Az orgyilkos

– Tiltakozom! – csattant fel Karom. – Magam választom meg az embereimet!

Kaar, a tanácsnok akaratlanul is összehúzta magát. Nem ez volt az első alkalom, hogy az orgyilkos engedély nélkül szólalt meg, a király türelme pedig egyre fogy. Ura felé pillantott. Elrustiel elmélyülten bámult a semmibe maga előtt, ujjai türelmetlenül doboltak trónusa karfáján. Egyáltalán nem uralkodóhoz illő magatartás – gondolta a tanácsnok. – Ráadásul túlságosan is elnéző, ha Karomról van szó!

Tekintete visszavándorolt a felháborodott férfi arcára. Az orgyilkos meg sem próbálta palástolni érzelmeit. Szeméből sütött a harag, arca kipirult, sebhelyei mintha egy árnyalattal vörösebbé váltak volna. Keze ökölbe szorult. Szavai még mindig ott lógtak a levegőben. Mozdulatlanul állt, mint valami szobor, mely azokat a tulajdonságokat hivatott kifigurázni, melyek minden orgyilkost jellemeztek: a hidegvért, a középszerűséget, a feltűnés kerülését.

A leghatékonyabb gyilkosokat nem lehet felismerni. Karom arcán három hosszú sebhely futott végig, mintha egy tigris karma tépte volna fel bőrét bal szemétől egészen az álláig. A középsőt egy párbajban szerezte, a másik kettő egy művészlelkű kínzómester munkája.

Ha a tökéletes gyilkos szembesétál veled az utcán, együtt mozog a tömeggel. Ha rámosolyogsz, visszamosolyog. Ha útbaigazítást kérsz tőle, barátságosan elmagyarázza, merre menj. Karom előtt megnyílik a tömeg. Ha vagy olyan bátor, és elé állsz, valószínűleg szó nélkül félrelök.

Mégis, még mindig ő számított a leghatékonyabb gyilkosnak. Egész életében a birodalmat szolgálta, a Nagyúr bizalma nem volt alaptalan. Vonásai egykor átlagosak voltak. Túlságosan is átlagosak. A legtöbb arcon akad valamilyen jellegzetesség, ami alapján könnyű felidézni. Karom vonásait viszont egyszerűen nem lehetett megjegyezni. Nem volt érzéketlen, mert az érzéketlenség is feltűnő. Arca utat engedett haragnak, bánatnak, gyásznak, örömnek. Megkínzása után azonban minden megváltozott, mintha a három sebhely mindent letörölt volna képéről, a dühöt leszámítva. Elvettek tőle mindent, ami orgyilkossá tette, majd szabadon engedték. Hibát követtek el, Karom megváltozott ugyan, de nem tört meg. Azóta a legalantasabb orgyilkos munkát végzi: a vadonban szervez rajtaütéseket, mint valami hitvány haramia. Hitvány, de hatékony haramia.

– Indulatod megalapozatlan – szólalt meg végül Elrustiel. – Murt Krodon legjobb vívójaként tartják számon. Hasznodra lesz.

– Engedelmével Nagyuram, továbbra is fenntartom, amit mondtam – kezdte nyomatékosan Karom, mire a tanácsnok elismerően bólintott. Az orgyilkos most sem kért szót, de legalább illedelmesen beszélt, és nem dühöngött. Kaar néha eltöprengett azon, vajon a férfi nem csak színészkedik-e. Őszintének tűnt, de egy orgyilkosnál sohasem mehet biztosra az ember. Manipulálni próbálná a királyt? Vagy csak Kaarnak lett üldözési mániája?

– Értsen akármilyen jól is a párbajokhoz, egy rajtaütésnél nem sok hasznát veszem. Tapasztalt gyilkosra van szükségem, nem egy piperkőc ifjúra, aki szívesen hadonászik a kardjával.

Elrustiel előredőlt trónusán. Úgy tűnt, kezdte bosszantani Karom viselkedése. A légkör határozottan feszültebbé vált.

– Piperkőcnek nevezed az udvar legjobb vívóját? – kérdezte csendesen.

– Ha kell, magam vívok meg vele, hogy szavaimat igazoljam!

A kijelentés a tanácsnokot és a királyt is megdöbbentette. Kaar szeme összeszűkült. Ezért bosszantotta – döbbent rá. – Azt akarja, hogy belemenjen.

