A parancs

 Van, aki kérdez, van, aki kételkedik, és van, aki csak teszi a dolgát. Az előbbiek viszik előre a világot, de az utóbbiak tartják egyben.

A katona az utat nézte. Félreértés ne essék, nem az utat figyelte. Hiszen figyelni valamit annyit tesz, mint legalább minimális érdeklődést tanúsítani. Ha figyelünk, akkor feltételezzük – vagy legalábbis nem zárjuk ki –, hogy történhet valami olyan, ami a megszokottól akár a legparányibb mértékben is eltérhet. Gondolatainknak köze van a körülöttünk levő világhoz, vagy annak egy szeletéhez. Viszont a katona csak nézte az utat a szó lehető legüresebb értelmében. Látni látta, ahogy a gyér, száraz fűben lustán kígyózott a két keréknyom, ami az elmúlt években fokozatosan egy-egy árnyalattal közelebb került a rét színeihez. Nagyon ritkán használták már. Azt is látta, ahogy az öböl túloldalán a nemrég még vakítóan fehér mészkősziklák lassan álmos rózsaszínbe öltöztek az este közeledtével. Még az ennél gyorsabb változásokat is követték az érzékei. Fülében zúgott a sziklaperem alatti partot mardosó hullámok moraja, hallotta a sirályok vijjogását is. Sőt, még az egyre hűvösebb parti szél simogatása is libabőrt húzott csupasz alsókarján, de ezek az érzetek a tudatáig már nem jutottak el. Nem szültek gondolatokat, nem váltottak ki érzéseket. Évek hosszú sora alatt kifejlődött benne a készség, amivel az eseménytelen őrszolgálatokat a legkisebb belső kínnal át tudta vészelni. Ilyenkor gondolatai teljesen elszakadtak a külvilágtól. Néha azon merengett, hogy mit csinálhat a felesége lent a faluban, vagy azon hogy mi lehet az előzővel egy távoli part távoli városában. Annak a régi asszonynak már az arcát sem tudta felidézni. Csak egy kifakult emlékdarab maradt utána és valami tompán múló, kielégítetlen vágy. Az is megesett, hogy nyitott szemmel valami alvásszerű állapotba került, időnként még álmodott is, és előfordult, hogy egyszerűen csak nem gondolt semmire.

Nem volt egyedül. Az őrszolgálatot mindig ketten látták el. Mellette viaszosvászon köpenybe burkolózva állt a társa – egy félszemű –, aki már nagyon várta a váltást.

Egy tornyot őriztek, egészen pontosan a parancsnok tornyát. Egy sziklaperem közelében épült a sziget északi nyúlványán. Innen lehetett leghamarabb észrevenni a kontinensről érkező hajókat, ráadásul jól védhető helyen állt. A félsziget tengernek kitett oldalain meredek mészkősziklák szakadtak a hullámokba, csak a déli része csatlakozott lágyan a sziget szélfútta fennsíkjához. Nem volt nagy építmény, csak egy egyszerű köralapú, kétszintes kőrakás. A tetejére valamikor tetőt is építettek, ami alá előszeretettel fészkeltek a partifecskék, de egy vihar pár éve uszadékfát csinált belőle, és azóta nem ácsoltak újat helyette. Belülről is egyszerű volt, durván megmunkált székek, egy nagy kerek asztal, pár szekrény, a felső szinten egy nagy ágy és mellette egy méretes, vasalt láda. Ennyi volt az egész. Az omladozó épületen kívül az egyetlen dolog, ami még indokolhatta a folyamatos őrséget, az a ládában lehetett, ha volt egyáltalán benne valami. A parancs pedig egyszerű volt: „A tornyot mindig legalább két őr vigyázza, és senki nem léphet be!”

A feladat előírás szerinti végrehajtását megkönnyítette, hogy az őröknek nem volt kulcsa a bejárathoz, bár a korhadó faajtó már a szelet is csak nehezen tudta kívül tartani.

Őrségben tilos volt beszélgetni. A szabályzat szerint beszélni azokról a dolgokról lehetett, amik a feladat ellátásához kapcsolódtak, de csak úgy beszélgetni tilos volt. A félszemű őrnek dél óta öt dolog is eszébe jutott, amit meg akart vitatni valakivel, igaz, ebből hármat már elfelejtett. Szórakozottan hullámokat túrt őszes szakállába, majd kitalálta, hogy őrjáratot tart. Azt lehetett, sőt időnként kellett is.

