Rothad a kéreg, ahogy rothad a lélek

A város üres volt, és teljesen néma. Egyedül Ir’lu’gon léptei zavarták meg a hatalmas erdő mélyén épült település csöndjét. A valdür sebes léptekkel száguldott végig a fák törzsébe vésett házak között. Az erdő gyermekei semmi mást, csak a természetet használták fel otthonaik kialakításakor, aminek lélegzetelállítóan szép házaik voltak az eredménye. Maguk a valdürök is növények voltak. Levelek és indák, gyökerek és virágok alkották emberinek tűnő testüket. Az erdő gyermekei bármilyen létező színben megszülethettek, és ez a változatosság volt az, ami miatt a világ minden pontján úgy tartották, hogy nem létezik különlegesebb lény a valdüröknél.
Ir ruhái, amik színes, nagy levelekből készültek, több helyen is szakadtak voltak. A férfi testét pedig tucatnyi seb csúfította. Híg, kékes színű vére végig csöpögött léptei nyomán. Bal karja, melyet egy hosszú levelekből készült köpennyel takart azonban sokkal szörnyűbb fájdalmat okozott neki, mint bármelyik másik, apró sebe. Egész karja, a vállától az ujjperceiig teljesen elrothadt. Tudta, hogy már nincs sok ideje hátra, mielőtt az átok teljesen magával ragadja mind testét, mind lelkét, de nem ülhetett tétlenül. Határozottan haladt előre a valdür-kert felé, ami a város szívében rejtőzött. Úgy érezte, hogy fájdalma minden lépésével csak erősödik, és nem volt benne biztos, hogy képes lesz eljutni a jelzőtoronyig, hogy időben figyelmeztethessen mindenkit.
Már látta maga előtt a gyönyörű fák alkotta kertet, mikor hirtelen egy kegyetlen nyugalmat sugárzó hang szólt hozzá.
– Nincs túl sok időd Ir.
– Tudom – válaszolta fáradtan a férfi és megállás nélkül haladt tovább.
– Át kéne gondolnod az ajánlatomat, én vagyok az egyetlen, aki segíthetek rajtad.
– Miből gondolod, hogy akarom, hogy segíts?
– Talán a végtelenségig egy örökké haldokló testbe zárt szörnyként akarsz élni?
– Miben más a szolgáddá válnom Poberulak? Nincs szükségem rád.
– Majd még meglátjuk – zárta le a társalgást a hang.
Időközben Ir már belépett a valdür-kertbe, a lelkek otthonába. Minden valdür egy fa terméseként jött először világra, amivel utána örökké összefűződött a sorsa. Ha a fa elpusztult, akkor a valdür is vele halt, azonban ha a valdür halt meg, akkor újra visszatérhetett az élők soraiba a fája egy új terméseként. Ezért hát az erdő gyermekei mindennél nagyobb becsben tartották fájukat, és állandóan ápolták őket. Ezek a fák különlegesek voltak. A zöld léteztek olyanok melyek sárga vagy estleg vörös színben pompáztak, de nem voltak ritkák a világ többi erdejében szinte teljesen elképzelhetetlennek tartott színűek sem, mint például a kék vagy a fehér.
A férfi óvatosan cikázott a fák között, vigyázott arra, hogy egyikhez se érjen hozzá. A rothadás volt az egyetlen olyan betegség, ami megfertőzhette a valdüröket és a fájukat egyaránt, és az egyetlen olyan kór, aminek meggyógyításához még az ő hatalmas varázserejük sem volt elég. Ez a betegség villámgyorsan terjedt, ezért ha az erdő lakosai nem térnek vissza minél hamarabb a fájuk megvédésére, akkor könnyen megeshet, hogy mindenki életét veszti.
A valdür-kert mélyén volt egy hatalmas torony, ami pontosan az ilyen, vagy legalábbis hasonló esetekre épült. Ir tudta, hogyha időben elér a toronyhoz, akkor még mindenkinek lesz ideje hazatérni. Mivelhogy a torony társadalmuk talán legfontosabb épülete volt, azért a nap minden szakában harcosok őrizték a bejáratát. Most is két felfegyverzett valdür állt a torony bejárata előtt. Kezükben hegyes, mágiával átitatott falándzsát tartottak, és hasonlóan mágikus favértezet védte testüket. Mindketten már messziről észrevették a feléjük siető Irt, akinek szakadt ruhái és vérző sebei szánalom helyett csak gúnyt idéztek elő az arcaikon.