– Ám legyen – vágta rá Elrustiel. – De ha veszítesz, magaddal kell vinned Murt!

– Sosem veszítek.

– Meglátjuk. Van még mondanivalód?

– Ha megverem Murt a párbajban, itt kell maradnia? – morogta a gyilkos. A tanácsos nem tudta eldönteni, vajon kérdésnek, vagy kijelentésnek szánta-e mondatát.

– Igen – felelte a király, majd Kaar felé fordult. – A párbajt még ebéd előtt el kell intézni. Úgy akarom, hogy Karom már ma este megkapja feladatát.

– Igenis nagyuram – hajtott fejet a tanácsos.

– Távozhatsz Karom. Készülj fel, ha szükségét érzed.

A gyilkos nem válaszolt, csak biccentett a király felé, sarkon fordult, és kiviharzott a teremből. Durva bőrcsizmái vészjóslóan kopogtak a vörös szőnyegen.

– Nem bízom benne – mondta őszintén Kaar, miután a gyilkos távozott. – Szerintem ő akarta, hogy engedélyt kapjon a párbajra.

– Már hogyne akarta volna? Hiszen ő kérte. De ezúttal elbízta magát. Mur párbajban verhetetlen. Karom ügyes gyilkos, de soha nem fog úgy vívni, mint Mur.

Nem érti – gondolta a tanácsos. Talán igaza van, Karom az elmúlt pár évben végig ugyanilyen arrogáns volt. Miért lenne most másképp?

– Természetes, hogy nem bízol benne – folytatta Elrustiel. – Ki bízná az életét egy gyilkosra?

Ki bízná az életét egy gyilkosra? – a mondat még percekig visszhangzott Kaar fejében. – Mi – morogta maga elé, útban Mur szállása felé. – Mi pont azt tesszük.

 

Három óra sem telt el azóta, hogy a párbaj időpontját kitűzték, a küzdőtért elkerítő lelátók mégis zsúfolásig teltek. A nézők izgatottan sustorogva várták a fejleményeket. Mur évek óta nem izgult ennyire. Számtalan világhírű vívóval állt már ki, semmi oka a félelemre. Végre valami kihívás – biztatta magát, de nem sok sikerrel. Volt valami vészjósló az orgyilkosban, valami, amit a párbajhős eddig egyik ellenfelénél sem tapasztalt.

A harang hármat kondult, jelezve: még tíz perc van hátra a küzdelemig. Mur megrezzent a harangszóra. Végigpillantott az egybegyűlteken, ellenőrizte vívótőre állapotát, majd nekilátott átmozgatni tagjait. Ellenfelét viszont nem érdekelte sem a tömeg, sem a harang, csak állt mozdulatlanul, szemeit a párbajhősre szegezve, mintha a puszta tekintetével akarná legyőzni. Murnak úgy tűnt, Karom még csak nem is pislogott. Elhessegette a kellemetlen gondolatokat, figyelmét a gyakorlatra irányította.

Újra felhangzott a harangszó, ezúttal kétszer. Valaki az emelvényre lépett, és bemutatta a küzdő feleket. Mur tudatáig egyetlen szava sem jutott el. Kizárta a külvilágot elméjéből. Nem létezett semmi, csak ellenfele és önmaga. Karom tapodtat se mozdult. Pillantása mintha nem is a párbajhősre fókuszálódott volna, hanem valamire kicsivel mögötte. Mur kezdte úgy érezni, útban van. Elfogta a késztetés, hogy hátraforduljon, és megnézze, mit bámul ellenfele.

A kikiáltó befejezte a beszédet, a küzdőtérre boruló csend visszazökkentette a párbajhőst a valóságba. Meghajolt ellenfele felé. Mintha Karom is biccentett volna. Vagy most sem mozdult? Újabb harangütés jelezte a küzdelem kezdetét. Mur keze fegyvere markolatára siklott. Ebben a pillanatban a gyilkos már felé rohant, kezében döfésre emelt hosszútőr. A párbajhős megdermedt a rémülettől. Ellenfele emberfeletti gyorsasággal közeledett felé, tekintetében halál csillogott. Mur úgy érezte, ütött az utolsó órája. Nem bírt ellenfele szemébe nézni, minden ösztöne azt súgta, hogy meneküljön, forduljon meg és fusson el.

