Fekete Kés legendája

A gyűrű a múlté
De a gonosz él.
Sötét börtönébe vár
Sok évtizede már.

Halld szavát
Az igazságon át.
Ragad meg markolatját
S elvisz hozzá.

I. rész: Az igazságon át

Lúin - völgye

Víz csepegésétől volt hangos a kis helyiség, melyek egyre nagyobb tócsákba gyűltek a szürke kövek göröngyös felületén. Egyetlen vaskos fa ajtó törte meg a szürke kövek egyhangúságát. A szobába egy helyen jött be csak a fény, az ajtó rácsos ablakán át.
Egy férfi dőlt ülve neki a falnak. Fekete ruhái úsztak az izzadságtól, szorosan tapadtak szürkés bőréhez, melyet kék és lila foltok tarkítottak. Hosszú fekete haja a mosdatlanság miatt csomókban állt. Fejét a falnak nyomta. Szemei csukva voltak. Mint egy kő úgy ült ott mozdulatlanul a végtelen nyugalmába temetkezve. Álomvilág és az e világ között lebegett.
Várt valamire, vagy valakire. Ki tudta volna juttatni magát a Hatalom szavainak használatával, de már túl sokszor segítették ki őt e átkos varázslatok. Csizmáira rávetülő fény egyszer csak megszűnt.
Valaki elhaladt az ajtaja előtt. A férfi érezte, hogy egy élet lángja kihuny. Az ajtó halkan megreccsent, majd teljesen kitárult. Egyszerre elöntötte a fény a szobát. A férfi tudatán egy hang suhant át: - „Na végre”. Szemei felpattantak, majd lustán, ráérősen felkelt. A fény szinte elvakította, annyira hozzászokott már az itteni sötétséghez.
Három fekete ruhás férfi várt rá egy halott törp mellett a folyosón, melynek falain fáklyák ontották magukból a füstöt és festették feketére a falakat. Mindegyik oldalán egy-egy kard lógott, jelezve, hogy ők katonák, Sequator-ok. Az egyik sebhelyes arcú férfi egy hosszú kést nyújtott feléje, mely pengéje hüvelyében nyugodott.
A férfi el is vette tőle, majd kihúzta hüvelyéből, hogy megnézze, nem sérült-e meg a fekete penge, de az éles fegyveren nyoma sem volt karcolásnak. Az alak felsóhajtott, amikor meglátta a pengét. Egy életet adott oda a késért a sötét úrnak, még pedig mesteréét.
Egyik embere sem szólt hozzá, nem is szóltak volna soha hozza, ha néha napján nem kérdez tőlük valamit. Így tanították őket a Birodalmi fejvadász iskolában. Tudták egy Primortellal kikezdeni örültség lenne.
Csizmák halk nesze hallatszott. A primortel a hangok felé fordította a fejét, még hét sequator érkezett meg, s őket 4 íjász, saggitor követte. Íjukat vállukon vitették, tegezük tömve volt mérgezett nyilakkal, mindegyik oldalán egy tőr lógott, ha túl közel kerül hozzájuk az ellenség.
- Eggyel kevesebb. – mondta a férfi halkan egy sebhelyes arcú sequatornak, mintha csak egy állat hiányozna a csordából.
- Mikor rajtunk ütöttek, meneküléskor halt meg, Fekete kés. – válaszolta a sebhelyes arcú. Nem félt a vezetőjétől, de tudta mire képes, és hogy jóval felette áll a ranglétrán.
Fekete kés volt a primortel neve, fegyveréről kapta ezt a retteget nevet. A birodalmi fejvadász klán köteles rendjének tagja a mortellek, fejvadászok vezére, melyet késével szerzett meg. Igazi nevét, melyet anyja adott neki, már senki sem ismeri, vagy ha ismerte már elfelejtette, vagy megölték. Sőt sokak szerint nem is ember nemzette, hanem még valamelyik Nazgûl hívta életre, vagy maga a Sötétúr.
A primortel övébe tűzte a kést, majd elindult a folyosón, emberei követték őt. Még a tűzbe is elmtek volna vele, de nem a hűségből. Tudták, ha nem sikerül a feladat, vagy cserbenhagyják főnöküket, akkor meghalnak akárhova menekülnek a rendük szabályai miatt.
-Ezekben a törp barlangokban semmit nem lehet megtalálni. – Morogta magának a sebhelyes arcú, akit Morosznak hívtak. Fekete Kés meghallotta ezt a morgást.
-Ami nincs itt, azt nem is lehet megtalálni. – súgta vissza embereinek a Primortel.
Nesztelenül haladtak a kusza sötét folyosókon, néha fáklyák halvány fénye vetült a sötét társaságra, de a résekben megbújó patkányok se látták e halálos falkát. Néha beleakadtak egy törpébe, de gyorsan végeztek vele. Reggelre ki is értek a Kék-hegység törpe barlangjaiból.
Hűvös szellő fújdogált lefele a magas hegyről. Ered Luin előtt elterülő erdő fái leveleit is megrezgette. Madarak csivitelése zavarta néha meg a csendet. Túl nyugodt volt a táj az idegneknek.
A csapat tagjai épp a lovaik felé igyekeztek egymás mellett. Kezeik a kardmarkolaton nyugodtak. Fekete Kés már messziről látta, hogy eggyel kevesebb ló van, mint amennyivel elindultak.
- Eggyel kevesebb ló van, Morosz! – jegyezte meg csípősen.
- Úgy is eggyel kevesebben vagyunk, mester. – próbált visszavágni sebhelyes arcú.
- Megyek és előkerítem. Menj az emberekkel Esthajnal-hegyek legkeletibb csücskébe. Ott foglak várni két lóval! – fel is ugrott fekete mordori ménesére.
Az emberei összenéztek, de egy szót sem szóltak, nem az ő dolguk, mit csinál a vezér. Nekik csak követniük kell, nem gondolkozni. Morosz parancsát az indulásról