– Mi történt veled Ir? Csak nem legurultál a dombodról? – kérdezte arcán gúnyos vigyorral az egyik őr, mikor már biztos volt benne, hogy a közeledő férfi hallani fogja.
– Szerintem csak azért csinálta, hogy sajnáljuk! – kiáltotta a másik, mire mindketten hangos hahotázásba kezdtek. Ir azonban meg sem hallotta sértéseiket, volt ideje hozzászokni a hosszú évszázadok alatt. Ügyet sem vetve az őrökre megpróbált belépni a toronyba, azonban azok az útját állták. – Hova-hova? – kérdezték kórusban.
– Fel, az örök tűzhöz, nagyon fontos dologról van szó.
– Persze – mondta az első őr. – De tudod, ha minden magadfajtát beengednénk azért, mert szerintük valami nagyon fontos, és mindenki tudtára akarják adni, akkor nem maradnánk őrök túl sokáig.
– Miért esik ennyire nehezetekre hinni nekem? – Ir tényleg nem értette, hogy miért tartották olyan hihetetlennek szavainak igazságát.
– Jólvan akkor mondd el, hogy mégis mi olyan eszeveszett fontos, utána hordd el magad – horkantott a másik őr, majd újra felnevetett. Ir vett egy mély levegőt, és lecsillapította feléledő dühét, majd elmosolyodott, és nyugodtan csak annyit mondott:
– Ez – és levette a bal karját takaró köpönyeget, majd az őrök felé fordította a már teljesen elrothadt bal karját. Sokkal vékonyabb és sötétebb volt, mint a másik karja, amit még nem ragadott magával az átok. Eddig zöld és sárga levelei teljesen elszáradtak és befeketedtek. Még Irt is meghökkentette a látvány, az őrökről nem is beszélve. Egyből félreálltak a férfi útjából, és egy árva szót sem szóltak többet. Arcukra ráfagyott a döbbenet, és amint Ir belépett a toronyba, mindketten elrohantak. Helyes, védjétek meg a fátok gyökereit gondolta a férfi és elkezdte megmászni a hosszú csigalépcsőt.
Közel tíz percébe telt megmászni a tornyot, és eljutni a legfelső emeletre. Odafent egy széles, kör alakú erkélyen találta magát, aminek közepén egy hatalmas, mágikus tűz égett. Innen belátta az egész erdőt, ami felett egy óriási mágikus védőburok húzódott. Ezt a pajzsot a valdürök közös erővel tartották fenn, hogy megvédhessék fáikat a villámoktól. Valamint Ir még az erdőn kívül álló magas dombot is látta, minek tetején csak egyetlen, magányosan haldokló fa állt. Ir lassan odalépett a tűzhöz, és vett egy mély levegőt. Felemelte bal karját és felszisszent, ahogy a szúró fájdalom átjárta testét, de ez egyáltalán nem volt fogható ahhoz az iszonyatos érzéshez, ami ezután következett. Karját először csak felé, majd egy újabb mély levegővétel után bele tartotta a tűzbe.
Ahogy Ir rothadó karját körülölelték a lángok, a férfi felüvöltött. Azt hitte, felkészült a közelgő fájdalomra, de tévedett. A kín, amit érzett meghaladt mindent, amit eddigi élete során tapasztalt. Rothadó karja több ponton is meggyulladt és a lángok tovább terjedtek egész testéret. Kínkeserves fél perc következett, hiszen Ir mindaddig nem emelhette ki a kezét a tűzből, míg annak lángjai feketévé nem váltak, és az erdő felett az eget el nem lepte a sűrű, fekete füst. Mikor végre kiránthatta karját a lángok közül elvesztette egyensúlyát, és erőtlenül a földre esett. Vad forgolódásba kezdett a padlón, hogy kiolthassa a testén tomboló lángokat, azok azonban mintha sosem lettek volna ott, felszívódtak.