Egy ilyen őrjárat általában nem tartott túl sokáig, és a „Na, elmegyek őrjáratra!” kifejezés az őrök között már egyet jelentett a „Megyek, könnyítek magamon.”, „Bekapok egy falatot.” és a „Sétálok egyet.” mondatok bármilyen kombinációjával. A félszemű megkerülte a tornyot és elindult a mögötte lévő alacsony kőház felé. A sziget északi felén csak ez a két épület árulkodott emberi jelenlétről. Az őrök szállásául szolgált, akik tíznaponként, ötös váltókban látták el a feladatot. Kíváncsi volt rá, hogy mit csinál a másik három, és főleg arra, hogy nincs-e kedve a következőnek valamivel hamarabb átvenni a feladatot. Ez volt a szokása. Az őrség vége felé sokszor belökte az ajtót, és megnézte, hogy minden rendben van-e. Mindig rendben volt. Majd megkérdezte a soron következőt, hogy van-e kedve ma egy kicsit korábban váltani. Sose volt. Ezután gyakran elgyalogolt a félsziget végébe, és megnézte a naplementét, vagy a napfelkeltét – ami épp jutott. Mire onnan visszaért, már le is telt az ideje.

Ahogy kilépett a házból, és indult volna szokásos útján a félsziget csúcsa felé, kürt harsant dél felől. Ez jelezte a tíznapos nagyváltó érkezését. Vidáman fordult meg a hangra, holnap este már asszonnyal hál. Elkurjantotta magát, mire a másik három is kifordult a kőviskóból, és mind megindultak a torony felé.

Az ajtónál bambuló őr is meghallotta a kürtszót. Ez a hang sem a tenger zúgásánál nem volt hangosabb, sem a rózsaszín szikláknál nem volt varázslatosabb, mégis ez volt az az inger, ami kizökkentette réveteg állapotából és órák óta először, lassan szivárogva alakot öltött fejében egy gondolat: „sonka”. Igen, sonka. Valójában reggel óta nem evett, csak az üres merengésben nem vette észre, mennyire éhes. És igaz, hogy a távoli kürt hangja volt az, ami már évek óta a szolgálat végét jelentette, ezért bármikor képes volt elérni agyának tudatos részéig, de az eszmélés pillanatában az elsődleges szükséglet, az éhség erőszakolta ki az első gondolat megalkotásának jogát. Nyelt egy nagyot, majd ezután már az ilyenkor elvárt fogalmak sorjáztak benne: „Na, végre megyünk haza!” Mivel a hazainduláshoz kapcsolódó gondolatok közé továbbra is erősen próbált befurakodni egy-egy szelet sonka, és mivel látta, hogy a másik négy amúgy is a torony felé közeledett, így nem látott kivetnivalót abban, ha megcélozza az éléskamrát. Nagyjából azzal az energikus, bár a kortól már kicsit megkopott lendülettel, amivel a többiek közeledtek a torony felé, ő is elindult velük szembe a kamra irányába. Szó nélkül vonult el a félszemű, majd a másik három öreg katona mellett is. Így egy négyfős fogadóbizottság várta a váltás érkezését.

Három ökrösszekérrel jöttek. A szokásos ellátmány mellett szerszámokat és egy faajtót is hoztak, és a megszokott öt ember helyett kilencen érkeztek – négy öreg és öt fiatal. Az idősek összeölelkezve, nagy hangon köszöntötték egymást, a fiatalokkal kezet fogtak. Az emberek elkezdték lepakolni a szekerekről a holmikat. Az új ajtót a torony oldalának döntötték, a szerszámokat is odavitték, majd zsákokkal, kosarakkal a ház felé indultak. Csak ketten maradtak hátra, a félszemű és az egyik most érkezett idősebb katona. Szemöldöke fölött egy kifakult tetoválás jelezte, hogy valamikor igazi hőstettet hajthatott végre. Egymás mellett álltak és a tengert bámulták. Szürke szakállukat egy ritmusra borzolta a szél.

Majd a félszemű kibökte:

– Hogyhogy csak négyen jöttetek?

A tetovált még egy gondolatnyit mélázott, mielőtt válaszolt volna.

– Fáj a lába. Azt mondja megöregedett. Mostantól a fia jön helyette. A fiú itt marad velünk, a mieink meg hazamennek, miután megcsinálták a kaput.

– Nemsokára mi is otthon maradunk.

