Éjféli randevú

— Szia!

Hallottam valahonnan a hátam mögül. Sötét volt a szobában, még a hold sem világított be az ablakon. Messziről egy utcai lámpa fénye pislákolt, de ahhoz halovány volt, hogy a szemem legalább a bútorok körvonalait kivehesse. Egyedül voltam, eddig a kanapén elnyúlva szunyókáltam. Gyorsan körülnéztem, de semmilyen mozgást nem érzékeltem a saját levegővételemen kívül. Érezhetően továbbra is egymagam voltam.

— Hol vagy? – kérdeztem hangosan kimondva a szavakat. Nem kiabáltam, mégis erőteljesen töltötte be a helyiséget.

— Itt ülök veled szemben – hallottam a hangját, de nem láttam senkit és semmit magam előtt. – Kérsz egy kávét?

— Éjjel már nem kávézom – válaszoltam, miközben azon törtem a fejem, hogyan tudna egy elképzelt hang materiálisan megkínálni bármivel is. – Ki vagy?

— Tudod te azt pontosan jól.

A hang nyugodt volt, kissé játékosan csengett, mint amikor egy jó beszélgetésre készül az ember. Fáradt voltam, a fejem kótyagos, és abnormálisan egy láthatatlan, idegen hanggal beszélgettem.

— A lelkiismeretem? – tapogatóztam.

— Dehogy! – a hang felkacagott, mintha egy jó viccet meséltem volna. – De ha szeretnéd lehetek az is.

— Nem tettem semmi rosszat, hogy most a lelkiismeretem testet öltsön… — válaszoltam, és tényleg így is gondoltam. Sok minden szárad a lelkemen, de olyan nem, ami miatt bűntudattal feküdtem volna le.

— Valóban – helyeselt a hang is, bár azért kételkedés ült ki benne. – Mit szólnál, ha a múzsád lennék?

— Ahhoz először meg kellene mutatnod magad – próbálkoztam, mert már a hátam borsódzott attól, hogy a semmihez beszélek.

— Mit szeretnél, hogyan nézzek ki?

— Mutasd a valódi alakod! – mindig is merész voltam, és most is bátornak éreztem magam. Mi lehet az, aki csak beszél, de nem mutatkozik meg a másik előtt?

— Ahhoz még túlságosan racionálisan gondolkodsz – jegyezte meg a hang, és valami szürcsölés követte. Ez valóban kávézik?

— Finom, biztosan nem kérsz? – nevetett fel a hang, és ezzel ráeszméltem, hogy hallja a gondolataimat is. Meg sem kellene szólalnom ahhoz, hogy beszélgessünk, azonban erőt adott, ha hangosan fogalmaztam meg a gondolataim.

— Nem, köszönöm! – ültem fel a kanapén. Magam alá húztam a lábam, és kitisztult elmével kezdtem figyelni a beszélgető hangra. – Unatkozol? Azért kerestél fel engem?

— Én? Nem hinném… Nem én vagyok az, aki unatkozik.

— Szerinted én unatkozom? – nevettem el magam kissé cinikusan. – Éppen aludtam. Ha nem ébresztettél volna fel, akkor a kellemes álmom folytatódott volna.

— Kellemes? – ismételte meg a hang. – Neked az tényleg kellemes volt? Éppen egy fára másztál, alattad pedig a vad, őrjöngő tenger hullámzott.

— De ott volt fenn a gyönyörű tiszta kék ég! – vetettem közbe visszaemlékezve az álomra, amire eddig nem is igazán emlékeztem. Irigykedve figyeltem azokat, akik ihletet merítenek az álmaikból, és abból sikeres történetet kerekítenek. Én ugyan szoktam álmodni, este is mindig azzal a gondolattal alszom el, hogy na majd most éjjel kipattan a fejemből a szikra, de reggel semmire sem emlékszem azokból a képekből, amik éjjel behálózzák az agyam.

— Téged is álmodlak?

— Szerinted igen. Szerintem nem. Reggel majd kiderül…

— Miért vagy ilyen körmönfont?

— Hogy használd az eszed…

Ezt már sokan mondták nekem. Használjam az eszem, gondolkodjak, ne csak nézzek, lássak is. Egy írónak mindez alapvető lenne. Nekem meg? Hiába áll a névjegyemen, hogy független író... Hiába kopogtatok be a szerkesztőségek ajtaján, ha nincs, amit letehetnék az asztalra. Fiatalon írtam. Rosszul. Piszok rosszul, de akkor volt késztetésem. Nap mint nap fogtam a tollam, és véstem a sorokat. Most meg csak a kifogásokat gyártom, miért nem haladok semmivel, miért nem tudok bármit is befejezni. Leginkább ülök az ütött-kopott számítógépem előtt, és bámulok ki a fejemből.

