Hanne mágiája

Hanne már máskor is magára hagyta éjszakára Selymet a viskóban. Csöppet sem aggódott, megvárta, míg a kislány elalszik, hogy ne érezze a magukra hagyottak félelmét, aztán kiosont a házból, hogy vadászni menjen. Levélruhájában beleolvadt a rengetegbe, miközben olyan nesztelenül suhant a fák között, mint a környék bármelyik ragadozója. A vadon kisgyermekként fogadta őt örökbe, és bár hamar elfelejtette, miként kell beszélni, az anyatermészettől csodálatos képességeket kapott cserébe. Mindent úgy csinált, ahogy máskor, és a szélcsendes nyári idő is neki kedvezett, fáradozásait mégsem koronázta siker. Fertályóra múlva feladta a meddő erőfeszítéseket, ám mire hazatért, otthona ajtaját betörve találta, Selyemnek pedig nyoma veszett.
Torkából artikulátlan nyögések törtek fel, miközben tétován forgott körbe-körbe.
Ki vitte el Selymet? – faggatta a viskó berendezését. – Mit akar tőle?
Egy hosszú, fekete ruhát viselő férfi – sóhajtotta az ágytakaró. – A városból jöhetett, de nem tudom, miféle szándék vezérelte.
Nem a Vándor tette itt a tiszteletét? – vonta fel a szemöldökét Hanne.
Őt felismertem volna – válaszolta sokatmondóan a pokróc. – Ez az ember még sohasem járt itt.
Hanne kifordult a házból, hogy üldözőbe vegye a gyerekrablót. Megkereste a városba vezető ösvényt, és menetközben az egyik bokor ágán ruhafoszlányra akadt. Amikor kézbe vette, tonzúrát viselő, komor képű csuhás alakja ködlött fel előtte. A férfi lelkében sötét érzések kavarogtak, megszállottság, kegyetlenség és harag. Hanne rádöbbent, hogy a kezében szorongatott szövetdarab egy inkvizítor reverendájából származik.
Megszaporázta lépteit és nemsokára kijutott az erdőből. Hamarosan egy városszéli kalyibához ért, melynek udvarát felverte a gaz. A kifeszített szárítókötélen piros kabát lógott, amely egyik ujjával Sleichssing központja felé integetett. Hanne követte az útbaigazítást és rövidesen a település sűrűben lakott részébe ért. Egy takarosabb, meszelt falú épület erkélye alatt megtorpant, és a korlátra terített drága szőnyegre bámult.
Láttad Selymet? – kérdezte tőle megérzéseit követve. – Szőke hajú kislány egy csuhás őrizete alatt. Erre jöttek?
Igen – hangzott fel tudatában a válasz. – A templomba viszi, legalábbis a rajta lévő lebernyeg ezt állította. Azt is hozzátette, hogy a gazdája Istent szolgálja, és meg akarja tisztítani a lányt, attól a bűntől, hogy egy boszorkány emlőjén nevelkedett.
Hazugság! – csattant fel Hanne. – Merre van a templom?
Nem tudom pontosan – vallotta be a szőnyeg –, de a gazdám minden vasárnap odamegy misére. Az ünneplőcipője itt van kint velem, ha sikerül feljutnod ide, vezeti majd a lépteidet.
Megoldom – jelentette ki dacosan Hanne. – Nem hagyhatom, hogy baja essen a lányomnak!
Behunyta a szemét, és varázsszavakat idézett, melyeket az erdő ősöreg fái susogtak a fülébe. Megremegő lombruhájából szívós indák sarjadtak, aztán felragadták, és átemelték az erkélyt szegélyező vaskorlát felett. Hanne élénkzöld írisze kitágult, amikor megpillantotta a szőnyeg által emlegetett lábbelit. Arca megrándult, amint felhúzta az ünneplőcipőt. Nyomban megrohanták tulajdonosuk érzései, akit Ernst Hoffmannak hívtak, és szabómesterként tevékenykedett. A férfi a helység köztiszteletnek örvendő polgárai közé tartozott, Hannet azonban hidegen hagyta, mert minden elvesztegetett perc Selyem életébe kerülhetett. Köszönetképpen meghajolt a szőnyeg felé, aztán a folyondárok visszajuttatták az utcára.