Ez után újra némán álltak egymás mellett egy darabig, majd a félszemű megint kérdezett:

– Ki akarjátok cserélni az ajtót?

– Nem, akkor be kéne menni. A régi ajtó marad a helyén. Már így is majdnem szétrohadt az esőtől. Építünk elé kövekből egy kis előteret. Az majd megvédi. Annak a bejárata lesz az új ajtó.

– Hm, jó ötlet. De az előtérbe be lehet majd lépni?

Ez fogas kérdés volt, a válasz ismét késett egy kicsit:

– Gondolom igen. Mivel nem része az eredeti toronynak, ezért erre nem vonatkozhat a parancs. De ezt majd megvitatjuk.

– Az jó, akkor be lehet húzódni esőben, meg szélben is.

– Be, de azért nem lehet végig bent lenni.

– Persze hogy nem, időnként úgyis őrjáratot kell tartani.

Aztán a tetovált kérdezett.

– Te mit gondolsz arról, hogy lassan a fiaink veszik át tőlünk az őrséget? Mégiscsak félig bennszülöttek. A birodalmit nem is beszélik.

– Nem baj. A parancsot ismerik, és a rangjelzéseket is megtanulták. Bár attól egy kicsit tartok, hogy nem fogják elég komolyan venni a feladatot.

– Majd figyeljük őket, vagyunk még elegen.

– Amíg figyelhetjük.

A tetovált lehajolt, és felvett egy fehér kődarabot a földről, majd a tenger felé hajította.

– Most sem jött hajó – mondta. Erőtlen indulat és némi csalódottság érződött a hangjában.

– Akkor idén már nem is fog.

– Nem, idén sem.

A nap közben már lebukott a horizont mögött, és a szürkés égbolton kezdtek átsejleni az első csillagok. A félszemű katona nekiállt kifogni az ökröket.

– Szerinted él még a parancsnok? – kérdezte fennhangon a szekér mellől.

– Nem, biztos nem. Már akkor is öreg volt, amikor elment az utolsó hajóval.

– Öreg. Pedig nekem akkor még épp csak pelyhedzett az állam.

Közben a kőház felől füstöt sodort hozzájuk a szél.

– Az a bélpoklos már megint nem bírta ki, hogy felérjünk a kaptatón – morgott vigyorogva a tetovált. – Fogadjunk, megint zabál.

– Mint mindig. Délután szedtünk egy fél szakajtó tojást a szirteken, már biztos azt eszi.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2012-09-12 10:00 Vist

Vist képe

 Ezt a novellát még annak idején az LFG.hu "Őrség idején" novellapályázatára írtam. Tegnap összeakadtam vele. Kidobtam belőle pár mondatot, és úgy érzem teljesen vállalható. Bár az a hibája megvan, hogy eléggé csendéletszerű (ha ez hiba). Eleve ilyennek szántam: egy kicsit elgondolkodtatónak, talán valami csattanó is felfedezhető benne, de akcióban nem bővelkedik. De ez szubjektív, és nyílván arra vagyok kiváncsi, hogy nektek mi a véleményetek.

cs, 2012-09-13 19:17 Kelvin

Kelvin képe

Ne haragudj, de nekem ez most fárasztó. Vesszők, szóismétlés, de nem olvastam végig.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2012-09-14 07:43 Vist

Vist képe

Sajnálom, hogy nem olvastad végig, de ha fárasztó, akkor ez van. Én is éreztem ezt valahol. Mivel viszonylag sokat foglalkoztam vele, ezért inkább megideologizáltam magamnak ezzel a csendélethülyeséggel (1. hsz.) :).

Arra is gondoltam, hogy jobb lett volna, ha nem porolom le, hanem pihen tovább. Pedig jobb a szembesítés, ez az egyik lényege az oldalnak, nekem is hasznosabb. Azért köszi, hogy kiraktad, hátha lesz valakinek energiája, és bővebben is megkritizálja.

p, 2012-09-14 18:14 Blade

Blade képe

Én más szavakat használnék: lassú, elmosódó, öreges, álmatag. 

Van, akinek bejöhet ez a stílus, de ide főleg fiatalok járnak. 

szo, 2012-09-15 22:03 DannyKay

DannyKay képe

 Hát a fene tudja, én nem érzem magam túlságosan öregnek, de nagyon bejött a stílusa. Én csak bátorítanálak, mert nekem nagyon tetszett, mégha nincs is benne akció. Jópofa képek vannak benne és ha más nem is, én bírom a barokk körmondataidat :)

***

"Yeah, being an asshole is not illegal" - American Horror Story

v, 2012-09-16 06:58 Vist

Vist képe

Kedves DannyKay, köszönöm, ez jól esett. Mindenesetre legközelebb azért Blade intelmét is észben tartom.