— Ha… — kezdtem volna, de a folytatást belém fojtották.

— Ha… Túl sok a kifogás, a magyarázat, kevés tett és cselekedet.

— Mondod te! Ki még meg sem mutatja magát!

— Még mindig ezen lovagolsz? Nem jöttél még rá? Ugyan ki lehet neked a múzsád? Ki lehet az, aki az élet sötét bugyraiból bukkant fel az éj legsötétebb órájában? Mondd ki, s megvilágosodsz! Valóban ebben hiszel, erre teszel fel mindent? Akkor tessék, mondd ki te magad! Az vagyok, akire a legjobban vágysz! Lelkiismeret, múzsa, szikra, álom, túlvilági lény, aki próbál felrázni az apátiádból… Válassz, mi legyek, s azzá leszek! Csak élj, csak vágyj, csak kérj és én megadom neked mindazt.

— Ó, azt úgy sem tudnád… Ahhoz el kellene adnom a lelkem az Ördögnek…

— Tedd azt! – suttogta már a vállam mögül. Ott lihegett a hang a fülemnél, és várt, de még nem jöttem rá, mire vár. Én is vártam. Egyre kíváncsibban, mégis óvatosan.

— Hogyan?

— Tőlem kérded?

— Kitől mástól? – ha nem lett volna az egész képtelenség, jót mulatok rajta. – Te vagy az Ördög, nem én!

— Miből gondolod?

— Hát én nem lehetek…

— Valóban?

Én, mint ördög még viccnek is rossz. A légynek sem bírnék ártani, állítottam, bár ha a szívem legmélyére néztem volna, megláthattam volna az énem sötét oldalát is.

— Gondolj arra, mi a leghőbb vágyad?

— Hogy híres, olvasott író legyek – csuktam be a szemem, és elképzeltem egy képet. Gondolkodás nélkül írok és írok, ömlik belőlem a szó, amit mások szívesen olvasnak.

— Mi tart vissza?

— A materiális világ. Nincs megfelelő munkaeszközöm sem hozzá, ha legalább lenne egy almás gépem…

— Komolyan ezen múlik csak?

— Nem tudom… — annyit gondolkodtam ezen. Min múlik a tehetség? Sokan azt állítják a tehetség utat tör magának. Mások azt mondják, hogy gyakorláson áll az egész. Én meg a profi eszközökben reménykedek.

— Jól látod, reménykedsz! Folyamatosan mástól függsz. Pontosan látod, kiemelkedő tehetséged nincs, és még az évek óta tartó gyakorlásod sem elegendő. Olvasókra vágysz, de csak a célt látod, az utat nem. Pedig mindig arról papolsz, hogy nem a győzelem a fontos, hanem maga a játék menete. A szórakozás, a tanulás. Valójában pedig pont, hogy azt ugornád át, és lennél már sikeres, csak hogy tündökölhess a többiek dicséretében. Lassan belátod, hogy sosem éred el, mert nem ez lett a sorsod, mégis kapaszkodsz még valamibe. Most egy profi, drága, luxus munkaeszközbe. Ha az meglenne, sikeres lennél! Valóban így gondolod?

— Nem! – kiáltottam fel, pedig ennél tisztább képet még sosem festettek rólam. Ellenben nem akarom elismerni, mert félek, és remélek.

— Tudod, mit? Megadom neked! Nézd meg magad is, hogy igazam van, de utána ne sírj a vállamon…

Ezzel elhallgatott. Hiába válaszoltam, hiába szólongattam, többet nem hallottam még a kávécsésze rezdülését sem. Egyedül lettem megint.

Kis idő múlva visszahanyatlottam, és hagytam, hogy a korábbi álmom magával ragadjon. Legközelebb már a kinti világosságra ébredtem. Felültem, mire előttem egy apró, rózsaszín laptop. Mindaz, amitől a sikeresebb jövőt remélem…

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2020-07-03 17:20 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Mik ezek a petrencésrudaok a sorok elején?! :) Ez legyen a legnagyobb gondod az életben, de ha egyszer áteresztenél rajta egy Word cserét, akkor vedd kisebbre őket. (Emdash a tipográfiai jel, ami neked kell. Ez a horizontal line. A magyar nem használja,a gondolatjel/nagykötőjel a leghosszabb, amivel operál.)

"— Szia!

