A jégmágus küldetése

(részlet)
Rawen Group Magyarország engedélyével

1.

 

A mágusok szigete drágakőként ragyogott északon, megközelíthetetlenül és rejtélyesen, ahogy a varázslatok bölcsőjéhez illik. Jégföld elfeledett hómezőin valaha merchorok és hófajzatok küzdöttek egymással a régi istenektől elfeledve. Egy napon megnyíltak a mennyei szférák, másvilági hatalmasságokat vetve ki magukból, akikkel szemben az Öregek gyengének és tehetetlennek bizonyultak. Rawenen új korszak kezdődött. Jégföld példáját követve birodalmak sora emelkedett fel a semmiből, idegen istenekkel a trónon.

A sziget új ura Markuthot választotta avatárjának, aki létrehozta a mágusok rendjét, hívévé vagy szolgájává téve mindenkit, akit megérintett. Uralma legfőbb tartópillérének a papságot nevezte ki, mely a mágusrendek hűségéért felelt. Azon a helyen, ahol először járta át a mennyből jött energia, hatalmas jégpalotát emeltetett, mely Kristálytorony néven vált ismertté. Középpontjában oszlopszentély óvta az avatárkapu örökké forgó örvényét.

A hűvös folyosókon papok és mágusok közlekedtek, teljesítve a feladatokat, melyeket isteni vezetőjük bízott rájuk. Alardax Kelvar, más néven Szikla, lassan haladt a mágikus energiával átitatott terület felé, ahol ősi szertartás várt rá, mielőtt nekivágna a Drelbhos arkónus által rábízott küldetésnek.

A főpap választása azért esett rá, mert egyszer már járt Raonuszban, ahol szoros barátságot kötött a helyi papság egyik filogoszával, a befolyásos és művelt Hasim Av Gaviddal. Sziklát ezúttal azért akarták visszaküldeni, hogy megelőzzön egy készülő merényletet. Az arkónus információi szerint Gorhatos legjobb orgyilkosa, Cagra megbízást kapott, hogy végezzen egy Haresztész nevű lingrosollal, Jégföld ellen szóló bizonyítékokat hagyva hátra a helyszínen.

Amikor utoljára a Napmágus földjén járt, Alardax még az ínkvorok sorába tartozott, és lányos arcvonásain a varázslótanoncok ártatlanságát viselte. Azóta külseje megférfiasodott, hófehér bajuszát és kecskeszakállát dérszínű hajfonatok korbácsa tette teljessé. Megerősödött a rengeteg edzéstől, reflexei túlszárnyalták a kölykeit féltő hófajzatét. Áthatóan kék szeméből örökkön éberség sugárzott; vérbeli harcossá vált, akit komoly kihívás meglepni.

Képzett szliárdként az egyetlen olyan mágusrendhez tartozott, melynek tagjai tökélyre fejlesztették az illúzióvarázslatok létrehozását. Bármikor látványos képeket tudott teremteni, melyek csalókábbak voltak a valóságnál. A kiválasztott belső értékei azonban ezzel még korántsem merültek ki. Sokoldalúságára jellemző volt hazája politikai viszonyainak tökéletes ismerete is. Jól tudta, hogy Jégföld uralkodóját belső ellenségek fenyegetik, miután legfőbb bizalmasa, Derrath sötét átjárót nyitott a démoni síkokra, és alávetette magát Ranhotepnek a sötétség istenének. Markuth ugyan kivetette a palotából a Bukottat, de lélekmágiákban jártas híveiről azt beszélték, még mindig Kristálytorony lakói között rejtőznek.

Ahogy az oszlopszentély felé haladt, sötét árny suhant el a szliárd mellett. Szikla felismerte Evelgart, Drelbhos egyszülött fiát, aki a halastorok rendjében talált rá az útjára. A halálmágusok Jégföld legkíméletlenebb ítéletvégrehajtói közé tartoztak, akiket semmi sem riaszthatott vissza attól, hogy elvégezzék feladatukat. Az orgyilkos arcát sebhelyek szövevénye torzította el, amitől Ranhotep valamelyik démonára hasonlított. Rideg pillantást vetett Sziklára, aztán továbbhaladt, anélkül, hogy egy szót szólt volna hozzá.