A cipők keresztülvitték egy sikátoron, melynek túlsó végén egy szemétdomb keltette fel Hanne figyelmét. A kacatok tengerében öreg kard hevert, ami mintha évtizedek óta arra várt volna, hogy valaki újra felemelje. Hanne leguggolt mellé, és közelebbről is megszemlélte. A pengét rozsdafoltok borították, az egykor díszes markolatból pedig kifeszegették a drágaköveket. Megragadta a fegyvert, és szemére azonnal köd borult. Tehetetlenül lerogyott a mocsokba, sovány teste megállíthatatlanul reszketett. Repedezett ajkán hab szivárgott, pipaszár lába a káosz ritmusára dobolt. Keresztes lobogók sokaságát látta, ahogy a hőségtől izzó levegőben remegnek. Isten lovagjai egy hatalmas város kapui felé özönlöttek. Hanne zihálva elűzte magától a képet, és nehézkesen feltápászkodott. Jobb híján egy bőrszíjjal kötötte az oldalára a fegyvert, aztán továbbindult.
Az éjszaka lassan felszakadozott a szabóműhelyektől hemzsegő város felett, bár Sleichssing lakói még javában aludták az igazak álmát. Hanne hagyta, hogy a lábán leffegő cipők a szegénynegyedbe vigyék, miközben az ócska kard markolata minden lépésnél a derekához ütődött. Az egyik lakóház málladozó fala mellett csillogó szemű patkány surrant el. Akkora volt, akár egy kutya, loncsos bundája émelyítő bűzt árasztott.
Hagyd a lányt! – vetette oda Hannenak. Ő egy pillanatra megtorpant, mert maga sem tudta eldönteni, hogy a figyelmeztetés csakugyan elhangzott-e. Sokszor maga sem hitte, hogy a fejében hallott hangok valódiak. Istenfélő szülei korán észrevették természetellenes hajlamait, és nem akarták megkockáztatni, hogy valamelyik kíváncsi szomszéd feljelentse őket, az egyház szolgái gyakran a boszorkánysággal vádolt személyek egész háznépét máglyára vetették.
- Kirándulunk a hegyekbe, lányom – mondta egy verőfényes vasárnapon Hanne apja. – Lefogadom egy vég selyembe, hogy csodálatos arrafelé a vidék ilyenkor nyár közepén.
Hanne csak arra emlékezett, hogy leszegett fejjel bámulta az apja lábán csillogó cipőt. Szülei neve és külseje a feledés ködébe veszett, de időnként alaktalan árnyakként megkísértették, hogy felidézzék benne a gyermekkorában történteket. Messzire vitték a lakóhelyétől, hogy örökre megszabaduljanak tőle. Ajándékot hozunk neked, nemsokára jövünk, mondták, aztán soha többé nem tértek vissza. Hanne olykor igyekezett elhitetni magával, hogy ragadozók vagy útonállók ölték meg őket, de végül mindig arra a következtetésre jutott, szándékosan vetették a halál torkába. Ártatlan gyermekként hagyták ott a hegyen, és ő erős lelkű, tapasztalt felnőttként jött le onnan, hogy az erdőben keressen menedéket. Apja és anyja alábecsülték a titkos, égi adományokat, amiket kapott, a lelkében munkálkodó kitartásról nem is beszélve. Ez a konokság hajtotta most is, hogy rátaláljon a lányára.
Selyem váratlan nyári viharként lépett az életébe, az egyik pillanatban még nem is létezett, a másikban pedig már a hajába csimpaszkodott, ahogy a karjában ringatta. Gyermeke világra jövetelét Vándor félévenként bekövetkező látogatásainak köszönhette. Ez volt az egyetlen olyan dolog, amiért hálát érezhetett az arcát rejtegető betolakodó iránt, aki időnként hívatlanul felkereste. A férfi durván bánt vele minden alkalommal, amikor a kedvét töltötte vele, ám együttléteik gyümölcse még a vajúdás kínjait is enyhítette.
Hanne különleges adottságai ellenére sem tudott sokat Vándorról, csak annyit, hogy öreg, gonosz, és sötét mohóságot áraszt. Sosem állt neki ellen, mert első találkozásaik során megtapasztalta, hogy a tiltakozással csak még hevesebb haragra készteti. Sok sebet és zúzódást kapott tőle az idők során, mégis előfordult, hogy olykor élvezetet okozott, amikor vadállatként meghágta. Selyem születése után Vándor látogatásai véget értek, úgy tűnt, elriasztotta, hogy kézzel fogható formában is testet öltött a paráznasága. A gyermek ettől függetlenül megszépítette Hanne napjait, elűzte magányát és felvidította, ahogy fiatal hajtásként cseperedett. Megtanította mindarra, amit az erdőről tudott, és esténként puha bőrét simogatta, amíg álomba nem merült. Nem hagyhatta, hogy a hit komor képű szolgálói elragadják tőle mindezt az örömet.