Hallottam valahonnan a hátam mögül." - Én ezt inkább másképp központoznám: a kommentár mehet az első sorba. Hm?
"Sötét volt a szobában, még a hold sem világított be az ablakon. Messziről egy utcai lámpa fénye pislákolt, de ahhoz halovány volt, hogy a szemem legalább a bútorok körvonalait kivehesse." - Képzeld el a jelenetet, és magyarázd meg magadnak, a holdfény miért előrébbvaló, mint egy távoli utcai lámpa fénye. Telihold volt? Erős amúgy a hold fénye, de felhő mögé bújt? Mindezt nem sugallja semmi. Ha megfordítod, akkor jobban hat: az utcai lámpa, ami túl távol van, de azért némi fényt ad, majd ehhez még az, hogy holdfénytelen az éj. Mert egy utcai lámpa fénye a legtöbb esetben erősebb, mint a holdfény.
"Egyedül voltam, eddig a kanapén elnyúlva szunyókáltam. Gyorsan körülnéztem, de semmilyen mozgást nem érzékeltem a saját levegővételemen kívül. Érezhetően továbbra is egymagam voltam." - Ha nem mozog, attól még létezhet. Értem, mit akarsz ezzel a kezdéssel, de ez komolyabb átírásra szorulhat (de ha nem szeretnéd, nem kell).
"— Hol vagy? – kérdeztem hangosan kimondva a szavakat. Nem kiabáltam, mégis erőteljesen töltötte be a helyiséget." - Tehát ismeri a hangot. Különben ajánlanám az erőteljes pánikot némi hiperventillációval és kiabálással meg csapkodással.
Te, nézd, van egy sztorim. Az egyik korábbi albérletünk egy klaszikus régi téglaház-komplexumban volt, olyan ház, ami körbevesz egy kisebb parkot. Volt egy nő (?), valószínűleg mentális problémákkal, aki minden nap délután öt és hat között kint állt valahol ebben az amúgy zsebkendőnyi parkban és sziázott. "Szia...! Szia...!" Vagy fél órán keresztül. Egyszer nem láttam, pedig volt, hogy ilyenkor direkt kimentem megkeresni, hogy hagyja már abba. És hidd el, az első alkalomtól az utolsóig olyan hidegrázósan félelmetes volt, hogy azt hittem, elsírom magamat. Pedig fényes nappal egy tök átlagos házban egy tök átlagos elmebetegről beszélünk (ennél durvább arcok is voltak), egy idő után már számítottam is rá, mégis a frászt hozta rám.
Szóval a karaktered miért nem fél?!
"Sok minden szárad a lelkemen, de olyan nem, ami miatt bűntudattal feküdtem volna le." - Hmm... pszichopata?
"Mutasd a valódi alakod! – mindig is merész voltam," - Központozási hiba. A mindig nagybetűs, mert új mondat. De egye fene, beírom elírásnak.
"Mi lehet az, aki csak beszél, de nem mutatkozik meg a másik előtt?" - A múzsája? Az előbb ezt javasolta, miért nem jó ötlet? Úgy értem, ha mér elhagytuk a valóságot, akkor legalább legyünk következetesek és logikusak. Aszonta a múzsája, akkor előbb tessék megcáfolni, hogy nem az, és csak utána konspirálni.
"Ahhoz még túlságosan racionálisan gondolkodsz – jegyezte meg a hang, és valami szürcsölés követte. Ez valóban kávézik?" - Szerintem a horror ott kezdődik, ha kiderül, hogy nincs kávé a háznál.
Megint sztori: a mai napon két különböző ember keresett rajta egy kiló kávét. Én nem kávézom, sosem kávéztam, kifejezetten utálom a szagát is. A kávé amúgy nem lett meg, de hogy miért pont nekem kellett volna tudnom róla, az rejtély. Cserébe felajánlottam mindkettőnek egy kis teát, mert abból van doszt, de nem kérték. Ó, amúgy te kérsz teát? (Itthon van kávé is, de abból nem adok, mert nem az enyém.)
"nevetett fel a hang, és ezzel ráeszméltem, hogy hallja a gondolataimat is" - Az előbb már válaszolt az egyikre, akkor nem tűnt fel neki? Elvileg túlzottan racionális meg minden.
"azonban erőt adott, ha hangosan fogalmaztam meg a gondolataim" - Az előbb borsódzott tőle a háta.
"vetettem közbe visszaemlékezve az álomra, amire eddig nem is igazán emlékeztem" - WAT? :D
"Irigykedve figyeltem azokat, akik ihletet merítenek az álmaikból, és abból sikeres történetet kerekítenek." - A figyel itt nem a legjobb ige. Simán csak irigykedett rájuk.
"de reggel semmire sem emlékszem azokból a képekből, amik éjjel behálózzák az agyam." - Én szoktam, és közel áll a tudatos álmodáshoz, de nem egy jó dolog. Hülye álmaim vannak. A múltkor klaszterező algortimus voltam és mindenáron dendogramokat akartak velem készíttetni, de ezt nem tudtam, ezért kínoztak.
"— Miért vagy ilyen körmönfont?