Alardax belépett az elé kerülő szentélybe. Odabent az avatárkapu melletti főoszlophoz sietett, hogy átessen a Rahar Nisolon, amelynek az volt a célja, hogy Hasim Av Gavid ne jöhessen rá, képzett illúzióvarázslóvá vált, mióta utoljára Raonuszban járt. A szliárd maga sem értette, mi szükség erre, de az arkónus ragaszkodott a rítushoz.

Szikla a gracchosok mormoló sorfala mellett elhaladva elfoglalta kijelölt helyét. A papok körben álltak a külső oszlopoknál, Drelbhos néhány lépéssel előttük. A transzállapotba merült férfiak mindent elkövettek, hogy mozgósítsák a szertartáshoz szükséges erőket az avatárkapu közelében várakozó varázsló körül. A főpap síkos, fekete kígyóként kúszott Alardax tudatába, hogy segítse a gyötrelmek hágóján való átkelésben.

A bőrébe vésett tetoválások füstként tekeredtek a mennyezetet díszítő istenalakok köré, miközben Szikla behunyt szemmel várakozott. Felkészültnek hitte magát Markuth érintésére, ám a fájdalom erősebb volt annál, mint amire számított. Metsző fagyhullámok kúsztak fel az idegein, horgas jégkarmok szaggatták belső szerveit. Összepréselt szájjal tűrt, de érezte, hogy nem bírja sokáig. Vérében láz dübörgött, izmai enyhülésért esedeztek.

„Az arc eltörlése” – villant agyába a kínok ködén át. Tudta, vonásai szemernyit sem változnak, a rítus csakis a tetoválások eltávolítására szolgál.

Hirtelen ellenállhatatlan erő lökte a főoszlopnak. Szikla felüvöltött a fájdalomtól, miközben jövőt jósló képek sorozata viharzott át tudatán. Egész testében remegve próbálta megszakítani a kapcsolatot, ám a mágikus energia foglyul ejtette, mintha tenyere összeolvadt volna a tartóelemmel. A víziók elképesztő gyorsasággal peregtek kitágult szeme előtt. Kőlapon fekve látta a testét rituális sebekkel borítva, miközben az oltár mellett álló férfiban is önmagára ismert, mintha hirtelen megkettőződött volna.

A szenvedés egyszer csak minden átmenet nélkül véget ért.

Az oszlop eldobta magától, és Szikla a gracchosok közé csapódott. Próbálta józan esze foszlányaiba kapaszkodva elmondani nekik, mi történt, de mielőtt szóra nyithatta volna a száját, elborította a sötétség.

 

2.

 

Órákkal később az egyik meditációs fülke tejfehér magányában tért magához.

A helyiséget vastag ködpamacsok lengték be. Tudta, hogy valami balul sült el a szertartás során, de képtelen volt felidézni, mi történt, azon kívül, hogy nekiesett a főoszlopnak. Ínkvorként megtanulta, hogy tilos hozzáérnie az avatárkapu elemeihez, mert Markuth ereje akár meg is ölheti az elővigyázatlan mágust. Szerencsére élve megúszta a botlást, bár minden furcsának tűnt, mintha tagjai nem a sajátjai lennének, de végül megnyugodott. Belső hangja azt súgta, ne halogassa az indulást. Fürgén felpattant priccséről, és megütögette a falat. Láthatatlan rezgések haladtak végig a fagyos folyosókon. Alighogy leengedte a kezét a pihenőszoba ajtaja kitárult, és Drelbhos tekintélyt parancsoló alakja bukkant fel a nyílásban.

A főpap tekintete Szikláéba mélyedt.

– Alardax Kelvar, készen állsz küldetésedre?

– Igen – jelentette ki a mágus. – Alig várom, atyám!

– Akkor indulj!

A gracchosok mindennel ellátták a palota előtt várakozó szánt, amire szüksége lehet. A torony kapujában az egyik alacsony rangú pap prémes, barna bundát és bélelt, fekete csizmát nyújtott felé. Felöltötte a holmikat, aztán köszönés nélkül kilépett a fehér kavargásba.