Ami a vesszőket illeti: ahol a beékelt gondolat tagmondat határra esett, ott kitettem a gondolatjel utáni vesszőket, és pár másikat is javítottam. De egy helyen bizonytalan vagyok:

"Néha azon merengett, hogy mit csinálhat a felesége lent a faluban, vagy azon, hogy mi lehet az előzővel egy távoli part távoli városában."

És egy szabály: "d) Az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy stb. kötőszószerű szókapcsolatok elé vesszőt teszünk. Ilyenkor a hogy előtt nincs vessző: Felrohant a lépcsőn, anélkül hogy pihent volna. Cselekedj, ahelyett hogy tétovázol! Stb. – Ha azonban az anélkül, aszerint, ahelyett stb. elemek az első tagmondathoz tapadnak, eléjük nem teszünk vesszőt, utánuk (a hogy elé) azonban igen: Felrohant a lépcsőn anélkül, hogy pihent volna. Cselekedj ahelyett, hogy tétovázol! Stb."

Ha jól értelmezem, akkor itt a "hogy" előtt továbbra is kell a vessző???

 

Kelvin említette a szóismétlést is. Igaza van, akad. Sajnos az elején néhol egészen sok. Az a baj, hogy nem érzem kellően. (A figyelniből pl. tényleg sok került be, ez egyeseknél kicsaphatja a biztosítékot. Ha több időm lesz, megpróbálom átírni. Ez jó gyakorlat lesz, mert elég problémás az adott gondolatmenet mellett kikerülni őket.) Egy pár "tornyot" azért kigyomláltam.

Ehhez kapcsolódva kérdezném:

Csúnya-e az első mondatban használt "vanozás"?

Szóismétlés, felesleges, vagy csúnya-e a "látni látta" kifejezés?

És más. Hiba-e, hogy a következő felsorolásban nem használtam állítmányt?

"Belülről is egyszerű volt, durván megmunkált székek, egy nagy kerek asztal, pár szekrény, a felső szinten egy nagy ágy és mellette egy méretes, vasalt láda."

Az esetleges válaszokat köszönöm.

h, 2012-11-05 22:17 Liliana

Liliana képe

Akkor kicsit próbálkozok segédkezni, aztán, majd eldöntöd, mész-e vele valamire :)

"Ha jól értelmezem, akkor itt a "hogy" előtt továbbra is kell a vessző?" - bizony kell (úgy 98%-ban biztos vagyok, de ha tévednék, kérem, valaki javítson ki!), de ha elhagyod a "hogy" szót, a mondat úgy is értelmezhető, és egy "hogy"-gyal kevesebb. (Attól a vessző még kell.)

"Csúnya-e az első mondatban használt "vanozás"?" - Mivel nekem a létigék a vesszőparipáim, így nekem csúnya, de ez, mint említettem nálam kifejezetten szubjektív dolog.

"Szóismétlés, felesleges, vagy csúnya-e a "látni látta" kifejezés?" - elmegy

"És más. Hiba-e, hogy a következő felsorolásban nem használtam állítmányt?
"Belülről is egyszerű volt, durván megmunkált székek, egy nagy kerek asztal, pár szekrény, a felső szinten egy nagy ágy és mellette egy méretes, vasalt láda." - A "volt" nem állítmány szerepet játszik? Nincs hiba.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

p, 2012-10-12 14:40 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

A világ teljesen hihető, az írásról leginkább azt mondanám, hiteles. A kép olyannyira valóságos, hogy az ember önkéntelenül is kíváncsi lesz a történet hátterére. Persze én sem vagyok már mai gyerek, talán ezért ragadott annyira magával az írásod. Az "Ismerős arcok" énekli: "A zenész dolga, hogy zenéljen, a szívem mélyéig elérjen, az író dolga, hogy meséljen, de igazat írni ne féljen." Nos, írásod e téren "zene volt szemeimnek", elért a szívem mélyéig, és persze igaz mese is egyben.

