2008-02-03 21:15 Aures

Aures képe

Jó az elején a "szinopszis". Asszem elkezdem olvasni a részleteket.
(És jé... az ellenőrző kód sisak. Jelent valamit?)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

v, 2008-02-03 21:34 Lucas

Lucas képe

Aures, ebben a részben van sisak!
És köszönöm, hogy nekiveselkedsz az olvasásnak, sokat segítesz a további munkám során, ha megosztod velem a véleményed.
;)

v, 2008-02-03 21:28 Lucas

Lucas képe

Oké, köszi!
:D

h, 2008-02-04 21:16 isslac

Jó kis történet! Kár hogy csak három részlet van belöle, kiváncsi vagyok a folytatásra, de ha kész lesz az egész, és ha meg is jelenik akkor csak meg kell venni :)Sok sikert a folytatáshoz!

sze, 2008-02-06 18:20 Lucas

Lucas képe

Köszi, Isslac! Már kész van az egész, viszont reményt nem igen látok rá, hogy megjelenjen ebben az évezredben. A régi szép idők, mikor a kiadók az elutasító levél mellé még egy rövidke véleményt is csatoltak az írásokhoz. Mostanság az a trend, hogy még csak nem is válaszolnak. Sőt, egy egész új dolog van kibontakozóban, úgy utasítanak el, hogy még a kéziratot sem kérik be. Mert "elsőkönyves íróval senki nem foglalkozik, túl nagy kockázat." Csak azt nem értem, hogyan készülnek a befutott írók, ha egyszer az első könyvet senkinek sem adják ki.

8O

p, 2008-02-08 14:01 isslac

Hát ezt én sem értem! :o Biztos azért mert ha már két kézirata van az illetönek akkor látják hogy komolyan gondolja. De nem értem, ez amúgy több szempontból ellentmondásos mivel egy kiadó sosem tudhatja mikor akad a kezébe egy olyan kézirat ami a szerzö elsö müve és biztos befutó lenne.Lehet hogy csak akkor foglalkoznak vele ha a szerzönek van két benyújtható kézirata, és azokat nézik meg hogy melyik alkalmas megjelentetésre. De lehet hogy nem így van, de ha ez igaz akkor ha két jó könyvet ír a ember és megjelentetik, lehet, mind a kettö megjelenik. De azért kár hogy az elö könyves szerzöket elutasítják.

Ellenörzö kód: SICC :D hehe

p, 2008-02-08 17:22 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Elsőműveseket elutasítják? Hol? Nemrég olvastam egy blogban, ahol egy szerző (megfeszítetek se tudom már, kicsoda) megnyugtatott egy hasonló gondokkal közködőt, hogy ne szomorkodjon, a kiadókhoz eljut a kézirata, még akkor is, ha nem válaszoltak, csak iszonyat sok munkájuk van. Példának azt hozta fel, hogy nem lehetetlen az sem, hogy akár 2 évet kell várni a válaszra. És elsőkönyveseket csak akkor utasítanak el, ha az a mű nem üti meg a színvonalat. Mert egy régóta publikáló író megengedheti magának, hogy pl. az első hat fejezete nem túl jó, de egy kezdő nem, hiszen nincs összehasonlítási alap (vagyis honét tudja a szerkesztő, hogy az a rész, amit olvasott "nem túl jó", vagy az egész könyv ilyen). Meg írt még pár jótanácsot, hogy csináljon az illető egy remek szinpszist, és először azt küldje körbe, meg próbálkozzon sok kiadónál... nem emlékszem, hol olvastam ezt az egészet, eredetileg a POD kiadókról volt szó.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2008-02-08 18:43 isslac

Akkor hatásos könyvet kell írni :P persze minden író arra törekszik, de az lesö könyves szeröknek még fontosabb ez.

p, 2008-02-08 19:24 Blade

Blade képe

Vagy legyen egy jó ismerősöd egy kiadónál :)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2008-02-08 22:19 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Vagy legyen tiéd a kiadó. :D
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2008-02-10 13:14 isslac

Kár hogy nincs kiadóm se, meg nincs ismerösöm kiadónál :|

v, 2008-02-10 21:14 Lucas

Lucas képe

Hát ezzel én is így vagyok, sajna. 8O Az Eragon írójának szerencséje volt, hisz a szülei kiadót üzemeltettek.

h, 2008-02-11 13:17 SirTelen

Ha ki szeretnéd adatni, ilyesmire is figyelj:

"A gondolatjel és a nagykötőjel a mai magyar használatban azonos karakter (félkvirtmínusz), de a gondolatjelet szóközök veszik körbe, a nagykötőjelet (akárcsak a közönséges kötőjelet) nem: az közvetlenül tapad az előtte és utána levő szavakhoz.

Tehát a gondolatjel három karakter: szóköz-félkvirtmínusz-szóköz együttese. "

k, 2008-02-12 00:37 Lucas

Lucas képe

Hát ezért írták egy pályázaton, hogy a gondolatjeleimmel ölni lehetne... 8O :oops:

k, 2008-02-12 10:37 SirTelen

:D
Ez igaz, amit te használsz gondolatjelnek (ráadásul szóközök nélkül), arra még a gerendafaragók is elismerően rábiccentenek. :)
ALT+0150 vagy CTRL+ NUMPAD-

k, 2008-02-12 15:54 isslac

Igen, Christopher Paolini-nek nagy szerencséje volt, a szüleinek saját kiadója van. De ha valaki szert írni és tervez is könyvet, akkor ki nem ragadná meg az alkalmat ha a szüleinek kiadójuk van? :) Találtam egy kiadót, ahol ha regisztrálsz csak be kell küldened a kéziratot, és ha elfogadják, akkor a kiadó saját költségén megjelenteti, hátránya is van: 1., nem annyira ismert az oldal ; 2., csak az interneten keresztül lehet vásárolni belöle, nem lehet a boltokban megvenni csak a kiadó honlapján. Azthiszem ennyi hátránya van de nem árt átvizsgálni az oldalt, vagy keresni olyan oldalt a google-ban ahol leírják a hátrányait, és figyelmeztetik az embereket az esetleges "átverésekre" vagy nagyon apró betüs részekre. Szinte mindig vannak ilyen részek, de hát ha valaki így is vállalja akkor : www.lilli.hu

Egy biztos én itt nem fogok könyvet megjelentetni, de ha valakinek van kedve hozzá akkor az megteheti.

k, 2008-02-12 21:29 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Hohó! Lillivel vigyázni! Tudom, utáljuk de mégis: http://boncnok.freeblog.hu/ Író vigyázz III. része főleg.
Ha már könyvkiadás: http://konyvkiadas.lap.hu/
Ennél teljesebb összefoglaló nem nagyon kell... ;)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

k, 2008-02-12 23:28 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

"Tudom, utáljuk de mégis: http://boncnok.freeblog.hu/"
Ez a boncnok-ra vonatkozik, hogy "utáljuk"? Most látom először, szóval kérnék egy rövid instrukciót, hogy miért is utáljuk/játok.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

sze, 2008-02-13 18:35 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Priviben megírom, mert ne offoljuk szét ezt a novellát. ;)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

sze, 2008-02-13 07:55 isslac

Igen, ez az az oldal, ezt én is megtaláltam, erre utalóan mondtam hogy aki akarja keresse meg a google-ban, mert itt leírja hogy melyek azok a dolgok amivel vigyázni kell.