Végül a rutin mentette meg. Ellenfele vívótőre torka felé suhant. Az idő ebben a pillanatban lelassult, mintha csak a párbajhősre várna. Az ismerős helyzet elsöpörte dermedtségét. Hátra és oldalra mozdult, épp csak annyira, hogy kitérjen a penge útjából. Rapírja előcsúszott hüvelyéből, hegye a gyilkos bal vállánál állapodott meg. A találat pillanatában harang kondult, jelezve az ütközet végét. Minden megállt, a gyilkos kivételével, ő ugyanazzal a lendülettel haladt tovább. A párbajhős egy pillanatra azt hitte, felnyársalja magát a rapírjára, ellenfele válla azonban valamiképpen lemaradt, felsőteste elfordult, mintha szűk résen próbálna átbújni. Murnak az ezt követő eseményekből mindössze egyetlen kép maradt meg: az orgyilkos fegyvertartó öklét látta, mely mintha a semmiből jelent volna meg orra előtt.

 

Esteledett, mire Karom elhagyta a várost két orgyilkosa, és egy málhás ló társaságában. A kapuőr bizalmatlanul bámult utánuk, majd kiáltott társának, hogy segítsen bezárni a kaput. Valamivel lejjebb az úton magányos alak ácsorgott. Vonásait csuklya árnyéka takarta, ujjai között vörös pecsétes levelet pörgetett. Mikor megpillantotta Karom csapatát, magasba emelte kezeit. A közeledők bekerítették, ahogy a hagyomány megköveteli. A krodoni gyilkosok szigorú szabályokat követtek. Az előírások egy kis része valóban elengedhetetlen a szervezet működéséhez, a többi viszont csak értelmetlen formaság. A megbízással járó gürcölés ez utóbbiak közé tartozott.

– Mi a cél? – kérdezte szertartásosan mormolva az idegen.

– Életeket mentünk – darálta unottan Karom. – Egyet áldozunk ezerért. Azzal végzünk, aki sokak életére tör.

– Íme, a feladatod! – nyújtotta át a levelet. Úgy beszélt, mint aki erősen megfázott, ennek ellenére hangja ismerősen csengett.

– Miféle őrültség ez? – mordult fel Karom, és hátralökte Mur csuklyáját.

– A király személyesen bízott meg a feladattal – felelte könnyedén a párbajhős, és másodszor is az orgyilkos felé nyújtotta a levelet. – Azt hittem, tájékoztattak. Másrészt, ha jól tudom, én nyertem a párbajt.

– Nem érdekel, ki nyert kölyök. Arra fogadtam, hogy megverlek a párbajban! Egy törött orr és fél óra eszmélet nélkül nem elég ehhez?

A párbajhős elmosolyodott a válaszon.

– A tanácsos figyelmeztetett, hogy erre fogsz hivatkozni.

– Maga Elrustiel a tanúm! Nem fogsz ki rajtam kölyök. Kotródj vissza a városodba! – elvette a levelet, félrelökte Murt és továbbindult. Két társa szó nélkül követte.

– Nem vertél meg a párbajban – szólt utánuk a Mur. A három orgyilkos egyszerre fordult hátra.

– Az első találattal egy időben véget ért a hivatalos küzdelem. A párbaj után vertél meg.

Karom válaszra sem méltatta a párbajhőst. Arcán ugyanaz a megszokott dühös kifejezés ült. Talán csak a sebhelyek miatt tűnik haragosnak – fordult meg a gondolat Mur fejében. Felhajtotta csuklyáját, és az orgyilkosok után eredt.

 

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2012-08-15 17:41 Kelvin

Kelvin képe

Cseles voltál, hogy nem írtad ki, de azért rájöttem, hogy ez egy részlet. Nem szép dolog, az ember történetet vár, véleményezni akarja, erre sehol semmi. Mit mondjak? Volt valahol vesszőhibád, meg ez:
"Tekintete visszavándorolt a felháborodott férfi arcára. Az orgyilkos meg sem próbálta palástolni érzelmeit. Szeméből sütött a harag, arca kipirult, sebhelyei mintha egy árnyalattal vörösebbé váltak volna. Keze ökölbe szorult. Szavai még mindig ott lógtak a levegőben." Túl hirtelen váltasz elvontra, komolyan elképzeltem, hogy ott lógnak a szavak.