Még az Edda torony című száma is felötlött: "Őrzöd a semmit, nem tudod meddig vársz ott fenn", és vele az a fából épült vár, amit én őriztem valaha, egy letűnt világban sok-sok órán, napon át.

p, 2012-10-12 20:49 Vist

Vist képe

Majdnem nem tudtam, mit írjak ekkora dicséretre.
Ha ez a pár sor ilyen érzéseket, gondolatokat tudott kiváltani belőled, akkor már biztos, hogy megérte leírni. Örülök, hogy átment az üzenet, és köszönöm – az idézeteket is, az első különösen tetszett. Nem is hiszem, hogy méltó rá az írás.

A "mai gyerek" egyébként nem tudom hány éves korig érvényes. Valószínűleg nem is az évek számán múlik :)

szo, 2012-10-13 06:29 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Péntekre virradóra a fél éjszakát átvezettem. Pestig még csak-csak elment a dolog, mert ketten voltunk, onnan azonban egyedül, s hogy el ne aludjak, a barátom adott egy cd-t, amin "gyermekkorunk lexebb dalai" mellé becsúszott néhány mai kedvenc is. Az idézetek innen jöttek.

Az írásod két nagyon mély és nagyon személyes élményemet is felidézte. Az elsőre utaltam. Kéthetente álltunk őrségben huszonnégyórás váltásokkal őriztük a semmit. Ha bennem nem is fejlődött ki a készség, "amivel az eseménytelen őrszolgálatokat a legkisebb belső kínnal át tudtam volna vészelni", mégis az első bekezdés hangulata pontosan visszaidézte mindazt, amit akkoriban átéltem. Ez adta meg az alaphangot.

Évekkel később jártam Észak-Írországban az Óriások útján. Ott láttam a tengerparton egy romot, ami akár a történeted színhelye is lehetett volna. Most e két emlék kapcsolódott össze bennem. A hangulatuk is azonos volt, ha más más okból is.

Van egy pont az ember életében, amikor egy nap hirtelen arra ébred, az út, amit megtett, sokkal hosszabb már, mint ami még előtte áll. Ettől kezdve minden múltat idéző utalás, hangulat egészen más értelmet nyer. De ez személyhez kötött. Másban vélhetően nem vált ki ilyen hatást.

Hogy ki a mai gyerek tényleg nem az évek számán múlik. Talán az átélt élményeken.

h, 2012-11-05 22:51 Liliana

Liliana képe

„Félreértés ne essék, nem az utat figyelte. Hiszen figyelni valamit annyit tesz, mint legalább minimális érdeklődést tanúsítani. Ha figyelünk, akkor feltételezzük – vagy legalábbis nem zárjuk ki –, hogy történhet valami olyan, ami a megszokottól akár a legparányibb mértékben is eltérhet.” – na, itt csúnya a figyelte-figyelni-figyelünk

„Látni látta, ahogy a gyér, száraz fűben lustán kígyózott a két keréknyom, ami az elmúlt években fokozatosan egy-egy árnyalattal közelebb került a rét színeihez. Nagyon ritkán használták már. Azt is látta, ahogy...” – látni látta-látta; ez így már sok, még magában a látni látta dolog elmegy, de a látni vélte, vagy felfedezte, észrevette, stb. bármelyike jó lehetne ide

„Néha azon merengett, hogy mit csinálhat a felesége lent a faluban, vagy azon hogy mi lehet az előzővel egy távoli part távoli városában.” – mindkét hogy elhagyható, de legalább az egyik likvidálása nem tenne rosszat neki, de az azon után kell a vessző

„Az is megesett, hogy nyitott szemmel valami alvásszerű állapotba került, időnként még álmodott is, és előfordult, hogy egyszerűen csak nem gondolt semmire.” – hogy-hogy, de minek bonyolítani: Megesett, hogy nyitott szemmel aludt, időnként még álmodott is, de akadt olyan alkalom, amikor egyszerűen csak nem gondolt semmire. Csak egy egyszerű példa a változtatáshoz

„Nem volt egyedül.” – döcög a szórend: Nem egyedül volt.

„Nem volt egyedül.
Nem volt nagy építmény, csak egy egyszerű köralapú, kétszintes kőrakás. 
Belülről is egyszerű volt, durván megmunkált székek, egy nagy kerek asztal, pár szekrény, a felső szinten egy nagy ágy és mellette egy méretes, vasalt láda. 
Ennyi volt az egész.
Az omladozó épületen kívül az egyetlen dolog, ami még indokolhatta a folyamatos őrséget, az a ládában lehetett, ha volt egyáltalán benne valami. 
A parancs pedig egyszerű volt: 
A feladat előírás szerinti végrehajtását megkönnyítette, hogy az őröknek nem volt kulcsa a bejárathoz, bár a korhadó faajtó már a szelet is csak nehezen tudta kívül tartani.
Őrségben tilos volt beszélgetni.
A szabályzat szerint beszélni azokról a dolgokról lehetett, amik a feladat ellátásához kapcsolódtak, de csak úgy beszélgetni tilos volt.” – Ez kb. egy-két egymást követő bekezdés, nagyon sok a volt.