A hámba fogott merchorok felmordultak a láttára, de a férfi ügyet sem vetett rájuk. Magához vette a bakon várakozó fegyvereket, Markuth küldötteinek szokott eszközeit: az egyenes pengéjű, borotvaéles jégkardot, a könnyű, rendkívül veszedelmes fagypengéket és a verost, a hatalmas, halálpontos nyílpuskát, mely egyetlen lövéssel képes megállítani egy hófajzatot.

Az égen nagytestű télsárkány körözött, de esze ágában sem volt rárontani Sziklára. Csak tette a dolgát, ahogy más létsíkról származó rokonai: őrizte Markuth birodalmát és a szigetet körbefonó védőmágia zavartalanságát.

A nerras jelenléte izgatottá tette a szán elé kötött medvéket: hófehér hátukon felmeredt a szőr, fekete gombszemük gyűlölködve csillogott. Szikla kifejezéstelen arccal a nyakuk közé csördített, mire fújtatva a bőrszíjaknak feszültek. Repült a szán, az ostor egyfolytában pattogott.

A kegyetlen bánásmódra a merchorok ritkán szolgáltak rá, de Alardax ki nem állhatta őket, akárcsak a jégmágusok többsége. Egyesek azt rebesgették, hogy félig-meddig értelmesek, és ha módjukban állna, Markuth híveire törnének. Erre sosem akadt bizonyíték, ahogy arra a nézetre sem, mely szerint bukott varázslók születnek újjá bennük. Szikla minden csapást élvezett, maga sem tudta, miért. A vastag bundák felfogták az ütéseket, de akkor sem gyötörte volna a lelkiismeret furdalás, ha véres csíkok serkennek az állatok hátán.

Járműve sebesen haladt a hómezőn. A sötétség hamar leereszkedett, de az égen ragyogó csillagok megkönnyítették a tájékozódást. Az Istenek Szigonya lándzsaként mutatott déli irányba, csak követnie kellett amerre a hegye mutat. A távolban feltűnt a kikötő és a partvonal körül dühöngő elemek kavargása.

A mágust már nem sok választotta el tőle, hogy a Viharkapu túloldalán várakozó Negrestor fedélzetére lépve útra keljen, a fendíreket azonban vette számításba. A hómező egyszer csak megelevenedett.

Az éjszakát fenyegető morgás verte fel. A hattagú hófajzatfalka rajtaütésszerűen emelkedett ki a hóbuckák fedezékéből. Lángvörös tekintetük elárulta, hogy a szigeten rejtőző jégdémonok hatalmába kerültek. Amikor a gracchosok Markuth parancsára átjárókat nyitottak a télsárkányoknak, gonosz entitások is áttörték az asztrális síkot.

„Undok férgek” – gondolta Szikla, lekanyarítva hátáról a verost, aztán ülőhelyzetben félfordulatot téve megeresztett egy nyilat a csapat felé.

Az eltalált állat úgy bucskázott hátra, mintha láthatatlan pöröly találta volna telibe. A lövedék a bal szemén keresztül fúródott az agyába és félig letépte a fejét, mielőtt elterült volna a hóban. Alardax elvigyorodott, aztán újabb vesszőt csúsztatott a fegyver vájatába. Úgy tűnt, az esemény nem lesz több némi testmozgásnál, ekkor azonban a szán átrepült egy bukkanón, és Szikla lezuhant a bakról.

A merchorok későn vették észre, hogy utasuk kiesett az ülésből, és messze távolodtak, mire megálltak.  Alardax agyán villanásszerűen futott át a gondolat, hogy egyetlen nyílvesszőt kivéve minden muníciója a szánon maradt, melyhez semmiképp sem érhet oda időben. Guggoló állásban talpra érkezett, aztán kiegyenesedett és szembenézett támadóival.

Az ínkvorok legfőbb tankönyve, az Enciklopedia Garrana mindig a falkavezért jelölte meg a fődémon hordozójaként, erre világosan emlékezett. Az élen haladó bestia maga elé engedte társait, mintha olvasott volna gondolataiban.

