Johnny

Johnny nem volt se rossz, se gonosz –, akármit is gondoltak róla az emberek. Kezdetben ez zavarta, aztán idővel elfogadta. Azt tette, amit tennie kellett, egyszerűen csak követte a természetét. A magánytól viszont szenvedett. Nem volt senki, aki közel kerülhetett volna hozzá. Ezért hol az ivásba menekült, hol a munkába. – Valamivel el kellett ütni az időt. Talán az a lány –, kutatott az emlékeiben – talán ő, de meghalt sajnos. Nagyon bejött neki, úgy érezte van valami hasonló kettejükben. Mindegy ez már a múlt. Lassan beesteledett, és Johnny készülődni kezdett. Lekapta a székről kopott világoskék farmerjét és belebújt. Kivett a szekrényből egy pólót, megnézte, majd visszatette és egy másikat húzott elő. A fekete mindig bejön – gondolta mosolyogva. Bekapcsolta a rádiót. Halk füstös jazz áradt szét a kis szobában, a tenor szaxofon bús futamokat fújt a lassú szving ütemére. Vörösbort töltött magának az asztalon álló üvegből. Ahogy a lámpa fényét megtörte a pohár, az ital, a vörös árnyalataiban sziporkázott. Olyan mint a vér gondolta. Cigarettát kotort elő a farzsebéből és rágyújtott. Komótosan fújta a mennyezet felé a füstöt.
– Na ez a péntek este is jól indul, – mondta csak úgy félhangosan magának.
Odasétált az ablakhoz és felhúzta a redőnyt. Szép csillagfényes éjszaka volt. Langyos szél fújt a kikötő felől, a város fényei, mint kis szentjánosbogarak remegtek a koraesti levegőben.
– Akkor induljunk! – mondta Johnnyt majd kipöccintette a csikket az ablakon.
Lekapcsolta a szobában a lámpát, felhúzta cipőjét, felkapta a bőrkabátját aztán becsukta az ajtót, és fürgén lesietett a lépcsőn.
Hosszú szőke hajába belekapott a szél ahogy sétált az utcán. Szerette ezt az érzést, - fiatal volt, és az élet körülötte lüktetett. A szórakozóhelyek előtt tömegek várakoztak hogy bejuthassanak. Péntek este van, ki kell engedni a gőzt. Nem igaz? A huszonkettedik utcán haladt lefelé a belváros irányába. Tudott ott egy jó kis kocsmát. Az volt a terve hogy megnézi, de aztán máshogy alakult.
– Hé haver tudnál segíteni? – kérdezte egy vidám hang a háta mögül.
Mosolyogva fordult meg. Egy fiatal punk csaj állt mögötte, hosszú lila haja oldalt divatosan felnyírva.
– Az attól függ – mondta, és a szemét cinkosan összehúzta.
– Nem vagyok idevalósi. A huszonkettedik és a hatodik sarkán van állítólag egy alter klub, nem ugrik be a neve, ott beszéltünk meg találkozót a haverokkal, de valahogy nem találom, és már késésben is vagyok. Tré ez nap. Tudsz segíteni?
Johnny arca töprengő kifejezést öltött majd megszólalt.
– Aha igen, azt hiszem tudom melyik. Az a Disztópia. Az most ilyen felkapott alter, punk hely. Szerencséd van, mert és is arrafelé megyek.
– Na az az! Királyság! Tudtam hogy te vagy az én emberem. Kérsz egy kis piát? – mutatott a lány a kezében tartott barna papírzacskóra, amin átsejlettek egy üveg körvonalai.
– Nem hat rám az a gyenge lónyál – nevetett Johnny.
Együtt sétáltak tovább a beváros felé. A lány folyamatosan beszélt, Johnny csendben sétált mellette, szórakoztatta a nagydumás útitársa. A telehold közben előbújt a felhők mögül, és ezüstös fénybe burkolta a tájat. A lány édeskés illata keveredett az alkohol agresszív bűzével. Johnny hirtelen éber lett, érzékei kiélesedtek.
– Megjöttünk, erre tessék! – mutatott egy lerobbant épületre.
– Ez az? Ez most komoly? – mondta a lány nevetve miközben rosszallóan ingatta a fejét.
– Punk létedre elég finnyás vagy! Csak nem félsz? – nézett rá Johnny, azzal kézen fogva maga után húzta a házba. Itt az elején kicsit sötét lesz, vigyázz hova lépsz, úgy tűnik kiégett a lámpa, de annál izgalmasabb.
Ahogy beléptek a koromsötét előtérbe Johnny hirtelen magához szorította a lányt. A lány annyira megijedt hogy sikítani se tudott. Az üveg a kezéből hangos koppanással esett a mocskos padlóra. Pár másodpercig így maradtak, Johnny a bőrdzsekin keresztül is érezte a lány gyorsuló szívverését, és forró leheletét. Rutinosan hajolt fölé, hosszú fehér szemfogait finoman mélyesztette a lány vékony nyakába. Nem tartott sokáig –, tíz perc múlva már ismét a huszonkettediken sétált, a belváros irányába. Selyemzsebkendőjével gondosan megtörölte a száját, majd komótosan letörölt egy vércseppet a cipőjéről. Újra magával ragadta az éjszakai nagyváros hangulata. Nagynak, erősnek és végtelennek érezte magát.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2020-08-03 20:55 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Az elején ráférne egy központozás-igazítás, szerintem simán mehetne az az egy bekezdés kettőbe (vagy háromba is akár). Amúgy jó, csak én látom, higy beküldtél már egy másikat is ugyanezzel a címszereplővel, ami előre lelövi a poént.
Egyébként jó ideje ez az első írás, ami élből becsapott. Simán felröhögtem, hogy a srác miért hasonlít ennyire Johnny Bravo-ra, aztán megleptél. Oké, erre nem számítottam. :D

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2020-08-08 18:58 n13

Szia! Az első a Johnny volt, aztán úgy gondoltam írok még pár részt amik önmagukban is egész történetek. Johnny Bravo-t eddig nem ismertem. :)