Beletellett néhány percbe, mire a férfi újra fel tudott állni. Érezte, hogy egyre közelebb ér ideje végéhez. Ereje kezdte elhagyni, és már az egész felsőtestére átterjedt a rothadás. Fáradt léptekkel indult el lefelé a csigalépcsőn. Csak érjen haza mindenki időben... Lassan, botladozva hatolt át a valdür-kerten, majd a városon végül pedig az azt körülölelő erdőn. Nem messze a sűrűn lakott erdőtől egy magányos, magas domb állt, aminek tetejéről egy haldokló fa nézett le a tájra. Semmi sem nőtt a fa körül, még egy árva fűszál sem. Teljesen egyedül volt, pontosan úgy, mint a férfi, aki sajátjának mondhatta.
Mire Ir felért a domb tetejére, ami magasabban volt a valdür-kert tornyánál, már mind testét, mind fáját teljesen átjárta a rothadás. Fájának lombkoronájáról folyamatosan hullottak a kifakult, elszáradt levelek. Világosbarna kérge teljesen befeketedett, és mintha maga a föld is haldokolt volna a fa alatt. A férfi fáradtan ült le fája tövébe. Látta, ahogy valdürök tucatjai rohannak az erdő irányába, és hogy a valdür-kert feletti védőburok fokozatosan eltűnik, mivel mindenki saját fája védelmére szentelte az erejét. Mindenki kivonta saját erejét a burokból, és egy új pajzsot hozott létre fájának gyökerei körül, hiszen a rothadást a földben terjedt. Ez az újonnan létrehozott burok szűrőként fedte be a gyökereket, hogy azok ne szívják magukba a kórt. Ez viszont védtelenül hagyta az erdőt a villámoktól, amik ugyanolyan végzetesek lehettek az erdő gyermekei számára, mint maga a rothadás. Szerencséjükre azonban nyár volt, és hét ágra sütött a nap a fekete füst felett. Ir érezte, ahogy az öröm, amit azért érzett, mert ilyen sokan értek haza időben, átjárja testét, és tompította pokoli fájdalmát.
Alig fél óra leforgása alatt a valdürök nagyrésze már hazaért. Ir ezt a következtetést a már szinte teljesen felszívódott védőburok alapján vonta le. Az utolsó hazaérkezők között volt egy nő is, aki ahelyett, hogy saját fája védelmére sietett volna, elindult a férfi felé. Ir is észrevette a nőt, és lassan feltápászkodott.
– Mit keresel itt Oh’il’la? – kérdezte a férfi, mikor a nő felért a domb tetejére.
– Ir… én úgy sajnálom… – a nő szeméből könnyek kezdtek csorogni – ha tudtam volna, hogy ez lesz veled…
– Már mindez nem számít – válaszolta komoran a férfi. – Menj, védd meg a fádat, most ez a legfontosabb!
– Kérlek, könyörgöm, bocsáss meg!
– Menj már! – kiáltotta Ir.
– Kérlek…
– Ha tényleg azt akarod, hogy megbocsátsak, akkor menj és védd meg a fádat! – vágott a szavába a férfi. A nő még pár pillanatig könnyeivel küszködve nézte Irt. Még mondani akart valamit, de nem találta meg a megfelelő szavakat ezért megfordult, és elsietett. Ir elmosolyodott, tiszta szívéből örült annak, hogy a nő is hazaért.
Mosolya mindaddig arcán maradt, míg az utolsó valdürök is hazatértek, és a védőburok teljesen felszívódott az égboltról. Ekkor azonban torz grimasz vette át a mosoly helyét. Ir összegyűjtötte minden erejét, és kántálni kezdett. Truvila i fallu, vourin e lopre! Varázslatának szavai mennydörgésnek hatottak a csöndes erdő felett és hatásukra óriási, sötét fellegek jelentek meg az égen, amik mire a férfi befejezte a kántálást tucatjával szórták szörnyű villámaikat a védtelen erdőre. Perceken belül minden lángokban állt. Égett az erdő, a város és a valdür-kert is, Ir’lu’gon fájáról pedig, az utolsó levél is holtan hullott a földre.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2020-06-18 03:01 craz