A ló sebesen vágtázott a sűrű erdőben hátán lovasával. Nagy lombú fák levelei szinte eltakarták a Napot és csak néhol tört be az erős fény, és világította meg a fatörzs mohás részét.
Az ellopott ménes nyomait követte a lovas, melyek alig látszottak meg a földön, „biztos könnyű terhet vihet, talán egy nőt” gondolta Fekete Kés.
Egyszer sem állt meg, mert látta, hogy üldözöttje se tette ezt. Nem is lassított, mert el kellett érnie mielőtt az erdő véget ér. Eddig is túl sok kéretlen szem láthatta már Középfölde legszívósabb lófajtáját.
A ménes hangos prüszkölésekkel jelezte gazdájának, nem bírja már sokáig, de a lovas nem lassított, csak kitartásra ösztökélve megpaskolta a ló nyakát. Sokszor vágtáztak, így és soha nem hagyta cserben még ez az állat. Senkit nem engedett fel a hátára gazdáján kívül.
Egy kifáradt ló tetemére akadtak. Fekete Kés fegyverével egy vágást ejtett a tetemen, majd a helyén elkezdett sisteregni. „Ez megteszi” gondolta a primortel. Halk léptekre suhogására lett figyelmes.
Lovára azon mód felugrott, és vágtázni kezdett. Most nem szalaszthatja el, csak a lova bírja. Csuklya lehullott Fekete Kés fejéről, fekete hosszú haját a szél dobálta mindenfelé. Egy sziklásabb rész felé közeledett az erődben. Késnyelét a szájába vette, majd oldalra dőlt ménesén, felkapott az egyik szikláról egy puhább követ.
A tündenő lépteit megsokszorozta, szinte repült a levegőben. Izmai megfeszültek minden egyes lépésnél. Egyre jobban zihált. Nem mert hátra nézni, sőt tervezgetni se mi lesz vele. Csak futott árkon bokron át a fekete démon elöl. Félelmetes hörgésszerűt hallott, bár őt már minden félelemmel töltötte el a falevelek rezgése sejtelmes susogása, madarak vészjósló rikoltozása.
Valami kemény csapódott a tündenő hátának, majd önkéntelenül a földre rogyott, egy csizma rúgott bele hátulról, majd lehuppant a feje mellé.
- Meglepődtél tünde!(?)

Esthajnal-dombok

Dombok lankáin egyre lejjebb szökött a narancssárgás nap. Esti lágy szellő fújt le a magasabb dombokról még kellemesebbé téve a levegőt. Mint valami altató dal, oly gyengéden simogatta volna álomba Fekete Kést, ha hagyja magát. Megbűvölten nézte ide-oda hajló fűszálakat. Nem aludt, mióta elindultak, erről árulkodtak táskás szemei. „Vajon, hol marad Morosz” kérdezte magától.
Tündenőre pillantott, ki a ló nyerge mellett volt feldobva a lóra. Arcán a dac jelent meg, de szólalni nem tudott a szája köré tekert kötél miatt. Miért is nem ölte meg?
- Áhh, hagyjuk! - törte meg a csendet. Talán, ha beszélne hozzám nem aludnék el, ezzel ki is oldotta a kötelet óvatosan késével.
- Azt hiszed kiabálni fogok? – kérdezte nyugodtan a tünde. – Hát tudd meg Telrill vagyok, és azért jöttem, hogy teljesítsem népem akaratát. – vágta a primortelhez gőgösen.
- Nem hiszek én semmit. – válaszolt a kérdésre Fekete Kés, majd leült a fűbe.
- Azt hiszed, megrémisztesz! Mind olyan egyforma fekete fattyúk vagytok.
- Akkor, miért futottál előlem, mért félsz a sötétségben járni-kelni? – Fekete Kés szemei, mintha a lelkéig hatoltak volna a tündének.
- Akkor is klisék… - vette oda a primortelnek.
- Klisék? – ízlelgette a szót. - Azt hordok, amit akarok - zárta le a vitát.
A tündenő száját újra betömte kötéllel. Kár volt, ezért a beszélgetésért. Inkább ledőlt a fűbe a csendbe.
Beregost fekete palotája magasodik, mögötte hegyek, előtte a síkság, terül el, félelmet keltve minden szívben ki a rónaságot járja. Barad-dûr romjai csak a legfelső toronyból látható, ahol csak a fekete mágus lépteit lehet hallani. Folyosó szobái kihaltak ennek a toronynak. Az utolsó szobában egy fekete férfi térdel, izzadság cseppjei halkan a padlóra csepegnek. Zihálásától hangos a nagyszoba, melynek egy nagy üveg ablaka van. Előtte áll a fekete mágus, ki retteget ura s parancsolója e vidéknek. Keze a vasbotra szorul, mely felső vége egy viperát formáz. A mágus ősz haja a vállára hull, amint a csuklyát fél kézzel leemeli fejéről. Hangtalanul megfordul, majd üveges fehér szemével a térdeplő férfit kezdi el vizsgálni, ki a fejét a földre szegezi. Hosszú fekete haja eltakarja az arcát.
- Fekete Kés, - érces hangja a szinte áthasította a férfi dobhártyáját. – bízom benned, tudom, hogy elvégzed küldetésed, de én túl bizalmatlan ember vagyok. – üveges szeme a férfi sötét lelkébe látott. Botját az ember mellkasához emelte, majd vipera szeme felizzott. Maró hideg áramlott a férfi tudatába, megfertőzve mindent. Az öreg mágus szájából a hatalom szavai suhantak körbe a szobába, ismerte őket jól a férfi, Fekete Kés. Miután a szavak elhalkultak. A mágus elvette a botot a férfi mellkasától, aki ezután a hideg padlóra zuhant. A mágus érces hangja még utoljára járta körbe a szobát, úgy hogy a férfi is megértette. – Addig nem alszol el, míg el nem végezted feladatod, ha nagyon fáradt leszel, elalszol, de egy rémálom kísért majd.