Kénytelen volt másik állatot kiválasztani célpontként.

Az egyik testes hím vért fecskendezve dobta magát a magasba az utolsó nyílvessző találatától, aztán mozdulatlanná merevedve visszahullott a talajra. A varázsló visszatette a hátára a verost, aztán kirántotta derekára övezett hüvelyéből a jégkardot, szabad kezével pedig fagypengéért nyúlt.

A ragadozók fenyegetően körözni kezdtek körülötte. Három pár lábukon szablyaként csillogtak a karmok. A törzsüket fedő szarulemezek felemelkedtek és az alattuk tülekedő, mérgező fullánkok megcélozták a kiszemelt prédát. A falkavezér ezúttal nem húzódott háttérbe, csavart hegyű szarva alól gyűlölködő tekintettel meredt a higgadtan várakozó mágusra. Kitátotta fogakkal teli állkapcsát, hogy üvöltéssel adjon jelet a támadásra.

„Megöllek!” – üzente a démonnak szavak nélkül Alardax. – „ Megbánod, hogy a földünkre tetted a lábad!”

Szikla hatalmas ugrással átszelte a kettejük közti távolság jó részét, és a fendír pofájába vágta a pengét. Az ordítás az állatban rekedt, miközben a mágikus fegyver felnyársalta a nyelvét és szájürege alsó részéhez tűzte. A fenevad vére jéggé dermedt, szeme megmerevedett, belső szervei csontkeményre fagytak.

Szikla kifújta a levegőt, aztán telitalppal a falkavezér hátának közepébe ugrott. Hangos reccsenés hallatszott, ahogy a bestia gerince darabokra tört. A varázsló megperdült és félreütötte kardjával az arca felé száguldó fullánkokat, melyeket a falkatagok lőttek ki rá vezérük védelmében.

A varázsló a hozzá legközelebbi hófajzatot választotta következő ellenfelének. Jégkardja suhogva repült a fendír felé, majd rezegve a torkába ékelődött. A hófajzat fuldokolva összerogyott, kiömlő vére vörösre festette a havat.

Két megmaradt társa fedőlemezeit behúzva próbált menekülni, de Alardax fagypengéi őket is utolérték. Az állatok felhemperedtek a hóban. Szikla mellettük termett és összezúzta a gerincüket, aztán magához vette a fegyvereit. Kifejezéstelen arccal sietett a szánhoz. A merchorok szenvtelenül vártak rá. A mágus biztosan tudta, hogy fertályórán belül visszatértek volna a Kristálytoronyba, ha a hófajzatok aratnak győzelmet.

Lekapta a bakról az ostort és dühödten ütlegelni kezdte őket.

„Átkozott fattyak!” – gondolta gyűlölködve.

A medvék könnyezve igyekeztek óvni szemüket és orrukat, miközben jó darabig csak a bőrszíj suhogása hallatszott. Utána Szikla lihegve és verítékezve a helyére ült és továbbindult a kikötő felé. A szán hamarosan apró ponttá zsugorodott a vihartépte láthatáron.

 

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2010-04-03 15:07 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Bennem így utólag felmerült, hogy miért nevezik Sziklának? Azon kívül, hogy olyan, mint a nagy kő, meg kitartó, meg izé... titokban Péternek hívják.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2010-04-04 10:54 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Egy napon megnyíltak a mennyei szférák, - giccs

Alardax Kelvar, más néven Szikla, lassan haladt a mágikus energiával átitatott terület felé, ahol ősi szertartás várt rá, mielőtt nekivágna a Drelbhos arkónus által rábízott küldetésnek. – infótúltengés, mire elolvastam a mondatot, fejben egy kisebb lexikont nyitottam, hogy mindent eltegyek :D

Megerősödött a rengeteg edzéstől, - ezt szerintem fogalmazd át, így gyengén hangzik.

melyek csalókábbak voltak a valóságnál. – szerintem inkább: „melyek szinte csalókábbak…”, így automatikusan elgondolkoztam azon, milyen az, ami a valóságosnál valóságosabb. És arra jutottam, hogy az nem valóságos. (Tudod, Macskajaj whiskey-hamisításos rulez.)