craz képe

Egyedül Ir’lu’gon léptei zavarták meg / Nem tudom, ki hogy van ezekkel a nevekkel, talán van, akiket megzavar. :) Oké, gondolom azért van benne ennyi aposztróf, hogy célozzon rá, hogy ez'b'iza' osztán' fantasy. Ha a főszereplő Béla lenne, tuti másként hatna a mit sem sejtő olvasóra; bár szerintem Bélákkal is lehet jó fantasyt írni. (Sőt Dezsőkkel, meg Margitokkal is.) (Na jó, Margitokkal azért nem.)

Egyedül Ir’lu’gon léptei zavarták meg a hatalmas erdő mélyén épült település csöndjét. / Viszont ebből máris kikövetkeztethetjük, hogy Béla nem elf, tuti nem szellőléptű. Bár még lehet elf, csak valami alapvető probléma merült fel nála, amiért csak simán a lépteivel akkora ricsajt csap, ami megzavarja az egész település csöndjét. A szemfüles olvasó pedig már rá is jöhet, hogy este van. Este van, este van, ki-ki (nem Kiki) nyugalomban. Kivéve sötételfek esetében, mert ők általában éjszaka aktívak (akár a halálfejes lepke), ezért náluk nappal van csönd. (Már amennyire nappal csönd lehet egy erdő mélyén épült településen, ugyanis számos bohó nappali állat kószálhat arra, ha szabad az átjárás (és most nem feltétlen elefántokra gondolok, hajnali fél háromkor), ha nem szabad, akkor meg berepül.)

A valdür sebes léptekkel száguldott végig a fák törzsébe vésett házak között. / Na ezek a Bélák tuti sötét elfek lesznek ( ha nem is sötételfek), ha már élő fákba vésnek egész házakat. Egy-egy harkálynak ez esetleg még elnézhető, no de egy valdür jóval nagyobb egy kismadárnál, és tuti nem elégszik meg holmi sima garzonnal, mert ott nem érvényesülne az akusztika, amikor zenél. Mondjuk Béla elf, lehet simán trampli is, ha sebes száguldással ekkora zajt csap, de inkább valami más megoldásra gyanakszok, pl. valaki kolompot kötött rá.

Az erdő gyermekei semmi mást, csak a természetet használták fel otthonaik kialakításakor, / Hát, az előbb még arról volt szó, hogy az otthonaikat kivésték, na már most a természetben kevés olyan dolog fordul elő, ami vésőként funkcionálhat. Bár a szerszám lehet egy ragadozó fogsora, az is természet (flóra), természetesen csak halála után. (Legalábbis úgy sokkal egyszerűbb, úgy nem tiltakozik a dolog ellen.)

Az erdő gyermekei semmi mást, csak a természetet használták fel otthonaik kialakításakor, aminek lélegzetelállítóan szép házaik volt az eredménye. / Hibás az egyeztetés, ha házaik, akkor voltak. (Amúgy hiába lélegzetelállító, ez még mindig nem győzött meg a környezetrombolás szükségességéről.)

Maguk a valdürök is növények voltak. / Baszki, egy pont oda. (Rákerestem az előbb a valdürre, és valami északi-bárdos-rokkos-metálos valamit dobott ki, na a növény, az nem az.) Viszont, ha növény, akkor hogyan tud helyváltoztató mozgást végezni, pláne sebes léptekkel száguldva. (Netán sebes még lehet, amikor hirtelen lép, és a gyökere beleszakad a talajba.)