Fekete Kés szeme felpattantak, megint elaludt. Végig futott a hátán a hideg, amint visszaemlékezett az álomra. Emiatt is hamar el akarta végezni feladatát. Na meg persze látni is akarta milyen. Letörölte az izzadságot a homlokáról, majd fáradt szemeit dörzsölgette egy ideig, aztán valami zajra lett figyelmes.
A lenyugvó nap fényében egy csapat sötét alak képe tűnt föl. Árnyékukat megnyújtotta a Nap, mint a végzet ítélő keze, úgy közeledtek a primortel felé. Fekete Kés felállt, mint jó vezér, ha látja emberi megérkeztek.
- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte a mellé érkező Morosztól.
- Törpök vannak a nyomunkban. Úgy látszik nem vették jó néven a tárnáikban tett látogatásunkat. – mondta viccelődve.
- Pakoljatok le! – parancsolta mindenkinek. – holnap hosszú út áll előttünk. Talán még a törpöknek is segítenünk kell a fejüket leválasztani a nyakukról. – katonái hangos kacajjal jelezték értik a viccet. -Mostantól az új irány Kelet! –jelentette ki végül határozottan.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2005-01-22 09:18 Rem

Rem képe

Gondoltam én is beküldök egy folytatásos művet, hogy tudjatok szidni ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

szo, 2005-01-22 10:59 Mesemondó

Mesemondó képe

rem neked mennek a versek, vagy nem te csináltad? :) nekem bejön, a többit majd ha hazamentél :D
... a fű nő magától.

v, 2005-01-23 16:29 Rem

Rem képe

Be kell valljam saját szerzemény mint minden a műveimben. Még egy dolgot el kell mondanom, néha elkap a versmondás, de so se jegyzem le, mert Tandori Dezső verses kötete után ráeszméltem, hogy kevés vagyok én ehhez. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-01-24 14:54 Max

Max képe

Á! Egy kis gyürük úra! A hobbitokat azért ne tegyél bele! :D
Első ránézésre kicsit "dark"-os.
"Luk állj át a setét oldalra... Höörh..Pühh..Nem kapok levegöt ebben a rohadt sisakban! :D
_______________________________________________________________________
"Míg ellenségeim a menybe mentek, én addig itt maradtam a pokolban."

h, 2005-01-24 16:25 Rem

Rem képe

Mivel a Középfölde szerepjátékon alapul, így a Gyűrűk urát nem tudtam kikerülni. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

v, 2013-03-10 21:34 Goston13

Goston13 képe

Hmmm...tetszik, kifejezetten tetszik. Egy zavaró dolog...a ló maximum mén, de nem ménes. A ménes az sok ló. :D

"Gyárekek! Ha a dícséretről már lecsúsztunk, a leb*szásér' mér sietnénk haza?" (Bödöcs Tibor életfilozófiája)

v, 2013-03-10 21:56 craz

craz képe

Hümm, hogy sikerült pont erre, a nyolc éves írásra rálelned? :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2013-03-10 22:37 Goston13

Goston13 képe

Véletlenszerűen, cím alapján böngészek és olvasgatok. Ma úgy döntöttem, hogy a fantasy kategória 8 oldalán lévő művekből szemezgetek, és ezt néztem ki magamnak.

"Gyárekek! Ha a dícséretről már lecsúsztunk, a leb*szásér' mér sietnénk haza?" (Bödöcs Tibor életfilozófiája)