Végtelen

Végtelen

 

A sivatag felől érkezett nem sokkal napfelkelte után. A kutyák megugatták, a gyerekek a nyomába szegődtek, a felnőttek távolról méregették. Első látásra semmiben sem különbözött azoktól, akik időnként útba ejtették ezt a néhány poros sziklaodút a szurdok oldalában. Az erre vetődők általában csak vizet vettek a kútból, megpihentek egy éjszakára, majd továbbindultak. Az idegennek is ez volt a szándéka.

Egész éjszaka gyalogolhatott. Tincsekbe rendezett sötét szakálla itt-ott megbomlott és erőtlen mozgásán is látszott a kimerültség. Két tevét vezetett, és egyenest a kút felé tartott. A helyieknek nem sok figyelmet szentelt, egyelőre csak egy dolog foglalkoztatta; friss vizet szeretett volna inni. A tevék oldalán még lógott ugyan egy teli tömlő, de azt még napokkal ezelőtt töltötte meg egy kiszáradt folyómederben ásott iszapgödörből. A húgymeleg posvány helyett, amit napok óta hordozott, a kút friss vizével akarta végre szomját oltani.

Már a kúttól pár lépésre kiengedte kezéből a tevék kötőfékét. Az állatok is megérezték a vizet, és maguktól felsorakoztak a vályú mellett. Ivás után megtöltötte a tömlőket, benedvesítette csimbókos haját, majd fürkészően körbenézett, hol találhat valami árnyékos, nyugodt helyet, ahol a déli órákra lepihenhet. Egy aszott, fogatlan vénember vigyorgott rá nagy érdeklődéssel egy csenevész bokor árnyékából. Lelkes grimaszaiból arra lehetett következtetni, hogy józan esze már régen elpárolgott. Az idegen biccentett neki, de a tevékkel inkább a másik irányba indult meg.

Egy göcsörtös, alacsony fa alatt ütött tábort. Lemálházta az állatokat, elseperte a kecskebogyókat és elégedetten leheveredett. Egy kis ideig még nézte maga felett a leveleken az árnyékok és a fény játékát, majd elnyomta az álom.

Dél körül a tevék prüszkölésére riadt fel.

Egy tizenkét-tizenhárom éves forma fiú állt pár lépésre a napsütésben, kezében egy ronggyal lefedett kőtálat tartott. A tálat két kézzel előrenyújtva, lehajtott fejjel mondta:

– A gazdám küldi ezt üdvözlésedre, és jó szándéka jeléül. Azt is mondta, hogy ha ennivalóra van szükséged, keresd fel. Ha nincs, akkor holnap az istenek jóindulata kísérjen tovább utadon.

Az idegen a hírtelen ébredéstől kissé kótyagosan bámult a fiúra, majd intett neki, hogy menjen közelebb.

– Ülj le! – mondta. – Rég beszélgettem már valakivel. – Majd maga elé vette a tálat és letakarta róla a rongyot. Egy narancs és egy ökölnyi kenyérdarab volt benne. A fiú még mindig állt, ezért mutatta neki, hogy foglaljon már helyet.

– Te is kapsz belőle, még datolyát is ehetsz, csak tedd már le az üleped!

Egy kis zsákot húzott elő, kibontotta és letette maguk közé a földre.

– Egyél! – mutatott a zsákban lévő datolyákra.

Egy darabig csendben majszoltak, majd az idegen megkérdezte:

– Rabszolga vagy, ugye?

– Igen – válaszolta a fiú. – Itt majdnem mindenki rabszolga.

– Jól mehet a sorotok. Nem látom, hogy bárki megszakadna a munkától.

Az árnyékban felejtett öregemberen kívül senki nem volt sem a kút, sem a távolabb legelésző kecskenyáj közelében. A rekkenő hőségben mindenki a hűs sziklaodúkba húzódott.

– Anyám szerint jobban élünk itt, mint a szabadok a városban – válaszolta a fiú. – A gazda amúgy sem dolgoztat senkit a hőségben. “Amit most meg lehetne csinálni, azt este is meg lehet.” Ezt szokta mondani.

– Akkor szerencsés vagy, hogy ilyen jó gazdád van. Becsüld meg magad, mert ennél jobb helyre talán nem is kerülhetsz.

– Anyám is ezt mondja, de én azért szeretném egyszer bejárni az egész világot. Sokszor felkapaszkodok a sziklák tetejére és elnézem a buckákat, meg a nagy vörös hegyeket. Elképzelem, hogy megmászom azokat a csúcsokat, és onnan belátom az egész mindenséget. Egy fűszerkereskedő mesélte, hogy ha olyan szemem lenne, mint a sasnak, akkor azoknak a hegyeknek a tetejéből bármit láthatnék, akárhol történik.

Az idegen jóízűen felnevetett.

– Nagyobb annál a világ, hogysem belásd annak a hegyecskének a tetejéről. Vannak annál sokkal nagyobb hegyek is, és azokról sem láthatod a töredékét sem. A te fűszerkereskedőd csak lódított neked.