Egyébként érdekes volt annyira, hogy a műfaja ellenére elolvastam. Ez jót jelent, de pfff... nincs vége.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2012-08-15 18:36 Nimretil

Nimretil képe

Köszönöm, hogy átnézted. Felkutatom akkor azt a vesszőhibát, a másik felvetéseden még agyalnom kell, egyelőre nem tiszta, hogy váltsak kevésbé hirtelen. Egyelőre valószínűleg kiszedem akkor.

Min buktam le amúgy? (Már a részletet illetően.)

sze, 2012-08-15 19:58 Kelvin

Kelvin képe

Úgy válts, hogy máshova rakod, ne oda, ahol az emberről írsz.

Például azzal, hogy nincs vége? :D

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2012-08-16 07:53 Nimretil

Nimretil képe

Ok, közben nekem is leesett, hogy így elég hülyén jön ki. Ugye először a szeme, aztán a keze, utána  meg a szavai, ráadásul majdhogynem ilyen felsorolásszerűen követik egymást.

cs, 2012-08-16 14:14 Gucs

3

 Néhány hibát leszámítva tetszett ez a részlet. A hibák pedig a következők:

"A párbajt még ebéd előtt el kell intézni." - Ez nekem eléggé úgy hangzott, mintha gyors lezavarnák a párbajt 3 perc alatt, aztán rohannak rántott húst enni. :)

"Vonásai egykor átlagosak voltak. Túlságosan is átlagosak." - Szóismétlés, a második "átlagosak" nem kell oda, anélkül is értelmes a mondat.

"– Ha megverem Murt a párbajban, itt kell maradnia? – morogta a gyilkos." - Miért van ott kérdőjel? Karom csak közli a királlyal a feltételt. Attól, hogy a tanácsos nem tudja eldönteni, hogy kérdezi-e, vagy mondja, az olvasó még tudhatja.

"Durva bőrcsizmái vészjóslóan kopogtak a vörös szőnyegen." - Miből készült az a szőnyeg, vasból? Inkább tompán kopoghatott a csizmája.

Ez a Mur egy érdekes figura. Megtudjuk, hogy minden ellenfelét legyőzte eddig, de most, amikor egy orgyilkossal kell küzdenie már majdnem összesz*rja magát. Szerintem, ha ő egy igazi párbajhős, akkor simánt azt gondolja, hogy "Áhh, ez csak egy mocskos orgyilkos, aki mindig lesből támad, leütöm azonnal". :)

"A párbajhős egy pillanatra azt hitte, felnyársalja magát a rapírjára, ellenfele válla azonban valamiképpen lemaradt, felsőteste elfordult, mintha szűk résen próbálna átbújni." - Ezt a részt pedig nem értem. Hova maradt le a válla, és miért?

Üdv!

cs, 2012-08-16 14:44 Nimretil

Nimretil képe

Üdv!

Köszönöm, hogy átnézted, örülök, ha tetszett. A hibalistádat is érdekes volt olvasni, mert amiket jeleztél az nagyrészt szándékos. Ettől függetlenül nyilván lehet rossz is. Nem szeretek magyarázkodni, de ha érdekel, mit miért követtem el, akkor olvass tovább.

 

"Ez nekem eléggé úgy hangzott, mintha gyors lezavarnák a párbajt 3 perc alatt, aztán rohannak rántott húst enni." - igen, a király szemszögéből a párbaj egy apró zavaró tényező, amin jobb hamar túlesni. Neki az orgyilkos feladata számít, annak kell sikerülnie, a többi mellékes. Bár épp nem rántotthús volt aznap ebédre. :D

 

Szóismétlés, a második "átlagosak" nem kell oda, anélkül is értelmes a mondat. - a szóismétlés nem minden esetben hiba. Itt az átlagosság szerepét, különlegességét hivatott kihangsúlyozni. (Már ha lehet valaki különlegesen átlagos. :D Ez végülis paradoxon, de pont erről lenne szó.)

 

"Miért van ott kérdőjel? Karom csak közli a királlyal a feltételt. Attól, hogy a tanácsos nem tudja eldönteni, hogy kérdezi-e, vagy mondja, az olvasó még tudhatja." - Ez formailag kérdés, az orgyilkos hivatalosan nem szabhat feltételt. A király szemében kérdés is.

 

"Miből készült az a szőnyeg, vasból? Inkább tompán kopoghatott a csizmája." - a tompa kopogás is lehet vészjósló. :D Amúgy a szőnyeg alatt kő van, de ez már nagyon szőrszálhasogatás.

