In memoriam Natu III.

Horo minden oldalról körbe akarta venni a törzset. Az inirek ezalatt kitartóan harcoltak, és lassan, de biztosan faragták le az ellenség fölényét. A gyűrű azonban egyre inkább szűkült.
Már mindenkit kimenekítettünk a faluból. A szekereket át az erdőn, az örökké száraz füvű legelőn, és keleti dombokon, egészen a Muhar-tó partjáig kísértük. Visszatérve, az utolsó csatát kezdtük előkészíteni.
Úgy terveztük, a hágó mellett táborozó hordákat egy kisebb csapat megtámadja, és ezalatt hat ember körön kívülre jut a zűrzavarban. Így két oldalról tudjuk felmorzsolni a tárnavárosiakat ezen a szakaszon.
Hajnalban kisorsoltuk, ki legyen az a hat. Ezután a négy jó harcos, és a felderítő elindultak a travol tengerésszel le, a Szürke-folyón. Mi, a valamikori malom felperzselt romjainál várakoztunk.
Az üszkös tájat nézve arra gondoltam, most végre véget vethetünk mindennek, ami rossz. Ha Horonak leáldozik, népem végre feljöhet a felszínre. Talán éppen ezen a helyen építik majd az első kunyhókat. A fű kizöldül, a fák meglombosodnak, és füst száll fel a kéményekből.
Becsuktam a szemem, és felidéztem a legszebb hangokat, amelyeket még az inir faluban hallottam: a tűzre vetett fahasáb ropogása, nyugodt léptek nesze az avaron, lomb és szél meleg szobába beszűrődő dala vihar idején… és még megannyi, leírhatatlanul kedves dolog.
Úgy képzeltem, a mi falvainkban is ilyen hangja lesz majd az életnek. Melegség költözött hidegtől elgémberedett testembe. Milyen szép is lesz itt majd egyszer minden! - és felnevettem. A többi harcos értetlenkedve nézett rám. Erre magyarázatképpen mesélni kezdtem nekik mindarról, amit előbb már-már látni és hallani véltem. Sokaknak megtetszett az ötlet, és további részletekkel bővítették az ábrándot.
Így ültünk bundákba burkolózva a zúzmarás hidegben, kedélyesen tervezgetve. A hangulat egyre inkább emlékeztetett azokra az időkre, amikor még békésen iszogatva beszélgettünk a tűz körül. Mindjobban belemelegedve, egymást érték a vaskos tréfák, és fűszeres megjegyzések. Valódi ajándék volt az égiektől, hogy legalább kis időre feledhettük a közelgő telet, és az otthonunkat körbevevő ellenséget. Azóta, hogy a háború megkezdődött, most először mertünk gyomorszorító aggodalom nélkül tekinteni a jövőre.

A jel egyre csak késett, és a hat férfiról nem érkezett hír. A szürke, mindent befedő felhőkön átderengő sápadt nap már felettünk járt. Vezetőnk parancsára elindultunk a folyó mentén.
A hágó közelében nemsokára megleltük a csónakokat. Egy vízbedőlt fa ágai közt rekedt meg a két sodródó roncs. Oldalukon jól látható, hatalmas lékekkel. A partmenti bokrok alatt rátaláltunk a négy átvágott torkú harcosra is, kicsavarodott végtagokkal, egyetlen horzsolás vagy véraláfutás nélkül feküdtek a fűben. Csendes, tökéletes: tárnavárosi munka. Én sem csinálhattam volna szebben.
A travol tengerésznek és a felderítőnek nyoma veszett. Tudtuk, egyikük kétségkívül áruló - hacsak nem mind a ketten. Két harcos a holttestek közelében maradt, míg mi a többiekkel bevettük magunkat a bozótosba. Halkan, mintha ott sem járnánk, és gyorsan, akár az ártó gondolat, úgy osontunk a fák között.
Nem tartott soká, míg elértük a tárnák kapuját. Ott díszlett Horo teljes hadserege, az uradalmi talpnyalók színe-java, és mindennek a közepén tarkállott, sovány, őszi napfényben fürdőzve a pompázatos zsarnoki sátor.
Épphogy a tisztás közelébe értem, mikor alig hallhatóan, lágyan pendült valami. Egy nyílvessző a vállamba fúródott, majd egy másik a mellettem állót terítette le. Aztán megindult a zápor. Egy kiáltás, egy jajszó nélkül omlottak az avarba társaim. Az íj idegét pengetve játszott nekünk lassú dalt a halál. Egyszeri tánc volt ez. Senki sem járhatta el kétszer.
Fentről, az ágak közül nevettek rám a katonák. „A legkitartóbbnak ráadás dukál!” -mondták.
Véresre haraptam az ajkam, hogy elfojtsak egy fájdalomüvöltést.

Csodás ünnep volt. Tavasz… a legszebb, amiben valaha is részem volt.
Hatalmas, terített asztalokon álltak az illatos gyümölcsös tálak, kancsókban édes bor várt a táncolókra. Az éltető boldogság pírja ült minden ember arcán.
Oly könnyűnek és bámulatosan szépnek láttam az életet, mint még soha. Lehetetlen volt vele betelni.
Aztán… egyszerre hideg szél kerekedett. Tovafújta az önfeledtséget. Nyirokkal vont be mindent… azzal az ismerős, sós nyirokkal.
Ha tudtam volna, olyan messzire szaladtam volna, amennyire csak a lábam engedi, vagy még tovább… ehelyett csak álltam, várva őt.
Lassan bomlott ki a ködből, egészen lassan, hogy teljes egészében kiélvezhesse félelmemet. Magába szívta az utolsó cseppig, akárcsak az emberarcok derűjét, gondtalanságát az imént.
"Eztán a lelked szebbik oldalával akarok táplálkozni..." - mondta.
Semmi mást nem szerettem volna jobban, mint lerázni magamról ezt a rémséget. A béke szebbnél szebb emlékeibe próbáltam kapaszkodni, mindhiába. Amihez csak hozzáértem-hozzáért, azt üstöllést elnyelte. Most értettem csak meg, hogy eddig sem volt soha a segítségemre. Eszköznek tekintettem, pedig még a gyűlölt Horonál… és nálam is hatalmasabb volt.
Így jutottam idáig, és most egyre inkább az alaktalan árny részévé váltam.

Fájdalom nyilallt a vállamba és az oldalamba, mikor felriadtam a mákonyos álomból.
- Maradj nyugodtan.- mondta valaki a szénaillatú sötétben.
Visszafeküdtem hát, és ezúttal mélyen, álomtalanul aludtam.
Mikor újra kinyitottam a szemem - fogalmam sem volt mennyi idő telhetett el legutóbbi ébrenlétem óta - a sötétség mit sem változott.
Érezve, hogy vizes tál ér a számhoz, mohón inni kezdtem.
- Aludj még. - szólt ismét a hang - Az álom gyógyít. - mondta.
- Nem - feleltem elhalóan - az álom nem gyógyít. Nem akarok álmodni!
- Aludj…

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2007-10-18 15:18 Blade

Blade képe

Kétszer ekkora részek is jók lennének ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

cs, 2007-10-18 17:10 Viola

Viola képe

Érdemes kockáztatni? :D
-------
„A ráncok csupán azt jelzik, hol a mosoly helye.”

p, 2007-10-19 07:40 Blade

Blade képe

Ez nem kockázat...hidd el ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----