A mandragóra története

Történt egyszer, hogy Erütheia, a szépséges nimfa örök szerelmet fogadott egy délceg kőrisfának. A kőrisfa éjjel-nappal szép szavakkal becézte, fülébe susogott, csiklandozta szerelmesét. Eleinte Erütheiának is kedvére való volt ez a virágzó kapcsolat, de az idő múlásával érezte, hogy a fa magához bilincseli, fogva tartja őt. „Ne feledd, mi örökre egymáséi vagyunk.” – szólt a kőris. „Mióta Uranos első csepp vére a kertünkbe hullott, amíg Pluto utolsó nárcisza is el nem hervad, minket összeköt a végzet. Rajtam kívül senki fia nem lesz a te férjed, és a mi gyermekeink fogják majd őrizni az örök ifjúság aranyalmáit.”
Erütheia megrémült szerelmese szavai hallatán, s bár jól tudta, hogy neki nővérei mellett a helye, legszívesebben virággá változott, vagy elmenekült volna, csakhogy megszabaduljon a bilincstől, mely egyre erősebben szorította. S bár a kőrisfa lágy szavakkal simogatta a fülét, mégis tudta, hogy a susogás mögött fenyegető kiáltások, üvöltő viharok rejlenek. Kétségbeesésében Erütheia futni kezdett, úgy futott, akár egy riadt őzsuta, míg végül egy nyárfák ölelte zöld rétre nem ért. A távolból lágy, visszhangzó dallamot hallott, ami emlékeztette őt egy rég elhunyt testvére énekére. A muzsika egyre hangosabban szólt, mígnem a fák rejtekéből előlépett egy faun. Szépnek semmiképp nem volt nevezhető, ahogy semmi más sem egy nimfához képest, de mélyzöld szeme oly igéző volt, mintha csak az erdők öregsége áradt volna belőle. Sípon játszott, s Erütheia lelkét megbolygatta az ismerős dallam. Így hát énekelni kezdett, s hangja csodásabb volt, mint bármely patak csobogása, a hegyek és völgyek visszhangja, az erdők mély búgása vagy a mezők dúdolása. S Erütheia és a faun így álltak egymás előtt, és a napok perceknek tűntek. Majd a zene elnémult, s a faun becéző szavakkal illette a szépséget, nem titkolván iránta érzett vonzalmát. A nimfa pedig engedte ezt, majd emlékezetéből elővillant a kőrisfa fenyegetése. Ekkor ismét menekült volna, de a faun így szólt: „Ugyan, mit törődsz a kőrissel? Ne hallgass rá, mert erős gyökereivel olyan szorosan ölel, hogy egy nap arra fogsz ébredni, már szabadulni se tudsz. Az ilyen varázsfák mind önzőek, mindent maguknak akarnak. Mindent magukhoz láncolnának, csak mert ők is a földhöz vannak láncolva. Jöjj inkább velem, én nem kívánok többet, csak a hangodat hadd hallhassam.” Erütheia pedig engedett neki, mert jónak és igaznak tűnt, abból ítélve, ami a száját elhagyta. Így játékosan kergetőztek a réten, majd az újhold alatt együtt háltak.
Reggel Erütheia a harmatos pázsit illatára ébredt, de új kedvesét sehol nem találta. Körbejárta az erdőt, kedves dallamokkal hívogatta, a faun mégsem válaszolt. Így Erütheia bánatosan, de az erdei udvarló újbóli felbukkanását remélve visszatért nővéreihez. Útközben azonban egy fülemüle gömbölyű vállára telepedett, és elcsacsogta neki, hogy az éjjel áldott állapotba került. A nimfa számára azonban ez az áldás inkább volt átok, mert bár semmire sem vágyott inkább, mint egy gyermekre, rettegett attól, hogy a kőrisfa megtudja, mi történt. Mégis úgy döntött, meglátogatja a fát, s úgy tesz, mintha csak vízililiomokért ment volna. Ám amikor odaért a kőrishez, az láthatólag gyűlölettel fogadta őt. „Merre voltál az éjjel?” – kérdezte, mire Erütheia azt mondta, hogy a folyónál szedett liliomokat. A kőrisfa harsogva ezt válaszolta: „Hazudsz, kedvesem, mert az erdei faunnal voltál, minden férfi leghitványabbikával. Azt is tudom, hogy fattyút fogsz szülni, mert sok tölgyfa látott titeket, és nekem minden fa jó barátom. Amit ők tudnak, előttem sem maradhat soká titok. S minthogy esküdet megszegted, megátkozlak, hogy meglásd, mi a szenvedés. Azt akarom, hogy gyermeked erdei herceg helyett ne legyen több hitvány gyökérnél, s életét földbe ásva élje le, mintha csak halott volna.” – Erütheia könnyeit nem rejtegetve ölelte át a fát, és kérte, hogy bocsássa meg neki hűtlenségét, de az átok már visszavonhatatlan és megmásíthatatlan volt. A nimfa jajveszékelve futott át a gyümölcsfák és vörös ligetek közt, majd Héra aranyalmái alatt, napnyugtakor világra hozta gyermekét. Az átok valóban beteljesült, és az újszülött inkább hasonlított növényre, mint bármilyen más élőlényre. Csupán magzatszerű formája árulkodott emberi lelkéről.
A nimfa hét napot és hét éjjelt zokogott át fiát magához ölelve, mígnem könnyei elapadtak, és átadták a helyet a néma gyásznak. A szépség fekete ruhát öltött, és Héra kertjében saját, törékeny kezével gödröt ásott, amibe belefektette gyermekét, majd betemette földdel. A gyermek hamarosan szép, zöld leveleket hajtott és vörös bimbókat nyitott, s azóta is ott él a Hesperidák kertjében. Azt beszélik, ha kihúzzák a földből, szívszaggató sikolyba fog, és segítségért kiabál, azt remélvén, hogy egyszer valaki megszánja, és visszaváltoztatja erdei herceggé.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2008-10-23 17:30 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ó, csak nekem? :red:
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

cs, 2008-10-23 21:13 vépé

Azért örülnék, ha valaki más is elolvasná... De az ajánlás csakis neked szól. ;)

h, 2008-10-27 11:20 miyoku

miyoku képe

"nárcisza is el" is nélkül
"nem lesz a te férjed, és a mi" feltétlenül kell ide a két személyes névmás?
"fogják majd őrizni" örzik majd
"Csupán magzatszerű formája árulkodott emberi lelkéről." emberi? talán nimfa, nem? :)
szép mese, ügyes vagy! :)
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-10-29 18:05 vépé

Köszi a kritikát/ véleményt!
Örülök, hogy tetszik, a hibákat javítom... "A nárcisza is"-nél szerintem az "is"-nek van jelentése, talán kicsit régiesen hangzik, és azért tűnt furcsának. Szóval, azt azért írtam, hogy hangsúlyozzam, hogy az összes nárcisza elhervad. Nem csak az utolsó. :)

cs, 2008-10-30 10:47 miyoku

miyoku képe

te figyi, ha az összes nárcisz elhervad, akkor az itolsó is. ha vmből az utolsó darab van, az azt jelenti, h nincs belőle több. ha az utolsó sütit eszed, akkor nincs több süti. ez dupla hangsúlyozás, tök felesleges.
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

szo, 2008-11-15 17:50 vépé

Dupla hangsúlyozás, de szerintem nem tök fölösleges.