 

"Ez a Mur egy érdekes figura. Megtudjuk, hogy minden ellenfelét legyőzte eddig, de most, amikor egy orgyilkossal kell küzdenie már majdnem összesz*rja magát. Szerintem, ha ő egy igazi párbajhős, akkor simánt azt gondolja, hogy "Áhh, ez csak egy mocskos orgyilkos, aki mindig lesből támad, leütöm azonnal". :)" - annak, aki fantasyból szedte össze a harcra vonatkozó tudását, tényleg így van. Csak arra kell ügyelnie, hogy ne kerejüljön a hátába, mert akkor szintjétől függően valahány d6-tal többet sebez, mi? Aki másfelé is kacsingat, vagy ne adj isten harcművészetet is tanul, esetleg versenyezni is jár, az valószínűleg különbséget tud tenni egy szabályokhoz kötött játék és egy másik ember megölése között. Más valakivel vívni, mint szembetalálni magad az érzéssel, hogy most meg fognak ölni. Növényevő állatoknál is előfordul, hogy ledermednek a ragadozó láttán. Pedig lehet jobbak versenyfutásban.

 

"Ezt a részt pedig nem értem. Hova maradt le a válla, és miért?" - pedig ez egy létező jelenség (sajnos) nem én találtam ki. Magyarán szólva a vállához képest mozdul tovább. Másfelől itt a párbajhős szemével látunk, aki szintén nem érti, hogy ez hogyan történhetett meg. Ha te sem érted, az jó, a végén még sikerül azonosulnod a párbajhőssel. :D

 

Azért ne kövezzetek meg, sok minden van ebben az írásban, aminek azért úgy-ahogy utánanéztem, tapasztaltam, még akkor is, ha apróságnak tűnik.  A reális világ orgyilkosa nem feltétlenül olyan, mint Altair, bármennyire is látványos ruhákban császkál, szaladgál a háztetőkön, és irtja a rosszfiúkat. Ezt nem kötekedésképpen mondom. Nekem semmi bajom a tipikus fantasy orgyilkossal, csak arra kérlek, tartsd tiszteletben, hogy ez egy másik fajta orgyilkos. :D

 

 

 

cs, 2012-08-16 16:03 Gucs

 Üdv!

Rendben, nem kötök bele semmibe, végülis úgy-ahogy elmagyaráztad a dolgokat. :)

Egyébként jellemeznéd a Te orgyilkosodat, nem értem, hogy miben különbözik a "hagyományos"-tól? Altair karaktere azért nem egy szimpla, egyedül dolgozó orgyilkos volt, hanem egy rend tagja.

"a tompa kopogás is lehet vészjósló. :D" - Na, ezt azért mégis megemlítem. Én nem azt mondtam, hogy nem lehet a tompa kopogás vészjósló, hanem, hogy a szőnyegen nem kopog úgy az ember csizmája, mint mondjuk kövön. :)

cs, 2012-08-16 20:13 Nimretil

Nimretil képe

Nyugodtan köss bele, azért raktam fel. :D

 

"miben különbözik a "hagyományos"-tól?" - végső soron nem a jelleméről van szó, hanem a világ működésétől. Alapvetően az orgyilkos egy olyan személy, akit arra képeznek, hogy valakit eltegyen láb alól (gondolom ebben egyetértünk). Egy szerepjátékos fantasy világban nem csak elképzelhető, de szinte elvárás, hogy az orgyilkos fekete göncben mászkáljon, legyen egy rakat titkos fegyvere, háztetőkön ugráljon, hátbaszúrja az ellenfelét, legyilkoljon egyszerre tíz embert, stb. Mondjuk ugyanez a mi világunkban elég valószerűtlen. Keress rá orgyilkos merénylőre, nézz történelmi példákat, vagy akármi. Nyilván amit én vázoltam, az is legfeljebb átmenet, ami nem a valósághoz, hanem az általam felvázolt világhoz igazodik.

Különben ha érdekel az orgyilkos téma, ezt pl. átfuthatod:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Asszaszin

Biztos vannak ennél jobb anyagok is, ha találsz valamit, esetleg szólhatnál. Majd keresgélek én is.

cs, 2012-08-16 20:17 Gucs

 Köszi a linket, az egyik sztorim folytatásában úgyis egy orgyilkos lesz a főszerepben, tehát jól jön. :)

 

Üdv!