A fiú egy darabig csendben maradt. Nem akarta feladni eddigi elképzeléseit egy piszkos vándor zagyvaságai miatt, de nem vitázhatott olyannal, aki biztosan többet látott már, mint ő. Belül ugyan szégyenkezett, hogy szinte csak ezt a szurdokot ismeri, de bőszítette is, hogy egy jöttment kinevetheti tudatlansága miatt.

– De mégis, akkor szerinted mekkora a világ? – szegezte neki a kérdést.

- A világ végtelen.

Az idegen szándékosan komoly hanghordozással ejtette ki a mondatot. Megszokta, hogy a legtöbb ember megrökönyödik ettől az állításától. Általában nem is tudták, mit akar ezzel mondani.

– Az hogy lehet? – kérdezte a fiú. – Olyan hogy lehet, hogy valaminek sehol sincs vége?

Az idegen elmosolyodott. Ez a téma az ő terepe volt.

– Szerinted hol van vége a világnak?

– Azt mondják, hogy valahol véget érnek a hegyek és a sivatag is. Ott van a tenger, és azon túl már nincs semmi. Vagy nem? – Elméletét meglehetősen határozatlanul adta elő.

– Errefelé a legtöbben ezt hiszik – mondta az idegen. – Sőt, meglepően sok helyen gondolják ezt. Én számos tengeren áthajóztam, és mindnek vége volt valahol. Ahol a tenger véget ért, ott mindig új föld kezdődött. Vannak olyan népek is, akik azt képzelik, hogy egy nagy félgömbbel letakart korongon élünk. Erre a félgömbre festenek mindenféle istenek Napot, Holdat, csillagokat, és ha eljutsz a szélére, akkor megérintheted a félgömb oldalát, ami nappal tűzforró, éjszaka pedig jéghideg. Mások szerint valami óriási lény méhében várja a világ, hogy megszülessen, de azon a napon, amelyiken megszületik, minden elpusztul a felszínén. El sem tudod képzelni, micsoda földalatti városokat vájtak maguknak. De ezek csak mesék. Az igazság az, hogy a világ végtelen. Akármeddig mész, sohasem juthatsz a végére.

Itt a nagyobb hatás kedvéért tartott egy kis szünetet, a fiúra sandított, majd folytatta:

– De mégis megismerheted. Ez pedig úgy lehet, hogy végtelenszer ismétlődő, ugyanolyan részvilágok egymásutánjából áll.

A fiú a porba meredve látványosan hallgatott. Nyilvánvaló volt, hogy egy szót sem értett az egészből.

– Na, hadd magyarázzam el! – vette fel újra a szót az idegen. – Ha felmászol a szurdok szélére, akkor keletre látod a sivatagot, te a szurdok tetején csücsülsz, nyugatra vannak a hegyek és azokon túl, még nyugatabbra fekszenek a városok. Ez a sorrend keletről nyugatra. Ha csak ennyi lenne egy részvilág, akkor a város mögött újra sivatag kezdődne, amin ha átkelnél, akkor egy ugyanilyen szurdokba érkeznél. Onnan ugyanilyen hegyeket látnál, aminek a túloldalán ismét városok terülnének el. Ha pedig tovább mennél nyugat felé, akkor újra ezek ismétlődnének a végtelenségig. De egy igazi részvilág ennél sokkal nagyobb. Ha tényleg elindulnál nyugatra, akkor sok-sok évedbe telne, míg elérnéd azt a helyet, ami egy másik részvilágban ennek a szurdoknak a tökéletes mása. Lehet, hogy ezt nem érted, sokan nem tudnak ebbe belegondolni. Ráadásul minden részvilágban van egy ugyanilyen fiú, aki most épp egy ugyanolyan vándorral beszélget, mint én.

– Akkor akár találkozhatnék a hasonmásommal is? – lelkesült a fiú.

– Nem. Soha nem találkozhatnál vele. Ezek a világok tökéletesen azonosak. Ha itt felkap egy levelet a szél, akkor végtelen ilyen szurdokban kap fel egy levelet a szél. Ha te elindulsz bármerre, akkor az összes hasonmásod ugyanarra megy, ezért mindig pont ugyanakkora távolság választ el titeket egymástól. Ha visszafordulsz, akkor ők is visszafordulnak. Ha beteg vagy, ők is betegek, és ha meghalsz egyszer, ők is meghalnak. Minden tökéletesen ugyanúgy történik mindenhol.

A fiú próbálta megemészteni a hallottakat, de nehezére esett elfogadnia.

– De honnan tudod, hogy neked van igazad, és nem csak egy félgömbbel letakart nagy korong az egész?

Az idegen már várta, hogy ide jusson a beszélgetés.

– Onnan, hogy én egy másik részvilágból érkeztem.

