Kiért fejszék csapódnak majd…

Rhún földek észak-keleti részén oly magasra nőtt a fű, hogy szinte ellepte az embert, sőt a törpöket még el is nyelte. Talán, ezért nem indítanak kereskedő karavánokat erre, ki tudja mi lapul meg a fűben. A kereskedők inkább a biztonságos utat választva egy nagy kerülőt tesznek meg délre vonulva Dorwinion át a Rhún földekre.
A sűrű fűrengetegben egyetlen változatosságot a Carnen jelenti, mely keresztül vág a tájon, hogy eljusson a Rhún-tengerig. Néhány kereskedő úsztatja le ezen a folyón az üres hordóját, s jön vissza jól megrakodott hajóval, hogy az erdei tündéknek drágán eladja a finom zamatos bort.
Épp egy ilyen hajó haladt felfelé a folyón a csillagos éjszaka. Vitorláit dagasztotta szél, könnyen siklott a vízen, annak ellenére, hogy a fedélzeten is álltak a hordók. Az emberek nem nyüzsögtek sehol a hajón, mindenki álomra hajtotta már a fejét.
Csak néhányan maradtak ébren. Köztük volt a hajó morcos kapitánya is. Aki Áldta szerencséjét, a jó szelet. Hamar eljut Esgorathba a többiek előtt, és övé lesz a nagy haszon.
- Kormányos balra, a Sebes –re! – kiabálta a kapitány hátra, hátha elaludt embere.
A kormányos megfeszítve minden erejét megmozdította a lapátot, és hajó orra balra lendült. A kapitány arcán halvány mosoly jelent már csak két óra. Egyszer csak halk neszezést hallott a háta mögött, gyorsan megfordult, hogy móresre tanítja legényét, de meglepetés érte. Egy fekete kendőbe burkolódzott törpe alak állt előtt. Ruháján vérnyomok látszódtak. Alakja a sötétben félelmet keltett az ember szívében.
-Nem ebben egyeztünk meg. – hangja recsegett és hörgött. –Azt mondta, elvisz a Vas–hegyekig.
A hajóskapitányban belenyilallt a felismerés, már tudta hol szedte össze ezt a furcsa lényt.
-Amit adott nem elég a teljes útra, és Esgorathból…
-Maga becsapott!- vágott közbe idegesen. – Fogytán van az időm.
-Tudja mit, hogy lássa kivel van dolga. – fejezte be a beszélgetését hányavetin a kapitány, és gyorsan a hajóvégbe ment, hogy közölje a változást a kormányossal.
Ennek eredményeként a hajó a part felé vette az irányt. A partot néhol belepte a sűrű nád, ezért egy olyan helyet keresett a kapitány, ahol gyérebb volt a nádas, és falécet helyezett el a part és a hajó között. Meglátjuk milyen a fekete szörnyeteg egyensúly érzéke gondolta magában a kapitány, és amint hátra nézett, hogy megkeresse terhét, aki miatt túl sok időt tölt ezen a folyószakaszon.
De a lény már lent is volt. Gyorsan bele vetette magát a bozótos sűrűjébe. Nem akart egy percet sem vesztegetni. Nem foglalkozott a hajóskapitánnyal, ha tudnák kit szállított talán, le se engedte volna a hajóról.
A zöld fűrengeteg sűrűje még az orkokat is lerémiszti sokak szerint. Talán ezért nem láttak még itt orkot, vagy nem vették észre őket a sűrűben, de az tény, hogy a fű teljesen körbe veszi itt az embert, elvéve tőle minden tájékozódási lehetőséget.
Tehát még én sem tudom, hogy volt képes tartani az északi irányt a fekete lény. Vajon halotta a folyó sodrását, vagy érezte a szellőt, esetleg ösztönei vezérelték.
Annyi biztos, hogy léptei nem lassultak, semmi nem ijedtette meg, se tücskök váratlan ciripelése, se egy árny rávetülése. A fű néha az arcába vágott, de nem érdekelte, kezeivel nem tolta el maga elől a nagy ereztess fűszálakat.