„Őrségben tilos volt beszélgetni. A szabályzat szerint beszélni azokról a dolgokról lehetett, amik a feladat ellátásához kapcsolódtak, de csak úgy beszélgetni tilos volt.” – beszélgetni-beszélni-beszélgetni, egyébként ne ismételd önmagad, mert felesleges, az első mondatot ki is húzhatod

„A félszemű megkerülte a tornyot és elindult a mögötte lévő alacsony kőház felé.” – és előtt vessző, mert egy összetett mondat határán áll

Több olyan mondatot nem szedek ki, amibe felesleges a „hogy” ottléte, de jelzem akad még, ahogy „volt”-os is.

„Az őrség vége felé sokszor belökte az ajtót, és megnézte, hogy minden rendben van-e. Mindig rendben volt.” – ismét önmagadat ismétled

„Az ajtónál bambuló őr is meghallotta a kürtszót. Ez a hang sem a tenger zúgásánál nem volt hangosabb, sem a rózsaszín szikláknál nem volt varázslatosabb, mégis ez volt az az inger, ami kizökkentette réveteg állapotából és órák óta először, lassan szivárogva alakot öltött fejében egy gondolat: „sonka”.” – volt-volt-volt, és előtt vessző

„A szokásos ellátmány mellett szerszámokat és egy faajtót is hoztak, és a megszokott öt ember helyett kilencen érkeztek – négy öreg és öt fiatal.” – és-és-és, pont mint a hadaró, egyszerre mindent elmondani akaró gyerekeknél. Ismered, mikor nekiáll, és csak mondja, hogy ez és ez történt, és ez és ez ezt csinálta, ami ennek és ennek nem tetszett.

„Egymás mellett álltak és a tengert bámulták.” – és előtt vessző

„Szürke szakállukat egy ritmusra borzolta a szél.” – nálam a ritmusra szóval megtörted a novella hangulatát, illúzióromboló szavacska, egyszerre borzolta a szél?

„Aztán a tetovált kérdezett.
– Te mit gondolsz arról, hogy lassan a fiaink veszik át tőlünk az őrséget? Mégiscsak félig bennszülöttek. A birodalmit nem is beszélik.” – vagy kettőspont a kérdezett után, vagy a kommentálás kerüljön a beszélik után.

Nekem nem tetszik, hogy gyakran használsz tőmondatokat, főleg a végén a párbeszédnél, még néha beröppentesz egy-egy jó összetett mondatot. Azért a novellának is van némi ritmusféléje. Javaslom, hogy olvasd fel hangosan, úgy ahogy az iskolában tanultuk pontnál le a hangsúly, vesszőnél fel, stb.
A hangulat maga nagyon átjött, bár megvallom engem kicsit jobban érdekelt volna a háttér. Mit őriznek? Miért? Hova lett a parancsnokuk? Ez a befejezés fura, mert mikorra történne valami, akkorra lezárod a dolgot. A leírás viszont él, ott vagyok, a részese vagyok én is a dolognak. Némi hangolás még kéne, de nem lenne ez rossz, csak adj neki egy komolyabb sztorit is, mert véleményem szerint megérdemli!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

k, 2012-11-06 14:17 Kasimir von Baradlay (nem ellenőrzött)

„Félreértés ne essék, nem az utat figyelte. Hiszen figyelni valamit annyit tesz, mint legalább minimális érdeklődést tanúsítani. Ha figyelünk, akkor feltételezzük – vagy legalábbis nem zárjuk ki –, hogy történhet valami olyan, ami a megszokottól akár a legparányibb mértékben is eltérhet.” - Érdekes, de itt az ismétlés, mint nyelvtani alakzat egyáltalán nem zavart, legfeljebb az a kérdés vetődött fel bennem, hogy van-e a tudálékosságnak helye egy ilyen banális, egyértelműnek tetsző ellentét (éber odafigyelés - maga elé bambulás) kapcsán...