Odabent az avatárkapu melletti főoszlophoz sietett, hogy átessen a Rahar Nisolon, amelynek az volt a célja, hogy Hasim Av Gavid ne jöhessen rá, képzett illúzióvarázslóvá vált, mióta utoljára Raonuszban járt. – ezt kétszer is elolvastam, zavaros, hogy min vagy kin és miért esett át, meg ki az isten az a Hasim Av Gavid? Szerintem próbáld meg letisztázni, úgy két mondatban. Aki nem csak részletként olvassa, annak biztosan tiszta a dolog, ha pedig egy olyan dologról van szó, ami már konkrétan és többször is előfordult korábban, akkor jó így, ha viszont nem, akkor amúgy sem ártana neki szvsz egy kis dúsítás.

Nna, amúgy részlet létére viszonylag érthető volt. Én bírom ezt a stílust és hangulatot, jó volt olvasni!

 

v, 2010-04-04 11:03 Maggoth

Maggoth képe

 Köszönöm, van ezekben a dolgokban valami, a szintézésről viszont Dóra szoktatott le valamikor, noha valóban nem árt néha alkalmazni.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

v, 2010-04-04 14:56 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ha a "szinte csalókább a valóságosnál"-t leírod, garantálom, hogy engem többet nem látsz korrektúrázni, mert elbújdosok a hegyekbe.

Dom: ez szörnyűbb volt, mint az eredeti... Az avatárodat meg tessék visszacserélni, mi lesz így a világgal?

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2010-04-04 15:02 Obb_régi

Találkozunk a Pilisben :)

v, 2010-04-04 15:07 Bloody Dora

Bloody Dora képe

:D

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2010-04-24 21:25 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Én mezei olvasó vagyok, egyszerűen zavart ez a megfogalmazás. És akárhogy is rugózom rajta, még mindig logikai bukfenc marad :D

Oké, az avatárt visszacserélem farkasosra...

p, 2010-04-23 11:09 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Halogattam e mű végigolvasását, mert egyrészt hosszú (monitoron olvasni), másrészt mindig bizalmatlanul kezdek bele egy új fantasy világ megismerésébe. Ennek egyik oka, és egyben tanácsom is, hogy ha lehet, az író kerülje a cifra neveket, elnevezéseket. Továbbá az sem szerencsés, ha ezek az új nevek - amiket az olvasó előszőr lát - , nagyon gyorsan bukkannak fel. Számomra mindig nagy odafigyelést, és így már fáradtságot igényel, hogy ezeket olvasás közben azonnal megjegyezzem, és ha újból felbukkan azonnal tudjam kiről vagy miről van szó. Most akkor vagy jegyzetelni kéne olvasás közben, vagy visszaolvasni. :D Jó, persze most kicsit eltúlzom a dolgot, hogy jobban rávilágítsak a problémára. Szóval ajanlatos egyszerű, két-három szótagos neveket használni, (főleg a fontosabb személyek esetében). Továbbá az sem hátrány, ha földrajzineveket, vagy szekták, fajok elenevezésére frappáns magyar elenevezéseket, jelzőket használsz. Ezek jobban megmaradnak az ember fejében. Egyszer kezemben volt az Eragon könyv is, de mivel már az első oldalakon elijesztettek az idegen nevek, így inkább nem kezdtem bele. Engem egy fantasy szórakoztasson, ne magolásra kényszerítsen. Tessék megnézni a Gyűrűk urát. Ott az első fejezetben is max hobbit szó merül fel fajelnevezésként, a nevek pedig egyszerűek, Frodó, Bilbó stb.

v, 2010-04-25 06:45 Maggoth

Maggoth képe

Van benne valami, bevallom, erre nem is gondoltam. Kösz, hogy véleményezted :))))

Hozzáteszem, azért a te nickneved sem Dudu, hanem Alfröoulson, amit leírni sem tudok, kiejteni meg pláne :DDD

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.