Levelek és indák, gyökerek és virágok alkották emberinek tűnő testüket. / Akkor viszont tuti valami varázslények, egye fene, hadd mászkáljanak.

Az erdő gyermekei bármilyen létező színben megszülethetett / Itt viszont már megint kutyulva van az egyes- és a többesszám. Ez így már szokatlan, fura hiba.

és ez a változatosság volt az, ami miatt a világ minden pontján úgy tartották, hogy nem létezik különlegesebb lény a valdüröknél. / Nos, akkor mit szóljon egy mezei olvasó!

Na, vége az első bekezdésnek. Mondjuk nem olyan rossz kezdés, mert kíváncsivá tettél, mi sül ki ebből. Nézzük!

Ir ruhái / Azért ez megmosolyogtató. Eddig húzták az aposztrófok? :)

Ir ruhái, amik színes, nagy levelekből készültek, több helyen is szakadtak voltak. / Gondolom csak azután szakadtak el, hogy ruhát készítettek belőlük. Mondjuk egy növénylénynek minek ruha, pláne, ha az is növény?

A férfi testét pedig tucatnyi seb csúfította. / Akkor a ruhaként használt növények alatt a valdür növény-ember (medvedisznóember, ja ez nem az, bocs) is elszakadt?

Egész karja, a vállától az ujjperceiig teljesen elrothadt. / Háhá! növény-ember-zombi. :)

Tudta, hogy már nincs sok ideje hátra, mielőtt az átok teljesen magával ragadja mind testét, mind lelkét, de nem ülhetett tétlenül. / Ez így fura a végén odavetve, pláne hogy eddig rohangált, vérzett meg hangoskodott.

Határozottan haladt előre a valdür-kert felé, ami a város szívében rejtőzött. / Remélem azért azt nem egy igazi szívbe vésték! ;)

Úgy érezte, hogy fájdalma minden lépésével csak erősödik, és nem volt benne biztos, hogy képes lesz eljutni a jelző toronyig / jelzőtorony (olvass sokat, vagy használd a MTA egybe-külön bigyóját)

Úgy érezte, hogy fájdalma minden lépésével csak erősödik, és nem volt benne biztos, hogy képes lesz eljutni a jelző toronyig, hogy időben figyelmeztethessen mindenkit. / Időben figyelmeztessen mindenkit, hogy elszakadt és rohad? Akkor inkább kerülnie kellene őket, nem?

Már látta maga előtt a gyönyörű fák alkotta kertet, mikor hirtelen egy kegyetlen nyugalmat sugárzó hang szólt hozzá. / Ez már ritkább hiba, a hang nem szól! Amúgy milyen az a kegyetlen nyugalom? :)

Poberulak? /Semmi aposztróf? :(

– Majd még meglátjuk – mondta a hang / A hang nem szól és nem mond.

– Majd még meglátjuk – mondta a hang, majd eltűnt. / Pláne nem tűnik el.

Ezek a fák különlegesek voltak. A zöld mellett voltak olyanok melyek sárga vagy estleg vörös színben pompáztak, de nem voltak ritkák / voltakvoltakvoltak

elképzelhetetlennek tartott színűek / ? Mint a mágia színe a Korongvilágon?

elképzelhetetlennek tartott színűek sem, mint például a kék vagy a fehér. / Aha. Én mondjuk el tudom képzelni, hogy egy szín kék. Vagy fehér. :P

A rothadás volt az egyetlen olyan betegség, ami megfertőzhette a valdüröket és a fájukat egyaránt, / Ez tök jó, akkor egy valdür sose lesz arzheimer-kóros, allergiás, és nem kap peronoszpórát sem. ;)

A rothadás volt az egyetlen olyan betegség, ami megfertőzhette a valdüröket és a fájukat egyaránt, és az egyetlen olyan kór, aminek meggyógyításához még az ő hatalmas varázserejük sem volt elég. / Ez az a tipikus helyzet, amikor a második volt teljesen felesleges. :)

Ez a betegség villámgyorsan terjedt, ezért ha az erdő lakosai nem térnek vissza minél hamarabb a fájuk megvédésére, akkor könnyen megeshet, hogy mindenki életét veszti. / Ez itt nem stimmel. Ha a valdür rohad, akkor azzal csak kárt okoz, ha ezt továbbadja a fájának is, nem? És mi az, hogy mindenki? Már miért is?