Hoffman mester cipői egy magas kőépülethez vezették, melynek a tetején fakereszt éktelenkedett, és zaklatott toporgással figyelmeztették, hogy megérkezett a céljához. Hanne visszatért emlékei közül, és határozott léptekkel a súlyos tölgyfaajtóhoz sietett. Belökte, és elindult a padsorok között. Az oltár előtt senkit sem talált, de a padlón megpillantott egy mohaszínű rongydarabot, ami csakis Selyem ruhájából származhatott.
A pincében van a lányod – zizegte a ruhafoszlány, amikor a kezébe vette.
Hanne bólintott, majd megkereste a templom mélyébe vezető ajtót, és elindult lefelé a girbegurba lépcsőkön. Dohos bűz tódult az orrába, és amikor leért, úgy érezte, maguk alá temetik a pókháló lepte falak. Szűk folyosó kanyargott előtte, ami végül egy tágas terembe torkollott. A helyiséget néhány fáklya világította meg, Hanne kampókon lógó láncokat és kínzóeszközöket látott a félhomályban. A bal sarokban Selyem remegett egy széles vasgyűrűhöz béklyózva, kitágult szeméből rémület sütött. Karnyújtásnyira tőle ott állt a tonzúrás inkvizítor, aki elrabolta. A boszorkányvadász olyan mereven tartotta magát, mintha szoborrá változott volna. Vele szemben őszes hajú, karvalyorrú pap ácsorgott, aki ismerős érzéseket keltett Hanneban. A korosodó szerzetes vonásait megkeményítették az egyház szolgálatában eltöltött évek, könyörtelenségről árulkodó ajka megvetően lebiggyedt, bőrébe repedéseket vájtak a ráncok. Hanne szíve dübörögni kezdett, amikor a prédikátor acélkék tekintete rászegeződött.
Vándor! – szeretett volna felkiáltani, amikor egy belső hang megsúgta, kivel néz farkasszemet, ám csupán artikulátlan nyögések tolultak fel a torkából.
- Tudtam, hogy eljössz a fattyadért! – sziszegte a pap. – Romlott gyümölcs nem szennyezheti hitemet, megsemmisítem a bűnt, mielőtt az Úr színe elé járulok!
Hanne megtántorodott, miközben előrenyújtott kézzel megpróbálta újra felidézni a Hoffman-háznál használt bűvös igéket. Semmi sem történt, mintha hirtelen minden hatalma cserbenhagyta volna. Arca eltorzult az erőlködéstől, rángatódzva zokogni kezdett. Könnyei fátyolán át vakolat- és mészdarabokat pillantott meg a körmei alatt.
A pap rekedt hangon felnevetett.
- Matthias testvér – dörrent a mozdulatlanul várakozó inkvizítorra –, vess véget ennek a színjátéknak, ontsd vérét a félkegyelmű szukának!
A csuhás ítéletvégrehajtó dróton rángatott bábként lendült Hanne felé. Az erdő lánya ösztönösen félrehajolt a nyaka felé suhanó vágás elől, aztán kioldotta a derekán feszülő bőrszíjat, és vakon előredöfött a kezébe hulló karddal. A penge markolatig belemélyedt a tonzúrát viselő férfi hasába. Matthias testvér bugyborékoló hangokat hallatott, és tehetetlenül összerogyott, miközben a gyomrán nyíló sebből bőségesen ömlött a vér. Gyorsan kilehelte a lelkét, pillanatok alatt megüvegesedett a tekintete.
Hanne a döbbent pap felé fordult.
- Ne merészelj a közelembe jönni, Sátán szajhája! – rikácsolta az öregember fröcsögő nyállal. – Ha megölsz, a pokol legmélyebb bugyrában fogsz égni az idők végezetéig!
Hanne szerette volna azt felelni, hogy éppen most tért vissza onnan, de végül válasz helyett inkább előreszökkent, és egykori szeretője szívébe mártotta a rozsdás pengét.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2013-11-23 18:54 Sren