A teremtmény, pedig csak ment, ment elment. Elveszett a nagy fűrengetegben. A felkelő nap nézte a sötét alakot, aki nem állt meg egy percre sem, a fűszálak véresek lettek, amerre ment, játszi könnyedséggel lehetett követni, de ő nem állt meg.
A nap már a csúcsára hágott, amikor elkezdett ritkulni a fűerdő, és a fűszálak is egyre kisebbek lettek. Így a szél is meg tudta ringatni a fűszálalkat.
Északon már látszódtak a Vas-hegyek, melyeket csak a törpök nevezték hegyeknek, az emberek számára dombok maradtak. Ez az egyetlen hegy melyet mindig a törpék uraltak, míg törp él ez a hely az övé mondogatták.
Egy nagyobb szélfuvallat lefújta lény fejéről a csuklyát, szemét becsukta néhány percre a tűző nap elöl, nem szokta meg a világosságot. Szemei táskásak és beesettek voltak a kialvatlanságtól. Szürke bőrét itt-ott véres vágások tarkították. Hosszú vörös haját csak úgy dobálta a szél.
Az Déli kapu már feltűnt a lény előtt, látta sárgás szemeiben a két őrt, kik a kapuk előtt strázsáltak. Nyugodtan a kapunak dőltek, mint a kőszobrok, kik már évtizedek óta ott vannak már.
Ám a szobrok megéledtek, az egyik a lény felé mutatott, a másik is arra nézett, majd a fejszéjét elhajította, és az repült átvágott mindenen, míg a lény hátába nem csapódott, és az oldalra eldőlt. Szemei üvegessé váltak, meggyötört arcán a megelégedés látszott.
Hirtelen egy halk gyermeksírás hallatszott a lény felől. Megdermesztve a vért a törpökben.

A Vas-hegyek egyik mélyen lévő eldugott kis tárnájában, egy kalapács ütődik az izzó vasnak, hogy formálja azzá mivé szánták. A levegő izzadsággal s füsttel telt meg, csak egy kis lyukon távozott némi levegő a tárnából.
Az öreg törp, kinek hosszú szakálla néhol már őszbe vegyült, vízbe dobta a vasdarabot, majd kiemelte a gőzölgő tárgyat, mi egy fejsze fejére emlékeztetett. Arcán csalódott grimasz futott végig, majd a sarokba dobta művét, a kalapácsot is lesodorta kezével, ami az üllőn hevert. Már régóta nem tudott alkotni semmi szépet, s jót.
Valaki bekopogott a tárna ajtaján, de úgy, hogy beleremegett. A törp fáradtan leült egy székre, mi a terem végében volt és kifújta magát.
- Mondtam, hogy ne zavarjanak! – kiáltotta ki, megfáradtan.
Egy élete javában lévő fiatal törp lépett be. Egyik kezében egy véres vásznat szorongatott, másik kezével ruhája szélét markolászta. Miközben fél térdre ereszkedett, alsó ajkát harapdálta.
-Ki vele ifjú Teregor mit akarsz? – ripakodott rá a türelmetlen az idős törp.
-Uram, egy fattyú szürke törp asszonyt találtak a déli kapu őrei.
Az öreg törp felugrott székéről, s a kalapácsát a földhöz csapta.
- Már ide merészkednek ezek a besték. Őrséget megkettőzni, kapuka… – háborodott fel a törp, kit mindenki tisztelt.
- Már bocsánat, hogy félbeszakítom uram, de…
- Hogy mersz félbeszakítani engem III. Kősisakos Thorin-t, ki a hosszúszakállúak ura.
Teregor pironkodva nézett le a földre, tudta milyen nagy hibát követett el, ezért nem mondott többet csak átnyújtotta a véres vásznat mérges urának. Ki elvette azt és széthajtotta az egyik végébe cifra törp betűkkel egy szó volt belehímezve: Dúin.