sze, 2012-11-07 21:32 Vist

Vist képe

Igen, ezt talán kissé túldefiniáltam. Végülis tényleg csak bambult. Valószínű sok olvasónak már itt túl lassú a "történet".

h, 2012-11-05 23:43 Smilezolika

Smilezolika képe

A benyomásom:
A cselekmény egy nagy jövés-menés szűk területen, hallgatag szereplőkkel. Az a kis történés, ami tetten érhető, leginkább számok körül zajlik. Bambul két őr (egy két, meg egy félszemű), akik közül az egyiknek eszébe jut öt dolog, de ebből hármat elfelejt. A maradék három őr kajál, aztán előkerül még kilenc, három ökrös szekérrel, meg egy ajtóval.
A végén pedig, ahol legalább egy kis utalás történhetne ennek az egész mateknak a motivációjára, valaki megeszik egy fél szakajtó tojást.
Érdekes.

k, 2012-11-06 01:38 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Ez telitalálat. Pontosan ez történik, és az írás számomra ettől vált rendkívül érdekessé, mert pontosan visszaadta annak az egykor volt katonaság hangulatát, ahol kb. ugyanennyi minden történt a mélyben. A felszínen persze egy rakás sztori, amiből akár egy regényre, vagy többre való is összegyűjthető volna. Viszont szerintem egy sem adná vissza olyan jól a lényeget mint ez a novella. Nekem azért is jött be ennyire, mert anélkül hozta vissza a hangulatot, hogy konkrét eseményekre utalt volna. Egyszerűen egy értelmetlen vagy értelmét vesztett parancs teljesítése. Azaz a mateknak nincs motivációja. Olyan ez, mint amikor kiásatnak egy gödröt, aztán visszatemettetnek, vagy amikor leveleket varratnak vissza a fára, vagy amikor minden nap leültetnek a wc. ülőkére, és le kell festened körbe a fülkét, de csak addig, amíg eléred, mert az eü-könyv szerint csak ülőmunkát végezhetsz. Persze ahhoz, hogy az ember ilyesmire emlékezhessen 1970 előtt kellett születnie. (Ez nem érdem, csak állapot.)

k, 2012-11-06 09:38 Liliana

Liliana képe

A hangulattal magával nincs gond, az átjött. De ha nincs különösebb jelentősége, akkor minek felhozni a parancsnokot, az utánpótlást, stb... ha utána csak ott lóg a levegőben.
Nem hiszem, hogy csak a magam nevében beszélek, hogy engem igenis vitt tovább a saját írói énem, mégpedig onnan, hogy a parancsnok segítségért ment, vagy a parancsot érvényteleníteni-től, egészen a toborzáson át, a vágyait kielégíteni-n túl, az egyszerűen lelépek-ig minden megfordult. És ez zavar. Ha leírás csak, akkor nem kell sztori morzsákat elültetni benne, és akkor nem fogja senki keresni.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

sze, 2012-11-07 04:05 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Ez az írás, épp azért, mert ezeket az elemeket nem fejti ki, nem konkretizálja, egy teljesen általánossá vált élethelyzetet jelenít meg. Nem feltétlenül szándékosan, de az biztos, hogy nem feltűnően, mondhatni könnyed természetességgel. Az általad hiányolt részletek kifejtése esetén ezek a jelentéstartományok elhalványulnának, illetve el is tűnhetnének. Miután Vist csak egy életképet vázolt fel, és eljátszott az ehhez kapcsolódó érzésekkel, leírt néhány viselkedésmintát, maga a történet szabadon variálható, nem kötődik kifejezetten a megírt sztorihoz. Számomra a parancs és az őrség miatt elsőként a katonaságot idézte meg az 1970-80-as évek fordulójából, de ebben a formában némi változtatással, ugyanilyen jól felidézhetne bármilyen mai élethelyzetet, amelyben valaki egy rögzült, ám kiüresedett, feleslegessé vált, vagy eredetileg is felesleges cselekvésre kényszerül. A helyszín itt lehetne egy irodaház, egy mezőgazdasági üzem, sőt még közmunkahely is. Bármi. Ilyen téren ez az írás él, és önmagáért beszél, vagy másképpen fogalmazva, olyan tükör, melyben ezernyi valóság tükröződhet. Persze csak addig, amíg bizonyos elemeket nyitva hagy. Olyan ez, mint rajzolni mondjuk egy virágot, amely összességében szembenézeti kos fejet mintáz. Ilyen virág és ilyen állat nincs. Az ábra mindkettőnek elrajzolt, ugyanakkor épp ez az elrajzolás teszi alkalmassá arra, hogy legalábbis egy nézőpontból modellezze a világot. Ha akár a növény, akár az állat felé konkretizálnák a rajzot, látványhű lenne, de sokat veszítene belső tatalmából. Egy szó mint száz, lehet, hogy ez az írás sztorinak gyenge, életképnek viszont nagyon is jó.