Sren képe

Fentezi, ergo hmm... Ne haragudj, Maggs, tudod, hogy imádlak, de mostanság a műfajok szívbemarkoló(nak szánt) silányulása, kontrasztban ezer éve is felhánytorgatott stílusoddal, ez nekem tuti gyomorfekély. Csak nézd meg az utolsó mondatot: "... Szeretője Szívébe Mártotta A Rozsdás Pengét"..., hát pfff...

Ha valaki ezen túl tud lépni, akkor biztos jó. Sosem kételkedtem benned, ami a cilinderedet illeti, tudod. De biztos, hogy elég ennyi? Csiribí-csiribá, és ennyi vagy? Tudom, hogy nem.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2013-11-23 19:13 Maggoth

Maggoth képe

Igen és nem, de van benne egy talán is. Végül is valamilyen hatást akartam kiváltani (a gyomorfekély is az), és ez sikerült. Egyébként meg kiírtam valamit, lehet nem sikerült, de nekem elégtételt okozott. Viszont a hatásvadászat részével bocs, ha felbosszantottalak.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2013-11-23 21:38 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Tárgyakkal suttogó vadonbéli lány. Ez tetszik! :)
De vérzik a szívem ezért a Vándor szóért, egy csodálatos világ dőlt össze bennem. Vándor, aki öreg, csúnya és gonosz? Jaj nekem. (Csigavér, Lis, nem az a Vándor. Tudod, ez csak egy szó, egy nagyon szép magyar szó.)

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

v, 2013-11-24 10:01 Maggoth

Maggoth képe

A Vándor elnevezés, mint olyan, klisé, ideje volt kezdeni valamit vele :)
De nem a te Vándorodat akartam bántani, hanem úgy általánosságában mindet :D

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2013-11-23 23:31 Lao-ce

Lao-ce képe
4

Ez jó!
Vannak benne apró hibák ( pld. ez egy ritka bumfordi megfogalmazás: "pillanatok alatt megüvegesedett a tekintete."), de összességében elismerésre méltó.

_____________________________________________________________________________

"Lásd meg a bonyolultságban az egyszerűséget!" Lao-ce
"Adj valakinek hatalmat, és megtudod ki ő."

v, 2013-11-24 10:02 Maggoth

Maggoth képe

Na, örülök, hogy tetszett, és köszönöm :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

v, 2013-11-24 14:04 Aardvark

Aardvark képe

Jaj nekem! Úgy vártam a végén a maggothos csavart, ami sarkaiból fordítja ki a világot! Az van, hogy sokkal érdekesebb a történet addig, amíg el nem érünk a lépcső aljára. Hagyd meg idáig, találj ki picit hosszabb és érdekesebb befejezést, és jó lesz! Használd fel a mádiát, ha már van. Elég kiábrándító, hogy egy boszi, aki mellesleg gyönge nő, harci képességek nélkül, egyszerre hadonászni kezd egy karddal. Ne erőltesed a Vándor szálat, tök fölöslegese, igazából senkit sem érdekel, hogy ki csinálta fel a boszorkát, te is csak azért tetted bele, hogy a végén elővehesd, de így nem jó.
Na, most vissza a billentyűzethez, tessék dolgozni!


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

v, 2013-11-24 14:33 Maggoth

Maggoth képe

Értettem :D

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

k, 2013-11-26 17:52 Roah

Roah képe

Szenyor, Magga még mindig Maggoth. :)

Tetszik a név. ;) Rokonszenves. :))
Kreatív történet, mint mindig.

Fáradt vagyok, nem tudok most elvetemült olvasóvá válni, és javítást produkálni - nem baj?

Csak akartam szólni, hogy már vagy két napja olvastam, belestem az erdőd mélyére. :))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2013-11-26 18:06 Maggoth

Maggoth képe

Senyorita, nem is várnék el ilyen hatalmas kegyet :)
Örülök, hogy be tudtam vinni a bozótosba :)
Amúgy alapban is jó a szöveged, szóval nekem egy ilyen poszt is bármikor megfelel :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.