A valdür-kert mélyén volt egy hatalmas torony / Ezt nem hinném, a torony az inkább olyan magas dolog, nem mély. ;)

A valdür-kert mélyén volt egy hatalmas torony, ami pontosan az ilyen, vagy legalábbis hasonló esetekre épült. Ir tudta, hogyha időben elér a toronyhoz, akkor még mindenkinek lesz ideje hazatérni. / Ez nekem még mindig nem logikus.

Mindketten már messziről észrevették a feléjük siető Irt, akinek szakadt ruhái és vérző sebei szánalom helyett csak gúnyt idéztek elő az arcaikon. / Ha csóri valdür annyira rohad, hogy mindenkire veszélyt jelent, akkor nagyon nem stimmel a két őr reakciója.

– Miért esik ennyire nehezetekre hinni nekem? – Ir tényleg nem értette, hogy miért tartották olyan hihetetlennek szavainak igazságát. / Ez felesleges ismétlés.

– Jólvan akkor mondd el, hogy mégis mi olyan eszeveszett fontos, utána hordd el magad – horkantott a másik őr, majd újra felnevetett. / Mondd, felszólítás, felkiáltójel kell a magad után!

Ir vett egy mély levegőt, és lecsillapította feléledő dühét, majd elmosolyodott, és nyugodtan csak annyit mondott: / Itt megint nem stimmelnek a reakciók, hiteltelen, hogy alapból van egy halálos helyzet, és akkor az őrök így kekeckednek, a rohangászós meg csak hipp-hopp megnyugszik.

– Jólvan akkor mondd el, hogy mégis mi olyan eszeveszett fontos, utána hordd el magad – horkantott a másik őr, majd újra felnevetett. Ir vett egy mély levegőt, és lecsillapította feléledő dühét, majd elmosolyodott, és nyugodtan csak annyit mondott:
– Ez / (Hát ez? :) ) Miért ezt mondja?

– Ez – és levette a bal karját takaró köpönyeget, majd / hibás központozás

majd az őrök felé fordította már teljesen elrothadt bal karját. / inkább: majd az őrök felé fordította a már teljesen elrothadt bal karját.

gondolta a férfi és elkezdte megmászni a hosszú csigalépcsőt. / aztán megunta? :)

Közel tíz percébe telt megmászni a tornyot / Mondom, hogy a torony, az egy magas dolog. ;)

ami felett egy óriási mágikus védőburok húzódott. / Ami pont rothadás ellen nem véd, mert akkor ugye nem lenne cselekmény. :)

Ezt a pajzsot a valdürök közös erővel tartották fent, hogy megvédhessék fáikat a villámoktól. / Fent helyett inkább fenn.

Ahogy Ir rothadó karját körül ölelték a lángok / körülölel, igekötő, csúnya hiba

Azt hitte felkészült a közelgő / ez nagyon feltűnő vesszőhiba (van több is)

a lángok tovább terjedtek egész testéret. / Az ilyet kiszúrja a word is.

hiszen Ir mindaddig nem emelhette ki a kezét a tűzből, míg annak lángjai feketévé nem váltak, és az erdő felett az eget el nem lepte a sűrű, fekete füst. / Izé, miért is?

Mikor végre kiránthatta karját a lángok közül elvesztette egyensúlyát, és erőtlenül a földre esett. / A gravitáció is vele van. ;) (Még jó, hogy nem dobták le a padlóla.)