sze, 2012-11-07 23:19 Vist

Vist képe

"Az általad hiányolt részletek kifejtése esetén ezek a jelentéstartományok elhalványulnának, illetve el is tűnhetnének."
Én is azt gondolom, hogy akkor egy teljesen más novella lenne, más céllal, más hangulattal.
Ez a típusú írás persze nem lehet főcsapás, de az erényeit próbálom majd átmenteni a következőkbe.

sze, 2012-11-07 22:22 Vist

Vist képe

Kedves Liliana!

Nagyon szépen köszönöm a részletes javítást. Azzal, hogy felhívtad a figyelmemet erre a rengeteg ismétlésre, nagyon sokat segítettél. Érdekes, hogy más írásánál milyen gyorsan zavaróvá válik például a voltozás, a sajátomban pedig nem szúr szemet. Pedig nem tegnap írtam, és nem kétszer olvastam el.
Ki is találtam, hogy csinálok magamnak egy listát a leggyakrabban felbukkanó hibáimról, hogy később ezeket szem előtt tartva javítsam az irományaimat. Úgy látszik az "és" és a "volt" túlhasználata is be fog kerülni. A vesszőkre eddig is próbáltam ügyelni, de valahonnan akkor is kimaradnak. Bár ez sajnos népbetegség.
Ha több időm lesz, akkor nekilátok a javításnak, a voltok lecserélése miatt ez nem tíz perces ütközet lesz.

Ami a történetet illeti; tényleg nem csak a magad nevében beszélsz. Többen is szóvá tették a cselekmény hiányát. Értem, és elfogadom ezt a kritikát. Ezt ugyan senki nem írta, de úgy érzem, hogy néhány olvasó szinte átverve érezheti magát a végén, mert nem volt semmi akció. Ez szándékolt volt (na nem az átverés), tényleg "csak" egy hangulatot akartam megteremteni. Ha másnál olvasnék hasonlót, de pont nem találna meg, akkor valószínűleg nekem sem tetszene. Azért örülök, hogy van olyan is, aki kimondottan élvezte (például Licaj Vuv).
Szóval a későbbiekben figyelni fogok arra, hogy szóljon valamiről az írás, legyen benne konfliktus, lendület, de azért ha úgy adódik, még lehet egyszer megkockáztatok valami hasonlót is.

sze, 2012-11-07 23:42 Liliana

Liliana képe

Saját írással én is így vagyok, ha századjára olvasok el valamelyik írásomat, akkor százegyedik alkalommal is találok javítani valót.

Nem az akció hiányzott, hanem az, hogy fel-fel dobtál olyan labdát, amit utána nem fejtesz ki. Enélkül felesleges részek, amiket nyugodt szívvel ki lehet húzni, mert azáltal nem lesz sem több, sem kevesebb a novella, viszont nem akadékoskodnának a hozzám hasonlók.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

sze, 2012-11-07 21:43 Vist

Vist képe

Válasz Smilezolikának:
(csak hogy követhető legyen)

Neked biztos jól mentek általánosban a szöveges matematika feladatok, máris felrittyentetted nekem a novella egyenletét. Én meg agyalhatok tovább a megoldáson, mert azt ugye nem írtam :)

Értem, legközelebb lesz az is. Köszi a hozzászólást, élvezettel olvastam.

sze, 2012-11-07 22:20 Gucs

4

Tetszett a mű, a leíró részeket jól eltaláltad. A karakterek személyisége (ami csak félig volt meg) kissé szürke volt, de illett a környezetbe. :)

Erre a pályázatra én is neveztem két novellával (az egyiket nem egyedül írtam), de sajnos egyik se került be a "döntőbe". Egyébként ez bejutott a legjobb 6 közé? (azt hiszem 6-ot raktak ki, amikre lehetett szavazni).

sze, 2012-11-07 23:25 Vist

Vist képe

Köszönöm szépen :)

Hát túl részletes jellemrajzot senkiről sem adtam, tény.

Egyébként nem került szavazásra.