Az öreg törp a székre roskadt, a gondterhelt szemei a padlóra vetültek. Kezével a véres vásznat morzsolgatta, majd gyöngyöző homlokát megtörölte vele, utána nagy orra alatt lévő bajszát. Mikor lepillantott a vászonra szeméből látszott, hogy tudatára ébredt.
Ekkor tudta Teregor most jött el az ideje, hogy újra szólni merészeljen:
- Uram, fattyú szürketörp nő mellett, egy törp baba volt bele csomagolva, csoda, hogy túl élte az utazást.
- Hol van most?
- Egy törp asszonynál, ő vette észre a hímzést.
- Más tud róla?
- Csak én, az asszony és uram.
Az öreg törp remegő lábakkal felállt, s parázshoz sétált, kezével gyorsan beleejtette a vásznat. Nézte, ahogy lassan elég, eközben tartása egyre jobban meg acélosodott.
- És ez így is maradjon. – törte meg a csendet. Teregor felé fordult. – Végy magadhoz két jó harcost, s a nővel együtt induljatok el Ereborba, Gimli-hez.
- Uram, mi lesz a szürke törpökkel? Hol egy van ott több is…
- Tartja a mondás. – fejezte be helyette Thorin, majd a fiúhoz sétált, és vállára tette a kezét. – Ne félj fiam tőlük, az csak tömeg. Mit sem ér az erős törp egységgel szemben, hisz céljuk is alantas.
A fiatal törp bólintott, mintha megértené, mit talán még beszélője sem ért teljesen.
- Északi kapun indulok még ma,… nagyon hamar. – hebegte az ifjú.
- Ne mond el a fiúnak ki is ő valójában, csak, ha úgy érzed tényleg ő az, akire vártunk.- Teregor bólintott - Most már indulj. Jó utat ifjú bátor törp.
Amint ezt kimondta, már törp szokás szerint meg is ölelte. Ez után kisietett az eldugott tárnából Teregor.
Az öreg törp még egyszer a falnak támaszkodott. Majd kiment a szobából, és vaskos fa ajtaját bezárta, talán örökre.
A hosszú szakállúak ura neki vágott a kusza folyosó rengetegnek, de nem tévedt el ismerte minden folyosóját, mit fáklyák fénye világított meg, vagy a napfény egy kis nyíláson át. Talán becsukott szemmel is eltudott volna, jutni bárhová. Miden egyes repedését a kitüremkedést ismerte a folyosóknak.
A törpök kik meglátták mind fejet hajtottak fenséges uruk előtt, kinek dicsfénye betöltötte a folyosókat. Mikor közölte velük, hogy fegyverbe, nem volt már más fontos, csak a parancs.
A felsőbb szintekre érve a sürgölődő törpöket összehangolta. Kiadta a parancsokat, a kapuk bezárásáról, a harcra való készülődésről. Mikor látta, hogy minden, úgy halad, ahogy kell. Elindult a déli kapuhoz.
A kaput épp két törp zárta be. Izmaik egyre jobban megfeszültek, ahogy a kő kapu csukódott. A Hegymély király rátette egyik törp vállára kezét, s az felnézett a megtestesült élő legendára. Rögtön abba is hagyta a munkát, utána társa is.
Épp egy kis hely volt, ahol kifért a törpök ura. Előtte a szürketörp nő hullája volt kitűzve egy karóra arccal a fű rengeteg felé.
-Vigyétek be, és temessétek le! – kiáltotta vissza a kapuőröknek. Azok kétkedve bár, de bevitték.
Az eső ekkor elkezdett esni. A hosszúszakállúak ura egyedül volt kinn szemben a fűrengeteggel. Arcát az ég felé fordította. Kövér vízcseppek hullottak le szakállán.
- Ez majd lenyomja a füvet, s iszapos lesz tőle a föld. – dörmögte. – Talán mégis…

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)
Megjegyzés:

2004.01.01.