Vad forgolódásba kezdett a padlón, hogy kiolthassa a testén tomboló lángokat, azok azonban mintha sosem lettek volna ott, felszívódtak. / Ilyenek ezek a varázsdolgok, megmagyarázhatatlanok. Azért néha nem ártana, ha mégis... ;)

végül pedig az azt körül ölelő erdőn. / még mindig nagyon rosszul ölel. :P

Mire Ir felért a domb tetejére, ami magasabban volt a valdür-kert tornyánál / Ezzel a toronnyal valami nagyon nem stimmel ;)

Mire Ir felért a domb tetejére, ami magasabban volt a valdür-kert tornyánál, már mind testét, mind fáját teljesen átjárta a rothadás. / Látod, ennek a magyarázata hiányzik a legjobban az egészből.

hiszen a rothadást a földben terjedt. / -t

hiszen a rothadást a földben terjedt. / Nemár! Így nincs értelme. Alapból Béla valdür rohadt, aki messze volt onnan.

Ez viszont védtelenül hagyta az erdőt a villámoktól, amik ugyanolyan végzetesek lehettek az erdő gyermekei számára, mint maga a rothadás. Szerencséjükre azonban nyár volt, és hét ágra sütött a nap / Aú! :)

– Ir… én úgy sajnálom… - a nő szeméből könnyek kezdtek csorogni – ha tudtam volna, hogy ez lesz veled… / GYIK

– Már mindez nem számít – válaszolta komoran a férfi – Menj, védd meg a fádat, most ez a legfontosabb. / – Már mindez nem számít – válaszolta komoran a férfi. – Menj, védd meg a fádat, most ez a legfontosabb!

megbocsátsak

de nem találta meg a megfelelő szavakat / hát, igen, na :)

Ezt aztán befejezted :D (Na én is, mert már négy óra. :) )

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

cs, 2020-06-18 07:19 Oathwish

Oathwish képe

Szerintem még a Margit is simán belefér (mondjuk egy Zsigmonddal már nem mernék belevágni), de túlbonyolított nevek nélkül mi értelme ennek az egész írás dolognak? :P
Megpróbáltam mindent kijavítani a meg nem írt magyarázatokon kívül.
Köszönöm, hogy elolvastad és ennyi időt szenteltél a válaszadásra.

cs, 2020-06-18 17:28 Sednol

Sednol képe

Hali!

Craz már szétkapott, nem olvastam végig az összes észrevételét, így lehet, ismétlés lesz, de egye fene.

Látom, nagyon szereted a volt, volna szavak használatát, ami nem lenne gond, de ilyen rövid terjedelemben ennyi zavaró, és jelen esetben fogalmazási sutaságnak hat. Ez lenne a kisebb gondom. A nagyobbra hozok egy példát:

„Ir ruhái, amik színes, nagy levelekből készültek, több helyen is szakadtak voltak.”

Fapadosnak mondanám a megfogalmazást, akár egy leírás. Ez, ilyen meg olyan, ja és amolyan is. Ráadásul az ami, aki darabossá is teszi. Ha egy kicsit elbíbelődik vele az ember, akkor lehet belőle valami ilyesmi is.

Ir levelekből álló színes ruháján, több helyen is szakadás éktelenkedett.

Remélem, látszik a különbség. Ez csak egy gyors átfogalmazás, ennél szemléletesebbé és gördülékenyebbé is lehet tenni. Sajnos rengeteg mondatod ilyen darabos, ami engem kifejezetten zavart.

Kapkodónak hat a mesélés. Rövid terjedelemben akarsz rengeteg mindent megmutatni, de nem sikerül. Ide kapsz, oda kapsz. Csak azt tudom mondani, amit nekem is javasoltak: Írj meg valamit, aztán tedd félre! Pár hét múlva olvasd el, írj át, javíts!

A világról, a fajról és a motivációról szívesen olvastam volna bővebben, mert sokkal több és mélyebb van ebben a jelenleginél.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

cs, 2020-06-18 20:10 Oathwish

Oathwish képe

Hello!
Nagyon igazad van, sokkal jobban kellett volna figyelnem a fogalmazásra. A példád tökéletes volt arra, hogy felismerjem mi volt a hiba. Ezt külön köszönöm.
A kapkodással kapcsolatban sincs mentségem, tényleg sokkal több minden elfért volna ebben. Legközelebb erre is jobban fogok figyelni. Mondjuk eredetileg ezt csak egy részletnek terveztem, de végül így maradt.
Köszönöm, hogy elolvastad és időt szántál a válaszadásra!

szo, 2020-06-20 08:10 Kentaur

Kentaur képe

Üdv a Karcon!