A fiú arcára hitetlenkedő kifejezés ült ki, amit az idegen egy mosollyal nyugtázott, majd folytatta a mondókáját:

– Nem is olyan messze, azok között a vörös hegyek között nyugaton van egy rendház. Errefelé ismerik, de te még lehet, hogy nem hallottál róla. Ennek a rendnek az a feladata, hogy elmélkedjen a világ mibenlétéről. A rend tagjai közül néhányan időnként elindulnak a “Nagy zarándokútra”. Elindulnak, hogy addig menjenek napnyugatnak, amíg el nem érik a szomszéd részvilágban fekvő rendházat. Tizenegy éve így indult el ezekből a vörös hegyekből nyugatra valaki, aki ugyanúgy nézett ki, mint én. Én pedig tizenegy éve ugyanazon a napon indultam messze keletről, ugyanilyen vörös hegyekből, hogy tengereken, hegyeken és pusztákon átkelve elérjem ezt a rendházat.

– És mi értelme van ennyit vándorolni, ha végül egy teljesen ugyanolyan helyen kötsz ki, mint ahonnan elindultál? – értetlenkedett a fiú.

– Ezzel bizonyítjuk a világ végtelen ismétlődését. Ráadásul nagy elismerést jelent teljesíteni a zarándokutat. Kevesen indulnak el, és még kevesebben érnek célba. Ha hazaérek, én leszek az egyetlen élő rendtag, aki végigjárta az utat.

– Ha hazaérsz?

– Igen. Már nagyon erős bennem a honvágy, és otthon várnak rám. A fiam már akkora, mint te. Ha találkozok itt a hasonmásával, tudni fogom, hogy otthon is minden rendben van. Csak pár napot fogok ebben a rendházban eltölteni, aztán visszaindulok keletre. Már ismerem az utat. Ha minden jól megy, a visszaút nem lesz több négy-öt évnél.

A közeledő hazaút gondolatától jó érzés töltötte el. Felkapta a kosárból a narancsot és feldobta a levegőbe.

Nem sikerült elkapnia. A narancs a porba esett és kigurult az árnyékból. Ahogy gurult, a teteje piszkosan csillogott a napfényben. Erről eszébe jutott még egy mese a világ mibenlétéről. A barbár hajósok, akikkel átkelt a legnagyobb tengeren, úgy hitték, hogy a világ gömbölyű és egyszerűen meg lehet kerülni. Nem tudta velük megértetni, hogy az lehetetlen, hiszen akkor valahol a szélén leesnének róla. De akkorra már rég megtanulta, hogy veszélyes sokáig győzködnie azokat, akik nem hajlandók feladni a saját rögeszméiket.

 

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2012-05-23 09:37 Sren

Sren képe

 Ügyes – és már a második írás ma, amelynél nem érzek csalódottságot. Elkényeztettek!:)

Kicsit lehetne, hogy is mondjam, kevésbé „direkt”; jobban felöltöztethetted volna. Enélkül eléggé kilóg, hogy ezt a történetet bármilyen szereplőkkel, bármilyen fedősztorival el lehetne mondani. De ez nem húzza le, nekem kellemes írás. 

Kicsit túl gyakran kerül említésre a „világ” szó. A történet jellege folytán érthető, viszont van egy-két hely benne, ahol komoly szóismétlésnek minősül.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-05-23 17:21 Vist

Vist képe

Köszönöm, egészen fellelkesít, hogy tetszik valakinek.

Azon elgondolkoztam, hogy mennyire építsek hozzá "fedősztorit". Végül direkt maradt ilyen - nevek nélküli, távolságtartó. Épp, mivel nem akartam túlírni (na meg a hosszát is szerettem volna abban a tartományban tartani, amit még képernyőn is könnyen elolvasnak) és örültem, hogy találtam egy olyan ötletet, ami nem hajaz semmilyen általam ismert eddig megírt történetre.

De ha az olvasónak hiányzik a ruha, akkor nincs mese, fel kell öltöztetni.

A "világ" szó legalább egy helyen tényleg túl lett halmozva. Azt megpróbálom majd elegánsabban megoldani.

p, 2012-05-25 08:39 Vist

Vist képe

Pár helyen átalakítottam a szöveget. Remélem így már nem érződik túlzottan gyakorinak a "világ" szó használata.

Sajnos a téma miatt a szinonímákkal nem nagyon operálhattam, mert vagy túl modernek (pl.: univerzum), vagy már prekoncepcióval bírnak a világ milyenségéről (pl.: földkerekség). Még a "mindenség" volt használható.

p, 2012-05-25 18:43 Lévadzsi

Kísértetiesen hasonlít az enyémre. Egyidőben meríthettünk a "Nagy Tudástár" ugyanazon szekciójából :)

Nagyon jó. Folytatható. Nálam10/7!


cs, 2012-05-31 19:07 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Ez jó volt, és minden további nélkül el tudom képzelni, hogy valamilyen lökött szerzetes évszázadokkal Magellán előtt megkerülte a földet, és mindezt úgy tette, hogy fogalma sem volt arról, hogy mit csinál. Olvasmányos, jó az öltet, nem látom okát, miért ne adnék ötöst.

v, 2012-06-10 19:43 Vist

Vist képe

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett.

Állítólag Amerikát is felfedezték már párszor, ki tudja? .)