— Hogy használd az eszed… " - Nesze semmi, fogd meg jól. :)
"kifogásokat gyártom, miért nem haladok semmivel, miért nem tudok bármit is befejezni" - Á, így már minden érthető: George R. R. Martin! Oké, oké, nyertél.
"Nem tudom… — annyit gondolkodtam ezen" - Egy még semmi, kettő már mintázat. EZ központozási hiba, és visszaszívom, hogy előbb elírásnak vettem.
"Én meg a profi eszközökben reménykedek." - Én is. MI-vel már lehet novellát írni és nem is rosszul. A regényben még nem állunk jól.
"Felültem, mire előttem egy apró, rózsaszín laptop." - Miért rózsaszín?

Érdekes egy írás, mindenkinek van egyszer egy ilyenje. Viszont felvet egy nagyon furcsa kérdést, amit még máshol nem olvastam: miért rózsaszín laptop?!
Viccet félretéve: egy fundamentálisan nem technikai művészetnél miért a technikától vár javulást valaki? Gyakori, fiataloknál szoktam látni ilyet, de nem teljesen értem. A karakter sem fejti ki, pedig lehetett volna. Azért ez nekem nagyon hiányzott. Ha már mélyre nézünk, tegyük tisztességesen.

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2020-07-04 08:11 Viv

Köszönöm az észrevételeket!
Külön köszönöm az emdash infót. Rányomtam egy cserét, de rossz parancskóddal, attól lett mindenhol horizontal line, de mivel magával a hosszával nem voltam tisztában, így nem is vettem észre a különbséget. Nagyított a kötőjelen, így okénak véltem.

szo, 2020-07-04 09:55 craz

craz képe

Az én gépemen a Ctrl+numpad- kombináció működik, de már nem emlékszem, hogy kb. tíz éve külön be kellett-e állítani hozzá. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

szo, 2020-07-04 20:54 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Elvileg az a Word alapértelmezése, szóval nem valószínű - de ha más programról van szó, ott lehet, hogy külön kell rá egy gyorsgomb. Nem tudom, nálam Libre Office alól pl. nem működik, beállítottam a Ctrl + kiscsillagot.

De igazából ha az ember jól használja csak más jelet rak oda, a keresés és csere funkció minden komolyabb szövegszerkesztőben működik, megoldja.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2020-07-05 05:48 Viv

Nálam a Wordben a sima kötőjel az alapértelmezett. Esetleg be lehet állítani valahol?

Ctrl billentyű nem működik a gépemen (a gyerekek előszeretettel leöntik folyadékokkal), így a ^= billentyűkombinációt használom, kivéve akkor, ha véletlenül összekeverem a ^+ kombinációval, mint jelen esetben. :)

v, 2020-07-05 13:11 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem, úgy értettem, a Ctrl + numerikus mínusz jel alapértelmezetten gondolatjelként jelenik meg, nem kell hozzá valami spéci beállítás. Ha a Ctrl nem működik, akkor nem fog működni ez a trükk sem. Azt nem lehet beállítani, hogy alapból a kötőjel helyett gondolatjelet rakjon, de ha be van kapcsolva az AutoCorrect, akkor a szóköz + kötőjel + szóköz + további karakterek hatására a köztes kötőjel gondolatjellé varázsolódik. Sajnos mivel a párbeszédet bekezdés előzi meg, ez sor elején sosem fog működni - ezért marad a keresés és csere, vagy egyből a gyorsgomb.
Én régebben sima textben írtam Jegyzettömbben, és volt egy Word makróm, ami letisztázta a formátumot, elvégezte a cseréket stb. Azt hiszem, egyszer közzé is tettem, de annyira rég volt, hogy azóta biztos nem működik az újabb verziókban. Persze a nagykötőjelekkel az sem bírt, de azért mindent nem lehet. Talán Kentaurnak van egy hasonlója, mintha említette volna - vagy az nem makró volt?

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2020-07-05 19:22 Kentaur

Kentaur képe

Szia!

Be lehet állítani: ha felül a beszúrásra mész (általában rögtön a kezdőlap vagy fájl mellett), akkor meg fog jelenni egy szimbólumok nevű lehetőség általában a jobb szélen a nagy szürke sávban. Ha rányomsz, előjön egy „további szimbólumok” lehetőség is, a további szimbólumokra kattintva pedig előjön egy ablak, ahol a karakterek közt megtalálod a gondolatjelet, és már fel is ajánlja hozzá a billentyűkombinációt, illetve te is írhatsz be neki, ezt lemented, és készen is van a gondolatjel. Ezek után bármikor előhozható a felajánlott vagy általad beállított két billentyű egyidejű lenyomásával.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2020-07-11 07:55 Viv

Köszönöm!