Hatalmas piros pont, hogy gondolatjelet használsz, ez sokaknak több év után is problémákat okoz (lusták kikeresni), a párbeszéd-központozás ugyan még nem az igazi, de az oldalon rengeteg segítséget találsz hozzá.
Úgy látom, hogy visszatérő hibád az egyeztetés elrontása, a túlzó és oktalan töredezettség, és a "nagyot akar a szarka" tipikus esete: még nem érzed a novella határait, túl sok mindent akarsz belepakolni, az információadagolás pedig száraz, mint a gyújtós, hogy stílszerű legyek. :-)
Egyenként kiszedni majdnem minden mondatodat hosszú lenne, de mivel látom, hogy tényleg fejlődni jöttél ide (a legjobb helyre), ezért talán segíteni fog, ha egy problémás részen megmutatom, hogyan is lenne jó szerintem. Nyilván nem ez az etalon, és lehetne még jobb is, csak egy lehetőség, amiből remélem, meglátod, hogyan lehetne kicsit jobb.
Például ne hívj férfinak (se nőnek) nem emberi lényt, ez olyan, mintha szukának hívnál egy tehenet: ez az emberi faj nemi behatározása, a lényed maximum hímnemű lehet, de férfi nem (angolul már jól jönne ki a male-el). Más szóhasználattal is vannak gondok: amikor üregesre csinálunk valamit, azt kivájjuk, és nem kivéssük: a vésés maximum pár centi mély dolog. Ilyenek után kutatva sokkal jobbá teheted ezt a művet (és a következőt). A valdürről először egyébként azt hittem, hogy elírtad a valkűrt. Túlságosan hasonlít.

Egyedül Ir’lu’gon léptei zavarták meg az erdőmélyi település néma ürességét. A valdür sebes léptekkel száguldott végig a fák törzsébe vájt házak között.
Az erdő gyermekei csak az élő természetet használták otthonaik kialakításakor, aminek lélegzetelállítóan szép házaik voltak az eredményei. Maguk a valdürök is növények voltak; levelek és indák, gyökerek és virágok alkották emberinek tűnő testüket. Az erdő gyermekei bármilyen létező színben megszülethettek, és ez a változatosság volt az, ami miatt a világ minden pontján úgy tartották, hogy nem létezik különlegesebb lény a valdüröknél.
Ir színes, nagy levelekből készült ruhája több helyen is elszakadt, testét pedig tucatnyi seb csúfította. Híg, kékes színű vére végigcsöpögött léptei nyomán. Hosszú levélköpennyel takart bal karja azonban sokkal szörnyűbb fájdalmat okozott neki, mint bármelyik másik apró sebe. Egész karja, a vállától az ujjpercekig teljesen elkorhadt.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2020-06-23 20:35 Oathwish

Oathwish képe

Üdv!

Örülök, hogy itt lehetek. Az egyeztetéssel tényleg sokszor van gondom, arra gyanakszom, hogy nem szeret engem (hiszen biztos nem az én hibám). Igazság szerint magamtól sosem jöttem volna rá, hogy ilyen zavaró a mondataim töredezettsége. Mostantól azonban erre is fokozottan figyelni fogok.
A határokat is még tényleg sokkal jobban kell ismernem. Mondjuk mikor ezt írtam, valamiért az volt bennem, hogy véletlenül sem lehet több négy oldalnál az írás.
A szóhasználatomat pedig egyértelműen csak sok-sok olvasással tudom majd fejleszteni (bevallom, az elmúlt pár hónaphoz képest bármi soknak számít).

Köszönöm, hogy elolvastad és időt szántál a válaszadásra!